Új Szó, 1982. szeptember (35. évfolyam, 207-232. szám)
1982-09-14 / 218. szám, kedd
o ÚJ szú 4 1982. IX. 14. ^ / A népiélek modern festője ĽUDOVÍT FULLA GYŰJTEMÉNYES EMLÉKKIÁLLÍTÁSA ÚJ FILMEK Lényegében normálisak vagyunk (cseh) Jelenet a cseh vígjátékból; jobbra Jorga Kotrbová Filmje a két éwel ezelőtt bemutatott A péntek még nem ünnepnek a szabad folytatása. Korábbi és mostani munkájában is a modem kispolgári életformát, a féktelen rongyrázást kívánja ostorozni, életünk visszásságait pellengérre állítani. Ez mindkét mű közös vonása, a különbség köztük csupán az, hogy az előző alkotás jobb (de igazában az sem jó) volt. Most látható vígjátéka bántóan harsány színű dirib-darabokból összetol- dozott-foldozott munka. Feltehetően a sznobizmust tűzi gombostűhegyre; így, feltételes módban, hiszen ezen életforma bemutatásával az alkotó eredeti szándékától eltérő hatást ért el: a fényűző életre vágyó Novák család (Petr Kostka és Jorga Kotrbová alakítja) láttán a néző ugyanis nem nevet, meg sem borzad, ellenkezőleg, sajnálkozva szemléli e szánalmas emberkék vergődését. Míg az előző filmben a Novák család tagjainak életvitele, a hétvégi ház építésével járó nehézséa mélységet lakkozott felszínesség helyettesíti. Pedig a kiinduló ötlet találó szatirikus vígjáték lehetőségét hordja magában, s az alkotók életünk olyan vadhajtásait ábrázolhatták volna, mint az ügyeskedés, a megvesztegetés, a tisztességtelen úton való vagyonszerzés, a harácsolás, a kényes-fényes társasági összejövetelek és megannyi káros jelenség, melyekről nemegyszer a napilapok rendőrségi hírei is tudósítanak. Kár, hogy a fonák helyzetekben, a mulatságos felszín alatt az alkotó nem látta meg a mélységeket. Nem is az a legnagyobb baja a filmnek, hogy humora nem az emberi jellemekből, csupán a szituációkból táplálkozik (bár e helyzetek legtöbbször erőltettek), hanem az, hogy a rendező tartalmatlan tanmesévé silányítja a filmet, csak a felszínt súrolja s a vígjátékiak nincs egyetlen kockája vagy képsora, melyre a nézőteret elhagyva emlékeznénk. Fehér-fok (amerikai) Jellegzetes kalandfilm, a műfaj nélkülözhetetlen kellékeivel; egzotikus környezet, a perui tengerpart csodálatos miliője, rettenthetetlen amerikai kalandor, csinos, meszszek, mint Charles Bronson, Dominique Sanda, Jason Robards és Fernando Rey. Kívánhat-e vajon ennél többet a kikapcsolódásra vágyó néző? Dominique Sanda (balra) és Fernando Rey (jobbra) az amerikai kalandfilmtörténet egyik jelenetében szirőljött, kissé titokzatos francia hölgy, náci bűnöző, dél-amerikai mesterlövészek, elsüllyedt hajó, melynek roncsai között felbecsülhetetlen értékű műkincsek (mint később kiderül, lengyel kolostorokból, zsinagógákból, székes- egyházakból a második világháború idején a nácik által zsákmányolt kegytárgyak ezek). S a főszerepekben olyan ismert színéSajnos J. Lee Thompson filmje nem felel meg a várakozásoknak, egészét tekintve meglehetősen gyengécske produkció. Bár külsőségeiben, a nagyvonalú rendezésben és nagyszabású kivitelezésben megpróbálja utánozni a hollywoodi kalandfilmeket, a szórakoztató-látványos alkotásokat, azoknak azonban csak gyenge párlata. -ymA huszadik század Közép-Eu- rópájának szülötte, változó irányú politikai viharokat, forradalmakat, hatalmak bukását, államok keletkezését megélt művésze volt népének. Óhatatlanul kívánkozik írásom elejére a párhuzam, amely címbéli állításomat igazolja: az 1902. február 27-én Ružomberok- ban született szlovák festő tanulmányai, művészi útkeresése közben bizonyíthatóan felismerte népének életében és az éltető tájban azt a szellemet, amelyet a tőle húsz esztendővel idősebb magyar Bartók Béla a népzenében fedezett fel kristályosodott alakban. Nem erőszakolt összehasonlítás ez, hiszen mindenütt ugyanaz a görcsberándult kor formálta a benne élő embereket, indította útkeresésre a művészeket; beszéljenek volt bár más nyelven, az egyetemes társadalmi és művészi haladás felismerése, a népiélekből építkező modern európai gondolkodás rokonítja őket. Bartók írta: ,, Annak, ami az irodalmi műnél a mese, a téma, annak a zeneművészetben a tematikai anyag felel meg. De a zeneművészetben éppúgy, mint az irodalomban, szobráfolyóiratának első évfolyamát Mikuláš Galandával együtt tervezte, aki társa volt a modern művészet forradalmi elveinek szlovákiai diadalra juttatásában. A grafika dina- mikussága végigkíséri életét. Első alkotói korszaka töretlenül folytatódik a felszabadulás után is. Ezt képviseli többek között az ötvenes években, valamint a később kiadott P. Dobšinský gyűjtötte mesefüzérek illusztrációi. Persze, ebben a felsorolásban is csupán a legjelentősebb és legismertebb munkáit említjük. Élete alkonyán a Mladé Letá kiadó azt is felismerte, hogy milyen mély nyomot hagynak a gyermekek képzeletében Fulla erőszakosságtól mentes finom, líraisággal, bájos népi humorral átszőtt rajzai, s 1973-ban önállóan is kiadta a Fulla deťom (Gyermekeknek) című könyvet. A korlátozott terjedelem miatt csupán említhetjük díszlettervezői munkásságát, amely 1930 és 1940 között virágzott. A gyűjteményes kiállításon látható tervek izgalmas térszervezési elképzelések megvalósulásáról beszélnek. Az életmű legterjedelmesebb és legértékesebb részét azonban donna, A játékok és A birtok meg- áldása cimü képeket említhetjük. Ezt a korszakot lezárta a Dal és munka cimü képe, amely 1957- ben a párizsi világkiállításon nagydíjat kapott. A domináló piros és okker, a légies kékek és zöldek ritmusában realista eszközökkel megformált életképeket komponált, tömör egységbe. A népdal, a líra képzőművészeti megjelenítésén messze túllépve egy ország, a benne élő nép mindennapi szimbólumaiból teremtett európai figyelmet és elismerést követelő alkotást. Harmadik korszakában, 1932 és 1944 között háttérbe szorult illusztrációs tevékenysége, de ekkor születnek díszlettervei a Szlovák Nemzeti Színházban. A fasizmus előretörésével, az ún. szlovák államban Fulla visszavonultan élt. Alkotásaiban visszatért a kipróbált, a kifejezés széles skáláját adó népéleti, népművészeti ihletettségű gondolatvilághoz, (Ždiari gazda). A kor kegyetlenségét, emberi abszurditásait próbálja megfogalmazni a bizánci és gótikus formajegyeket hordozó vallásos tematikájú képein. A felszabadulás után teljesedett ki művészete; az 1980-ban bekövetkezett haláláig szinte teljes műfaji gazdagságban bontakozott ki. Híres képét a Jánošík fehér lovon (1948) a népi üvegfestés ihlette. Ez a kép bizonyítja leginkább, mennyire fontos a Bartók Béla megfogalmazta „hogyan“, ami a népélet, a néplélek ihletett ábrázolóinak, amilyen Ľudovít Fulla is volt, a modernséget, az európai társadalmi haladást jelenti. Az ötvenes években festett falusi életképeire, majd a hatvanas évekig érő korszak alkotásaira jellemző egyfajta monumentális, s ezt felismerve egyes képeit gobelinbe is szőtték. Sorrendben ötödik alkotói korszakában nemcsak fizikailag, de szellemileg is közelebb kerül gyermekkorának színhelyéhez, a liptói tájhoz. Nem véletlenül születtek meg az olyan szülőföldet ábrázoló képek, mint az Emlékezés a szülőházra (1976). De ugyanilyen ki- teljesedést, szellemi kristályosodást bizonyít a két évvel előbb festett Álom a juhásztanyán cimü képe is, amely legfontosabb, szintézist teremtő alkotásainak egyike, x Lehetetlen egy művészi gazdagságban bővelkedő életmű minden kontextusát néhány sorban felvillantani. A Szlovák Nemzeti Galériában látható emlékkiállításról szólva, méltóbb befejezést a művész gondolatainál aligha találhatnánk: ,,Az új művész korszakosán fejezi ki önmagát, tolmácsolja a kort és énjét... A művészi álkor tás nem a festő technikájától függ, nem is az ő ügyességétől. Voltak ügyetlen festők és mégis művészek, de voltak ügyes festők - kontárok. Az új kép muzeális darab, de új módon cselekvő, s ez a modern ember cselekvése. A modern festő nemcsak azt festi amit lát, de azt is, amit a dologról tud. Kiegészíti a látható világot, így költő és teremtő! DUSZA ISTVÁN szatban, vagy a festészetben, nem az a fontos,, hogy milyen származású témát dolgozunk fel, hanem az, hogy hogyan dolgozzuk fel azt. Ebben a »hogyanéban rejlik a művész tudásának, formáló és kifejező erejének, egyéniségének a megnyilatkozása.. (Bartók Béla összegyűjtött írásai. 1948) A „hogyan“ (forma és eszköz) pedig Ľudovít Fulla művészetében szorosan kapcsolódik a „mit“ (tartalom és módszer) fogalmához. Az egyik legtiszteletreméltóbb és népe által legszeretetebb mü- vészetü festője Közép-Európá- nak. Hallottunk róla beszélni lelkes diákokat, halk szavú művészbarátokat, csodálkozó háziasszonyt, népében és világában egyszerre gondolkodó költőt, sznob hivatalnokot, mélyen érző parasztot és hevülékeny ifjúmunkást. Voltak akik felismerték értékeit, de akadtak olyanok is, akik csupán a külsőségeket, a pikantúra „jellegzetes jegy “-ének mondott népi ornamentikát, a sárga, piros, barna szín-triász ritmussá fokozottságát, a konstruktivista és kubista hatást látták. Az előbbieknek feltárult Fulla gondolati világa is: a népléleké, melyet a modern festő bartóki virtuozitással jelenít meg. Gustav Mallý magániskolájával és egy sikertelen akadémiai felvételével a háta mögött tanult 1922 és 1926 között a prágai iparművészeti iskolában. Kezdetben Arnošt Hofbauernál, majd František Kyselynél. Szoros kapcsolatba került a húszas évek CSKP vezette szociális mozgalmainak hatására erőteljesen kibontakozó haladó értelmiségi áramlatokkal. A cseh Devatsil, később a szlovák DAV (de a magyar Sarló is) irodalmi központúsággal ugyan, de a modern művészet alapkérdéseit a társadalmi igazságtalanságok megszüntetésén, majd az így megszülető, értő és befogadó forradalmi tömeg eszményén keresztül látta. Nem lehet véletlen tehát, hogy az érett grafikus, a DAV piktúrája adja. A modern szlovákiai képzőművészet már-már példa- beszédszerüen ismert alkotásait Ľudovít Fulla festette. 1927-ben Prágából visszatért Szlovákiába. Az ezután következett alkotói küzdelemről, művészi fejlődésről legjobban önmaga vallott egy interjúban: ,,Az iparművészeti tanulmányaim ideje alatt élénken érdeklődtem minden új művészeti irányzat iránt. Az iskolában, ahol a tanítás módszere a figurális rajzban az abszolút realizmust követelte, nagyon megnyugtató eredményeket értem el. Otthon aztán az impresszionizmus utáni művészet felé fordultam. Leginkább Cézan és Matisse festészetére figyeltem fel. Később Kleet és Chagallt éreztem közel magamhoz. A kubizmus, amelyet belsőmön átszűrtem nem befolyásolta tartósan művészetemet ahogy a konstruktivizmus és a szürrealizmus sem “ Ebből az időszakból a későbbi fejlődésirányát már jegyeiben hordozó Piros tehenek, Revúcai maRégészeti gyűjteményeink gyarapodása mindenkor szorosan összefüggött a nagyarányú földmunkálatokkal, amelyek révén, szerencsés esetben, az archeológusok betekintést nyerhetnek a régmúlt idők föld mélyén rejtőző emlékeibe. Múltunk számos nagy értékű „tanúja“ került elő így, „véletlenül“, földmunkák során. Ahhoz azonban, hogy ezek a tanúk vallhassanak is, szükséges, hogy szakértők kezébe kerüljenek, magyarán: hogy a szerencsés megtaláló azonnal értesítse a legközelebbi múzeumot. Ez - tudatlanságból?, nemtörődömségből? - sajnos olykor el szokott maradni, ami pedig óriási veszteség történetírásunk számára. Az érsekújvári (Nové Zámky) Járási Múzeum ilyen szempontból szerencsés nyarat tudhat maga mögött, hiszen két leletbejelentés nyomán is értékes emlékek kerültek felszínre. A kisgyarmati (Sike- nička) Meriák Sándor és Gáspár Lajos bejelentése nyomán egy III- -IV. századi kelta és egy VII—VIII. századi avar kori temetőre sikerült rábukkanj. A Szímő (Zemné) és Andód (Andovce) közt elterülő Gúg-pusztán Kocsis Ferenc bejelentésének köszönhetően egy honfoglaláskori női sírt tártak fel. A bronzból készült karperecen és a szív alakú csüngős ruhadíszeken, valamint textilfoszlányokon (!) kívül 3 darab nyakba akasztható, átfúrt állatcsontocska is előkerült. Ezek a Szlovákia területén első ízben fölbukkanó, talizmánként viselt csontdarabkák (ún. ongonok) a keleti eredetű népek (például az avarok és magyarok) ősi állat-, illetve szellemkultuszának bizonyítékai. A múzeum a jövőben e két temető sírjainak a föltárását tervezi. LISZKA JÓZSEF ÉRTÉKES RÉGÉSZETI LELETEK A szórakoztatás és a művészet nemes ötvözésével általában remek filmek születnek. Valószínűleg ebből az aranyigazságból indult ki Otakar Fuka rendező is, csakhogy e két követelmény egyikéről (éppen az utóbbiról) megfeledkezett. Pedig filmjében látszólag minden a helyén van, ami a jó vígjáték alapfeltétele. geik, kispolgári hajlamaik láttán a néző szórakozott, elgondolkozott s nemegy jelenetben esetleg magára vagy barátaira ismert, addig az újabb részben éppen a hitelességet és életszerűséget hiányoljuk. A történet valószerűtlenül kimódolt, a figurák kispolgárisága nem jellemükből adódik, csupán külsőségekben nyilvánul meg, Ľudovít Fulla: Holdfényes éjszaka (olaj, 1972)
