Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1982. január-június (15. évfolyam, 1-25. szám)
1982-03-05 / 9. szám
A második világháborút követően a világpolitikában rendkívül nagy szerephez jutott az emberi jogok nemzetközi védelme. Az emberek felismerték és a történelmi események is bebizonyították, hogy az emberi jogoknak egy adott államon belüli elutasításához kapcsolódik más népek elleni agresszív magatartása, a nemzetközi béke veszélyeztetése. Az emberi jogok fogalma viszont számos visszaéllésre is alkalmat adott az imperialista államoknak. Churchill 1946- os fultoni beszédében (amely a hidegháború hadüzenete volt) az emberi jogok ürügyén hirdetett harcot a kommunizmus ellen, és az emberi jogok kizárólagos letéteményeseként az Egyesült Államokat és Nagy-Bri- tanniát tüntette fel a francia és egyáltalán az európai forradalmaknak, de főleg a NOSZF-nak az emberi jogok terén elért vívmányai ellenére. Természetesen Churchillt - ugyanúgy, mint az emberi jogok mai nyugati „bajnokait" - nem az emberi jogok vagy európai érvényesülésük érdekelte, csak ürügyként használta fel azokat a kommunizmus elleni harc programjának meghirdetéséhez. Ezért tartotta „fölöslegesnek“ az emberi jogok letéteményesei közé sorolni Franciaországot is (az 1789-es francia deklaráció - az ember és a polgár jogairól - ellenére), hiszen az ország irányításában részt vettek a kommunisták is. MIÉRT KELLETT KÉT EGYEZMÉNYTERVEZET? Harminc éve, hogy az ENSZ Közgyűlésének VI. ülésszaka 1952 februárjában hozott határozatában felkérte az Emberi Jogok Bizottságát, hogy az keleti politikájuk legállandóbb vonása - hogy az emberi jogok biztosításának ügyét felhasználják a szocialista államok megrágalmazására és belügyeikbe való beavatkozásra. A másik oldalon felismerték azt a tényt, hogy a szocialista államokkal ellentétben nem tudják biztosítani az alapvető szociális, gazdasági és kulturális jogokat állampolgáraik, illetve az országaik területén élők számára. Ezért ezeknek a jogoknak az egyezményben való rögzítését elutasították, és a rendelkezésükre álló lehetőségek kihasználásával akadályozták. így született meg az a kompromisszumos megoldás, hogy két különálló egyezmény foglalkozzon az emberi jogokkal. AZ EMBERI JOGOK NEMZETKÖZI KÓDEXE? A két egyezményokmány megszövegezésében részt vettek már a szocialista és a fejlődő országok is. Ez a tény meghatározta az egyezségokmányok tartalmát. Az Emberi Jogok Bizottsága 1959-ben X. ülésszakán dolgozta ki az egyezménytervezetek teljes szövegét, de elfogadására - mivel az ENSZ Közgyűlésének szociális és humanitárius ügyekkel foglalkozó bizottsága cikkelyenként vitatta meg a tervezeteket - csak jóval később került sor. Az ENSZ Közgyűlése 1966. december 16-án szavazta meg (106 szavazattal, ellenszavazat nélkül) a Gazdasági, Szociális és Kulturális Jogok Nemzetközi Egyezségokmányát, valamint a Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi Egyezségokmányát az utóbbira vonatkozó fakultatív jegyzőkönyvvel együtt. Ez a két egyezmény alkotja jelenleg az emberi jogok nemzetközi kódexét. Emberi jogok KETHEMlim HARCA ÚJ szú 5 1982. III. 5. emberi jogokról két egyezménytervezetet készítsen elő, amelyeknek lényegében az ENSZ Alapokmányából és az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatából (1948) kellett kiindulniuk. De miért volt szükség két egyezménytervezetre? A szocialista, illetve a népi demokratikus államok állásfoglalására az emberi jogok tekintetében jellemző, hogy a politikai jellegű jogok és szabadságok mellett nagy jelentőséget tulajdonítanak a szociális, gazdasági és kulturális jogoknak is, míg a nyugati propagandagépezet és diplomácia a hangsúlyt szinte kizárólag a politikai jogokra helyezi. A szocialista államok álláspontja érthető, ha tudatosítjuk, hogy a nyugati demokráciák által hirdetett klasszikus emberi jogok és szabadságok érvényesülését akadályozza a szociális, gazdasági és kulturális jogok hiánya. Bertolt Brecht a weimari burzsoá alkotmányról szóló versében ezt írja a magánlakás sérthetetlenségéről: ,,A törvény védi a lakást minálunk. Büntetnék azt, aki zavarna benne, zavarna benne. Ez a lakás lenne a várunk, ha egyáltalán lenne. Lenne". Nem kétséges az sem, hogy az élethez való jog érvényesülése is bizonyos anyagi feltételekhez és szociális jogokhoz kötődik (pl. anyagi ellátottsághoz, társadalombiztosítási szolgáltatásokhoz, egészségvédelemhez és pihenéshez való jog, stb.). Valójában tehát arról van szó, hogy a politikai jogok és szabadságok érvényesülése feltételez bizonyos minimális követelményeket a szociális, gazdasági és kulturális jogok területén is. Ezért követelték a szocialista országok, hogy ezeket a jogokat részletesebben és bővebben sorolják fel a készülő nemzetközi szerződésben, mint tették azt az 1948-as Nyilatkozatban. A nyugati hatalmak elképzelése viszont már cikkor is az volt - és ez A fakultatív jegyzőkönyv aláírása nem volt kötelező az egyezményeket aláíró országok számára, mivel az emberi jogok nemzetközi védelmének egyik legkényesebb kérdését érintette. A nyugati hatalmak itt is olyan megoldásra törekednek, amely lehetőséget adott volna nekik a szocialista államok belügyeibe való beavatkozásra, amikor a polgári és politikai jogok megtartásával kapcsolatban valamiféle döntőbíróság jellegű megoldást igyekeztek az egyezményekbe felvétetni, amely lehetőséget nyújtott volna arra, hogy az állam fennhatósága alá tartozó személyek panaszszal forduljanak az Emberi Jogok Bizottságához az egyezményben biztosított jogaik megsértése miatt. Ezt a megoldást tartalmazta végül is a fakultatív jegyzőkönyv, amelyet a szocialista államok nem írtak alá, mert rendelkezései sértik az állami szuverenitás általánosan elismert elvét és lehetőséget nyújt a jegyzőkönyvet aláíró államok belügyeibe való beavatkozásra. A szocialista országok az egyezmények megtartásának olyan biztosítékáért léptek fel, amely nem sérti az államok alapvető szuverenitását. Állásfoglalásuk szerint napjainkban az emberi jogok nemzetközi védelmének reális eszköze a jogok tömegméretű megsértésével szembeni fellépés, nem pedig az egyéni panaszokkal való foglalkozás. A jegyzőkönyv közvetett megoldásával szemben az emberi jogok közvetlen védelmét és biztosítását követték azzal (az egyezményben is szereplő) követeléssel, hogy a résztvevő államok kötelezzék magukat: alkotmányos eljárásuk szerint mielőbb gondoskodnak az egyezménybe foglalt jogok biztosításáról a szükséges törvények és jogszabályok megalkotásával. Természetesen nem csupán az egyezmények végrehajtásának, megvalósításának módja körül robbantak ki heves nézeteltérések. A nyugati hatalmak kifogásolták, hogy az egyezményekben szerepeljen a népek önrendelkezési joga, s azon belül rendszerük szabad meghatározásának és természeti kincseikkel való szabad rendelkezésük joga, mivel ez nem egyéni jog. A Szovjetunió törekvését, hogy ezt a jogot is tartalmazzák a törekvések, a szocialista és a fejlődő országok támogatása következtében siker koronázta; mindkét egyezségokmány első cikkelyében tartalmazza a népek önrendelkezési jogát. Az egyezménytervezetek megvitatásának különös mozzanata volt, amikor a háborús propaganda, a nemzeti, faji és vallási gyűlölet hirdetésének tilalmát akarták a Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi Egyezségokmányából kizárni azzal a megokolással, hogy túlzottan és indokolatlanul korlátozza a véleménynyilvánítás szabadságának jogát. Mindkét egyezmény magán viseli azoknak az erőviszonyoknak jegyét, amelyek között sor került megfogalmazásukra és elfogadásukra. Ez főleg a jógok egyes csoportjainak erején érezhető. A klasszikus, illetve az alapvető személyi és politikai jogokat az aláíró államok kötelesek tiszteletben tartani és biztosítani. Ellenben a szociális, gazdasági és kulturális jogokat (a munkához, az igazságos és kedvező munkafeltételekhez, a saját kultúrához és nyelvhez, a pihenéshez, stb. való jog) az egyezményt aláíró államok elismerik csupán, tehát nem kötelesek a joghatóságuk alá tartozó személyek számára biztosítani ezeket. Látni kell ugyanakkor azt is, hogy a jogok deklarálása, vagy elismerése még nem jelenti gyakorlati megvalósulásukat, ha biztosításuk nélkülözi a tényleges lehetőségeket, a belső jogi és társadalmi feltételeket. Ezek jelenleg csak a szocialista társadalom és állam viszonyai között alakultak ki. A szocializmus viszonyai között az emberi jogoknak sajátos politikai, gazdasági és jogi (intézményes) garanciarendszere alakult ki, míg a tőkés államok túlnyomó része még formálisan (jogilag) sem tudja garantálni az alapvető emberi jogok minimumát. „AGGÓDÁS“ A LENGYELEK SORSÁÉRT Az egyezmények megszavazásától újabb 10 év telt el hatályba lépésükig, mivel ennek feltétele az volt, hogy 35 állam adja át a ratifikált egyezményokmányokat az ENSZ főtitkárának. A szocialista államok az elsők közt írták alá ezeket az egyezményeket (aSzovjetunió és Csehszlovákia 1968- ban). 1976-ban mindkét egyezmény becikkelyezett csehszlovák jogszabállyá vált a 120. számú külügyminiszteri rendelettel. Jellemzőnek mondható, hogy az emberi jogok bajnokának szerepében tetszelgő Egyesült Államok máig sem ratifikálta az egyezményeket. Az Emberi Jogok Bizottságában csatlósai támogatásával mégis azzal a követeléssel lépett fel, hogy a bizottság vitassa meg a szükségállapot bevezetését Lengyel- országban, mint az emberi jogok megsértését annak ellenére, hogy a lengyel kormány által szabályszerűen kihirdetett egyes emberi jogok gyakorlásának felfüggesztésével (a mozgás és költözködési jog, a békés gyülekezés és az egyesülés joga) járó szükségállapot bevezetése némcsak hogy nem ütközik kényszerítő erejű nemzetközi jogszabályba, hanem a Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi Egyezségokmánya kifejezetten engedélyezi is. Ugyanakkor nap nap után érkeznek hírek az emberi jogok tömeges megsértéséről az Egyesült Államokban (pl. gyermekeken végzett halálos kimenetelű orvosi kísérletekről, ami viszont kimondottan sérti az egyezmény rendelkezéseit, amelyek szerint „különösen tilos bárkit, szabad hozzájárulása nélkül orvosi vagy tudományos kísérletnek alávetni“). Egyébként a lengyelországi helyzet körül kibontakoztatott és felszított kampány indítóoka természetesen nem a nyugati hatalmak féltő aggódása a lengyelek emberi jogainak biztosításáért. Ugyancsak jól ismerik a Politikai és Polgári Jogok Egyezségokmányának 4. cikkelyét is, amely a szükségállapotról és az egyes emberi jogok gyakorlásának felfüggesztéséről szól. Egyszerűen arról van szó, hogy az emberi jogok nemes ügyével visszaélve az imperializmus ismét a szocialista rendszer, illetve egy szocialista állam elleni támadás politikai jelszavává, jogcímévé változtatta az emberi jogok fogalmát. FEKETE MARIAN A szibériai energetika jelene és jövője Gazdaságos energiatermelés • Atom- és hőerőművek • Nagyteljesítményű távvezetékek A Szovjetunióban 1980-ban 1295 milliárd kilowattóra elektromos energiát állítottak elő -többet, mint Nagy-Britannia, az NSZK, Francia- ország és Olaszország együttvéve. A tervek szerint 1985-ben, a XI. ötéves terv utolsó évében várhatóan 1550-1600 milliárd kilowattóra villamos energiát termelnek majd. A tervszámok teljesítését olyan óriás erőművek biztosítják, mint például a Jenyiszej folyón felépült Kraszno- jari Vízierómű, amelynek 6 millió kilowatt a teljesítménye. Az elmúlt húsz évben az ország villamos erőműveinek kapacitása összességében 3,8- szeresre, ezen belül Szibériában 6,1-szeresére növekedett. Ebben az országrészben működik a 4,5 millió kilowatt teljesítményű Bratszki és a 4,3 millió kilowattos Uszty-llimszki erőmű, valamint az Angara folyón felépült vízerőmű. Folytatják a 3 millió kilowattosra tervezett Bogu- csanszki és a 6,4 millió kilowatt teljesítményű Szajano-Susenszkoje-i erőmű építését. A XI. ötéves terv'éles határvonalat húzott a Szovjetunió villamos-energetikai fejlesztésében: az ország európai részén atom- és vízi erőművekre épül a termelés. A keleti területeken viszont a szénre, földgázra, az ipari gázra és a vízi erőművekre alapozzák a növekedést. A Szibériai folyók adják a Szovjetunió vízi- energia-készleteinek 60 százalékát. Napjainkig a legnagyobb vízi erőmű-építkezések az An- garán és a Jenyiszej felső szakaszán zajlottak. A távlati tervek szerint a jövőben munkára fogják a Jenyiszej középső és alsó szakaszát is. A középső szakasz például a számítások szerint egy 7,5 millió kilowatt teljesítményű erőmű működtetésére alkalmas. A szibériai vízi energetika fejlődésének alapvető problémái az erőművek építésével kapcsolatosak. Jelenleg az erőmüvek többsége 12-15 évig épül. A bratszki erőmű építésének tapasztalatai azonban azt mutatják, hogy ezt az időt 4-5 évre lehet csökkenteni. Ha csupán egy esztendővel rövidítik meg valamely erőmű építését, az 15 millió tonna szén megtakarítását jelenti. A szovjet energetika alapját a szerves fűtőanyagra alapozott hőerőművek jelentik. A hőerőművek részaránya a villamosenergia-termelés- ben több mint négyötöd. A korábban meghatározott tervek szerint 1985-ben a Szovjetunió energiatermelése a következőképpen oszlik meg: az atomerőművek adják a megtermelt energia 14,1 százalékát (ez 1979-ben mindösz- sze 4,4 százalék volt), a vízi erőművek a 14,7 százalékát (1979-ben ez 13,8 százalék), a hőerőművek pedig a 71,2 százalékát (1979-ben ez 81,7 százalék volt). A jelenlegi ötéves tervben az ország keleti részén gyorsított ütemben építik meg a Kansz- ko-Acsinszk-i és az ekibasztuzi külszínfejtéses bányák széntermelésére alapozott két erőművet a Jenyiszej felső folyásánál és Észak-Kazahsztánban. Nyugat-Szibériában pedig megkezdi működését a szurgotszki erőmű, amely az olajat felszínre hozó gázra épül. A Kanszko-Acsinszk-i szénmedencében 10 olyan erőmű építését irányozták elő, amelynek mindegyike 6,4 millió kilowatt teljesítményű lesz. Közülük az elsőben, a berezovi erőműben már a szerelési munkákat végzik. Az ekibasztuzi olcsó szénre öt, együttesen 20 millió kilowatt teljesítményű erőművet terveznek. Az Ekibasz- tuz I. erőmű már áramot ad. Ugyancsak a XI. ötéves tervben kezdi meg a termelést Dél- Jakutiában a nyerjungrinszki erőmű. A szibériaiak - éppúgy, mint a Szovjetunió más területein működő hőerőművek dolgozói- igyekeznek csökkenteni a fajlagos fűtőanyag- felhasználást. Az elmúlt ötéves tervben 340-ről 328 grammra csökkentették az 1 kilowattóra villamos energia előállításához szükséges fűtőanyagot. Ma ez a nagyon fontos műszakigazdasági mutató a Szovjetunió energiatermelésében világszínvonalon áll. (Az Egyesült Államokban például 370 gramm fűtőanyagot használnak fel egy egységnyi villamosenergia előállítására.) A keleti országrészben kitermelt elektromos energia nemcsak ennek a viharos gyorsasággal fejlődő területnek az igényeit elégíti ki. Az itt előállított energia távvezeték-rendszeren keresztül eljut a Szovjetunió európai részére is, ahol a energiatartalékok 20 százaléka található, viszont ez a terület a Szovjetunióban a megtermelt energiának mintetgy a 80 százalékát használja fel. A most folyó ötéves tervben megkezdik egy váltóáramú és egy egyenáramú nagytávolságú távvezeték-rendszer kiépítését. A két rendszer mindegyikében 13 millió kilowatt villamos áramot tudnak eljuttatni 3 ezer kilométer távolságra. (APN)
