Új Szó, 1982. november (35. évfolyam, 259-284. szám)
1982-11-17 / 273. szám, szerda
ÚJ szú 7 1982. XI. 17. Sakkolimpia - kettős szovjet győzelemmel CSEHSZLOVÁKIA EZÜSTÉRMES A csehszlovák sakkozás történetében páratlan siker született a svájci Luzernben, a 25. sakkolimpián. 49 év után került ismét a csehszlovák olimpiai csapat dobogóra - utoljára 1933-ban a fol- kestoni olimpián lett ezüstérmes. Csakhogy ez a mostani ezüst sokkal fényesebben csillog. Míg Folkstone-ban 16 csapat játszott, ezúttal 92 ország között sikerült feljutni a dobogó második fokára. Nem is szólva arról, hogy akkor, fél évszázaddal ezelőtt még nem indult az olimpiákon a sakkozás „nagyhatalma“ a Szovjetunió. Az utolsó forduló előtt Csehszlovákia a második helyen állva fél ponttal vezetett az Egyesült Államok előtt. Nehéz ellenfelet kapott: Hollandiát. Az első két táblán gyors döntetlen született Hort és Timman, illetve Smejkal és So- sonko között. Ftáčnik nagyszerű, áldozatokkal tarkított játszmában már a 21. lépésben nyert Ree ellen. De a győzelmet 2 és fél - 1 és fél arányban Plachetka biztosította, az újdonsült holland nagymester Van der Wiel ellen nehezen kiharcolt döntetlenjével. Miután a legnagyobb konkurrens: az Egyesült Államok ugyanilyen arányban győzött Svédország ellen - maradt a félpontos előny és ezzel az ezüstérem valósággá vált! A negyedik helyet Jugoszlávia szerezte meg, miután 3:1-re nyert az NSZK ellen. Magyarország, mely az utolsó olimpián csak „hajszállal“ lett ezüstérmes a Szovjetunió mögött, két évvel korábban pedig aranyérmet szerzett - ezúttal csalódást keltett. Bár az utolsó fordulóban legyőzte Angliát, ez csak az ötödik-hatodik hely osztására volt elég Bulgáriával. Csak Portisch és Ribli játszott nagyjából a várakozásnak megfelelően: viszont a 3. és 4. táblán sok pontot vesztettek, Sax, Pintér és részben Csőm is csalódást keltett. A csehszlovák csapatban Hort- nak nagyon nehéz dolga volt az első táblán, ahol Karpowal az élen a legtöbb csapatban világnagyságok játszottak. Mivel Jansa rossz formában volt és az újonc Ambrož nem rendelkezik még kellő nemzetközi tapasztalattal - a pontszerzés feladata Smejkal- ra, Ftáčnikra és Plachetkára hárult - akik derekasan, s ami a legfontosabb eredményesen is küzdöttek. A szovjet csapat meggyőző fölénnyel nyerte az olimpiát, a Karpov, Kaszparov, Beljavszkij, Polugajevszkij, Tál, Juszupov összeállítású csapat csak Jugoszláviával végzett 2:2-re, a többi 13 mérkőzését megnyerte. Az első táblán a jugoszláv Ljubojevics volt a legeredményesebb: 14 játszmából 11 pontot szerzett. A férfiak végső sorrendje: 1. Szovjetunió 42,5 2. Csehszlovákia 36, 3. Egyesült Államok 35,5 4. Jugoszlávia 35 5.-6. Magyar- ország és Bulgária 33,5 7. Lengyelország 33 pont. Ez a sorrend a szocialista országok sakkozóinak fölényéről is tanúskodik. A női olimpiát (itt három tagú csapatok játszottak) ugyancsak fölényesen a Szovjetunió nyerte, Románia lett az ezüstérmes, Magyarország a bronzérmes. Az olimpia alatt a FIDE kongresszusára is sor került. A minősítő bizottság döntése alapján a csehszlovák Lechtinsky hivatalosan is megkapta a nagymesteri címet. -dgInter - Slovan 1:0 (1:0) (ČSTK) - Már az első negyedórában eldőlt a találkozó sorsa, de nem a továbbjutásé! A14. percben Mráz szabadrúgásból megszerezte az Internek a vezetést, és mivel 90 perc elteltével is maradt az eredmény, a továbbjutás sorsa büntetörúgások után dőlt el. A Slovan 4:3 arányban bizonyult jobbnak és az elődöntőbe jutott. Korábban a Slovan pályáján ugyanis a házigazda szintén 1:0 arányban bizonyult jobbnak. Csak közepes színvonalú mérkőzést vívott a két csapat. Mindkét együttes gyors labdarúgást próbált játszani, azonban szinte hihetetlen technikai fogyatékosságok csúsztak be mindkét oldalon. Ezért aztán folyamatos játékról Járási II. osztályú labdarúgó-bajnokságok KOMÁRNO: Sokolce - Okoličná 2:3, Búč - Marcelová 2:0, Čičov - Str. Kolárovo 0:3, Vojnice - lža 1:0, Dr. Kolárovo - šrobárová 2:0, Chotín- Zlatná 2:0, Modrany - D. Peter 0:1, Martovce - Moča 0:2. 1. Dr. Kolárovo 15 12 1 2 33:15 25 2. Moča 15 11 1 3 42:12 23 3. D. Peter 15 10 1 3 38:18 22 4. Zlatná 14 8 2 4 30:17 18 5. Marcelová B 15 7 3 5 33:28 17 6. Šrobárová 15 8 1 6 44:44 17 7. Sokolce 15 7 2 6 37:28 16 8. Okoličná 15 7 2 6 28:29 16 9. Chotín 15 6 2 7 40:37 14 10. Martovce 15 6 2 7 28:32 14 11. Str. Kolárovo 15 6 2 7 25:32 14 12. lža 15 5 3 7 25:28 13 13. Modrany 15 5 1 9 18:29 11 14. Bojnice 15 4 2 9 17:36 10 15. Búč 14 3 1 10 27:46 7 16. Čičov 15 0 1 14 10:49 1 V. KRTÍŠ: Slov. Ďarmoty - Závada 1:3- elmaradt mérkőzés a 3. fordulóból. 1. Čebovce 13 12 1 0 31:8 25 2. Sklabina 13 8 3 2 51:22 19 3. Balog n. I. 13 8 1 4 31:24 17 4. v/. Krtíš B 13 6 3 4 35:21 15 5. Kosihy n. I. 13 6 3 4 28:19 15 6. Závada 13 6 2 5 34:26 14 7. O. Nová Ves 13 6 2 5 28:25 14 8. Želovce 13 5 4 4 26:24 14 9. Str. Plachtince 13 5 4 4 41:41 14 10. Bušince 13 3 3 7 23:30 9 11. Kováčovce 13 3 3 7 19:36 9 12. Vrbovka 13 4 1 8 24:33 9 13. SI. Ďarmoty 13 2 1 10 14:38 5 14 K. Kosihy 13 1 1 11 12:50 3 nem nagyon lehetett beszélni. Az Inter többet kezdeményezett, de Mana kapuja előtt elfogyott a csatárok tudománya. Csak az utolsó 5 percben tette próbára a Slovan kapusát Poláček, illetve Tomčák. A Slovan részéről a második félidőben kétszer Masný és a csere- játékos Hirko veszélyeztetett. Mindössze 650 néző előtt a találkozót Mazanec vezette, akitől Poláček sárga lapot kapott. Stevenson-Biggs k.o. New Yorkban mérkőzött az Egyesült Államokban és Kuba válogatott ökölvívócsapata. A találkozó a kubaiak 16:8-as győzelmével végződött. A legnagyobb érdeklődéssel várt összecsapáson, a szupernehézsúlyban Stevenson kiütéssel győzött Biggs ellen. A kubaiak 30 esztendős háromszoros olimpiai-bajnok ökölvívója eddig 256 mérkőzést vívott, ebből 241- szer győzött és csak 13-szor kapott ki. A 19 éves Garri Kaszparov világbajnokjelölthöz méltóan játszott az aranyérmes szovjet csapat második tábláján (ČSTK-felv.) ÖT CSOPORTBAN HAT MÉRKŐZÉS (za) Európában egymást váltják a labdarúgó kupaszerdák és az EB-selejtezők napjai. Ezúttal a válogatott csapatoké a szó. A II. csoportban idén már nem mérkőznek, az V.-ben, ahol Csehszlovákia együttese is érdekelve van, az elmúlt hétvégen volt kettős mérkőzés. I. csoport: SVÁJC-SKÓCIA. A csoport nyitánya Belgiumban a svájciak 3:0 arányú vereségét hozta, akik azóta vendégként mértek 1:0-ás vereséget Olaszország együttesére. A skótok házigazdaként kezdték a selejtezőket és 2:0 arányban győztek az NDK tizenegye ellen. Teli Vilmos hazájában arra számítanak, hogy most is vereséget mérnek a brit szigetekről érkező tizenegyre, mint az a VB selejtezőn, Anglia ellen történt. 1 Belgium 1 1 0 0 3:0 2 2. Skócia 1 1 0 0 2:0 2 3. NDK 1 0 0 1 0:2 0 4. Svájc 10 0 1 0:3 0 A Slovan újabb veresége Az I. jégkorong-liga tegnapi, 20. fordulójában a Slovan elszenvedte tizenegyedik vereségét. Kikapott az eddig második helyen álló Pardubice és helyet cserélt a Vitkovicével. Győzött a sereghajtó Kladno is. A következő fordulóra november 19-én kerül sor ebben a párosításban: Vítkovice - Kladno, Sparta - Č. Budéjovice, Slovan - Jihlava, Košice - Gottwaldov, Plzeň - Litvinov, Brno - Pardubice. GOTTWALDOV - PLZEŇ 4:4 (0:0, 0:3, 4:1), gólütők: Pecivál, Čech, Ko- cián, Holáň, ill. Anderle, (2), Táflik, Černý. VÍTKOVICE - SPARTA 4:3 (1:1, 1:0, 2:2), gólütők: Kalužik, Černik, Svozil, Plánovský, ill Kasík, Richter, P. Jelinek. LľTVÍNOV - BRNO 2:1 (0:1, 0:0. Nitra-Dubnica 5:0 (ČSTK) - Nyitrán játszották a Szlovák Labdarúgó Kupa negyeddöntőjének visszavágó mérkőzését, amelyen fölényes hazai győzelem született. Miután az első találkozót is a nyitraiak nyerték 2:1-re, biztosan jutottak az elődöntőbe. A hazaiak nem találtak komoly ellenállásra, és már a találkozó elején egy percen belül kétszer is bevették a vendégcsapat hálóját. Az 5. percben Jež, az újrakezdés után pedig Borko lőtt gólt Az első félidőben még Kramoliš és Molnár volt eredményes Szünet után a hazaiak nem nagyon erőltették a góllövést, mindössze Kollár talált a kapura, a másik oldalon viszont a vendégcsapat egyszer sem veszélyeztette a hazaiak hálóját. 200 néző előtt Liška vezette a sportszerű mérkőzést. xxx Bohemians - Hradec Králové 7:1 (2:0) - a Cseh Labdarúgó Kupa elődöntőjében. 2:0), gólütők: Chuchel, Chabroň, ill. Berger. KLADNO - PARDUBICE 5:3 (2:1, 1:1, 2:1), gólütők: Novotný, Fiala, Bauer, Libert, Hrabé, ill. Kod’ousek (2) és Bezdíček. JIHLAVA - VSŽ KOŠICE 3:0 (0:0, 2:0, 1:0), gólütők: Žák, J. Micka, Svo- boda. Č. BUDÉJOVICE - SLOVAN 3:1 (0:1, 2:0, 1:0), gólütők: Kolda (2), Lála, ill Horňák. 1. Jihlava 20 15 1 4 78:42 31 2. Vítkovice 20 12 3 5 86:78 27 3. Pardubice 20 12 1 7 83:63 25 4. Budéjovice 20 10 3 7 66:57 23 5. Sparta 20 10 2 8 70:59 22 6. Plzeň 20 8 5 7 69:75 21 7. Košice 20 9 2 9 75:85 20 8. Slovan 20 8 1 11 63:72 17 9. Litvinov 20 6 4 10 74:69 16 10. Gottwaldov 20 6 4 10 68:77 16 11. Brno 20 5 4 11 60:76 14 12. Kladno 20 3 2 15 51:90 8 Jégkorong SZNL A jégkorong SZNL 22. fordulójában a következő eredmények születtek: Dukla Trenčín - ZŤS Martin 4:3 (1:0, 2:2, 1:1), ZVL Žilina-ZŤS Dubnica 3:5 (0:1, 2:2, 1:2), IS. B. Bystrica - PS Poprad 2:7 (1:4, 0:0, 1:3), LB Zvolen - Plastika Nitra 2:2 (0:0, 1:0, 1:2), Prešov - Sp. Nová Ves 0:3 (0:1, 0:1, 0:1), L. Mikuláš - Skalica 1:4 (0:0, 0:1, 1:3). EREDMÉNYEK - ESEMÉNYEK - EREDMÉNYEK j + Bulgária—Jugoszlávia 0:2 (0:1). Plovdivban a két ország válogatott labdarúgóinak találkozóján Cvetkovics két góljával győzött a jugoszláv csapat. ♦ Görögország-Anglia 1:0 (0:0). A 21 éven aluliak labdarúgó EB-selej- tezöjén. + Ivan Lendl a 3. helyen áll a legutóbb Párizsban kiadott ATP teniszranglistán. A sorrend: 1. McEnroe, 2. Connors, 3. Lendl, 4. Vilas, 5. Gerulaitis, 6. G. Mayer, 7. Clerc, 8. Wilander, 9. Higueras, 10. McNamara.-f Daley Thompson a tízpróba világcsúcstartója és Európabajnoka lett Nagy-Britanniában az év sportolója. Mögötte a középtávfutó Steve Cram LABDARÚGÓ SZNL I Amiről a számok beszélnek... Ha egy csapat az első vagy az utolsó helyen áll. a számok figyelembe vétele nélkül rá lehet fogni: a szerencse. illetve a balszerencse kérdése az egész. Ám ha több mutatóban is nyilvánvalóak a tények, akkor már nehezebb vitatkozni. Főleg, ha centiméterrel vagy másodperccel nem mérhető teljesítmény a tudósítások összességéből is a számokat támasztja alá. íme két táblázat, amelyet ha figyelmesen átböngészünk, többet ér minden kommentárnál. A hazai mérkőzések alapján az SZNL I koronázatlan királya az őszi bajnok DAC: 1 DAC 8 7 1 0 21:2 15 2 Humenné 8 6 2 0 17:3 14 3. Senica 8 7 0 1 18:6 14 4. Petržalka 8 6 1 1 19:11 13 5. Trebišov 8 4 4 0 12:3 12 6. B. Bystrica 7 5 2 0 13:6 12 7. Michalovce 7 5 0 2 13:7 10 8. ZŤS Košice 8 4 2 2 11:7 10 9 Prievidza 7 3 3 1 9:4 9 10. Poprad 8 3 3 2 10:7 9 11 Dubnica 7 4 1 2 9:6 9 12. Martin 7 2 4 1 10:8 8 13. Matador 7 3 1 3 11:8 7 14. Levice 7 3 1 3 9:10 7 15. VSŽ 7 2 1 4 5:7 5 16. Trenčín 8 116 10:11 3’ és a hosszútávfutó Dave Moorcroft végzett. A nők közül az atléta Wendy Norman kapott legtöbb szavazatot, az ,,Év újonca“ díját a Mundialon szerepelt északír labdarúgó-válogatott 17 éves tagja, Norman Whitesid kapta. A csapatok versenyében az első helyre az Európa és világbajnok jégtánckettös Dean Torvill és Chtistopher Dean került. Franciaország és Olaszország találkozik a Monte Carlo-i junior labdarúgótorna döntőjében. A 3. helyért Jugoszlávia és Spanyolország csapata küzd.-f A dortmundi fedettpályás tenisztorna első fordulójának eredményeiből: Hopper - Cahill 7:5, 3:6, 6:3, Portes- Oclepo 6:4, 6:4, Dickson - Geyer 6:2, 6:2, Nastase - Popp 6:2, 7:5, Birner- Dupre 2:6, 1:6. + A csehszlovák junior jégkorongozók nyerték a Phenjangban megrendezett Barátság Kupát. + Jupp DerwaH, a nyugatnémet labdarúgó szövetségi kapitány kijelölte a 16- os keretet az Észak-Írország elleni szerdai EB-selejtezőre. A keretben hosszú idő után ismét szerepel a Barcelonában játszó Schuster is! + A Cseh Labdarúgó Kupa mai fordulójának párosítása: Mladá Boleslav - Baník Ostrava, VChZ Pardubice- Sparta Praha, Dukla Praha - Sigma Olomouc. III. csoport: GÖRÖGOR- SZÁG—ANGLIA: A hírek szerint az angol együttes most többre számít, mint a nyitányon, amikor 2:2-es eredménnyel távozott Koppenhágából. A görögök legalább annyira tartják magukat képesnek, mint a dánok. < . Dánia 2 110 4:3 3 2. Görögország 1 1 0 0 2:0 2 3. Anglia 10 10 2:2 1 4. Luxemburg 2 0 0 2 1:4 0 IV. csoport: BULGÁRIA-JUGO- SZLÁVIA. Mindkettő megjárta a norvég válogatottal, amely Szófiában 2:2-őt ért el, Oslóban pedig 3:1 arányú vereséget mért a jugoszlávokra. A változatosság kedvéért az „egyelőre nevető harmadik“, Wales együttese házigazdaként 1:0-ra győzött a norvég tizenegy fölött. Nem kizárt az újabb döntetlen, s az a hazaiak nagy hátrányát eredményezné. 1. Norvégia • 3 111 5:4 3 2. Wales 1 1 0 0 1:0 2 3. Bulgária 10 10 2:2 1 4 Jugoszlávia 1 0 0 1 1:3 0 VI. csoport: ÉSZAK-ÍROR- SZÁG-NSZK és AUSZTRIA-TÖRÖK- ORSZÁG. Ausztria legénysége sorrendben harmadszor szerepel a csoport házigazdájaként. Az albánok elleni 5:0 és az észak-írekkel szembeni 2:0 arányú győzelem után ezúttal is csak a siker aránya lehet kérdéses. Annak ellenére, hogy a MUNDIAL-on jól szerepelt észak-ír csapat Bécsben 2:0-ra kikapott, várhatóan nagy ellenállást tanúsít a csoport nagy esélyese, a nyugatnémet válogatott ellen. 1. Ausztria 2 2 0 0 7:0 4 2. Törökország 1 1 0 0 1:0 2 3. É.-Írország 10 0 1 0:2 0 4. Albánia 2 0 0 2 0:6 0 VII. csoport: ÍRORSZAG-SPA- NYOLORSZÁG. Új csapatával mérsékelt sikerrel mutatkozott be házigazdaként a spanyol válogatott, csak 1:0-ra győzött Izland ellen, s most ír földről szívesen távozna egy ponttal gazdagabban is. 1 Hollandia 2-110 3:2 3 2. Írország 2 10 1 3:2 2 3. Málta 1 1 0 0 2:1 2 4. Spanyolország 1 1 0 0 1:0 2 5. Izland 4 0 1 3 2:6 1 A fair playért (N) - Monte Carlóban Juan Antonio Samaranch elnökletével világszimpóziumra kerül sor a sportban mindinkább megnyilvánuló durvaságok elkerüléséért, a fair playért. A kétnapos tanácskozáson a NOB elnökén kívül jelentős személyiségek vesznek részt, köztük számos világhírű sportoló is, így a labdarúgó Franz Beckenbauer, az olasz atlétanő Sara Simeoni, a franciák Forma-1 autóversenyzője, Didier Piorni és a svájci síző Mariéi Goits- chel. CSAKNEM EZER ISKOLA... (ČSTK) - Immár hetedik alkalommal hirdettek eredményt a , .Šport“ napilap szerkesztősége által meghirdetett iskolai versenyben, amelynek fő célja az iskolai testnevelés fejlesztése és támogatása. Az akcióba az idén csaknem ezer alap-, közép-, szakközépiskola és főiskola kapcsolódott be. A bratislavai Szakszervezetek Házában megtartott eredményhirdetésen Vladimír Černušák, a CSSZTSZ SZKB elnöke nagyra értékelte a rendezvény sikerét. Kiemelte, hogy ennek fő küldetése a pedagógusok és a szülök együttműködésének, illetve a CSSZTSZ tagjai tevékenységének fejlesztése. I. - Az egyes kategóriák győztesei: a Poprádi Alapiskola 1879,3. II.-középiskolák: a Martini Gépipari Szakközép- iskola 1626,5, III. - szakiskolák: a Szőlőskei (Viničky) Mezőgazdasági Szakiskola 638,2, IV. - főiskolák, a Nit- rai Mezőgazdasági Főiskola mechani- zációs kara 3637,38 pont. . Kulikov irányításával Idegenben a B. Bystrica szerepelt a legjobban: 1. B. Bystrica 8 5 12 13:6 11 2. DAC 7 3 3 1 10:8 9 3. ZŤS Košice 7 2 3 2 9:7 7 4. Petržalka 7 3 0 4 8:11 6 5. Trebišov 7 3 0 4 5:10 6 6. Matador 8 1 3 4 7:11 5 7. Senica 7 1 3 3 6:10 5 8. Poprad 7 2 1 4 3:7 5 9. Levice 8 2 15 13:18 5 10 Michalovce 8 1 3 4 2:11 5 11. Humenné 7 1 2 4 7:13 4 12. Martin 8 2 0 6 4:14 4 13. Trenčín 7 1 2 4 8:19 4 14. VSŽ 8 0 3 5 3:1 3 15. Dubnica 8 0 2 6 3:14 2 16. Prievidza 8 1 0 7 5:21 2 Nem véletlen, hogy a góllövő-lista élén a 28 éves Tóth László áll: a DAC rúgta a legtöDb gólt, tehát úgy „dukál“, hogy az ó játékosa vezesse a mesterlövők mezőnyét 10 gólos: Tóth (DAC), 9 gólos: Ŕeznák (Senica), 8 gólos: Nemec (B. Bystrica), Vankovič (Michalovce), 7 gólos: Marchevský (ZŤS Košice), 6 gólos: Majoros (DAC), Bar- tovič (Levice), Gojdič (Trebišov), Po- chaba és Bechera (Petržalka). . (T. V.) (ČSTK) - Folyik a legjobb szovjet gyorskorcsolyázók felkészülése az új idényre, amelynek jelentősége annál is nagyobb, mivel az 1984-es téli olimpiai játékok főpróbájának számít. Október végén Szverdlovszkban bonyolították le az első versenyt, amelyen 150 gyorskorcsolyázó indul. A prímet a fiatalok játszották, a nők 1000 méteres távját Szimonova nyerte 1:29,06- os idővel, a férfi 1500 és 500 m-en Selejko győzött 2:01,84, ill. 39,29-es idővel. Ezen a versenyen szerepelt először edzői minőségben az olimpiai bajnok Jevgenyij Kulikov, aki tavaly fejezte be aktiv pályafutását. Amint a rendezvény után elmondta, számos fiatal versenyzőnek komoly esélye van, hogy bekerüljön majd az olimpián szereplő szovjet válogatottba. Hogy kik lesznek azok, az a március 5-én, 6-án Szarajevóban sorra kerülő junior világ- bajnokságon dől majd el. A felnőtt válogatott ezekben a napokban Moszkvában edzőtáborozik. Barisev vezető edző elégedett védencei formájával. Amint elmondta, a szovjet gyorskocsolyázók első nemzetközi rajtjára november 27 - 28-án Karl Marx-Stadtban kerül sor.