Új Szó, 1982. december (35. évfolyam, 285-310. szám)

1982-12-13 / 295. szám, hétfő

1. JERIOVÁ... 3. PAULU Ragyogó rajt a sífutó VK-n (ČSTK) - Kitűnően szerepeltek a csehszlovák sífutónők a Világ Kupa első versenyén. Az olaszországi Val di Soleben az 5 km-es távon Kvéta Jeriová végzett az élen, Blanka Paulű a harmadik és Anna Pasiarová a hatodik helyen végzett. A Szovjetunió képviselőinek ki­vételével a világ legjobbjai álltak rajthoz. Nagyon jó feltételek között 13 ország 77 versenyzője küzdött a helyezésekért. A verseny drá­maian alakult. Másfél kilométernél Pasiarová vezetett a norvég Pet- tersen, a finn Hämäläinen, Jerio­vá és Paulú előtt. A harmadik kilométernél már Jeriová vezette a mezőnyt egymásodperces előnnyel a finn lány és Pasiarová elótt. A 4. kilométernél már csak Finnország képviselője volt képes lépést tartani Jeriovával. Pasiaro­vá ekkor még a negyedik helyen versenyzett, de a hajrában ketten megelőzték. Rajthoz állt még a csehszlovák színek képviseletében Gabriela Svobodová, akit túl korán indítot­tak útnak, vissza kellet térnie a rajtvonalra, s ez annyira megza­varta, hogy csak 21. lett. A fiatal Zora Kepeňová a táv első két harmadában nagyon jól tartotta magát, a hajrá kapaszkodóidba'-« viszont annyira kimerült, hogy vé­gül a 24. helyen végzett. Jaroslav Potméšil központi edző a verseny után a kővetke­zőket mondotta: - Elégedettek vagyunk az eredményekkel, az el­ső verseny jó felkészülésünkről tanúskodik. A további versenyekre Davosba már nyugodtabban utaz­hatunk, természetesen az intenzív edzést folytatjuk. A hétfői váltóban Jeriová, Paulű és Pasiarová indul. Svobodová és Kepeňová egy NDK-versenyzóvel kombinált csa­patban áll majd rajthoz. Eredmények: 1. Jeriová 15:36,3, 2. Hämäläinen 15:44,3, 3. Paulű 15:47,5, 4. Määtä (finn) 15:58,1, 5. Jahren (norvég) 15:58,2, 6. Pasiarová 16:01,3, 7. Pettersen 16:07,1 p. Az olasz lányok közül Canins szerepelt a legjobban, a 14. he­lyen végzett, az NDK-beli Noack a 12., a kanadai Firth a 18. helyet szerezte meg. Igor Turcsin sosem kézilabdázóit A nagy vesztesből - győztes Bajnoki pontokért I. kosárlabda-liga Férfiak - A 11. fordulóban a táblázat élén álló Inter Bratislava bár nehezen, de győzött a Prievidza fölött és így megőrizte elsőségét. Továbbra is a Pardubice áll a második helyen, mely hétpontos különbséggel legyőzte az eddig 3. helyezett olomouci katonákat. Eredmények. Inter Bratislava-BC Prievidza 103:100 (57:50). A keddi ljubljanai KEK-mérkőzés után a bajnokjelölt Inter a hazai bajnokságban azt a csapatot látta vendégül, amelytől az első félidő­ben első Vereségét szenvedte el. A vendégek jól ráéreztek, hogy az Inter megfogható, s a találkozó utolsó pillanatáig nem adták fel a küzdelmet. Egyébként az első félidő feléig fej fej melletti küzdelem folyt, az egyik csapat kosarára a másik azonnal válaszolt. A hazaiak játékára az egész mérkőzé­sen erős hullámzás volt jellemző, az 5. perc körül hibák egész sorát követték el a sárga-feketék, a félidő dereka táján viszont igazi, szép kosárlabdával rukkoltak ki. Ekkor zsinórban öt kosarat értek el, s a mérkőzés során először sikerült kilencpontos előnyt szerezniük; három perccel később azonban ez az előny két pontra csökkent. A szünetig aztán újra nőtt a Prievidza hátránya. A forduló után nem változott semmi a két együttes addigi játékstílusán. A laza védekezés rengeteg fölösleges szabálytalanságot szült, s mindjárt a 2. percben kipontozódott a vendégek kö­zépjátékosa, Kotleba. Még egy érde­kesség, hogy az első kosár csak ez­után esett. Rövidesen távozni kénysze­rült a hazaiak játékmestere, Boja- novský is. Ekkor ugyan úgy látszott, hogy az Inter már simán győz, hiszen 15 ponttal vezetett. Nem így lett, a Prie­vidza 4 pontnyira jött fel, így a végén fölösleges dráma következett a hazai­ak számára. Legeredményesebb játékosok: Kro- pilák 30, Padrta 24, Rajniak 15, ill. Krivošík 29, Kristiník 28, Knob 20. (urbán) További eredmények: Pardubice -Olomouc 101:94 (52:46), legtöbb pont: Böhm 31, ill. Ptáček 24. Slávia VŠ Praha-NHKG Ostrava 69:68 (35:37), legtöbb pont: Pospíšil 17, ill. Brázda 21. Handlová-Zbrojovka 108:93 (48:45), legtöbb pont: Brabe- nec 37, ill. Nečas 20. Svit-Žilina 92:77 (48:40), legtöbb pont: Majerčák 37, ill. Beránek 26. Az élcsoport: 1. Inter 20, 2. Pardubice 18, 3. Olomouc 17 pont. Nők - A 7. fordulóban a prágai ranga­dón vereséget szenvedett az éllovas Sparta, de jobb pontaránya révén to­vábbra is vezet. Slávia VŠ Praha- Sparta Praha 77:71 (39:38), KPS Karácsonyi úszóverseny (ČSTK) - Gottwaldovban immár 19.- szer került sor a hagyományos kará­csonyi úszóversenyre, melyen 5 or­szág közel 200 úszója rajtolt. A ver­seny fődíját Petr Adamec nyerte, aki az 1500 m-es férfi gyorsúszásban 15:37,8 perccel nem hivatalos országos csú­csot ért el a 25 méteres medencében. Az eredményekből - férfiak - 200 m mellúszás: Milý 2:22,22 - nem hivatalos csúcs, 100 m pillangó és 100 m gyors: Géry 56,3 ill. 51,8,200 m hátúszás: Bidrman 2:05,3 - ifjúsági csúcs. Nők - 100 m mellúszás: Brezí- ková 1:15,0, 200 m pillangó: Rajdová 2:22,7, 400 m gyors: Erleen (svéd) 4:24,0 p. rirno-Slávia Prešov 82:45 (43:21), Ru- žomberok-Slovan Bratislava 74:78 (36:30), Lok. Košice-ZŤS Košice 90:84 (38:39). A sorrend: 1. Sparta 12, 2. VŠ Praha 12, 3. KPS Brno 12 pont. I. röplabda-liga Férfiak - Az 5. kettős forduló mér­kőzéseire került sor. Slávia VŠ Pra- ha-Slávia UK 3:1 és 3:0, ČH Bratisla- va-Aero Odolena Voda 3:1 és 3:0, Dukla Liberec-Ústí nad Labem 3:1 és 3:0, Zbrojovka-Vítkovice 3:1 és 3:1. Nők - A 4. kettős forduló eredmé­nyei: KPS Brno-ČH Bratislava 3:0 és 3:1, Olomouc-Slávia Praha 3:0 és 3:0, Lók. Liberec-RH Praha 2:3 és 2:3. Kvéta Jeriová (ÖSTK-felv.) ökölvívó-vereség (ČSTK) - A csehszlovák ököl­vívó-válogatott vereséggel bú­csúzott az idei évtől. Nemzetek közötti találkozón Gmündben a csehszlovák öklözök 6:18 arányban alulmaradtak a ven­déglátó NSZK-val szemben. A csehszlovákok pontjait Tišer (el­lenfele nem állt ki), Puha (ponto­zással győzött Schäfer fölött), va­lamint Franek és Ligoš szerezték, akik döntetlenül mérkőztek a Ro- chigiani fivérekkel. A hazaiak na­gyon jó erőnlétben mutatkoztak be és taktikailag is felülmúlták ellen­felüket. &P0Ü0GADÁS A Sportka 50. játékhete I. hú­zásának nyerőszámai: 7 16 17 22 37 43 Pótszám: 20 A II. húzás nyerőszámai: 1 15 24 45 46 48 Pótszám: 13 A MATES nyerőszámai: 15 17 21 24 35 EREDMÉNYEK - ESEMÉNYEK - EREDMÉNYEK • Ingemar Stenmark, a világ egyik legjobb alpesi síelője be­jelentette, hogy sportpályafutását az 1984. évi szarajevói téli olimpi­án fejezi be. • Az NDK-ban az év sporto­lója a kerékpározó Bernd Dro- gan, a nőknél a 400 méteres síkfu­tás világcsúcstartója, Marita Koch lett. • Az amerikai Sigalos, Schwartz kettős nyerte a salak­pályás motorkerékpáros-világbaj- nokság páros döntőjét, melyre az ausztráliai Liverpoolban került sor. A csehszlovák Dryml, Štancl ket­tős hetedik lett. • A csehszlovák Šmíd és a francia Noah került a toulousi tenisztorna férfi egyesének döntőjébe. Az elődöntőben: Šmíd-Westphal (nyugatnémet) 3:6, 6:1, 6:4, Noah-Birner 3:6, 6:3, 6:4. Férfipáros elődöntő: Šmíd, Složil-Hlasek (svájci), Sanders (holland) 6:2, 6:1. • Az NHL észak-amerikai jég­korong-liga legutóbbi eredmé­nyei: Boston - Chicago 4:2, Hart­ford - Philadelphia 7:4, New York Islanders - New Jersey 7:1, Mont­real - Buffalo 3:2, Toronto - Det­roit 2:6, Winnipeg - Los Angeles 4:3, St. Louis - Vancouver 1:3. A KÜLFÖLD LABDARÚGÁSA + Az NDK bajnokságának 13. fordulójában a következő ered­mények születtek: Lokomotíve Leipzig-Dynamo Dresden 2:1, Hansa Rostock-Magdeburg 3:2, Zwickau-Chemie Halle 3:3, Je­na-Dynamo Berlin 1:1, Union Berlin-Erfurt 1:1, Karl Marx- Stadt-Wismut Aue 2:0, Ode- ra/Frankfurt-Chemie Böhlen 2:0. - Vezet 21 ponttal a Dyna­mo Berlin a 18 pontos Lokomo­tíve Leipzig és a 17 pontos Er­furt előtt. + Az NSZK bajnokságában a következő eredmények szület­tek: Bayer Leverkusen-Eintracht Braunschweig 1:0, Stuttgart-Kai­serslautern 1:1, Hamburger SV-Schalke 04 6:2, Bayern Mün­chen-Nürnberg 1:0, Bochum -Werder Bremen 1:2, Eintracht Frankfurt-Fortuna Düsseldorf 2:2, Arminia Bielefeld-Karlsruher SC 5:1, Hertha BSC-FC Köln 0:0. - Az élcsoport állása: 1. Hambur­ger SV 26, 2. Bayern München 24, 3. Borussia Dortmund 23 ponttal. + Az angol bajnokság hétvé­gi fordulójának eredményeiből: Birmingham-Southampton 0:2, Brighton-Norwich City 3:0, Ips­wich Town-Evertön 0:2, Liver­pool-Watford 3:1, Luton-Man­chester City 3:1, Manchester United-Notts County 4:0, Not­tingham Forest-Swansea 2:1, Stoke City-Tottenham Hotspur 2:0, West Bromwich Albion -Sunderland 3:0, West Ham United-Coventry City 0:3.- A táblázat élén 37 ponttal a Li­verpool áll a 34 pontos Man­chester United és a 32 pontos Nottingham Forest előtt. + A skót bajnokság legutóbbi fordulójában a Bohemians soron következő kupaellenfele, a Dun­dee United 7:0 arányban meg­semmisítő vereséget mért a Kil­marnock csapatára. A további eredményekből. Aberdeen-Celtic 1:2, Hibernians-Dundee 1:1, Glasgow Rangers-Montor 1:1, St. Mirren-Montherwell 3:0. - Skóciá­ban az éllovas Celtic Glasgownak 25 pontja van. Három pont az előnye a Dundee United és négy az Aberdeen előtt. + A magyar válogatott meg­kezdte portyáját a karibi térség­ben. Első mérkőzésén 5:0 (2:0) arányban győzött a Joung Hol­land Curacao csapata ellen. + Az Interkontinentális Kupa döntőjében Tokióban az uruguayi Penarol Montevideo 2:0 (1:0) arányban legyőzte az Aston Villát. A mérkőzésnek 62 000 nézője volt. Góllövők: Goncanves és Silva. + A francia bajnokság 19. fordulójának eredményeiből: Lille-Toulouse 3:0, Auxerre- Brest 4:2, Tours-St. Germain 3:1, Rouen-Bastia 2:1, Monaco-Mul- house 1:0, Nantes-Lens 5:1. + A spanyol bajnokság előreho­zott mérkőzésén a Malaga 2:0 arányban kikapott az Atletico Mad­ridtól. Ahányszor látom a kispadon, mindig Anatolij Taraszovot, a 60-as évek verhetetlen szovjet jégko­rong-válogatottjának legendás^ hí­rű edzőjét juttatja eszembe. Ö is kemény kezű mester, mézkőzés közben állandóan korholja játéko­sait, akik egy-egy elrontott helyzet után szinte remegve pillantanak felé, ő is a csúcsra vezette váloga­tottját, neki is van egy híres jegy­zetfüzete. .. Ráadásul a találkozó alatt szinte fanatikus szurkolóvá válik, felugrál a kispadról, szünet nélkül hangosan adja utasításait, legyintget a bírókra, reklamál, befut a pályára, vitatkozik a zsűrivel... Civilben viszonylag nyugodt, ki­egyensúlyozott ember. A kispad világa azonban egészen más. Szí­vesen fogad néhányunkat szállo­dai szobájában az NDK elleni győztes meccset követő napon. Es beszél a múltról, a jelenről, a jövőről. Ami meglepő: a most 46 esz­tendős mester sosem kézilabdá­zott! Huszonkét éve került Kijevbe testnevelő tanárként, kosárlabda szakot végzett az egyetemen. Meglepődött, amikor az iskola igazgatója azt mondta neki: vegye pártfogásba a kézilabdázni akaró lányokat. Igor Turcsin kiválasztott 20-25 kislányt, s azt mondta nekik: ,,Nemcsak megtanítalak bennete­ket kézilabdázni, hanem az a cé­lom, hogy szovjet bajnokságot nyerjetek...“ Sok-sok verejtékes óra, nap, év következett. Gyakran kicsordultak a lányok könnyei, s nem egyszer azt mondták: soha többé nem nyúlnak labdához. Ám mindig visszatértek a pályára, az edzőterembe. Közülük egy, Zinai­da, a mester felesége még most is tagja a válogatottnak... 1965-ben a Szpartak Kijev lá­nyai már annyira jónak érezték magukat, hogy meghívták az ak­kor konkurrencia nélkül álló Lucs Moszkva csapatát. A fővárosiak 30 gólt dobtak ellenfelüknek és hazautaztak. Zinaida Turcsina így emlékszik vissza erre a meccsre: ,,Fiatalok voltunk, és azt hittük, miénk a világ, legyőzhetjük a baj­elbuktunk a bratislavai VB-n, az olimpiát viszont újra megnyertük. Azt szokták rólam mondani, hogy a világbajnokságok nagy vesztese vagyok... • Mennyit edz a kijevi csapat, melyből 10 játékos tagja a mostani világbajnoki együttesnek?-Általában két edzést tartunk naponta. Ezt azonban csak úgy lehet hasznosan elvégezni, ha a lányok fanatikusan szeretik ezt a játékot. Ezért is tartom alapvető edzői hivatásomnak a fanatizálást. • Igaz, hogy van egy híres fe­kete füzete?- Van egy füzetem, amely több mint 400 edzésgyakoraltot tartal­maz. Ezeket a világ miqden ré­szén gyűjtöm, beírom a füzetbe. Ezért edzéseink nem unalmasak, nem egyhangúak. Két óra alatt 40 gyakorlatot is elvégzünk. • Szabálymódosításra szorul-e még a kézilabda?- A játékvezetők kezében a to­vábbi fejlődés. Én személy szerint bevezetném a nálunk már régen érvényben levő 45 másodperces szabályt; így sokkal dinamiku­sabb lenne a játék, a csapatok nem vinnék túlzásba a labdatar­tást. • Mivel foglalkozik szabad ide­jében?- Rendkívül kevés a szabad időm, hiszen három helyen is edzósködöm. Ami ezen kívül ma­rad, azt a családommal töltöm. Segítek a feleségemnek, sokat tö­rődöm 14 éves kislányommal, es­ténként pedig olvasok. Főleg a drámákat szeretem... • Zinaida, a felesége a Kijev és a válogatott egyik erőssége. Ott­hon is szoktak „kézilabdázni“?- Lehet, hogy hihetetlennek tű­nik, de soha egyetlen szó sem esik közöttünk a csapat dolgairól, a kézilabdázásról.. • Csakugyan nem hittük. Ezért még megkérdeztük: itt, Budapes­ten, a VB színhelyén sem beszél­nek a játékról? Egy szobában laknak...- A világbajnokság az más. Meghallgatom ót, de nem hagyom magam befolyásolni... Igor Turcsin magyaráz egyik játékosának (Gyökeres György felv.) nokot. Nagyon nekikeseredtünk, de fogadást tettünk: elvesszük a bajnoki címet a Lucstól...“ És el is vették. 1969-ben elsők lettek, s azóta minden évben rend­szerint veretlenül végeznek az élen. Elsősorban azért, mert egy percre sem feledkeznek meg az utánpótlásról. ,,Kilencesztendős korban kezd­jük a kiválasztást“ - mondja a mester. ,,- Hét-nyolc éven át tanítjuk őket a sportiskolában. Azért mondom ezt többes szám­ban, mert a sportiskolánál is edzős- ködöm. Természetesen csak a legtehetségesebbek kerülnek a Szpartakhoz, ók aztán évekig együtt készülnek. Ez azért is jó, mert beléjük oltódik a klubszeretet és ez a sikerek egyik meghatáro­zója. “ Már csaknem egy fél órája be-, szélgetünk (pontosabban: beszélt az edző), amikor azt javasolja: kérdezzünk, mert ő estig is mesél­ne, de hát még edzésre is kell menniük. Hát kérdeztünk... • A Szpartak Kijev mellett a vá­logatottat is irányítja...- Tizenkét esztendeje vagyok a válogatott szakvezetője. Egy ku­darcunk különösen fáj: 1975-ben otthonunkban nem tudtuk meg­nyerni a világbajnokságot. De ta­nultunk a hibákból, az olimpián javítottunk. Arfán 1978-ban ismét • Most egy „illetlen“ kérdés: azt mondják, Zinadia csak azért tagja a válogatottnak, mert ön az edző...- Nehéz erre válaszolnom, de elfogulatlanul kijelenthetem: ta­pasztalata, irányítókészsége, já­tékbiztonsága nagyon sokat jelent a csapatnak. Látta az NDK elleni meccsen? Nem nagyképűségből mondom: ó volt a mi,,nyerő“ em­berünk, a legkritikusabb helyze­tekben adott injekciót a csa­péinak. .. így igaz. A szakemberek is ilyen értelemben nyilatkoztak. Az NDK elleni mérkőzés pedig kulcsfon­tosságú volt. Már ekkor sokan jó­solgatták, hogy Igor Turcsinból, a világbajnokságok nagy veszte­séből - győztes lesz. Ez pénteken este, egy fordulóval a VB befeje­zése előtt, be is következtett: két olimpiai bajnokság, két világbajno­ki ezüst- és egy bronzérem után végre világbajnoki cím! A Budapesten szerepelt 16 já­tékos közül tizennégy diáklány, kettő tanítónő. A 36 esztendős Zinadia is tanítónő. A legfőbb „ta­nító“ azonban Igor Turcsin mes­ter. A „diáklányok“ jól elsajátítot­ták a leckét. Utólag gratulálunk... TOMI VINCE ÚJ SZÚ 6 1982. XII. 13.

Next

/
Thumbnails
Contents