Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1982. január-június (15. évfolyam, 1-25. szám)

1982-02-12 / 6. szám

AZ SZKP KB FOLYÓIRA­TA, A KOMMUNYISZT EZ ÉVI MÁSODIK SZÁMÁBAN CIKKET KÖZÖLT AZ OLASZ KOMMUNISTA PÁRT VEZETŐSÉGÉNEK LEGUTÓBBI NYILATKO­ZATAIRÓL. ÚJ SZÚ 3 1982. II. 12. Az emberiség napjainkban a béke és a szocializmus, a nemzeti felszabadító mozgalom, a kommunista és munkáspár­tok ellen irányuló dühödt imperialista tá­madások tanúja lehet. Az imperializmus - mindenekelőtt az amerikai - igyekszik társadalmilag visszavágni az elmúlt évek­ben elszenvedett sok vereségért, és ezért a katonai erő fokozására, a Szov­jetunió és az Egyesült Államok, valamint a Varsói Szerződés védelmi szervezete és a NATO közti katonai stratégiai egyensúly megbontására törekszik. A NATO-tagállamok főhadiszállásain a szocialista országok ellen irányuló ka­tonai tervek készülnek, a világ egész részeit az Egyesült Államok „érdekszfé­rájának" jelölik meg, és fenyegetőzések hangzanak el Kuba, Nicaragua, Líbia, Angola és más országok címére, ame­lyek szakítottak a kapitalista rendszerrel. A lázas fegyverkezés újabb és újabb fordulóira kerül sor, és a fegyverkezési kiadások már csillagászati összegeket érnek el. Elég példaként felhozni az Egyesült Államok katonai költségvetését, amely a következő évben meghaladja a 200 milliárd dollárt. Mindez példátlanul kiélezi a már úgyis bonyolult nemzetközi helyzetet. Mind gyakoribbak az olyan megnyilvá­nulások, amelyek kihívást jelentenek a nemzetközi jog és az államközi kapcso­latok legalapvetőbb normáival szemben. Mind gyakrabban próbálnak durván nyo­mást gyakorolni a szocialista országokra, beavatkozni ügyeikbe, nyíltan fenyege­tőznek zsarolással és gazdasági nyo­mással. Ez még súlyosabbá teszi a világ helyzetét. A jelenlegi nemzetközi helyzet az em­berek millióit nyugtalanítja. A lakosság legkülönbözőbb rétegeinek számos tag­ja, akik eddig távol tartották magukat a nemzetközi politikától, ma már értik, hol van a béke veszélyeztetésének forrása. Mind kiterjedtebbek és hatalmasabbak a béke védelmére, a lázas fegyverkezés és a konfrontáció politikája ellen irányuló akciók, mivel ez a politika a világ nukleá­ris kataszrófájához vezethet. A világ a közelmúltban tanúja lehetett az NSZK, Olaszország, Belgium, Hollandia, Nagy-Britannia, Portugália és más nyu­gat-európai országok lakossága tízezrei eddig példátlan tömeges tüntetéseinek, akik kivonultak az utcákra, hogy határo­zott nemet mondjanak az imperializmus kalandorpolitikájának, amely a nukleáris háború veszélyét rejti magában. Mint mindig is a múltban, ezúttal is a kommunisták haladnak a békéért, a nemzetközi feszültség enyhítéséért és a vitás problémák tárgyalásos megoldá­sáért folytatott harc élén. A nyugat-euró­pai, latin-amerikai és más földrészeken tevékenykedő testvéri kommunista pár­tok aktív tevékenységének nem egy pél­dájával szolgálhatunk: országaikban energikusan védelmezik a béke és a né­pek nemzetközi biztonsága nemes ügyét. Meggyőzően mutatják be, milyen döntő jelentősége van a béke szempontjából a Szovjetunió és a többi szocialista or­szág békeszeretó külpolitikájának, az SZKP, annak központi bizottsága és Leo- nyid Brezsnyev elvtárs, az SZKP KB főtitkára, a Szovjetunió Legfelsőbb Taná­csa Elnökségének elnöke által előter­jesztett több rendkívül fontos külpolitikai kezdeményezésnek, amelyek a nemzet­közi légkör javítását tartják szem előtt. Ezzel összefüggésben különösen szembetűnő az Olasz Kommunista Párt vezetősége megnyilatkozásainak eltéré­se. Az OKP vezetősége a közelmúltban nyilatkozatot adott ki a lengyelországi eseményekről, majd sor került a párt központi bizottságának rendkívüli ülésé­re, amelyen Berlinguer elvtárs tartott elő­adói beszédet. Több cikket tett közzé a l’Unitá napilap. A központi bizottság ülésén a világ helyzetét és az SZKP kül- és belpolitiká­ját mintegy görbe tükörben mutatták be. Az OKP vezetői nemegyszer hangoztat­ták, hogy napjaink legfontosabb kérdése, az emberiség további előrehaladásának feltétele a béke megőrzése és megszilár­dítása. Most azonban olyan dokumentu­mokat adnak ki, amelyekben lekicsinylő­én szólnak a reális szocializmusról és a szocialista közösségről, amelyek a vi­lágbéke fő anyagi és politikai védelmezői, a legfontosabb erőd, amely mindenütt a világon a társadalmi haladás megállítá­sára és visszafordítására irányuló imperi­alista vágyak és valamennyi próbálkozás útjában áll. Habár az OKP vezetői egy vagy két mondatban szólnak arról, hogy távol áll tőlük a Szovjetunió nemzetközi szerepé­nek figyelmen kívül hagyása, ugyanakkor kijelentik, hogy „más esetekben“ a Szov­jetunió politikája állítólag szembehelyez­kedik a népek érdekeivel. Az OKP köz­ponti sajtószerve, a l’Unitá 1981. decem­ber 15-én közölt szerkesztőségi cikkében egyenesen szembeállítja egymással a Szovjetunió biztonsága garantálásának és a kelet-európai szocialista országok népeinek az érdekeit; Berlinguer elvtárs ezután a központi bizottság ülésén elő­terjesztett jelentésében az enyhülési fo­lyamat fékezését és korlátozott kiterjedé­sét a Szovjetuniónak „befolyási szférája védelmére“ tett erőfeszítéseivel hozta összefüggésbe. Ennek az álláspontnak, amely távol áll az események objektív és kommunista módon történő osztályjellegű értékelésé­től és még inkább a proletár internaciona­lizmustól, szomorú eredete van. Az OKP vezető képviselői ugyanis a tények és az Olasz Kommunista Párt hagyományos értékelése és elemzése ellenére bizo­nyos idő óta a hírhedt „tömbpolitika“ hamis szemszögéből ítélik meg és érté­kelik a Szovjetunió külpolitikáját és a vi­lágpolitikát. Ez az álláspont gyakorlatilag egy szintre helyezi a NATO-t és a Varsói Szerződés Szervezetét, a Szovjetuniót és az Egyesült Államokat, és hasonló célokat és politikát feltételez róluk. Ez az álláspont figyelmen kívül hagyja a lénye­get, az államok külpolitikájának tartalmát és osztályjellegét, a szocialista országok­nak a nemzetközi színtéren kifejtett béke­szeretó és haladó jellegű tevékenységét is beleértve. Ez a hozzáállás rossz szolgálatot tesz az OKP vezetőinek. Szavakban azt hir­detik, hogy a népek életének szociális és politikai változásait nem lehet feláldozni a „tömbök érdekeinek“. Ezzel egyidöben pedig képesek fellépni a Szovjetunió azon akciói ellen, amelyek az ellenforra­dalom exportja és annak az imperialista tömbnek a durva próbálkozásai ellen irá­nyultak és irányulnak, amely meg akarja bontani és a saját javára akarja megvál­toztatni a világon kialakult erőegyensúlyt, és vissza akarja fordítani a nemzetek életében végbemenő szociális és politikai változások folyamatát. A Szovjetunió a nemzetközi színtéren megvalósítandó irányvonalában mindig szorosan együttműködik a többi szocia­lista országgal. A szocialista közösség közösen oldja meg saját biztonsága ga­rantálásának és a világbéke védelmének problémáit a szocialista internacionaliz­mus elvei alapján. Es épp a testvéror­szágok és barátaink mindenütt a világon hangsúlyozzák, hogy a Szovjetunióra ne­hezedik a fő teher az imperializmus fe­nyegetéseivel szemben az egész szocia­lista közösség biztonságának védelme során, hogy sikereik fő támasza. Kétséges, hogy az OKP vezetésében mindezt ne tudnák, vagy ne értenék. Nemcsak a kommunisták, de más haladó és demokratikus körök is értik, hogy nap­jaink imperialista burzsoáziája az osz­tályharcot feltartóztathatatlanul a legbar- bárabb reakció világméretű őrjöngésé­hez vezetné, ha nem lenne az imperializ­musnak olyan „ellensúlyozása“, mint a Szovjetunió és szocialista szövetsége­sei. Szomorú, de tény, hogy „tömbön kívüli“ hozzáállásával a nemzetközi ügyekkel kapcsolatban az OKP vezető­sége gyakorlatilag az imperialisták mal­mára hajtja a vizet. Az OKP vezetőségének legutóbbi megnyilatkozásaiban és a KB ülésén fe­lülvizsgálták a párt álláspontját a szocia­lista közösség országaival és a Szovjet­unióval, mint szocialista országgal szem­ben. A dolog odáig fajult, hogy Napolita- no, Ingrao és más elvtársak az OKP vezetésében egyáltalán kétségbe vonták a szocializmus létezését a Szovjetuni­óban. Ürügyként a lengyelországi esemé­nyeket választották. De függetlenül a len­gyelországi eseményektől az Olasz Kommunista Párt vezetősége már régóta a marxizmus-leninizmustól való elhajlás és a szocializmus meg a béke számára idegen és káros álláspontra való átállás felé vette az irányt. Most, a lengyel válság értékelésének ürügyén az OKP KB ülése befejezte azt az irányvonalat amely már nyilvánvaló volt az OKP vezetésének előző dokumentumaiból és megnyilatko­zásaiból: fellépni a szocialista országok ellen; befeketíteni az SZKP, a szovjet nép és a szocialista közösség többi or­szágai népeinek nagy történelmi győ­zelmét. Az OKP vezetése nyilatkozatának szerzői és még inkább a KB-ülés egyes szónokai (G. Napolitano, P. Ingrao, E. Macaluso és mások) durván támadták a Szovjetuniót és a szocialista közösség többi államát. Mi mindent nem mondtak! A reális tényekkel és valamennyi ország kommunistái túlnyomó többsége nézeté­vel ellentétben ezek a szónokok azt állí­tották, hogy a szocializmus állítólag elve­szítette mozgató erejét, és megállt a fej­lődésben. Az OKP vezetői olyan messzi­re jutottak, hogy a szocializmus és a Szovjetunió ellenségeinek terminológi­áját használva a szocialista közösség országainak „átalakulásáról“ merészel­tek beszélni. Ha az antikommunistákhoz hasonlóan ilyesmit állítanak, nem hajlandók meglát­ni, hogy ezekben az országokban épp a jelenlegi rendszer valósította meg első ízben a szocializmus nagy gondolkodói­nak eszméit és a dolgozó nép évszáza­dos álmait. Hogyan lehet kétségbe vonni, hogy a győzelmes szocializmus és egyedül ez a szocializmus nyújtotta az embernek a legfontosabbat - a munkára való jogot, és megszabadította őt a nyomortól és a munkanélküliségtől, bebiztosította az ember életerejének és tehetségének fej­lesztését és érvényesítését, ami ezeknek az országoknak a történelmében példát­lan, védelmezi az embereket az imperia­lizmus agresszív akcióival szemben. Hogyan lehet kétségbe vonni, hogy a győzelmes szocializmus a történelem­ben először váltotta fel a kizsákmányolók hatalmát a dolgozók hatalmával, vagyis a néptömegek számára a legszélesebb demokráciával? Ez a demokrácia mind lényegével, mind megnyilvánulási formá­ival, igaz, messze túllépte a burzsoá demokrácia kereteit és sémáit. De hiszen éppen a szocialista demokrácia, anyagi gyümölcsei és mindaz, amit a dolgozó embernek adott, új korszakot nyitott a je­lenkor történelmében! És most, ma? Ma, a szocialista közös­ség országai folytatják fokozatos fejlődé­süket. Ez egyaránt vonatkozik a gazda­ságra, a társadalmi és kulturális életre. Természetesen a szocialista demokráci­ára is. A szocialista országoknak mindamel­lett természetesen nem áll szándékuk­ban szabad kezet adni azoknak, akik ignorálják és megsértik a szocialista tör­vényességet, akik a kívülről jövő uszítás­ra és segítségre támaszkodnak és így próbálják aláásni a szocialista rendszert - a néptömegek jogainak és szabadsá­gának fő zálogát. Ezzel a szocializmus nemcsak nem sérti meg a demokrácia és az emberi jogok alapelveit, hanem ellen­kezőleg biztosítja reális védelmüket. A szocialista országokban vannak ne­hézségek és hiányosságok is. Ez érthető. Hiszen a járatlan út felfedezőinek problé­mái és feladatai állnak előttük. Nem sike­rült még teljes mértékben kiiktatni az emberek tudatából a kapitalizmus „anya­jegyeit“ sem. Negatív befolyással van a szocialista gazdaságra az imperializ- ' mus által kezdeményezett lázas fegyver­kezés és az imperializmusnak azok az erőfeszítései, hogy a kapitalista gazda­ság válságának terhét áthelyezzék a szo­cializmusra. A szocialista országokban a nehézségekről és a hiányosságokról nyíltan beszélnek a pártok kongresszu­sain éppúgy, mint mindennap a sajtóban, a gyűléseken stb. A legfontosabb az, hogy erről azért beszélnek, hogy ezeket a hiányosságokat megszüntessék és a nehézségeket áthidalják. Mindez a nép érdekében történik. Ezeket a nehézsége­ket a szocialista országok politikai és gazdasági rendszere gyümölcsének fel­tüntetni - ahogy ezt az OKP vezetése teszi - azt jelenti, hogy feje tetejére állítják a dolgokat. A burzsoá propaganda már régóta ezt teszi. Most az OKP vezető képviselői is erre az útra léptek. Nem szabad elfeledni azt sem, hogy az egyes szocialista országok életében felmerülő nehézségek - nagyon lénye­ges - okai között szerepel az osztályel­lenség aktív felforgató tevékenysége. Természetesen jó lenne, ha nem lenné­nek olyan jelenségek, mint az imperialis­ta beavatkozás és a szocializmus elleni állandó felforgató tevékenység. Egysze­rűbb lenne, ha ezek az erők tevékenysé­güket nem lepleznék szép jelszavakkal arra számítva, hogy egyes emberekre hatással van ez a propaganda. Az élet­ben, sajnos, mindez előfordul. A nemzet­közi színtéren folytatódik az osztályharc. És mivel így van, nemcsak minden kom­munistának, de az imperializmus és a há­ború valamennyi őszinte ellenzőjének meg kell keresnie a helyét ebben a harcban. Sajnos, meg kell állapítanunk, hogy az OKP vezetősége álláspontjával gyakorla­tilag egy táborba került azokkal az erők­kel, amelyek a szocializmus ellen harcol­nak. Ez valóban sajnálatos. Az OKP vezetőségének dokumentu­maiban különböző módon ismétlődik pár­tunkról még egy elkoptatott állítás, még­pedig az, hogy az SZKP valakire ráerő­szakolja a szocializmus saját „mo­delljét“. Áz SZKP ezt a tézist és magát a „mo­dell“ fogalmát határozottan visszautasít­ja. Nem létezik semmiféle „szovjet mo­dell“. Szovjet tapasztalatok vannak, amelyek a kommunista mozgalom véle­ménye szerint tartalmaznak általánosan érvényes vonásokat és sajátosan nem­zeti vonásokat. Éppúgy, mint bármely más szocialista ország tapasztalatai. Teljesen nyilvánvaló, hogy Magyaror­szág vagy Kuba, Jugoszlávia vagy Mon­gólia, Vietnam vagy Csehszlovákia, Bul­gária vagy Lengyelország a maga mód­ján a neki sajátos formában valósította meg forradalmát. A nemzeti sajátossá­gok a következő szakaszban, a szocialis­ta társadalom építésének és megszilárdí­tásának szakaszában, a szocializmus fel­építésének szakaszában is meqnyilvá- nultak. Mint ismeretes, az SZKP XXVI. kong­resszusa ismét energikusan megerősítet­te az SZKP meggyőződését, hogy min­den forradalmi pártnak elvitathatatlan jo­ga, hogy kiválassza a szocializmusért vívott harc és a szocializmus építésének saját útját és formáit. Az olasz elvtársak azonban úgy tesznek, mintha nem tudná­nak az SZKP elvi téziséről, és „új megol­dásokra“ való felhívásaikkal olyan ajtón dörömbölnek, amely nyitva áll. Az OKP vezető képviselői kijelentik, hogy országukban a „saját szocializmu­sukat“ akarják felépíteni, amely jobb és tökéletesebb lenne, mint az, amely más országokban létezik. Rendben. A szovjet kommunisták bizonyára másokhoz ha­sonlóan csak azt mondhatják - ez a ti dolgokot, sok szerencsét. Azonban so­sem ismerik el helyesnek és tisztessé­gesnek, ha a jövő szocializmusának felé­pítése céljából kifejtett erőfeszítéseket úgy próbálják megokolni, ahogy az OKP vezető képviselői, nem új, valóban komo­lyan kidolgozott tervekkel -, figyelembe véve Olaszország sajátosságait -, ha­nem absztrakt elmefuttatásokkal a de­mokráciáról és elképesztő deklarációkkal a jelenlegi, már létező szocialista társa­dalmak „kilátástalanságáról“. Ezek a tár­sadalmak dinamikusan fejlődnek, általá­nos érvényű történelmi tapasztalataik és élő gyakorlatuk alapjában véve meghatá­rozta és meghatározza a világ jelenlegi arcát. Az olasz elvtársak hamisan írják le a világszocializmus gyakorlatát is. Pedig egy olyan társadalom felépítésének gya­korlatáról van szó, amely példátlan a tör­ténelemben, rendkívül termékeny forrás a tudományos szocializmus eszméinek gazdagítására. Ha valaki nem látja való­ban éltető, dialektikus kapcsolatukat a marxizmus-leninizmus elméletével, ak­kor tudatosan hunyja be szemét e világ előtt, amelyet most a létező szocializmus kifejezéssel illetnek, tudatosan nem veszi észre rendkívül gazdag gyakorlatát. Valójában úgy tűnik, hogy a szocializ­mus új, ismeretlen „modelljét“, amelyet az OKP vezetői nyilvánvalóan más kom­munista pártokra és országokra is rá akarnak erőszakolni, csak azért hívták életre, hogy bepiszkítsák és lejárassák a több mint' fél évszázada már valóban létező szocializmust. Erre lehet következ­tetni az OKP vezetőinek a tudományos szocializmussal és a marxizmus-leniniz- mussal szembeni álláspontjából is. A központi bizottság ülésén ezekről vég­telenül óvatosan beszéltek, mint a dog­matikus, megcsontosodott igazságok va­lamilyen gyűjteményéről. Az ilyen megnyilatkozások és alapta­lan támadások a világ kommunistáinak tudományos világnézete és elméleti fegyvere ellen csak dezorientálhaíják a szocializmus harcosait. Teljesen eltor­zítják azt a szerepet, amelyet a marxista -leninista elmélet a világ forradalmi meg­változtatásában játszott, játszik és játsza­ni fog, azokat a gondolatokat, amelyeket (Folytatás a 4. oldalon)

Next

/
Thumbnails
Contents