Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1982. július-december (15. évfolyam, 26-52. szám)
1982-07-02 / 26. szám
L£|H■ v y VLADO BEDNAR Az ügyeletes részeg átbotorkál a csarnokon, ordibál, az ügyeletes rendőr igazoltatja. Megbolondult a világ, az egész világ utazik! Közeledik az ünnep! A vasútállomás idegesen remeg. A vonatok elakadnak a hóban! A vasutasok aggódnak a hólepte síkságon eltévedt mozdonyok miatt. Botvégre tűzött lámpával jönnek- mennek. Gyertyácskák ók, a hóban fuldokló mozdonyok karácsonyfái. Fűrész- por, mindenütt fűrészpor, a takarítóasz- szonyok maguk előtt tolják; húzzon tiszta inget az állomás, a következő gyors előtt. A fürészpor mindenütt tisztít. Aztán jöhetnek megint a nedves hótól lucskos katonabakancsok. A peronon a türelmetlenek dobogva járják a furcsa téli twistet, csomag csomag hátán, bőrönd bőrönd hátán, újságokkal magrakott villanymotoros targonca fülhasogató trombitája, valaki hátamba döfte a sí lécét. Hurrá, neki a mozgó vonatnak, tébolyult tömeg. Egy összenyomott gyerek sír, gyerekkel vagyok, legyen eszük, emberek! S az emberek lihegnek az otthon utáni vágytól, szájuk előtt fehéren kicsapódik a pára. Integetésre sem maradt hely a szűk padközben, jönnek az ünnepek! Újabb embertömegek tódulnak a villamosból a csarnokon át a peronra, hullámverésként csapódnak a vagonokhoz. Szoruljanak össze még egy kicsit, a kocsi közepe teljesen üres! Jönrlbk az ünnepek! Jönnek az ünnepek! Hahó, vad alkonyati siklás a világoskék havon! Hahó, körhinták körhintája! Körülöttem az örvénylő semmi, s ez a semmi fojtogat! Hahó, lavina! Vele sodródom, benne vagyok! A lemenő nap borzadással tölt el, egyszer fent van, egyszer lent, hol van tulajdonképpen a fent? A lemenő napból borzalom árad, mert a hó színe sötétre vált, pedig a fáradt vándorra még jó darab út vár! Hahó! Sebesebb ez/mint a szemem villanása. Lavina! Lavina volt! Halálos csend. Egy apró hógolyó elkésett, szaporán a társai után iramodik. A mérhetetlen csöndben hallani, amint iparkodik, hopp, most vidáman a társai közé huppant.- Peteeer! Voltaképpen mi is történt velünk? Elkésett kézmozdulattal szám elé kapom a sálat, azt mondják, ezt kell ilyenkor csinálni. Csakhogy a lavina előtt, most már fölösleges. Aha! Lavina. Már elszáguldott. Igaz? Elszáguldott, s én túléltem. Címtelen újságokból képek perdülnek Qlém, lavinától betemetett testek sodródnak le a völgybe...- Peteeer! Még mindig csak meglepődöttség és aggodalom van bennem, s nem félelem.- Mit kiabálsz? Már elment.- Nem esett bajod?- Még nem tudom. Mit kiabálsz?! Jó sokáig sodort, egészen a fák közé. Pétért meg még lejjebb. Az első lépéseket mintha falábon tenném meg, hol a sapkám, hogyan dobhatta át a hátizsákot a fejemen? Kiszabadítom Peted, belegabalyodott egy fenyőfába, amelynek ágai a földig lógnak. De hiszen itt még sohasem volt lavina. Már nyolc órája bukdácsoltunk a mély hóban végig a völgyön, és közvetlenül a gerinc előtt tödént a baj. Legalább egyórányi taposás van előttünk, az áldóját, csak semmi félsz, semmi hadonászás. De Peter lerobbant! Remegő lába két görbe ágacska, keze a föld felé tapogatózik. Hol a nyavalyában lehet a másik síléce, a hátizsákja?- Te már nem akarsz feljönni, Peter? De hiszen itt vagyunk alig egy kőhajításra, harántolva semmi bajunk sem eshet. Ne bomolj.Vned lekenek egyet! Még hogy most ereszkedjünk le a völgybe! A hátizsákodat itt hagyjuk, a hálócuccodat viszem én, a többiéd meg leugrunk holnap! Ne bomolj, med odavágok! Mire leereszkednénk, egészen besötétedne. Olyankor már nem jár a busz. Itt soha azelőtt nem volt lavina, a nap • A fönti elbeszélést az Agyaghegedű című szlovák prózaantológiából vettük, mely most jelent meg a Madách kiadónál. lebukik a magas hegyek mögé. Különös, különös a csend. Mi van tulajdonképpen Peterrel? Ez nem ő! Hát csakugyan olyan borzasztó nagy dolog tödént? Hogyan roppanhat össze egy erős ember a másodperc ti- zedrésze alatt? Peter, hiszen te kemény legény vagy, hiszen semmi sem tödént, élünk. Már tudom, ha a síző elveszti támaszát, testének súlypontja máshová tolódik. S ezt egy percnyi bizonytalan imbolygás és kapkodás előzi meg. Olyankor vagy megkapaszkodsz, vagy elesel. Micsoda szégyen, Gólemnek reszket a lába. Peted hívtuk Gólemnek. Bárhová került, mindig Gólem volt. Tedd fel a sapkád, hiszen nem esett bajunk, semmi bajunk sincs, odafent vár a menedékház, a bekészített fa a tűzhelyben, csak oda kell tadani a gyufát. Semmi sem tödént.- Mit, hogy én nem akarok fölmenni? Hát nem te nyögdécseltél egész úton, hogy már nem bírod tovább?! Most meg adod a hőst! Mégiscsak nagy ripók vagy te, Peter. Húsz méterrel fölöttem voltál, mikor elkapott a görgeteg. Én épp egy csenevész fácska, a messzi környék egyetlen fenyőfája mellett álltam. Belekapaszkodtam. És odanyújtottam neked a sílécet! Hogy kapaszkodj te is, éded?! Nem voltam köteles odanyújtani, így aztán mind a kettőnket elsodod a hó. Most meg te, éppen te hányod a szememre, hogy a völgyben nem bidam az utat, te ripők!- Jó estét, apuskáim! Főzzetek teát! De sokat ám! öt méterre voltunk a faháztól, mikor észrevettük, hogy valaki van odabenn. A kéményből békésen szállt a füst a fagyos csillagok felé. Ez nem is lehet igaz, csak a szemünk káprázik. Pedig négyen voltak, ismeretlenek, kártyáztak. Az ablakok bedeszkázva, a petróleumlámpák világítanak, pazarlón ontják a fényt. Akik bent voltak, jobban meglepődtek, mint mi.- Hála a jóistennek, ha van, hogy itt vagyunk! - Peter úgy, ahogy volt, végigvágta magát a deszkapriccsen. Semmit sem érzékel, azt sem, hogy valaki van a házban. - Az otthon az a deszka, amely éppen melegít.- Líraim! Mit keresnek itt?- Ezt én kérdezem majd meg tőletek, ha lerakodtunk. - Kihalászok a hátizsákomból egy üveg vodkát, épen maradt, nem töd össze. Föl kell melegedni. A vodka mellett ott a fejsze, az jó. Ördög tudja, miféle társaság ez itt. Amolyan nyálas szájú legénykék, ó, ha Peter eszénél volna! Könnyen elbánnánk velük.- Ni csak, piát is hoztatok? Kedves tőletek. Már csak a kaviár hiányzik. Feltörd az epém.- Kuss, te vakarcs, ha nem akarod, hogy baltával hallgattassalak el! Ha tudnád mi tödént velünk, befognád a pofád.- Azéd megkínálhatnátok bennünket. Nem törődöm többet velük, ádalmatlan tacskók csak a szájuk jár. Peter úgy issza a vodkát, mint a vizet. Most én: életemben először átjár az alkohol élvezetéből fakadó tiszta öröm.- A huzatuk jó, azt meg kell hagyni. Csak meg ne igyák az egészet! Peter a földre dobja fagyos viharkabátját csak most veszi tudomásul az idegeneket. Szétvetett lábbal megáll előttük, már magához téd. Most már nem félek, óvatosan elő a fejszét, kikapcsolom a tokját, ki tudja, mi lesz még itt. Peter már simogatja az egyik pocok fejét, ugyanis ez a szokása. Ha valaki megharagítja, odamegy és simogatni kezdi az üstökét. Aztán egyszer csak se szó, se beszéd puff, oda neki! A második puffra rendszerint már nem kerül sor. Persze ehhez az kell, hogy istenesen megdühödjön.- Hát, ti, gyerekeim, hogy kerültetek ide? Likvidálták az óvodát? Elveszett az óvó néni? - a srácok rögtön behúzták a nyakukat, Peter fenegyerek, vodkát sem kérnek már.- Gyuszitól kaptuk a kulcsot. Már negyedik napja itt vagyunk, nyáron is ide járunk. Gyuszi mindig kölcsönadja a kulcsot, mi itt már kétszer kifestettünk. Ide járunk nyáron is. Gyuszi adta kölcsön a kulcsot. Tény és való, Gyuszi emlegette ezeket a kölyköket, rendben tartják a menedékházat, mondta, amíg mi a városban tartózkodunk.- Hogy az istenbe kerültetek ide?- A gerincen át.- Ne hazudjatok! A felvonó nem jár.- Akkor járt, mi már negyedik napja itt vagyunk. De holnap már megyünk haza.- Begyulladtatok tőlünk?- Dehogyis, csak már mennünk kell, az ősök miatt. Gyermekkorom ismerős dolgaiba kapaszkodom, hogy okot találjak rá, miért járok ezekre a helyekre. A szavak ridegek és csúszósak, mint a havas falba vert szög. Az erdőben gyakorta bukkanok száraz fák csodálatos alakzataira. Prométheuszok, türelmetlen karok kapaszkodnak a nap felé, villám döntötte őket a föld középpontjába irányuló útra. Aki ezt megérti, azt meghívom hozzánk rizi- kegombára. Isteni a mamám télire eltett rizikéje! Új redővel az arcomon térek vissza a városba, jó, becsületes redő ez. Észre kell vennetek, mert télen énbennem csudára fölhalmozódnak a tapasztalatok, az érzések. Egyetlen ideutazásom sem volt fölösleges, tudom már, hogyan születik a felhő. A hegy csúcsa mögül elóbukik egy torz kis felhőrongy, elmosolyodik, szétszalad a szája. Itt is maradna szívesen, de nagy már, tovább kell szállnia. Űzi, hajtja a szél. Hiába kapkod a síkos ormok felé. Felfutottam a hegytetőre: ugyan ki hajigálja a levegőbe azokat a rongyocs- kákaí? Nincs ott senki, vagy tán elbújt, aki ott volt, ki tudja. Hátul meg egy giccs, a színes Tátra, rózsaszín hegyek, ki látott már ilyet? A csillagok meg? A csillagok este rettentően hidegek, a szél ide-oda hajszolja őket. összeütköznek, csengnek-bong- nak. Olykor egy-egy csillag le is hull a földre. Hóvá változik, így beszélik az emberek a völgyben. A reggel pedig? A reggel havasan szakad ki az éjszaka öléből, télen született gyerek, kicsattanó arcú.- Beszélgessünk!- Talán nem beszélgetünk?- De nem úgy, mint máskor. A szél megfordult, rázza a bádogkakast a tetőn, visszaveri a füstöt a házba. Nem jutunk levegőhöz, folyton szellőztetni kell. Miről akar beszélgetni ez a Peter? Nem megy ez, csak úgy hipp-hopp, kezdjünk érdekfeszítő beszélgetést! Még akkor se, ha szilveszter van. Ilyenkor az emberek puhák, ellágyulnak, s inkább emlékeznek. Hogyan lehetne azt így, egyszeriben?- Te azt hiszed, hogy ott lent azért adtam fel a harcot, mert féltem. Téged féltettelek!- Hagyjuk ezt! - Nem hiszek neki, egyetlen szavát sem hiszem, magát féltette.- S tudod, miért? Mert míg a léceket felém nyújtottad, a hó téged is elsodorhatott volna. Ez már hihetőbben hangzik. Csakhogy ilyenkor már bármit mondhat az ember; úgy mondja, mintha komolyan gondolná.- Peter! Menjünk, nézzük meg a turistaház gondnokát.- Most?- Hát mikor? Biztosan vendégei is lesznek. Rádió, csajok, jó hangulat.- Ilyenkor elindulni?- Mi bajunk eshet? Olyan sima az út, mint a tenyerem.- Azt hiszed, hogy félek? Nagy tolvaj a szél. Megbújik az ajtó mögött, aztán egyszerre előlép, s már fosztogat is, minden meleget elszed tőlem, hiába hadakozom vele. Finom tolvajkeze van a szélnek! A zsebek mélyére tapint, benyúl a sinadrágba. Ott fenn a tetőn hangosan süvít valami. Megállunk, a völgyben pislákoló fények látványa rettegéssel tölt el bennünket. Egyedül vagyunk, és félünk. Lábunk alatt nincs aszfalt, hát félünk! Az aszfalt gondtalan biztonságot ad. Addig állunk itt egy helyben, amíg a félelmünk el nem oszlik, amíg kellőképpen ki nem ismerjük a szelet, összeszorult torokkal keresem magamat. Mindig, ha itt vagyok. Talán ezért is járok ide. A turistaházban a nővéremtől csent mandulás krémmel kenegetem szélfútta arcom.- Mászóvasakat hoztatok-e?- Mászóvasakat? Nem. Talán hoznunk kellett volna? A Hegyi Mentőszolgálat emberei sem mondták.- Kár. Anélkül a főútvonal sem járható. S le is zárták, mert veszélyes. A turistaház persze üres, senki sem mert feljönni ide, lányoknak, mulatságnak híre sincs. Szilveszter van.- Elkapott bennünket egy lavina.- Engem már három is elkapott. Alattomos az idén a hó. És mászóvasak nélkül nem lehet leereszkedni. A három mellett eltörpül az egy, konyul le a kedvem. A kandallóban nem ég a tűz, a gondnok egy kis kályha mellett melegszik a szobájában. Heverészik, régi újságokat olvas. Teavizet tett föl, rumot tölt a bögréjébe. Hiszen szilveszter van, az esztendő vége. Mit, hogy hol a táskarádióm? S hogy miért nem szól? Elromlott.- Vidítsuk egymást! A szilveszter jó dolog. Innom nem akaródzik, a régi újságokat nézegetem. A gondnok becipelt a konyhából egy harmonikát. Nótákat próbálgat, keressük az erre a napra való nótát! Mégis vígan vagyunk hát!- Már mégy is vissza? Az ünnepeket sem töltötted itthon, folyton a hegyekben kujtorogsz Peterrel. Alig látunk.- De hát mit csinálnék itthon? Vissza kell mennem a városba, vizsgám van. Évről évre ugyanaz a helyzet. Minél tovább itthon akarnak tartani, de mihez kezdjek itthon? A szülőkkel megöli az embert az unalom, mindent tízszer megkérdeznek. Folyton arra az egy vizsgára kíváncsiak, ami miatt értesítés jött. Mintha az valamit is számítana, hiszen azóta már egy év is elmúlt!- Holna amilyet te:- De an hon! Mit cs- A túl unatkozol? már mész hosszú az csinálnod, | A fenéb akarok leni lök már rá, anyának, l< lyett vágok hogy nem szakadt fel beszélni a rengeteg d' akkor sem mindig^ els apám az e súrolgatja e nem szenv morú doloc dani? Visszaim integetek, r lót. A hátiz; kaláccsal, nem mond szép levele írok, ismert Sohasen- A rád jelentett. Ez a fér Mindent fej érkezését, napra, hár mennyibe I étkezökocs fülke őt ha kálni sem le tét majszol.- Sízni v- Ühüm.- Bizony ilyen nagy.- Ühüm.- Miért ( A mai fiatal- A nagy- Tessék Kimenter lehet kibírn A hegyek gubbasztan hónap a ti zúgnak, ha hinnéd, pe a hegyekbe moraj. Én kedve aszfaltját re: utazott, min lavina kapó úgysem his Kedves, HIDEC MC w 0 Eleget n a feleségér datlanul az már nem felesége at gyengén Iá Azért juthat mert mege: mit nem lát valamit nen natban. Ez ment Vino szonynak, í gek szoktál Zablát ve Első ura asszonnyal gealját fris elvigye ann akinek elke ismert, de érezte, hog ce, akit ha 1 nak szólító! lát, gyengé cének, de hallotta sza Kihívta i Az öreg ben tapost, tendejét a Július Polák rajza
