Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1982. január-június (15. évfolyam, 1-25. szám)
1982-03-19 / 11. szám
Ivan Lendl vall önmagáról, a teniszről, terveiről, kedvteléseiről ÜSTÖKÖSBŐL <* 1982. március 7-e. A prágai sportcsarnok bejárójában melegítőbe öltözött fiatalember jelenik meg, amikor a pályára ér, két kislány közeledik felé - az egyik kezében hatalmas tortával, a másik nagy csokor virággal... a lelátón egybegyűlt hétezer ember feláll, szűnni nem akaró tapssal köszönti a huszonkettedik születésnapját ünneplő Ivan Lendít. Hosszú idő után végre itthon, ha csak néhány napra is. S éppen a születésnapján. Tavaly Stuttgartban, azelőtt még messzebb élte át a nagy napot. Vajon jövőre merre viszi a végzet? Ó maga sem tudja. A világ egyik legnagyobb teniszcsillagának naptára zsúfolt, önmagára nem nagyon marad egy szabad pillanata. Hol a rajongók zsongják körül (a prágai edzések alatt kinn a csarnok bejáratánál folyton tömeg ácsorgott, s nem csak autogramvadász fiatalok, de idősebbek is, akik látni akarták őt közelről, köszönni neki), hol pedig az újságírók veszik üldözőbe. Hiába, ez a sztárok sorsa. Jómagam is régóta a nyomába eredtem. De egy lépéshosszal mindig lekéstem. Tavaly júniusban az orrom előtt szállt be az Angliába induló gépbe Már a szüleivel is megbeszéltem a találkát... most végre Prágában nyílt rá lehetőség. Sütemény és kóla mellett ülünk, fönn a szállodai szobában, messze a kíváncsiak hadától. Szombaton délelőtt van, Ivan pár perccel ezelőtt izzadtan tért meg ,,egy könnyebb" edzésről.- Ilyenkor szoktam reggelizni. Reggel kilencig-tízig is alszom, valóban alszom, mint akit agyonvertek, s nemcsak lustálkodom, naponta 10-11-12 órát. Ennyi szükséges ahhoz, hogy a szervezetem regenerálódjék. Különben nem bírnám el azt a megterhelést, hajszát, amire most képes vagyok. A felkelés után fél órát futok, a lassú iramot közbeiktatott vágtával váltogatom - ez fokozza robbané- konyságomat. Ezután jön az ugrókötél, majd egy köny- nyebb reggeli.- Itt tartunk most. S hogy mi lesz a nap további részével? (Ivan Lendl korát meghazudtoló komolysággal, mereven néz maga elé.)- Két óra tenisz, ebéd, megint két óra tenisz, majd úszás, rehabilitáció és masszázs. Feltéve, persze, ha nem vagyok éppen úton vagy tornán. Mert akkor még tarkább a programom. A világot járva nagyon hiányzik az otthon, a szüleim. Olyan keveset lehetek velük. Itt Prágában is. fjem sokkal több jutott nekik belőlem, mint a nézőknek. Ezért is voltam olyan boldog, hogy legutóbb egy hónapot együtt tölthettünk Amerikában. Ez a négy hét nagy kincs a számomra, igaz, hogy közben néhány napra kénytelen voltam szállodába költözni a Mesterek Tornája idején Nagy öröm, hogy ók is tanúi lehettek életem eddigi legnagyobb sikerének. A torna után aztán megint együtt lehettünk. Nagyokat úsztunk a tengerben, édesanyám a kedvenc ételeimet főzte (vesepecsenyét kapor- vagy gombamártással és Ivan Lendl a Mesterek Tornájának trófeájával (ŐSTK és archív felv.) sok-sok knédlivel), mert még a legelőkelőbb étterem legfelségesebb étrendje sem pótolja a mama föztjét. Édesapámtól pedig „szellemi“ táplálékot kaptam. (Amikor szüleivel beszélgettem, a mama, Olga Lendlo- vá szavaiból kitűnt; Ivan gyors észjárását az édesapjától örökölte. A jogász Jirí Lendl doktor szerint viszont a fiú édesanyjára ütött kitartásával, küzdőszellemével, fegyelmezettségével, rendszeretetével.) *- Nekik köszönhetek mindent. Ha ók nem visznek magukkal a teniszpályára, ki tudja, mi lett volna belőlem. Tudja, mikor láttam az első meccset? Amikor még alig totyogtam, s a szüleim elvittek egy edzésre. Odakötöztek a háló rúdjához, hogy ne tébláboljak a pályán. (Ennél az emléknél szívből kacagni kezd Ivan, tulajdonképpen először látom őt jóízűen nevetni. De a szeme most sincs összhangban a nevetésre húzódó szájjal, a barna szeme komoly, az ember szinte érzi, mögötte, ott az agyban villámgyorsan röpködnek a gondolatok: „Vajon nem árultam el túl sokat magamról, valami olyat, aminek semmi köze nincs a teniszhez?“ De az emlék túl mélyről jön, nem engedi magát eltiporni:)- A többi gyerek ügyet sem vetett rám, ott gyúrták egymást a homokban. Engem a homok színe azóta is a teniszpályához köt, azt juttatja eszembe, hogy akkor, ott, dühömben marékszámra tömtem magamba a homokot.- Négy- vagy ötéves lehettem, amikor kezembe nyomtak egy deszkadarabot, meg egy pár használt labdát, hpgy ütögessem a falhoz. Hát, így kezdődött Ja, valamit elfelejtettem: a szüleim előtte eloldoztak a hálótartó rúdtól. Most itt tartok. Egy valóban jó sorozatnál. (Amit „valóban jónak“ nevez, nem más, mint negyven- négy győztes mérkőzés egymás után. Tavaly szeptember 8-án kapott ki utoljára Gerulaitistól. Nyolc tornagyőzelem zsinórban, amit a Palm Springsben rendezett Grand Prix- torna döntőjében a francia Noah tört meg. Ez a „valóban jó“ sorozat a második a világon, amit valaha is teniszező elért. A rekordot Guillermo Vilas tartja, aki öt évvel ezelőtt ötven mérkőzést nyert megszakítás nélkül.)- Még fiatal vagyok, sokat kell tanulnom. Talán sikerülhet, hogy az első helyre küzdjem fel magam, ha nem az idén, akkor majd jövőre. Ez a különbség közöttem, az európai és az amerikai játékosok között, akik egykettőre első számúnak kiáltják ki magukat. A tenisz nagy üzlet, de még mindig sport - s ezért soha nem szabad a munkát abbahagyni... Nagyszerű érzés győzni. Hallatlan öröm, talán a szüleimnek még nagyobb, mint nekem. Ők ennek nagyobb jelentőséget tulajdonítanak, mint én magam. Ünneplésre viszont nem nagyon van időm, hisz egy-egy torna befejeztével mindjárt kocsiba vagy repülőbe ülök, s irány a következő színhely. Ha pedig vereséget szenvedek, igyekszem nyugodtan elemezni, hol vétettem hibát, mivel lepett meg az ellenfél... A tenisz számomra nem az egyetlen életcél, rájöttem, más is van a világon, ami fontos. Ezért is határoztam úgy, hogy az idén kihagyom Wimbledont. Tavaly két hétig naponta hat órát edzettem füvön, s így is mindjárt az első fordulóban kikaptam a teljesen ismeretlen ausztrál Charlie Fancutt-tól. Tudom, hogy wimbledoni trófea nélkül nem lehet az ember világelső, de akkor sem vállalom. Füvön nem megy, legalábbis az idén nem próbálkozom vele. A jövömet illetően még nincs végleges elhatározásom, de ehhez még túl fiatal vagyok Tudom, persze, hogy egyszer minden véget ér: akkor majd jogász leszek vagy edző... A játékosok között nagyon korrekt a viszony. Igaz, hogy egy bizonyos szint fölött, ritkán kötődnek barátságok, inkább kollegiális magatartás alakul ki a teniszezők között. Egyfajta bajtársiasság. Hozzám legközelebb a lengyel Wojciech Fibak áll, akivel sokat vagyok együtt, közösen bériünk egy házat a floridai Boca Ratonban (nem pedig farmot, ahogy a szóbeszéd mondja). Nagyon tisztelem őt, s az egyik legintelligensebb teniszezőnek tartom. Sokat tanultam tőle. A többi barátom nem tartozik a legjobb teniszezők közé, nevük nem szerepel a világranglista első száz helyezettje között. Hébe-hóba Jimmy Connors is fölhív, hogy nincs-e kedvem játszani vele, persze nem közvetlenül egy-egy torna előtt, akkor már mindenkin úrrá lesz a rajt előtti láz. Egyébként csak azokhoz az emberekhez tudok közeledni, akikben egészséges becsvágyat, nyílt, őszinte, szilárd jellemet fedezek fel. Mert csak az ilyeneket tudom becsülni. Különösebb példaképem nincs. Tizenkét éves voltam, amikor Honza Kodes, a friss wimbledoni győztes átadta nekem életem első jelentősebb díját, amely a prágai Sparta pályáján rendezett ifitorna nyertesének járt. Akkor elképzeltem, hogy egyszer majd én is .. Nem az embereket csodálom, hanem azt, amit csinálnak, legyen az sportban, vagy bármi másban. . Kedvtelés? Lassan nem is tudom, mi az. Kedv lenne, csak telni nem telik - időből. Pedig nagyon szeretek olvasni, tudományos és szépirodalmat egyaránt, a nagy gondolkodók mindig lenyűgöztek. A filmek közül a szórakoztatókat kedvelem, persze moziba olyan ritkán jutok el. Még kevesebbszer múzeumba, egy- egy kiállításra, hangversenyre. Pedig mennyi van, amit de szívesen megnéznék! Talán majd egyszer, ha abbahagyom, akkor végigjárom valamennyit és csak legeltetem a szemem. A zene az, ami mindig velem van, magnókazettán - Dvorák, Smetana, Janácek művei rendkívüli módon megnyugtatnak. Amit nem szeretek, az a túl hangos amerikai popzene, inkább kedvelem a melodikusabb számokat. Régebben Waldemar Matuska volt a kedvencem, most Helena Vondrácková és Jirí Korn. Kikapcsolódásként néha sakkozni is szoktam, erre édesapám tanított, aki aktiv sakkozó volt valaha A sakknál szívesebben játszok ún begemont, ez hasonló játék, mint a dáma. Gyakran előszedem a nyelvkönyveket is, utána kell néznem egy-két dolognak, maga a konverzáció nem elég. Folyékonyan beszélem az angolt, s tűrhetően a német, az orosz és a lengyel nyelvet... Az utóbbi időben rengeteget dolgoztam, ennek eredménye, hogy nagyot javult az adogatásom, a fonákütésem, még gyorsabb lett a lábam, önbizaA csehszlovák teniszsport két nemzedéke, amely világraszóló sikert ért el, Kodeá és Lendl. Az idősebb, a wimbledoni győztes Jan Kodes gratulál a 12 éves Ivan Lendlnek a prágai Sparta tornáján elért győzelméhez lom szempontjából sokat jelentett számomra a Connors ellen elért győzelem. Hosszú ideig nem tudtam ellene nyerni, azt hiszen, ez egyfajta lélektani akadály lehetett, tudat alatt valószínűleg mindig úgy mentem neki a meccsnek, hogy Jimmy ellen nem tudok győzni... Az utolsó szavakat már lefelé menet a liftben mondjál Rohan, már várja az edzés. A kocsi a csarnok bejárati ajtaja előtt áll meg, hogy minnél rövidebb legyen az út. Különben estig sem jutna át a fáradni nem látszó, türelmesen várakozó tömegen. Bemenvén nem ácsorog, nem beszélget, nem húzza az időt ezzel-azzal, egyenesen a pályára tart, előveszi az ütőt, s már játszik is. Nem néztem pontosan, meddig tartott az edzés, de jó ideig. Jan Kukái kapitány már alig bírja felemelni a kezét, Ivan Lendl is csuromvizes, de még mindig nem akarja abbahagyni; „Szerválj még néhányat" - kéri a kapitányt, s az eleget tesz a kérésnek. Ivan Lendl fiatal kora ellenére nagyon szigorú önmagához, vallomásából is kitűnik, hogy a teniszben és személyét illetően is ésszerűen ítéli meg a dolgokat. Ez a fiú, akire két éve az üstökös minden jellemzője érvényes, a legjobb úton van, hogy hosszú időre állócsillag legyen belőle. URBÁN KLÁRA Kiadja Szlovákia Kommunista Pártja Központi Bizottsága, főszerkesztő: Rabay Zoltán, helyettes fős zerkesztö: Szarka István és Csető János, szerkesztőség: 815 81 Bratislava, Gorkého 10, telefon 309, 331-252, 332-301, szerkesztőségi titkárság: 550-18, sporlrovat: 505-29. gazdasági ügyek: 506-39. Távíró: 092308. Adminisztráció: Pravda Kiadóvállalat, 815 80 Bratislava, Volgogradská 8^ Fényszedéssel készül a Pravda, az SZLKP Nyomdaipari Vállalata02-es üzemében, 815 80 Bratislava, Martanovicova 21. Hirdetési iroda magánszemélyeknek: 815 80 Bratislava, Jiráskova 5, telefon: VASÁRNAPI KIADÁS 577-10, 532-64. Hirdetési iroda a közületeknek: 815 80 Bratislava, Vajanského nábrezie 15, II. emelet, telefon: 551-83, 544-51. Előfizetési díj havonta - a vasárnapi kiadással együtt- Kős 14,70. A vasárnapi kiadás előfizetési díja negyedévenként Kcs 13,-. Terjeszti a Postai Hírlapszolgálat, előfizetéseket elfogad minden posta és kézbesítő. Külföldi megrendelések: PNS, Ústredná expedícia Index 48 097 a dovoz tlaőe, 817 59 Bratislava, Gottwaldovo námestie 6.
