Új Szó, 1982. november (35. évfolyam, 259-284. szám)

1982-11-09 / 266. szám, kedd

Coubert-töl Cézanne-ig Francia festmények Prágában Prága kulturális életének egyik legjelentősebb rendezvénye nap­jainkban a Coubert-től Cézanne-ig című kiállítás a Valdštejn palota Lovardájában. A kiállított 83 fest­ményt mintegy 30 francia múze­umból gyűjtötték egybe, hogy ké­pet kapjunk a múlt század máso­dik felének francia festészetéről, tájékozódhassunk azokról a válto­zásokról, melyek 1848 és 1886 között a francia festészetben vég­bementek a realizmustól az imp­resszionizmusig, egészen Cézan­ne művészetéig. A kiállított alkotások teljesség­ben tárják elénk a korszak művé­szetét; mutatják a hivatalos irány­gyors, határozott ecsetvonásokkal kellett dolgozniuk, s nem a részle­tekkel, hanem az összhatással tö­rődtek. Hagyományromboló képe­ik eleinte a vázlatosság, az elna­gyoltság benyomását keltették a kritikusokban, ezért a Salon ké­peiket több ízben visszautasította. Az új utakon járó művészek ezért összefogtak, s 1874-ben megren­dezték első önálló társulatukat, amelyen Monet, Pissarro, Sisley, Cézanne, Degas és Morisot vettek részt. Valamennyien ott vannak müveikkel a prágai kiállításon is. Az impresszionisták első kiállí­tásán szerepelt Monet Impresszió, a felkelő nap című műve, melyről zatot, a szalonfestészetet és azt az útkeresést, mely a modern fes­tészet kialakulásához vezetett. A festményeknek mintegy a felét jól ismerjük monográfiákból és reprodukciókból, hisz az egyes irányzatok hangadó művészeinek kiváló alkotásairól van szó, me­lyekkel hasonló összeállításban a párizsi múzeumokat és az Ermi- tázst kivéve aligha találkozunk még valahol. A kiállítást a tárgyalt korszak két előfutárának, Jean-Auguste Ing- res-nek, a klasszicista irányzat ki­emelkedő képviselőjének Jupiter és Antiopa című műve, valamint a francia romantizmus vezéregyé­niségének, Eugéne Delacroix- nak az Afrikai kalózok fiatal nőt rabol­nak el című műve vezeti be. A többnyire történelmi és mitoló­giai témákat ábrázoló akadémi­kus és szalon-festészetből ki­emelkednek Gustave Moreau, Pa­ul Baudry, Alexandre Cabanel és Jean-Paul Laurens alkotásai.* A realista festészet a 19. szá­zad középen Gustave Courbet- nek, a a francia vidék festőjének művészetében éri el a csúcspon­tot. A realista festészet eszközei­vel jelenítette meg az 1848-as forradalmi év és a Kommün (1871) közti időszak eszmei-társadalmi küzdelmeit is. Műve a francia fes­tészet haladó irányzatainak kiin­dulópontjává lett. A kiállításon a Vásárból hazafelé tartó falusiak, a Forrás című alkotásait, a tájké­pei között pedig a természet mes­teri ábrázolását csodáljuk meg Az üldözött őz című képén. Képvisel­ve van a realista festészet ugyan­csak kimagasló alakjának, a dol­gozó parasztok életét is ábrázoló Jean-Francois Millet-nek a művé­szete, három festmény pedig Co­rot művészetébe nyújt bepillan­tást, aki a hangulat és fényhatások iránti érdeklődésével már az imp­resszionizmus számára készítette elő a talajt. Különösen lenyűgöző a Mortefontaine-i emlék című, ezüstös párában úszó festménye. Az élet jelenségeinek közvetlen megragadására, a fény játékának, a pillanatnyi mozgásoknak él­ményszerű megörökítésére irá­nyuló tendenciák a 60-as években az impresszionizmusban kristá­lyosodtak ki. Az impresszionisták csak azt örökítették meg, amit a dolgokból megláttak, nem amit tudtak róluk. Monet például telje­sen felhagyott a műtermi munká­val, kis csónakot rendezett be mű­teremnek, hogy szabadon tanul­mányozhassa a víztükör felett uralkodó fény és színhatásokat. A pillanatnyi élmény megörökíté­séhez új technikára volt szükség, a csoportot elnevezték. Időbe telt, amíg a közönség megértette, hogy a képek vázlatszerüsége nem hanyagság, hanem művészi szándék eredménye. Közvetlen közelről szemlélve a festménye­ket, rendezetlen ecsetvonások zűrzavarát érezték, csak bizonyos idő elteltével ismerték fel, hogy bizonyos távolságból nézve a színfoltok helyükre ugranak, s közvetítik a csodát - alkotóik vizuális élményét. Az impresszio­nisták véget vetettek az emelke­dett téma, a kiegyensúlyozott kompozíció és pontos rajz köve­telményének, csakis a szem előtt feltáruló látványra szorítkoztak. Nem keverték ki a színeket, kis foltokban és vonalakban rakták fel azokat a vászonra, hogy így kelt­sék életre a szabadban megfigyelt fényjátékokat. Edouard Manet Courbet hagya­tékát vallotta magáénak, az ő el­képzeléseit fejlesztette tovább. Bár az impresszionisták kiállításán sohasem vett részt, az irányzat fejlődésében kulcsszerepe volt. A Valdštejn palotában a Csendélet angolnával című alkotása és a Hölgy legyezőkkel ragad magá­val. Az utóbbin jól érzékelhető a japán művészet hatása. A kiállítás egyik legértékesebb része a Claude Monet szemlélet- módjának, művészetének alakulá­sát érzékeltető, hat vászonból álló kollekció. Művészetének korai szakaszából származik a Va­dásztrófea című csendélet. Le­nyűgöz színekben tobzódó Virág­zó kert című alkotása, továbbá a Szekér a hóban, de mindenek­előtt a Hotel Trouville-ben 1870- ből, ahol néhány ecsetvonással sikerült pontosan jellemeznie va­lamennyi részletet. A gyűjtemény része még a Szajna Argenteuil- nél, ahol az égboltnak és fáknak a felszínén való tükröződése fog­lalkoztatta, valamint a Jégzajlás a Szajnán című alkotás. Edgar Degas-tói a Jeantaud, Linet, Lainé című hármasportrét, valamint a Balettpróba a színpa­don című műveket láthatjuk. De­gas gyakran járt balettpróbákra, hogy különböző szemszögből fi­gyelhesse az emberi testet moz­gás közben. A fény- és árnyékha­tásokra, a mozgás érzékeltetésére helyezte a hangsúlyt. Elidőzünk Sisley és Pissarro két-két festménye előtt, megcso­dáljuk a napfény villódzását, az élénk színek kavargását Renoir festményein. A tárlatot Paul Cézanne öt fest­ménye zárja. A 19. század utolsó két évtizedében Cézanne alkotá­saiban csúcsosodtak ki az imp­resszionista vívmányok, de hatá­rozott kompozícióival egyidejűleg túl is szárnyalta azokat, új alkotói elveivel századunk művészetének alapjait teremtette meg. A kis kol­lekció kiválóan bizonyítja a „ma­gányos géniusz“ művészetének maradandó értékeit. A drámai ere­jű, titokzatos Megfojtott nő című művén kívül a Nyárfák és Házak és fák című tájképét tekinthetjük meg. Cézanne csendéletfestésze­tét az Almák, szalvéta és tejes­edény című kimagasló alkotás képviseli a prágai kiállításon, be­pillantást nyújtva a művész forra­dalmi térkoncepciójába. Portréfes­tészetéből feleségének portréját láthatjuk. A művészet kedvelői számára a november 12-ig tartó kiállítás kiváló alkalom, hogy megismer­kedjenek a francia festészet törté­netének egyik jelentős, mozgal­mas szakaszával. A tárlaton azo­kat a műveket is megtaláljuk, me­lyek közvetlenül vagy közvetve hatottak a cseh művészetre. MOLNÁR ANGÉLA Novemberi jegyzet Novembert, a csehszlovák­szovjet barátság hónapját írjuk. Azt a hónapot, amikor a Szovjet­unió népeinek, nemzeteinek, nemzetiségeinek életét, fejlődését újabb és újabb sikeres fejezeteit, a háború veszélyétől fenyegetett korunkban játszott szerepét, bé­kepolitikáját nemcsak a sajtó, rá­dió, á televízió igyekszik a maga sajátos eszközeivel méltó módon érzékeltetni-bemutatni, hanem a különböző intézmények, társa­dalmi szervezetek, köztük a Cseh­szlovák-Szovjet Baráti Szövetség alapszervezetei. Ebben a hónapban egész sor rendezvénnyel járulunk hozzá or­szágszerte annak a képnek a tel­jesebbé tételéhez, mely termé­szetszerűleg a megismerést is szolgálja. A megismeréssel pedig a közeledést, a barátságot. És annál inkább, mind tökéletesebb, színvonalasabb, mind árnyaltabb ez a kép, egészében és részle­teiben. Ezeknek a rendezvényeknek a nagy része, több évtizedes ha­gyományt követve, ma is kulturális jellegű. Sok-sok művész, mű­vészegyüttes látogat el hozzánk a Szovjetunióból, sok-sok képző­művészeti alkotás, tárgyi érték is érkezik, melyekből kiállítások nyíl­nak. Szovjet színdarabok, zene­művek, irodalmi alkotások előadá­sával honi hivatásos és amatőr művészek ugyancsak gazdagítják a programot. És ne feledkezzünk meg azokról a kicsi falvakról sem, ahol talán szerényebb körülmé­nyek között, kisebb hírveréssel, de annál őszintébben: saját erőből állítanak össze műsort, szervez­nek könyv- vagy hanglemezkiállí­tást, találkozót munkásmozgalmi emberekkel. Elmondhatjuk tehát, a barátsági hónap a szovjet kultúra hónapja is. Egy olyan soknemzetiségű és soknyelvű ország kultúrájáé, melynek hatása nemcsak a szo­cialista közösség országainak kul­turális-művészeti életére jelentős, hanem az egész világkultúrára is; legjelesebb képviselői - opera­énekesek, balett- és bábművé­szek, színházi és zenei társulatok, rendezők örömmel látott és meg­becsült vendégei a világ nagy mű­vészeti központjainak, és ugyan­ilyen a fogadtatása számtalan iro­dalmi, film-, zene- és képzőművé­szeti alkotásnak. Ez a kultúra - tapasztalhatjuk évről-évre mi is, és nemcsak a ba­rátsági hónapban - mind tartalmá­ban, mind formájában rendkívül sokszínű, akárcsak az a valóság, azok a több évszázados és új hagyományok, amelyekből táplál­kozik és épül immár hat évtizede, kifejezve-tükrözve a Szovjetunió népeinek életét, eredményeit, küzdelmeit. B. Gy. SZOVJET FILMEK FESZTIVÁLJA A Nagy Októberi Szocialista Forradalom 65. és a Szovjetunió megala­kulásának 60. évfordulója alkalmából országszerte szovjet filmbemuta­tókat és -napokat rendeznek. Bár a jubileumot a filmforgalmazó vállala­tok gazdag programmal köszöntik, méreteit és kultúrpolitikai jelentőségét tekintve a legnagyobb rendezvény a szovjet filmek fesztiválja, melyet Szlovákia több mint negyven városában tartanak meg. Bratislavában - a fesztivál ünnepi nyitányaként - november 9-én díszelőadást rendeznek: a Szakszervezetek Házában szovjet filmmúvészküldöttség jelenlétében bemutatják a Magánélet című alkotást. A delegáció tagjai: Vlagyimir Gosztyuhin és Darja Mihajlova színművészek. Magánélet Egy nyugdíjba vonuló vállalati igazgató a hőse ennek a szovjet filmnek. A férfi fizikailag még túl egészséges ahhoz, hogy beletö­rődjön a tétlenségbe, az élete ed­digi értelmét jelentő munka nélkül feleslegesnek, tehetetlennek érzi magát, napjai egyszerre üressé, tartalmatlanná válnak. Most azon­ban van ideje gondolkodni, kezdi észrevenni a családját, figyelem­mel kísérni embertársait, a kör­nyezetet, amelyben eddig nem mint ember, hanem mint igazgató élt. Talán e vázlatos tartalomból is kiderül, hogy a Magánélet vitafilm, izgalmas hozzászólás napjaink fontos kérdéseihez. Egyfajta ma­gatartás érdekli Jurij Rajzmant, a film rendezőjét: csak a munkájá­nak élő, s a vállalat gondjaiba egyszerűen nincs ideje feleségé­nek és felnőtt gyermekeinek élet- problémáival foglalkozni. Szerete- tettel, de olykor bírálattal ábrázolja a főszereplőt; a kor emberének, kortársainknak portréja a filmen persze nem egyetlen ember arc­vonásairól, nemcsak a főszereplő magatartásáról olvasható le, ha­nem a szereplők egész sorának jellemzése együttesen adja a ma emberének portréját. A film a kor emberének alapvető vonásaként említi a szüntelen megújulást, az önkritikus szembenézést előző magunkkal. Felül kell vizsgálnunk, mire jutottunk, hol hibáztunk és késedelem néjkül hozzá kell fog­nunk életünk átrendezéséhez. Keveset mondunk, ha csak annyit állapítunk meg, hogy aktuá­lis és tanulságos a film. Több en­Jelenet a Magánélet című filmből; jobbra Mihail Uljanov, a főszereplő temetkező ember jellemének felül­vizsgálata: a központi hős maga­tartásának és cselekvésének egész motívumrendszerét igyek­szik feltárni, s ez nemcsak azért izgalmas, mert eközben különféle egyéniségeket ismerhetünk meg, hanem azért is, mert a feltérképe­zés során kibontakozik előttünk kortársaink portréja, pontosabban: korunk portréja. Az alkotás vitafilm abban az értelemben is, hogy hoz­zászól ahhoz: milyen is a ma em­bere, hogyan kell ót a művészet­ben ábrázolni, Jurij Rajzman azt vallja: a pozi­tív hős nem mindig és nem min­denben pozitív. E vállalati igazga­tó is fáradhatatlanul dolgozik, megfoghatatlan hajtóerő szuny- nyad benne, mégsem él teljes éle­tet, hiszen nincs magánélete, fi­gyelmén kívül rekednek családjá­nak s embertársainak gondjai, nél: mélyen elgondolkodtató. Za­jos cselekményfordulatok nélkül, a kimondott szavak értelmi erejé­vel és a művészi érzékenységgel megalkotott helyzetek és jellem­megfigyelések érzelmi hatásával kapcsolja be a nézőt egy valóban kortársi vitába. Jurij Rajzman egyi­ke azoknak az élenjáró szovjet művészeknek, akik az ötvenes években új utat mutattak hazájuk filmművészetében. Mostani műve korábbi alkotásainak - elsősorban az Életem ára - A kommunista, illetve A kortársaink címúeknek - ugyan a rokona, emberábrázolá­sa azonban nem múlja fölül azok művészi színvonalát. A kiváló alakítások közül ki­emelkedik Mihail Uljanov rokon­szenves játéka; sikerrel formálta meg a vállalati igazgató igényes szerepét, melyért az idei velencei filmfesztiválon a legjobb férfialakí­tás díjával jutalmazták. -ym­A szovjet filmek fesztiválja során láthatjuk Igor Talankin költői szépségű Csillaghullását is, melynek főszerepét Álla Gyemidova és Pjotr Fjodorov játssza ÚJ SZÚ 4 1982. XI. 9. Edouard Manet: Hölgy legyezőkkel

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents