Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1982. január-június (15. évfolyam, 1-25. szám)
1982-06-18 / 24. szám
\ /adregényes táj, bizarr alakzatú sziklait rengeteg, a maga nemében Szlovákia egyedülálló természeti csodája, Zilinától alig tizenhét kilométerre délnyugati irányban: a Szulyói-sziklák (Súrovské skaly). Az öt évvel ezelőtt gondosan kijelölt oktatóösvény kiindulási pontjánál állunk. Kedvünket szegné, ha pillantásunk elkalandozna a hátunk mögé. A csodaszép völgy bejáratánál ugyanis egy kicsi, gazdasági szempontból nyilván elhanyagolható kőbánya éktelenkedik.- Előttünk ötszáznegyven hektáron terül el az ország egyik legrégibb természetvédelmi területe. Több neves természettudós indítványára szerződéses formában már 1929-ben védettnek nyilvánították. Fura alakzatú. csipkés bérceit csakúgy, mint rendkívül értékes növény- és állatvilágát. S jövőre tíz éve lesz annak, hogy szigorúbb jogszabály állami természetvédelmi rezervátumnak nyilvánította - dr. Mária Vanochová, a Természetvédők Szlovákiai Szövetsége járási bizottságának tagja, kísérőink egyike magyarázza, mielőtt nekivágnánk a mintegy négy és fél kilométernyi gyalogösvénynek. Szavát útközben kiegészíti a környezetbe ízlésesen besimuló, az ismeretek horizontját tágító tájékoztató fatáblák szövege. Jobbra tőlünk a völgykatlan ölében a tizenkettedik századra visszatekintő Súl'ovnak, a volt jobbágyfalunak reneszánsz kastélya, két A természetvédelmi terület jelzőtáblája (J. Darola felvétele) temploma, a tájba beleolvadó régebbi s a belőle kirívó új, korszerű házai integetnek felénk. Balra fent, a bérctető ormához tapadva, ránkbólintanak várának romjai. Hozzávetőleg egyidős a községgel és nem védelmi szerepet töltött be, a környék utait megfigyelő őrszolgálat céljaira emelték.- A tizenhatodik században kiégett s bár jóval később felújították, sorsa után pontot tett az 1763. évi nagy tűzvész. Azóta enyészetre van ítélve. Előttünk a harmadkori mészkő fantasztikus képződményének, a 779 méter magas Rohácenak szél és csapadék formálta meredek falai hívogatnak.- Ennek a meghívásnak aligha tehetnének eleget. Még a hivatásos hegymászók A gótikus kapu, a rezervátum egyik legszebb köképzódménye sem. A málló törmelékkózet ugyanis kudarcra ítélné az ilyen vállalkozást. Nem is beszélve arról, hogy ezeket a sziklákat még az alpinisztikától is óvjuk - válaszol kérdésünkre Alexander Sopko mérnök, a természet- védő szövetség járási elnöke, majd hozzáteszi: - Úgyis van elég gondunk és bajunk. Hiszen ide tavasztól őszig naponta átlag nyolcszáz érdeklődő, egy év leforgása alatt megközelítően nyolcvanezren látogatnak el. S bizony akadnak köztük nemcsak fegyelmezetlenek, hanem vandálok is... Útközben kísérőink többször is rászóltak az ösvényről letérő, az utat lerövidíteni akaró, avagy talán éppenséggel egy-egy virág leszakítását is szándékozó emberekre. Elhangzott síma, érvelő figyelmeztetés, de bírságot kilátásba helyező szigorúbb szó is. Mind a kettőnek volt foganatja...- Kevesen vagyunk arra, hogy mindent szemmel tartsunk. Persze a látogatók zöme tisztességesen viselkedik. Viszont előfordul, hogy kénytelenek vagyunk erőteljesebben fellépni. Nézze például ezt a magas szárú, sárga szirmú virágot. A neve Soldanella carpatica. Egyetlen szál letépéséért száz korona büntetés dukál. De megtörtént, hogy egy nőt, aki eladásra ölszámra tépte és pórul járt, húszezer korona bírság megfizetésére kötelezték. Ilyen védett növényünk továbbá például a kankalinfélék családjába tartozó Primula auricula, vagy ott följebb az a lila harangvirág, a tárnics, vagyis az encián egyik fajtája, a Gentina clusii és a most már elvirágzott Pulsatilla slavica is. Nem tudom kinek volt az ötlete - dohogok magamban, amikor úttalan utakon, hajmeresztő meredélyen zihálunk felfelé, hogy megtekintsük az úgynevezett Sárkány-odút. De a hatvan méter mélységű, magas kupolá- jú barlang kárpótol a fáradságért. Megillető- déssel tekintünk körbe. Hiszen itt nemcsak a jégkorszaki medve talált odúra - régészeti leletek tanúskodnak róla -, hanem nyilván az ősember is. Kísérőink a barlang lábánál egy fenyőformájú, de mégis szokatlan fára hívják fel a figyelmünket. Ez is védett és ritka növény: tiszafa, latinul Taxus baccata. Három méternél nem magasabb, mert árnyékolják a védelmébe szegődött bükkök és amúgy is lassú a növése. Mégis - hinni sem akarjuk -, hogy ez a példánya van már negyvenöt éves. S hogy milyen szívós és szerény igényű, arról amarrább, talán százméternyi magasban a sziklafal hasadékába szorult és itt is haragos zölden életjelt adó társa tanúskodik. Magas fekvésű hang irányába fordulunk. Vajon milyen állat lehet? A rejtély egyhamar megoldódik. A fűben újszülött őzgida fekszik. Még nem tud lábra állni s anyja közeledtünk- re elrugaszkodott tőle. Bizonyára ott beljebb, a sűrűben, remegve várja, mi történik csemetéjével. - Kérem, ne nyúljanak hozzá. Átvenné a szagot és az anyja elhagyná - a figyelmeztetésre csak a fényképezőgépek kattognak. Óhatatlanul is arra gondolok, milyen furcsa ellentmondás, hogy az ember az egyik oldalon féltő gonddal védi a természet gyérülő szépségeit. A másik oldalon pedig milyen gyakran és könyörtelenül avatkozik bele érzéketlen, megfontolatlan tetteivel - a levegő szennyezésével is - ősi rendjébe. GÁLY IVÁN A középkori Sulyói-vár romjainak egy része (Mária Vanochová felvételei) VISSZAPILLANTÁS hatvan Évre- Azt hiszem, ha valaki túllépi a hatvanadik évet, akarva akaratlanul Is számvetést készít, mit valósított meg azokból a célokból, melyekkel fiatalkorában nekivágott az életnek. Elmondhatom, nem éltem hiába. Igaz, nem lehettem orvos, mint szerettem volna, de kárpótlást találtam hivatásomban. A jól végzett munka tudatával mondotta e szavakat dr. Alt Ernő, a lévai (Levice) járási gyógyszerész. ízlésesen berendezett, zsúfolt könyvespolcokkal övezett dolgozószobájában beszélgettünk életéről, tevékenységéről.- Éabokrekyben voltam gyógyszerész- gyakornok. A főiskolára a háború miatt néhány évvel később kerültem, s így mint idősebb, tapasztaltabb, tevékenyen bekapcsolódtam az ifjúsági szervezet munkájába 1951-ben az iskola befejezése után kerültem haza szülővárosomba, Lévára. Úgy is mondhatnám, hogy egy múzeumban kezdtem dolgozni, ugyanis az akkor működő gyógyszertárat 1664- ben alapították. Igyekezett minden munkába bekapcsolódni. Szervezett, tájékoztató előadásokat tartott. 1960-ban, amikor a kerületi gyógyszertárak helyett járásiakat hoztak létre, őt nevezték ki járási gyógyszerésszé.- Elhanyagolt munkahelyeket kaptam örökségbe, a járás tizenhárom patikája szörnyű állapotban volt. A gyógyszertáraknak az a része, ahol a gyógyszereket kiadták, még tűrhetően nézett ki, de ezek mögött a zsúfolt raktárak, roskadozó polcok, tönkrement bútorok, sok helyen pedig az omladozó falak hirdették az idő múlását. A gyógyszertárak fejlesztésével foglalkozó prágai központ, valamint a kollégák segítségével hozzáláttam az először számomra is merésznek tűnő terveim megvalósításához, a lévai gyógyszertár felújításához. S nemcsak az irányítást, a szervezést vállalta magára. Az anyagbeszerzés természetessé vált számára, s az otthoni esztergapad mellett töltött órákat nehéz volna összeszámolni.- Ez volt Szlovákiában az első felújított gyógyszertár - mondotta jólesően, mintha élete egy szakaszát zárná le e kijelentéssel. Nem az a típus, aki megelégszik az első eredménnyel, akit nem hajt tovább a tenniakarás. A sikereken felbuzdulva hozzálátott a járási gyógyszertár létesítéséhez. Eredetileg négy helyiségből állt a város főterének egyik saroképületében. Nem kis erőfeszítésbe, meggyőző munkájába került, míg a város vezetői megértették, szükség van a bővítésre. Hat családot kellett a házból kiköltöztetni, természetesen megfelelő lakásokba. Amikor már ez megvolt, kezdődött az újabb tervezés, szervezés.- Olyan egyszerűnek tűnik az egész történet, de ha felidéződnek bennem a részletek, nem is tudom elhinni milyen akadályokat, kisebb-nagyobb nehézségeket kellett leküzdenem. Villanyt szereltem, regálokat készítettem. Fel sem tudom sorolni, mi minden fordult meg a kezemben, hány szerszámmal dolgoztam. Most, ha végigmegyek a gyógyszertáron, örömmel nézek körül, hisz lépten-nyo- mon kezem munkájának eredményeit látom. Akkor Szlovákiában miénk volt a legkorszerűbb patika. Ki nem örül a szépnek, újnak? Alt Ernő sem kivétel, de ö a régiről sem feledkezett meg. Hozzálátott a járás gyógyszeré- szete történetének feldolgozásához. Még 1951-ben kezdte el a régi gyógyszerészeti használati tárgyak, és egyéb érdekes, a gyógyszerészettel összefüggő anyagok gyűjtését, s ezekből a lévai várban gyógyszerészeti múzeumot rendezett be.- 1971-ben beneveztünk a szocialista munkaversenybe - folytatta az emlékezést. - Hogy kollektívánk jól dolgozott, annak legékesebb bizonyítéka, hogy a gyógyszertárosok közül mi kaptunk elsőként arany jelvény eket. Valamennyiünknek jólesett ez az elismerés, éreztük, nem hiába igyekeztünk. S az sem mellékes, hogy ma is valamennyien szívesen jövünk munkahelyünkre. Végigvezetett a gyógyszertáron. Mindenütt példás rend, úgy tűnt, minden egyes tárgyat megfontoltan tettek a célnak legmegfelelőbb helyre. A több mint harminc dolgozó kényelmesen dolgozhat itt. öltözők, konyha (az ebédet a kórházból szállítják, itt csak adagolják), tágas étterem áll rendelkezésükre. A laboratóriumokban is zavartalanul készíthetik a gyógyszereket, melyeket más járásokba is eljuttatnak. Megmutatta azt a helyiséget, ahol az információs központot rendezik be. Itt rendszeresen fog szolgálatot tartani egy- egy gyógyszerész, telefon segítségével a járás orvosaival, közvetlen kapcsolata lesz. Tanácsot ad, tájékoztat az ellátásról, konzultálhatnak vele az orvosok. Ha más munka nem akad, tanulni fog a szolgálatos, mert továbbképzés nélkül elképzelhetetlen ez a szakma is. Újdonság lesz ez az információs központ, s nem az első, amelyet Alt Ernő vezet be. Több mint ötven javaslatot nyújtott be eddig, s megkapta a Szlovák Szocialista Köztársaság legjobb egészségügyi újítója címet. De nemcsak saját ötletei megvalósításán fáradozik, másokat is bíztat, segít. A J. E. Purkyiíe Orvosi Társaság összejövetelein gyakran felszólalnak az itt dolgozó gyógyszerészek. Előadásaikat előre közösen megbeszélik, s együtt örültek, amikor négyen elismerő oklevelet kaptak. Nagy érdeme van abban is, hogy a járásban igen sok fiatal választotta a laboráns szakmát. A gimnáziumok végzőseit ugyanis rendszeresen meghívta „tanulmányi kirándulásra“ a gyógyszertárba. A lévai gyógyszerészek két érdekes, említésre méltó akciójáról is tudomást szereztem, ezek kezdeményezője szintén a járási gyógyszerész volt. Az egyik: iskolások segítségével kiállítást rendeztek a szemétben talált gyógyszerekből (sok esetben fel sem nyitott, egész dobozokból). Több ezer korona értékű kidobott gyógyszert gyűjtöttek össze rövid idő alatt. A másik kiállítás, mely iránt igen nagy volt az érdeklődés: a járás területén található több mint 1000 gyógynövény bemutatója. Fáradhatatlanságát jelzi az is, hogy még mindig tervez. A járásban négy gyógyszertárat szeretne korszerűsíteni, Ipolyságon (Sahy) és Tlmacen újakat építenek majd. A járási gyógyszertárban az infúziós oldatok készítésének részlegét akarja létrehozni, hisz ebből egyre többre van szükség a gyógyászatban- S aztán átadom a stafétabotot - mondta elégedetten. - Van kinek. A családban hagyománya van ennek a hivatásnak: én a nagybátyám példáját követtem, s az egyik lányom itt dolgozik a patikában. De bizonyára nemcsak Klára lánya halad majd nyomdokaiban, hanem mindazok, akiket ö avatott be a szakmába. S vajon a megérdemelt pihenés napjait hogyan tölti majd? *- Soha nem unatkozom, mindig találtam valamilyen elfoglaltságot. Harminc méhcsaládom van. A gyönyörű környezetben levő méhesemben tudok igazán pihenni, ha nagyon fáradt vagyok. Oda menekülök, de tulajdonképpen a gyógyszerészeitől ott sem szakadok el. A mé- heket repülő gyógyszerészeknek tartom, hisz köztudott, a méz milyen hatóanyagokat tartalmaz, melyeket alapanyagként a gyógyszerészeiben felhasználnak. Nagy örömömet lelem a szőlőmben ,s hatvan gyümölcsfát gondozok a kertemben DEÁK TERÉZ % V ÚJ szú 8 1982. VI. 18.
