Új Szó, 1982. november (35. évfolyam, 259-284. szám)
1982-11-20 / 276. szám, szombat
ÚJ szú 3 1982. XI. 20. A Szovjetunió normális, baráti viszonyt kíván az Egyesült Államokkal Tyihonov kormányfő beszéde a kereskedelmi tanácskozáson (ČSTK) - Vaszilij Kuznye- cov,, a Legfelsőbb Tanács Elnöksége elnökének első helyettese fogadta a Kremlben az amerikai törvényhozóknak azt a csoportját, amely szovjet parlamenti meghívásra érkezett Moszkvába, s részt vett a szovjet-amerikai kereskedelmi tanács ülésén. A csoportot Robert Dole szenátor, az amerikai szenátus pénzügyi bizottságának elnöke vezeti. A szovjet-amerikai kapcsolatokat áttekintve Kuznyecov emlékeztetett rá, hogy Jurij Andropov, az SZKP KB főtitkára Bush alelnök- kel és Schultz külügyminiszterrel tartott megbeszélésén hangoztatta: a Szovjetunió következetes békepolitikát folytat, és a teljes egyenjogúság, a be nem avatkozás, a kölcsönös tisztelet alapján kész alakítani kapcsolatait az Egyesült Államokkal. Ehhez persze az szükséges, hogy az amerikai fél is megfelelő készséget tanúsítson. Az amerikai képviselők, akik moszkvai parlamenti képviselőkkel tanácskoztak, állást foglaltak a szovjet-amerikai párbeszéd folytatása mellett. A szovjet-amerikai kereskedelmi-gazdasági tanács hetedik ülésszakának résztvevői tiszteletére adott vacsorán Nyikolaj Tyihonov szovjet miniszterelnök beszédet mondott. Utalt rá, hogy a szovjet-amerikai kapcsolatok szempontjából nem túl kedvező időben jött létre ez a találkozó, hiszen a kapcsolatok légköre jelentős mértékben lehűlt - nem a Szovjetunió hibájából. A Szovjetunióval kapcsolatos hivatalos amerikai álláspont nyilván a két ország közötti kereskedelemben is jelentkezik: a különböző diszkriminációs intézkedések, azok a kísérletek, hogy szankciókat és embargókat alkalmaznak a Szovjetunió ellen, a szovjet külkereskedelmi szerveknél aláássák a bizalmat az amerikai piac iránt. Ilyen körülmények között nehéz elvárni a kereskedelem jelentékeny fejlődését. A Szovjetunió annak a híve, hogy minden országVita Madridban a záróokmányról (ČSTK) - A spanyol fővárosban csütörtökön a szerkesztőcsoport ülésével folytatta munkáját az európai biztonsági és együttműködési találkozó. A kongresszusi palotában megtartott zárt üléseken Berényi Pál, a magyar küldöttség tagja elnökölt. Délelőtt az államközi kapcsolatok elveihez fűztek megjegyzéseket a delegátusok, közelebbről a semleges és el nem kötelezett országok múlt decemberi záródo- kumentum-tervezetének első fejezetéhez. A delegációk véleménye szerint tárgyszerű légkör uralkodott, a felszólalók véleményt nyilvánítottak a munkaokmányról, megindokolták beterjesztett módosító javaslataikat, illetve vitatkoztak ezek jogosultságáról. A délutáni vitában a humanitárius és egyéb jellegű együttműködés kérdései szerepeltek napirenden. Mint várható volt, az utóbbi, a „harmadik kosár“ e témái kapcsán több ellentétes nézet hangzott el, mint az „első kosár“, a politikai kapcsolatok letisztultabb kérdéseiben. gal, így az Egyesült Államokkal is fejlődjenek a külkereskedelmi, gazdasági kapcsolatok. Ez azonban csakis az egyenjogúság és a kölcsönös előnyök alapján lehetséges. Ami a szovjet-amerikai gazdasági kapcsolatokat általában illeti: az érdekeltség annyira politikai is, mert az egészséges kereskedelem megszilárdítja a békés jószomszédi kapcsolatok alapjait, az pedig rendkívül fontos az egész nemzetközi helyzet szempontjából - hangsúlyozta Tyihonov. A szovjet miniszterelnök a továbbiakban kijelentette: - Ha egyetértünk abban, hogy az államok békés egymás mellett élésének nincs ésszerű alternatívája, akkor azt is el kell fogadnunk, hogy annak szilárdságát és megbízhatóságát jelentékenyen befolyásolja a széles körű gazdasági együttműködés. A Szovjetunióban most dolgoznak a tizenkettedik ötéves terv előkészítésén. Ez megfelelő alapot teremt az együttműködésre azokkal az országokkal, amelyek garantálják vállalt kötelezettségeik lehetséges teljesítését. A Szovjetunió mint mindig, most is az Egyesült Államokhoz fűződő normális kapcsolatok híve, sőt, ami ennél jobb, taráti viszonyt akar - mondotta Tyihonov. Hozzátette: a viszony ilyen volt a múltban, és teljességgel lehetséges, hogy ez ismét realitás legyen. Ez megfelelne mind a két ország, mind a világbéke érdekeinek. Shultz külügyminiszter megerősítette Változatlan a Szovjetunióval szembeni amerikai politika iťi=i:r±wj GEORGES MARCHAIS, az FKP főtitkára és Alvaro Cunhal, a Portugál KP főtitkára Párizsban kétnapos megbeszélést tartott. A tanácskozásról közös nyilatkozatot adtak ki. A BAKHTAR afgán hírügynökség jelentette, hogy a napokban a Salang-hágó alatt húzódó közúti alagútban gépkocsi-katasztrófa történt. A szerencsétlenségnek áldozatai is vannak. Némely nyugati tájékoztatási szervek jelentései- amelyek szerint diverzáns cselekmények történtek az alagútban- koholmányok, azoknak semmiféle alapjuk sincs. HELMUT KOHL nyugatnémet kancellár csütörtökön villámlátogatást tett Rómában, ahol megbeszélést folytatott Pertini államfővel, Spadolini ügyvezető és Fanfa- ní kijelölt kormányfővel, s magánkihallgatáson fogadta őt II. János Pál pápa is. AZ ÚJ SPANYOL PARLAMENT csütörtökön megtartotta alakuló üiését. Az október 28-án megválasztott törvényhozás mindkét házában a Spanyol Szocialista Munkáspárt abszolút többséggel rendelkezik. A parlament két házának elnökévé szocialista párti képviselőt választottak. WROCLAWBAN a lengyel állambiztonsági szolgálat további illegális, különféle megmozdulásokra uszító rádióadót leplezett le, amely az ún. ,,Szolidaritás“-adó műsorait sugározta. (ČSTK) - George Shultz amerikai külügyminiszter péntekre virradó éjjel tartott sajtókonferenciáján megerősítette, hogy az Egyesült Államok folytatja eddigi külpolitikai stratégiáját a Szovjetunióval szemben, és fokozni kívánja saját katonai hatalmát. A külügyminiszter nyilatkozatának nagy részét az ameri kai - -szovjet kapcsolatoknak szentelte. Arról azonban nem szólt, hogy az amerikai kormány hogyan válaszol - ha egyáltalán válaszol - a szovjet békejavaslatokra, s esetleg hajlandó-e a Szovjetunió AÁSZ-határozat (ČSTK) - A Malvin-szigetek miatti viták tárgyalásos rendezésére szólítja fel Argentínát és Nagy-Britanniát az a határozat, amelyet tegnapra virradó éjszaka az Amerikai Államok Szervezetének (AASZ) washingtoni közgyűlése hagyott jóvá. A hétfő óta tartó tanácskozás számos résztvevője bírálta az Egyesült Államok Latin-Ameriká- val szembeni politikáját. Francia fegyverek Argentínának (ČSTK) - Franciaország csütörtökön felújította Argentínába irányuló fegyverszállításait, amelyekre a Malvin-szigetekért folyó háború idején rendelt el embargót. Az embargót augusztusban szüntették meg. A The Times értesülése szerint Margaret Thatcher brit kormányfő „sértésnek“ tartja Franciaország részéről azt a döntést, hogy Párizs felújítja a fegyverszállításokat Argentínának. A brit lapok többsége „nagy diplomáciai vitákat“ jósol Nagy-Britannia és Franciaország között. példáját követve lemondani az atomfegyver elsőként való alkalmazásáról. Shultz épp ellenkezőleg, azt igyekezett meghatározni, mit kell a Szovjetuniónak tennie. Szavai szerint az USA „hajlandó javítani kapcsolatait a Szovjetunióval“, de csak azzal a feltétellel ha „az első lépést“ Moszkva teszi meg. A közel-keleti problémával foglalkozva Shultz szinte semmi kivetnivalót nem talált az izraeli politikában. Azt a tényt, hogy Izrael a megszállt arab területeken újabb és újabb településeket hoz létre, diplomatikusan így értékelte: „nem konstruktív hozzájárulás a térség békéjéhez“. Határozottan elutasította azokat a követeléseket, hogy az USA használja ki befolyását, és tegyen erélyesebb intézkedéseket az izraeli magatartás megváltoztatására. Az USA és Nyugat-Európa kapcsolatait illetően Shultz igen szűkszavú volt. Arra a kérdésre, mi a helyzet tulajdonképpen a nyugati szövetségesek szocialista országokkal szembeni gazdaságpolitikájának egyeztetésével- amelyről Ronald Reagan a múlt héten beszélt, s Nyugat-Európa viszont nyomban cáfolta -, Shultz felháborodottan azt válaszolta: „már igazán véget érhetnének a találgatások erről a megállapodásról“. Irán-lrak: Heves harcok (ČSTK) - Az iraki-iráni fronton az elmúlt nap folyamán is folytatódtak a heves harcok. A teheráni rádió szerint az iráni légierő csütörtökön a front északi szakaszán lelőtt egy iraki katonai repülőgépet. Az iraki tüzérség lőtte Abadan iráni olajvárost, ahol az ÍRNA hírügynökség szerint 6 polgári személy sebesült meg. Az iraki katonai közlemény arról számol be, hogy az iraki egységek a harcok során 33 iráni katonát öltek meg. A Mandali iraki határ menti várost ért tüzérségi támadás két ember halálát okozta. (X vilümüjiébél Erősödő egység (ČSTK) - A moszkvai Pravda tegnapi vezércikkében a szocialista közösség egységének jelentőségéről ír. A cikk többek között leszögezi: A szocialista államok közössége igen rövid történelmi időszak alatt jelenkorunk politikai fejlődésének globális tényezőjévé vált. A testvéri marxista-leninista pártok szüntelenül mélyítik egységüket és összeforrottságukat, rendíthetetlenül követik a kongresszusaikon kitűzött irányvonalat, egyesítik országaik eszmei-politikai, gazdasági és tudományos-mű- szaki potenciálját, és növelik a létező szocializmus erejét. Kínos komédia A Nyugat felforgató antikommu- nista központjai," a gyűlöletszítás és rágalmazás „szakértői“ egy percig sem maradhatnak nyugton. A nemzetközi légkör mérgezőinek konokságával provokációkat szítanak minden ellen, ami a béke, a jószomszédi kapcsolatok és a nemzetközi egyetértés ügyét szolgálja. Legutóbbi agyrémük fölöttébb kínos, s egyben nevetséges annak a provokációnak a forgatókönyve, amelyben a főszerepet Pavel Kohout kapta. A Cseh- szlovákia-ellenes emigráció már csaknem feledésbe merült harcosa szerdán repülőgéppel az NSZK-ból Prágába érkezett a szükséges okmányok és vízum nélkül. A tranzitban találkozott második házasságából származó lányával. Ezután rögtön visszatért a svájci Zürichbe, s még aznap este már Bécsben, az emigránsok központjában tűnt fel. Amint láthatjuk, a rendezők tényleg nem kímélték a költségeket. Időközben Kohout felesége Bécsben sajtó- konferenciát hívott össze, s felsorakoztak a jobboldali burzsoá sajtó hangos képviselői, akik közül, sajnos, a legfontosabb osztrák hírközlő eszközök képviselői sem hiányoztak. Kohout komédiája kéz- legyintésre sem lenne érdemes, ha... Minden esetben, amikor a nemzetközi életben a pozitív fejlődés jelei mutatkoznak, akár a madridi találkozó folytatásáról, akár szocialista és tőkés országok vezetőinek tanácskozásáról és találkozásáról van szó Nyugaton mindig ugyanazokba a for lsekből mé- regcseppekkei métdyeznek, hamisítványokat és sajtóförrnedvé- nyeket, „visszaemlékezéseket“, rágalmakat, koholmányokat és exhibicionista nyilatkozatokat propagálnak a szocialista országok ellen. Ezek programszerűen és pontosan megszervezett dolgok. A DPA hírügynökség Kohout provokációját „Gustáv Husák csehszlovák köztársasági elnök bécsi látogatásával összefüggő demonstratív gesztusnak“ nevezte, a Reuter hírügynökség hangsúlyozta: az akciót „úgy időzítették, hogy egybeessen Gustáv Husák ausztriai látogatásával“. Igen, az imperializmus egyes szélsőségesen reakciós köreinek, amelyeket kém- és felforgató központok, az ideológiai diverzió laboratóriumai tartanak fenn, nincs ínyére elnökünk ausztriai látogatása. Csupán csak azért, mert ez a látogatás kifejezi a jóakaratot és a kölcsönösen hasznos együttműködésre való törekvést az államok és a népek kapcsolataiban, s értelme és célja az, hogy hozzájáruljon a gyümölcsöző békés európai kapcsolatok útjában álló akadályok felszámolásához. Az enyhülés és a nemzetközi légkör javulását gátlóknak messzire elér a keze, déli szomszédunk országába, Ausztriába is. Merészen olyan akciókat szerveznek, amelyek ellentétesek mindkét ország érdekeivel és végső soron az osztrák kormány hivatalos politikája ellen irányulnak. Hiszen Kirchschläger osztrák elnök a Husák elvtárs tiszteletére rendezett fogadáson részletesen beszélt arról, ami összeköt bennünket, a „jószomszédi kapcsolatokra, kölcsönös bizalomra és barátságra „irányuló törekvésről. Az osztrák hírközlő eszközök - köztük az államiak - egy része a „Kohout- ügyet“ felfújva „megfeledkezett“ az osztrák elnök hivatalos állás- foglalásáról. Különösen most, a látogatás idején nem volt helye a Csehszlo- vákia-ellenes kampánynak, amely sérti népünket, és végső soron az osztrák nép érdekeinek is árt. Ezért senkinek sem szabad megengedni, hogy lejárassa Gustáv Husák köztársasági elnök ausztriai látogatását, amelytől - vitathatatlanul jogos reményekkel - mindkét ország népe pozitív eredményeket vár. MILAN JELÍNEK FRANCIAORSZÁG Tiltakozások a Mauroy-kabinet gazdasági módszerei ellen (ČSTK) - Párizsban az Általános Munkaszövetség (CGT) felhívására tegnap 24 órás sztrájkot hirdettek a nyomdai alkalmazottak. Szombat reggel Párizs tehát újságok nélkül marad. A sztrájkolok a szüntelen elbocsátások és a rossz munkakörülmények ellen tiltakoznak. A francia fővárosban csütörtök este mintegy 30 ezren tiltakoztak a Mauroy-kormány gazdasági módszerei ellen. A tüntetést a CGC, a hagyományosan konNyugat-európai munkanélküliség (ČSTK) - Az Európai Parlament elnöke, Piet Dankert bejelentette, hogy a testület különbizottságot hozott létre a közös piaci munka- nélküliség csökkentésére. Az EGK tagországaiban jelenleg összesen 11 milliót ér el a munkanélküliek száma. zervatív szakszervezeti központ rendezte, amelynek tagjai elsősorban az ipar, a kereskedelem és az adminisztratíva területén dolgozó magasabb beosztású alkalmazottak. A tüntetés a decemberre tervezett szakszervezeti választások előtt a GGC próbája, s ugyanakkor az országban folyó éles politikai harc egyik kifejezője is volt. kína Változások a kormányban (ČSTK) - Az Új Kína hírügynökség közölte, hogy változásokat hajtottak végre a kínai külügy- és honvédelmi minisztériumban. Huang Hua eddigi_ külügyminisztert a helyettese, Wu Szüe-csien váltotta fel, és az új nemzetvédelmi miniszter Keng Piao helyett Csang Aj-ping, az államtanács alelnöke lett. A változásokról a kínai parlament állandó bizottsága döntött tegnap befejeződött pekingi ülésén. A közösség önálló és egyenjogú államok szocialista típusú nemzetközi kapcsolatait képviseli. A testvérpártok - alakuljanak az események bármiképp - mindig hűek maradnak a marxista-leninista ideológiához, mindig a kölcsönös elvtársi segítség szálai kötik őket össze. Politikájukra a határozott következetesség jellemző. Azokban a napokban, amikor az egész haladó emberiség Leonyid Brezsnyevet búcsúztatta, különös erővel mutatkozott meg a szocialista országok és a testvérpártok szolidaritása az SZKP- val és a szovjet néppel. A szovjet kommunisták és az ország dolgozói nagyra becsülik barátaik szolidaritását. A bonyolult nemzetközi helyzetben, amikor az agresszív imperialista erők igyekeznek aláásni a békés egymás mellett élést, s a katonai konfrontációra törekszenek, a szocialista közösség államainak szilárd elhatározása a béke megvédése. A szocialista országok saját erejükre támaszkodva kitartóan harcolnak az enyhülésért, a leszerelésért és a nukleáris háború veszélyének elhárításáért. A szocialista országok szolidárisak, és elmélyítik együttműködésüket azokkal az országokkal, amelyek lerázták magukról a gyarmati igát, támogatják a nemzeti függetlenségükért és a társadalmi haladásért küzdő népeket, a világ békeerőit. Mindig készek a tisztességes, egyenjogú és kölcsönösen előnyös együttműködésre mindazokkal az államokkal, amelyek ezt kívánják - szögezi le végezetül a moszkvai Pravda.