Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1982. január-június (15. évfolyam, 1-25. szám)
1982-05-05 / 18. szám
Y ÚJ szú 5 C H sno KmONH A háború vége felé történt. A tizenhat éves Hans édesapja még a háború elején meghalt, nem sokkal később az édesanyja, öccse és bátyja is eltűnt. Németországban akkoriban számtalan hasonló eset volt. Mi legyen az ilyen gyerekekkel? A hivatalok úgy döntöttek, hogy a fiút besorozzák katonának. Sokat próbált frontharcosok közé került, nem éppen olyan környezetbe, amely jó hatással van egy fiatal emberre. Ellenkezőleg. A katonák szüntelenül erőszakos cselekedeteikkel hencegtek. A háborút már elvesztették - ezt szinte kivétel nélkül tudták, és féltek a közelgő szovjet hadseregtől. Nem csoda hát, hogy Hans egysége azonnal felbomlott, mihelyt összecsaptak a szovjetekkel. Néhányan fogságba esA síró katona... tek, mások civil ruhát szerezve szöktek - volt, aki öngyilkos lett. Hans egy tiszt, egy altiszt s egy katonatársával maradt a széles mezőn - szüntelen süvítettek a golyók. Nemsokára a közelben feldübörögtek a szovjet tankok... A tiszt meg az altiszt egy kráterben keresett menedéket, a harmadik mint egy őrült futásnak eredt - nem tudni, milyen sors érte -, csak Hans nem bírt menekülni. .. nem is volt hová. Kétségbeesésében sírva fakadt. A tankban ülő harcosok nem hallhatták a sírást, de a sírásra görbült arcot, a könnyeket látniok kellett. S akkor olyasvalami történt, amit Hans a halála napjáig nem felejt el. A tank motorja elhalkult, ... Hans Georg Henke (A szerző és arch, (elv.) a torony kinyílt, s egy férfi emelkedett ki... Hans azt várta, hogy hidegvérrel agyonlövi. .. De a katona kezében fényképezőgép volt. Röviddel a háború után a világ valamennyi hírügynöksége közzé tette a síró katona - jobban mondva az egyenruhás gyermek - fényképrét A háború utáni Németországban is ismert volt az a felvétel. Sokan feltették a kérdést: Ki lehet? Él-e még? S ha igen, jelentkezik-e vajon? Hans - viszontlátva önmagát a plakátokon - úgy döntött, csak húsz év elteltével fedi fel titkát. Ám elérkezett 1951. A világ minden tájáról Berlinbe sereglettek a fiatalok - köztük Hans is. A városban sétálva megpillantotta a plakáton a fényképrét. „Tudod, ki ez a katona?“ - kérdezte a barátjától. „Nem.“ „Itt áll melletted“. A finsterwaldei kórház igazgatójának barátságos otthonában ülünk. A még mindig fiatal, de már őszülő házigazda nem más, mint Hans - teljes nevén Hans Georg Henke. Előttünk újságkivágások, fényképek Barátok levelei, akik az újságokból szereztek tudomást a síró katona további sorsáról és sok boldogságot kívánnak neki. De jelentkeztek az egykori fasiszták is, akiknek útja elvitt a Német Demokratikus Köztársaságból. Árulást emlegetnek, bosszúval fenyegetőznek.- Állítólag árulást követtem el - mondta halkan Hans Georg Henke. - De kit árultam el? Őket? Akikhez sosem tartoztam? A szobába bejön a lánya, Klaudia. Korán elhalt édesanyja kívánságát teljesítve, tanítónőnek készül. Hozzászokott a gyakori látogatókhoz. Hiszen Hans Georg Henke kórházigazgató nem zárkózik el az emberek elöl, ellenkezőleg, főleg a fiataloknak szívesen mesél az életéről. M. P. A Szovjetunió népgazdaságában jelenleg a munkaképes korban levő nők 93 százalékát, közel 65 millió asszonyt foglalkoztatnak. A szociológiai felmérések szerint ezt a nagyfokú foglalkoztatottságot nem csupán a munkahelyek és a munka anyagi tényezői indokolják, hanem főleg az, hogy a mai nők igyekeznek bebizonyítani egyenrangú és független helyzetüket a társadalomban és a családban egyaránt. A nők főként a következő területeken helyezkednek el: a kereskedelemben és a közétkeztetésnél (a dolgozók 84 százaléka nő), az egészségügyben (83 százalék), a népművelésben (74 százalék), valamint kulturális vonalon (73 százalék). A Szovjetunióban a nők 59 százalékának közép»- vagy felsőfokú végzettsége van; e tekintetben első helyen áll a világon. Az értelmiségi munkakörök elnőiesedése a tudomány területén egyre szembetűnőbb. A tudományos munkatársak 40 százaléka nő. A „gyengébb nem“- hez tartozók közül több mint 111 ezernek van a tudományok kandidátusi fokozata, 8700 a tudományok doktora, illetve akadémikus. Ismeretes, hogy az ENSZ-nek a nők politikai jogairól szóló konvenciója szerint a nőket a férfiakkal egyenrangúan megilletik az összes szintű vezetői piosztok. A Szovjetunióban az iparvállalatok igazgatói beosztása közül mintegy négyezret nők töltenek be. Az államigazgatásban és a különböző társadalmi szervezetek vezető állásaiban a nők egyharmada dolgozik. Ugyanakkor a mintegy hat és fél ezer különféle szakma közül a törvény rendelkezései értelmében több mint ötszázat nem végezhetnek lányok és asszonyok. Ide tartozik például a vegyipar és a fémkohászat több területe, ahol a munkavégzés a női szervezetre ártalmas. A bányákban sem dolgozhatnak nők. A Szovjetunió szigorúan megtartja az ENSZ 45. sz. konvencióját, miszerint nők a föld alatt nem dolgozhatnak. A terhes nők munkavégzését illetően is jelentős korlátozások vannak. Aki gyereket vár, azt bizonyos munkakörökben tilos foglalkoztatni. A vállalatok erre az időszakra kötelesek könnyebb munkát biztosítani számukra korábbi átlagkeresetük meghagyásával. A Szovjetunió és a szövetségi köztársaságok Munkatörvénykönyvének 69. p»aragrafusa értelmében terhes asszonyokat, szoptatós anyákat, továbbá azokat, akiknek a gyermeke egy éven aluli, tilos éjszakai műszakra beosztani, vagy túlóráztatni. Nagy figyelmet fordítanak a dolgozó nők szakmai továbbképzésére is. Mintegy kiiencmillióan tanulnak munka mellett. Ennek ellenére sem oldódott meg teljességgel a nők szakmai továbbképzése. Mivel a család amúgy is nagy terhet ró rájuk, sajnos, kevesebb idő jut szaktudásuk tökéletesítésére. Ezért a férfiak és a nők felkészültsége között ma még némi eltérés tapasztalható. A szovjet állam szociálpolitikájának egyik fő jellemzője a dolgozó nőkről, az anyákról, a felnövekvő nemzedék neveléséről történő gondoskodás. Napjainkban több mint 14 millió gyermek jár óvodába és bölcsődébe. Ellátásuk személyenként évente körülbelül 500 rubelba kerül. Ennek egyötödét a család, négyötödét az állam viseli. A XI. ötéves tervidőszakban (1981-1985) még két és fél millió gyermeket vesznek fel óvodákba és bölcsődékbe. Több mint kijencmilliárd rubelt irányoztak elő pxitlólag az anyák és a gyermekek életkörülményeinek javítására. A szülés előtti és utáni szabadságon kívül 1981 -töl bevezették az egy éven aluli gyermeket nevelő anyáknak a részben fizetett gyermekgondozási szabadságot. Az első csecsemő születésekor 50 rubel egyszeri állami segélyt fizetnek, a második és harmadik csecsemő után 100-100 rubelt (azelőtt csak a negyedik gyermek után kaptak ilyen segélyt). A dolgozó anyák a jövőben nagyobb szabadságban részesülnek. Akik egyedül nevelik gyermeküket, több családi pótlékot kapnak. Célszerű volt annak bevezetése is, hogy a kisgyermekes anyák „csúsztathatnak“, vagyis a nap számukra legmegfelelőbb óráiban dolgozhatnak. Ily módon a gyakorlatban valósul meg a Szovjetunió alkotmányának 35. cikkelye, amely a férfiak és a nők egyenjogúságát biztosítja. (Az APN anyagai nyomán A — ember értelmes lény - állítja MZ a tudomány, s mi magunk, emberek is. Mégis, mire használjuk fel értelmi képességeinket, tudásunkat, tehetségünket? A kérdésre gondolkodás nélkül adjuk a választ: saját javunkra! Valóban így lenne? Sajnálatosan sok tény bizonyítja ennek ellenkezőjét. Kezdjük talán azzal, hogy egy bolygón élünk, számos közös gondunk van, tényleges eredményt csak ezek közös megoldása hozhat. Tudjuk ezt jól, mégis három részre osztjuk az emberiséget: a szocialista közösségre, a kapitalista országokra és az ún. harmadik világra. Ennek a felosztásnak vannak valós okai - történelmiek, ideológiaiak, p»olitikaiak - ez vitathatatlan. Tény az is, hogy mind több és több ember vallja, hogy az egyes „világok“ közti ellentétek, különbségek áthidalása az az út, amely az egységhez vezet - az érdekek kölcsönös tiszteletben tartása mellett. De még mindig nagy számú - és nagy hatalmú - azok csoportja, akiknek a tűz élesztése sosem drága, ha azon saját p»ecsenyéjüket sütögethetik. A szocialista és kapitalista országok - nem kevés közös és eltérő problémájuk ellenére - viszonylag jólétet biztosítanak államprolgáraik számára. Ennek a jólétnek a hátterén annál élesebben rajzolódik ki a fejlődő országok ( kevés kivételtől eltekintve) néha szinte elképresztő nyomora. Még elképesztöbb az, hogy épp»en az úgynevezett harmadik világban emelkednek rendkívül meredeken a katonai kiadások - évente kb. 25 százalékkal. Ezek az országok nem önként vállalTIZENÖT PERCNYI ÉLELEM ják ezt az óriási terhet: az imp»erializmus hajszolja őket ebbe az őrületbe állandóan szított fegyverkezési versenyével. A mindenkori washingtoni kormány itt is élen jár, nem zavarja, hogy így áthághatatlan akadályt gördít az éhség és a betegségek elleni küzdelem útjába. A fegyvereladás jó üzlet: nemcsak magas profitot hoz, az általa szerezhető p»olitikai befolyás legalább ilyen fontos, ha nem fontosabb. A fejlődő országokba irányuló fegyver- expxrt kb. fele az USA-ból származik, és részesedésének aránya állandóan nő. Az amerikai kormány - az előbb említett „kettős eredményesség“ miatt - ezt az iparágat mindenkor a leghatározottabban támogatja. Yzzal érvel a tömegek előtt, hogy a jelenlegi válságos helyzetben szükség van a hadiipari munkahelyekre. A kör így bezárul. De valóban csak úgy lehet biztosítani a világ egyik részén több ezer ember megélhetését, ha ezáltal a bolygó másik részén a fegyverek, a betegségek vagy az éhség által halálra ítéli az embereket? Felelősek vagyunk egymásért és még inkább gyermekeinkért, az elkövetkező nemzedékekért. A nukleáris fegyverkezés viszont nem az életet, hanem a halált, a teljes pusztulást garantálja. Az elmúlt év végén tették közzé azt a jelentést, amelyben az UNICEF megbízásából James P. Grant számol be a világ gyermekeinek helyzetéről. A jelentés szerint a harmadik világ gyermekeinek tízszer kisebb reményük van arra, hogy megérik 5. születésnapjukat, mint az iparilag fejlett országokban születő társaiknak. Olyan csecsemőkorok tizedelik őket, amelyeket Európában például már régen elfelejtettek. A hat legveszélyesebb betegség elleni egy-egy oltás kb. 5 dollárba kerül. A tétlenség - évente 5 millió gyermek életébe. Az éhség legalább ilyen pusztítást okoz, mivel az UNICEF-nek mindössze évi 15 millió dollárja van arra, hogy 70 országban némi segítséget nyújtson a rosszul táplált gyerekeknek. S közben az impjerializmus által kikényszerítetf fegyverkezési hajsza p»ercenként egymillió dollárba kerül. Vagyis az életmentő élelemre évenként csak annyi jut, amennyit 15 p»erc alatt emészt fel a fegyverkezés. Tizenöt piercnyi élelem - nem kevés ez egy kicsit? Bolygónk közel 4 milliárd lakója közül 1,7 milliárd a gyermek, s közülük 1,4 milliárd él a fejlődő országokban. Ezekben az országokban a gyermekek 15 százaléka nem éri meg első életévét. Pedig az UNICEF adatai szerint egy-egy újszülött élete mindössze 100 dollárba kerül. A fegyverkezési verseny évi 500-600 milliárdba. Ilyen olcsó lenne az emberélet?! 1982.V.7. (görföl)
