Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1982. január-június (15. évfolyam, 1-25. szám)
1982-05-21 / 20. szám
ÚJ szú 1982. V. 21. A hajdani dominikánus kolostor udvarát zsúfolásig megtölti a kis részben székeken helyet foglaló, de főként csak álldogáló közönség. A színpadon egymást váltják a népi együttesek: a Puerto Rico-i dalokat gitárral, ütő- és rázóhangszerekkel kísérik. A négy és fél évszázada épült rendház ma a művészet palotája. Feladata a nemzeti kultúra kincseinek őrzése, de azért fél szemmel az idegenforgalomra is kacsintanak. A közönségnek most is legalább a feje amerikai, vagy nyugat-európai turista. Ők azok, akik jobbára behúzódnak az árnyékos kerengöbe, ahol legfeljebb 30-31 fokos lehet a hőség, ami mindig sok, de ha az ember az északi télből érkezik, egyszerűen elviselhetetlennek tűnik. A Puerto Ricó-i főváros, San Juan magja, ahol e kolostor is áll, a nyugati félteke egyik legrégebbi települése. 1521-ben alapította a spanyol Jósé Pon- cé de Leon, aki huszonnyolc évvel korábban, Kolumbusz Kristóffal együtt lépett elsöízben e karibi szigetre (a Nagy Anti- lák legkissebbikére), ahol is - a monda szerint - így kiáltott fel: Qué puerto rico! (Milyen gazdag kikötő!) És lön a gyarmat neve Puerto Rico. A gazdag kikötőben most két hatalmas fehér óceánjáró simul a partfalhoz. Egykét napra pihennek csak itt meg, mint teszik a karibi szigetvilág más kikötőiben is, hogy a Luxus-turistaút résztvevői megismerkedhessenek a helyi nevezetességekkel. A kikötő környékét éppen ezért itt nem matrózkocsmák, hanem teknőspáncélból készült dísztárgyakat, ezüstszobrocskákat árusító ajándéküzletek jelzik. A szűk utcák többszáz esztendős, gyönyörűen felújított házai, az angol kalózok ellen emelt két parti erőd, a négy és fél évszázadot megélt kormányzói palota, a gótikus Szent József-székesegyház - minden középkori spanyol, tehát mór elemeket is magábaötvöző stílusban - azt az érzést kelti a jövevényben, hogy egy egészen más világban jár. A házak azonban nem múzeumok: ma is laknak bennük. A köztük meghúzódó parányi parkban naphosszat meglett korú férfiak dominóznak, vagy ülnek a kerítés tövében szótlanul. Ráérnek. Nem találnak munkát. Vagy talán nem is keresnek. Ők is egy másik világban élnek. És ha érzik is, hogy jóformán csak élő kiállítási tárgyak a gazdag külföldi turisták számára működő spanyolamerikai szabadtéri múzeumban, ügyet sem vetnek rájuk. Az ablakokban itt-ott már fenyógallyakat lát az ember. Az óvárosi főtér áruháza előtt pirosruhás, fehérszakállas, kegyetlenül izzadó télapó hívogatja a vásárlókat. Nyári Mikulás a fojtó hőségben. Benn, a légkondicionált üzletben sok a dóiga most az eladóknak, a pénztárosoknak. Egyébként valamennyien férfiak. Jó, nekik van munkájuk... A feliratok - a turistaboltok kivételével - mindenütt spanyolnyelvúek. Puerto Ri- cóban, noha lakói amerikai állampolgárok, csak minden tizedik ember beszél jól-rosszul angolul. A csallóköznyi nagyságú szigeten három és fél millió lélek él. A népsűrűség ezért roppant nagy. Pedig a Puerto Ricó-i nemzet egyharmada a nyomor elöl, a munka, a jobb jövő reményében az elmúlt évtizedekben elvándorolt New Yorkba, Philadelphiába és az Egyesült Államok más nagyvárosaiba. Amerika az 1898-as háborúban ragadta el a spanyoloktól ezt a gyarmatukat és tette a magáévá. De valóban gyarmat-e? Hiszen a washingtoni kormány rendre tiltakozik az ellen, hogy az ENSZ gyarmatosításügyi bizottsága évről-évre napirendre tűzi a sziget státusának ügyét. A bizottság tagjai követelik, hogy az Egyesült Államok adja meg a függetlenségét Puerto Ricónak, úgy, ahogyan Anglia, Francia- ország, Portugália is megadta a maga gyarmatainak, amikor erre rákényszerült. Puerto Ricóban az egy főre jutó nemzeti jövedelem az Egyesült Államokénak mindössze egyharmada. Igaz, ez több mint az olajban gazdag Venezuela kivételével Latin-Amerikában bárhol másutt. A sziget hivatalos státusa: Estado Libre Asociado, azaz: szabad társult állam. A nevét itt jóformán mindenki le tudja írni. Az infrastruktúra - a villany- és a vízvezeték, a telefonszolgáltatás, a kikötök, a repülőterek, az autópályák hálózata - fejlett.- Gyarmat vagy nem gyarmat? - ez volt az első kérdésem Carlos Romero- Barcelo kormányzóhoz, aki készségesen vállalkozott arra, hogy interjút ad az itt fölöttébb ritka kelet-európai újságírónak.- Magam is gyarmatnak hívom - hangzott a válasz. - Mindamellett különleges gyarmat ez. A szó hagyományos értelmében vett gyarmatra az anyaország a maga embereit telepíti, hogy zsákmányolják ki a helyi lakosságot. Itt fordítva van: a helyi munkanélküliek mennek zz amerikai kontinensre, hogy munkát találjanak. Általában boldogulnak Egy a háromszáz család közül is, legalább is gazdasági értelemben, mert egyébként alkalmaznak.velük szemben bizonyos diszkriminációt. Mi, puerto- ricóiak amerikai állampolgárok vagyunk, de nincs jogunk részt venni az Egyesült Államok kongresszusának és elnökének megválasztáséiban.- És gazdasági értelemben?- Gazdasági értelemben nem vagyunk gyarmat. Nem fizetünk szövetségi adót a washingtoni kincstárnak, miközben magunk szép összeget kapunk onnan különféle szociális programok keretében. Ennek köszönhetően Puerto Ricóban senki sem éhezik... A szigeten két nagy polgári párt verseng egymással. A kormányzó pártja, amely azt kívánja, hogy Puerto Ricó ötvenegyedik államként csatlakozhassák az Egyesült Államokhoz (ennek alátámasztására hangsúlyozzák a sziget gyarmat voltát) és az ellenzék, amely a jelenlegi állapot fenntartását kívánja. (A függetlenségéért csak a dolgozók pártjai szállnak síkra.) Carlos Romero-Barcelo egyébként ötödik éve van hivatalban és tavaly az Egyesült Államok déli kormányzói szövetségének elnöke volt. Az elit amerikai Yale-egyetemet végezte és New Yorkban nősült. A lakosság életszínvonaláról még ggy kormánytisztviselőtől kaptam felvilágosítást. Judith Porrato asszony a népjóléti miniszter helyettese. Hivatala - akárcsak a többi főhatóság - San Juan központjában egy volt amerikai haditengerészeti támaszpont laktanyaépületében kapott helyet.- A lakosság több mint 60 százaléka részesül élelmiszersegélyben. De ez változik. Néha 61 -62 százalékra is felmegy - tájékoztatott a miniszterhelyettes.- És ki jogosult ilyen élelmiszerutalványra?- Az, aki a hivatalosan megállapított nyomorszínt alatt él, akkor is, ha van munkája. De elsősorban mégis a munka- nélküliek gyermekeinek táplálkozását kívánjuk ezzel javítani. Minden ötödik Puerto Ricó-i felnőtt munkanélküli. És sajnos, egyre nehezebb lesz. A „minden ötödik“ csak azokra vonatkozik, akik már valaha álltak munkaviszonyban. Az elhelyezkedni próbáló fiatalokat és az asszonyokat is számítva - becslések szerint - a felnőtt lakosság 40-45 százaléka munkanélküli. Ami a helyzetet még tovább súlyosbítja: a szövetségi költségvetés szociális kiadásainak lefaragása óta, tehát az 1981. október 1-vel megkezdett pénzügyi évben Puerto Rico 600 millió dollárral kap kevesebbet a washingtoni kormánytól, mint tavaly. 25 ezer állást szüntetnek meg (ennyivel nö a munkanélküliek száma) és 25 százalékkal csökken a nyomorszínt alatt élőknek nyújtott élelmiszersegély. El Barbero (a borbély). így emlegetik ősz óta a San Juan-i sörözőkben, de még a kormányhivatalokban is Reagan elnököt, aki oly alaposan megnyírta a sziget költségvetését, mert a jótékony anyaországnak nincsen rá pénze. xxx A balszerencsém jószerencsére fordult San Jüanban. A téli fürdöidény csúcsa lévén nem kaptam szobát a belvárosban, csupán a repülőtér közelében. Később nagyon örültem ennek. Condado, a pazar szállodasorairól, luxusstrandjairól, játékkaszinóiról, gazdag amerikaiak-lakta társasházairól híres félsziget ugyanis ottjártamkor néhány napra áram - világítás, klímaberendezés, hűtőszekrény - híján maradt a trópusi hőségben. Mint a New Yorki-i lapok is megírták, egy terrorista csoport felrobbantotta a helyi villanytelepet. Az akcióért a Machete- ros (sarlósok) nevű csoport vállalta a felelősséget. Üzenetükben közölték: így álltak bosszút azért, hogy a hatóságok megtagadták az áramszolgáltatást Willan sin Miedo lakóitól. A függetlenséget követelő terroristák befolyása csekély a szigeten. Módszereiket kevesen helyeslik. Mégis, az elkeseredett szegénység gyakran velük érez. Most is az ö nevükben cselekedtek. Villa sin Miedóért álltak bosszút. Ez szó- szerint félelemnélküli, kissé szabadabb fordításban rettenthetetlen falut jelent. Puerto Ricó-i barátaim kalauzolásával egy óra alatt jutottam el oda gépkocsin San Jüanból. Rio Grande város közelében, egy domboldalon tárult a szemem elé a falu. Ládákból, deszkákból összeácsolt, hullámlemezböl görbített házai alig követhető rend szerint kaptatnak fel a sáros emelkedőn. A hajdani budapesti Mária Valéria-telepre, holmi faluvégi péróra emlékeztet. Nincstelen lakói, akik a még rosszabb viszonyok, a kínzó zsúfoltság elől menekültek ide, mégis büszkék rá. Maguk építették a telepet az elmúlt évben. Veteményes van a házak előtt. Templomba- rakot is ácsoltak, orvosi segélyhelyről is gondoskodtak, bevezették a villanyt, a vizet. Ám amíg mindezt megtudom, alapos ellenőrzésen kell keresztülmennem. A telepet ugyanis kerítés veszi körül és annak kapujában háromtagú őrség vigyázza a lakók nyugalmát. (Mint később megértettem: ez az éberség egyáltalán nem fölösleges.) Gyanakodva lapozzák át, veszik sorra New York-i újságíróigazolványaimat, ENSZ-belépőmet, végül is az útlevelem láttán enyhülnek csak meg. Maguknál ugye felosztották a földet?- kérdezi egyikük, egy ingnélküli, farmer- nadrágot viselő szakállas fiatal férfi, akinek vastag bunkó van a kezében.- Igen - felelem - már vagy harminc esztendeje.- Jól van, szaktárs, ülj le nálunk - fordítja tegezödésre a szót és hellyel kínál egy feslett ponyva alatt egy dikón, amelyen egyébként a faluörség ülnek. - Mire vagy kiváncsi?- A nevedre - mondom.- Az nem fontos - feleli. - Egy névtelen munkás vagyok. Egy a sok közül. így írd meg!- Mikor született ez a falu?- Ezeket a földeket itt köröskörül nem hasznosították. Marhalegelö volt, a tehenek ették itt a füvet. Rio Grande polgár- mestere néhány esztendeje a választási kampány idején elígérte nekünk ezt a földet, azzal, hogy parcellázni fogják. Aztán megfeledkezett az ígéretéről és kiadta a földet havi 250 dollárért egy bérlőnek, akinek negyven tehene volt. Mi meg elhatároztuk, hogy itt telepszünk le.- Hány család él itt?-Jelenleg csaknem háromszáz. 1980. november 19-én foglaltuk el ezt a területet.- A rendőrség bekerítette a helyet. Ostromállapot volt. Elkezdték ütlegelni az embereket és többünket letartóztattak. Vádakat koholtak ellenünk és felgyújtották a házakat.- Amikor idejöttetek, már volt itt víz és villany?- Amikor idejöttünk, itt legelő volt. Amint kialakult a közösség, először a vizet vezettük be. Nem halhatunk szomjan. Szereztünk csöveket és rákötöttük a telepünket a városi vízvezetékre.- És az áram?- Az áramot nemrégiben, csak három hónapja kötöttük be. összeálltunk és közösen csináltuk. Levertük az oszlopokat, kihúztuk a drótokat. A szakik között vannak munkanélküli villanyszerelők. Amikor aztán már égtek a lámpák, a villamos társaság ránkszabadította a rohamrendőrséget. Pedig mi hajlandók voltunk fizetni az áramért, de nem adtak órákat. A rendőrök két ízben is kidöntötték a póznákat és elvágták a vezetékeket, de mi minden alkalommal helyreállítottuk. Meg a házak egy részét is lerombolták bulldózerekkel. Mi azonban nem engedünk. Nincs hova mennünk innen... Ottjártam előtt egy héttel rohanták meg a rendőrök ismét Villan sin Miedót. A telep lakói védeni próbálták otthonukat, családjukat: kövekkel dobálták a rendőröket. Lövöldözés, majd szabályos közelharc kezdődött. Számos letartóztatás is történt. Mindezt már a közösség vezetője, Ada Rivera, egy háromgyermekes asszony mondja el. Vézna, törékeny jelenség és valahogyan furcsán jár. Néhány perc múlva elnézést kér és visszaimbolyog a kunyhójába. Társai aztán elmondják, hogy Adát a rendőrségen véresre verték, alig néhány napja jött haza és még nem heverte ki. Férjét, aki letartóztatásukig a faluközösség feje volt, még mindig a rendőrségen vallatják. A Rettenthetetlen Faluban alig egy esztendő alatt több mint harminc gyerek látta meg a napvilágot... KULCSÁR ISTVÁN Lakóház a Rettenthetetlen Faluban (A szerző felvételei) PUERTO RICO A BORBÉLY EVEBEN
