Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1982. január-június (15. évfolyam, 1-25. szám)

1982-02-12 / 6. szám

AZ SZKP KB FOLYÓIRATA, A KOMMUNYISZT EZ ÉVI MÁSODIK SZÁMÁBAN CIKKET KÖZÖLT AZ OLASZ KOMMUNISTA PÁRT VEZETŐSÉGÉNEK LEGUTÓBBI NYILATKOZATAIRÓL.

ÚJ SZÚ

3

1982. II. 12.

Az emberiség napjainkban a béke és a szocializmus, a nemzeti felszabadító mozgalom, a kommunista és munkáspártok ellen irányuló dühödt imperialista támadások tanúja lehet. Az imperializmus - mindenekelőtt az amerikai - igyekszik társadalmilag visszavágni az elmúlt években elszenvedett sok vereségért, és ezért a katonai erő fokozására, a Szovjetunió és az Egyesült Államok, valamint a Varsói Szerződés védelmi szervezete és a NATO közti katonai stratégiai egyensúly megbontására törekszik. A NATO-tagállamok főhadiszállásain a szocialista országok ellen irányuló katonai tervek készülnek, a világ egész részeit az Egyesült Államok „érdekszférájának" jelölik meg, és fenyegetőzések hangzanak el Kuba, Nicaragua, Líbia, Angola és más országok címére, amelyek szakítottak a kapitalista rendszerrel. A lázas fegyverkezés újabb és újabb fordulóira kerül sor, és a fegyverkezési kiadások már csillagászati összegeket érnek el. Elég példaként felhozni az Egyesült Államok katonai költségvetését, amely a következő évben meghaladja a 200 milliárd dollárt. Mindez példátlanul kiélezi a már úgyis bonyolult nemzetközi helyzetet.

Mind gyakoribbak az olyan megnyilvánulások, amelyek kihívást jelentenek a nemzetközi jog és az államközi kapcsolatok legalapvetőbb normáival szemben. Mind gyakrabban próbálnak durván nyomást gyakorolni a szocialista országokra, beavatkozni ügyeikbe, nyíltan fenyegetőznek zsarolással és gazdasági nyomással. Ez még súlyosabbá teszi a világ helyzetét.

A jelenlegi nemzetközi helyzet az emberek millióit nyugtalanítja. A lakosság legkülönbözőbb rétegeinek számos tagja, akik eddig távol tartották magukat a nemzetközi politikától, ma már értik, hol van a béke veszélyeztetésének forrása. Mind kiterjedtebbek és hatalmasabbak a béke védelmére, a lázas fegyverkezés és a konfrontáció politikája ellen irányuló akciók, mivel ez a politika a világ nukleáris kataszrófájához vezethet.

A világ a közelmúltban tanúja lehetett az NSZK, Olaszország, Belgium, Hollandia, Nagy-Britannia, Portugália és más nyugat-európai országok lakossága tízezrei eddig példátlan tömeges tüntetéseinek, akik kivonultak az utcákra, hogy határozott nemet mondjanak az imperializmus kalandorpolitikájának, amely a nukleáris háború veszélyét rejti magában.

Mint mindig is a múltban, ezúttal is a kommunisták haladnak a békéért, a nemzetközi feszültség enyhítéséért és a vitás problémák tárgyalásos megoldásáért folytatott harc élén. A nyugat-európai, latin-amerikai és más földrészeken tevékenykedő testvéri kommunista pártok aktív tevékenységének nem egy példájával szolgálhatunk: országaikban energikusan védelmezik a béke és a népek nemzetközi biztonsága nemes ügyét. Meggyőzően mutatják be, milyen döntő jelentősége van a béke szempontjából a Szovjetunió és a többi szocialista ország békeszeretó külpolitikájának, az SZKP, annak központi bizottsága és Leo- nyid Brezsnyev elvtárs, az SZKP KB főtitkára, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnökségének elnöke által előterjesztett több rendkívül fontos külpolitikai kezdeményezésnek, amelyek a nemzetközi légkör javítását tartják szem előtt.

Ezzel összefüggésben különösen szembetűnő az Olasz Kommunista Párt vezetősége megnyilatkozásainak eltérése. Az OKP vezetősége a közelmúltban nyilatkozatot adott ki a lengyelországi eseményekről, majd sor került a párt központi bizottságának rendkívüli ülésére, amelyen Berlinguer elvtárs tartott előadói beszédet. Több cikket tett közzé a l’Unitá napilap.

A központi bizottság ülésén a világ helyzetét és az SZKP kül- és belpolitikáját mintegy görbe tükörben mutatták be. Az OKP vezetői nemegyszer hangoztatták, hogy napjaink legfontosabb kérdése, az emberiség további előrehaladásának feltétele a béke megőrzése és megszilárdítása. Most azonban olyan dokumentumokat adnak ki, amelyekben lekicsinylőén szólnak a reális szocializmusról és a szocialista közösségről, amelyek a világbéke fő anyagi és politikai védelmezői, a legfontosabb erőd, amely mindenütt a világon a társadalmi haladás megállítására és visszafordítására irányuló imperialista vágyak és valamennyi próbálkozás útjában áll.

Habár az OKP vezetői egy vagy két mondatban szólnak arról, hogy távol áll tőlük a Szovjetunió nemzetközi szerepének figyelmen kívül hagyása, ugyanakkor kijelentik, hogy „más esetekben“ a Szovjetunió politikája állítólag szembehelyezkedik a népek érdekeivel. Az OKP központi sajtószerve, a l’Unitá 1981. december 15-én közölt szerkesztőségi cikkében egyenesen szembeállítja egymással a Szovjetunió biztonsága garantálásának és a kelet-európai szocialista országok népeinek az érdekeit; Berlinguer elvtárs ezután a központi bizottság ülésén előterjesztett jelentésében az enyhülési folyamat fékezését és korlátozott kiterjedését a Szovjetuniónak „befolyási szférája védelmére“ tett erőfeszítéseivel hozta összefüggésbe.

Ennek az álláspontnak, amely távol áll az események objektív és kommunista módon történő osztályjellegű értékelésétől és még inkább a proletár internacionalizmustól, szomorú eredete van. Az OKP vezető képviselői ugyanis a tények és az Olasz Kommunista Párt hagyományos értékelése és elemzése ellenére bizonyos idő óta a hírhedt „tömbpolitika“ hamis szemszögéből ítélik meg és értékelik a Szovjetunió külpolitikáját és a világpolitikát. Ez az álláspont gyakorlatilag egy szintre helyezi a NATO-t és a Varsói Szerződés Szervezetét, a Szovjetuniót és az Egyesült Államokat, és hasonló célokat és politikát feltételez róluk. Ez az álláspont figyelmen kívül hagyja a lényeget, az államok külpolitikájának tartalmát és osztályjellegét, a szocialista országoknak a nemzetközi színtéren kifejtett békeszeretó és haladó jellegű tevékenységét is beleértve.

Ez a hozzáállás rossz szolgálatot tesz az OKP vezetőinek. Szavakban azt hirdetik, hogy a népek életének szociális és politikai változásait nem lehet feláldozni a „tömbök érdekeinek“. Ezzel egyidöben pedig képesek fellépni a Szovjetunió azon akciói ellen, amelyek az ellenforradalom exportja és annak az imperialista tömbnek a durva próbálkozásai ellen irányultak és irányulnak, amely meg akarja bontani és a saját javára akarja megváltoztatni a világon kialakult erőegyensúlyt, és vissza akarja fordítani a nemzetek életében végbemenő szociális és politikai változások folyamatát.

A Szovjetunió a nemzetközi színtéren megvalósítandó irányvonalában mindig szorosan együttműködik a többi szocialista országgal. A szocialista közösség közösen oldja meg saját biztonsága garantálásának és a világbéke védelmének problémáit a szocialista internacionalizmus elvei alapján. Es épp a testvérországok és barátaink mindenütt a világon hangsúlyozzák, hogy a Szovjetunióra nehezedik a fő teher az imperializmus fenyegetéseivel szemben az egész szocialista közösség biztonságának védelme során, hogy sikereik fő támasza.

Kétséges, hogy az OKP vezetésében mindezt ne tudnák, vagy ne értenék. Nemcsak a kommunisták, de más haladó és demokratikus körök is értik, hogy napjaink imperialista burzsoáziája az osztályharcot feltartóztathatatlanul a legbar- bárabb reakció világméretű őrjöngéséhez vezetné, ha nem lenne az imperializmusnak olyan „ellensúlyozása“, mint a Szovjetunió és szocialista szövetségesei. Szomorú, de tény, hogy „tömbön kívüli“ hozzáállásával a nemzetközi ügyekkel kapcsolatban az OKP vezetősége gyakorlatilag az imperialisták malmára hajtja a vizet.

Az OKP vezetőségének legutóbbi megnyilatkozásaiban és a KB ülésén felülvizsgálták a párt álláspontját a szocialista közösség országaival és a Szovjetunióval, mint szocialista országgal szemben. A dolog odáig fajult, hogy Napolita- no, Ingrao és más elvtársak az OKP vezetésében egyáltalán kétségbe vonták a szocializmus létezését a Szovjetunióban.

Ürügyként a lengyelországi eseményeket választották. De függetlenül a lengyelországi eseményektől az Olasz Kommunista Párt vezetősége már régóta a marxizmus-leninizmustól való elhajlás és a szocializmus meg a béke számára idegen és káros álláspontra való átállás felé vette az irányt. Most, a lengyel válság

értékelésének ürügyén az OKP KB ülése befejezte azt az irányvonalat amely már nyilvánvaló volt az OKP vezetésének előző dokumentumaiból és megnyilatkozásaiból: fellépni a szocialista országok ellen; befeketíteni az SZKP, a szovjet nép és a szocialista közösség többi országai népeinek nagy történelmi győzelmét.

Az OKP vezetése nyilatkozatának szerzői és még inkább a KB-ülés egyes szónokai (G. Napolitano, P. Ingrao, E. Macaluso és mások) durván támadták a Szovjetuniót és a szocialista közösség többi államát. Mi mindent nem mondtak! A reális tényekkel és valamennyi ország kommunistái túlnyomó többsége nézetével ellentétben ezek a szónokok azt állították, hogy a szocializmus állítólag elveszítette mozgató erejét, és megállt a fejlődésben. Az OKP vezetői olyan messzire jutottak, hogy a szocializmus és a Szovjetunió ellenségeinek terminológiáját használva a szocialista közösség országainak „átalakulásáról“ merészeltek beszélni.

Ha az antikommunistákhoz hasonlóan ilyesmit állítanak, nem hajlandók meglátni, hogy ezekben az országokban épp a jelenlegi rendszer valósította meg első ízben a szocializmus nagy gondolkodóinak eszméit és a dolgozó nép évszázados álmait.

Hogyan lehet kétségbe vonni, hogy a győzelmes szocializmus és egyedül ez a szocializmus nyújtotta az embernek a legfontosabbat - a munkára való jogot, és megszabadította őt a nyomortól és a munkanélküliségtől, bebiztosította az ember életerejének és tehetségének fejlesztését és érvényesítését, ami ezeknek az országoknak a történelmében példátlan, védelmezi az embereket az imperializmus agresszív akcióival szemben.

Hogyan lehet kétségbe vonni, hogy a győzelmes szocializmus a történelemben először váltotta fel a kizsákmányolók hatalmát a dolgozók hatalmával, vagyis a néptömegek számára a legszélesebb demokráciával? Ez a demokrácia mind lényegével, mind megnyilvánulási formáival, igaz, messze túllépte a burzsoá demokrácia kereteit és sémáit. De hiszen éppen a szocialista demokrácia, anyagi gyümölcsei és mindaz, amit a dolgozó embernek adott, új korszakot nyitott a jelenkor történelmében!

És most, ma? Ma, a szocialista közösség országai folytatják fokozatos fejlődésüket. Ez egyaránt vonatkozik a gazdaságra, a társadalmi és kulturális életre. Természetesen a szocialista demokráciára is.

A szocialista országoknak mindamellett természetesen nem áll szándékukban szabad kezet adni azoknak, akik ignorálják és megsértik a szocialista törvényességet, akik a kívülről jövő uszításra és segítségre támaszkodnak és így próbálják aláásni a szocialista rendszert - a néptömegek jogainak és szabadságának fő zálogát. Ezzel a szocializmus nemcsak nem sérti meg a demokrácia és az emberi jogok alapelveit, hanem ellenkezőleg biztosítja reális védelmüket.

A szocialista országokban vannak nehézségek és hiányosságok is. Ez érthető. Hiszen a járatlan út felfedezőinek problémái és feladatai állnak előttük. Nem sikerült még teljes mértékben kiiktatni az emberek tudatából a kapitalizmus „anyajegyeit“ sem. Negatív befolyással van a szocialista gazdaságra az imperializ- ' mus által kezdeményezett lázas fegyverkezés és az imperializmusnak azok az erőfeszítései, hogy a kapitalista gazdaság válságának terhét áthelyezzék a szocializmusra. A szocialista országokban a nehézségekről és a hiányosságokról nyíltan beszélnek a pártok kongresszusain éppúgy, mint mindennap a sajtóban, a gyűléseken stb. A legfontosabb az, hogy erről azért beszélnek, hogy ezeket a hiányosságokat megszüntessék és a nehézségeket áthidalják. Mindez a nép érdekében történik. Ezeket a nehézségeket a szocialista országok politikai és gazdasági rendszere gyümölcsének feltüntetni - ahogy ezt az OKP vezetése teszi - azt jelenti, hogy feje tetejére állítják a dolgokat. A burzsoá propaganda már régóta ezt teszi. Most az OKP vezető képviselői is erre az útra léptek.

Nem szabad elfeledni azt sem, hogy az egyes szocialista országok életében felmerülő nehézségek - nagyon lényeges - okai között szerepel az osztályellenség aktív felforgató tevékenysége. Természetesen jó lenne, ha nem lennének olyan jelenségek, mint az imperialista beavatkozás és a szocializmus elleni állandó felforgató tevékenység. Egyszerűbb lenne, ha ezek az erők tevékenységüket nem lepleznék szép jelszavakkal arra számítva, hogy egyes emberekre hatással van ez a propaganda. Az életben, sajnos, mindez előfordul. A nemzetközi színtéren folytatódik az osztályharc. És mivel így van, nemcsak minden kommunistának, de az imperializmus és a háború valamennyi őszinte ellenzőjének meg kell keresnie a helyét ebben a harcban.

Sajnos, meg kell állapítanunk, hogy az OKP vezetősége álláspontjával gyakorlatilag egy táborba került azokkal az erőkkel, amelyek a szocializmus ellen harcolnak. Ez valóban sajnálatos.

Az OKP vezetőségének dokumentumaiban különböző módon ismétlődik pártunkról még egy elkoptatott állítás, mégpedig az, hogy az SZKP valakire ráerőszakolja a szocializmus saját „modelljét“.

Áz SZKP ezt a tézist és magát a „modell“ fogalmát határozottan visszautasítja. Nem létezik semmiféle „szovjet modell“. Szovjet tapasztalatok vannak, amelyek a kommunista mozgalom véleménye szerint tartalmaznak általánosan érvényes vonásokat és sajátosan nemzeti vonásokat. Éppúgy, mint bármely más szocialista ország tapasztalatai.

Teljesen nyilvánvaló, hogy Magyarország vagy Kuba, Jugoszlávia vagy Mongólia, Vietnam vagy Csehszlovákia, Bulgária vagy Lengyelország a maga módján a neki sajátos formában valósította meg forradalmát. A nemzeti sajátosságok a következő szakaszban, a szocialista társadalom építésének és megszilárdításának szakaszában, a szocializmus felépítésének szakaszában is meqnyilvá- nultak.

Mint ismeretes, az SZKP XXVI. kongresszusa ismét energikusan megerősítette az SZKP meggyőződését, hogy minden forradalmi pártnak elvitathatatlan joga, hogy kiválassza a szocializmusért vívott harc és a szocializmus építésének saját útját és formáit. Az olasz elvtársak azonban úgy tesznek, mintha nem tudnának az SZKP elvi téziséről, és „új megoldásokra“ való felhívásaikkal olyan ajtón dörömbölnek, amely nyitva áll.

Az OKP vezető képviselői kijelentik, hogy országukban a „saját szocializmusukat“ akarják felépíteni, amely jobb és tökéletesebb lenne, mint az, amely más országokban létezik. Rendben. A szovjet kommunisták bizonyára másokhoz hasonlóan csak azt mondhatják - ez a ti dolgokot, sok szerencsét. Azonban sosem ismerik el helyesnek és tisztességesnek, ha a jövő szocializmusának felépítése céljából kifejtett erőfeszítéseket úgy próbálják megokolni, ahogy az OKP vezető képviselői, nem új, valóban komolyan kidolgozott tervekkel -, figyelembe véve Olaszország sajátosságait -, hanem absztrakt elmefuttatásokkal a demokráciáról és elképesztő deklarációkkal a jelenlegi, már létező szocialista társadalmak „kilátástalanságáról“. Ezek a társadalmak dinamikusan fejlődnek, általános érvényű történelmi tapasztalataik és élő gyakorlatuk alapjában véve meghatározta és meghatározza a világ jelenlegi arcát.

Az olasz elvtársak hamisan írják le a világszocializmus gyakorlatát is. Pedig egy olyan társadalom felépítésének gyakorlatáról van szó, amely példátlan a történelemben, rendkívül termékeny forrás a tudományos szocializmus eszméinek gazdagítására. Ha valaki nem látja valóban éltető, dialektikus kapcsolatukat a marxizmus-leninizmus elméletével, akkor tudatosan hunyja be szemét e világ előtt, amelyet most a létező szocializmus kifejezéssel illetnek, tudatosan nem veszi észre rendkívül gazdag gyakorlatát.

Valójában úgy tűnik, hogy a szocializmus új, ismeretlen „modelljét“, amelyet az OKP vezetői nyilvánvalóan más kommunista pártokra és országokra is rá akarnak erőszakolni, csak azért hívták életre, hogy bepiszkítsák és lejárassák a több mint' fél évszázada már valóban létező szocializmust. Erre lehet következtetni az OKP vezetőinek a tudományos szocializmussal és a marxizmus-leniniz- mussal szembeni álláspontjából is. A központi bizottság ülésén ezekről végtelenül óvatosan beszéltek, mint a dogmatikus, megcsontosodott igazságok valamilyen gyűjteményéről.

Az ilyen megnyilatkozások és alaptalan támadások a világ kommunistáinak tudományos világnézete és elméleti fegyvere ellen csak dezorientálhaíják a szocializmus harcosait. Teljesen eltorzítják azt a szerepet, amelyet a marxista -leninista elmélet a világ forradalmi megváltoztatásában játszott, játszik és játszani fog, azokat a gondolatokat, amelyeket (Folytatás a 4. oldalon)