Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1982. január-június (15. évfolyam, 1-25. szám)
1982-06-11 / 23. szám
Az igazi művészet életbevágóan hasznos Beszélgetés Eduard Sevardnadzeval, az SZKP KB Politikai Bizottságának póttagjával, a Grúz Kommunista Párt KB első titkárával Eduard Sevardnadze 54 éves. Grúziában született és nőtt fel, tanárcsaládban. Húszéves korában lépett be a pártba. Képzettségét tekintve: történész és pedagógus. 1946 óta Komszomol-munkát végzett. A köztársasági Komszo- mol KB első titkára volt. 1961 óta pártmunkás, 1972 szeptemberében, 44 éves korában, a Grúz Kommunista Párt Központi Bizottságának élére került. 0 Milyen az ön kapcsolata az irodalommal és a művészettel? - ez volt első kérdésem, amelyet a KB első titkárának feltettem. Eduard Sevardnadze így válaszolt:- Elégedetlen vagyok önmagámmal. Nem tudom elolvasni, megnézni, végighallgatni mindazt, amivel szeretnék megismerkedni. És nagyon irigylem azokat, akiknek idejük van arra, hogy teljes mértékben kiaknázzák ezt a nagy gazdagságot. .. A válasz meglepőnek látszott. Tbiliszi mindenképp megérdemli, hogy a kultúra fővárosának sorába tartozzék. Az olyan filmet, amely a Grúzia-Film stúdióban készült, biztosan érdeklődéssel fogadják a nézők - mégpedig nem csupán a Szovjetunióban: csaknem 70 grúz filmet tüntettek ki nemzetközi díjákkal. A Sota Rusztaveli Színház előadásait az angliai Edingurghi Fesztiválon ,,a színházi évad legnagyobb sikerének“ nevezték. Meg aztán Tbiliszit is, ahol a köztársasági főváros lendületes fejlődése valahogy nagyon természetesen és szervesen forr össze a kényelmes, színpompás, gondosan őrzött régiségekkel, sok emlékmű díszíti. És közöttük vannak Zurab Cereteli kiváló modem szobrász monumentális kompozíciói. Hát ilyen ez a város. És amikor elbeszélgettem neves művészeivel, ők gyakran említették a KB első titkárát, közölték, hogy műveiket ő nem csupán hallomásból ismeri. Amikor az ember erről értesül, hogy ne csodálkozzék ezeken a szavakon:,,Elégedetlen vagyok önmagámmal“?- A világ nagyobb, mint Grúzia... Köztársaságunkban pedig én valóban igyekszem megnézni, meghallgatni, elolvasni a kultúra mestereinek valamennyi új alkotását. Úgy vélem, az olyan pártvezető, aki csak az anyagi értékek alkotásával törődik, csupán félmunkát végez. A legmodernebb, legnagyobb termelékenységű üzemek, állattenyésztő telepek, építési munkahelyek - mindez még nem kommunizmus. A kommunizmust az emberek szívében és elméjében kell felépíteni. Ez nem érhető el a szellemi értékek - az irodalom, a művészet, az egész kultúra - segítsége nélkül. Ezek különleges helyet foglalnak el a legjobb emberi tulajdonságok kialakításának rendszerében. Ugyanaz a kenyér, csakhogy szellemi... És még valami: a kultúra fejlődése nem rekeszthető ki az élet szociális-gazdasági összefüggéseiből. A művészet becsületes, tehetséges szava sok mindenre képes. Olyasmire is, amit még a leghelyesebb határozat sem tud „magába foglalni“, kifejezni.- Nem fél attól a szemrehányástól, hogy a kérdés ilyen felvetése során valamiféle szűk körű gyakorlati szerep jut a művészetnek?- Nem félek ettől. Azért nem, mert meggyőződésem, hogy ha bekapcsoljuk az embert a Nagy Életbe, elhitetjük vele, hogy ennek az életnek az eseményei tőle is függnek - ez az ember felemelését, világának kiszélesítését jelenti. Vajon nem ez a művészet legfőbb, humánus küldetése? Van egy hatalmas szövetségesem, aki értett ehhez. „Éppen az az igazi művészet ismertetőjele, hogy mindig korszerű, életbevágóan hasznos“- ez Fjodor Dosztojevszkij gondolata...- Hány író, festő, zeneszerző, színművész és filmművész van manapság Grúziában?- Nálunk a művészi értelmiségnek több mint tízezer képviselője él. Munkájuk felbecsülhetetlen értékű, szerepük pedig óriási. A szociális-gazdasági eredményeket számadatokkal is ki lehet fejezni: a 10. ötéves tervet - amely az egyik legjobb volt a köztársaság történetében- Grúzia valamennyi mutató tekintetében határidő előtt teljesítette, a lakosság reál- jövedelme majdnem egyharmadával növekedett. A művészek munkájáról számokkal természetesen nem lehet beszélni. A köztársaságnak ezekben a sikereiben azonban a kultúra mesterei munkájának, tehetségének és becsületének is része van.-On azt mondta, hogy igyekszik megnézni, meghallgatni, elolvasni a kultúra grúziai mestereinek valamennyi munkáját. És ha a mű történetesen nem tetszik önnek?- Én mindenekelőtt olvasó, hallgató néző vagyok. Elfogult, mint mindenki, de... hogy is mondjam? Nem sietek a véleményemet nyilvánítani. A művész pszichikuma, lelke rendkívül érzékeny, finom műszer, olykor pedig törékeny is. A sietség és a tárgyilagosság hiánya itt különösen káros... Ez azonban természetesen nem zárja ki az elvhüséget a művészettel való kapcsolatban. A szellemi élet pártirányításának tudománya éppen az, hogy idejében észrevegyük a művész sikerét, segítségére legyünk, ha kudarc éri, türelmesen, jóindulatúan megmagyarázzuk neki a párt álláspontját.- Ami a pártirányítást illeti: Nyugaton ezt gyakran olyan „diktátum“-ként értelmezik, amely megfosztja a művészt az alkotó szabadságtól. Hogyan érti ön a kulturális folyamatok pártirányítását?- De hát nem erről beszélünk most? Az ilyen irányítás lényege abban foglalható össze, hogy a legkedvezőbb anyagi és szellemi feltételeket kell létrehozni a művészek tehetségének teljes kobon- takozásához. Ezen természetesen az egészséges erkölcsi, eszmei orientációjukról való gondoskodást is értjük. Én nem hiszek az eszmeietlen művészetben. Ez legenda. Az úgynevezett eszmeiet- lenség - ha úgy tetszik, szintén eszmei álláspont, amely azoknak előnyös, akik el akarják terelni az embereket az aktív, eleven élettől és problémáitól. Ilyen a művészet iránti osztályszemlélet. Arról is beszélni szeretnék, hogy a művészi értelmiséggel való pártmunka - nem egyoldalú folyamat. Ez kölcsönös gazdagodás, kölcsönös nevelés. Nekünk éppen ilyen kapcsolataink alakultak ki a kultúra mestereivel. Lehet ezt diktátumnak nevezni?- ön a művész szabadságát abszolút szabadságnak tartja?- Ez a kérdés elkerülhetetlenül két másik kérdést von maga után: mitől való szabadságról, és miben való szabadságról van szó? Társadalomban (és hozzátehetjük, hogy általában a létező világban) élni, és a társadalomtól (akárcsak az egész világtól) szabadnak lenni nem lehet - ez a lenini gondolat nem avul el. Az alkotás folyamán a művész teljesen szabad lehet, és szabadnak is kell lennie az idegen befolyásoktól a téma, a forma, a stílus megválasztása terén. És minél szabadabb, annál több esélye van arra, hogy valóban eredeti művet alkot. De - és ez számomra kétségtelen - a művész nemcsak abszolúte, hanem relatíve sem lehet szabad, nem kell szabadnak lennie lelkiismeretétöl, az emberekkel, a társadalommal, a maga választotta elvekkel szembeni felelősségétől. Egyszóval, a művészetben teljes mértékben megnyilvánul a szabadság és a szükség- szerűség valamennyiünk előtt ismert dialektikája.- A sajtó közlése szerint, a Grúz Kommunista Párt KB mellett közvéleménytanulmányozó központ létesült, s ez jó néhány érdekes kutatást végzett, többek között a köztársaságban élő művészi értelmiség munkájáról is. Az ennek során szerzett adatok alapján lehet-e az értelmiség szociális portréjáról beszélni?- Bizonyos mértékig. Hiszen ez a portré egyedülálló jellemekből és tehetségekből tevődik össze, de általános irányzatok is megállapíthatók. Ezt a munkát a mi Központunk a Szovjet Tudományos Akadémia Szociológiai Kutatóintézetével együtt végezte. A kérdésekre Grúzia 1240 írója és művésze válaszolt. Ez a vizsgálat igazolta állampolgári aktivitásukat: a megkérdezett személyeknek mintegy 70-százaléka vesz részt a közéletben, érdeklődési körük messze túlterjed a szakmai gondokon, a belpolitikai és a nemzetközi problémák, az ország és a köztársaság társadalmi-gazdasági fejlődésének kérdései egyaránt izgatják őket. A közvélemény-kutatásban részt vett személyek abszolút többsége pozitívan értékeli a nemzeti kultúrák kölcsönös egymásba hatolásának és gazdagodásának folyamatát, mivel úgy véli, hogy a nemzetközivé válás nemcsak nem korlátozza a nép szellemi életét, hanem - ellenkezőleg - elősegíti felvirágzását.- Az ön álláspontját is szeretném ismerni erről.- Az internacionalizmus: a nemzeti élet legmagasabb formája. Meggyőződésem, hogy ez az emberi civilizáció egyik leggazdagabb, legragyogóbb eszméje. Olyan, számunkra szent fogalmakat táplál, mint a béke, mint a testvériség... Minden igazi kultúrában, nemes művészetben a nemzeti és az intemacionális elem mindenkor elválaszthatatlanul egybeforr. Nem lehetséges olyan nemzeti művészet, amelyből teljesen hiányzik az általános-emberi jelentőség és minden ilyen vonás. Különben - mit jelentene nekem Shakespeare, és mit jelentene önnek Sota Rusztaveli?:.. Ugyanez mondható el az intemacionális fogatomról is. Az intemacionális - nem nemzeti jelleg nélküli. Az intemacionális - nemzetközi, vagyis hitként szolgál a népek között, közel hozza őket egymáshoz. Törvényszerű és természetes, hogy a mi művészeink is éppen így értékelik a szovjet népek és kultúrájuk egymáshoz való közeledésének folyamatait. IVETTA KNYAZEVA ÚJ SZÚ E 1 Adósságtörlesztés (Gondolatok Ortutay Gyula néprajzi írásainak válogatott kiadása kapcsán) Variációk egy témára. így is jellemezhetnénk - ha abszolút röviden kéne - Ortutay Gyula A nép művészete című kötetét. Nem az egyes részletkérdések aprólékos megvitatása, hanem egy általánosabb törvényszerűség, a szájhagyományozás sajátosságai föltárására való törekvés a jellemzője minden egyes írásnak. A kötet szerkesztői - Bodrogi Tibor és Dömötör Tekla - a kiválasztott tanulmányokat három egységbe sorolták ugyan (A szájhagyományozás törvényszerűségei: Kelet és Nyugat között: A magyar néprajztudomány történetéből), ám a könyv központi problémája (ami minden írásban - még ha „csak“ búvópatakként is - jelen van) a szájhagyományozás törvényszerűségeinek a kérdése. Dömötör Tekla utószavából megtudhatjuk, hogy Ortutay hetvenéves korára közéleti funkcióiról való lemondását tervezte. Ezután sajtó alá rendezte volna néhány publikálatlan gyűjtését és megírta volna összefoglaló szintézisét a nép- költészet sajátosságairól. A halál azonban közbeszólt, így az összefoglaló munka meg íratlan maradt. Adósság- törlesztés tehát a pályatársak vállalkozása, amivel a már kész „töredékekből“ - a saját összegző művet pótlandó - egy életmű lényegét mutatták föl. „Egyre jobban nyom az adósságom súlya, szinte érzem élő és holt beszélgető társaim, mesemondóim szemrehányását“ - írja A magam gyűjtéséről című esszéje végén. Ugyanitt említi, hogy kiadásra vár az 1956-os csehszlovákiai (csallóközi, Nyitra- vidéki, Zobor környéki) értékes anyag. Az önismeret fontosságáról lépten-nyomon beszélünk. Népi kultúránk ismerete pedig annak egyik fontos pillére (sok mással együtt!), épp ezért némi szerencsénk is van (volt?), hogy az utóbbi időben „tetőzött" a népi kultúra divatjának egy újabb hulláma. Mint minden divattá, szenzációvá váló jelenség rengeteg selejtet is magával söpört, a valós értékekkel együtt. Épp ezért lett volna szükség a nemesítésre. Ideje lenne már bizony nékünk is törleszteni belőlük valamit, hiszen hovatovább, mindinkább csak pironkodva kísérhetjük figyelemmel az egyre sokasodó szlovák, illetve magyarországi néprajzi kiadványokat. Ahhoz, hogy mi is fölmutathassunk valamit, szerkesztőségek és szakemberek összefogására, s nem az egymásra mutogatásokra van szükség. Látszatra eléggé elkanyarodtunk tárgyunktól, pedig hát valójában nem is annyira! Olyan - jó értelemben vett - kötelező olvasmány színezete van a szóban forgó kiadványnak (alapvető tanulmányok jelentek itt meg újra: Variáns, invariáns, affinitás: Kérdőív betlehemes játékok gyűjtéséhez: A nemzeti és nemzetközi kérdése a néprajzban stb., valamint függelékként a szerző válogatott bibliográfiája). Éppen ezért (hiszen benne van mindaz, amire egy kezdő folkloristának szüksége lehet) amatőr folklórgyűjtöink figyelmébe ajánlanám elsősorban a könyvet. LISZKA JÓZSEF 1982. VI. 11. Gyökeres György felvétele a TAVASZ sorozatból
