Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1982. január-június (15. évfolyam, 1-25. szám)
1982-01-08 / 1. szám
* ÚJ SZÚ 15 Elegendő volt egy év ahhoz, hogy a török katonai kormány fölfedje igazi arcát. 1980. szeptembere - a katonai puccs óta ugyan sikerült korlátoznia a kegyetlen terrorizmust, amely számtalan áldozatot szedett szerte az országban, azonban a tömeges letartóztatások nyomán nemcsak a különböző szélsőséges elemek, hanem a haladó szervezetek tagjai is börtönbe kerültek. Közülük már több mint 40 gyanús körülmények között halt meg a börtönökben és az internáló táborokban. A politikai nyomás ilyen formája nem utolsósorban a Török Kommunista Párt ellen irányul. Figyelemre méltó azonban, hogy Törökország és a NATO kapcsolatai gyorsan javulnak... A fogoly ijedten pislog. Jelentést! Az ajtóban egy hadnagy, a tömb parancsnoka áll. „Neve?“ - ordít a tiszt. A huszonnégy éves férfi, aki hirtelen felugrott priccséröl, alázatosan mondja: „Soner Orcán“. A hadnagy akar mást is: „Miért vagy itt?“ Ahogy azt a rendőrök a foglyokba verték, mielőtt átszállították őket a Marnak katonai börtönbe, a kopaszra nyírt fiatalember szolgálatkészen feleli: „Azért, mert szélsőbaloldali szervezet tagja vagyok.“ A tiszt „kijavítja“: „Vagyis ez azt jelenti, hogy baloldali terrorista vagyok.“ Ezután öncan szomszédjához fordul. Ugyanaz a jelenet játszódik le. „Miért vagy itt“ A válasz így hangzik: „Azért, mert jobboldali terrorista vagyok.“ A cella ajtaja bevágódik. A foglyok ismét olvasmányuk fölé hajtják fejüket. Sokan csendben mormolják: „Béke az országban, béke a világon.i.“ - így kezdődik a Török Köztársaság megalapítójának, Kemal Atatürknek egyik ismert jelszava, amelyet a katonák most saját céljaiknak megfelelően a foglyokba súlykolják. Ilyen az átnevelés a politikai foglyok számára létesített török koncentrációs táborban... Az Ankara melletti Marnak katonai börtönben 3500 fogoly van. Többségük 18- 25 év közötti fiatalember. A Marnak a legrosszabb a mintegy 100 internáló tábor közül, amelyeket a katonai kormány kaszárnyákból, iskolákból, börtönökből, sőt a mecsetek alatt meghúzódó katakombákból alakított át. 1980. október 28-án a török biztonsági tanács közölte, hogy a szeptember 12-i államcsíny óta 11 500 személyt tartóztattak le. Azóta a bebörtönzöttek száma már meghaladta a 30 ezret. Azon a bizonyos szeptemberi napon Kenan Evren tábornok azzal az indoklással döntötte meg Süleyman Demirel miniszterelnök kormányát, hogy az országban a terror és a zavargások már csaknem polgárháborús méreteket öltöttek. 1979 óta 5241 ember vesztette életét terrortámadás során s 14 000 sebesült meg. A 100 százalékot meghaladó infláció s általában a súlyos gazdasági válság megbénította az ország életét. A katonák felfüggesztették az alkotmányt, feloszlatták a parlamentet és betiltották a szak- szervezeteket. Mivel az új államfő, Evren tábornok gyakran hangoztatja, hogy „Törökország mindig hűségesen kiáll a NATO mellett“, az Észak-atlanti Tömbnek gyakorlatilag nincsenek fenntartásai a katonai rendszerrel szemben. Amikor az ún. Európa Tanácsban szóba kerültek a törökországi nagyarányú letartóztatások, Evren tábornok azt válaszolta: „Parancsot adtam a terrorizmus felszámolására. Minden eszközzel erre törekszünk.“ Tény, hogy tavaly december óta megszűntek az emberáldozatot követelő terrortámadások. A tábornokok közben megtették, amit a legkevésbé vártak tőlük: nemcsak a baloldallal és a szélsőbaloldallal szemben, hanem a szélsőjobboldallal szemben is fellépnek. Még rendőröket is bebörtönöztek, akikre rábizonyíthatták, hogy kínozták a foglyokat. Sokukat több éves börtönbüntetésre ítélték. A katonai kormány• A Marnak katonai börtönben távol a külvilágtól folyik a foglyok „átne- velése“. Az örök kibiztosított fegyverrel járnak. zat úgyszintén letartóztatta a polgári demokratikus pártok vezetőit is, mondván: ők a felelősek az országban kialakult káoszért. A parlamenti demokráciához való gyors visszatérés tehát Törökországban nem valószínű. A legsúlyosabb büntetéssel mégis a mintegy húszezer szélsőjobb- és -baloldali aktivistát sújtották. A hatóságok nem tettek különbséget a között, hogy titkos terrorszervezetek vagy nemrég még legálisan működő pártok és szervezetek tagjairól van-e szó. Többségük most internáló táborban tölti napjait: egy cellában kapott helyet a szélsőjobboldali és -baloldali, a vallási fanatikus, az ellenálló kurd vagy a palesztin nemzetiségű. Azok is itt vannak, akik illegálisan fegyvert tartottak. S a foglyokat kínozzák... E tekintetben különösen hírhedt a Marnak katonai börtön. A szögesdróttal övezett tábor fölé 12 őrtorony emelkedik. A katonák gyakorlóruhában, kibiztosított géppisztollyal járnak a tetőn és a folyosókon. „A Mamakban a terroristákból ismét embereket faragnak“ - állította egy török jogász, aki meglátogatta a tábort. Többen azonban kétségbe vonják az itt használt módszerek eredményességét. A foglyokat reggel 6 órakor egy ordítás ébreszti: „Kifelé!“ Ezután következik a reggeli tisztálkodás a koszos mosdókban. Aki lassú, megrúgják, aki késik, azt gumibottal ütlegelik. A reggeli torna fél héttől nyolcig tart - békaügetés és futás a tömbök és barakkok között, közben a foglyoknak „hazafias dalokat kell énekelniük: „A Földközi-tengert ellenségeink fejeivel töltjük meg...“ A reggeli után négy óra tanítás következik: olvasás és írás az analfabéták számára, a többiek a török történelmet magolják. Délben egy óra szünet, majd ismét négy óra tanulás. Fél hatkor vacsora és fél hétkor már minden fogoly a priccsén fekszik a bűzös cellákban és az ideiglenes barakkokban. Az átnevelés mindenkire kivétel nélkül érvényes. A katonák nem tesznek különbséget az ártatlan tanító - akit azért tartóztattak le, mert eltűnt diákja után érdeklődött - és a terrorista között, aki egy kávéházat röpített a levegőbe. Az ismert szakszervezeti vezetőt ugyanolyan kegyetlenül „nevelik“, mint a volt parlamenti képviselőt. „A fegyveres erők beavatkozása nem katonai puccs“ - állítja Evren tábornok. „A terrorizmus, a polgárok vagyona és élete elleni támadások országunkban az első számú problémát alkotják.“ Evren munkatársa, Hairy Undul tábornok szerint a terrorizmus a katonai hatalomátvétel óta 80 százalékkal csökkent. Hogy mennyire lesz tartós ez a koncentrációs táborokkal megváltott nyugalom, azt a jövő döti el. QUICK, UNSERE ZEIT Olaszország speciális börtöneit járja, a legbiztonságosabb cellákat ö kapja. A címére érkező leveleket, csomagokat és élelmiszert a legszigorúbban ellenőrzik. Látogatót csak egy tucat ör jelenlétében fogadhat. Rosario Laporta ma vitathatatlanul Itália legjobban őrzött foglya. Pedig Laporta nem is első osztályú delikvens: emberrablásért tölti 13 éves börtönbüntetését. Semmiféle nagy bűnszövetkezetnek nem feje. Csupán egy kis szicíliai, foglalkozása zöldségárus Gor- lando Alberti maffiaszervezetének egyik tagja. Csakhogy Rosario Laporta a többi bebörtönzött maffiástól egyben különbözik: „énekel“, vagyis hajlandó volt töredelmes vallomást tenni. A „tisztes társaság" hosszú történetében ritkán fordul elő, hogy valaki megszegte a szolidaritás és a hallgatás szigorú törvényét. Az idén április 18-án Laporta Milánó főügyészhelyettesének levelet írt és „beszélgetést“ kért tőle. Attól kezdve vallomásával több mint 300 oldalt írt tele, s mintegy 200 volt társát árulta el, akik közül már sokan rács mögött ülnek. Tíz emberrablásra derített fényt. Három városban, Milánóban, Varesé- ben és Busto Arsizióban mozgósította a hatóságokat. Mindenekelőtt azonban a maffiacsoportok belső szervezeti feléoítését árulta el. ORosario Laporta Vallomásában Laporta részletesen leírta azokat az emberrablásokat, amelyekben maga is részt vett. Az akció első szakaszában a maffia tagjai az ilyenkor szükséges segítőket keresték. Ezeket a szicíliai emigránsok vagy a már börtönöket megjárt emberek közül válogatták. Ezután eladókként működtek vagy a banda más tagjainak vállalataiban alkalmazták őket. Valamennyi emberrablás 50 millió líra összegű beruházást követelt. A banda a pénzt rablótámadás útján szerezte meg. A fegyvereket - géppisztolyokat és pisztolyokat - a Milánóban teljesen zavartalanul működő szervezetektől vásárolták vagy kölcsönözték. Az elrabolt személyeket olyan emberek lakásán rejtették el, akik minden gyanún felül álltak. A maffiától természetesen ezért nagy összegeket zsebeltek be. Az akcióban részt vevők alibijüket már előre biztosították - az emberrablás idején egyszerűen „nem tartózkodtak“ Milánóban. A törvénytelen úton szerzett ún. „piszkos pénzt“ a maffia „a minden gyanú fölött álló“ személyeknek adta, akik á bandának a pénz valódi értékének 50 százalékát fizették ki. Néha az is előfordult, hogy a banda tagjai által került forgalomba a rabolt pénz, ám biztonságos módszert választottak: például használt gépkocsikat vásároltak, amelyeket azután ismét eladtak. A banda törvényei rendkívül szigorúak voltak. Aki vétett, életével fizetett. Laporta példaként leírt egy esetet a bíráknak: Allessandro Carmelót, az egyik tagot letartóztatta a rendőrség. Hamar elterjedt a hír, hogy Carmelo vallott. Az árulást az bizonyította, hogy abban az időben a banda több tagját letartóztatták. Carmelót „háromszoros halálra ítélték": először elvágták a torkát, majd lelőtték, végül pedig tetemét elégették. A banda már Laportát is halálra „ítélte“. Volt társai már egy ízben gyilkosságot kíséreltek meg ellene. Rosario Laportát azonban ez a legkevésbé sem ijesztette el. „A tények megállás nélkül ömlenek belőle, mint a nyitott csapból a víz“ - mondják a milánói vizsgálóbírók. Laporta ügyvédje a büntetés felének eltörlését követelte, mondván, hogy a bűnös segítette a rendőrséget. 1982. I. 8. (Panorama) • Kopaszra nyírt fej, félelemtől teli pillantások - ez jellemzi a Marnak foglyait
