Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1982. január-június (15. évfolyam, 1-25. szám)

1982-01-08 / 1. szám

A mérnök és az osztályozónapló Ha a kommunista Jaroslav Cerny mér­nököt felkérnék a szakértők, hogy szóljon hozzá a legkorszerűbb tanítási módszer, a problémamegoldó módszer körül kiala­kult vitához, megjegyzései biztos tanúl- ságosak és ösztönzők lennének. A gya­korlat támasztotta követelmények alapján jutott el a felismeréshez, hogy a tudomá­nyos- technikai fejlődés nem tud meglen­ni olyan emberek nélkül, akiknek fejlett az alkotóképeségük, képesek logikusan gondolkodni és önállóan is megszerzik a tudást. A Slanái Gimnáziumban leadott anali- tikaikémia-órája a , problémamegoldó módszer felhasználásának bemutató óraként is sok tekintetben megállná a helyét. A diákoknak fel adja a megol­dásra váró problémát - például egy isme­retlen összetételű egyenletet és meg kell határozniuk annak egyes Összetevőit. Mérlegelik a lehetőségeket, keresik a kapcsolatokat és az összefüggéseket - megismerésre tesznek szert. Tanítójuk ugyanis egy-egy üzem konkrét helyzeté­ből indul ki. Mindenütt elvégzik a beveze­tő vegyelemzést és ebben az esetben a problémamegoldó módszer elkerülhe­tetlen. Sok fiatal embernek ezt, sajnos, az iskola befejeztével kell megtanulnia, mert az iskolában nem győzték emlékezetük­be vésni a vegyületképleteket. Ugyanez a helyzet a szakkifejezésekkel is. Ugyan­is a szakkifejezések vannak leginkább alárendelve a helytelen, vagy a gyakor­latban régen túlhaladott terminológiának és, szokásoknak, ezért a fiatal szakem­ber jövője szempontjából nagyon fontos, hogy már a kezdet kezdetétől a helyes szakkifejezéseket tanulja meg. A tapasztalatokkal alátámasztott ösz­tönös megérzés vezette rá Cerny mérnö­köt a helyes módszer megtalálására, en­nek segítségével értette meg taníványai- val az új, érvényesülésük és jövőjük szempontjából modellként szolgáló kö­rülményeket. Megtanítja a fiúkat és lá­nyokat arra, hogyan védjék meg eredmé­nyeiket, hogyan bizonyítsák be az elem­zés során alkalmazott módszer helyessé­gét, s meg tudják indokolni, miért épp ezt az analitikus eljárást választották, és nem egy másikat. Jaroslav Cerny docensnek nincs pe­dagógiai képzettsége. Eszébe sem jutott, hogy valaha is szüksége lenne rá. Már a főiskola vegyészeti karán is kutatópá­lyára készült. A kémiát már az alapiskolá­ban élethivatásául választotta és azok közé a boldog emberek közé tartozik, akik szakterületekén feltalálják“ magukat. Valakinek ez tovább tart, másoknak egyáltalán nem sikerül és mélyebb ér­deklődés nélkül, felületesen járják végig életútjukat. Megkeserednek, első pilla­natra látszik rajtuk, hogy magukkal sin­csenek megelégedve és ezt a belső elé­gedetlenséget átviszik környezetükre is Öröm olyan emberrel találkozni, aki azt csinálja, amit szeret, akinek a munka valóban betölti az életét. Az ilyen embe­rek egészséges optimizmusa átragad másokra is. Nincs abban semmi csodála­tos, ha az ilyen embereknek van bizo­nyos pedagógiai érzékük is. Cerny mérnök esetében erre már az osztálytársak is rájöttek; gyakran kérték, magyarázza el nekik az új anyag egy-egy nehezebb részét. Tizenöt évvel ezelőtt kutatóként kezdett dolgozni a slanyi Ba- téria Vállalatban, s ott is rögtön felfigyel­tek ilyen irányú képességeire, s ki is használta a tudományos - műszaki tár­saság kihelyezett üzemi részlege. Elő­adásokat tartott a szemináriumokon és konferenciákon, irányította a továbbkép­ző tanfolyamokat, s mikor felkérte a gim­názium igazgatósága, nem vállalná-e el az egyik szaktantárgy tanítását, már nem számított egészen újoncnak. Csakhogy eddig a kollégákkal, a szak­mabeliekkel, bár előadott nekik, fél szó­ból is értették egymást. A diákok eseté­ben egészen más volt a helyzet. A gimnázium három évvel, ezelőtt megkezdte a tananyag tartalmi átépíté­sét, az általános oktatás keretében a gyakorlati munkára való nevelést. Olyan tantárgyak oktatását is bevezették, amelyek a gimnáziumok eddigi tantervé­ben nem szerepeltek: például a termelés alapjai és a szakmai felkészülés. Ez nem más, mint a tudományos­technikai fejlődés támasztotta igényekre adott egyenes és elkerülhetetlenül szük­séges válasz. Bebizonyították, hogy egy humán tudományokban képzett diplomás szakemberrel szemben a társadalomnak két olyan szakemberre van szüksége, akik természettudományos és műszaki területen dolgoznak. Bár a főiskolákra elsősorban a gimnáziumok készítik fel a diákokat, eddig nemigen irányították őket a műszaki egyetemekre. Az egyete­mek orvosi, filozófiai és jogi karára még mindig 40 százalékkal több diák próbál bejutni, mint amennyit felvehetnek! A technikai irányzatokra viszont a terve­zett létszámnak csak nem egész 47 szá­zaléka jelentkezik. A gimnáziumi tananyag tartalmi átépí­tésének koncepcióját kísérletileg nagyon alaposan kipróbálták a kiválasztott kísér­leti iskolákban és 1976-tól 1984-ig foko­zatosan bevezetik az ország minden gimnáziumában. Vitathatatlan, hogy azok a gimnáziumok vannak előnyben, ame­lyeket nagy üzemek vesznek körül. Olya­nok, amelyek dolgozóik, a szakoktatók segítségével megnyitják a diákok élőtt a különböző műszaki pályák távlatát. Persze, sok múlik a gimnáziumi tan­anyag tartalmi átépítése céljainak megér­tésén, azon, hogy az üzemek, a legjobb szakembereket küldik-e a fiatalok közé, tevékenységüket állandóan figyelemmel kísérik-e, vagy formálisan teljesitik egyik legújabb „kötelességüket“ és tovább nem törődnek a dologgal. Cerny mérnök tanítványai a szeren­csések közé tartoznak. A Batéria Vállalat kutató központjának három mérnöke, Mareá, Marek és Cerny (a helyi ipari és mezőgazdasági termelési ágazatok más szakemberein kívül) az üzemben végzett munkájuk mellett vállalták az ifjú nemze­dék nevelésének feladatát is. Hetente kétszer felcserélik a laboratóriumot a tan­teremmel, hogy helytálljanak a katedrán a kíváncsi fiatalok előtt, s lelkesedésük magával ragadja őket. A kommunista mérnök, Jaroslav Cerny azok közül való, akik megértették a kor sürgető szavát, amelyet a párthatároza­tok is hangsúlyoznak, miszerint az új feltételek megkövetelik az újfajta gondol­kodást. Ezért a most munkába álló nem­zedéket egészen másképp kell a gyakor­lati feladatokra felkészíteni. Ki kell ben­nük alakítani azt a képességet, hogy önnállóan alkalmazkodjanak a szüntele­nül változó létfeltételekhez, a termelési és szociális viszonyokhoz, hogy a meg­szerzett tudást képesek legyenek alkotó módon felhasználni a konkrét feladatok megoldásában, s meg tudjanak felelni a fokozott minőségi igényeknek. Már ma is szemmel látható, hogy a dolgozóknak a tudomány és a termelés minden területén mintegy ötévenként fel kell újítaniuk szakismeretüket és ki kell egészítenük műveltségüket, s ez az idő a jövőben a tudomány fejlődésével ará^ nyosan fog rövidülni. Törvényszerű és szükségszerű, hogy a műveltség súly­pontját az információs szféráról az intel­lektuális képességek szférájára helyez­zük át. Az analitikus kémiaóra a gimnazisták számára - ha ezt a tantárgyat választot­ták - érdekes tevékenységgel, kísérle­tekkel van tele. Nem a hagyományos elképzelések szerint zajlik le, inkább egy vitaklubhoz hasonlít. Itt még az írásbeli dolgozatokat - a diákok rémét - sem a megszokott sablon szerint írják. Cerny mérnök itt is eltért a hagyományos gya­korlattól, mikor bejelentette, hogy a dol­gozat megírásához a diákok minden * jegyzetüket felhasználhatják. Ez először a diákokat - enyhén szólva - sokkolta; egyesek ezt, tévesen, jóindulatnak fogták fel és a jegyzeteket felcserélték a „pus­kával". Ma már hozzászoktak az önálló munkának ehhez a formájához. - Hogy miért vezettem be? - töpreng Cerny mérnök. - Azt akarom, hogy tájékozódni tudjanak saját jegyzeteikben. El akarom érni, hogy a gyakorlati szempontokat fi­gyelembe véve készítsék már az órán is jegyzeteiket, hogy azt a munkában is fel tudják használni. Hisz ha nekünk a mun­kahelyünkön meg kell oldanunk egy szakmai problémát, rendelkezésünkre áll az irattár, a különféle kivonatok és jegy­zetek, senki sem tiltja meg, hogy hasz­náljuk őket. A mostani információrobba­nás lehetetlenné teszi, hogy az ember mindent emlékezetben tartson. De tudnia kell, hogy keresse a szükséges informá­ciót. Tekintély... Mi az tulajdonképpen? Mennyi idő kell ahhoz, hogy az ember tekintélyre tegyen szert? És örökké tart? Könnyű, vagy nehéz megszerezni? Kér­dés kérdést szül, de egy biztos: a tekin­tély lényegé a minőségben, a képessé­gekben és a személyiségben rejlik. Cerny mérnök aránylag fiatalon tett szert tekintélyre a saját kutatási területén, aztán a diákok előtt, mert látják, hogy az analitikai kémia minden részletét ismeri. Az csak természetes, hogy a tudás tiszteletet vált ki. Nem irigységet, hanem azt a vágyat, hogy a nagy tudású ember­hez minél jobban hasonlítsunk. Termé­szetes, hogy mindig és mindenütt akad­nak „kötekedők" akik rafinált kérdések­kel akarják csorbítani a tanár tekintélyét, s megmutatni - aha, ezt se tudja! Csak­hogy a valóban művelt emberen az efféle trükkök nem fognak ki. Bátran megmond­ja, hogy pillanatnyilag nem tud határozott választ adni, de otthon utánanéz a szak- irodalomban és a legközelebbi órán megmagyarázza. Az ifjúság értékeli az ilyen magatartást. Cerny kutatómérnök pedagógiai mun­kája nagyon színvonalas. Bár lazíthatna, hivatkozhatna munkahelyi elfoglaltságá­ra, lelkesedés, álkotó kedv nélkül is feláll­hatna a katedrára és mechanikusan leda­rálhatná a tananyagot, de nem teszi.- Ez roppant érdekes munka-és job­ban leköt, mint számítottam rá - mondja Cerny mérnök. - Az ember örül, ha gyakorlatiasságot vihet a tananyagba, ha egy sor konkrét példát felsorolhat arról, hogy az analitikai kémiai ismeretek ho­gyan használhatók fel a gyakorlati mun­kában. Remélem, hogy választ adhatok a rám bízott fiatalembereknek arra a gyakran felmerülő kérdésre is, mire lesz jó a megtanult tananyag, a tudás. Cerny mérnök hetente kétszer cseréli fel a Batéria Vállalat laboratóriumát a tan­teremmel. Széles látókörű, elkötelezett kommunista; van érzéke a korkövetelmé­nyek felismeréséhez. Már megszokta a diákokat, csak az osztályozónaplótól idegenkedik. Persze, ő is oszt érdemjegyeket, notesze is van, de csak most kezdi megérteni, mekkora felelősség a tanár számára a minősítés, az hogy helyesen értékelje a tanulókat. Néha ugyanis a tantárgy iránt megnyilvá­nuló érdeklődés fontosabb, mint a tan­könyvízű, pontosan megszövegezett fe­lelet. Hol van a határ a kettő közt? Ki lehet-e egyáltalán jelölni? És egyetlen érdemjeggyel értékelni... IVETA FRYVALDSKÁ H arminchárom évvel ezelőtt mezei munkásként sze­gődött az akkor alakuló Bálványi (Balvany) Magne­mesítő Állami Gazdasághoz. A közösség egyhamar befo­gadta, mert mindig szorgalmasan és jól dolgozott. Hogy, hogy nem történt de mégis különleges embernek tartották.- Igen! - nyúl vissza emlékei után - Mert minden rendellenességet megmorogtam, semmit sem vettem „készpénznek" az első hallomásra. Egyesek eleinte ellenzékinek bélyegezték, de közvetlen társai az egyenes tartású, szókimondó jóbarátot tisztelték benne. Teltek, múltak az évek, a növénytermesztésben dolgozó Kürti Ferenc a gazdaság vezetőinek javaslatára megsze­rezte a traktor-és a gépjárművezetői jogosítványt.- Az előreléptetésnek az volt a haszna, hogy az ötvenes években már erőgéppel szánthattam a határban. Persze itt is szóvá tettem a hibákat, bátran megmondtam, ami nem tetszett. Egyszer aztán úgy adódott, hogy az alapszervezet elnöke a munka befejeztével magához hivatta. Bár a „hivatalos" hívást ő sem tudta mire vélni, munkatársai még tetézték:- No Ferenc, kellett-e járatni a szádat?- Azért hivattalak - kezdte rokonszenvesen a pártelnök -, hogy jó munkádért, elvhú magatartásodért megdicsérje­lek. Másodsorban tudomásodra hozom - ha nincs ellene kifogásod - számítunk rád a pártban. Kell nekünk az elkötelezett, éles szemű, szókimondó ember. Égetően szükségünk van rá, hogy mi kommunisták legyünk minden olyan jelenségnek az ostorozója is, amely gyengíti a szocia­lizmust és a párt politikájába vetett bizalmat. A traktoros tudta, hogy felelősségteljes munka vár rá a pártalapszervezetben, mégis nagy megtiszteltetésnek érezte a megbízatást. Belépésével élénkültek a taggyűlé­sek, érezhetően javult az alapszervezet mozgalmi tevé­kenysége, politikai munkája. De egyáltalán, a belépés milyen változást hozott az életében?- Szülőfalum veterán kommunistáitól és édesapámtól sokat hallottam a pártmozgalmi, osztályharcos munkáról. Végeredményben kívülálló gyanánt is az ő intelmeik sze­rint cselekedtem. Változás mindenesetre annyiban történt, Nem állhatom meg szó nélkül... hogy a belépés után az alapszervezetben számot kellett adni az elvégzett munkáról, be kellett bizonyítanom, hogy nem érdemtelenül kerültem a párttagok közé. S bármikor értékelték magatartását, tevékenységét, az egész kommunista kollektíva a legjobb bizonyítványt állí­totta ki munkájáról. Nem csoda tehát, ha a hatvanas évek vége felé az évzáró taggyűlésen az alapszervezet elnö­kévé választották.- Abban az időben - kutat gondolatai között - a revizio­nistáknak, az ellenforradalom szálláscsinálóinak sikerült kezükbe kaparintaniuk a CSKP vezetését. Nacionalista, demagóg jelszavakkal befolyásuk alá igyekeztek vonni a tömegeket, köztük a munkások jelentős részét is. A mi pártalapszervezetünket azonban nem tudták megingatni, mert megmagyaráztuk a kommunistáknak és a tömegek­nek, hogy ez osztályárulás, s ezt tettük most a lengyel- országi ellenforradalmi események megítélésében is. Kürti Ferenc immár tizennégy év óta a gazdaság termelési üzemága pártalapszervezetének elnöke, gépko­csivezetői beosztásával párhuzamosan elvi elkötelezett­séggel teljesíti feladatát. Jó munkáját mi sem domborítja ki megfelelőbben, mint az a tény, hogy a segédtermelésben dolgozó hatvannyolc gépszerelő, javító közül harmincán cselekvő tagjai a pártalapszervezetnek, a tagság átlagos életkora a harmincöt évet sem haladja meg.- Arra törekszünk - vallja magabiztosan -, hogy az arra érdemes fiatal dolgozókat tagjelölteknek, példás kommu­nistáknak neveljük, tovább javítsuk a pártmunka színvo­nalát.- Nem szoktatta-e kényelemre, hallgatásra a sok éves pártfunkció?- Egyáltalán! Nem állhatom meg szó nélkül most sem, ha pazarlást, fegyelmezetlenséget látok, ha a párt irányvo­nala elferdítését, megszegését tapasztalom. Ezt az elvi magatartást kötelességemnek tartom a pártéletben és az emberi kapcsolataimban is. Szerintem a dolgok megítélé­sében nálunk eluralkodott túlpárnázottság, a jelenségek túlzott letompítása, leegyszerűsítése nem használhat, csak árthat közös ügyünknek, mert azt a csalóka érzést kelti az emberekben, hogy minden jól megy, nincsenek problémáink. SZOMBATH AMBRUS ÚJ szú I í 1 1982. I. 8.

Next

/
Thumbnails
Contents