Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1982. január-június (15. évfolyam, 1-25. szám)
1982-02-19 / 7. szám
Valóban „túlterheltség“? Gondolatok az első osztályosok oktatásáról Hasznos kezdeményezés az Új Szó 1981. december 10-i számában közölt cikk az új oktatási tervezet gyakorlati megvalósításáról. Sajnos az első osztály olvasás-írástanításával kapcsolatos kérdések ilyen formában történő megközelítése azonban nem mondható célravezetőnek. A cikk nyomán joggal merül fel a kérdés olvasóinkban. Hogyan tovább? Elöljáróban ismerkedjünk meg röviden a tankönyvcsaláddal. Foglalkozzunk tanítóink felkészítésével. Harmadsorban állapítsuk meg, hogy mit kell még tennünk a kérdés maradéktalan megoldása érdekében. A tankönyvcsaládról tudnunk kell, hogy pályázatot nyert tankönyv. A jeligés pályaművet kiváló pedagógusok, tanítóképzők és gyakorló iskolák munkaközösségei véleményezték. Részletesen elemezték tartalmi, formai és szerkezeti szempontból. A szerzői kollektívába pszichológust is bevontak, aki minden bizonnyal nagyon jól ismeri az olvasás-írás tanulásának lélektani sajátosságait. A tankönyvet több iskolában kipróbálták. Semmi okunk sincs tehát a tankönyvcsaládban kételkedni, mert kitűnő tankönyv. Az anyanyelv és irodalom tanításának elsajátításához több, egymással összefüggő és egymást kiegészítő „családtag" készült. Az előkészítő és betúismertető időszakban használatos Olvasni tanulok munkatankönyv és az írni tanulok munkafüzet. A tanulók a kis- és nagybetűk együttes tanításával párhuzamosan, csak a kisbetűk írásával ismerkednek meg. A betűismertetés utáni gyakorló időszakban is két „családtag“ áll a tanulók rendelkezésére; az Olvasókönyv és a Feladatlapok. A tankönyvcsalád használatához részletes Módszertani segédkönyv is készült. A TANKÖNYVCSALÁD Az Olvasni tanulok című tankönyvet a hangoztató-elemzö-összetevő módszer alapján állították össze a szerzők, szóképes elóprogram beiktatásával. Ezzel az ügyes „összeházasítással" mesteri módon sikerült érvényre juttatni a globális és az analitikus-szintetikus módszer előnyeit. Az új tankönyv munkatankönyv. Legjellemzőbb vonása abban van, hogy változatos és eljárásokban gazdag foglalkozásokkal és feladatmegoldásokkal érdekessé és változatossá teszi a kis elsősök munkáját. Az új tankönyv olyan olvasási anyagot közöl, amellyel a gyermekeket az olvasottak megértésére ösztönzi. Ebben a tankönyvben nem szerepelnek olyan szövegek, amelyek - feladatmegoldás nélkül - sorokban és oszlopokban elrendezett szavaknak mechanikus olvasáséiban merülnének ki. Az elsősök szüleinél és az iskolákban is nagy volt azelőtt a kísértés a kevesebb vagy több szavas szövegek motiváció nélküli „lélekölő“ ismételgetésére. Márpedig az olvasási motivációnak meghatározó szerepe van. A modern olvasástanítás szakembereinek egyöntetű véleménye szerint, ha van egyáltalán ,,csodaszer“, akkor ez csak az olvasás iránti érdeklődés felkeltése és ébren tartása lehet. ,,Szükség van valamire, ami a kis olvasót arra készteti, hogy akarjon olvasni.“ (Módszertani segédkönyv 5. oldal.) E gondolatmenetet folytatva azt a következtetést vonhatjuk le, hogy mindaddig meddő vitákba bocsátkozunk, és eltereljük figyelmünket az olvasás-tanítás alapvető kérdéseiről, amíg a régi, hagyományos szemlélet alapján vizsgáljuk a problémát. Vonatkozik ez az Új Szóban és a Szocialista Nevelésben közölt cikkekre is. A felsoroltak ismeretében helytelen lenne azonban az olvasástanitás kezdetén a hangösszevonás és betűösszeolvasás szerepét lekicsinyelnünk. Ellenkezőleg, az összeolvasás problémáját joggal nevezhetjük a hangoztató-elemző- összetevő módszer kritikus pontjának. Célunk az, hogy az összeolvasás nehézségein minél előbb átessünk. Használjuk fel gyakorlás céljaira okvetlenül a tankönyv végén található szótagok és szórészek olvasását. Készítsünk magánhangzó táblát, használjuk fel gyakorlásra a Módszertani segédkönyv anyagát (62-63-64. oldal). Ha módunk és időnk van, készítsünk ennek a felhasználásával fali olvasótáblákat. Kérjük az ilyen segédletek központi kiadását. Az összeolvasás megkönnyítésére használjuk fel továbbra is a gyakorlatunkban jól bevált ,,mesterfogásokat“. Ha az előkészítő időszakban rendszeresen végeztünk szóelemző munkát,ez a szóelemzésben szerzett jártasság lényegesen megkönnyíti a betűk összeolvasását. Tehát a szavak betűsorának felbontásában (analízis) szerzett gyakorlottság megkönnyíti a betűsor visszaalakítását (szintézis). Az írni tanulok jellegében hasonlatos az eddig használt írási munkafüzethez. Mit tartalmaz ez a munkafüzet? Az írott kisbetűk vázolgatását nagy alakban, írásukat és kötésüket vonalrendszerben. Szavak másolását, az ismert betűk alkalmazását szolgáló változatos gyakorlatokat és feladatokat. Az Olvasókönyv fő rendeltetése, hogy az anyanyelvi oktatási sokoldalú kifejezésbeli, nyelvi és irodalmi anyag segítse elő. Az Olvasókönyv párbeszédes szövegeket, felelgetősüket tartalmazó, apró, „derűs" olvasmányai kedvet ébresztenek az olvasáshoz. Az Olvasókönyv szöveganyagát a mai magyar gyermekirodalomból válogatták össze a szerzők. Helyes igény pedagógusaink részéről, hogy a. szlovákiai magyar gyermekirodalom szemelvényei is kapjanak helyet benne. A Feladatlapok az olvasókönyv témaköreivel párhuzamosan olvasási és írási részre tagolódik. A tananyag felmérését is tartalmazza. Helyes és indokolt követelés az A/5 formátumra való átdolgozás. A tankönyv- család eredményes használatához részletes Módszertani segédkönyv is készült, amely a tankönyvcsalád értelmezéséhez sok gyakorlati javaslatot, több óraleírást, kiegészítő anyagot, egyszóval sok hasznos tanácsot tartalmaz. PEDAGÓGUSAINK FELKÉSZÍTÉSE A tankönyvcsalád átvételével kapcsolatos bonyolult és sokrétű feladatok közé tartozott pedagógusaink felkészítése is. Tudomásom szerint mindenki becsülettel kivette részét, aki a tankönyvcsalád átvételénél bábáskodott. Mindent megtettek annak érdekében, hogy tanítóink felkészítése sikeres és eredményes legyen. Sajnos a beérkezett észrevételek azt a látszatot keltik, hogy a felkészítés nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Fontos lett volna a felkészítés utáni időszakban és még ma is folyamatosan figyelni a tankönyvcsalád beilleszkedését az anyanyelvi oktatásba. Sajnos ez a folyamat megszakadt és még a mai napig sincs a felmerülő problémáknak gazdája, mert a Pedagógiai Kutatóintézetben mostanáig nem volt alsó tagozatos szakelőadó. Kartársaim észrevételeiről jómagam is csak az Új Szóban és a Szocialista Nevelésben közölt cikkekből szereztem tudomást. Annak ellenére, hogy mindkét cikk-tájékozatlanságból eredő - téves információk összegezése, szerzőiket mégis dicséret illeti, mert - javító szándékkal - bátran feltárták pedagógusaink kételyeit. OLVASÁSTANÍTÁSI TAPASZTALATAIM Én is egy vagyok azok közül, akik az első osztályban tanítanak. Alkalmam volt többféle ábécéskönyvből tanítani (a magyar nyelvterület összes ábécéskönyvét is jól ismerem), de ilyen kitűnően megszerkesztett tankönyvből mos* tanítok először. Jóleső érzés töltött el az iskolaév vége felé, amikor elsőseim nagyobb része nemcsak értelmesen, hanem kifejezően olvasta a tankönyv egyes olvasmányait. Pedig ugyanolyanok voltak a feltételek, ugyanolyan nehézségekkel kellett megbirkóznom, mint másutt, és ugyanúgy nem voltak ,.csodagyerekeim", mint másutt sincsenek. Elégedettségemnek egyedüli magyarázata az, hogy szeretek és tudok minden újért lelkesedni, és sikerült rövid idő alatt a saját szemléletemet olyannyira átformálni, hogy negyvenéves gyakorlatomból csak azt hagytam meg, ami az új tankönyvből való eredményes olvasás-írástanulást segítette elő. Nem kerestem kibúvót, hanem igyekeztem a felmerülő problémákat megoldani. Nem a tankönyv szerkezeti felépítésében kerestem a hibát, hanem önmagamat ösztönöztem arra, hogy önképzéssel, minél jobban tudjak tanítani az új tankönyvből. Leghasznosabb segítőtársam a részletesen kidolgozott Módszertani segédkönyv volt. Az új tankönyv ötletes és változatos feladatmegoldásai arra késztettek, hogy a hagyományos tanítás helyett tanításirányítást végezzek, mert ezzel a gyermekek ismeretszerző tevékenységének a kibontakozását segítem elő. A megértést és a felvetett probléma megoldását helyeztem előtérbe a mechanikus és „lélekölő“ gyakorlással szemben. Olyan légkört igyekeztem teremteni, hogy a felfedezés öröme uralkodjék a foglalkozásokon. A gyermekek szinte belefeledkeztek saját munkájukba. Az ügyesebbek ezzel akaratlanul a gyengébbeket is magukkal ragadták; egészséges versenyszellem alakult ki. A gyermekek megfigyelését, a beszédművelést, az olvasás-írás előkészítését és a szóképtanulást magában foglaló előkészítő időszakra 40 órát, azaz öt hetet szántam, pontosan annyit, amennyit az 1980. szeptember 1-től érvényes tanterv órakerete erre az időszakra biztosít. A tanmenet által javasolt három hét kevésnek bizonyult számomra. A szóképolvasás elsajátításának megkönnyítésére egy hasznos és szórakoztató segédeszközt állítottam össze. Szóképtáskának neveztem el. Ebben helyeztem el a szóképes elóprogram 47 kis kártyáját. A szóképtáska vászonba kötött, albumszerűen nyitható, kétoldalas kartonlapból áll, 48 kis zsebbel. (Beszerezhető Vrecúskovy zoáit néven. Forgalomba hozza: Ucebné pomöcky n. p. Banská Bystrica.) A kis kártyákat az ismertetés sorrendjében, oszlopban helyeztem el úgy, hogy a kép látszott ki. Szóképtanuláskor a kis kártyát megfordítottuk; ezáltal a szó vált láthatóvá. A gyengébbek és bizonytalah- kodók a kis kártya feltolásával megpillanthatták a képet. Ezzel segítették át magukat a szóképtanulás nehézségein. Ezt kezdetben megengedtem nekik. Később maguktól elhagyták. E játékos eljárással fokozatosan mind több szót ismertek fel a gyermekek, és minden különösebb nehézség nélkül jutottak el a szóképtáska szavainak „olvasásához“. A szóképtáska lehetővé tette a szóképek állandó és változatos ismétlő „olvasását“ is. Ezek után nem okozott nehézséget a tankönyv szavainak és rövid mondatainak az „olvasása“ sem, aszóképtanulás egész időszakában. Van néhány elmarasztaló észrevételem is a tankönyv illusztrációival, kötésével és a munkafüzet papírminőségével kapcsolatban. Elavultnak tartom a falun élő nagyszülők és környezetük ábrázolását. időszerűtlennek tartom a szövetkezet udvarába forduló lovas kocsit. Hol látnak a mai gyerekek ilyeneket? Kifogásolom továbbá az Olvasni tanulok kötését, mert a leggondosabb használat mellett is lapokra esik szét. Az írási munkafüzet papírminősége gyenge, így a ceruza átnyomódik, a tinta pedig szétfolyik rajta. A teljesség igénye nélkül szóltam hozzá a felmerült problémákhoz. Feltételezem azonban, hogy a szakmai körökben felgyülemlett feszültséget némileg mégiscsak sikerült enyhítenem. Azért csak „némileg“, mert a megszokás nagyon nehezen leküzdhető ellenfél. Nem szabad, hogy elhatalmasodjék rajtunk. Éppen ezért lépjünk tovább, és új szemlélet tükrében vizsgáljuk meg az első osztály anyanyelv-tanításának a kérdését. Vonatkozik ez az osztott és részben osztott iskolák tanítóira egyaránt. Fogjunk össze! Mindenki a maga helyén és beosztásában a legmesszebb- menöen törődjék azzal, hogy az első osztályos gyermekeket - problémáktól mentes légkörben - minél jobban tanítsák meg pedagógusaink az olvasás-írás tudományára, ezzel párhuzamosan az olvasás megszerettetésére, mert ez a modern pedagógia egyik sarkalatos tétele, s egyben minden további ismeret- szerzés alapja. Csak az olvasóvá nevelés megalapozása, az ismeretek, jártasságok, készségek kialakítása, a logikus gondolkodásra, munkaszeretetre és az erkölcsi normák megtartására való nevelés biztosíthatja iskoláink új tartalmi átépítésének a sikerét, népünk és társadalmunk célkitűzéseinek a megvalósítását. VARSÁNYI LÁSZLÓ ÚJ szú E E Nem, sohasem a legvégletesebb ellentétek a legjellemzőbbek. Nem vagyunk se naplopók, se megszállottak. Ha valamiről beszélünk, mégis szeretjük érvként használni a legvégletesebb ellentéteket, hiszen az ember mindkét lehetőséget érzi magában, lehetne naplopó is, de a munka megszállottja is lehetne. Végletesen tétlen vagy végletesen tevékeny. Egyszerre, egyidöben. Párhuzamosan. Mintamikor még szeretnénk az ágyban maradni, szeretnénk visz- szasüllyedni az álomba, testünkben megőrizni a tétlenség kellemesen langyos lazaságát, de az agyunk már dolgozik, előrevetíti az elkövetkező nap lehetséges eseményeinek képeit, jót és rosszat, mindazt, ami néhány órára jótékonyan elsimult, de már alattomosan feszít, görcsösít, s néhány perc múlva arra késztet, hogy hagyjuk el tétlenségünk testmeleg színhelyét, s lépjünk át abba a világba, ahol a tett uralkodik. Miért tagadnánk, hogy a váltásnak ez a pillanata egyáltalában nem kellemes? Miért tagadnánk, hogy lelkünk egyik fele nagyon is szereti a naplopást? De miért tagadnánk, hogy ennek az ellenkezője is igaz? Ha megszállottan dolgozunk, s munkánk legyen bármi, de ha valóban érdekel, akkor éppen ilyen nehéz elszakadni a ténykedéseinktől, mert mintha azt kéne abbahagyni hirtelen, ami abban a pillanatban életünk lényegének tűnik, ami az életnek értelmet ad, mintha önmagunkat kéne feladni, beszüntetni, felfüggeszteni egy vacsora, valami buta kötelezettség vagy éppen az alvás miatt, ami ezekben a pillanatokban bosszantóan értelmetlennek és teljesen fölöslegesnek tűnik. A váltás, még nekünk, felnőtteknek is nehéz. Jól begyakoroltuk pedig. Olyannyira, hogy néha össze is cseréljük a dolgokat; akkor pihenünk, amikor dolgoznunk kéne, s akkor dolgozunk, amikor pihennünk kellene. És éppen, mert jól begyakoroltuk a váltások és kis csalásaink fogásait, s néha összecseréljük a munkaidőt és a pihenőidőt, tele vagyunk lelkiismeret-furdalással is, tele vagyunk azzal a fajta kellemetlen hiányérzettel, amit az elvégzetten vagy a rosszul elvégzett munka okoz, s ugyanakkor fáradtak vagyunk, mert persze pihenésre se jutott idő, következésképpen talán éppen e zavarodottságunk miatt vagyunk a gyerekekkel szemben olyan értetlenek, követelődzőek, néha durvák, ha ók állnak a váltások nehéz feladata előtt. Amikor a gyerek nem hajlandó fölkelni, pedig már iskolába kellene mennie, vagy amikor végtelen nyugalommal és feszült figyelemmel hajol szétszedett kerékpárjának alkatrészei fölé, pedig már az ágyban lenne a helye, ilyenkor, mi, szülők, ordítunk, holott tulajdonképpen azoknak az arányoknak a megtartásáért küszködünk, melyeket minden gyakorlatunk ellenére még magunkban sem sikerült teljesen megteremtenünk. A munkának és a pihenésnek minden társadalomban megvannak a szabályozott arányai. Kicsiben, ezeket az arányokat kell megteremteni a családban is. S megtanulni a váltások nehezen megtanulható fogásait. Ha mi, felnőttek, önmagunk birtokában vagyunk, ha munkánkban éppen olyan értelmesen teljes emberré tudunk válni, mint a pihenés óráiban, akkor bizonyos, hogy gyerekeinket is könnyebben megtaníthatjuk dolgozni is, pihenni is. S akkor a munka majd bizonyára nem kényszert jelent, s a pihenés sem naplopást. NÁDAS PÉTER 1982. II. 19.
