Új Szó, 1982. december (35. évfolyam, 285-310. szám)

1982-12-17 / 299. szám, péntek

ÚJ szú 7 1982. XII. 17. A társadalmi szervezetek feladatairól A Csehszlovák Nemzeti Front KB Elnökségének ülése (ČSTK) - Ülést tartott szerdán Prágában a Csehszlovák Nemzeti Front Központi Bizottságának El­nöksége. A tanácskozás elején a Cseh­országi Horgászok Szövetségé­nek képviselői átadták szerveze­tük 250 000 koronás önkéntes adományát a Nemzeti Front béke- és szolidaritási alapjára. Az elnök­ség ezzel kapcsolatban nagyra ér­tékelte a szövetség eljárását és megelégedéssel nyugtázta, hogy rendkívüli visszhangra talált a Csehszlovák Nemzeti Front Központi Bizottságánál a Cseh­szlovák Békebizottságnak és a békevilággyülés az életért, az atomháború ellen csehszlovák előkészítő bizottságának felhívá­sa. Ez is kifejezi lakosságunk eltö­kélt szándékát, hogy hatékonyan hozzájárul a béke megőrzéséhez és a békevilággyülés előkészüle­teihez. Ezután az Elnökség megvitatta az arról szóló jelentést, milyen tapasztalatokat szereztek a Nem­zeti Front szervei és szervezetei a CSKP KB 4. ülésén elfogadott határozatok lebontásában és vég­rehajtásában. Megelégedéssel ál­lapította meg, hogy e szervek és szervezetek saját feltételeik alap­ján intézkedéseket tettek a 4. ülés határozatainak teljesítése érdeké­ben. A mezőgazdaság feladatai­nak teljesítéséhez való felelős hozzáállás ebben az évben szép sikereket és gazdag tapasztalato­kat eredményezett, amelyeket a jövő évben maximálisan fel kell használni. Az elnökség javasolta a Nemzeti Front szervezetei köz­ponti bizottságainak, hogy fordít­sanak nagy gondot a mezőgazda­ság megsegítésére, s ennek érde­kében alkalmazzák a tömegpoliti­kai munka minden formáját. A továbbiakban az elnökség megvitatta azokat a tapasztalato­kat, amelyeket a Nemzeti Front dél-csehországi szervei és szer­vezetei a CSKP KB 6. ülésén elfogadott határozatok lebontása és végrehajtása során szereztek. Fegyveres akciók Libanon-szerte TÖRÉKENY TRIPOLI TŰZSZÜNET (CSTK) - Izraeli csapategysé­gek a Bekaa-völgyben a csütör­tökre virradó éjszaka tüzérségi párbajt provokáltak ki az arab bé­kefenntartó erők szíriai egységei­vel. A tüzérségi párbaj több mint tíz órán át tartott. A dél-libanoni Nabatijehben tegnap felrobbant egy parkoló gépkocsiban elhelyezett pokol­gép. A robbanás következtében életét vesztette az Izrael-barát szeparatista Szaad Haddad őr­nagy ottani fegyveres egységei­nek parancsnoka. A legutolsó jelentések szerint az észak-libanoni Tripoliban nem tartott sokáig a szerdán megkötött fegyverszünet. Ezt a Khaddam külügyminiszter vezette szíriai kül­döttségnek sikerült elérnie, amely libanoni politikusok kérésére érke­zett Tripoliba. A küldöttség meg­beszéléseket folytatott Rasid Ka­MX-fejlemények (ČSTK) - A Fehér Ház erőteljes nyomására a szenátus pénzügyi bizottsága tegnapra virradóan 16:12 arányban jóváhagyta Ro­nald Reagan elnök javaslatát az MX típusú interkontinentális raké­ták gyártásának finanszíroszásá- ra. A bizottság ugyanakkor csak abban az esetben engedélyezi a csaknem egymilliárd dolláros összeget az MX-ek gyártására, ha a Kongresszus hozzájárulását ad­ja a rakéták tervezett ún. sűrű telepítéséhez. BUDAPESTEN tegnap meg­kezdte munkáját a magyar or­szággyűlés téli ülésszaka. A ta­nácskozáson jóváhagyták a jövő évi állami költségvetési törvényja­vaslatot. A BOLGÁR NEMZETGYŰLÉS kétnapos ülésszaka csütörtökön fejeződött be Szófiában. A képvi­selők egyhangúlag jóváhagyták az 1983. évi népgazdaság-fejlesztési tervről és állami költségvetésről szóló törvényt. A ROMÁN KOMMUNISTA PÁRT háromnapos országos kon­ferenciája tegnap kezdte meg munkáját. A bukaresti tanácsko­záson elméleti és ideológiai kér­désekről, a RKP XII. kongresszu­sa határozatainak teljesítéséről, az egységes népgazdasági terv végrehajtásáról és az ország nyers­anyag- és energiabázisának fej­lesztéséről tárgyalnak. A fenti té­mákról Nicolae Ceausescu, az RKP főtitkára, államfő terjesztett elő beszámolót. AZ ENSZ BT szerdán egyhan­gúlag elítélte a Dél-afrikai Köztár­saságot a Lesotha elleni múlt hé­ten végrehajtott támadás miatt. Arra szólította fel Pretoriát, hogy fizessen kártérítést a lesothói kor­mánynak. BOMBA ROBBANT csütörtö­kön Bagdadban az IN iraki hírügy­nökség épülete mellett, egy sze­mélygépkocsiban. Hat személy vesztette életét, és többen megse­rami volt libanoni miniszterelnök­kel, tripoli politikai vezetővel és a szembenálló felek képvsielőivel. A Bejrúttól délkeletre fekvő Alaj közigazgatási körzetben csütörtö­kön újabb összetűzésekre került sor. Ezt a keresztény jobboldali egységek provokálták ki: a csütör­tökre virradó éjszaka aknavetők­kel és ágyúkkal lőtték a drúz mu­zulmánoknak Bhamdun városka közelében és a Bejrútot Damasz- kusszal összekötő stratégiailag fontos útvonal mentén levő állá­sait. Ülésezett az SZKP KB Politikai Bizottsága (ČSTK) - Az SZKP KB Politikai Bizottsága moszkvai ülésén tájé­koztatást hallgatott meg az euró­pai nukleáris fegyverek korlátozá­sáról, illetve a hadászati fegyverek korlátozásáról és csökkentéséről szóló szovjet-amerikai tárgyalá­sok lefolyásáról. Finnországi hiva­talos látogatásának, valamint Koi­visto finn államfővel és más veze­tőkkel folytatott tárgyalásainak eredményeiről Nyikolaj Tyihonov kormányfő számolt be. A testület jóváhagyta a tárgyalások eredmé­nyeit és megelégedéssel állapítot­ta meg, hogy a szovjet-finn kap­csolatok a kölcsönös megértésre épülnek. Népgazdasági kérdések­kel kapcsolatban a testület a gép­kocsitulajdonosoknak nyújtott szolgáltatásokról tárgyalt. besültek. A belügyminisztérium képviselője beszámolt arról, hogy a bűncselekmény elkövetőjét megölték. AZ OLASZ KÉPVISELÖHÁZ csütörtökön bizalmat szavazott Fanfani kormányának. A szenátus már egy héttel ezelőtt jóváhagyta az új négypárti kabinet programját. A VIETNAMI KP Központi Bi­zottsága az elmúlt napokban Ha­noiban az ország jövő évi gazda­sági és szociális fejlesztési felada­tairól tárgyalt. A testület intézke­déseket dolgozott ki a szocialista átalakulás ütemének fokozására. KÉSZÜLTSÉGBE HELYEZ­TÉK a ghanai fegyveres erőket, hogy visszaverhessenek bármi­lyen külföldi inváziót - jelentette ki az accrai rádióban mondott be­szédében a hadsereg egyik ma­gas rangú vezetője. A nemrég meghiúsult puccskísérlettel kap­csolatos vizsgálatok során ugyan­is kiderült, hogy az ellenzék to­vábbra is a jelenlegi rendszer megdöntésére törekszik. A tervek szerint állítólag a tenger felől zsol­dosok inváziójára kerül sor. KENAN EVREN török államfő tegnap befejezte tárgyalásait a kí­nai vezetőkkel. Evren ma Peking- ból Indonéziába utazik. A LÍBIAI TRIPOLIBAN meg­kezdte ülését a 17 arab ország több mint 100 politikai és társadal­mi szervezetét tömörítő Arab Népi Kongresszus állandó titkársága. A résztvevők az imperialista és cionista szervekkel szembeni kö­zös akcióprogramot dolgozzák ki. ARANYÉREM TIZENEGY ÉV UTÁN Az év sportolója: BUGÁR IMRE Kratochvílová és Fišera még a „dobogón“ • A terepmotoros-válogatott a legjobb csapat • Hat sportág képviselői o legjobb tíz között (ČSTK) - A sportújságírók szavazatai alapján 1982 legjobb hazai sporto­lója a diszkoszvetés Európa-bajnoka, Bugár Imre lett, megelőzve a tavalyi év legjobbját, Jarmila Kratochvilovát és a terepkerékpáros-világbajnok Miloš Fišerát. A legjobb csapat címét a terepmotoros-válogatott nyerte el, amely a hatnaposon megszerezte a Világ Kupát. Az év sportolója ankét ünnepélyes eredményhirdetésére tegnap került sor Mladá Boleslavban. Összesen 232 szavazat érkezett és a szavazólapokon 61 sportoló neve, valamint 16 csapat szerepelt. Az idei ankét érdekessége, hogy tizenegy év után nyerte el újra olyan sportoló, aki Európa-bajnokságon győzni tudott. Akkor is diszkoszvető, mégpedig Ludvík Oanék, Helsinki Európa-bajnola végzett az élen. A legjobb tíz sportoló sorrendje: 1. BUGÁR IMRE. 1955. április 14- én szülétett Dunaszerdahelyen, ér­demes sportmester, a Dukla Praha tagja, edzője Miloslav Vlček. A 27 éves diszkoszvető az utóbbi években a világ legjobbjai közé küzdötte magát. Már az 1978-as prágai Európa-bajnok- ságon bronzérmet szerzett, majd két évvel később a moszkvai olimpián ezüstérmes iett, a görög fővárosban pedig megszerezte az aranyérmet. Bu­gár athéni győzelmének jogosságát senki sem vitathatta, hiszen ő tudott alkalmazkodni jegjobban a kedvezőt­len időjárási viszonyokhoz. Bugár Im­rétől az egész hazai sportközvélemény érmet várt, lehetőleg minél fényeseb­bet. A kitűnő diszkoszvető sikeresen megbirkózott a felelősség terhével és Ludvík Danék tizenegy évvel ezelőtti aranyérme után újra diszkoszvető sze­rezte az atlétikai Európa-bajnokság újabb győzelmét. Bugár sikeres évet zárt, hiszen májusban Kaliforniában vendégszerepeit, ahol négyszer lépett dobókörbe, egyszer győzött, kétszer a második, egyszer pedig a harmadik helyen végzett. Ekkor vetélytársai kö­zött ott volt a világ jelenlegi legjobbja, a kubai Delis és valamennyi élvonalbeli amerikai diszkoszvető. Év közben Gej­za Valent ugyan elhódította tőle az országos csúcsot, de alig két hónap múlva újra Bugár Imre volt a csúcstar­tó. Idei 25 versenyéből tizennégyszer állt a dobogó legfelső fokán, legkisebb érvényes dobása is 64,32 méter volt, ors^áooR csúcsa 68,60 méter. Bugár Imre, a diszkoszvetés Európa- bajnoka (Mészáros-felv.) 2. JARMILA KRATOCHVÍLOVÁ. 1951. január 26-án született, érde­mes sportmester, a VŠ Praha tagja, edzője Miroslav Kváč. A tavalyi év legjobb sportolója, aki egyúttal elnyerte az „Arany futócipőt“, amelyet Európa legjobb futónője kap. Rómában a Világ Kupán a 400 m-es síkfutásban elért 48,61-es idejénél jobbat csak Marita Koch futott. Márciusban fedettpályás Európa-bajnoki címet szerzett a 400 méteren, és Athénben két ezüstérmet: Az Izvesztyija Díjáért: Csehszlovákia - Svédország 5:4 (1:1,2:1,2:2) (ČSTK) - Moszkvában tegnap 8000 néző előtt a 16. Izvesztyija-tornának nyitó mérkőzésén a csehszlovák válogatott szoros győzelmet ara­tott, Svédország ellen. A hírügynökségi jelentés szerint a csehszlovák csapat győzelme teljesen megérdemelt, jobb benyomást keltett, annak ellenére, hogy sok hibát vétettek a játékosok az összjátékban és a kapuralövésben egyaránt. A csehszlovák csapat a követ­kező összeállításban lépett pályá­ra: - Králik - Chalupa, Bénák, Svoboda, Uvíra, Slanina, Hoŕa- va, Kolda, Plánovský - Lála, Kokrment, Černík - Lukáč, Rus­nák, Liba - Hrdina, Svozil, Rich­ter - Dornič, Pašek, Korbela. Már a találkozó elejétől mind a négy csehszlovák ötös jól ját­szott, és hét perc elteltével Rich­ter vezetést szerzett, amelyet Ulander a kék vonalról egyenlített ki. A gólszerzési lehetőségek a harmad további részében a své­dek kapusának kitűnő teljesítmé­nyén hiúsultak meg. Nem sikerült a második harmad elején előnyt szerezni, sőt R. Eriksson ütött gólt és még tovább növelhették volna előnyüket a svédek. Fordult a kocka, és a két csehszlovák gól után újabbak kö­vetkezhettek volna. A harmadik harmadban fokozódtak az izgal­mak, a svédek Berglund révén büntetőből ütötték negyedik gólju­kat, de már n^m maradt erejük az egyenlítésre. Góllövők: Richter, Liba, Čer­ník, Dornič, Rusnák, ill. Ulander, R. Eriksson, Andersson és Berglund. SZOVJETUNIÓ - NSZK 6:2 (3:2, 2:0, 1:0). Az Izvesztyija díjá­SPORTHÍRADÓ • Holnap 9.00 órakor a Duna Szállóban tartja évzáró közgyűlését a sikeres idényt záró DAC labda­rúgó-szakosztálya. • Koracs Kupa férfi kosárlabda­mérkőzésen a Dinamó Moszkva ott­honában 108:104 arányban kikapott a Juventud Barcelonától. • Az Izvesztyija Díjáért folyó nemzetközi jégkorongtorna alkal­mából találkozik egymással a Szov­jetunió és Kanada öregfiúk váloga­tottja. Az összecsapást nagy érdek­lődés előzi meg. A szovjet csapat­ban olyan játékosok lépnek ismét jégre, mint Zinger, Cigankov, Lut- csenko, Mihajlov, Firszov és mások. ért lejátszott második mérkőzésen meglepően jól tartotta magát az NSZK válogatottja. A MAI MŰSOR 13.00 Svédország-NSZK, 16.45 Szovjetunió-Finnor- szág (a tv-ben is). a 400 m-es síkfutásban és a 4x400 m- es váltóban. Csak Marita Koch győzte le. A 100 métertől 800 méterig minden távon ő a csehszlovák csúcstartó, s egyúttal a világ egyik legsokoldalúbb futónője. 3. MILOŠ FIŠERA. 1950. február 17-én született Vrchlabíban, érde­mes sportmester, a Jiskra Kolín tag­ja. Az elmúlt évben szerzett terepke- rékpáros-világbajnoki címét ez idén si­került megvédenie. A csehszlovák te- repkerékpáros-sport történetében ed­dig ötször végzett versenyző dobogós helyen, ebből háromszor Fišera. Már tíz évvel ezelőtt a világ élvonalába küzdötte magát akkori ezüstérmével, ötszörös csehszlovák bajnok. 4. IVAN LENDL. 1960. március 7- én született Ostraván, érdemes sportmester, klubja az NHKG Ostra­va. Ez idén megnyerte a Mesterek Tornáját és a harmadik legjobb teni­szezője lett a világnak. Az USA nem­zetközi teniszbajnokságának döntőjé­be került. 5. IVAN KUČÍREK (1946. XI. 25-én született Brnóban, érdemes sport­mester, a Favorit Brno kerékpárosa, edzője Jirí Pecka) és PAVEL MARTI­NÉK (1962. október 27-én született Lounyban, a Dukla Trenčín kerékpá­rosa, edzője Dušan Škvarenina). Há­romszor egymás után világbajnoki cí­met szereztek a kétüléses kerékpáron. 6. KVÉTA JERIOVÁ, 1956. október 10-én Jilemnicában született, érde­mes sportmester, az RH Jablonec sízöje, edzője Zdenék Ciller. Az oslói VB-n a 10 km-es sífutásban bronzér­met szerzett, három VK-versenyt nyert és összesítésben a 3. helyen végzett. 7. DÁN KARABÍN, 1955. február 18-án született Nyitrán, érdemes sportmester, az RH Praha birkózója, edzője Antonín Splítek. A szabadfo­gású birkózó világbajnokságon a 74 kilós súlycsoport ezüstérmese. 8. JOZEF PRIBILINEC, 1960. júli­us 6-án Kremnicán született, sport­mester, a Dukla Banská Bystrica gyaloglója, edzője Juraj Benčik. Ezüstérmes a 20 km-es gyaloglásban. 9. ALENA HANOUSKOVÁ, 1956. április 7-én Rokytnicán született, ér­demes sportmester, a VŠ Praha bob­versenyzője, edzője Ivan Hanousek. 1982-ben skíbob Világ Kupa-győztes. 10. HANA MANDLÍKOVÁ, 1962. február 19-én született Prágában, érdemes sportmester, a Sparta Pra­ha teniszezője. Döntőbe jutott az USA nemzetközi bajnokságán és a francia nemzetközi bajnokság elődöntőjébe került. A legjobb csapatok rangsorának élére a hatnaposon Világ Kupa-győ- zelmet aratott csehszlovák terepmo­toros-válogatott került STANISLAV ZLOCH, ZDENÉK BÉLSKÝ, JIRÍ CI­SÁR, EMIL ČUNDERLÍK, JOZEF CHOVANCÍK, és VLADIMÍR JANOUŠ összetételben. A csapat edzője Otakár Chasák. ií ASZTALITENISZ SZUPER LIGA Két pont a brit „oroszlántól Kétszer 4:3 kétszer 6:1 • Kikaptak a svédek - elhúztak a jugoszlávok Egy mérkőzés kivételével tulajdonképpen minden szerdai asztali- tenisz Szuper Liga-mérkőzésen meglepetés született. Elsősorban a fiatal csehszlovák csapat angliai győzelme számít annak, de a lengyelek otthoni sikere is az, míg a jugoszlávok NSZK elleni 6:1- es győzelmében a „gólarány“ váratlan. A magyar csapat dánok elleni fölényes győzelme várható volt, különösen azután, hogy a dánok legjobbja, C. Pedersen hiányzott a csapatból. ANGLIA - CSEHSZLOVÁKIA 3:4. A mérkőzés hőse Hrachová volt, aki 2.0-ás angol vezetés után öt mérkőzéslabdát hárítva győzött Witt ellen. Az angolok tartalékosan szerepeltek, nem játszott a leg­utóbb két győzelmet szerzett Hil­ton és Hammersley sem. Eredmé­nyek: Sandley - V. Broda 2:0 (13, 10), Douglas - Panský 2:0 (12, 18), Witt - Hrachová 1:2(16, -23, -17), D. Johnson, Sandley - V. Broda, Panský 0:2 (-18, -17,), A, Gordon, Douglas - Hrachová, Panský 0:2 (-11, -14), Sandley- Panský 0:2 (-16, -11), Douglas- V. Broda 2:0 (11, 18). MAGYARORSZÁG - DÁNIA 6:1. Kecskeméten játszották a ta­lálkozót, mint említettük, a legjobb dán asztaliteniszező nem szere­pelt, viszont játszott Johnny Han­sen, aki tavaly az újvidéki világ- bajnokságon az akkori címvédő Onót búcsúztatta. A magyar csa­patban Kriston, Molnár és Szabó Gabriella játszott. A dánok egyet­len győzelmét Hauth szerezte Molnár ellenében. LENGYELORSZÁG - SVÉD­ORSZÁG 4:3. Fiatal svéd csapat érkezett Poznanba, hiszen Lindh és Waldner mellett Lindblad ját­szott a női egyesben és a vegyes párosban. Mindössze két sima mér­kőzés volt; Lindblad verte 2:0-ra Szatkót és a Szatko, Grubba ve­gyes páros a Lindblad, Lindh duót! Dryszel - Lindh 2:1, Grubba- Waldner 2:1, Dryszel, Grubba- Lindh, Waldner 1:2, Dryszel- Waldner 1:2, Grubba - Lindh 2:1. NSZK - JUGOSZLÁVIA 1:6. Würzburgban a női egyesben Krüger szerezte a házigazda egyetlen pontját, miután 2:0-ra győzött Batinics ellen. Böhm- Surbek 1:2, Wosik - Kalinics 0:2, Wosik, Engel - Kalinics, Sur­bek 0:2, Wenzel, Wosik - Bati­nics, Surbek 0:2, Böhm - Kali­nics 0:2, Wosik - Surbek 0:2. A Szuper Liga állása: 1. Jugoszlávia 4 4 0 22:6 8 2. Svédország 4 3 1 21:7 6 3. Csehszlovákia 4 3 1 18:10 6 4. Magyarország 4 2 2 11:17 4 5. NSZK 3 1 2 10:11 2 6 Lengyelország 3 12 8:13 2 7. Anglia 4 1 3 11:17 2 8. Dánia 4 0 4 4:24 0 (méj)

Next

/
Thumbnails
Contents