Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1982. július-december (15. évfolyam, 26-52. szám)
1982-09-10 / 36. szám
I szú i. IX. 10. A SZOVJET SZOCIALISTA DEMOKRÁCIA n DONTO LÁNCSZEME (1.) írta: VASZILIJ KUZNYECOV, az SZKP KB Politikai Bizottságának póttagja, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnöksége elnökének első helyettese Amikor visszatekintünk a szovjet föderáció által megtett útra, természetszerűen vetődik fel a kérdés: mitől ilyen szilárd ez a világon korábban példa nélküli „államok állama“, amely 15 önálló köztársaságot, több mint 100 nemzetiséget és etnikai csoportot egyesít? Miért nem veszélyezteti azoknak a centrifugális tendenciáknak a hatása, amelyek könyörtelenül szétrobbantottak minden korábban létrejött soknemzetiségű államot? Miért tudott a Szovjetunió szembeszállni a nemzetközi imperializmus katonai és politikai nyomásával, amely nem titkolta (és ma sem titkolja) a szocialista rendszer iránti gyűlöletét? Hogyan lett a Szovjetunió viszonylag rövid történelmi idő alatt erős nagyhatalommá, a haladó emberiség biztos támaszává a világbékéért és a népek szabadságáért vívott harcban? Ha válaszolni akarunk ezekre a kérdésekre, szólnunk kell több tényezőről, elsősorban olyanokról, mint a Szovjetunió összes alkotórészének egységes gazdasági és társadalmi alapja; a szövetségben egyesült nemzetek és etnikai csoportok osztályfeladatainak és -céljainak közössége; az SZKP vezető szerepe; a szocialista nemzeti politika humanista elvei - a nemzetek teljes kölcsönös bizalma és kölcsönös segítségnyújtása; a nemzetek önkéntes beleegyezése az egyesülésbe, az egyenlőtlenség minden formájának kizárása és természetesen a szocialista demokrácia további kibontakoztatásának minden átfogó folyamata, mert „lehetetlen az olyan győzelmes szocializmus - írta Lenin -, amely nem valósítja meg a teljes demokráciát...“ (Lenin összes Művei. 27. köt. Kossuth Könyvkiadó 1971.244. old.). Nemzeteink szövetségének megbont- hatatlanságában az egyik legfőbb tényező a népképviselők szovjetjeinek építő tevékenysége. A szovjetek (tanácsok) a népképviseletnek és a teljes jogú államhatalmi szerveknek lenttől fentig egységes rendszerét alkotják. Szerepüket a Szovjetunió létrehozásában és fejlesztésében nehéz túlbecsülni. Létrehozásuk maga is a hatalmas, proletár tömegek forradalmi alkotásának aktusa volt. Az 1905-ös forradalomban a sztrájkharcok tüzébe került ipari központokban a munkáskollektívák akcióik egyesítésére és koordinálására megalakították saját szerveiket, s ezekbe megválasztották saját képviselőiket, a küldötteket. Ezek voltak az első szovjetek. Tagjaik a legszorosabb kapcsolatban álltak a gyárak munkásaival, az ő utasításaikat hajtották végre. Leninnek, a bolsevik pártnak történelmi érdeme, hogy a tömegek forradalmi öntevékenységének spontán létrehozott szerveiben felismerték a forradalmi hatalom csíráit, valamint a rájuk váró nagy jövőt. Az 1917-ben újból megalakult szovjetek a munkások, a parasztok és más dolgozó néprétegek óriási többségét egyesítették, és forradalmi úton magukhoz ragadták az államhatalmat. „Nem parlamentáris köztársaság - ... ehhez visszatérni hátrafelé tett lépés lenne -, hanem a munkás-, béres- és parasztküldöttek országszerte alulról fölfelé felépített szovjetjeinek köztársasága“ (Lenin összes Müvei. 31. köt. Kossuth Könyvkiadó 1972. 115. old.) - szögezte le az oroszországi proletariátus vezére azokban a tézisekben, amelyekben kijelölte az oroszországi szocialista forradalom útját. Nagy utat tettek meg A mélységesen demokratikus szovjetek nem csupán a proletariátus és a dolgozó parasztok osztályérdekeit fejezték ki, hanem a múltban elnyomott sok nemzet és etnikai csoport érdekeit is; a szovjetek - a dolgozók teljhatalmának inter- nacionális formája - révén a múltban elnyomott nemzetek és etnikai csoportok számára lehetővé vált, hogy megteremtsék saját nemzeti államiságukat. A szovjetek lettek az egykori orosz birodalom területén létrejött összes nemzeti-állami képződmény politikai alapjává. Ezen az egységes politikai alapon jött létre az egyenjogú, szuverén államok önkéntes egyesülése - a Szovjet Szocialista Köztársaságok Szövetsége. A népképviselők szovjetjei nagy utat tettek meg. A szovjetek mindenkor a gyakorlatban testesítették meg a szocialista demokrácia eszményeit, s tevékenységük formái minden új történelmi szakaszban kifejezték a társadalmi haladás tendenciáit, összhangban voltak az ország feladataival, a társadalom legfontosabb szükségleteivel. A szovjetek úgy érkeztek el a mostani szákaszba, hogy birtokában vannak az államépítés, a gazdasági, a szociális és kulturális építés irányításában szerzett gazdag tapasztalatoknak. Ma minden feltétel megvan ahhoz, hogy még következetesebben érvényesítsék a pártnak a nép legfőbb érdekeit kifejező politikáját, konkrétan és hathatósan befolyásolják az állam és a társadalom életének minden területét. Ehhez szilárd alapot nyújtanak az alkotmányban rögzített szabályok, a szovjetekről szóló törvények, az SZKP- nak a szovjetek szerepének növelésére irányuló következetes politikája. E politika, amelyet az SZKP XXVI. kongresszusának határozatai továbbfejlesztettek, ténylegesen megtestesíti a lenini eszméket, az érett szocializmus körülményeire alkalmazva őket. Az igazi demokrácia A szovjetek lenini meghatározásából az a következtetés adódik, hogy a demokrácia és a szocializmus szétszakítha- tatlan kapcsolata csakis új, szocialista típusú képviseleti szervek alapján biztosítható. De érthető, hogy a szocializmus alapjai lerakásának és megszilárdításának, a szocialista társadalom építésének az egyes országokban sajátosságai voltak és vannak. A marxizmus-leninizmus lényegéhez tartozik az a felfogás, hogy föl kell kutatni a dolgozók hatalmának azokat a nemzeti szempontból sajátos szervezeti formáit, amelyek a leginkább megfelelnek a szocializmust és a kommunizmust építő népek konkrét történelmi körülményeinek. Az igazi demokrácia eszményeinek megvalósítása, a tényleges néphatalom mindent átfogó, valóban képviseleti rendszerének megteremtése csak akkor lehetséges, ha a hatalom átmegy a dolgozók kezébe. „Éppen azokat a tömegeket vonjuk be most az állam demokratikus kormányzásában való állandó, feltétlen és emellett döntő részvételbe - írta Lenin amelyeket még a legdemokratikusabb polgári köztársaságokban is, jóllehet törvény szerint egyenjogúak, a valóságban a politikai életben való részvételtől és a demokratikus jogok és szabadságjogok gyakorlásától ezer fogással és fortéllyal elütöttek.“ (Lenin összes Művei. 37. köt. Kossuth Könyvkiadó 1973. 475. old.). A szocializmus, amely megteremti a demokrácia új, legmagasabb típusát, a gyakorlatban- biztosítja a szocialista képviseleti rendszer lenini elveinek érvényesülését. Ezek az elvek magukban foglalják a hatalom egységét (vagyis a képviseleti szervek legfőbb hatalmát), a népképviselők függését a választóktól, a választott szervek szoros kapcsolatát a néppel, e szervek nyitottságát a tömegek előtt és ellenőrzésüket a tömegek által, a dolgozók részvételét az állami ügyek és a közügyek irányításában, a választott szervek periodikus cseréjét, a marxista-leninista párt vezető szerepét. A választás A szovjetek legjellemzőbb vonása tehát a tömegek igazi, nem pédig formális demokráciája. És ez a vonás jelen van a szó szoros értelmében mindenben, ami összefügg a szovjetek tevékenységével. Nézzük először, hogyan is alakulnak meg a szovjetek. A szocializmusban a választás nem különféle polgári pártok és jelöltjeik harsány versengése, amelyek és akik önző céljaik szolgálatában nem riadnak vissza semmilyen módszertől és eszköztől, hogy minél több szavazatot szerezzenek, és lehetőleg ne engedjék be a hatalmi szervekbe a haladó erők képviselőit. A szovjet társadalomban a választás a dolgozó nép önigazgatásának igazi aktusa, amikor is a dolgozó nép a választási kampány során megvonja állami szervezete tevékenységének mérlegét, kijelöli e szervezet feladatait a következő ciklusra, felruházza meghatalmazásokkal képviselőit e feladatok megoldása érdekében. A választásokon a dolgozók egyszersmind megerősítik bizalmukat politikai élcsapatuk, az SZKP iránt, felhatalmazzák a szocialista társadalom és állam további irányítására. A Szovjetunióban a választási kampányok az érdemi munka légkörében zajlanak. Az állampolgárok közvetlenül maguk határozzák meg a képviseleti szervek összetételét. Ezért elsősorban az biztosítja, hogy a Szovjetunió Alkotmányával összhangban a választás előkészítése és lebonyolítása, a szavazás megszervezése és a szavazatok össze- számlálása maguknak a dolgozóknak, az általuk alakított választási bizottságoknak a dolga. Továbbá, a választók akaratától közvetlenül függ az is, hogy kinek a neve kerül fel a jelötek listájára. A jelölteket a dolgozó kollektívák, illetve a társadalmi szervezetek alapsejtjei állítják, s mielőtt a jelöltek neve felkerül a szavazólapra, a jelöléseket részletesen megvitatják • a választók gyűlésein, ahol a választóknak joguk van (és ezzel a joggal gyakran élnek is) elutasítani a javaslatot, más jelöltet javasolni. Ebben megmutatkozik választási rendszerünk tényleges, nem pedig fiktív demokratizmusa, az, hogy választási rendszerünk biztosítja a jelöltek gondos, alapos kiválasztását már a szavazást megelőző szakaszban. Végezetül, a szovjetek választásában részt vesz gyakorlatilag az ország egész felnőtt lakossága. Mindenütt megteremtik a feltételeket ahhoz, hogy minden állampolgár szabadon határozhassa meg véleményét a jelöltekről, kifejezze akaratát. És az a tény, hogy a Szovjetunióban az urnákhoz járul csaknem mindenki, akinek szavazati joga van, arról tanúskodik, hogy a szovjet nép nagy bizalommal van választási rendszere iránt, s hogy ez a választási rendszer rendkívül hatékony. Ez a bizalom elsősorban abból fakad, hogy a szovjetek nem egyes rétegeket vagy csoportokat képviselnek, hanem a szó teljes értelmében az egész népet, amelynek akaratnyilvánítása az egyetlen alap a népképviselők kiválasztásához, a szovjetek összetételének és a népképviselők feladatainak meghatározásához. Az is hangsúlyozandó, hogy a szovjetek népi jellege világosan megnyilvánul a dolgozókhoz fűződő szoros, mindennapos kapcsolatukban, abban, hogy a szovjetek tagjai, a népképviselők a választók ellenőrzése alatt állnak és felelősséggel tartoznak nekik. E kapcsolat egyik leghatásosabb formája a választói utasítás. Ebben kifejeződik a dolgozó emberek törődése államunk ügyeivel, a társadalom érdekeivel, a városi és falusi lakosok szükségleteivel. A szovjet emberek a választói utasításban közük akaratukat azzal, akit bizalmukkal ruháznak fel, amikor beküldik a néphatalom szerveibe. A népképviselők milliói célratörő állhatatossággal, erőfeszítésekkel, fáradozással végrehajtják az utasításokat, s az ország számára igen szükséges, hasznos tettekké változtatják őket. (Folytatjuk) Badashan Hegyvidéki AT A Szovjetunió nemzeti-állami felépítése
