Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1982. január-június (15. évfolyam, 1-25. szám)

1982-02-26 / 8. szám

„PLURALIZMUSÁRÓL“ SZÓLÓ ELMÉLET

A munkásosztály tudományos ideológiájának egész történetében, főleg azonban a XX. század elejétől, helyt kellett állnia ellenségeinek számtalan támadásával szemben. A burzsoázia, a reformisták és a revizionisták arra törekedtek és törekednek, hogy megcáfolják vagy revideálják alapvető megállapításait és azokat helyettesítsék burzsoá és kispolgári elgondolásokkal. Közös céljuk annak bizonyítása, hogy a Marx, Engels és Lenin által kidolgozott elméletnek nincs tudományos jellege, elavult és ezért a munkásosztály számára, főleg a fejlett tőkés országokban, nem lehet a burzsoázia uralma megdöntésének vezérfonala. A kapitalizmus oltalmazóinak céltudatos törekvése ez, hogy a proletariátust és élcsapatát - a marxista-leninista pártokat - megfosszák fő fegyverüktől, tudományos elméletüktől, a politikai hatalom kivívása forradalmi útjáról letérítsék őket a reformizmus piatformjára s kitegyék a burzsoázia eszmei és politikai befolyásának.

A történelemben csődöt mondtak azok a kísérletek, amelyeknek célja az volt, hogy a marxizmus-leninizmust, egyes alapelveink revideálása vagy elutasítása útján, megfosszák forradalmi tartalmától. A nemzetközi kommunista mozgalom nemcsak megvédte tevékenysége elméleti alapjának tisztaságát, hanem azt szüntelenül alkotó módon tovább is fejleszti. A csőd és a hanyatlás helyett - amit már annyiszor megjósoltak a revizionisták és a burzsoá ideológusok - a marxista-leninista pártok száma és jelentősége, eszméik ereje és tekintélye szüntelenül növekedett.

Tagadhatatlan tény, hogy Marx, Engels és Lenin korunk óriásai és tanításuk a legjelentősebb hatással volt és van a XX. század fejlődésére. Akit az antikommunista gyűlölet nem sújtott vaksággal, az látja azokat az eredményeket, amelyeket a Szovjetunió és a létező szocializmus további országai értek el a marxizmus-leninizmus alkotó érvényesítésében.

Nemcsak a szocializmust építő államok és a kommunista pártok indulnak ki ebből a leghaladóbb tanításból. A marxizmus-leninizmus eszméi mind szélesebb méretekben bázisává válnak számos nemzeti felszabadító mozgalom, valamint a gyarmati iga alól felszabadult, önálló, szabad fejlődésre törekvő ország tevékenységének. A szocializmus átvette a történelmi kezdeményezést, a haladásért vívott harc döntő tényezője, világviszonylatban a béke legjelentősebb védelmezője lett.

A marxizmus-leninizmus elleni harc új taktikája

Ezek a kétségtelen tények bizonyítják a marxizmus-leninizmus igazát, tudományos és alkotó jellegét, nemzetközi érvényességét. Ezzel tisztában van a burzsoázia is. Ezért keresik oly szívósan a burzsoázia ideológusai azokat az új módozatokat, amelyekkel lejáratnák bévülröl bomlasztanák és forradalmi tartalmától megfosztanák a munkásosztály tudományos tanítását.

A burzsoá ideológia, miután a marxizmus-leninizmus alapelveinek elutasítása és revíziója nem hozta meg a kívánt eredményeket, a hatvanas években új taktikához folyamodott: képviselőinek egy része azt kezdte állítani, hogy nem létezik egységes, internacionalista marxista-leninista tanítás. Ennek az ellenséges kampánynak lényege, hogy a marxizmus-leninizmust kifejezetten nem utasítja el, nem revideálja egyes elveit, hanem azt állítja, hogy „pluralista“, több egymáshoz alig hasonlatos elmélet, illetve doktrína közvetítésével létezik és a nemzetközi forradalmi munkásmozgalom törvényszerű jelensége a „dezintegráció“. így például A. Küzli, svájci antikommunista, Marxnál tovább című könyvében azt bizonygatja, hogy nem egy marxizmus, hanem a pluralista marxizmus létezik, a nemzeti marxizmusok formájában. A Szabad Európa, az antikommunizmusnak szócsöve, azt a gondolatot igyekszik a szocialista országok dolgozóinak tudatába plántálni, hogy „...nem létezik egységes kommunista ideológia... A kommunizmus egész eddigi fejlődése bizonyítja, hogy az ún. egységes szocializmus csak ideológiai feltevés, és nem több annál. Ezzel szemben a többféleség törvényszerű jelenség“. Pierre Massé francia ideológus A marxizmus korunk tudatában című könyvében azt állítja, Marx annyira mindent felölelő lett, hogy manapság már nem beszélhetünk általában a marxizmusról, hanem csak különféle marxizmusokról.

Revizionizmus - a burzsoázia hú segítőtársa

ÚJ SZÚ

3

1982.11.26.

Ennek az új taktikának az alkalmazásában is, a múlthoz hasonlóan, a burzsoáziának és ideológusainak segítségére siettek a revizionisták és a kommunista mozgalom árulói. Túlzás nélkül mondhatjuk, hogy a jobboldali és a baloldali revizionisták cselekvő részvétele híján az antikommunista központok csak nagyon nehezen „produkálhatnának“ különféle álmarxista elméleteket, hirdethetnék azokat hírközlő eszközeikben és csak nagyon nehezen vihetnék be őket a munkás-, valamint a kommunista mozgalomba. Csak nagyon nehezen képzelhető el ugyanis, hogy például a tőkés országok dolgozói, a kommunista pártok vagy a nemzeti felszabadító mozgalmak a burzsoá teoretikusoktól igényelnék a tőkés vagy a gyarmati uralom megdöntésének, a szociális szempontból igazságos társadalom felépítésének módját. Ha viszont a különféle - lényegében liberális burzsoá-revizionista és álmarxista elméleteket olyan emberek dolgozzák ki és terjesztik, akik „hithű“ marxistáknak tüntetik fel magukat, akik korábban ismertek voltak a kommunista pártok tisztségviselőiként, (többségüket azonban ezekből a pártokból kizárták), mi több, tagjai vagy funkcionáriusai valamely kommunista pártnak, akkor ezeket az elméleteket köny- nyebb nemzeti, regionális marxizmusnak, a marxizmus-leninizmus irányzatának, illetve a jelenlegi harci feltételekhez való alkotó alkalmazkodása irányzatának feltüntetni. A kommunista pártok volt, vagy jelenlegi tisztségviselői által hangoztatott elméletekkel könnyebb befolyásolni a munkásosztály és a forradalmi pártok tagjai egy részének tudatát.

Ezért a revizionisták és a renegátok, mindenki, aki támogatja a marxizmus különféle „változatainak“, illetve a szocializmus „új“ modelljeinek koncepcióját, sokoldalú segítséget kap a burzsoáziától és a szolgálatában álló hírközlő eszközöktől. Az antikommunista központok ösztönzik (és anyagilag támogatják) elméleti munkásságukat, dicsfénnyel övezik őket, mintha élenjáró filozófusok, politológusok vagy szociólógusok lennének, akik a dolgozók érdekében megoldják korunk legfontosabb problémáit is. Nézeteik népszerűsítésére rendelkezésükre áll a burzsoá sajtó, rádió, televízió és a kiadók is.

Végső soron ismeretes, hogy milyen reklámot csinált és csinál mindmáig a burzsoá propaganda azoknak, akik 1968-69-ben elárulták népünket, milyen behatóan népszerűsíti R Garaudy, E. Fischer, W. Leonhard, M. Djilas.

J. Ellenstein. S. Carrilo és mások nézeteit. Az is közismert, hogy a burzsoá ideológia szüntelenül kiemeli az ún. eurokommunizmust és minden olyan nézetet, amely bírálja a szocializmus „szovjet modelljét“ és ezzel szembeállítja a szocializmus „pluralista“, „demokratikus“, „nemzeti“, vagy más „modelljét“. Az ilyen vagy az amolyan elmélet csak akkor minősül „igazi“ marxizmusnak, avagy „alkotó" továbbfejlesztésének, ha az általa pártolt szocializmus szöges ellentétben áll a létező szocializmussal, amely valóban a marxizmus-leninizmus alapjain épül fel.

A revizionisták ma éppen úgy, mint tegnap, a „trójai faló“ helyettesíthetetlen szerepét töltik be. Más szavakkal, a marxista terminológiával elkendőzve magukat, lényegében ugyanazokat a nézeteket vallják a marxista elméletek pluralizmusáról, mint a burzsoá ideológiák. így például W. Leonhard egyik művében azt bizonygatja, hogy szüntelenül elmélyül a marxista-leninista elmélet belső ellentmondásossága. Véleménye szerint ennek a folyamatnak meghatványozódó folytatása a kommunista világmozgalomban, a kommunista pártok és a szocialista országok elméletében és gyakorlatában bekövetkező bomlás. R. Garaudy A szocializmus nagy áttörése című könyvében viszont érveket gondol ki a kommunista mozgalmon belüli valamiféle „monopólium“ mítoszával viaskodva, és azt hangoztatja, hogy feltétlenül szükségesek a szocializmus különféle „modelljei“. Ehhez hasonlóan, talán csak nyíltabban, érvel Legenda a világkommunizmusról című művében L. Grünwald, aki a nemzetközi kommunista mozgalmat és elméleti alapját több áramlatra tagolja. 2. Mlynár is Az 1968. évi csehszlovák reformkísérlet című könyvében arra törekszik, hogy bizonyítsa a szocializmus számos változatának és modelljének létét.

A szocializmus ellenségeinek közös platformja

A nézetek és az érvek bizonyos eltérése ellenére az említett elméletek szerzőinek közös nevezője: a marxizmus „tagozódását“ és „pluralizmusát“ objektív folyamatnak tüntetik fel, s ezzel igyekeznek elméletileg bebizonyítani, hogy a nemzetközi kommunista mozgalmat objektíve nem az internacionalista egység jellemzi, hanem a különbözőség. A munkásosztályra és a kommunista pártokra igykeznek rákényszeríteni az alábbi egyenletet: ha különféle marxista elméletek léteznek, akkor nem létezhet a nemzetközi kommunista mozgalom egységes stratégiája és teljesen törvényszerű az is, hogy a szocializmusnak sokféle, minőségileg eltérő modellje van. A nemzeti sajátosságok és a fejlődés új feltételei tiszteletben tartásának jelszavai jegyében arra törekednek, hogy az egységes nemzetközi kommunista mozgalom helyébe számos, egymással vetélkedő, egymást rágalmazó „önálló“ párt és csoport lépjen, amelyek harcolni fognak azért, hogy az általuk hirdetett elméletek közül melyik az igazi marxizmus, melyik tarthat igényt nemzetközi elismerésre és általnos érvényre. így akarják szétzúzni a nemzetközi kommunista mozgalom egységét és internacionalista szolidaritását, amely az imperializmus elleni harcban a munkásosztály küzdelmének nélkülözhetetlen előfeltétele. Ezt az egységet akarják helyettesíteni a forradalmi pártok ún. szuverenitása és önállósága nacionalista értelmezésű elveivel.

Még egy közös nevezőjük van a marxizmus „pluralizmusáról“ szóló elméletek szerzőinek. Éppúgy, mint a századfordulón E. Bernstein, majd a Nagy Októberi Szocialista Forradalom után K. Kautsky és mások, elutasítják az osztályharcot, a szocialista forradalmat, a proletárdiktatúrát, a marxista-leninista párt vezető szerepét és a proletár internacionalizmust is. Röviden és velősen, más formában és más taktikával, a marxizmus-leninizmust meg akarják fosztani magvától, alapelveitől, amelyeknek köszönhetően a munkásosztály forradalmi elmélete és fő fegyvere lett. Ez a burzsoázia további arra irányuló kísérlete, hogy megcáfolja és elutasítsa a szocializmushoz való átmenetnek és a szocializmus építésének azokat az általános érvényű törvényeit, amelyeket Marx, Engels és Lenin fogalmazott meg, s amelyeknek nemzetközi érvényessége igazolást nyert a szocialista társadalom építése során nemcsak a Szovjetunióban, hanem Csehszlovákiában, az NDK- ban és több más országban is.

Uj köntösben — régi tartalom

Az imperializmus a „kommunizmus visszaszorítása“ taktikájának alkalmazása során vereségeket, kudarcokat szenvedett el. Ez volt az oka annak, hogy a burzsoá ideológia a hatvanas években a marxizmus-leninizmus elleni harc új taktikáját kezdte alkalmazni. A durva anti- kommunizmus és a marxizmus-leninizmus elvetése ugyanis nem járt a kívánt eredményekkel. Növekedett a létező szocializmus ereje és nemzetközi tekintélye,

elmélyült történelmi szerepe. Világszerte rendkívül megnőtt az érdeklődés a szocializmus és elméleti alapja, a marxizmus-leninizmus iránt. így például Herbert Aphe- ker, a Marxizmust Tanulmányozó Amerikai Intézet igazgatója, megállapította: „Az utóbbi harminc esztendőben sohasem nyilvánult meg az amerikai iskolákon, az egyetemeken, a tudományos intézményekben és a szabad foglalkozású polgárok körében annyira komoly, mélyreható és széles körű érdeklődés a marxizmus, valamint a szocializmus iránt, mint manapság“. S ez távolról sem vonatkozott csupán az Egyesült Államokra.

Az imperializmus minden áron meg akarja gátolni ezt az objektív folyamatot, vagyis további országok, mozgalmak, szervezetek és egyének átállását a tudományos szocializmus pozícióiba. Az antikommunista központok, anélkül, hogy változtattak volna céljukon, amely továbbra is a szocializmusnak és elméleti alapjának felszámolása, e cél elérésére áttértek a „finomabb“ taktika alkalmazására. Ennek lényege az a törekvés, hogy bévülröl megbontsák a nemzetközi kommunista mozgalom, a kommunista pártok és a szocialista országok egységét; a marxista-leninista tanítás iránt világszerte növekvő érdeklődést, a tudományos-műszaki forradalom érvényesítése, valamint a fejlődő országok kibontakozásának sajátosságai következtében kialakult új feltételeket felhasználják arra, hogy a forradalmi pártokat és a nemzeti demokratikus erőket olyan „marxista elméletekkel“ csalogassák, amelyeknek csak az elnevezésük és a terminológiájuk közös a munkás- osztály tudományos tanításával.

Ez esetben a marxizmus-leninizmus bizonyos, minőségileg magasabb szintű revíziójáról, olyan taktikáról van szó, amely nyíltan nem támadja (mi több, jelentőségéről beszél), de „új" egységes elméleteket konstruál, s azokat az adott ország, vagy terület feltételeinek megfelelő marxizmusnak minősíti. Ennek azonban tényleges tartalmát a régi, avagy az új burzsoá, kispolgári, reformista, vagy revizionista gondolatok képezik. A burzsoáziának ezt a taktikáját nagyon találóan jellemezte M. Bartoli francia közgazdász; „A marxizmus ellen nem lehet harcolni úgy, hogy a belső összefüggéseit, egységét és nagyságát szem efőf tévesztő részbírálattal illetjük és nem terjesztünk elő egy ugyanilyen konkrét, egységes és nagy doktrínát... A marxizmus ellen úgy lehet harcolni, ha átvesszük, vagyis ugyanazokat a problémákat vetjük fel, mint a marxizmus és olyan megoldásokat választunk, amelyek magukba foglalják és felülmúlják a marxista megoldásokat.“ S a marxista megoldásnak ezt a „felülmúlását“ minősíti autentikus, egyedül helyes marxizmusnak, amelyet szembeállít a marxizmus-leninizmussal, főleg a bolsevik párt és a marxista-leninista tanításból politikájában következetesen kiinduló minden más párt elméletével és gyakorlatával.

A cél a leninizmus lejáratása és elutasítása

A burzsoá ideológia számára a marxizmus-leninizmus' revideálásának ez az „új“ módja „lehetővé teszi“, hogy megvalósítsa régi álmát és vágyát: „leszámolását“ a leni- nizmussal. Miután kijelenti, hogy a marxizmus,.pluralista“, a marxizmusnak különféle „változatai“ vannak, a szocializmusnak pedig számos „modellje“, akkor könnyű annak „bizonyítása“, hogy a leninizmus nem a marxizmus továbbfejlesztése és folytatása, hanem csak egyik - nem nagyon jelentős - változata. Márpedig az imperializmus és ideológiai központjai a többi között erre törekednek a Nagy Októberi Szocialista Forradalom óta. Kétségbe vonják a leninizmust és annak anyagi megvalósulását a létező szocializmusban. Már 64 esztendeje annak bizonyítására törekednek, hogy az oroszországi proletariátus által a bolsevik párt vezetésével megvalósított forradalom nem volt szocialista forradalom és a lenini alapelveken felépült társadalom nem igazi szocializmus, hanem totális diktatúra.

Az antikommunista központok nem kevés eszközt fordítottak az ilyen szózsonglőrködésre, hogy érvekkel támaszszák alá a burzsoá propaganda állítását, miszerint a Nagy Októberi Szocialista Forradalomnak és a Szovjetunióban a szocializmus építésének tapasztalatai nem alkalmasak a fejlett tőkés országok munkásosztálya számára.

Annak érdekében, hogy elkendőzzék a marxizmus „pluralizmusáról“ szóló elméletek egységbontó, ellenforradalmi jellegét, ezeket az elméleteket a kommunista mozgalom szabadságát fejlesztő, alkotó jellégű elméleteknek tüntetik fel, amelyektől - szerintük - a tőkés országokban a kommunista pártok választási sikere, a szocialista országokban pedig az új társadalom eredményes építése függ.

A burzsoázia ilyen taktikájának lényegét azonba V. I. Lenin már 1915-ben leleplezte A II. Internacionálé csődje című művében. A burzsoák arra törekednek - állapította

meg - hogy: .....a marxizmust „gyengédséggel“ üssék

ag

yon, öleléssel fojtsák meg oly módon, hogy látszatra elismerik a marxizmus „összes“, „valóban tudományos“ részeit és elemeit, kivéve mindazt, ami benne „agitatóri- kus“, „demagóg“, „blanquista-utópikus“. Más szóval: a marxizmusból elfogadnak mindent, ami a liberális burzsoázia szempontjából elfogadható, még a reformokért folyó harcot is, még az osztályharcot is, proletárdiktatúra nélkül“, „általánosságban“ elismerik még a „szocialista eszményeket“ és még azt is, hogy a kapitalizmust „új rend" fogja felváltani - „csak“ éppen a marxizmus eleven lelkét, „csak“ a forradalmiságát dobják el“.

Ez a célja mindazoknak, akik az antikommunista frontban a tőkés uralom megmentéséért, a kommunista pártok és a létező szocializmus ellen harcolnak manapság is. Ezek a marxizmus-leninizmust, a proletariátusnak, minden elnyomottnak és kizsákmányoltnak ezt a forradalmi elméletét, valamiféle új reformizmussá szeretnék átalakítani, a kommunista pártokat pedig forradalmi pártokból szociáldemokrata típusú pártokká, amelyek nem veszélyeztetnék a kapitalizmus osztályuralmát. KAREL HORÁK