Új Szó, 1982. november (35. évfolyam, 259-284. szám)
1982-11-19 / 275. szám, péntek
ÚJ szú 5 1982. XI. 19. Fiatalítják soraikat A párttagjelöltek kiválasztása és felkészítése állandó feladat A politikai munka tapasztalatai és feladatai Járásunk pártszervezetei eszmei-nevelő munkájukat a XVI. kongresszus határozatainak teljesítésére, a tömegek megnyerésére, a téves nézetek, vélemények elleni határozott fellépésre irányítják. Tevékenységünk hatékonyságának ékes bizonyítéka, hogy a lévai (Levice) járásban is kedvező a politikai légkör, a lakosság döntő többsége nagy lelkesedéssel támogatja a Szovjetunió békepolitikáját, jó munkájával szilárdítja a szocialista közösség országainak nemzetközi egységét. Az alapszervezetek felelőssége Fontos és figyelmet érdemlő tény, hogy a tömegek között végzett politikai munka, a tudatformálás és a szocialista demokrácia fejlesztése a pártirányítás szerves részévé vált. Ezt igazolják az októberi nyilvános taggyűlések tapasztalatai, melyeken 33 491 -en vettek részt, 930 párttag és 776 pártonkívüli dc^gozó mondta el hasznos véleményét munkánkkal kapcsolatosan. A címünkre elhangzottakból világossá vált számunkra, hogy bár a XVI. kongresszus programja, valamint a CSKP KB 15. ülése útmutatásainak népszerűsítésében, gyakorlati érvényesítésében értünk el sikereket, nem lehetünk elégedettek az eredményekkel. Járásunk gazdasági fejlődése például elmarad a lehe-, tőségektől. A pártbizottság számtalanszor hangsúlyozta, hogy az alapszervezeteknek többet kell törődniük a kommunisták nevelésével, a párt vezető szerepének munkahelyi érvényesítésével. Néhány helyen, a Bátovcei, a Palásti (Plášťovce), az Oroszkai (P. Ruskov), EFSZ-ben az Ipolysági (Šahy) Állami Gazdaságban és másutt kevés figyelmet fordítanak a párttagok helyes széthelye- zésére, munkájuk megszervezésére. Nem ritka eset, hogy egyes elvtársak túlterheltek, mások viszont a feladatok konkrét megjelölésének elmulasztása folytán passzívak. Ez arra enged következtetni, hogy az illetékes alapszervezeti pártbizottságok nem kísérik figyelemmel a pártmegbízatások teljesítését, ösztönösen viszonyulnak az eszmei-nevelő munka irányításához. Sok gondot okoz a szakképzett munkaerők hiánya, ám a munka- és a technológiai fegyelem betartásával sem lehetünk elégedettek. Kevés dolgozó veszi ki részét a tervfeladatok kialakításából, a belső tarA Kassa-vidéki (Košice-vidiek) járásban, a cserháti dombvidék nyúlványán, a Tornakőnek nevezett dombon található egy kis település, Zsarnó (Žarnov). Hosszú ideig az 1727-ben épült, ma is jó állapotban lévő impozáns kastély uralta a községet, tiszteletet, sőt alázatot parancsolt. A kis házak eltörpültek az oszlopos, tornácos kastély árnyékában lakóikkal együtt. Ma már a falu túlnőtte a kastélyt, mely építészeti emlékké zsugorodott. A Szepsi (Moldava nad Bodvou) Állami Gazdaság zsarnói udvarának irodája kapott helyet benne. A kastély és az azt körülölelő park eléggé elhanyagolt, pedig több gondozást, értékesebb felhasználási módot érdemelne. A falu dimbes-dombos utcáit járva beszélgetünk múltról, jelenről, jövőről, Gulya Jánossal, a hnb elnökével és Szabó Sándorral, a hnb titkárával. Szabó Sándor 1953-tól tölt be tisztséget a helyi nemzeti bizottságban, Gulya János fiatal ember, második választási időszakban elnöke a hnb-nek.- A felszabadulás után nem volt könnyű az indulás - mondja Szabó Sándor - A háború nagy károkat okozott a lakóházakban, gazdasági épületekben. Alig vonult el a front, még közelről hallattszott az ágyúszó, de a falu lakossága már megkezdte a romeltakarítást, a háború nyomainak eltüntetését. A földbirtokot nem osztották föl, talékok mozgósításából. Noha járási és vállalati szinteken kiemelt feladatként foglalkoztunk a tökéletesített gazdaságirányítási rendszer gyakorlati meghonosításának kérdéseivel, nem érezzük a szabályozók kedvező hatását, az extenzív gazdálkodásra való törekvés továbbra sem változott az emberek gondolkodásában. Mi következik ebből? Elsősorban: az eszmei-nevelő, politikai és szervező munka nem érvényesül kellő hatásfokkal a gyakorlatban, másodsorban, hogy az egyen- lősdi szemléletet nem sikerült kellőképpen kiiktatnunk a dolgozók jutalmazásából. A tapasztalatok összegezése azt mutatja, hogy a párt- és a szakszervezetek hatékonyabb gazdasági propagandával és agitá- cióval, élő politiaki-szervező munkával, az eddiginél több eredményt hozó segítséget tudnak nyújtani az érdem szerinti jutalmazás elvének érvényesítésében. Bíráló szellemű, alkotó légkört Nyíltan meg kell mondanom, hogy az említett követelmények teljesítése nem tűrheti a néhány tisztségviselőre jellemző helytelen hozzáállást. Bíráló szellemű, alkotó légkör megteremtése szükséges ahhoz, hogy a hetedik ötéves tervidőszak feladatait valóra válthassuk. Ennek érdekében a vállalatoknál, üzemekben élénk vitákat folytatnak. Ez helyes. Elítélendő azonban egyes gazdasági vezetők törekvése, akik előre kijelentik, hogy az éves tervet objektív okoknál fogva teljesíteni nem lehet. Persze a politikai mozgalmi munkamódszerek változatos formáinak érvényesítése felett elsuhannak, ezáltal maguk sem mutatnak példát környezetükben. A járási pártbizottság az eszmeinevelő, politikai munka színvonalának és hatékonyságának növelése érdekében több intézkedést foganatosított. Káderváltozásokat eszközöltünk §s átértékeltük az alapszervezetek előadótestületeinek, propagandistáinak tevékenységét, tökéletesítettük az ideológiai és más albizottságok munkáját. A különböző szintű tanfolyamokon a pártaktíva 4686 tagja frissítette fel és bővítette politikai tudását. Természetesen most arra törekszünk, hogy a szerzett ismeretek gyümölcsözően kamatozzanak a vállalatok, üzemek előrehaladásában, a kommunisták és az alapszervezetek tevékenységében. hanem közösen kezdték meg a művelést. Mire úgy-ahogy helyre állt a rend, a földek már fel voltak szántva, be voltak vetve. Ez tette lehetővé, hogy Szlovákiában elsőként itt alakulhatott meg az állami gazdaság. Az ötvenes években itt is létrejött az egységes földmüvesszövetkezet, de földje kevés embernek volt, önálló gazda is kevés. Szakértelem s talán akarat hiányában nem lett életképes a szövetkezet s csatlakozott az állami gazdasághoz. A gazdaságnak ma is jelentős szerepe van a község életében, fejlődésében. A lakosság hatvan százaléka itt dolgozik, valamint az újbódvai (Nová Bod- va) és a bodolói (Budulov) szövetkezetben. A többiek az építőiparban, a Kelet-szlovákiai Vasműben, szolgáltató üzemekben és a tornai cementgyárban dolgoznak. Valamikor a falu lélekszáma jóval meghaladta a hatszázat, ma alig 470. Mi ennek az aránylag gyors csökkenésnek az oka?- Elsősorban az - mondja az elnök hogy éveken keresztül nem adtak építkezési engedélyt, így sokan, különösen a fiatalok a környék nagyobb településeire költöztek. Ma már építkezhetnek a fiatalok. Jelenleg öt új ház van épülőben. Több ház már felépült, A nevelés hosszú távú folyamat Politikai nevelő munkánk lényege, hogy állandóan javítsuk gyártmányaink minőségét, növeljük ipari vállalataink exportképességét. Ezt a célt követi a gazdasági propaganda és agitációs tevékenység élénkülése is, melynek szép példáival főleg a lévai Gyapotfeldolgozó Vállalatnál találkozhatunk. Az üzemi pártbizottság irányításával az alapszervezetek a szóbeli és a szemléltető agitá- cióra összpontosítják a figyelmet, érdemben foglakoznak a munkások egyéni problémáival is. Ennek is eredménye, hogy a vállalat 10 hónapot véve alapul, az elvárások szintjén teljesítette termelési és áruértékesítési tervét, s közel hatszá- zan vállaltak kötelezettséget az éves terv határidő előtti teljesítésére. Sok helyütt a politikai munKa eredménye elmarad a lehetőségektől, számos vállalatnál, szövetkezetben a szemléltető agitációs eszközök, faliújságok csak a folyosók, irodák díszítéséül szolgálnak, távolról sem szolgálják a dolgozók politikai nevelését, a konkrét gazdasági feladatok teljesítését noha a járási pártbizottság erre külön figyelmeztette az alapszervezeteket. A fogyatékosságok zömmel a nevelés, valamint a pártoktatás hiányosságaiból erednek. Főleg a mezőgazdasági üzemek alapszervezeteire jellemző, hogy nem tartják be a pártoktatás időrendi tervét, az 1982-83-as az oktatási évre szóló tananyag előadását, megvitatását is 2-3 napra tervezik. Tagadhatatlan, a nevelés hosszan tartó folyamat, de a szervezett pártoktatás csak a felsőbb pártszervek intézkedéseinek betartásával vezethet a kívánt eredményhez. A járási párbizottság a politikai nevelés háza és elöadótestülete révén módszertani segítséget nyújt az alapszervezetek propagandistáinak, előadásokat szervez, szemináriumokat tart a pártoktatási év tananyagai jobb megértéséhez. Ezekre a megnyilvánulásokra azonban rendszerint az alapszervezetek azokat küldik, akiknek egyébként semmi közük a pártoktatás vagy a munkahelyen folyó politikai munka irányításához. Elérkezettnek látjuk az időt, hogy a politiaki nevelő munkából, pártalapszervezeteink tevékenységéből végképp száműzzük a formalizmust, a kényelemszeretetet. BOHUMIL JABLONICKÝ az SZLKP Lévai (Levice) Járási Bizottságának titkára illetve a régieket átépítették. Reméljük, az építkezések fellendülése maradásra bírja a fiatalokat s gyarapodni fog a lakosság is.- Erre nagy szükség volna, már csak az iskola szempontjából is- kapcsolódik a beszélgetésbe Gajdács András, az iskola igazgatója, a pártalapszervezet elnöke.- Amikor 1962-ben idekerültem, még több tanerős volt iskolánk, ma már csak magam vagyok. Ez társadalmi és kulturális téren is érezteti hatását. Ebben a kis községben kilenc tömegszervezet működik. Általában mindegyikben ugyanazok fejtenek ki tevékenységet. Ilyen körülmények között nem is várhatunk el kimagasló eredményeket. Az ifjúsági szervezetnek tizenkét tagja van. Kevesen vannak, de minden esetben számíthatunk rájuk. Jól dolgozik a CSEMADOK, asszonykórusuk szép eredményeket ér el, ápolják a népi hagyományokat, részt vesznek a faluszépítésben a nőszövetség tagjaival együtt. Az összefogásra, a lakosság társadalmi munkájára nagy szükség van.- A legfontosabb és legjelentősebb akciónk - mondja az elnök- a vízvezeték bevezetése volt. Azelőtt a községben három olyan kút volt, melynek vize megfelelt az AZ ÉV hátralevő és az új év első heteiben a pártalapszerveze- tekben kiemelt feladat az évzáró taggyűlések előkészítése. A tennivalók egyik, időszerű és felelősségteljes része a pártbizottsági tagok munkájának minősítése. A zsigárdi (Žiharec) pártalapszervezet legutóbbi pártbizottsági ülésén is szerepelt ilyen jellegű napirendi pont, s amint Antal Pál pártelnök elmondta, a pártbizottság mind a kilenc tagjának munkáját pozitívan értékelhették. Ennek ellenére új tagokkal, fiatalokkal egészítik ki a pártbizottságot. Mégpedig azért, mert lehetőséget akarnak adni a fiataloknak, s mert vannak olyan fiataljaik, akik a gondos felkészítés és nevelés eredményeként alkalmasak felelősségteljes feladatok végzésére. Egy pillanatra sem feledkeznek meg arról, hogy a politikai-szervező munka hatékonyságát törvényszerűen meghatározza a tagság összetétele. Ez pedig olyan, amilyen gondos, tervszerű és következetes a párttagjelöltek kiválasztása, felkészítése és nevelése Ilyen megfontolásból erre nagy figyelmet fordítanak. Bizonyítja ezt többek között az is, hogy a helyi földművesszövetkezetben, valamint a falu közigazgatásában és egyéb helyein tevékenykedő ötvennyolc kommunista között öt a tagjelölt, s ez utóbbiak az állattenyésztésben, illetve a gépesítésben dolgoznak. A tagok ötödé nyugdíjas, mintegy harmada középkorú, a többi pedig fiatal, nagyrészt harminc éven aluli. Ennek ellenére sem mondható, hogy a tagállomány bővítésében elsődleges szempont a mennyiség lenne. A minőség mindenkor előtérbe helyezett követelmény. Oda összpontosítják a figyelmet, ahol a leginkább szükséges és fontos a tagsági alap erősítése. Sokatmondó és másoknak messzemenően tanulságos lehet az a módszer, munka amely a párttagjelöltség felkészítésére alkalmas fiatal dolgozók kiválasztását, megtalálását célozza. A pártbizottság számára ilyen szempontból lényeges tájékozódási alap a földmúvesszövetke- zetben szervezett állandó jellegű és időszakos, a szezonmunkák gyors és jó minőségben való elvégzését szorgalmazó munkaversenyek. Ezek eredményeit rendszeresen értékelik s a győzteseket számon tartják. A pártcsoportokon keresztül részletesebb ismereteket kapnak a munkához való viszonyukról, kezdeményezőkészségükről és felelősségérzetükről. Ilyen tekintetben különösen értékesek azok az információk, amelyeket a pártbizottság az immár előírásoknak. A vízvezeték bevezetése egészségügyi szempontból is az egyik legfontosabb feladatunk volt. Ma már a legtöbb házban van vízvezeték, fürdőszoba. Ebben a választási időszakban a gyalogjáró építése a legfontosabb feladatunk. Erre azonban még nincs meg az anyagi fedezetünk. ígéretet kaptunk a járási nemzeti bizottságtól, reméljük rövidesen megkezdhetjük a munkát. Rövidesen befejezzük a művelődési ház felújítását, a központi fűtés már működik. Egy ilyen kis községben is fontos az üzlethálózat. Egy vegyeskereskedése és egy vendéglője van a falunák. Az utóbbi sajnos sokkal látogatottabb, mint egy-egy kulturális előadás Az ellátás, az áruválaszték jónak mondható. Az elmúlt időben a kenyér minőségével voltak problémák, de az utóbbi időben már kevesebb a panasz. Az utak aszfaltosak, de a gazdaság gépei gyakran vastag sárréteget hordanak az úttestre, a falun végigvonuló tehenek pedig lelegelik a virágokat. A lakosság viszont szereti a szépet. Bizonyítják ezt a házak előtti virágoskertek, a tiszta udvarok, a csinos családi házak. Sok múlik a lakosságon. Tőlük függ, hogy milyen mértékben fejlődik falujuk, hogy még szebb, virágzóbb legyen itt az élet. FECSÓ PÁL hagyományosan megalakuló ideiglenes pártcsoportoktól kap. Ezek a csoportok mindenkit tömörítenék, akik az időszerű munkákból valamilyen formában kiveszik részüket. MINDEZ lényeges, de ugyanakkor csak közvetített információ, ezért a pártbizottság tagjai feladatuknak, sőt úgymond kötelességüknek tartják a közvetlen tájékozódást és kapcsolatot az emberekkel. A pártelnök az ilyen jellegű tájékozódások közül példaként említette a legutóbbi éjszakai üzemlátogatásukat. Részletezte, hogy a szemes kukorica tárolását végző dolgozók körében töltött órák mennyire tanulságosak voltak. Elismerően szólt arról a helytállásról, amikor a srótoló kiégett motorját cserélték ki. Az ilyen és hasonló példamutatást tanúsító dolgozókat természetesen besorolják azok névsorába, akikkel a jövőben mint párttagjelöltekkel számolnak. E névsor az alapja a tagsági összetétel javítása távlati tervének. Persze a névsorba való felvétel még nem jelenti azt, hogy párttagjelölt lesz az illető. A jelöltekkel rendszeresen foglalkoznak, törődnek eszmei politikai nevelésükkel. A foglalkozás lényeges formája a rendszeres beszélgetés és eszmecsere. Ezek lehetőséget adnak a fiatal gondolkodásmódjának megismerésére, valamint eszmeipolitikai fejlettségének felmérésére. A pártelnök hangsúlyozta: a beszélgetések során arra is figyelmeztetnek, hogy a kiválasztás és a jelölés nem jelent senki számára előnyöket. Sőt, éppen fordítva, olyan munkát, magatartást követel, amely mindenkor és mindenben példaként szolgál másoknak. A FIATALOKNAK már a tagje- löltség előtt is konkrét feladatokat adnak, hogy lássák, képesek-e önzetlenül dolgozni a köz érdekében. A párttagjelöltté nyilvánítás után további feladatokat kap a fiatal, ezek teljesítését is folyamatosan ellenőrzik. Kollár Lajos traktoros és Kovács Ferenc zootechni- kus az elmúlt hetekben kapta meg a tagkönyvet. Feladatuk volt többek között a helyi sportegyesület munkájának segítése és a sportpálya építésére brigádok szervezése, valamint a SZISZ alapszervezet tevékenységének támogatása és a takarmányfogyasztás csökkentése. Valamennyi feladatukat példásan teljesítették. Ugyan ez mondható el Modranszky Károly gépjavítóról is, aki az újító mozgalom kiszélesítését kapta feladatul. A pártbizottság akkor is figyelemmel kíséri a tagjelölteket, ha azok elkerülnek a pártalapszerve- zetből. Baranyay János és Pásztor József tagjelöltek már teljesítették feladatukat. Bővítették szakismeretüket, illetve megszerezték a vezetői jogosítványt. Most, hogy bevonultak, a tényleges katonai szolgálat idejére is kaptak feladatot. A pártbizottság elvárja tőlük, hogy megszerzik a Példás katona jelvényt. A két katona a legjobb úton halad a feladat teljesítéséhez. Erről tanúskodik a katonai parancsnokság tájékoztatója és az alakulat pártbizottságának levele, amelyet a szövetkezet pártbizottságának küldött. A feladatokkal kapcsolatosan még egy lényeges dolgot kell megemlíteni. A pártbizottság ügyel arra, hogy a feladat teljesíthető legyen, s ösztönzően hasson a tagjelöltre. Morvay Ferenc például mint tagjelölt, a szocialista vagyon védelmét kapta feladatul. Bizonyára ez is közrejátszott abban, hogy időközben segédrendőr lett. A pártelnök nem kis büszkeséggel mutatta az elismerő oklevelet, amit ilyen jellegű szolgálataiért kapott a felsőbb szervektől, s amit azóta már át is adtak tulajdonosának. ÍGY SZEREZNEK a fiatalok kellő gyakorlatot a nehezebb feladatok elvégzéséhez, s ez az alapja, feltétele, hogy a pártbizottság fiatalítására is bőven van választási lehetőség EGRI FERENC Falu a Tornakön Mindenkitől magas fokú öntudatosságot, áldozatkészséget