Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1982. január-június (15. évfolyam, 1-25. szám)
1982-02-19 / 7. szám
Teljesítik a választási programot Sikeres újítók A Stará Turá-i Chirana vállalat dolgozói az elmúlt évben szép eredményeket értek el az újítómozgalom terén, összesen 328 újítási javaslatot és tizenhárom találmányt adtak be, s ezek egyhar- madát már hasznosítják a termelésben. Az általuk elért megtakarítás meghaladja a 3,6 millió koronát. A legsikeresebb újítók közé Simon Mikulás és Ladislav Maier tartozik, akik az egyszer használható injekciós tű tokja anyagának megváltoztatásával 226 ezer korona megtakarítást értek el. Anton Őiernik 121 ezer koronát, Zvonimír Lehotsky pedig 103 ezer koronát takarított meg. Mató Pál A Nagymegyeri (Calovo) Vnb ebben a választási időszakban az eddiginél nagyobb figyelmet szentel a választókkal, a tömegszervezetekkel, az üzemekkel és az intézményekkel való szorosabb együttműködésnek. Dobis László vnb-titkár elmondta, hogy a város vezetősége olyan programot tűzött ki célul, mely összhangban van a lehetőségekkel és a szükségletekkel. Megvalósításuk biztosítja a város dinamikus fejlődését és a lakosság, a tömegszervezetek és a vállalatok kezdeményezésének is teret ad. A városfejlesztésen kívül előtérbe került a politikai-szervezési és a népművelő tevékenység kiszélesítése, a szocialista kultúra hagyományainak ápolása. A Z-akció beruházásos építkezéseit úgy irányítják, hogy előtérbe kerüljenek azok, melyek közvetlenül összefüggnek a lakosság igényeinek kielégítésével. Az új tervidőszakban önsegélyes alapon építik fel a tornatermet, melynek értéke meghaladja a 4,9 millió koronát, mintegy kétmillió korona értékű lesz a Honvédelmi Szövetség szervezetének háza, és februárban adják át az 1,7 millió korona értékű új bölcsödét. Társadalmi összefogással tovább bővítik a járdák, zöldövezetek alapterületét. Terv szerint halad a gázvezeték lefektetése is. Még az év elején 500 lakásba vezetik be a földgázt az I. számú lakótelepen. Bővítik a vízhálózatot is. A választási programban szerepel a szolgáltatások minőségének javítása. Sokat foglalkoznak a lakásgondok megoldásával. Az elmúlt időszakban befejezték az I. számú lakótelep építését, ahol 219 lakást adtak át. Idén elkezdik a II. lakótelep építését. Támogatják a magánlakás-építést, jelenleg 70 telek jogi rendezése folyik. A választási program külön feladatként tűzte ki a kulturális élet fellendítését, habár ezen a területen eddig is gazdag és tartalmas tevékenység folyt. Még ebben a választási időszakban elkezdik a korszerű mozi építését. Egy központi művelődési ház létrehozását is szorgalmazzák. A tapasztalatokból arra következtetnek, hogy közös akarattal és összefogással Nagymegyeren sikerrel teljesítik az új feladatokat. Krascsenics Géza A nitrai transzfúziós állomáson tavaly több mint 6000 önkéntes véradó adott térítésmentesen vért. Ez év januárjában már 540-en adományozták vérüket. Köztük volt Robert Valícek (a felvételen) a Plastika vállalat 17 tagú szocialista munkabrigádjának tagja is. Negyvenedszer adott térítésmentesen vért. Pavel Matis Hagyományőrzők A CSEMADOK szögyéni (Svo- dín) szervezetének honismereti köre már második éve tevékenykedik. A régi hagyományokat, szokásokat gyűjtik össze, elevenítik fel. Tavaly több mint száz régi népviseleti ruhát és használati tárgyat gyútöttek össze és állítottak ki az új művelődési házban. Főleg Cilling István, Klimó József, Kiss László és Stégmár Ilona tevékeny, de a többi lelkes hagyományőrző és gyűjtő munkája is példamutató. A honismereti kör terve, hogy az összegyűjtött régiségeket a község egyik régi parasztházában kiállítja. Hinzellér László Tanulnak és szórakoznak 1964-ben alakult meg Bratisla- vában a József Attila Ifjúsági Klub, azzal a céllal, hogy segítséget nyújtson a fővárosban tanuló magyar nemzetiségű diákoknak a tanulásban, és szórakozási lehetőséget adjon nekik. Jelentős mértékben hozzájárul szabad idejük hasznos és értékes eltöltéséhez. Az összejöveteleken a felsőbb évfolyamok diákjai hasznos tanácsokkal látják el az alsóbb évfolyamokba jaró társaikat. Szeptembertől a klub elnöke Kovács Imre, a Komensky Egyetem elsőéves hallgatója, aki eddigi tevékenységükről tájékoztatott. Az idei tanév első összejövetele a gólyabál volt, ahol 450 elsőst avattak. Sikeresek voltak az előadóestek is, melyeken énekesek és együttesek léptek fel. Nagyszerű előadást tartott Magyar Zoltán tornász-világbajnok. Sokan hallgatták meg dr. Csanda Sándor előadását Fábry Zoltánról. Sikeres rendezvény volt Grendel Lajossal az író-olvasó találkozó és Trugly Sándor előadása. Tervükben szerepel több neves személy előadása, különböző fejtörők és versenyek rendezése. A fiatal csehszlovákiai magyar költők közül bemutatnak néhányat a nemrég alakult irodalmi színpad közreműködésével. Szeretnék, ha ebben az évben minél több hazai sportoló, előadóművész, profesz- szor látogatna el közéjük. Továbbra is olyan műsorokat szerveznek, melyek felkeltik az ifjúság érdeklődését. Miriák Ferenc Új kórház épül A befejezési munkákat, a helyiségek berendezését végzik Érsekújvárott (Nővé Zámky) az új, korszerű kórházban. A rövidesen átadásra kerülő egészségügyi létesítmény felépítéséhez társadalmi munkával járult hozzá a járás valamennyi földművesszövetkezete, üzeme, iskolája és szervezete. A tizenhárom emeletes modern egészségügyi központban több szakrendelő is helyet kap. Az új létesítmény, melynek értéke 375 millió korona lesz, 728 ágy- gyal, valamint az újszülöttek osztályán 74 kisággyal rendelkezik majd. Pénzes András A Lévai (Levice) Járási Szolgáltató Vállalat zselizi (Zeliezovce) mosodájában és vegytisztítójában dolgozó kollektíva már kétszer kapott elismerést jó minőségű munkájáért. Nagy része van ebben a szocialista munkabrigádnak, melynek tagjai bronzjelvényesek (a felvételen). A lakosság igényeinek kielégítésén fáradoznak. Az 1975-től működő mosoda és vegytisztító szolgáltatásait egyre többen veszik igénybe. Szabó Jánosné, az üzem vezetője elmondotta, hogy havonta átlag 3800 kilogramm szennyest mosnak és 2500-3000 kilogramm ruhaneműt tisztítanak. Nagy segítséget nyújtanak a dolgozó nőknek. Nagysallóban (Tekovské Luzany), Oroszkán (Pohronsky Ruskov), Fámádon (Farná) és Csatán (Őata) átvevöhelyeket létesítettek, ahonnét hetente be-, illetve visszaszállítják a szennyest. Az elmúlt öt év alatt megkétszereződött a mosott ruha mennyisége. A gyorstisztítást 24 órán belül, a közönséges tisztítást 14, a mosást pedig 19 nap alatt végzik el. Benyák József Értékes szocialista kötelezettségvállalást tett a X. szakszervezeti kongresszus tiszteletére a chrudimi Elite vállalat tizenhét tagú Béke szocialista munkabrigádja. A kollektíva, melynek tagjai fiatalok, első osztályú termékeket gyárt és 107 százalékos tervteljesítést ér majd el. Még jobban kihasználják a Basszov-módszer előnyeit; főképp a munkavédelmi előírások megtartását és az egyes technológiai folyamatok pontosságát. A munkabrigád az elmúlt időszakban rendszeresen túlteljesítette tervét és tevékenysége is figyelemre méltó volt. Ezért a Szocialista Ifjúsági Szövetség Központi Bizottságától kitüntetést kapott. A felvételen (balról) Frantisek Sykora mester, Anna Manurová és Lenka Hrnőírová a harisnyanadrág minőségét ellenőrzi. Jirí Sourek felvétele-ÖTK Reklamáció nélkül A galántai Medos üzem, mely Szlovákiában az egyedüli mézcsomagoló, sikeresen teljesítette elmúlt évi feladatait. Glasa Károly, az üzem igazgatója, elmondotta, hogy árutermelési tervüket 108,9 százalékra teljesítették. Termelésük összértéke 125 millió korona volt. Nagyon jó eredményeket értek el az áruértékesítésben. A tervet ezen a téren 108 százalékra teljesítették. Exportfeladataiknak is maradéktalanul eleget tettek annak ellenére, hogy a külföldi piacon egyre nagyobb a konkurencia. Termékeikből Ausztriába, az NSZK-ba, Franciaországba és Svájcba szállítottak 36 millió korona értékben. A hazai piacra 88 millió korona értékű áru került, melynek minőségével elégedettek a fogyasztók, egyetlen reklamációt sem kaptak. A terv teljesítéséhez nagyban hozzájárul a dolgozók kezdeményezése. Kötelezettségvállalásaikat is teljesítették. Az anyagokkal 25 ezer, az üzemanyaggal és az energiával való takarékoskodással pedig 16 ezer koronát takarítottak meg. Ötezer kilogramm ócskavasat és ugyanennyi papírt gyűjtöttek össze, 1700 órát dolgoztak társadalmi munkában. A szocialista munkaversenybe az elmúlt évben a dolgozók 96 százaléka kapcsolódott be. Az üzemben öt szocialista munkabrigád tevékenykedik. Négy kollektíva tagjai megkapták már a bronzjelvényeket. A legjobb brigádok a termelő részlegen Kaprica Zsuzsa és a karbantartó részlegen Gál Gellért vezetésével dolgoznak. Oláh Gyula A prágai Interlov vállalat minden télen megszervezi a nyu- lak, fácánok és muflonok fogását. Az élőállatokat külföldre, többnyire Franciaországba és Olaszországba szállítják. Idén hazánkból 38 ezer nyulat, 25 ezer fácánt és 200 muflont exportálnak. A felvételen Frantisek Bures az Uhonice-Őer- veny Újezd-i vadásztársaság tagja látható. Az említett társaság az utolsó hat évben ötször volt első a Prága-nyugati járásban a vadászok szocialista versenyében. FrantiSek Tóth felvétele - ÖTK ÚJ SZÚ 10 1982. II. 19.