Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1982. január-június (15. évfolyam, 1-25. szám)
1982-01-29 / 4. szám
VALENTYIN KATAJEV* Mi9 ^PPm W ^ . .w A színház igazgatójához beállít az egyik fiatal, de már meglehetősen jól ismert drámaíró, hogy bemutassa neki darabját. Az igazgató kezébe veszi a kéziratot és szigorúan megkérdezi:- Milyen viszonyban van ön Romuald Fjodoroviccsal?- Jó barátok vagyunk.- Nagyon helyes. Mondja a számokat.- Tessék? Milyen számokat?- Női szereplők száma?- Nyolc.- Kevés. Nekünk legalább tizenegy kéne. No de mindegy, ez is több, mint ha kettő lenne. Felvonás?- Hogyhogy felvonás?- Hány felvonás van?-öt.- összevonjuk háromba. Hogy fél tizenegyre vége legyen. Sok a zene?- Azt hiszem, valami félreértés van. Ez dráma.- Semmi baj, majd átírjuk és vígjáték lesz. Mégpedig zenés vígjáték. Épp tegnapelőtt volt nálunk Romuald Fjodorovics, és megkérdezte, miért nem játszunk vidám darabokat? Szóval, emiatt se fájjon a feje, barátom. Diákok vannak?- Hol?- Jaj, kedvesem, de nehézkes ember maga! Ugyan hol?! A darabjában!- Van egy. Bár tulajdonképpen nem is igazán diák. De valami olyasmi. A darabban ugyanis épp a felvételire készül az építészeti technikumba.- Ez nem fontos. Szóval van diák. Komszomolista?- Igen.- Nagyon helyes. Hát a lányok?- Mi van a lányokkal?- Komszomolisták azok is?- Az egyik igen, a másik pártonkí- vüli.- Értem. Egy pozitív és egy negatív * - A fönti novellát a jeles szovjet író születésének 85. évfordulója alkalmából közöljük. hősnő. Rendben van. A metróépítkezéstől van valaki?- Nincsen.- Ez bizony baj. De mért ne lehetne a pozitív hősnőt átvinni a metróépítkezésre?- Sajnos azt nem lehet. Főiskolás.- Elnézést a kíváncsiskodásért: hova jár?- Orvosira. Medika ugyanis. Orvos szeretne lenni.- Vagy úgy. Akkor viszont mondhatnánk, majdhogynem tagja az Orvos-Egészségügyi Dolgozók .Országos Szövetségének, igaz?- Ha úgy tetszik.- Nos jó, ez is rendben volna. Katona?- Van, de csak egy. Tüzér.- Tisztiiskolás?- Nem. Sorkatona.- Nem lehet tisztiiskolást csinálni belőle? . - Lehetni éppen lehet, de...- Akkor hát tisztiiskolás lesz. Helyes? Villamosvasúti dolgozó szerepel?- Nem, egy se.- Építőmunkás?- Az sincs.- És professzor?- Professzor az van.- Hány?- Kettő.- Egy pozitív és egy negatív?- Valóban. Hogy találta ki?- Kedvesem! Mit gondol, miért kapom én itt a fizetést? Na és van-e egy szimpatikus öregasszony, afféle bejárónő? ... Nincs? Hát ez nagy kár! És valami tisztulás szomszédasz- szony?... Az sincs? Döbbenetes! Hát ki szerepel végül is egyáltalán?- Szerepel egy volt apáca. Paplanvarrásból él.- És sutyiban vodkát iszik, igaz?- Honnan tudja?- Ó, kedves barátom!... Hát akkor azt hiszem végeztünk is. Minden jót!- Mikor érdeklődhetek? Úgy három év múlva megfelelne?- Ugyan, hova gondol! Négy hónap múlva, talán.- Négy hónap múlva?!- Hát igen. Mit csodálkozik ezen olyan nagyon?- Négy hónapot kell várni a válaszra?- Ej, ej, kedves barátom, milyen nehéz ember maga! Nem a válaszra kell a négy nónap! A bemutató lesz akkor.- És választ mikor kapok?- Mire kíváncsi még? A szokásos eset: darabját elfogadjuk, bemutatjuk, kétszáznegyvenöt teltházas előadásra számítunk. Gratulálok, fiatalember.- De hisz el se olvasta!- Nem is óhajtom elolvasni.- De hát honnan tudja, hogy ekkora sikere lesz?- Siker? Én sikerről nem beszéltem.- Na de, már megbocsásson, kétszáznegyvenöt teltházas előadás?- Hát kérem szépen: harmincöt esti bérleti előadás, huszonkét bérletes matiné, ötven előadás eladva a munkásstúdióknak, húsz a villamosipari szakszervezeteknek, tizenhét a betonkeverőknek, harmincnégy az orvosegészségügyieknek, öt a Katonai Akadémiának ...- Ne haragudjon, hogy félbeszakítom: és ha a betonkeverőket például nem érdekli a darabom?- Nem érdekli? Hol él maga, gyermekem! Ha tetszik, ha nem, megnézik. Na de, bocsásson meg, rohanok a Központi Jegyirodába, alá kell írnom a megállapodást a „Farkasok és méhek“ kétszáz előadására a jegyek elhelyezéséről.- Adják a „Farkasok és méhek”- et? Nem is tudtam.- Két év múlva lesz a bemutató.- És ha közbejön valami? Az egyik darab megbukik?- Ugyan fiacskám! Abban a színházban, ahol tervszerű jegyelhelyezés van, nem ismerik a bukást. Ezt jegyezze meg jól magának. Akkor hát, viszontlátásra. Két év múlva eme még mindig fiatal, de már jól ismert drámaíró levetvén hódprémbundáját, beviharzott az igazgató szobájába.- Itt az új darabom. Romuald Fjodorovics teljesen odavan. Tizenöt nő, tíz férfi, tizenkét pozitív, tizenhárom negatív figura, öt metróépító, hat villamosvasúti munkás, hét betonkeverő, három professzor, egy csomó mulatságos öregasszony, diákok, jómódú szakszervezetek tagjai, zene, három felvonás... Háromszáz előadásért kezeskedem.- Jól van. Jöjjön vissza három hét múlva!- Három hét elég lesz?- Már hogyne lenne elég. Nem sok ez. ötven oldal az egész. Naponta három oldal.- Azt hittem, három hét múlva már a bemutató is meglesz.- Mit gondol, talán előbb elolvasom, nem?- Ugyan, mit kell ezen elolvasni, hisz már mindent tud. Romuald Fjo- dorovicsnak tetszik...- Hát majd ő bemutatja, ha neki tetszik. Nálunk az a fontos, hogy a közönségnek tetszik-e majd. Különben megbukunk!- Hogy jön ide a közönség, nem értem, mért hivatkozik rá. Úgyis ide terelik a professzorokat, meg a betonkeverőket meg a munkásstúdiókat...- Úristen!- Mért emlegeti szegényt?- Uramisten!- Mi történt voltaképpen? Ne ijesztgessen!- Csak a pénztár.- Mit beszél?- Csak a pénztár árusít most már színházjegyet, csakis a pénztár, bará- tocskám!- Na de nem értem. És ha a közönség úgy gondolja, hogy nem érdemes jegyet venni a darabomhoz.- Hisz épp ez az.- Hát akkor mit csináljak?- írjon úgy, hogy megnyerje a közönség tetszését.- Könnyű azt mondani!- Hát az igaz, mondani könnyű.- Hm... Kétségbe vagyok esve. Szóval akkor három hét múlva érdeklődöm. Na és ha a darab... hogy is mondjam... ha a darab... nem lesz teljesen... hm...- Akkor visszaadjuk. Csak jó darabot veszünk át. A drámaíró megy az utcán, ajka körül torz mosoly, és ilyeténképtpen sustorog magában:- Jó darabot adjon nekik az ember! Jó vicc! „Csak jó darabot veszünk át!” Esküszöm, ilyen paradoxont! Ki hitte volna? És ráadásul mindez mikor? Tizennyolc évvel a forradalom után! Szörnyűség! PÉTER AGNES fordítása L eteszem a bőröndöt, a pult m fiatal nő piszmog, türelmesen é mosan várom, hogy rámnézzen. F néz, belesandít az útlevelembe, vis adja azzal, hogy csak kettő után szoba, addig takarítanak.- Nem fürödhetnék meg vak - kérdezem.- Nem. -—- A szobához van fürdőszoba?- Nincs.- Talán mégis, egy közös fürdc bábán...- Nem lehet.- A bőröndöt itthagyhatom? Nemet int, belemélyed a piszmog; Felveszem a bőröndöt, kimegyek A színház pénztáránál lerakom < röndöt. A pénztárosnő szerint ilyen r SPIRÓ GYÖRGY Ez és ez í hölgy nincs jegy. Felveszem a bőröndöt, b gyek a titkárságra, előadom, hogy a rosból jelezték az érkezésemet.- Forduljon ehhez és ehhez a f höz - mondja némi szünet után őszes nő.- Hol találom?- Melletünk van egy tér, ott ke menni. Felveszem a bőröndöt, kimegyek re, befordulok a kapun. Az udvar négyszögletes, több lépcsőház nyíl lőle, az udvaron törmelék, deszkák mét, omlik a vakolat, az egyik lépes alá van dúcolva. Kívülről szépen tál tak mindent. Felmegyek az egyiF csőn, első emelet: magánlakások, r dik emelet: magánlakások. Vissz gyek az udvarra, két férfi álldogál ki an egymással szemben, nem csín semmit, nem is beszélgetnek. Megk zem, hol találom ezt és ezt a he Vállukat vonogatják. Álldogálok < lábamnál a bőrönd. Jön egy nő,'me dezem.- Kisszínház - mondja és tovább.- Az hol van? Int a kezével valamerre, ki a kapun. .•V KÉT ELBESZELES ö szárnyai alól indultak. Egyedül csak Bemba, a tehetetlenség netovábbja tagadta meg segítségét. PABE MONGO* Barátaim Zok, Tuamb, Minkat és természetesen én is, mint minden velünk egyidős siheder a faluból, szentül hittünk abban, hogy az öreg Mpemesignek varázsereje van. Hittük, hatalmában áll s olyan ellenállhatatlanná varázsolhat bennünket, hogy nincs többé lány, aki belénk ne szeretne, sőt kiváló vadásszá változtathat. S mit gondoltak, mit kért cserébe tőlünk az öreg varázsló? Haszontalan semmiséget. Tűzifát... Amikor meghoztuk az első rózsekötegeket az erdőből, szóra sem méltatott, meg sem köszönte. A második forduló után is hallgatott. Azt hiszem, ez még sokáig így tartott volna, ha Tuamb, csoportunk legbátrabb tagja, felbátorodva nem állt volna elé kérdéseivel, melyekre feleletül a következő szavakat hallhattuk:- A hallgatásom is varázslat. Minél nagyobb kötegeket hoztok, annál erősebb lesz a varázslat. Addig csak hordjátok a fát és türelmesen várjatok míg eljön az időtök. Akkor majd az én munkám is betetőzödik. Lóduljatok! Új szárnyákra kapva indultunk, hősként ünnepeltük Tu- ambot. Még három hónapig hordtuk a fát az anyónak - titokban, szüléink tudta nélkül. Végül egy este azt mondta, holnap lesz a nagy nap. A megbeszélt időpontban gyülekeztünk a kunyhójában. Sötét éjszaka volt, de a fával jól megrakott tűz megvilágította a szobácskát. Az anyó nagyon alkalmas órát választott ki: az egész falu Ze- Nangánál, a lánya lakodalmában mulatott. A varázsló tudománya bemutatásához fogott. Bizonygatva, hogy falunk legkiválóbb vadászai mindnyájan az * Pabe Mongo kameruni prózaíró 1948-ban született. Műveit francia nyelvben írja. A kisfiú, elbeszéléseinek első kötete 1972-ben jelent meg hazájában a Kleo kiadó gondozásában, ami kor az író még a jaundal pedagógiai főiskola hallgatója volt.- Nem mintha kétségbe merte volna vonni varázserőm,- mondotta az anyó jelentőségteljesen - hanem azért, mert lusta volt fát hordani. De nézzétek Angulát: veri a feleségeit mint a kutyákat, de az első hívó szavára rohannak hozzá. Az én varázslatom tette ilyen ellenállhatatlanná. Nem volt szükség arra, hogy bennünket meggyőzzön, mi úgy is hittünk benne. Amikor a varázsló megelégelte a beszédet intett, hogy menjünk közel hozzá. Elsőként Tuamb lépett elé. Az anyó rozsdás borotvapengéjével bemetélte talpát és nagylába- ujját, a sebeket beszórta hamuval és ráköpködött valamilyen rágott gyökereket, ami a szertartás kezdetétől a szájában volt. Aztán megmosdatta növényekből erjesztett gyógyszerrel.- Ez füvekből és gyökerekből készül - magyarázta - az arcodról lemossa a visszataszító vonásokat. Ettől a porctól kezdve külsődnek ellenállhatatlan ereje van és minden lányt elbűvöl, akivel csak találkozol az életben! Legvégül az anyó egy kis összeaszalódott gyümölcsöt adott Tuambnak.- Ha vadászni vagy halászni mész, tedd a szádba- rendelkezett. - A halat hálódba, a vadat csapxfádba űzi. Csak arra ügyelj, nehogy lenyeld, mert akkor állattá változol. És ne válts szót senkivel, ha a gyümölcs a szádban van, mert beszélőpartnered változik állattá. Letaglózott a kis kabala óriási ereje. Arra gondoltam, jó lenne ellopni, hogy idővel majd én használhassam. Mp>e- mesig mintha gondolataimban olvasott volna, azt mondta: Ilyen csodaszert érdemes ellopni, de ne nyúlj hozzá, mert kihívod magad ellen a varázsló haragját... Mire nagy ijedségemből felocsúdtam, Mpjemesig szárított fúcsomóval ütögette Tuambot:- Ilyen fű mindenütt terem. Tépj belőle és kend meg vele az ételt, amit elfogyaszt az a lány, akit szeretsz. S akkor ő úgy hozzádtapad, mint a saját bőröd. Ugyanezt a szertartást végezte el Minkattal, Zokkal és velem is. Aztán távoztunk és ellenállhatatlanoknak éreztük magunkat... Falunk lakossága szüntelenül csodálta és gyönyörködött másodunoka-testvérem, Mária napról napra kibonta- kozóbb szépségében. Attól függetlenül, hogy rokonok voltunk, úgy határoztam, a varázslat erejét, az ellenállhatatlanságomat ezen a szépségen próbálom ki. Mária készségesen el is fogadta a cukomáddarabkát, amit előzőleg óvatosan megkentem a csodatévő fűvel. Eltelt néhány nap. Gyakran találkoztunk Máriával, mégsem szentelt nekem megkülönböztetett figyelmet. Úgy bánt velem mint régen. Végül, égve a türelmetlenségtől, egyenesen mellének szegeztem a kérdést:- Megetted a cukornádat?- Miféle cukornádat? - kérdezte csodálkozva.- Hát azt, amelyiket a múlt héten adtam neked. Elgondolkozott.- Oh azt... Persze, megettem... De miért kérdezed?- Csak úgy. Az egészet megetted?- Igen. No és?- És semmit sem éreztól?- Mit kellett volna éreznem? Édes volt, csak annyit.- S legalább egy kicsit szeretsz engem? - faggattam őt állhatatosan. Hosszan nézett a szemembe, majd elnevette magát. Mindent értett. Ettől kezdve Miseinek hívott. Vidékünkön nagyon elterjedt ez a becenév, azt jelenti: legényke. Gyakran megcsókolt és apró ajándékokat készített nekem... Határtalanul boldog voltam - elhittem, hogy Mária szerelmes belém! Holdfényes éjszakákon szívesen szórakoztam azzal, hogy megfigyeltem a családi perpatvarokat. Falunkban a civakodásokra mindig akadt ok. Például azt mondja a férj: Enni akarok. Az asszony Így válaszol: Nem vagyok én a te szakácsnőd. A felháborodott férj ökölcsapjással felel. Máskor az asszony kezdi: Már itt a vetés ideje! Mire vársz, miért nem mész ki a mezőre? Mikor szegődtem el hozzád szolgalegénynek? - önti el a férjet a méreg és az asszony kap egy pofont. Vagy a házastársak tekintete találkozik és gúnyt olvasna! asszonyt... Brigitta serr szavára is enc mindenkinek t Meg kell mc híve a civakod legyen. Feles igyekszik mine- Honnan ji hangon. Brigitta úgy utcára és keze- Ha-ha-ha ségbe. Látják, sem, ki sem zaklasson osti bolondot? Hát van férjetek! a féltékenyséc Ababa ezt i Brigittát. Nem őt. Ha most i asszonyai, Ián Eloltja piptáj; tője zsinórját é- Kit dicsér Hát akkor nes: Egy rántáss vágja és lovat képes nyomor megmutassa r szereti őt és a már igen élsz; Amíg Abab; közben, Brigit!- Jaj,-jaj, tettem neki? F tesz engem. C tulok!" Az ilyen dl megjelenni. D társakat. Ehhe
