Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1982. január-június (15. évfolyam, 1-25. szám)
1982-04-16 / 15. szám
A CSEMADOK történelmében lapozgatok. Képek, számok, szövegek előbb az ötvenes évekből, melyeket jómagam gyermekként éltem meg, gyermeki szövetségekben még. Ennélfogva most hiába is próbálok, alig tudok élesebb személyes emléket társítani a dokumentumokhoz, egy majális emlékét, egy színielőadás emlékét. Aztán jönnek a hatvanas évek, melyekben ifjú emberként már én is ott voltam szülővárosom CSEMADOK-szerveze- tének színjátszó csoportjában, vitázó hévvel művelődési klubjában és mint versmondó, számos irodalmi estén. Továbblapozok, a hetvenes évekbe, a fényképeken ismerős együttesek egy-egy általam is látott műsorának pillanata, a Jókai-napokon készült felvételek egyikén pedig ott van a mi főiskolás kisszínpadi csoportunk. Lapozok tovább, majd visszatérek a korábbi esztendőkbe. Emberék, csehszlovákiai magyar diákok, földművesek, munkások, értelmiségiek - színjáték, éneklés, tánc, versmondás, irodalmi vetélkedő közben; gyűléseken, felvonulásokon, kirándulásokon. Sokan közeli ismerőseim, főként azóta, hogy befejeztem diákéveimet (színpadi szerepléseimet is) és újságíróként vált gondommá a CSEMADOK munkája. A Csallóköztől a Bodrogközig ingázva, számtalan ki- sebb-nagyobb faluba, városba azért vitt utam, hogy hírt adjak a CSEMADOK-szervezet tevékenységéről, arról, hogy miként épül anyanyelvűnkön egy-egy közösség kulturális élete. És amikor most ezekre a találkozásokra is gondolok - családi otthonokban, művelődési házakban, klubokban, könyvtárakban, tájházakban, nem ritkán egy- egy szervezet szűkös vagy fütetlen helyiségében folytatott beszélgetésekre, éjszakába nyúló vitákra - mintha már egy, a csehszlovákiai magyarság felszabadulás utáni évtizedeiről szóló igaz történelemkönyvben vagy történelmi regényben lapoznék. Nagy vágyak, elhatározások, lelkesedések történelmében. Melyben, mint minden emberi történelemben, sikerektől szép és kudarcoktól terhes fejezetek váltják egymást. A CSEMADOK révén (is) egy sokat próbált nép kezdett itt újra eszmélni-emelkedni. Helyi és országos szinten sok nagyszerű gondolat, ötlet valósult meg az elmúlt harminchárom évben, gyarapítva szocialista nemzetiségi közösségünket, az egész társadalmat. De ugyanennyi el is halt, tervekben, ígéretekben veszett el, a többiek még odáig sem jutottak. És éppen ez szült mennyi, de mennyi kérdést. A ha, a lehetett volna. És szült nem éppen kedvező véleményeket magáról a CSE- MADOK-rol mint egészről, és külön-külön egyik-másik szervezetéről. Nem mindig ok nélkül, különösen azután, hogy a Szövetség mennyiségi gyarapodásának, megszilárdulásának időszakát követően előtérbe kerülhetett a CSEMADOK-tevékenység minőségének és tartalmának a kérdése, amikor már nem bizonyult elegendőnek a hit, a lelkesedés, a messianizmus pátosza, amikor ezekkel már nem lehetett eltakarni a tehetetlenséget, a dilettantizmust sem, melynek „köszönhetően“ bizony nem kevés selejt terméket dobott ki a CSEMADOK magából minden szinten. Rá kellett ébredni arra, hogy a csehszlovákiai magyarság körében a CSEMADOK csak úgy tudja teljesíteni a harminchárom évvel ezelőtti alakuló gyűlésén alap- szabályzatban is rögzített, majd a későbbi közgyűléseken módosított programját, csak úgy tud közösségmegtartó és -építő erő lenni, ha a lelkes magatartáson és a felelősség- tudaton kívül tevékenységében a tudás, a tehetség, a politikai és szakmai felkészültség meghatározóbb szerepet fog játszani, ha az értékek teremtésében is ezek válnak domináns tényezőkké. Amikor a mennyiségi gyarapodáson volt a hangsúly, talán szükségszerű is volt, hogy örvendezzünk fél- vagy áleredményeknek, tudva-tudatla- nul értéknek kiáltsuk ki a selejtet. Ma már az efféle szemlélet nemcsak hogy anakronisztikus, de veszélyesebb is lehet mint valaha, hiszen a mindig csábító igénytelenség a jóléti társadalomban könnyebben teheti puhány- nyá, kényelmessé a legerősebb organizmust is, annyira lecsökkentheti ellenállóképességét, hogy aztán nincs az az orvosság, mely visszaadná azt neki. J ó és kevésbé jó emlékeim-élményeim-tapasztalataim alapján ezeket a kérdéseket - a minőséggel kapcsolatosakat - érzem elsősorban fontosnak, sőt, létkérdéseknek, 1982-ben is, annak ellenére, hogy a hetvenes évek eleje óta örvendetesen kiszélesedett a CSEMADOK tevékenységi köre (igaz, ne feledjük, több szerepet a hiányzó nemzetiségi intézmények helyett vállalt föl); a haladó nemzeti hagyományokra építve, az internacionalizmus szellemében egyre felelősségteljesebben és átgondoltabban vesz részt az anyanyelvi közműveltség gazdagításában; a korábban meglévők mellé számos olyan fórumot hozott létre különböző szinten, amelyek nemcsak hogy lehetőséget adnak ezreknek tehetségük kibontakoztatására, hanem egyben fontos színtereivé váltóik egy igényesebb kritikai szemlélet kialakításának és érvényesítésének, az elméletben és a gyakorlatban egyaránt. Persze, hogy milyen a CSEMADOK munkája egészében, milyen a CSEMADOK jelenlétének hatásfoka mindennapi nemzetiségi, szellemi életünkben, óiz nem csupán annak a függvénye, hogy az adott társadalmi-politikai- gazdasági keretek között milyen értékszemlélet hat a gyakorlatban, hanem szervezeti kérdés is. Természetesen, a kettő szervesen összefügg egymással: hiába akármilyen eszme, gondolat, ha egy adott szervezet képtelen óizt befogadni, illetve érvényesíteni a természeténél vagy helyzeténél fogva, belső vagy külső okok miatt. Több országos fesztivál összképe sokkal jobb helyzetet és magasabb színvonalat jelez, mint amilyet az egyes helyi szervezetek külön-külön és együtt mutatnak, sőt, mint amilyet a helyi szervezetek többségének'tevékenységéről lehetne fölrajzolni. Az országos rendezvények, illetve rendszerük többé-kevésbé kikristályosodott a hetvenes évek végére, szervezésük-rendezésük gördülékenyebbé vált, csökkent a botlások, bakik száma, noha még mindig akad belőlük, a Szövetség tekintélyén is csorbát ejtve. De hogyóin, milyen körülmények között dolgozik a tizenkét járási és két városi bizottság, és mindenekelőtt óiz ötszáztizenkét helyi szervezet? Van-e rangjuk, az egész Szövetségét is növelő, mindenütt? Hol helyezkednek el a különböző.szervezetek hieróirchiájában? Megvannak-e külön-külön minden helységben a megfelelő feltételek a központi bizottságtól, a járási bizottságtól kótpott tervek vagy a közösségükben született elképzelések megvalósításához, egyáltalán: a korszerű kulturális munkához? Nem kevésbé lényeges kérdés az sem, hogy miként érinti az egyes CSEMADOK szervezeteket és magát a Szövetséget a sok faluban tóipóisztóüható tömeges elvándorlás, aztán óiz urbanizáció, illetve a szociológia tárgykörébe tartozó más jelenségek? Kell-e mondanom, ezek a kérdések létező problémák nyomán merültek föl óiz alapszervezetekben járva, baráti vitatársaságokban és hivatalos fórumokom is. Sokszor úgy tűnik föl, hogy a problémák már meghaládják a CSEMADOK erejét. Kevés kivételtől eltekintve szakállas gond nemcsak a helyiséghiány, haném a tárgyi és anyagi feltételek szűkös volta, még gyakrabb hiánya. A CSEMADOK és az egész csehszlovákiai magyarság jövőjének szempontjából lényeges és sürgető kérdés a CSEMADOK, óiz ifjúság és az iskola kapcsolata. Mit tesznek az iskolák, a gyermekek nevelése során, a CSEMADOK-szervezetekért? Milyen a CSEMADOK-szervezet ott, ahol megszűnt az iskola és a kulturális életet szervező legaktívóibb pedagógusok is elköltöztek a faluból? Tud-e a fiatalok szervezete is lenni a CSEMADOK? Nos, tévedés lenne egyértelműen nemmel válaszolni ezekre a kérdésekre is, mint óihogy tévedés lenne az egyértelmű igen. Mindenesetre feladat szervezeti téren is van bőven, és ezek megoldásához a változó körülmények között ugyanúgy szükségeltetik a politikai és szakmai felkészültség, a tudás és tehetség, mint a színjátékhoz, énekléshez, zenéléshez, tánchoz, versmondáshoz, nyelvműveléshez, néprajzgyüjtéshez, irodaiomnépszerüsí- téshez. A cél már az elején az volt, hogy a CSEMADOK- alapszervezetek behálózzák a magyarlakta területeket. Ezt a hálózatot sikerült fokozatosan kiépíteni és működésbe hozni. Kezdetben és még sokáig a spontán és őszinte lelkesedés volt a hajtóerő. A lelkesedés a hetvenes évekre aztán megcsappant, olyóinnyira, hogy az idősebb CSEMADOK-tagok egyenesen bajnak tartják a hiányát és nosztalgiával emlékeznek az ötvenes évekre. Lelkesedés azért ma is tapasztalható, szükség is van rá, szerepét azonban, véleményem szerint, ma egy tudatos társadalmi, ezen belül nemzetiségi elkötelezettég és egy közösség sorsa iránti erkölcsi felelősség érzete vette át. És ez jó. Más kérdés, hogy a fentebb említett okok miatt nem mindenütt tud egyformán jó lendületet adni a munkának. A CSEMADOK mozgásának iránya végül is előre mutat. De ez természetesen nem feledtetheti velünk a lényegi problémákat, köztük sok alapszervezet egzisztenciális gondjait. És nem feledtetheti velünk, hogy sok helyütt, ha el akarnak érni valamit, az olykor manapság is jóval nagyobb áldozatot követel az egyes embertől és az illető CSEMADOK-közösségtől, mint ótmit természetesebb körülmények között szükségelne. BODNÁR GYULA ÚJ szú K ét évszak peremére szorult két találkozás. Először még hófúvásban dülöngéltem Nagykapos (Veiké Kapusany) lakótelepének egyik utcáján, másodszor akár ingujjra is vetkőzhettem volna a verőfényben. Az első találkozás meleg szellemi kézfogásai közben, az otthon meghittségét érezve beszéltünk a kisvárosról, a közéletiségröl, a gondolkodás vidékiségéröl, a művelődési klubról és a CSEMADOK-ról. A helyszín másodszor sem változott, de témánk sok tekintetben kibővült... Fuksz Sándor mérnök, a CSEMADOK nagykaposi helyi szervezete Erdélyi János Művelődési Klubjának elnöke, annak a csehszlovákiai magyar műszaki értelmiségi rétegnek a képviselője, amelyről az elmúlt években egymásnak ellentmondó vélemények is megfogalmazódtak.- Tény, hogy sokan élnek közülük Nagykaposon és környékén is, hiszen a közeli vajáni hőerőmű korszerű energetikai üzem. Azt hihetnénk, hogyha akad néhány lelkes CSEMADOK-tag, akik megalapítanak egy klubot, akkor a kisváros lakóinak egy részére átragad a lelkesedés. Ma is keressük azt a módszert, amivel felkelthetnénk az emberek figyelmét. Kezdetben még jöttek, hiszen az újszerűség kíváncsiakat és ellendrukkereket is vonz. Egy-egy klubesten szó esett a közéletiségröl, mindarról, ami ebbe a fogalomba belefér. Témákat vetettünk fel, így vitáztunk a szocialista élets - lusról, a munkahelyi demokráciáról, a kisvárosi életmód szociológiai és lélektani összetevőiről, gyereknevelésről, oktatásügyről. Sokan azonban nem fogadták el, hogy a bevezető előadásokat magunk közül kikerült előadók tartották. Pedig ezzel az volt a célunk, hogy a legközvetlenebb gondokról is nyíltan beszéljünk. Lehet, hogy nem jól csináltuk, nem ismertük fel az igényeket, a szükségleteket. Ám a tény így is tény marad: sokan el sem tudják képzelni, hogy másképpen, aktívabban is élhetnek, mint eddig. így a törzsgárdát alkotó tagokon kívül a klub látogatói között csak attraktív műsoros esteken üdvözölhetünk másokat. Most újítanunk kell, hiszen az eredeti elképzelés nem vált be. Tetteink kérdeznek akkor is, ha mi takargatnánk, elhallgatnánk a sikertelenséget. Feleségével még a prágai Műszaki Egyetemen ismerkedett meg. Diákéveiket az Ady Endre Diákkör vonzásában töltötték. Sándor évekig volt alelnöke. Volt tehát hol megtanulni, kialakítani a megszokottnak mondható műszaki értelmiségi életvitellel ellenkezőt.- Példaképeim pedagógusok, akik közül Géczi Lajossal, magyar szakos tanárommal együtt dolgozom a CSEMADOK- ban. A másik Kobány Ferenc, aki a matematikát szerettette meg velem. Innen ered a kettősség, amelyet sokan hajlamosak félremagyarázni. Hol humán érdeklődésű műszaki értelmiséginek, hol mérnöki munkát végző népművelőnek tartanak. Szerintem egyik sem igaz. Sajnos, a közéleti, a munkahelyen kívüli tetteivel is újító mérnököt nem becsülik eléggé. Azt tartják: tudja le nyolc óráját, esetleg foglalkozzon találmányokkal, újításokkal, de ne törődjön a népműveléssel. Ezt olykor az üzemben nyíltan meg is mondják. Tehát nem véletlen, hogy a számunkhoz képest kevesen dolgozunk a CSEMADOK-ban és más társadalmi szervezetekben. Pedig minden élethelyzet társadalmi tájékozottságot is kíván. Viszonyom a művelődési klubhoz lényegileg nem különbözhet attól, ami a családomhoz, a munkámhoz fűz. A munkához, a közéleti tettekhez, a családi harmónia megteremtéséhez ma már kellenek a társadalomtudományok - szociológia, lélektan, filozófia - legalább alapvető ismeretei. Annak idején véletlenül került a kezembe Lukács György Lenin-tanulmánya. Azt elolvasva merültek fel bennem kérdések, amelyekre választ kellett találnom, s a válaszok napról napra új kérdéseket szültek. Intenzíven foglalkoztat, hogyan lehet a nemzetiségi kultúra ápolását, megőrzését a fiatalok különböző rétegei számára egyformán vonzóvá tenni? Kérdéseiben már ott van a válasz kezdeményezése is, de ugyanúgy ott rejtőzik az önmagával szembeni igényesség is: helytállni mérnökként, férjként, apaként és klubelnökként.- A fiatalokról gondolkodva saját korosztályom és növekvő gyerekeink jutnak az eszembe. András és Annamária mindkettőnk életét meghatározza. Szeretném, ha a családi kör is védettséget adna a fiamnak és a lányomnak, hogy lelki sérülések nélkül sajátíthassák el a szocialista társadalmon belüli nemzetiségi életvitelt. Erkölcsi többletet gyerekeink számává az anyanyelv ápolása, megőrzése, elsajátítása adhat. Ebben a játék, a népdalok, mondókák jelentik az első lépést. Nekik már könnyebb a helyzetük, mint a mi korosztályunknak volt. Az irodalmunk színe-javát olvasva birtokába juthatnak annak a történelemszemléletnek, amelynek középpontjában ma is a nép áll. Persze apaként akkor leszek a legnyugodtabb, ha az anyanyelvi iskolában a természetesnek tartott magyar kulturális örökség mellett a szlováik nyelvet is jól elsajátítják, miként más nyelveket is. Emberi biztonságot, erkölcsi szilárdságot. a munkában örömet, közéleti gondolkodást és cselekvést csak a sokoldalúan gazdag tudás adhat az embernek. DUSZA ISTVÁN 1982. IV. 16. Jegyzetek a CSEMADOK-ról A Mkmkítöi,. mkűófájitj
