Új Szó, 1982. november (35. évfolyam, 259-284. szám)
1982-11-26 / 281. szám, péntek
VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! SZLOVÁKIA KOMMUNISTA PÁRTJA KOZPONTI BIZOTTSÁGÁNAK NAPILAPJA PÉNTEK 1982. november 26. XXXV. évfolyam 281. szám Ára 50 fillér Több, mint másfél év telt el a párt XVI. kongresszusa óta, amely meghatározta, hogy a fejlett szocialista társadalom építésének fő irányvonala képezi az alapját Csehszlovákia Kommunista Pártja gazdasági és szociális programjának a 7. ötéves tervidőszakban is. A kongresszus leszögezte, hogy ,,a 7. ötéves tervidőszakban a pártpolitika fő célja a lényegesen nehezebb külső és belső viszonyok között megőrizni és tovább javítani az elért magas életszínvonalat, a lakosság szociális biztonságát, azokkal az eredményekkel összhangban, amelyeket a népgazdaság fejlesztésében értünk ®l“s. Ä kongresszus egyúttal hangsúlyozta, hogy a kitűzött célok teljesítése megköveteli a gazdaság jelentős és következetes intenzifi- kálását. mindennemű munka hatékonyságának növelését és minőségének javitasát, a hatékony szerkezeti változásokat, elsősorban a tudományos-műszaki fejlődés eredményeinek maximális kihasználása alapján, a csehszlovák részvétel elmélyítését a nemzetközi szocialista munkamegosztásban, főleg a Szovjetunióval, és a népgazdaság tervszerű irányítási rendszerének tökéletesítését a dolgozók elkötelezettségének, kezdeményezésének és aktivitásának teljes kihasználásával. A kongresszus arra irányította a párt, az állami, gazdasági szervek, a dolgozók és az egész társadalom figyelmét, hogy a kitűzött célok és fő feladatok megvalósítása rendkívül igényes lesz, tekintettel a hazai és a nemzetközi gazdasági feltételek mélyreható, folytatódó változásaira és új tényeire. A nyolcvanas éveknek ezen értékelése teljes mértékben helytállónak bizonyult. Csehszlovákia Kommunista Pártja Központi Bizottsága 7. ülésének határozata Csehszlovákia Kommunista Pártja Központi Bizottsága 1982. november 24-én és 25-én megtartott ülésén megvitatta a CSKP XVI. kongresszusa gazdasági és szociális programjának teljesítését a hetedik ötéves tervidőszak első két évében, valamint Csehszlovákia 1983. évi gazdasági és szociális fejlesztési állami tervének fő feladatait és céljait. Azok az eredmények, amelyek a párt nagy szervező munkájának és a dolgozók áldozatkész erőfeszítéseinek köszönhetően születtek, bizonyítják, hogy lényegében sikerült biztosítani a gazdasági élet folyamatosságát s megtartani a lakosság elért életszínvonalát és szociális biztonságát. Szilárdul az ország külgazdasági egyensúlya, elmélyül az együttműködés a Szovjetunióval és a többi szocialista országgal. Fokozatosan csökken a befejezetlen beruházások aránytalanul nagy száma és végbemennek a nagy változások a termelés szerkezetében. Sikerül elérni a tervezett fűtőanyag-, energia-, üzemanyag-, fém-, nyersanyag- és más anyagmegtakarítást. E sikerek értékét növeli az, hogy igen bonyolult nemzetközi politikai és gazdasági feltételek között, olyan időszakban születtek, amikor a nemzetközi imperializmus legreakciósabb erői sokoldalúan kiélezik a szocializmussal szembeni konfrontáció és gazdasági diszkrimináció politikáját. Az 1983. évi terv a hetedik ötéves tervidőszak első két évének pozitív eredményein alapul, tovább érvényesíti a CSKP XVI. kongresszusának stratégiai irányvonalát, amelynek célja az intenzifikálás folyamatának elmélyítése, a szerkezeti átalakítások végrehajtása, a csehszlovák népgazdaság exportképességének növelése. A néhány jelenlegi probléma és fogyatékosság, a gazdasági és a szociális fejlesztés céljai elérésének növekvő igényessége s a nehéz belső és főként külső féltételek ellenére népgazdaságunknak elegendő ereje és eszköze van ahhoz, hogy megbirkózzon a legigényesebb feladatokkal. I. Az 1983. évi állami terv feladatai a gazdaság kiegyensúlyozottságának, ezen belül a külgazdasági kapcsolatoknak további megszilárdítását, a gazdasági fejlődés dinamikájának fokozását, a hatékonyság növelését, a termelés minőségének (Folytatás a 2. oldalon) A békéhez az enyhülésen és az együttműködésen keresztül vezet az út A moszkvai Pravda szerkesztőségi cikke (ČSTK) - A moszkvai Pravda tegnapi számában szerkesztőségi cikk jelent meg Ronald Reagan amerikai elnök tévébeszédével kapcsolatban, amelyben bejelentette, hogy döntött az MX-rakéták rendszerbe állításáról. A gazdasági és a társadalmi fejlődés a 7. ötéves tervidőszak első két évében és különösen az 1983 évi terv előkészítésével kapcsolatos munkák bebizonyították a kongresszus által kitűzött irányvonal helyességét, következetes megvalósításának szükségszerűségét a további gazdasági, társadalmi és szociális fejlődés szempontjából, valamint azon követelmény fontosságát, hogy minden szinten jobb politikai, irányító és szervező munkát végezzünk. AZ 1982. ÉVI TERV FŐ FELADATAINAK TELJESÍTÉSE Ezekkel a követelményekkel teljes összhangban dolgozták ki az 1982. évi gazdasági és szociális fejlődés állami tervét. A terv (Folytatás a 3. oldalon) A Pravda bevezetőül szembeállítja Reagan és Jurij Andropov szinte egyidőben elhangzott beszédét, s megállapítja: míg az SZKP KB főtitkára a Szovjetunió békeerőfeszítéseinek és leszerelési szándékainak őszinteségéről beszélt, addig az amerikai elnök a stratégiai erőegyensúly jelentős megbontására irányuló washingtoni törekvéseket hozta nyilvánosságra. A szovjet lap a, továbbiakban részletesen elemzi az Egyesült Államok fegyverkezési politikáját, s többek között arra is rámutat, hogy az USA mindig az állítólagos szovjet fenyegetésre, illetve szovjet erőfölényre hivatkozva indítja be a lázas fegyverkezés újabb és újabb programjait. Washingtonban eközben arra hivatkoznak, hogy saját biztonságuk megvédésére törekszenek. Az amerikai elnök - szavai szerint - az MX-program mellett is a fegyverzetkorlátozás megkönnyítése, illetve a szovjet -amerikai leszerelési tárgyalások előmozdítása érdekében döntött. Ez furcsa logika, és nagyon tá- (Folytatás a 7. oldalon) Nagykövet fogadása (ČSTK) - Gustáv Husák, a CSKP KB főtitkára, köztársasági elnök tegnap Prágában fogadta Milan Dudáét, hazánk újonnan kinevezett kenyai nagykövetét diplomáciai megbízatásának megkezdésével kapcsolatban. Kitüntették Josef Mevaldot i A Győzelmes Február Érdemrendet Gustáv Husák adta át a jubilánsnak (ČSTK) - Gustáv Husák, a CSKP KB főtitkára, köztársasági elnök tegnap Prágában Mikuláš Beňonak, a CSKP KB titkárának jelenlétében fogadta Josef Mevaldot, a nyugat-csehországi kerületi pártbizottság vezető titkárát és átadta a Győzelmes Február Érdemrendet, amelyet Mevald elvtársnak 50. születésnapja alkalmából a szocializmus építése terén, párt- és közéleti tisztségekben kifejtett sokéves tevékenységéért adományoztak. Gustáv Husák elvtárs nagyra értékelte a jubiláns érdemdús politikai és közéleti munkásságát, s jó egészséget és további sok munkasikert kívánt. A fogadáson részt vett Vratis- lav Vajnar, a CSKP KB tagja, a CSKP KB főtitkára titkárságának vezetője és František Salda, a köztársasági elnök irodájának vezetője. Josef Mevaldot, a nyugat-csehországi kerületi pártbizottság vezető titkárát, a Szövetségi Gyűlés képviselőjét 50. születésnapja alkalmából tegnap Prágában Alois Indra, a CSKP KB Elnökségének tagja, a Szövetségi Gyűlés elnöke is fogadta. Gratulált a jubilánsnak a Győzelmes Február Érdemrend odaítélése alkalmából, és átnyújtotta a Szövetségi Gyűlés elnökének üdvözlő levelét. Befejeződött a CSKP Központi Bizottságának 7. ülése Minden szinten javítani kell a tervező és irányító munkát A tanácskozást tegnap Ľubomír Štrougal és Peter Colotka vezette • Jan Fojtíkot és Josef Hamant, a CSKP KB titkárait megválasztották a CSKP KB Elnökségének póttagjaivá • Határozatot fogadtak el • A vitában 19-en szólaltak fel • Zárszót Gustáv Husák elvtárs, a CSKP KB főtitkára mondott František Tesaŕ elvtárs felszólalásában azzal foglalkozott, hogyan teljesítik a tervfeladatokat a kelet-csehországi kerületben. Rámutatott arra, hogy a tudományos-műszaki fejlesztés még nem mindenütt alapja a vállalati terveknek, és ezért nem hat kellő mértékben a népgazdaság intenzifiká- lására. Ismertette a komputerek felhasználásának tapasztalatait, elmondotta, hogy a Számítástechnikai Vállalat több szervezetnek nyújt szolgáltatásokat, így a berendezéseket három műszakban felhasználják. A plzeňi Škoda Müvek gyártási programjáról Jan Ludvík elvtárs tájékoztatott. Kijelentette, hogy a vállalat pártszervezete és vezetősége nagy gondot fordít a gyártási program szerkezetének változásaira, arra törekedve, hogy a Škoda Müvek jobban bekapcsolódjon a nemzetközi szocialista munkamegosztásba. Megállapította, hogy a jövő évi tervet jobban kidolgozták, mint a korábbiakat. Ehhez a pártszervezet jelentős mértékben hozzájárult. Mikuláš Beňo elvtárs az intenzív gazdaságfejlesztés egyik legfontosabb feltételének nevezte azt, hogy tovább mélyüljön a párt vezető szerepe s erősödjön politikai nevelő, szervező és ellenőrző tevékenysége. A pártmunka fontos feladata, hogy az erőket a jövő évi népgazdasági terv végrehajtására összpontosítsa. Erről ugyancsak szó lesz az évzáró taggyűléseken és az évzáró pártkonferenciákon, amelyekre a kerületi és a járási pártbizottságok, valamint a pártalapszervezetek felelősen felkészültek. Következetesen törődni kell azzal, hogy mindenütt az igényesség, az építő szellemű bírálat és önbírálat, a nagyfokú felelősség érvényesüljön. A továbbiakban a tagállomány összetételének javításával foglalkozott, amelyre a XVI. pártkongresszus határozataival összhangban kerül sor. Október elsején a CSKP-nak 1 584 011 tagja és tagjelöltje volt. Kifejezte azt a meggyőződését, hogy a párt továbbfejlesztésének problémái, munkásjellegének megszilárdítása, a tagállomány összetételének helyes irányítása és a párt vezető szerepének elmélyítésével összefüggő további kérdések fontos helyet kapnak az évzáró taggyűléseken és a pártkonferenciákon. Václav Béžel elvtárs arról szólt, hogyan járul hozzá a Forradalmi Szakszervezeti Mozgalom a CSKP XVI. kongresszusa határozatainak megvalósításához. Rámutatott arra, hogy fokozni kell a dolgozók részvételét a termelés irányításában termelési értekezletek és a tervfeladatok teljesítését célzó munkakezdeményezési formák kibontakoztatása útján. Felhívta a figyelmet arra, hogy a dolgozók kezdeményezése terén nagyobb gondot kell fordítani a gyorsabb tudományos-műszaki fejlesztésre, a termékek műszaki (Folytatás a 2. oidalon) A CSKP KB 7. ülésén Gustáv Husák elvtárs mondott zárszót (ČSTK - felvétel) HAZÁNK 1983. ÉVI GAZDASÁGI ÉS SZOCIÁLIS FEJLESZTÉSI ÁLLAMI TERVÉRŐL A CSKP KB Elnökségének jelentését Svätopluk Potáč elvtárs terjesztette elő (ČSTK) - A prágai vár Spanyol-termében tegnap vitával folytatódott Csehszlovákia Kommunista Pártja Központi Bizottságának 7. ülése. A délelőtti tanácskozást Ľubomír Štrougal, a CSKP KB Elnökségének tagja vezette. v