Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1982. január-június (15. évfolyam, 1-25. szám)
1982-03-05 / 9. szám
SZLOVÁKIA KOMMUNISTA PÁRTJA KÖZPONTI BIZOTTSÁGÁNAK NAPILAPJA VASÁRNAPI KIADÁS 1982. március 5. XV. évfolyam 9. szám Ára 1 korona 39 ■yyi: tagadás, a közhangulat már huzamosabb ideIVII je, de kiváltképp a legutóbbi áremelések óta, nem nagyon kedvez a kereskedelemnek és következésképp dolgozói népes, hozzávetőleg hétszázezer főt számláló gárdájának sem. Hol innét, hol onnét hallok szinte nap nap után bíráló észrevételeket. Gyakran jogosakat, cáfolhatatlanokat, de nemegyszer elnagyoltan, igazságtalanul általánosítókat is. Persze, akad mit kifogásolni és van min bosszankodni, vagy akár felháborodni is. Például azon, hogy a tejcsarnokban már órákkal a zárás előtt kifogyott a tej vagy a kenyér. Azon, hogy - főleg a városokban - néha elképesztően sok zárt boltajtóra ragasztják ki a cédulát: betegség. ..szabadság. ..gyűlés miatt zárva. Vagy azon, hogy tisztelettudó érdeklődésünkre a pult túlsó oldaláról hol néma csend, hol kelletlen, foghegyről odvetett szó, hol pedig zord elutasítás a válasz. Bosz- szankodunk továbbá az olyan nem ritka jelenségen is, hogy a kért áru csak egyesek számára válik hozzáférhetővé - ellenszolgáltatásért, avagy sógor-koma alapon. S felháborodást vált ki az is hogy az ellenőrző szervek és a vásárlók napirenden ütköznek ilyen vagy amolyan csalásba, áremelésbe, súlycsonkításba, minőségi osztályok „összetévesztésébe“, s az sem titok, hogy a pénztári hiányok sem mennek még fehér holló számba. Természetesen az említett és az említés nélkül hagyott visszás jelenségek ellen meg nem alkuvóan harcolni kell. Főleg azért, mert társadalmi méretekben rontják szocialista kereskedelmünk hitelét és apasztják a rendszerünk iránti bizalmat is. Csakhogy azzal mindenkor tisztában kell lennünk, hogy nem szabad egy zsákba varrni a kereskedelem valamennyi dolgozóját. Döntő többségüknek becsülete makulátlan s csak A MEGÉRTÉS SEM LEHET a kedvüket szegheti az oktalan gyanakvás, az alaptalan, vagdalkozó vádaskodás. Fogadatlan prókátora elsősorban a kereskedelemben dolgozó nőknek lennék, pedig körükben nincs sem rokonom, sem ismerősöm. Ók teszik ki az állomány teljes háromnegyedét, s helyzetük - akárhogy is vesz- szük - mindenképpen nehezebb férfi kartársaik helyzeténél. Magától értetődik, ez nem menti és nem mentheti a soraikban is előforduló fonákságokat, esetről esetre nem csökkenti ezzel kapcsolatos felelősségüket. Viszont mindenképpen érdemes és szükséges megnézni az érem másik oldalát is. A múlthoz képest sok vonatkozásban javult munkakörülményeikben azokat a gyönge pontokat, amelyek következtében ez a szakág távolról sem tartozik az „attraktívak“ közé. A teljesség igénye nélkül vegyünk szemügyre néhány munkát nehezítő tényt. Közös nevezőjük többnyire az, hogy a pult mögött álló női alkalmazott egy személyben dolgozó, az esetek nagy hányadában feleség, anya, sőt - bár ez már szórványosabb - részt vállal a társadalmi, a közéleti tevékenységből is. Közülük sok ezernek okoz főfájást, hogy gyerekét, vagy gyerekeit helyhiány miatt nem veszik fel bölcsődébe, vagy óvodába, illetve körülményesen megoldható helyzet elé állítja őket az a tény, hogy az egyik oldalon a bölcsődék és az óvodák, másik oldalon pedig a boltok nyitvatartási ideje nem összehangolt. Ez az egyik fő oka és magyarázata annak, hogy a szülési szabadságra távozó nők közül sokan már vissza sem térnek munkahelyükre, hanem máshol próbálnak szerencsét. A munkaidő beosztása is többnyire - enyhén szólva - nem túl vonzó. A kereskedelmi dolgozók általában nem részesülnek úgy a szabad szombatok és a vasárnapok, illetve más ünnepek, főként családi körben hasznosítható előnyeiből, mint a foglalkoztatottak sok más kategóriája, nem is beszélve az esti nyilvántartásról. „Még a kétórás ebédszünet alatt sem foglalkozhatom a saját háztartásommal - emígyen panaszkodott a fogyasztási szövetkezetek egyik falusi boltjának vezetőnője. - Ebben az időben csaknem minden nap át kell vennem a bejelentés nélkül érkező különféle árut. Jóval hat előtt kezdjük a munkát és 17 órakor zárunk. De a vezetőnek még akkor is van tennivalója. Nem csoda, hogy sok nő távozik a szakmából...“ Más lapra tartozik, hogy, mondjuk, a nyitvatartás rendjét így diktálja a dolgozók, társadalmunk zömének érdeke. Ebben a vonatkozásban tehát alig tételezhető fel a visszatérés a korábbi állapotokhoz. Az azonban nem vitás, hogy a kereskedelemben is csak megfontoltan, ésszerűen szabad „manipulálni“ a munkaidővel és nem tetszés szerint, önkényesen, mert ennek aztán nem marad el a böjtje sem. (Folytatás a 2. oldalon) (Fotók: CSTK 2, Gyökeres 2)
