Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1982. január-június (15. évfolyam, 1-25. szám)
1982-01-22 / 3. szám
> 0 • A világ legjobbjának tartott argentin Diego Maradonát (szemben) is kihozzák sodrából a futball csontzenészei M exikóban, az 1970-es világ- bajnokságon teljes pompájában csillogott az a labdarúgás, amilyennek mi szerettük látni ezt a játékot. Az NSZK-ban (1974) még nyújtottak némi ízelítőt a futball szépségeiből, de négy évvel később, az argentínai VB-n már egyértelműen a küzdelem dominált, egy - egy csodálatos felvillanást negyedórányi, a nézőknek nem sokat mutató harc követte. Az 1980. évi Európa-bajnokságon pedig már egyetlen szép mérkőzés sem volt, bosszantóan unalmas, sportszerűtlen találkozókat láthattunk. MEGHAL A FUTBALL? így múlna el a labdarúgás dicsősége? Ki és mi okozza a népszerű játék világméretű hanyatlását? Mert abban bizonyára egyetértünk, hogy napjaink labdarúgása a legtöbbször nem tölti csordultig a szépség és a gyönyörűség poharát; a lábVázlatok napjaink labdarúgásáról dazsonglőröket félresöpörték az izomkolosszus mesteremberek, szellemes, szemet gyönyörködtető játék helyett húsdarálás, védekezés körömszakadtáig, szürke játék, összevissza futkosás, kevés gól. Ugyan kit érdekel ez? A válasz adott: világszerte csökken a nézőszám. Ez pedig ok arra, hogy nem kevés szakember, újságíró és szurkoló kimondja: meghal a labdarúgás, érdeklődés hiányában már a közeljövőben kikopik a testkultúra egységes rendszeréből. Úgy tartják, hogy két-három évtized múltán a futball legfeljebb az idősebb emberek emlékeiben idézi majd a lelátók izgalmat, a mindennapi beszédtémát. Érdekes módon a futuristák elképzeléseiből, de még tudomá- # nyos-fantasztikus regényekből is hiányzik a futball. A jövőkutatók szerint mintha a labdarúgás sajátosan huszadik századi jelenség lenne... Hogy négy-ötszáz év múltán mi lesz, arról felesleges vitát indítani. Arról viszont érdemes elmeditálni, hogy mi van most, miért jutott oda a játék, ahol van? Milyen tényezők eredményeképpen • hanyatlik a sportág? Próbáljuk meg kiegyenesíteni a kérdőjeleket. Persze a teljesség igénye nélkül. □ SZÁMŰZNI AZ ALATTOMOSSÁGOT. Sokan azt mondják: az NSZK - Hollandia világbajnoki döntő volt az utolsó igazán szép tétmérkőzés. Azóta csak felvillanásokat látni, két - három esztendeje pedig már azt sem. Pedig hát az 1974-es döntő részvevői is - jól emlékszünk rájuk - már az úgynevezett modern futballt játszották, mint napjainkban. Mégis, miért ez a különbség? Egyszerű a válasz: mert mások kergették a labdát akkor és mások most. Olyan egyéniségek voltak az egyik oldalon, mint Beckenbauer, G. Müller, Overath, Netzer, Höness, másikon pedig Cruyff, Neeskens, Krol, Rep, Blankenburg. Erőfutballt, totális futballt produkáltak, de éppen mert klasszisok voltak - pluszt is tudtak adni. Képességeik alapján még a legkeményebb és legdurvább védelmekkel is meg tudtak birkózni. Amióta eltűntek, illetve túljutottak pályájuk zenitjén, sokkal sablonosabb, szárazabb lett a játék, a pályák középszerű labdarúgókkal vannak tele. Ha pedig középszerű futballistákból álló csapatok találkoznak, akkor csak az erő és az erőnlét dominálhat és nem a futballművészet, ami megszépíti a labdarúgást. Ilyenkor aztán az az együttes eredményesebb, amelyik könyörtelenebb. Az eszközökben nem szabad válogatni, az ellenfelet felesleges ki-- mélni. A játékos nincs tekintettel senkire és semmire, Ö győzni akar. Európa pályáin polgárjogot nyert a durvaság. Tizenöt-húsz esztendeje, ha a csatár lefutotta az utolsó védőjátékost is, és az fölrúgta, még oda se ért a játékvezető, a hátvéd már indulhatott az öltözőbe. Alattomosan elkaszálni, felrúgni valakit - ma már semmit sem jelent. Nem véletlenül mondta Bobby Charlton napjaink labdarúgásáról: már eltűnt a szépség, de még nem annyira . látványos,“ mint a rögbi... Persze azért nem ilyen sötét a helyzet. Az nyilvánvaló, hogy a futball nem mehet tovább a pankráció felé vezető úton. Bukósisak és különböző védőöltözetek nélkül nem kelhet versenyre az amerikai labdarúgással, a rögbivel. Marad tehát a másik út: a klasszikus erények megmentése. Biztosra vehető, hogy előbb- utóbb határozott lépések történnek majd a játék látványosságának biztosítására, száműzik majd az alattomosságot és a cinizmust a pályákról. Mert mit látunk manapság? Hallgassunk meg két kiváló futballistát, két szenvedő alanyt - Törő- csik András: „Az első percekben menetrendszerűen megkapott kíméletlen és szándékos rúgások után úgy érzem magam, mint a sakkozó, akinek utolsó, mattot jelentő lépése előtt valaki lesöpri bábuit a tábláról...“ Roberto Ri- velino, a brazil válogatott egykori csillaga: ,,Aki azt állítja, hogy ma is le lehet venni egy labdát a félpályán és meg lehet vele kockáztatni egy olyan megoldást, amit régen megtapsoltak az emberek, azt felkérem: álljon a középkörbe és én majd három méterről becsúszok neki... Úgy ahogy nekünk becsúsztak az argentínai világbajnokságon a hátvédek és belevágták alumínium stoplijaikat a vád- linkba. Utána beszélgethetünk majd a sportág jövőjéről... “ 0 • ELHIBÁZOTT FELFOGÁS. Rivelino a négy évvel ezelőtti világ- bajnokságot említette. Azóta még nagyobb hajtóvadászat folyik a kimagasló képességű játékosok ellen. Az ellenfél sportszerű eszközökkel nem képes valakit feltartóztatni, tehát beletapos, fellöki, elkaszálja. ötször, tízszer, százszor. A játékvezető ilyenkor sípol és ítélkezik. De ez kevés. Az elmúlt időszakban talán egyetlen döntő fontosságú mérkőzésen sem sikerült megfékezni a bíróknak a szabályokat tudatosan megsértő játékosokat. De ez nem is lehet egyetlen embernek, a játékvezetőnek a feladata. Ha ő vállalná is a kockázatot, csak botrányba fullasztaná a mérkőzést a sorozatos kiállításokkal. A döntő lépéseket másoknak kellene megtenni. Az edzőknek, a szövetségi vezetőknek, vagy még magasabb szinten: a i FIFA különböző bizottságaiban székelőknek. Tudatosítani kellene már, hogy napjaink játékvezetői felfogása elhibázott. Nézzünk csak egy gyakorlati példát. Nyilvánvaló tudásbeli különbség van a két csapat között. Az egyik húzza az időt, lassítja a játékot, mert tehetetlen, képzetlen játékosokból áll. A másik viszont akar futballozni, de nem hagyják. Ha gyors akcióba kezd, a képzetlenebb csapat tagjai lerántják, felvágják, beletaposnak. Mindezt a játékvezető szeme láttára. Ó pedig békésen szemléli a történteket, vagy itt—ott belefúj a sípjába. (Valljuk be őszintén, már mi sem hördülünk fel egy-egy ilyen durvaság láttán. Valahogy megszoktuk?) Tehát akaratlanul is a rosszabbul felkészült, gyengébb és durva futballistákat támogatja, a tehetségtelen, képzetlen labdarúgóknak kedvez és ezzel akaratlanul is vét a sport, a sportszerű játék alapvető szabályai ellen. Olyan nagy dolog lenne bevezetni az egységes játékvezetői szigort? Mondjuk: az a futballista, aki kézzel visszarántja ellenfelét, azonnal kiállítandó, vagy figyelmeztetés nélkül le kell küldeni a pályáról azt a játékost, aki ellenfelét alattomosan hátulról megrúgja, vagy megkísérli megrúgni (utánrúgás). Ezeknek a megítéléséhez nem kell tv-kamera, visszajátszás, még csak szemüveg sem! Ha a labdarúgó tudja, hogy bizonyos sportszerűtlenségekért kiállítják, akkor óvakodik tőle. Ha tisztában lesz azzal, hogy visszarán- tásáért, a gyávákra jellemző felvágásokért a partvonalon kívülre kerül, hamarosan leszokik ezekről a „védőeszközökről“. Egy cseppet sem válna a labdarúgás hátrányára a szigor. Arra ösztönözné, kényszerítené a játékosokat, hogy váljanak1 jobb futballistákká. Ha ugyanis nem lehet a jobbikat, a gyorsabbat, a techni- kásabbat felrúgni, lerántani, elgáncsolni, akkor nincs más hátra, mint jobban szerelni, ügyesebbé, gyorsabbá válni. Ez lenne a kiút. Az egyénnek és a sportágnak is. Csak a játékvezetők szoríthatják vissza korunk labdarúgásának produktumát, a durvaságot, a kíméletlenséget, amelyet divatos szóval kemény, férfias játék néven szoktunk emlegetni. Ha ez sikerül, akkor más lesz a kép a mai futball- ról, amely nem a lényege, hanem a rárakódott szennyeződések miatt hagynak cserben a nózök, akik végeredményben a képzett, szellemesen és gólerősen játszó labdarúgókért látogatják a stadionokat. Miért nem részesülnek hát ezek a futballisták megfelelő védelemben? 0 A PÉNZ ÖRDÖGE. Hogy miért agresszívak, durvák, neveletlenek manapság a futballisták? Valaki azt mondta: mert az elidegenedés korszakát, a terrorizmus korát éljük. Ezt fejtegetni túlságosan elvont filozófia lenne. ’ Nézzünk inkább egy kézzelfoghatóbb tényezőt. A pénzt. Már hallom az elkoptatott közhelyet: hiába adnánk valakinek százezer koronát, nem tanul meg futballozni, nem válik futballmüvésszé. Ez igaz. Csakhogy a beígért csillagászati összegek hallatán még a nagy jövedelmű profik is megszédülnek,! és persze ellenfelet ritkán engednek saját tizenhatosuk elé. A kilátásba helyezett jutalom és az erkölcsi siker is fanatizálja a játékosokat, s azt hozza ki belőlük, amire képesek. És rombolni képesek! Az ellenfelet felrúgni is! Ez a könnyebb és az egyszerűbb, (gy keletkeznek a fut- ballháborúk... Gondoljunk csak bele, micsoda összegek röpködnek a labdarúgásban: a tavalyi junior világbajnokságon döntőbe került Katar válogatottja minden tágjának 250 000(!.!)dollártésegyszemélyautót ígért az ország gazdag, futballal szórakozó olajsejkje, ha megnyerik a VB-t. Elképesztő! 16-18 éves gyerekemberekről van szó! (összehasonlításként: az olasz válogatott futballistái 50 000 dollárt kaptak volna, ha 1980-ban Európa-bajnoki címet szereznek; a nyugatnémeteknek „csak“ 18 000 dollár volt a „csalétek“.) SOK A KATONA. Hát így állnak a dolgok kedvenc sportunk háza táján. A játék szépségét illetően nem lehetünk túlságosan optimisták az idei világbajnokság előtt. Most valaki azt mondhatná: a mai labdarúgás nem szépség- verseny. Igaz. De azért méigsem futballháborút, cinizmust, botrányokat és hajtóvadászatot szeretnénk látni a spanyolországi seregszemlén. Hanem játékot. Maradona, Zico, Piatini, Rummenigge, Blohin alakításait... Végezetül idézzük Luis Menot- tit, a világbajnok argentin válogatott edzőjét: „Az európaiak túltak- tikázzák a mérkőzéseket. Mintha katonaságot látnék a gyakorlótéren: precíz mozdulatok, előre megtervezett fordulatok, amelyekben mindenkinek megvan a maga centivel mért feladata, amelyet tűzzel-vassal igyekszik végrehajtani. Ebből a futballból elveszett az öröm. Azokra, akik nem tudják magukat teljesen átadni egy érzésnek, nálunk azt szokták mondani: zokniban zuhanyoznak! Mert lehet úgy is, de - minek?! A futball mindenekelőtt öröm, a játékba feledkezett lélek szárnyalása...“ Hm...Az ilyen „lelkek“ egyre fogynak, a „katonák“ pedig szaporodnak. Nem kis bátorság kell a reménykedéshez. Vagy csak én lennék borúlátó? Majd meglátjuk Spanyolországban... TOMI VINCE • A kétszeres aranylabdás Karl-Heinz Rummenigge legalább egy fejjel kimagaslik az európai labdarúgók közül. (Archívumi felv.) ZOKNIBAN ZUHANYOZNI? # ÚJ SZÓ VASÁRNAPI KIADÁS Index 48 097 Kiadja Szlovákia Kommunista Pártja Központi Bizottsága, főszerkesztő: Rabay Zoltán, helyettes fős zerkesztö: Szarka István és Csető János, szerkesztőség: 815 81 Bratislava, Gorkého 10, telefon: 309, 331-252, 332-301, szerkesztőségi titkárság: 550-18, sportrovat: 505-29, gazdasági ügyek: 506-39. Távíró: 092308. Adminisztráció: Pravda Kiadóvállalat, 815 80 Bratislava, Volgogradská 8. Fényszedéssel készül a Pravda, az SZLKP Nyomdaipari Vállalata02-es üzemében, 815 80 Bratislava, Martanoviőova 21. Hirdetési iroda magánszemélyeknek: 815 80 Bratislava, Jiráskova 5, telefon. 577-10, 532-64. Hirdetési iroda a közületeknek. 815 80 Bratislava, Vajanského nábreáie 15, II. emelet, telefon: 551-83, 544-51. Előfizetési díj havonta - a vasárnapi kiadással együtt-Kös 14,70. A vasárnapi kiadás előfizetési díja negyedévenként Kős 13,-. Terjeszti a Postai Hírlapszolgálat, előfizetéseket elfogad minden posta és kézbesítő. Külföldi megrendelések. PNS, Ústredná expedicia a dovoz tlaőe, 817 59 Bratislava, Gottwaldovo námestie 6
