Új Szó, 1982. december (35. évfolyam, 285-310. szám)
1982-12-17 / 299. szám, péntek
TORNA Mától bajnokság (ČSTK) - Közeledik az év vége, a legtöbb sportágban befejeződött, vagy legalább is félidőhöz érkezett a bajnokság. A tornászoknak azonban még hátra van az év legjelentősebb hazai eseménye, az országos egyéni bajnokság. Erre Déčínben az új sportcsarnokban kerül sor húsz férfitornász részvételével. A szakemberek véleménye szerint az idei bajnokság érdekes szembesítése lesz a tapasztalt válogatott versenyzők és a tavalyi világbajnokság óta jelentkezett új tehetségek tudásának. Két évvel ezelőtt az olimpián, majd az azt követően az elmúlt évi világbajnokságon nem remekeltek a csehszlovák tornászok, ellenben a júniusi olaszországi junior versenyen és az ankarai junior EB-n sikeresen mutatkozott be néhány fiatal. A bajnokságtól azt várják, hogy választ ad arra a kérdésre, merre is halad a csehszlovák tornasport és mit tettek az edzők és versenyzők annak érdekében, hogy a mély hullámvölgy után „visszatornásszák“ magukat a világ élvonalába. Indul a tavalyi bajnokság második és harmadik helyezettje, Ku- čeŕík és Netŕebský, a moszkvai olimpia bronzérmese, Jirí Tabák, versenyzőként nem lesz ott viszont a tavalyi bajnok Jozef Konečný, aki azóta edző lett. A fiatalok közül elsősorban a Zbrojovka Brno újdonsült csapatbajnok együttesének tagjaitól várnak jó szereplést a szakemberek. Világcsúcs (ČSTK) - Moszkvában az Iz- majlovo csarnokban az olimpiai súlyemelőversenyek színhelyén folytatódtak a Szovjet Kupa küzdelmei és az 56 kilós súlycsoportban Mirzojan 158,5 kg-mal új világcsúcsot állított föl. Az összetettben elért 280 kg-os teljesítményével beállította a bolgár Kodzsa- basev világcsúcsát. Anglia - Luxemburg 9:0 (4:0) (ČSTK) - Szerdán a Jugoszlávia-Wales 4:4 és az Albánia-Észak-írország 0:0 mérkőzésen kívül még két Európa-bajnoki selejtezőt játszottak. Az angol válogatott rekordgyőzelmet ért el Luxemburg ellen, míg a belgák csak szoros arányú győzelmet arattak Skócia fölött. Anglia-Luxemburg 9:0, (4:0), góllövők: Blisse (3), Woodcock, Coppel, Chamberlain, Hoddle, Neal és a kapus Moes (öngól). A III. selejtező csoport állása: 1. Anglia 3 2 10 14:2 5 2. Dánia 2 110 4:3 3 3. Görögország 2 10 1 2:3 2 4. Luxemburg 3003 1:130 Magyarország még nem játszott mérkőzést. BELGIUM—SKÓCIA 3:2 (2:2), góllövők: Van der Elst (2),Van den Bergh, ill. Dalglish (2). A vezetést a skótok szerezték meg a 13. percben, a 25.-ben a vendéglátók egyenlítettek, majd a 35.-ben ismét a szigetországiak voltak eredményesek. A találkozót 45 000 néző előtt játszották Brüsz- szelben. Az I. selejtező csoport állása. 1. Belgium 2 2 0 0 6:2 4 2. Skócia 3 1 0 2 4:5 2 3. Svájc 2 1 0 1 2:3 2 4. NDK 1 0 0 1 0:2 0 A IV. Selejtező csoport állása: 1.-2. Wales 2 1 1 0 5:4 3 Norvégia 3 111 5:4 3 3. Jugoszlávia 3 111 6:7 3 4. Bulgária 2 0 1 1 2:3 1 A VI. csoport állása: 1. Ausztria 3 3 0 0 11:0 6 2. É.-írogszág 3 111 1:2 3 3. Törökország 2 10 1 1:4 2 4. Albánia 3 0 1 2 0:6 1 5. NSZK 10 0 1 0:1 0 • Barátságos nemzetközi összecsapáson Hannoverben a lengyel bajnok Widzew Lodz 3:2 (2:1) arányban nyert a helyi együttes ellen. A vendégek mindhárom gólját Cokinski lőtte. • A francia bajnokságban megerősítette vezető helyét a Nantes, miután idegenben nyert 1:0 arányban az St. Etienne ellen. Az élcsoport: 1. Nantes, 2. Bordeaux, 3.Lens. A Lokomotíva első veresége (ČSTK) - A Ronchetti Kupa negyeddöntőjében Párizsban a Lokomotíva egypontos vereséget szenvedett a Stade Francais csapatától. A kassai csapat még 20 másodperccel a találkozó vége előtt 59:57-re vezetett, és a franciák győztes kosara egy másodperccel a lefújás előtt esett. Stade Francais - Lokomotíva 60:59. További eredmények: Vasas Izzó - Partizán Belgrád 106:67 (52:34)! AS Montferrandaise - Sparta Praha 65:88 (32:42). A Sparta bemutatót tartott Clermont Ferrandban. A találkozó döntő momentuma az volt, amikor a 23. percben a prágaiak 20 ponttal elhúztak (52:32-re). Koracs Kupa: Dinamó Moszkva - Jeventud Badalona 104:108 (52:52)! Banco Roma - CZ Belgrád 89:77 (42:31), AS Monaco - Partizán Belgrád 100:90 (45:44). Férfi BEK - Cibona Zágráb - Ford Cantu 65:90 (33:44). EREDMÉNYEK - ESEMÉNYEK - EREDMÉNYEK Sh; + Szarajevóban a junior műkor- csolya-világbajnokság első számát, a párosok versenyét a szovjet Marina Avsztrijszkaja, Jurij Kvasnyin kettős nyerte, ezzel megvédte aranyérmét. A további sorrend: 2. Seidel, Seifert (NDK. beli), 3. Bekkerova, Lihanszkij (szovjet). + Csehszlovákia férfi sífutóváltója a 3. helyen végzett az olaszországi nemzetközi versenyen, miután a 3x10 km-es távot 1:25:39,1 óra alatt tette meg. A váltó a következő összeállításban szerepelt: Švanda, Bečváŕ, Švub. A győzelmet Norvégia együttese szerezte meg 1:24:38 órával Olaszország előtt. •f Románia férfi kézilabda-váloga- tottja 28:21 arányban nyert az NDK junior csapata ellen a schwerini nemzetközi torna első mérkőzésén. A további részvevők: Izland, Svédország, Magyarország, az NDK. + O. P. Mehta, az Indiai Olimpiai Bizottság főtitkára hivatalosan bejelentette, hogy Új-Delhi városa hamarosan benyújtja pályázatát a NOB-hoz az 1992-ben esedékes nyári olimpiai játékok rendezésére. + A Nemzetközi Atlétikai Szövetség rendkívüli tanácsülésén úgy döntött, hogy a jövő évi világbajnokságon a férfi maratoni futásban csak azok indulhatnak, akik 1983. július 28-ig legalább egyszer 2:17:00 órás időt érnek el. + Svédországban az „Év sportolója“ az IFK Göteborg labdarúgócsapata lett, amely megnyerte az UEFA Kupát. A második helyen a teniszező Wilander, a harmadikon az alpesi síző Stenmark végzett. Az északi országban nem értékelik külön az egyéni és a csapatteljesítményt. Kropilák és Brziaková (ČSTK) - Stanislav Kropilák és Zora Brziaková lettek az év kosárlabdázói Szlovákiában. Az Inter 28 esztendős középjátékosa nyolcadszor szerezte meg egymás után ezt a címet, míg a 18 éves Brziaková, a Lokomotíva Košice játékosa, először került a legjobb tíz közé és azonnal az első helyre. A sorrend - FÉRFIAK: 1. Kropilák 270, 2. Bernek (Žilina) 194, 3. Rajniak 180, 4. Jančura (mindkettő Inter) 149, 5. Kristiník (Prievidza) 143, 6. Boja- novská 199, 7. Padrta (mindkettő Inter) 80, 8. Kraus (Žilina) 70, 9. Mašura (Inter) 69, 10. Michalik (Svit) 61 pont. NŐK: 1. Brziaková 162, 2. Cintalová -Lukáčová (Lok. Košice) 140, 3. Tur- csányi (ZŤS Košice) 138, 4. Kašová (Slovan) 129, 5. Rajniak (Slovan) 107, 6. Mazalová (ZŤS) 83, 7. Blahová (Slovan) 69, 8. Nemčovičová (Poprad) 52, 9. Lichnerová 52, 10. Pŕíva- rová (mindkettő Lok. Bratislava) 41 pont. krónika h ír m o za i k Péntek, 1982. XII. 17. A NAP kel - Kelet-Szlovákia: 7.22, nyugszik 15.40 Közép-Szlovákia: 7.30, nyugszik 15.48 Nyugat-Szlovákia: 7.38, nyugszik 15.56 órakor A HOLD kel - 9.11, nyugszik 17.29 órakor NÉVNAPJUKON SZERETETTEL KÖSZÖNTJÜK LÁZÁR és KORNÉLIA nevű kedves olvasóinkat • 1807-ben született John Green- leaf WHITTIER amerikai költő, pamfletíró, kritikus (t 1892) • 1887-ben született Josef LADA cseh festő, nemzeti művész (f 1957) • 1897- ben született Wladyslaw BRO- NIEWSKI lengyel proletár költö (t 1926). IDŐJÁRÁS Túlnyomóan felhős idő, az ország nagy részén átmeneti eső, a hegyekben havazás. A nappali hőmérséklet csúcsértéke 3-7 fok. Mérsékelt, időnként megélénkülő, a hegyekben erős, néhol viharos északnyugati szél. Szombaton és vasárnap erősen megnövekszik a felhőzet, helyenként hózáporok, a síkságokon havas eső várható. Vasárnap kissé felszakadozik a felhőzet, de szórványos záporokkal számolhatunk. Az éjszakai hőmérséklet 2, mínusz 2, vasárnap mínusz 3, mínusz 8 fok között alakul. A nappali hőmérséklet mínusz 2, plusz 3 fok lesz. A DUNA VÍZÁLLÁSA Előrejelzés 1982. december 17-re: Bratislava: 170, árad Medvedov: 145, árad Komárno: 170, változatlan Štúrovo: 150, változatlan RENDŐRSÉGI HÍREK- Leomlott a bontás alatt álló 2. számú hűtőtorony a handlovai Villanyerőmű objektumában. Személyi sérülés nem történt. A lezuhanó épületrészek a bontást végző Žiar nad Hronom-i Járási Építővállalat gépjárműveiben mintegy 300 000 korona kárt okoztak.- Mintegy 90 000 korona kár keletkezett hétezer tyúk elhullása következtében az udvardi (Dvory nad Žitavou) baromfifarmon. A vizsgálat eddigi megállapítása szerint az éjszakai órákban nem működött a 11. számú csarnok szellőztető berendezése, s oxigénhiány miatt a több mint húszezer tyúkból hétezer elpusztult A vizsgálatot szakértők bevonásával folytatják. Olvasóink figyelmébe! Az Új Szó vasárnapi kiadásának karácsonyi száma december 23-án, újévi száma pedig december 30-án jelenik meg. ■ Az évszakhoz képest szokatlanul meleg időnek örülhetnek az USA lakói. Az Egyesült Államokban negyven év óta nem volt ilyen enyhe december. Tegnap Washingtonban 24 fokot mértek. ■ Csehszlovák-tuniszi köp- rodukciós film bemutatójára került sor tegnap Prágában. A sivatag szellemei című alkotás rendezője Abdalhafiz Bauszida, a prágai Filmművészeti Főiskola egykori növendéke. ■ Az illatos szivar élvezete juttatta kórházba az 56 éves Neil Siano New York-i lakost. Az egykori erős dohányos orvosa tanácsára cigaretta helyett szivarozni kezdett, de már az első néhány szivar elszívása után hasmenést kapott, rövid időn belül 13 kilót fogyott, és két hétig nyomta a kórházi ágyat. A mikrobilógiai vizsgálat kimutatta, hogy a szivarok révén bélparaziták jutottak a beteg testébe. Neil Siano most kétmillió dollár kártérítést követel az inkriminált szivart gyártó cégtől. Mi Hol r\ Mikor • MOZIK MŰSORA BRATISLAVA • HVIEZDA: SOS Concorde (olasz) 15.30, 18, 20.30 • METROPOL: Revü megrendelésre (cseh-szovjet) 15.30, 18, 20.30 • MIER: Villanylovas (amerikai) 18, 20.30 • POHRANIČNÍK: Főúr, tűnés! (cseh) 14.30, 17, 19.30 • PRAHA: Vadmacskák (amerikai) 11, 13.30, 16, 18.30, 21 • SLOVAN: Rendőrök háborúja (francia) 15.30, 18, 20.30 • TATRA: Majd a mama (francia) 15, 17.30, 20 KOŠICE: • DRUŽBA: SOS Concorde (olasz) • TATRA: Csillaghullás (szovjet) • USMEV: ...é? megint dühbe jövünk (olasz) SZÍNHÁZAK MŰSORA • SZLOVÁK NEMZETI SZÍNHÁZ: Eljő a jeges! (19) • KIS SZÍNPAD: Chopin (19) «ÚJ SZÍNPAD: Maffiozo- opera (19) • KOŠICEI STÚDIÓSZÍNPAD: Retro (19) • MATESZ: (Nagy- megyer - Čalovo) - S. O. S. (19) RÁDIÓMŰSOR BRATISLAVA (magyar adás a 295,3 méteres hullámon): 7.00: Hírek. 7.10: Mezőgazdasági adás. 7.40: Zenekari hangverseny. 7.55: Hírek. 12.00: Hírek. 12.10: Mezőgazdasági adás (ism.). 12.40: Tánczene. 12.55: Sajtószemle. 15.00: Táncdalparádé - fiataloknak. 15.30: Napi krónika. TV-MUSOR BRATISLAVA 9.05: Hírek 9.10: Iskolatévé (ism.) 9.30: Körhinta. Szórakoztató gyermekműsor 10.00: A Tv - Híradó sajtóértekezlete 10.40: F. Vlček - V. P. Borovička: A Novák család. Tévéfilmsorozat. 10. rész (ism.) 11.35: Szűzföld. Leonyid Brezsnyev könyvének filmváltozata. 5. rész (ism.) 12.25: Híradó 12.45: Hírek 15.50: Idomítók. Szovjet ifjúsági filmsorozat. 5. (befejező) rész (ism.) 16.15: Túlélik-e a 2000. évet. Angol természetfilm-sorozat. 16. rész: A kérész és a pisztráng 16.40: Izvesztyija Kupa jégkorong-torna. Szovjetumo-Finnország mérkőzés Az 1. szünetben: Bratislavai magazin A 2. szünetben: Esti mese 19.30: Tv - Híradó 20.00: Fortunata és Jacinta. Spanyol tévéfilmsorozat Benito Pérez Galdós regényéből. 5. rész 21.05: Vagy - vagy. Szórakoztató vetélkedőműsor 21.45: Pár perc könnyűzene 22.00: Ez történt 24 óra alatt 22.15: Az utolsó völgy. Angol történelmi film (ism.) 00.15: Hírek II. MŰSOR 15.35: Híradó 15.50: A híd. NSZK filmdráma (ff.) (ism.) 17.30: Évgyűrűk. Dokumentumfilm 18.00: Népdalcsokor. Folklórműsor 18.30: Záróra, avagy Főűr, fizetek! Tévékomédia (ism.) 19.05: Mai szemmel. Riportmüsor (ff.) 19.30: Francia nyelvtanfolyam. 2. lecke (ff.) (ism.) 20.00: Kabaréműsor (ism.) 20.45: Paul Cézanne. Dokumentumfilm a világhírű francia festőről 21.30: Időszerű események 22.00: Miroslav Krleža: Az ész határán. Tévéjáték (ism.) BUDAPEST 8.00: Tévétorna 8.05-10.50: Iskolatévé (ff.) 10.50: Képújság 13.40-15.45: Iskolatévé (ff.) (ism.) 15.55: Hírek 16.00: Szülők iskolája. 13. rész: Kismamaklub (ism.) 16.30: Reklám 16.40: Természetbarát. A Telesport turisztikai magazinja 17.00: Csali. Horgásztízperc 17.10: Képújság 17.15: Kijev közelről. Dokumentumfilm 17.50: Ablak (ff.) 19.00: Reklám 19.10: Tévétorna 19.15: Esti mese (ff.) 19.30: Tv - Híradó 1 20.00: Delta. Tudományos híradó 20.25: ,,A“ Kazal. Portréfilm 21.35: A hét műtárgya. Toulouse-Laut- rec: Ezek a hölgyek 21.40: Reklámújság 21.50: A fele sem igaz! Vetélkedőmű- sor (ff.) 22.20: Tv - Híradó 3 22.30: A hús. NSZK tévéfilm II. MŰSOR 20.00: Forradalomban született. Szovjet filmsorozat. 10. rész: Az utolsó találkozás. 2. rész (ff.) 21.00: Tv - Híradó 2 21.20: Budapesti Tavaszi Fesztivál '82. Hangulat-villanások, múzsák randevúja 22.20: Képújság (Műsorváltozás lehetséges!) HÉTVÉGE A RÁDIÓBAN Szombaton 8 órakor jelentkezik a Csehszlovák Rádió magyar nyelvű adásának publicisztikai magazinja, a Szombat reggel. A tartalomból: az energiagazdálkodás jelene és jövője; vélemények a karácsonyi ajándékvásárlásról; téli kirándulások a hegyekben. 9 órakor kezdődik a Nyugdíjasok rádiósklubja, amelyben beszélgetés hangzik el a hetvenöt éves Palotás Gabi színművésszel és egy szenvedélyes tarokkjátékossal. A Szimfonikus hangversenyben e héten Beethoven VI. (F-dúr) szimfóniáját és Carl Maria Weber Felhívás keringőre című művét hallhatják 10 óra 15 perctől. A büntetés és a jutalmazás szerepe a nevelésben. Erről a témáról hangzik el beszélgetés a Szülőknek nevelésről 11 órakor kezdődő adásában. 12 óra 55 perckor: Anyanyelvűnk. Tanárok, diákok nyilatkoznak a pályaválasztás gondjairól a Fiatalok a mikrofon előtt című ifjúsági műsorban 13 órától. A Tíz perc irodalom - amelyben beszélgetés hangzik el az olvasás művészetéről — 14 órakor kezdődik. 15 óra 30 perckor: A barátsag útján. Összeállítás a bolgár mezö^ gazdaságról. Vasárnap 8 órai kezdettel a Barangolás Zeneországban a világhírű operettszerzöre, Kálmán Imrére emlékezik. A Rádióegyetemben 9 órakor a Szovjetunió megalakulásának hatvanadik évfordulója alkalmából A népek szabad hazája címmel beszélgetés hangzik el. Népszerű operettmelódiák szólnak 9 óra 15 perctől. Kilencven éve született Štefan Krčméry. A rádió folyóirata, az Egy hazában 10 órától az ő munkásságát ismerteti. Az opera kedvelőinek szólnak 10 óra 20 perces kezdettel Gounod Faust című művének részletei. A törvényismerettel foglalkozik 11 órakor a Társadalmunk időszerű kérdései című műsor. A 13 órakor kezdődő Fáklyában hallhatnak a Szőttes legutóbbi bemutatójáról, a Szakszervezetek Háza folklórszínpadáról és a komáromi (Komárno) 2. számú lakótelepi iskola gyermekkórusának tevékenységéről. 14 órától a Zenés köszöntő a palásti (Plášťovce) Béke Efsz dolgozóit köszönti dallal, nótacsokorral. (B. Á.) #ÚJ sző Index 48 011 Kiadia Szovák« Kommunista Pártja Központi Bizottsága, főszerkesztő Rabay Zoltán, helyettes főszerkesztő Szarka István és Csetö János, szerkesztőség 815 81 Bratislava. Gorkého 10, telefon 309, 331-252. 332-301. szerkesztőségi titkárság 550-18, sportrovat 505-29. gazdasági ügyek 506-39 Távíró 092308 Adminisztráció Pravda Kiadóvállalat, 815 80 Bratislava Volgogradská 8 Fényszedéssel készül a Pravda, az SZLKP Nyomdaipari Vállalata 02-es üzemében. 815 80 Bratislava, Martanovičova 21 Hirdetési iroda magánszemélyeknek 815 80 Bratislava. Jiráskova 5. telefon 577-10, 532-64 Hirdetési iroda a közületeknek 815 80 Bratislava, Vaianského nábrežie 15. II smelet, telefon 551-83, 544-51 Előfizetési di| havonta - a vasárnapi kiadással együtt - Kic 14.70 A vasárnapi kiadás előfizetési dija negyedévenként Kčs 13.-. Terjeszti a Postai Hírlapszolgálat, előfizetéseket etfogad minden po6ta és kézbesítő Külföldi megrendelések PNS, Ústredná expedícia a dovoz tlače, 813 81 Bratislava. Gottwaldovo námestie 6.