Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1982. január-június (15. évfolyam, 1-25. szám)
1982-05-21 / 20. szám
Vasárnap 1982. május 23. A NAP kel - Kelet-Sztová- kia. 4.45, nyugszik 20.19 Közép-Szlovákia: 4.53, nyugszik 20.27 Nyugat-Szlovákia: 5.01, nyugszik 20.35 órakor A HOLD kel - 5.21, nyugszik 20.48 órakor Névnapjukon szeretettel köszöntjük DEZSŐ és ZELMÍRA nevű kedves olvasóinkat • 1842-ben született Maria KONOPNICKA lengyel költ6- nó, elbeszélő (t 1910) • 1902-ben született Jaro- slav KLAT festőművész (f1979) • 1912-ben született Jean FRANCAIX francia zeneszerző. AZ ÚJ SZÓ JÖVŐ HETI VASÁRNAPI SZÁMÁNAK TARTALMÁBÓL A DEMOKRATIKUS CENTRALIZMUS ÍRTA: JÁN MACHINAK OLCSÓ ENERGIAFORRÁSSAL JOZEF SLUKA CIKKE TÁTRAI VÁLTOZÁSOK ÉS PROBLÉMÁK IVAN BOHUS CIKKÉNEK MÁSODIK RÉSZE PÉNZHAMISÍTÓK, CSALÓK ÉS TÁRSAIK FEKETE MARIAN CIKKE JÁTÉK A JÖVŐNKÉRT DUSZA ISTVÁN ÍRÁSA IRODALMI ÖSSZEÁLLÍTÁS A DUNAMENTI TAVASZ ÉS A NEMZETKÖZI GYERMEKNAP ALKALMÁBÓL AZ OLAJ HATALMA KRAJCZÁR IMRE CIKKE Már Móricz Zsigmond megírta volt, hogy gyalogolni jó. Dehogy éjjel vonatozni jó lenne, ilyesmit aligha kockáztatott még meg emberfia. Akik kipróbálták — azoknak a kétkedésre jó okuk is van. Mivel, hogy az utazás gyakran tartogat előre nem látható, kínos meglepetéseket. Ha útra kell kelni az ember gyomra lebegni kezd, egész lénye az éber várakozás állapotába kerül. A fővárosban felszállunk, még nincs baj. Megváltjuk a jegyet a hálókocsira, késő este felszállunk a vonatra, sorba állunk az ágyneműért, megágyazunk, lefekszünk a kerekek kattogása egy-kettőre elringat. Úgy Kassa (Kosice) táján megélénkül a folyosó, ébredeznek az utitársak, minden megy a maga rendjén. Na, de visszafelé! A keleti végeken másként alakulnak az utazás körülményei. A vasúti kocsi ugyanaz. az ágynemű is frissen vasalt, a jegy ára fillérre megegyezik, csak az utasok magatartása más. A Bánovce nad Ondavou-i állomáson metsző szélben várakozunk a bratislavai gyorsra. Némi tapasztalatok birtokában a Váróteremben gondosan áttanulmányozzuk, hová sorolták be az egyes számú kocsit, mert a vonat csak rövid ideig áll, a kocsikísérők - kitudja miért - nem érnek rá ajtót nyitni, sem kinézni, így aztán az ember ha nem szemfüles, jeggyel a zsebében könnyen ott maradhat az állomáson. A forgalmista ugyanis a sötétben nem tudja áttekinteni a peront, s indít. Ismerősöm egyik hátborzongató élményét meséli, a télen esett meg vele. Bár fürgén rohangált a beérkezett szerelvény mellett, időbe telt míg megtalálta a hálókocsit. Felugrott a mozgó vonatra, de az ajtót már nem tudta kinyitni. Karján az utazótáskával jól megkapaszkodott a két fogantyúban, gondolva, majdcsak észreveszik bentról, hogy ö kintrekedt a lépcsőn. A vonat száguldott a vak sötétben, szél hasogatta a csontjait, a keze megdermedt. A pálya szélén kényelmes hóbuckák csalogatták, huppanjon csak beléjük, nem lesz semmi baj. Na de mi lesz akkor, ha elszámítja magát s nem a hóban köt ki, hanem nekivágódik egy oszlopnak? Maradt. Végre bentról valaki rámeredt, kiáltozás, nyitják az ajtót s üggyel-bajjal beráncigálják a folyosóra, így számbavéve a kilátásokat, helyezkedtünk. Besüvít a gyors. A számozott kocsik természetesen nem úgy vannak besorolva, ahogy a váróterembeli séma feltünteti. Volt némi rohangálás, kiabálás, de a forgalmista most türelmesen kivárta míg az utasok mögött bezárul az ajtó. A hálókocsi folyosóján jövő-menő utitársak, a kocsikísérő fülkéjében kedélyes társaság, ő maga viszont sehol. Terebesen (Trebisov) újabb utasok szállnak fel, szeretnénk már elfoglalni a helyünket. Mivel nyugtalankodunk, egy jókedvű útitárs kioktat, hogy a kocsikísérő most nem ér rá, először a szomjas utasokat kell kiszolgálni, mert fontos, hogy jó hangulatban teljen el az előttünk álló hosszú éjszaka. Lássa be azt is mindenki, hogy a haszon manapság nem mellékes, hisz a vasút az államnak tiszta ráfizetés. Ezt még beláttuk, fegyelmezetten vártunk a sorunkra. A száraz torkok tulajdonosai megkaphatták jogos járandóságukat, mert a szomszédos fülke ricsajából előbbukkant a kísérő, elvette a jegyeket, kiadta a lepedőket, illedelmesen jóéjszakát kívánt. Lefeküdni, azt már lehetett. De pihenni? A fülkében - bár a félreérthetetlen emblémát, egy keresztül húzott cigarettát felszerelték az ablakok közé - dőlt a füst a folyósokról. Vidám cimborák egymás vállát átölelve, bodor füstfelhőket eregetve mesélték a vicceket, szidták a főnököket, biztosították egymást a sírig tartó igaz barátságról. Éjjel úgy kél óra tájt néhányan megelégelték az ingyen műsort, meg a fojtogató füstöt, előkászálódtak a hálófülkékből, lehúzták az ablakokat. A metsző tátrai levegő pillanatok alatt kisöpörte a füstöt és a söntés szagot. Észbekapott a hálókocsi kísérője is, mert aludni küldte a fesztelen kompániát. Átvette a csend jogos birodalmát. Az ütemes kattogás, a kocsi ringása bizotsította az elgyötört utasok rövidke álmát. Volt még háromnégy óránk az erőgyűjtésre. Mert, ha megvirrad megérkezünk. De nem pihenhetünk, a munka vár. Bár a teljesítményünkkel aligha leszünk megelégedve. Kiben van belátás, kiben nincs IDŐSZERŰ GONDOLATOK A szakszervezetekre is teljes egészében vonatkozik a Csehszlovákia Kommunista Pártjának XVI. kongresszusán kimondott követelmény; az új, bonyolultabb feltételek között sokkal nagyobb igényességgel kell fejleszteniük tevékenységüket, aktívabban kell viszonyulniuk a gazdasági és szociális problémák megoldásához valamint az új dolgokhoz. Szükséges, hogy széleskörűen általánosítsák az élenjáró dolgozók haladó tapasztalatait, hogy helyesen egybe tudják kapcsolni a helyi és a társadalmi érdekeket. Mindez növeli az igényeket a szakszervezeti tisztségviselők politikai és szakmai fel- készültségével, azon képességükkel szemben, hogy hozzáértően, konkrét ismeretek birtokában tudjanak dönteni. A szakszervezeti dolgozók sikeres munkájának elengedhetetlen feltétele, hogy mindennapos kapcsolatban legyenek a gyakorlattal, jól ismerjék az embereket, szükségleteiket és érdekeiket. Hadd tegyem még hozzá, hogy egyes szakszervezeti tisztségviselők és szervek nem eléggé ellenállók a bürokratizmus betegségével szemben. Amint ezt a kongresz- szust megelőző vita is bizonyította ezen a területen a szakszervezeti munkában még elegendő tartalék van, sok lehetőség a tevékenység további javítására. Ahhoz, hogy a szakszervezetek sikeresen meg tudjanak birkózni feladataikkal, szorosan együtt kell működniük és egybehangol- tan kell eljárniuk az állami, de főleg a gazdasági szervekkel és a vezető dolgozókkal. E téren is számos jogos észrevétel hangzott el egyrészt a szakszervezeti szervek és tisztségviselők, másrészt a vezető gazdasági dolgozók eljárásával kapcsolatban. Nem minden gazdasági dolgozó tudatosítja teljes mértékben, hogy az emberekkel való aktív munka, a hasznos ötletek érvényesítése és megvalósítása a bíráló észrevételek tárgyszerű, objektiv vizsgálata és intézése nélkülözhetetlen tulajdonsága a jó gazdasági vezetőnek ugyanúgy, mint a szakszervezeti dolgozónak; egyúttal fontos tényezője a termelés minősége javításának és hatékonysága növelésének. Ezért mindenkinek, a párt-, az állami és a szakszervezeti szerveknek és tisztségviselőknek szüntelenül törekedniük kell arra, hogy minden munkahelyen tág teret biztosítsanak, megteremtsék a kellő szervezési, gazdasági és politikai nevelő feltételeket a dolgozók kezdeményezésének kibontakoztatásához, a munkafeladatok megítélésében való aktív részvételükhöz, a problémák megoldásába való bekapcsolódásukhoz. Következetesebben kell törődniük azzal, hogy minden jogos észrevételt elbíráljanak és minden hasznos javaslatot felhasználjanak. (Részlet Gustáv Husák elvtársnak a szakszervezetek X. kongresszusán mondott beszédéből) Tavaly óta nyugdíjas, de továbbra is „nyughatatlan“. Ebédidőben is csak nagynehe- zen találtam meg. Pedig kerestem a lakásán, a kórházban, a rendelőintézetben és a Csehszlovák Vöröskereszt Komáromi (Komárno) Járási Bizottságán is. Később tudtam meg, szokása szerint lótott-fu- tott. Ezúttal a Vöröskereszt IV. ■ városkörzete tagjainak autóbusz-kirándulását szervezte az antoli erdészeti és vadászati múzeumba. Azt megelőzően pedig beteglátogatáson volt. Mindebből már gyanítható, hogy a hatvanhatodik életévét taposó Gallé Mária korábban egészségügyi nővér volt. Először egy gyermekszanatóriumban Lucivnán, majd a bratislavai Charitasban (különben Szlovákia fővárosának szülöttje) és dr. Makay, a neves sebészprofesszor keze alatt is vagy két évig.- Csak 1948-ban kerültem ide Komáromba, s elejétől végéig a poliklinikán dolgoztam... - elég nehezen ered meg a szava, nyilván nem szeret magáról beszélni, s tartózHŰSÉG ÉS EMBERSÉG kodó magatartása csak lassan enged fel. Végigjárta ennek a nehéz és nem mindig eléggé elismert munkakörnek sok állomását. Volt körzeti, rehabilitációs, sebészeti, majd legvégül geriátriái, vagyis az idős embereket ápoló nővér. A leghosszabb ideig az orvosi véleményező bizottság keretén belül dolgozott. Mindvégig - ezt már mások árulják el helyette - hozzáértéssel, felette lelkiismeretesen, nagy felelősségtudattal és emberszeretettel töltötte be hivatását az egészségügy egyszerű katonájaként.- Mikor, hogyan került kapcsolatba a Vöröskereszttel?- Még az érsekújvári egészségügyi szakiskola előtt, alig tizenhétéves fejjel jelentkeztem egy egészségügyi alap- tanfolyamra. Azóta egyhuzamban a szervezet tagja vagyok. Munkájába rengeteg minden belefért és belefér mindmáig. Hosszú évtizedeken át, munkaidő után is, napról napra felkereste főleg az idősebbekét, a leginkább rászorulókat. S nemcsak orvosságot íratott elő és váltott ki nekik, nemcsak ápolta őket, átkötözte sebeiket, injekciókat adott, vérnyomást mért, ha kellett bevásárolt és elvitte szennyesüket a mosodába, hanem virággal, biztató szóval és derűt sugárzó mosollyal is megajándékozta őket. Most is megteszi ezt. Nyolc-tíz „emberéhez“ havonta, hetente vagy akár naponta kétszer is ellátogat, s amit tesz, azt ingyen teszi.- Hogy miért? Tudja, mindig sajnáltam a pácienseket. Tegnap is voltam két idős néninél, olyan meghatóan kértek, hogy jöjjek el ismét, ne feledkezzem meg róluk. S hogy évek óta már az én egészségem sem kifogástalan, nem titkolom, néha eltűnődöm, milyen jó lesz, ha valaki majd rólam is gondoskodik, eljön hozzám. Hiszen tíz éve özvegy vagyok, egyedül élek. így hát addig végzem ezt a munkát, no meg a tisztségeimet a Vöröskeresztben, amíg csak erőmből telik. S ellenszolgáltatást hogyan is várhatnék el, többnyire kisnyugdijú emberekkel van dolgom. A Vöröskereszt tisztségviselői mondják el róla, hogy nővérkeként ott van a sportrendezvényeken, ellátja az egyik alapszervezet bizottsági tagjának feladatkörét, szervez, minden tevékenységbe bekapcsolódik és kimagasló a betegápolásban. S még egy tény: mintegy kétszáz tagot nyert meg a szervezet soraiba. Ha ehhez hozzáteszem, hogy jövőre teljes fél évszázada lesz hűséges vöröskeresztes tagságához, amivel országszerte csak kevesen büszkélkedhetnek, akkor - úgy gondolom - nem is olyan túl nagy elismerés, hogy 1979- ben megkapta „A Csehszlovák Vöröskereszt érdemes gondozója“ jelvény harmadik fokozatát. GÁLY IVÁN ÚJ szú 2 1982. V. 21.
