Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1982. január-június (15. évfolyam, 1-25. szám)

1982-06-11 / 23. szám

Gazdag kínálat Érdekességek, adatok, újdonságok • Tavaly 385 ezren jártak a vásáron. A 420 kiállító vállalat és szövetkezet 320 millió korona értékű árut adott el, míg 1971 -ben a 223 ezer látogató 85 millió koronát költött el. • Egy-egy látogató évről-évre többet vásárol, tavaly átlagosan már 816 korona értékben. A megkérdezettek 83 százaléka igennel válaszolt arra a kérdésre, vajon jövőre is megtekintik-e a vásárt. Egyébként a látogatók 60 százaléka elégedetten távozott és csak 16 százaléka tért haza hiányérzettel. • A rendezők sokoldalúan gondoskodnak a látogatókról. A vásár területén levő vendéglőkön kívül számos sátorban, mozgóbüfében kínáltak frissítőket, édességet, sokan nem tudtak ellenállni a lacipecse- nye és a kolbász ínycsiklandó illatának. A vásárvárosnak saját postája, takarékpénztára van, a bejárat előtt taxik várakoznak a csomagokkal megrakott utasokra. Akinek pedig úgy tartotta kedve, akár meg is örökíttethette magát a jellegzetes pavilonok között. • A vásáron részt vevő szövetkezetek, vállalatok és helyi gazdálko­dási üzemek összesen 41 624 négyzetméternyi fedett és 3376 négyzet- méternyi szabad területen állították ki térmékeiket. • Bizonyára sokan azonnal szívesen megvették volna a poprádi Tatramat legújabb termékét - az először a vásáron bemutatott Tatramat 500 automata mosógépet, amelyben az eddig gyártott típusoktól eltérően öt kilónál kevesebb ruha is mosható. Kisebb adag esetében a gépbe kevesebb víz kell, így természetesen az áramfogyasztás is csökken. • A legsikeresebb kiállítók közé tartozik a Brnói Városi Ruházati Vállalat, amelynek négy terméke - két kosztüm, női felöltő és nyári kreppruha - megkapta a helyi gazdálkodás legjobb terméke érmet. Ráadásul a vállalat ízlésesen elrendezett részlegét a legszebbnek minősítették. • Uj elemekkel gazdagodtak a bemutatott szekrénysorok - a polcok, szekrények közé beépített guruló bútorrésszel, különböző rendeltetésű konténerrel, amely bárszekrényként, kis íróasztalként, rádió-, gramofon­állványként, lemeztartóként vagy akár tv-asztalként használható. A praktikus újdonság különösen a kisméretű házgyári lakásokban válik be, helyet takarít meg és a lakók kényelmét is szolgálja. • Sokan nézegették sóvárogva a Jeseníki Ércbányák új termékét, az Okai 118/38 típusú családi házat, mely az eddig ismert típusoktól külső és belső kivitelezésében egyaránt különbözik. Szállítását a vállalat a következő ötéves tervidőszak elején kezdi meg. Hozzávetőlegesen 290 ezer koronába kerül majd, s 8 nap alatt szerelik össze a szakembe­rek. Érdekessége, hogy az alapzatát úgy tervezték, hogy további 3 szoba, konyha és fürdőszoba hozzáépíthető. így a harmadik generáció lakás- problémája is könnyen megoldható. • A Znojmoi Járási Ipari Vállalat már több éve gyárt a családiház-, és hétvégiház-tulajdonosok számára összeszerelhető kerti fürdőmeden­cét. Az idén, az eddig forgalmazott négyszögletű medence helyett több mint 5 méter átmérőjű, kör alakú bazént állított ki a vállalat Brnóban. Az új forma alkalmazásával 8 tonnányi fémet takarítanak meg. CSIZMÁR ESZTER FLÓRIÁN MÁRTA • A bútorok iránt minden évben nagy az érdeklődés Huszonegy aranyérem Az ipari szövetkezetek termék­skálájának gazdaságát bizonyítja, hogy tavaly a csehországi szövet­kezetek 7,4 milliárd, a szlovákiaiak 2,3 milliárd korona értékű fogyasz­tási cikket adtak a hazai piacra, örvendetes, hogy az utóbbi évek­ben a fogyasztói igények kielé­gítése terén az ipari szövetkeze­tek számára is a kínálat összeté­tele és minősége, nem pedig a mennyiség lett a döntő mutató. Hogy e követelménynek tökélete­sen eleget tegyenek, élnek a ter­mékfelújítás minden lehetőségé­vel. a ruházati cikkek kollekciójá­nak 75 százalékát, az iparcikkek kollekciójának pedig 25 százalé­kát új termékek képezik. A fogyasztási cikkek idei vásá­rán a Tökéletes szövetkezeti ter­mék cím elnyeréséért kiírt ver­senyben 206 terméket bírált a ver­senybizottság, s közülük 21 -et dí­jazott aranyéremmel: ruházati cik­keket, népművészeti termékeket, bútorokat, bördíszmüárukat. Ezek egy része már kapható, a többi pedig 1983-ban kerül üzlete­inkbe. • A kerttulajdonosok is találtak látnivalót a vásáron (Archív felvételek) A helyi gazdálkodási vállalatok legfontosabb feladata a szolgálta­tó tevékenység, de jelentős szere­pük van a piaci kínálat gazdagítá­sában is. Arról, hogy hogyan bir­kóznak meg ez utóbbi feladattal, átfogó képet nyerhettek a vásár­város A, B és C pavilonjának láto­gatói. Ezekben 125 helyi gazdál­kodási vállalat mutatta be legújabb termékeit, mérte fel a keresletet. Szerződéseket kötöttek az állami kereskedelemi szervezetekkel és az áruházakkal a jövő évi szállít­mányokról, miközben jelentős mennyiségű árut közvetlenül a vá­sáron is értékesítettek. Legtöbben a ruházati cikkek, divatkiegészítők, bórdíszmúáruk iránt érdeklődtek. Ezeket kis soro­zatokban készítik, ami lehető.é teszi, hogy lépést tartsanak a leg­újabb divattal, rugalmasarvfeagál- janak a vásárlók igényeire. Nagy tetszést arattak 1983. évi kollek­cióik, bár nem egy látogatóban az előző évek tapasztalatai alapján felmerült a kérdés: a bemutatott tetszetős, új termékek közül mennyivel találkozunk majd jövőre üzleteinkben? Már hagyományosan sokan né­zelődtek és vásároltak a lakberen­dezési tárgyakat bemutató részle­geken. Főleg azok jártak jól, akik nem akartak egész szobaberen­dezéseket vásárolni, hanem csak egyes bútordarabokat, kiegészítö­Mivel világítsunk? Rendszerint nem sokat töpren­günk afölött, milyen világítóteste­ket helyezzünk el lakásunkban. Megelégszünk a hagyományos, tegyük hozzá, sokszor nem is a leg- izlésesebb csillárokkal, olvasó­lámpákkal, pedig a szakemberek szerint egyáltalán nem mindegy, milyen megvilágítást választunk. Két szempontból sem elhanyagol­ható ez a kérdés - látásunk meg­őrzése és az energiatakarékosság szempontjából. Talán elegendő, ha megemlítjük, hogy Csehszlo­vákiában a villanyenergia 30 szá­zalékát a lakások megvilágítására használjuk fel (összehasonlítás­ként; 36 százalékot az iparban, 11 százalékot a közvilágításra). A la­kásokban, épületekben becslések szerint több mint 105 millió darab világítótest szolgáltat fényt. Mindezt figyelembe véve a vá­sár keretében megrendezték a Vi­lágítsunk otthon célszerűen és gazdaságosan kiállítást. A látoga­tók a korszerű világítótesteken kí­vül megismerkedhettek azzal, hogy a szakemberek szerint mi­lyen lámpák a legalkalmasabbak lakásunk megvilágítására, s ho­gyan kell ezeket célszerűen elhe­lyezni. két kerestek. Korszerű ülőgarnitú­rák, kis asztalkák, praktikus elő­szobafalak, kerti bútorok és szá­mos apró berendezési tárgy talált vevőre illetve megrendelőié. A helyi gazdálkodási vállalatok több száz fajta terméket kínáltak fel Brnóban a kereskedelemnek, reméljük ezeket mielőbb viszont­látjuk üzleteinkben. Számos ter­mékük sokak számára bosszúsá­got okozó hiányt pótol piacunkon, legyen szó gázkályhákról, köz- pontifűtés-kazánokról, különböző apró konyhai eszközökről, mű­anyag tárgyakról, sportszerekről vagy a barkácsolók, kertészkedő által keresett cikkekről. • Most melyik pavilonba menjünk? Illllllllllllllllllllllllllllllllllllllll A brnói vásárváros május végén már hagyományosan a fogyasztási cikkek vásárának ad otthont. E nagy érdeklődés­nek örvendő akciót először 20 évvel ezelőtt rendezték meg Prágában, ahol azonban csak az ipari szövetkezetek vonultatták fel termékeiket. 1970 óta, amikor a vásár színhelyéül Brnót választották, a kiállítók között ott találjuk a helyi gazdálkodási vállalatokat és néhány állami vállalatot is. A fogyasztási cikkek vására jó alkalom arra, hogy a termelők - az ipari szövetkezetek, a helyi gazdálkodási vállalatok - számot adjanak róla, mire képesek, összehasonlítsák termékeiket, s ez egészséges ver­sengésre ösztönözze ö'<et a vásárlók igényeinek kiegészítése során. Az idei vásárra például 127 helyi gazdálkodási vállalat, 275 ipari szövetkezet és 35 további termelő és kereskedelmi szervezet hozta el áruit az ország minden részéből. A vásárlók, az érdeklődök szintén hazánk minden pontjáról érkeznek - Aától Kassáig (Koáice). Sokan közülük rendszere­sen, minden évben eljönnek. A termelőknek természetesen az üzletkötés a legfontosabb céljuk. Tavaly például 9,3 milliárd korona értékű áru termelésére kötöttek szerződést a kereske­delmi szervezetek képviselőivel. A látogatók pedig nemcsak vásárolhatnak, hanem megtekinthetik a termelők következő évre tervezett árukínálatát. A termelők munkájának elismerésére és ösztönzésére szolgál a Tökéletes szövetkezeti termék és a Helyi gazdálkodás legjobb terméke cím elnyeréséért évente kiírt verseny. A fogyasztási cikkek bmói vására bizonyíték arra, hogy az ipari szövetkezeteink és a helyi gazdálkodási vállalatok az állami vállalatok versenyképes partnereivé fejlődtek, s termékeik nagy­mértékben gazdagítják a hazai piac árukínálatát. v­ÚJ SZÚ 8 1982. VI. 11.

Next

/
Thumbnails
Contents