Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1982. január-június (15. évfolyam, 1-25. szám)

1982-06-04 / 22. szám

SZÁNTÓ GYÖRGY Hozzáértők véleménye szerint biztonsági és takarékossági szempontok miatt ajánlatos a benzinkúthoz vezető utat úgy megépíteni, hogy lejtős legyen. Bratislavában a Gagarin út és a förévi (Prievoz) út kereszteződése előtti terepen, miként az a felvételen is látható, már úgy építik az utat. Előnyéről hamarosan meggyőződhetünk majd, mert néhány hét múlva befejezik az építést, a benzinkút már az idén nyáron működni fog. (haj). A képen látható völgy hidat most építették Japánban. Az 1000 m hosszú viaduidból 503 m jut a négy - szekrénykeresztmetszetű acéltartókra illesztett - hurokrészre. (International Construction) HÍREINK ■ Magyarországon elkészültek az első idei Rába kamionok, s már útnak is indították őket a külorszá- gi vásárlóknak. A győri jármüvek már ezrével közlekednek Európa és más földrészek országútjain. Üzembiztosak a legnehezebb te­repeken is, nagy teherbíró képes­ségűek, és vezetőfülkéjük kényel­me, korszerűsége kielégíti a leg­magasabb igényeket. A gyár leg­nagyobb megrendelője továbbra is Jugoszlávia; márciusban kere­ken száz Rába kamiont vett át. A gyár az év végéig várhatóan 1000 kamiont készít, de fölkészült arra is, hogy többet szállítson jár­műveiből, ha a hazai és külföldi megrendelők igénylik. ■ Bemutatták azokat az autó­buszokat, amelyeket a spanyol Pegazus autóbuszgyár készített az idei labdarúgó-világbajnokság résztvevőinek a szállítására. A modern vonalú autóbusz pneu­matikus felfüggesztésű, szélvédő üvege a világon a legnagyobb; 2,08 méter magas fényszóróit lég­függöny védi a bepárásodástól. Az autóbusz utasterében 32 kényel­mes, szabályozható ülés van, hát­só részében szalont helyeztek el hűtőszekrénnyel, bárral, két televí­zióval és videonfelszereléssel. ■ Bulgária a jövőben Zastava személygépkocsikat vásárol. Az első 1500 autót márciusban szállí­tották le, és ezekért bolgár vállala­tok - 4 millió dollár étékben - cel­lulózt, fémipari termékeket és La- da-alkatrészeket adnak. Arról is szó van, hogy jugoszláv vállalatok benzintöltő állomásokat, szállodá­kat és áruházakat építenek Bulgá­riában. ■ Romániában 20 százalékkal emelték a benzin árát. Az -intézke­dést megfigyelők úgy értékelik, mint a kormány erőfeszítését a benzinfelhasználás visszafogá­sára és az olajimport lehető legna­gyobb mértékű csökkentésére. Az idén Románia 12 mil|ió tonna kő­olajat importál konvertibilis valutá­ért. .. A lépést egyébként előzete­sen nem jelentették be, a járműtu­lajdonosok a benzinkutaknál érte­sültek róla. (AP-DJ) ■ A gyalogosok szondázását követeli Tom Enright ír parlamenti képviselő. A derék honatya azzal indokolja törvényjavaslatát, hogy a járókelők ittassága gyakrabban okoz közúti balesetet, mint az au­tósoké. HÁROM KERÉK IS ELÉG? Az ötlet nem európai, Amerikában kezdték, an­nak is a nyugati részén, Kaliforniában. Elsősorban Volkswageneket használtak fel erre a célra, mert mint képünk is mutatja, ez a karosszéria háromke- rekűre viszonylag könnyen átlalakítható, a motorja is olyan, hogy más szerkezetbe könnyen beépít­hető. Persze, mindenki azt gondolná, hogy a háromke­rekű - autó? motorkerékpár? - a kisemberek kocsi­ja lesz, hiszen látszólag olcsóbban állítható elő, mint a négykerekű, vagy ha övék nem is, legalább azoké a háziasszonyoké, akiknek ez megkönnyít­heti a bevásárlást, mivel a parkolási igénye kisebb. A gyakorlatban azonban nem ez az igazság, mert az első háromkerekűeket - legalábbis Amerikában - azok vásárolták, akik meg akarták mutatni, hogy nekik másra is telik, mint a szokványos kocsikra, vagyis, hogy megfizetik egyszer magát a kocsit, s külön a nem is kis munkát igénylő átalakítást. Az első háromkerekúek - az angol szóhasznála­tot átvéve Nyugat-Európában ,,Trike“-nak nevezik - megjelentek földrészünkön is, terjedésük azon­ban jóval lassúbb, nem is annyira az ára miatt, hanem azért, mert az európai forgalombiztonsági előírások szigorúbbak az amerikainál, ami a gya­korlatban azt jelenti, hogy az átalakítás során olyan szabálynak kell eleget tenni, amely nélkül nem kap engedélyt a forgalomba való részvételre. Egy-egy ilyen kocsi jelenleg - ha valaki mégis megveszi -19 895 DM, s ezért bizony már jó kocsikat lehet kapni, összehasonlításul megemlíthetnénk, hogy a Renault 9-et, amely az idén az „Év autója“ volt 11 500 DM-tól árusítják. A háromkerekű tehát egyelőre a gazdagok autó­ja. Ez azonban nem jelenti azt, hogy később nem válhat belőle kifejezetten városi használatra szánt szériakocsi, s ebben az esetben az ára is gyorsan csökkenne. Majd meglátjuk. Az amerikaiak még megtartották a bogár egész hátsó karosszériáját, akik pedig úsznak a nosz­talgiahullámmal, ilyen tetőt készítetnek CUKORBETEG A KÖZÚTI FORGALOMBAN A mai képünkön látható közlekedési baleset akaratlan okozója a roncsolt gépkocsi cukorbetegségben szenvedő vezetője volt. Mint a vizsgálat kiderítette, vezetés közben rosszullét fogta el, aminek következtében elvesztette uralmát a jármű felett, amely az országút és a vaspálya kereszteződé­sénél a vágányokra futott. Nyilvánvaló, hogy a fénysorompó tilos-jelzését nem észlelhette Az útjába került gépkocsit a közelgő vonat magával sodorta és a riasztott mentőszolgálatnak a sérültek ellátására és elszállítására két villogó fényű rohamko­csival kellet kivonulnia. Nem ez az egyetlen eset, amely miatt elsősegély-tanfolyamunk során önállóan foglalkozunk a cukorbetegséggel. Az egész vilá­gon évtizedek óta foglalkoztatja az orvosokat a cukorbajos emberek helyzete minden olyan helyzetben, amely kedvezőt­lenül befolyásolhatja állapotukat vagy amelyben állapotuk hirtelen rosszabbodása másokat veszélybe sodorhat. Ilyen helyzet ill. tevékenység kétségtelenül a közúti forgalomban való tevékeny részvétel, a járművezetés is. Hazánkban a cukorbetegség felderítésére irányuló szűrés többszázezer olyan személyt kutatott fel, akik kezdeti vagy kifejlődött betegségük miatt életrendjük módosítására, orvosi ellenőrzésére vagy már rendszeres és alapos gyógykezelésre szorulnak. Az utóbbi években különböző korcsoportokban olya­nok is tudomást szereztek betegségükről, akiknek eddig tünetmen­tesség miatt sejtelmük sem volt róla. Sokan közülük évekkel azelőtt megszerezték a gépjárművezetői jogosítványt. Vannak, akik csak alkalomszerűen veszik kézbe a kormánykereket. Másoknak azonban a járművezetés, a személy, -illetve a teherfu­varozás, vagy valamely gépi eszköz felelősségteljes kezelése, irányítása foglalkozásszerűen gyakorlott hivatásuk. Ezért nálunk is gyakran merül fel mostanában a kérdés, vezethet-e gépjár­müvet a cukorbeteg, s ha igen, milyen szempontok szerint ítélik meg járművezetői alkalmasságát. Erre vonatkozólag mindmáig az egészségügyi minisztérium 1963-ban kelt rendelkezése érvényes, amely szerint a cukorbe­tegség azon tényezők között szerepel, amelyek kizárják vagy korlátozzák a gépjárművezetői képesség orvosi elismerését. A cukorbeteg járművezető úgy maradhat jogosítványának birtokában, ha orvosával tevékenyen együttműködik, más betegeknél lelkiismeretesebben vesz részt a szakorvosi tanácsadáson, levonja a következtetéseket az ellenőrző vizs­gálatok eredményeiből és szigorúan megtartja a rá vonat­kozó egészségvédelmi rendszabályokat. A tiltó rendelkezések azokat a betegeket érintik, akik naponta többször kénytelenek inzulint fecskendezni szervezetükbe, továbbá azokat, akiknél többször fordult már elő diabetikus ill. hipoglikémiás kóma. Hipoglikémiának nevezzük azt az állapotot, ha túlsók a vércu- kor-csökkentó inzulin vagy túlkevés szénhidrát (cukor) jut a szer­vezetbe. A vér cukorszintjének hirtelen süllyedését gyengeség, éhségérzet, végtagremegés, szapora szívverés, fejfájás, ideges­ség és látásromlás jellemzi, ami már eleve komoly balesetve­szélyt rejt magában az országúton. A hipoglikémiás ember gyakran ingerlékeny, veszekedős, durva a környezetével szem­ben; néha csak nehezen, vagy egyáltalán nem válaszol a feltett kérdésekre. Súlyosabb esetekben izomrángások, görcsök állhat­nak be, amit öntudatlanság állapota válthat fel. A betegsége felöl megfelelően tájékozott cukorbeteg maga is eldöntheti, hogy veszély nélkül ülhet-e gépkocsiba. Akinek ellenőrzött vércukorszintje oly jó, hogy csak fegyelmezett diétára van szüksége és nem kelTgyógyszert szednie, nyu­godtan vezethet, mintha egészséges lenne. Az a cukorbeteg, aki tablettát szed, annak számolnia kell azzal, hogy hosszabb utazás, erőkifejtés, megerőltetés, elfáradás következtében csökken a vér cukorszintje. Ily esetben a gyenge­ség, a verítékezés, a remegés és a látászavar lassabban következik be s a járművezetőnek sikerül idejében leállítani kocsiját, megpihenni és rendbehozni magát. Ha a vércukorszint süllyedése nem túlgyors, a beteg a rosszullét kezdetén segíthet magán egy karéj kenyér vagy folyadékban feloldott cukor elfogyasztásával. A hipogliké­miás eszméletvesztés állapota azonban villámszerűén is meglepheti a vezetőt, aki aztán persze már nem ura sem önmagának, sem a kormánykeréknek. A cukorbeteg csak akkor üljön a vezetőülésre, ha minden tekintetben jól érzi magát. A kocsiban tartson készenlétben szénhidrát tartalmú, ételt és italt (pl. kenyeret, teát). Utazás előtt ne adagolja túl az előírt inzulinmennyiséget, ne is fogyasszon kevesebb szénhidrát-tartalmú táplálékot, mint máskor. Éjszakai vagy hosszabb nappali túrán más személlyel felváltva vezessen. Jó pályán, rövid távolságon se törekedjék csúcs- sebességre, sőt igyekezzék oly sebességgel vezetni, hogy bármi­kor biztonságosan leállhasson. Rövidebb úton is óránként egyen a cukorbeteg járművezető valami csekélységet és kétóránként szénhidrát tartalmú ételt. Útközben is be kell tartani a gyógyszeradagolás idejét. Minden napirendbeli zavar, kihagyás komoly következményekkel járhat. Jól tenné minden cukorbajos gépkocsivezető, ha személy­azonossági igazolványában hordaná cukorbeteg-igazolványát is vagy a rokkantak szövetségében beszerezné a „Diabetik“ jel­vényt és látható helyen viselné. A gépkocsivezetőnek, a gépkocsin utazóknak, de mások­nak is tudniok kell, hogy ha a cukorbajos ember útközben rosszul lesz és gyors elsősegélyre van szüksége, folyadék­ban feloldott cukrot kell itatni vele. Oldatlan cukor fogyasztása nem ajánlatos, mert nagy ingadozást okoz a vérben. Eszméletlenség esetén ne próbálkozzunk a cukrozott folyadékkal, mert félrenyelés és fulladás veszélye fenyegeti a hipoglikémiás beteget, akit mielőbb orvosi segítséghez kell juttatni. Következik; KÖZÉRZETI RENDELLENESSÉGEK ÚJ SZÚ 16 1982. VI. 4

Next

/
Thumbnails
Contents