Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1982. július-december (15. évfolyam, 26-52. szám)
1982-07-09 / 27. szám
SZLOVÁKIA KOMMUNISTA PÁRTJA KÖZPONTI BIZOTTSÁGÁNAK NAPILAPJA VASÁRNAPI KIADÁS 1982; július 9. XV. évfolyam I 1 27. szám Ára 1 korona (CSTK - 2, Gyökeres - 1 felvétele.) \- Nyugodtan írhat rólunk, de azért ne dicsérjen a fellegekig bennünket. Mi azért vagyunk itt, hogy dolgozzunk, keressünk. S ha valaki ezt nem fogadja el, idővel úgyis lemorzsolódik... Jegyzetfüzetemben lapozva bukkantam rá ezekre a sorokra, melyeket a bratislavai Petrzalka városrész egyik építkezésén még tavaly kaptam tollvégre. Olyan szakember szájából hallottam, aki hazánk szocialista építésének több mint három és fél évtizede során már annyi építkezésen dolgozott, hogy még felsorolni is sok lenne. Időszerűnek tartom gondolatait ma is, amikor az építők napjának apropóján közösen gondolkozhatunk el az olvasóval népgazdaságunk e jelentős ágazatának rangjáról, hétköznapjainkban elfoglalt helyéről. Pontosan nem tudom, mi hívta életre az építők napját, de sejtem, hogy nagyon is megalapozott szándékkal került a naptárba. Becsületápoló küldetése nyilvánvalóvá válik, ha visszapillantunk a múltra, az építők keze nyomán létrehozott értékek sokaságára, melyek a felismerhetetlen- ségig megváltoztatták országunk arculatát. És mi jár ki az építőknek ma? Évtizedek során megszerzett rangjukhoz méltóan becsüljük-e azokat, akik toronyházakat, hídko- losszusokat, atomerőmüveket építenek országszerte? Leírni sem újszerű, hiszen annyira ismeri, hogy az utóbbi időben valóban csorba esett az ágazat tekintélyén, s lejjebb csúszott népgazdaságunk részegységeinek ranglétráján. Pontosabban a többi ágazat küzdötte fel magát a szintjükre, vagy annak közelébe, s így az építőipar vonzereje a többiekéhez képest eléggé visszaesett. Több embert ismerek, aki azért fordított hátat a nagy építőiparnak, mert rájött, hogy sem anyagiakban, sem más szempontból nem jár rosszabbul, ha az állandó utazást, távollétet felváltja egy otthonához közelebb eső kisüzemben vagy szövetkezetben vállalt munkával. Ha egy „vándorló munkaerő“ tesz így, akkor a dolog nem kelt feltűnést, de ha egy évtizedek óta egyazon vállalatban dolgozó munkást foglalkoztat a kérdés, akkor már érdemes elgondolkodni a jelenségen. Ezért olyan sokat hangoztatott, de a gyakorlatban nehézkesen meghonosodó követelmény napjainkban az anyagi ösztönzés helyes irányba terelése és a szociális feltételek javítása az építők körében. Ninpsen olyan komplex értékelés, jövőbe pillantó megoldáskeresés, melyben e két momentum ne jelenne meg valamilyen vonatkozásban. Az egészben talán a legnehezebb a differenciált bérezés általános bevezetése. Erre nem létezik egy, mindenki számára egyaránt hatásos módszer. Külön-külön a gazdasági vezetők kezében van a döntés joga; beosztottjaiknak munkáját a mozgó béreszközökből részesedésükkel arányban jutalmazni. Népgazdaságunkban a tervteljesítés minden téren alapvető követelmény. Az építőipar egy ideje adósunk maradt ebben, eredményeinek számadatai lemaradását jelzik. Hazánkban és szerte a világon véget ért a mennyiségi fejlődés virágzó időszaka. A korszakváltás, mely alapos szerkezetátépítéssel jár építőiparunkban, nem találta erre felkészülten az ágazatot. Átmenetileg lépéshátrányba jutott. Időbe, évekbe kerülhet, míg fokozatos átépítéssel folyamatosan fogynak el a ma előttük tornyosuló gondok. Az építőiparban dolgozók jól ismerik tartalékaikat, kiaknázásuk saját kezükben van, de az ágazat eredményeinek javításában feltétlenül többet kell tenniük a beruházásban érintett partnereknek és a háttériparnak, mely csupán nehézségek árán tudja szállítási feladatait teljesíteni. Egy gondolat erejéig tehát róluk is érdemes szólni az építők napján, hogy a lehető legkevesebbszer hangozzon el a mostani ünnepeltek felé: „nincsen", „kapacitásaink foglaltak“... A beruházások visszafogásának kezdete, a szerkezet- váltási kényszerűség bevezetése óta több hónap telt el. Azóta elkezdődött egy ígéretes folyamat, melynek rész- eredményei feltételezhetően máraz idei tervteljesítésben is megmutatkoznak. Csupán két határozott intézkedést ragadnánk ki ebből az időszakból. Szlovákiában nyilvántartásba került minden „élő“ építkezés. Felvetődik a kérdés: erről eddig nem volt áttekintésünk? Az állami tervbe besorolt beruházásokról igen, de ezeken kívül a vállalatok még több más építkezéshez is hozzáláttak, illetve merítették az ezekre szánt pénzeszközöket. Korántsem volt egyszerű a jegyzék elkészítése, de végül is napvilágot látott. Ehhez aztán egy olyan intézkedés párosult, miszerint a vállalatok csak azokon az űj beruházásokon kezdhetik meg a kivitelezést, melyek szállítói-megrendelői kapcsolatai rendben vannak és azokat belefoglalták az állami tervbe. Más esetekben a minisztérium dönt még a két milliónál kisebb keretű beruházások megkezdéséről is. Ünnepi köszöntök, beszédek hangzanak el az építők napján országszerte. A legjobb egyének és kollektívák elismerésben részesülnek, hogy másnap a többiekkel együtt folytassák országépítő munkájukat. Ők nem tűnhetnek el a gyári csarnokokba, nem menekülhetnek az időjárás viszontagságaitól, sem pedig az emberek elől. Az építkezések sokasága továbbra is bíráló szemünk érzékeny ütközőpontja marad. J. MÉSZÁROS KÁROLY
