Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1982. január-június (15. évfolyam, 1-25. szám)
1982-06-04 / 22. szám
DÉLKELET-ÁZáLfc AZ „ÖTÖK“ ÉS A „HÁRMAK“ Délkelet-Ázsia a világnak az a stratégiailag fontos része, amely a Csendesóceán térségét köti össze az Indiai-óceánnal és a Perzsa-öböllel. A két, különböző társadalmi rendszerű államcsoport- az ASEAN és az indokínai országok- viszonya, együttműködésének szintje határozta meg a múltban és ma is a térségben uralkodó légkört. A két országcsoport közül az „ötök“ az ASEAN (Délkelet-ázsiai Nemzetek Szövetsége) alkot szervezetet. A Délkelet-ázsiai Szövetség (ASA) utódaként jött létre 1967. augusztus 8-án a papírforma szerint azzal a céllal, hogy elősegítse az öt tagállam - a Fülöp- szigetek, Indonézia, Malaysia, Szingapúr és Thaiföld - gazdasági, szociális, és kulturális fejlődését az együttműködés és a kölcsönös segítségnyújtás révén. A „hármak“, vagyis Vietnam, Laosz és Kambodzsa formálisan ugyan nem alkot szervezetet, de jó viszonyukon ez mit sem változtat. A három indokínai ország kapcsolatait a közös ellenséggel folytatott harc, a forradalom győzelme, a közös célok és gondok kovácsolták erős, igazi barátsággá, megbízható szövetséggé. Az ASEAN megalakulása és létének első évei egybeestek az amerikai agresz- szióval Indokínában. Míg Vietnamban, Laoszban és Kambodzsában a mérhetetlen szenvedések és a bizonytalanság korszaka volt ez, addig az „ötök“ övezetében viszonylagos nyugalom uralkodott. Ezek az országok ugyanis abban reménykedtek, hogy az amerikai agresszióval sikerül e térségben „korlátok közé szorítani“ a nemzeti felszabadító mozgalmat és a forradalmi eszmék terjedését. A remény, úgy tűnt, eléggé megalapozott volt, hiszen 1968-ban már félmillió amerikai katona harcolt Vietnamban, s az agressziót Washington 1970-ben Kambodzsára, 1971-ben pedig Laoszra is kiterjesztette. A vietnami hazafias erők fokozatos megerősödése, egyre szaporodó sikerei és az amerikai agresszió elleni világméretű tiltakozás óriási hatással volt a két másik indokínai ország nemzeti felszabadító mozgalmára is. Tárgyalóasztalhoz kényszerítette az amerikai kormányt, s végül az amerikai csapatok kivonulására 1975-ben mindhárom országból: Talán nem kell külön hangsúlyozni, milyen gyökeres erőviszony-változást eredményezett ez az esemény Délkelet-Ázsiá- ban a haladás erői javára. Az amerikai kormány indokínai politikája csődöt mondott. Washington kiszorult ugyan Délke- let-Ázsiából, de érdekeinek továbbra is igyekezett érvényt szerezni, ha nem közvetlenül, hát közvetve. Ekkor kapott nagyobb szerepet az ASEAN az amerikai politikában és több pénzt az állami kasszából. A három indokínai ország megkezdte a népi demokratikus rendszer kialakítását és a szocializmus építését, ugyanakkor Washington az ASEAN-országok uszításával igyekezett érvényt szerezni saját érdekeinek. Az ASEAN mai politikájában még az amerikai-kínai érdekek érvényesülnek. Nem véletlen az ASEAN-országokra nehezedő amerikai-kínai nyomás, hiszen a két hatalom célja közös: megállítani a szocialista építést Vietnamban, Kambodzsában és Laoszban. A kétoldalú nyomásnak engedve, az „ötök“ viselkedésében azért észlelhető bizonyos különbség is. Ugyanis - tekintettel a gazdasági szintkülönbségekre - nem mindegy, melyik ország milyen mértékben részesül a busás amerikai támogatásból, például az elmúlt évben ez 800 millió dollár volt. Az indokínai országok békés és demokratikus fejlődésének kezdete óta több alkalommal történt megbeszélésekre kísérlet a két államcsoport között, de mindig vagy Hanoiból, Vientianeböl vagy Phnom Penhböl. A kapcsolatok normalizálása, a térség nyugalma és békéje, a „hármak“ természetes igénye, de egyre nyilvánvalóbb érdeke az „ötöknek“ is. Az együttműködés előnyeivel talán mind az öt ASEAN-ország tisztában van, de mégis csak Indonéziában talált támogatásra és kedvező visszhangra a tárgyalási szándék. A többi, elsősorban Thaiföld, inkább feladja az együttműködés kínálta lehetőségeket és a párbeszéd helyett zsoldosokat képez ki és provokációkat szervez a három indokínai népi rendszer ellen. Egyes jelekből azonban mégis arra lehet következtetni, hogy a Délkelet-ázsiai Nemzetek Szövetségének egyre kellemetlenebb és nehezebb az amerikai-kínai korlátok között mozogni, egyre kényelmetlenebb visszautasítani a meg-megismétlődő tárgyalási javaslatokat. Hiszen még Thaiföld fővárosában, Bangkokban is bevallották, hogy az elmúlt évben az ENSZ-ben előterjesztett indokínai javaslat lényegében megegyezik az ASEAN jlélkelet-ázsiai elképzeléseivel. A párbeszéd megkezdéséhez tehát megvan az alap épp úgy, mint a leküzdhetet- lennek látszó gátló tényező. Az utóbbi az ún. kambodzsai probléma, ami a kambodzsai népi kormány hatalomra jutása óta csak Washingtonban és Pekingben, no meg az ASEAN-országokban az. Tudvalevő az „ötök“ - amerikai—kínai nyomásra - a párbeszéd megkezdését mindig a Kambodzsában állomásozó vietnami csapatok kivonásához kötik. Az események azt igazolják, hogy valójában az ilyen mesterségesen kialakított feszült helyzet felel meg legjobban az amerikai -kínai érdekeknek, hiszen ellenkező esetben már eleget tettek volna Vietnam és Kambodzsa feltételének: megszüntették volna az indokínai országok elleni állandó fenyegetést és provokációkat. Délkelet-Ázsiában tehát adott a lehetőség a két államcsoport békés egymás mellett éléséről, a kölcsönösen előnyös együttműködésről szóló tárgyalások megkezdéséhez. A kérdés csuprán az, mikor enyhül és oldódik fel Washington és Peking nyomása az ASEAN-ra, és rajta keresztül az indokínai országokra. KOVÁCS ILONA AZ USA HÁBORÚS TERVEI támogatása lenne, ami már önmagában is egy újabb fegyveres konfliktussal fenyegetné a délkelet-ázsiai térséaet. Az amerikai imperializmus törekvése, hogy kiterjessze uralmát Indokínára, kudarcot vallott, még annak ellenére is, hogy Washington annak idején minden lehető eszközt - a tömeges bombázásoktól a szárazföldi erők bevetéséig A Merdeka indonéz napilap az Egyesült Államoknak és Kínának a délkelet-ázsiai térség destabilizását szolgáló közös törekvéseit vázolja fel. Az Egyesült Államok az ASEAN-országokat egy olyan katonai együttműködési szerződésbe akarja belehajszolni, melynek elsőrendű célja a kambodzsai kormányellenes erők- felhasznál e cél elérése érdekében. A kudarcot vallott terveknek rá kellett volna ébreszteniük a Fehér Házat anra, hogy realista módon közelítse meg a Délkelet-Ázsiában kialakult helyzetet. Ez azonban nem történt meg. Most az Egyesült Államok Pekinggel közösen erőfeszítéseket tesz egy újabb háború kirobbantására Indokínában. A Fehér Ház most az úgynevezett „kambodzsai problémát“ állítja előtérbe, azért, hogy az ASEAN-országokat közvetlen konfrontációba kényszerítse Vietnammal, Laosszal és Kambodzsával. Sajnos az ASEAN-országok nem minden politikusa képes reálisan felmérni a kialakult helyzetet. Vannak, akik elfogadták a Washington által meghirdetett „kemény irányvonalat“, sót egyesek egészen odáig elmennek, hogy készek akár katonai nyomást is gyakorolni szomszédaikra. Ezek a politikusok igyekeznek rábírni a szervezetet, hogy katonailag is együttműködjön a kambozsai kormányellenes erőkkel, és az ASEAN-t olyan katonai szövetséggé változtassák, melynek politikai célja, a nép* Kambodzsa kormányának megdöntése lenne. Bizonyos politikai körök - washingtoni sugallatra - a szövetség országaiban propagandakampányt kezdtek Vietnam ellen, ezzel a bizalmatlanság légkörét szítva a szomszéd népek között, ami akadályozza az esetleges dialógus létrejöttét is. Az amerikai politika szószólói mindent megtesznek azért, hogy meggyőzzék az ASEAN felelős személyiségeit: a kambodzsai kérdést csak katonai úton lehet rendezni. Ezzel kapcsolatban nem árt emlékeztetni arra, hogy az ASEAN tagjai közül csuprán egy országról lehet, mint potenciális katonai hatalomról beszélni. Ez az ország Indonézia. Nélküle az államszövetség bármilyen katonai léprése eredménytelen marad. De Djakarta hasonló típiusú kalandokba nem fog belemenni — írja végezetül a Merdeka. PINOCHET WATERGATE-JE? Rendőrségi botrány Pinochet Chiléjében? Ugye meglepő, különösen, ha figyelembe vesszük, hogy olyan országról van szó, ahol az elnyomó gépezet fogaskerekei már kilencedik éve olajozottan működnek. Vagy talán mégsem? Mi is történt? Amint arról a madridi Cambio 16 című lap beszámolt, idén március 2-án a bűnügyi rendőrség letartóztatta Luis Gubler Diazt, a fiatal bankárt, az egyik leggazdagabb család sarját, aki mellesleg az Allende-kormány idején egy fasiszta szervezet tagja volt. Nos, ez'a Gubler - a nyomozás szerint- egyedülálló szexuális bűntények sorozatát követte el. 1980 augusztusától tartotta rettegésben Vina del Mar fürdővárost és környékét: autókban és különböző elhagyatott helyeken egymáshoz bújó szerelmespárokat lesett és lepett meg. A férfiakat szemrebbenés nélkül lelőtte, a nőket általában „csak“ megerőszakolta, de az is megesett, hogy őket is megölte. A spanyol lap szerint összesen tíz ilyen bűntettet hajtott végre. A chilei bűnügyi rendőrség egy tavaly november 1-i eset után hozta létre legjobb szakembereiből álló egységét, amely 4 hónapig tartó nyomozás után vette őrizetbe Gublert. A bizonyítékok egyértelműen ellene szóltak, s minden együtt állt ahhoz, hogy a bíróság elítélje ezt a chilei De Sade márkit. (Mivel kényes ügyről, ismert személyiségről volt szó, a szakértői vizsgálatok egy részét az FBI washingtoni laboratóriumával végeztették el.) S ekkor jött a meglepetés! A tárgyalás harmadik napján Gublert felmentették és szabadon engedték. Ezzel egyidőben jelentették be, hogy letartóztatták az igazi (?) tetteseket: két csendőrt (!) - egy Pizarro nevű tizedest és Collins örvezetöt —, akik nem is nagyon tagadtak. Míg korábban a chilei lapok Gubler gaztetteit ecsetelték, most tele lettek a két egyenruhás mániákus ,,kalandjaimik“ részleteivel. Mint legújabban állítják, a csendórség OS-7 fedőnevű elit egysége a bűnügyi rendőrséggel párhuzamosan folytatott nyomozást, s a Pizarro és Collins bűnösségét igazoló dokumentumokat el is küldte neki, de ott „az adminisztráció dzsungelében elvesztek“. Amikor az újságírók arról faggatták az OS-7 vezetőit, miért nem adták ki a bűnösöket még Gubler letartóztatása előtt, azt válaszolták: „Ugyan, azokkal a szuperrendórökkel nem lehet beszélni, az utolsó csepp vérükig védenék a maguk igazát..." S így először derült fény a rezsim pillérét alkotó karhatalom egyes szervei közötti „repedésekre“. Nyilvánvaló ugyanis, hogy eljárásával a csendórség tudatosan lejáratta a bűnügyieket. Lényegében persze nem is arról van szó, hogy egy befolyásos gyáriparos helyett két csendőr felel majd a bűntettekért- csak azért, mert hajlandók voltak magukra vállalni azokat -, bár ez is jelzi, hogy a festett erkölcsű, korrumpált rezsimben kié az igazság. Sót, talán nem is a két karhatalmi szerv vetélkedése van a háttérben. Hát akkor mi? A jelek szerint Chilében kialakulóban van a katonák, politikusok és szakszervezeti vezetők egy csoportja, amely ugyan élesen kommunistaellenes és kitartóan Amerika-barát, de a Pinochet által bevezetett gazdasági modellel már nem ért egyet és követeli a Gubler-ügyhöz hasonló bűneseteknek táptalaját adó állapotok felszámolását. (Ehhez a csoporthoz tartozik Parádésé tábornok, a bűnügyi rendőrség főparancsnoka, és hozzá tartozott Tucapet Jimenez szakszervezeti vezető, akit 1982. február 2-án gyilkoltak meg, s nem alaptalan a feltételezés, hogy bizonyos karhatalmi szerv közreműködésével) A nyugati sajtó szerint az USA az említett csoportot támogatja - hallgatólagosan —, ami kiderült Enders külügyi államtitkár márciusi chilei tárgyalásai során is. Enders állítólag követette, hogy adják ki azokat a személyeket (ugyancsak a karhatalmi szervek tagjait), akik 1976-ban Washingtonban meggyilkolták Orlando Leteliert, a volt chilei minisztert. Chilei részről ez a hat évvel ezelőtti terrorakció nyílt,beismerését jelentené... A diklátorrendszer vezetői tehát enyhén szólva kényes helyzetben vannak. A Gubler-ügy, valamint Jimenez meggyilkolása arra enged következtetni, hogy Pinochet a saját Watergate-jével áll szemben, amely tele van vérrel, brutális gyilkosságokkal, szadista szexuális bűncselekményekkel, piszkos politikával.. (Pap-)
