Új Szó, 1982. december (35. évfolyam, 285-310. szám)

1982-12-02 / 286. szám, csütörtök

AZ SZLKP KÖZPONTI BIZOTTSÁGA ÜLÉSÉNEK VITÁJA LADISLAV ABRAHAM elvtársnak, az SZLKP KB Elnöksége tagjának, a Szakszervezetek Szlovákiai Tanácsa elnökének felszólalása A szakszervezeti alapszervezetek nemrég megtar­tott gyűlései és konferenciái- amelyeken a tervfeladatok a kollektív szer­ződések és a szocialista kö­telezettségek tel­jesítésének eredményeivel foglalkoztak- valamint a szo­cialista munka­brigádok országos konferenciái ismételten bebizonyították, hogy dolgozóink megér­tették a népgazdasági hatékonyság sok­oldalú növelésének követelményét, amely a dolgozók életszínvonala megtar­tásának és szociális biztonságuk megszi­lárdításának legfontosabb előfeltétele. Ezért hangsúlyozzuk és a szlovák kor­mánnyal együtt megköveteljük azt, hogy az állam, a gazdasági és a szakszerve­zeti szervek minél szorsabban működje­nek együtt az irányítás minden szintjén. A Szakszervezetek Szlovákiai Tanácsá­nak októberi plenáris ülésén jóváhagytuk a szlovák kormány, a Szakszervezetek Szlovákiai Tanácsa, az állami, a gazda­sági és a szakszervéketi szervek közös eljárását a hetedik ötéves terv feladatai­nak teljesítése során. A korábbi találko­zókon számos problémát megvitattunk Szlovákia gazdasági és szociális fejlődé­sével kapcsolatban. Az eddigi együttmü­ködés eredményei és tapasztalatai alap­ján elmondhatjuk, hogy a szlovák kor­mánynak és a szakszervezetek szlovákiai tanácsának együttes ülései és közös eljárásai megteremtik a feltételeket az állami, a gazdasági és a szakszervezeti szervek céltudatos együttműködéséhez. Egyetértettünk abban is, hogy ezen együttes tanácskozások napirendjén tar­tósan szerepelniük kell a dolgozókról va­ló gondoskodás, a munka- és az egész­ségvédelem, a munka- és a lakóhelyi környezet fejlesztése, a dolgozók munká­ba szállítása és az üzemi étkeztetés kérdéseinek. A szakszervezetek az állami és a gaz­dasági szervekkel együttműködve a szakszervezeti munka hatékonysága növelésének effektiv eszköze. Az együtt­működésnek azonban még konkrétabb­nak és tárgyszerűbbnek kell lennie. Az állásfoglalásban ismét rámutatunk, hogy az irányító állami szerveknek, a konszernek, a trösztök, a vállalatok és az üzemek gazdasági vezetőségeinek meg kell teremteniük a feltételeket a dol­gozók irányításban való részvételének elmélyítéséhez. A dolgozók az idén sem vettek részt a korábbinál nagyobb mér­tékben a jövő évi terv kidolgozásában. Csak lassan váltják valóra az önálló el­számolási rendszer és a kezdeményező tervezés elveit. Nem lehetünk közömbösek a dolgozók azon bíráló észrevételeivel szemben, hogy nem kedvezőek a folyamatos és a minőségi munka feltételei, rendszerte­len az anyagellátás, kevés a pótalkatrész és a szerszám. A felelős vezetők már több éve nem reagálnak a golgozók bírá­latára. Kritika hangzik el azzal kapcsolat­ban is, hogy szombatonként és vasárna­ponként rendkívüli műszakokat szervez­nek és sok a túlóra, miközben nem gon­doskodnak a folyamatos termelésről a munkanapokon. A szakszervezetek szlovákiai kongresszusán Hoffmann elv­társ joggal figyelmeztetett bennünket ar­ra, hogy a szlovákiai szakszervezetek nagyobb gondot fordítsanak a tudomá­nyos-műszaki fejlesztésre és a műszaki értelmiség problémáira. Teljes mérték­ben támogatják a párt központi bizottsá­gának azt a döntését, hogy ezekkel a problémákkal a közeljövőben ülésen foglalkozzanak. A dolgozók elért életszínvonalának megtartása érdekében szükségesnek tartjuk, hogy megoldják a lakosság élel­miszerekkel és másfajta fogyasztási cik­kekkel való ellátásának gondjait. A hazai piac ellátása rosszabbodó irányzatot mu­tat, kedvezőtlenül alakul a lakásépítés helyzete, lemaradás mutatkozik a lakás- állomány korszerűsítésében. Az 1983. évi terv nem irányoz elő na­gyobb bérintézkedéseket. De hangsú­lyoznunk kell, hogy a dolgozók egy ré­szének keresete nem felel meg a mai létfenntartási költségeknek, s nem való­sul meg e téren a kívánatos differenciá­lás. Csökken a reálbérük az építőipar­ban, az állami gazdaságokban, a belke­reskedelemben, a gépkocsi-közlekedés­ben és a helyigazdálkodásban dolgo­zóknak. A szakszervezetek X. országos kong­resszusának határozatával összhangban kibontakoztatjuk a dolgozók alkotó kez­deményezését a Februári Győzelem 35. évfordulója tiszteletére. A szakszervezeti szervek és szervezetek teljes mértékben bekapcsolódnak a fűtőanyag- és az ener­giagazdálkodás társadalmi ellenőrzé­sébe. NAGY SÁNDOR elvtársnak, az SZLKP KB tagjának, a nagymegyeri (Čalovo) Agrokomplex Nový Dvor-i Állami Gazdasága osztályvezetőjének felszólalása A nagymegyeri Agrokomplex és az egész duna­szerdahelyi (Du­najská Streda) járás kommunis­tái nevében tel­jes felelősséggel kijelenthetem, hogy az a figye­lem, amelyet leg­felsőbb pártszer­veink a mező- gazdaságra for­dítanak, a tarta­lékok feltárására és további eredmények elérésére ösztönöz bennünket. örömmel tájékoztathatom önöket ar­ról, hogy vállalatunk a kedvezőtlen időjá­rási viszonyok ellenére nemcsak teljesí­tette, hanem túlteljesítette a növényter­melési feladatokat. A gabonaneműek hektárhozamát hat tonna fölött stabilizál­tuk, s az elmúlt két évben 1500 tonnával túlszárnyaltuk a gabonatermelés tervét. Az idén egy hektár vetésterületről 6,8 tonna cukrot állítottunk elő. Ez az elmúlt nyolc esztendő legjobb terméseredmé­nye, hiszen hektáronként 56 tonna, 12,2 százalékos cukortartalmú cukorrépát ter­mesztettünk. Azt hiszen ez a hektárho­zam elfogadható, de a piaci árak csak az önköltségek szintjén mozognak. Szerin­tünk ezért a cukorrépa-termelők számára a normák nem éppen a legkedvezőbbek. Különösen nagy gondot fordítottunk a tömegtakarmányok termelésére. Meg­győződésünk, hogy a biológiai anyagok és más feltételek adottak, az állathasz­nosság közvetlenül a tömegtakarmányok minőségétől függ. Mivel elegendő és jó minőségű tömegtakarmányunk van, vár­ható, hogy 1981-ben és 1982-ben 2300 tehenünk tejhozama eléri az évi 4800 litert. Ezzel a tejtermelésnek csak az idei tervét több mint 300 000 literrel túltelje­sítjük. Továbbá utalni akarok arra, hogy kol­lektívám a legújabb eljárások felhaszná­lásával gondozza az állatokat, s az idén tehenenként mintegy 5400 literes hoza­mot ér el. Ezért az új istálók építése során tiszteletben tartottuk azt az elvet, hogy az állatok nem alkalmazkodnak a mi elvárásainkhoz, hanem nekünk, em­bereknek kell megteremtenünk az állatok természetes tulajdonságainak megfelelő feltételeket. A sertéstenyésztésben is jó eredményeket értünk el. Sohasem állítottuk azt, hogy eredmé­nyeink felülmúlhatatlanok. Éppen ellen­kezőleg, ismerjük tartalékainkat, s igyek­szünk feltárni őket. Tudjuk, hogy minden kilogramm gabonára, húsra, minden liter tejre nagy szükség van, s előállítása nagy erőfeszítéseket követel meg. To­vábbi előrehaladásunk biztosítékai azok a meggyőződéses kommunisták, akik sarkallják és meg tudják győzni a párton- kívülieket, példát mutatnak és szakmájuk mesterei. Számukra a munkanap és a munkahét időtartamát a kötelességek határozzák meg. Tudatosítják az agro­technikai határidők megtartásának szük­ségességét, tudják, hogy bárminemű késlekedés a legújabb ismeretek alkal­mazásában pótolhatatlan értékek elve­szítéséhez vezethet. Minden kommunis­tától elkötelezett és kezdeményező ma­gatartást követelünk meg a munkahelyi problémák megoldásában. Véleményünk szerint ez a forradalmiság a békés felté­telek között. A dunaszerdahelyi járás mezőgazda- sági vállalatai az idén sikeresen teljesí­tették a gabona- és a takarmánytermelés tervét. Mindenki számára, aki figyelem­mel kíséri a mezőgazdasági dolgozók tevékenységét köztudott, hogy az idei időjárási viszonyok nem kedveztek a ga­bonatermelésnek. A technológiai fegye­lem megtartása, a megfelelő szemesku­korica fajták kiválasztása, a helyes nö­vénygondozás és -védelem eredménye­ként a szemes kukorica termelésének tervét 21 629 tonnával túlteljesítettük. Ennek köszönhetően a járás 5856 tonná­val a gabonatermelés tervét is túlszár­nyalta. Az állattenyésztés fejlesztése szem­pontjából nem kevésbé fontos a tömegta­karmányok termelése tervének teljesíté­se. Nemcsak e takarmányok mennyisé­ge, hanem minősége is dönt arról, milye­nek lesznek az állattenyésztés jövő évi eredményei. A járási pártbizottság sike­res politikai szervező munkájának ered­ményeként a járás minden mezőgazda- sági vállalata számára biztosítottak a jó minőségű tömegtakarmányok. A járás pártszervezetei tudatosítják a növényter­melés intenzitása további növelésének fontosságát. Ennek érdekében javítani kell a biológiai anyagokat, bővíteni a fel­dolgozó gépsorokat s alkalmazni a haté­kony növényvédő szereket. Meggyőződésünk, hogy az önálló el­számolási rendszer érvényesítése elő­mozdítja a kollektívák kezdeményezésé­nek növekedését és a vállalatok gazda­sági eredményeinek további javulását. JÁN Pl KULA elvtársnak, az SZLKP KB tagjának, a Banská Bystrica-i Knb elnökének felszólalása A közép­szlovákiai kerü­letben az ipa­ri termelés tervét az év első tíz hónapjában 100,7 százalékra teljesítettük, ami több mint 112 millió koronával többet jelent a tervezettnél. A saját termelési értékek az elmúlt évhez viszonyít­va 5,9 százalék­kal emelkedtek. A Prievidzai Szén- és Lignitbányák Konszern bányászai a ter­vet 100,2 százalékra teljesítették, és kö­telezték magukat, hogy az év végéig terven felül 50 ezer tonna szenet bá­nyásznak. Az eredmények még jobbak lehetnének, ha minden vállalat időben teljesítette volna a tervet, összesen 17 vállalat nem teljesítette tervét, ami csak­nem 200 millió korona lemaradást jelent. Elsősorban a fa-, a bútoripari és nem utolsósorban az építőipari vállalatokról van szó. Annak ellenére, hogy az utóbbi időben a káder- és egyéb intézkedések elfoga­dása után a helyzet javult a feladatok teljesítése terén, néhány vállalatnál eb­ben az évben bizonyos lemaradás várha­tó, elsősorban a zvoleni Bučinában, a tu- ranyi Drevinában és a Banská Bystrica-i Smrečinában. A lemaradás körülbelül 60 millió koronát tesz ki. Az elmúlt tíz hónapban kielégítően teljesítik tervfeladataikat a helyi termelési és szolgáltatóvállalatok, valamint a közle­kedési vállalatok. Ami az ipari termelést illeti, megállapíthatom, hogy kerületünk teljesíteni fogja az 1982-es tervet. A komplex lakásépítésben azonban hiányosságok mutatkoznak elsősorban a járulékos létesítmények terén. Ezekkel. a kérdésekkel külön foglalkoztunk az SZLKP Közép-szlovákiai Kerületi Bizott­sága elnökségének ülésén, amit a fogya­tékosságok okainak mélyrehajtó elemzé­se előzött meg. Számos intézkedést fo­ganatosítottunk mind kerületi, mind járási szinten, ezek teljesítését minden hónap- fcnn ellenőrizzük. Megállapíthatjuk, hogy a beruházások előkészítésében fokozatosan javul a helyzet, annak ellenére, hogy még mindig nem problémamentes. Elsősor­ban az építészeti kapacitások hiányáról, néhány szervezési hibáról van szó. A közép-szlovákiai kerületben össz­pontosul Szlovákiában a szénbányászat. Számos intézkedést fogadtunk el a szén­bányászat fejlesztésének, valamint a bá­nyászok munka- és életkörülményeinek javítása érdekében. Szükséges azonban, hogy a kérdést az irányító reszortokban is megvizsgálják, s ne hagyják a megol­dást a kerületi, illetve a járási szervekre. A mezőgazdasági termelésben túltel­jesítettük a gabona, a burgonya és a ku­korica felvásárlási tervét. Burgonyából terven felül 8554 tonnát adtunk le. Az említett eredmények ellenére nem telje­sítettük a gabona hektárhozamának ter­vét. A kerület déli járásaiban nehézsé­gekkel küzdünk a tömegtakarmányok terén. Állattenyésztésben az év első tíz hó­napjában teljesítettük a tojás- és a tejfel- vásárlási tervet. Konkrét intézkedéseket foganatosítunk a termelés javítására és a tejfelvásárlás megjavítására. A tervszerű irányítási rendszer új in­tézkedéseinek hatása nem mutatkozott meg teljes mértékben az 1983-as évre szóló terv előkészítésében. A vállalatok jelentős része az előterjesztett javasla­tokban nem rögzítette a meghatározott feladatokat. A kezdeményezőtervezés elemei csak részlegesen nyilvánulnak meg. Csupán az ipari vállalatok 43 szá­zaléka fogadta el a magasabb feladato­kat és csupán 30 százalékuk határozott meg progresszív feladatokat a költségek csökkentésében. Igényes feladatok várnak ránk. Teljesí­tésük valamennyiünktől nagyobb erőfe­szítéseket követelnek meg. Ezért követ­kezetesen érvényesíteni fogjuk azt a be­vált elvet, hogy a törekvések élén a kom­munistáknak kell haladniuk, akik a szo­cialista munkaverseny továbbfejlesztését fogják irányítani. Különösképpen a kom­munistáktól, a vezető és az irányító dol­gozóktól fogjuk megkövetelni a felelőssé­get és a következetességet. GUSTÁV OTAJOVIČ elvtársnak, az SZLKP KB tagjának, a bratislavai Palma vállalat mesterének felszólalása Vállalatunk dolgozóinak az idei évre kitűzött tervfeladatok tel­jesítése terén elért eredményei tükrözik azt a tö­rekvést, hogy bonyolultabb és igényesebb fel­tételek mellett a komplex intéz­kedések érvé­nyesítésével biz­tosítják a kitűzött feladatok teljesítését. Eredményeink ugyanakkor azt is igazol­ják, hogy vállalati kollektívánk jól felké­szült a munkánkkal szemben támasztott nagyobb igényességre. Vállalatunknál már 1980 végén a tervgazdálkodás töké­letesítésére vonatkozó intézkedések ke­retében átdolgozták a vállalati irányítás és az önálló elszámolás alapelveit. Vállalatunk tavalyi, valamint az idei év első tíz hónapjában elért eredményei igazolták ennek a helyességét. Az év első tíz hónapjában teljesítettük mind­azokat a legfontosabb mutatókat, melye­ket a terv előirányoz számunkra az ex­port, valamint a belkereskedelem ellátá­sa, a nyereség, a jövedelmezőség és a munkatermelékenység terén. Az eddig elért eredményeink alapján reális az a feltételezés, hogy vállalatunk túlteljesíti az idei évre kitűzött tervfeladatokat. Az idei pártfeladatok teljesítésének biztosítása érdekében politikai szervező intézkedéseket foganatosítottunk, ame­lyek alapján lebontottuk a CSKP XVI. kongresszusának határozatait vállalati szintre. Ezt a dokumentumot pártalap- szervezeteink taggyűlésein megvitatták és elfogadták. Ennek alapján pártalap- szervezeteink rendszeresen ellenőrzik vállalatunk tevékenységét a kulcsfontos­ságú területeken, és oly módon irányítják az egyes munkahelyek pártcsoportjait, hogy azok bírálóan és igényesen értékel­jék minden kommunista hozzájárulását a munkahelyén elért eredményekhez. Idén rendkívüli figyelmet szenteltek párt- alapszervezeteink a minőség és a haté­konyság kérdésének. A minőség javítására irányuló szünte­len törekvésünket az is bizonyítja, hogy az egyes üzemekben és gazdasági köz­pontokban növeltük az anyagi érdekelt­séget. A minőség javítását célzó intézke­déseknek elválaszthatatlan részei a dol­gozók javaslatai, valamint a „Kiváló mi­nőség üzeme“ címért folyó verseny, s nem utolsósorban dolgozóink aktív részvétele a szaratovi mozgalomban. Az önelszámolási rendszer fokozatos térhódításával és dolgozóink anyagi ér­ti J SZÓ 4 1982. XII. 2.

Next

/
Thumbnails
Contents