Új Szó, 1982. szeptember (35. évfolyam, 207-232. szám)

1982-09-11 / 216. szám, szombat

ÚJ szú 3 1982. IX. 11. Leonyid Brezsnyev, az SZKP KB főtitkára, a Legfelsőbb Tanács Elnökségének elnöke csütörtökön találkozott Javier Pérez de Cuel­lar ENSZ-főtitkárral. (Telefoto: ČSTK) Szavazás a vétóról (ČSTK) - A washingtoni Kong­resszus képviselőháza kétharma­dos szavazattöbbséggel lesza­vazta Reagan elnök arra vonatko­zó kiegészítő törvénytervezetét, amely előirányozta volna a szö­vetségi költségvetés 14,2 milliárd dolláros emelését az 1982-es pénzügyi évre. A Kongresszus mindkét háza által korábban jóvá­hagyott törvény azzal számol, hogy 918 millió dollárt fordítanak szociális célokra, és 500 milliót szánnak a Pentagon hadikiadása­ira. Reagan elnök azonban kétmil­liárddal többet kért fegyverkezési célokra, míg a szociális kiadások­ra a Kongresszus által jóváhagyott összegnél kevesebbet szán. A tegnapelőtti vétóról a szenátus tegnap késő este szavazott, itt a republikánus párt többséget élvez. Perez de Cuellar nyilatkozata^ Az enyhülés nélkülözhetetlen feltétele az ENSZ hatékony munkájának A világszervezet főtitkára Leningrádba utazott (ČSTK) - Nagy hatással voltak rám Leonyid Brezsnyevvel foly- rám a Leonyid Brezsnyevvel foly- vier Pérez de Cuellar ENSZ-főtit- kár, aki hivatalos látogatáson a Szovjetunióban tartózkodik.- Fontos nemzetközi kérdéseket tekintettünk át, s megkülönbözte­tett figyelmet szenteltünk a lesze­relésnek és a közel-keleti helyzet­nek - mondotta. A világszervezet főtitkára a TASZSZ tudósítójának adott nyilatkozatában a továbbiak­ban hangsúlyozta, nagyra értékeli a Szovjetuniónak azt a törekvését, hogy párbeszédet folytasson min­den atomhatalommal azzal a cél­lal, hogy konkrét és reális leszere­lési politikát dolgozzanak ki. A vi­lágszervezetben beterjesztett szovjet javaslatokkal kapcsolat­ban épp azt emelte ki, hogy milyen pontosan és konkrétan fogalmaz­ták meg őket. Pérez de Cuellar a leghatáso­sabb szovjet javaslatnak a szovjet kormány azon döntését tartja, melyben a Szovjetunió egyoldalú­an vállalta: nem veti be elsőként az atomfegyvert. - A Leonyid Brezsnyevvel folytatott tárgyalá­sokról elmondta, hogy ez a kezde­ményezés jó példát mutat arra, hogy milyen lépéseket kellene tenni más érdekelt államoknak is ahhoz, hogy megkezdődhessen a leszerelés folyamata - hangsú­lyozta a főtitkár. A továbbiakban elmondotta, hogy nemcsak a szovjet vezetők­kel találkozott, hanem a közvéle­mény képviselőivel is. így alkalma volt meggyőződni arról, hogy a szovjet emberek őszintén kíván­ják a békét, a leszerelést. A Szov­CHILE M a kilenc éve, hogy Chilében véres fasiszta puccs útján Pinochet juntája került hatalomra. 1973. szeptember 11-én Pinochet pribékjei meggyilkolták Salvador Allendét, a Népi Egység választás útján hatalomra jutott elnökét és elvtársait, akik a santiagói elnöki palotát védték. Az államcsínyt a CIA készítette elő azzal, hogy országszerte za­vargásokat szervezett. Az elmúlt években ismételten bebizonyoso­dott, hogy a fasiszta junta mögött Washington áll, amely attól tartott, hogy a baloldali szocialisták és kommunisták forradalmi és haladó kormánya Latin-Amerika és or­szágai számára is példaként szol­gálhat. Az amerikai imperializmus aggályai máig is tartanak, amit bizonyít, hogy Washington közvet­ve vagy közvetlenül részt vesz a salvadori, guatemalai, hondurasi nemzeti felszabadító mozgalmak elnyomásában. A Pinochet-kormányzat a jelen­legi időszakban számos politikai, gazdasági és társadalmi problé­mával áll szemben. A junta a „kommunizmus beszivárgása elleni harc“ ürügyén terrorisztikus politikát folytat. Pinochet tábornok hatalomra jutásának 9. évfordulója jetunió a békéért és a leszerelé­sért vívott harc élvonalában áll. Hangsúlyozta: az enyhülés nél­külözhetetlen és a legfontosabb feltétele annak, hogy az ENSZ hatékony munkát tudjon kifejteni. Véleményem szerint az ENSZ- nek valamilyen katalizátor szere­pét kellene betöltenie az olyan bonyolult problémák megoldásá­nak kidolgozásakor, mint amilyen a leszerelés vagy a közel-keleti helyzet rendezése. Az ENSZ-nek olyan fórummá kell válnia, ahol a jövőben nemcsak tanácskozni fognak az összetett nemzetközi kérdésekről. Hatással kell lennie az államok kormányaira, s konkrét eredmények elérésére ösztönözni ókét a nemzetközi problémák megoldásában. Az atom leszerelés mellett Pé­rez de Cuellar kiemelte a hagyo­mányos fegyverek csökkentésé­nek jelentőségét is, s figyelmezte­tett arra, hogy a hagyományos fegyverekkel való lázas fegyver­kezés nemcsak a fejlett, hanem a fejlődő országokban is folyik. Pohárköszöntök a díszebéden Andrej Gromiko, az SZKP KB Politikai Bizottságának tagja, kül­ügyminiszter tegnap ebédet adott Javier Pérez de Cuellar ENSZ- főtitkár tiszteletére, melyen mind­ketten pohárköszöntőt mondtak. Andrej Gromiko kiemelte, mi­lyen fontos szerepe van az ENSZ- nek az atomháború veszélyének elhárításáért, a lázas fegyverke­zés megállításáért és a leszerelé­sért folytatott harcban. Kijelentet­te, hogy a Szovjetunió támogatta és a jövőben is támogatni fogja a világszervezetet a béke és a nemzetközi biztonság megszi­lárdításáért kifejtett igyekezeté­ben, úgy, ahogy azt Leonyid Brezsnyev is hangsúlyozta a Pé­rez de Cuellarral folytatott tárgya­lásokon. Javier Pérez de Cuellar vála­szában nagyra értékelte a Szov­jetunió konstruktív magatartását az ENSZ-ben. Megelégedéssel nyilatkozott a Leonyid Brezsnyev­vel folytatott tárgyalásokról. Gratu­lált a szovjet kormánynak és nép­nek a Szovjetunió megalakulásá­nak közelgő 60. évfordulója alkal­mából. Szovjet részről az ebéden részt vett még Pjotr Gyemicsev, az SZKP KB Politikai Bizottságának póttagja, kulturális miniszter, Vja- cseszlav Jeljutyin felsőoktatási és szakközépiskolai miniszter, va­lamint más személyiségek. Az ebéd szívélyes és baráti lég­körben zajlott. A délután folyamán Pérez de Cuellar Leningrádba utazott. Új dán kormány (ČSTK) - Koppenhágában teg­nap nyilvánosságra hozták az új dán kormány tagjainak névsorát. A Konzervatív Néppártot és a Ra­dikális Liberális Pártot 8, a De­mokratikus Centrumot 4 és a Ke­resztény Néppártot 1 miniszter képviseli benne, a miniszterelnök az ötvenéves Poul Schlüter, aki a 20. században az első konzer­vatív párti kormányfő Dániában. A külügyminiszter Uffe Ellemann- Jensen, a hadügyi tárca vezetője Hans Engel!. alkalmából tartott sajtókonferenci­áján a minap kijelentette, hogy ún. „védett demokráciát“ akar beve­zetni az országban, s úgy tervezi, hogy ezt néhány „nem hagyomá­nyos“ politikai párt támogatná, amelyek tevékenységét engedé­lyezik, vagy maga Pinochet ad A lényeg nem változott ösztönzést megalakításukhoz. Ami a hadsereget illeti, a junta fejének szavai szerint ugyanazt a szerepet fogja játszani a jövőben is, mint eddig. Ez azt jelenti, hogy „minden eszközzel biztosítani fogja“ a Pinochet-rendszer fenn­tartását, letartóztatja és meggyil­kolja a hazafiakat, s a helyi oligar­chia és az észak-amerikai tőke érdekeit fogja védelmezni. Chile gazdasága még sosem volt ekkora válságban, mint most. Pinochet „nyitott ajtó politikája“ a külföldi, elsősorban az észak­amerikai monopóliumoknak bizto­sít tág teret, ugyanakkor azonban árt a hazai iparnak. A chilei ipar- vállalatok nem tudják állni a ver­senyt az olcsóbb amerikai árukkal, s eközben nő a munkanélküliség (jelenleg a munkaképes lakosság 27 százaléka állástalan), ugyan­csak rohamos ütemben növekszik az infláció. A chilei kereskedelmi mérleghiány tavaly 4,9 milliárd dollárt tett ki, ami 2,9 milliárddal több, mint az azt megelőző esz­tendőben volt. A mezőgazdaság küzd talán a legsúlyosabb gon­dokkal, s az eladósodás e téren 1981-ben 2,6 milliárd dollár volt. Chile külföldi adósságai jelenleg 15 milliárd dollárt tesznek ki. Az elmúlt kilenc esztendőben a fasiszta rendszer rafinált módon igyekezett változtatni arculatán, ám a lényeg semmit sem változott: a cél, hogy Pinochet támogatásá­val fennmaradjon az Egyesült Ál­lamok politikai és gazdasági befo­lyása az országban s a latin-ame­rikai nemzeti felszabadító mozgal­mak értésére adják, hogy az USA nem hajlandó feladni uralmát a térségben. A fentiekre való tekintet nélkül egyre több chilei száll szembe a Pinochet-junta politikájával. A harcot a Chilei Kommunista Párt vezeti, s ebben a nemzeti felsza­badító küzdelemben fontos szere­pet játszik a világ haladó közvéle­ményének, köztük a szocialista or­szágoknak a támogatása. (č) A szocialista Etiópia nemzeti ünnepe elé Fegyver és kenyér 1974. szeptember 12-én, etióp időszámítás szerint az új év máso­dik napján megfosztották trónjától Hailé Szelassziét. Az ország há­romezer éves történelmében ezál­tal teljesen új szakasz kezdődött. A legenda szerint Etiópia első uralkodója Menelik volt, a bibliai Salamon király és Sába királynő­jének fia; Hailé Szelasszié, Júda Oroszlánja pedig a dinasztia 255. uralkodója. Egyrészt tekintélyes politikus volt, Afrika sokáig egyet­len független országának uralko­dója, a fasiszta olasz betolakodók elleni hősi harc vezére. Másrészt egy három évezredes megcsonto­sodott társadalom jelképe, amely­ben a főként mezőgazdaságból élő milliók elnyomása, kegyetlen kizsákmányolása volt az egyetlen - írott és íratlan - törvény. Etiópia e valódi arcát a világ igazából csak a forradalom után ismerte meg, akkor döbbent rá, milyen óriási nyomorban is élt kö­zel harmincmillió ember. A lakos­ság 98,9 százaléka analfabéta volt. Pusztított az éhség, a járvá­nyok. A szárazság okozta éhínsé­gek egyike során, vagyis 1973- ban 180 ezren haltak meg. Négy évvel később hasonló szárazság pusztított, de a forradalmi kor­mánynak gyors, hatékony intézke­désekkel sikerült megakadályoz­nia az újabb éhhalálok ezreit. A tö­megek előtt ezzel is bebizonyította erejét, humanitását. Amikor nyolc évvel ezelőtt Men- gisztu Hailé Mariam vezetésével a forradalmár tisztek átvették a hatalmat, az országnak mind­össze 400 orvosa, 80 kórháza és 600 kezdetlegesen felszerelt egészségügyi állomása volt. Az új kormány mindössze egy év alatt 140 kórházat és más 250 egész­ségügyi állomást hozott létre. Nemzetközi összefogással sike­rült felszámolni a népbetegségnek számító feketehimlőt és más pusztító betegségeket, mindenki számára hozzáférhetővé tenni az orvosi ellátást. Hadat üzentek az analfabétizmusnak is: megindult a zemacsák mozgalma. A zema- csák írást-olvasást oktató kö­zépiskolás diákok, akik az ideigle­nes katonai kormányzó tanács fel­hívására ezrével indultak vidékre, hogy az embereket bevezessék a betűk birodalmába. Az ország gazdasági előrehala­dását az államosítások alapozták meg. Vidéken is felosztották a föl­det, és megkezdődött közös mű­velése. A mezőgazdaság fellendí­tését, az élelmiszerek növekvő fel­hozatalát a városokba a kormány az egyik legfontosabb politikai kér­désnek tekinti. Százával épülnek a korszerű lakások, ezekbe költözhetnek a leg­inkább rászorultak a tutulokból - a sárból, szalmából épített hajlé­kokból. A lakosság iránti sokoldalú gondoskodást bizonyítja az, az Etiópia történelmében eddig pél­dátlan tény is, hogy a fővárosban több mint 100 gyermekjátszótér épült. Szükség is van ezekre, hi­szen Etiópia fiatal ország, renge­teg itt a gyerek. Az ország vezetése következe­tesen kitart a forradalom győzelme után meghirdetett jelszó mellett: Etiópia tikdem! - Etiópia minde- nekfelett! Talán első hallásra úgy tűnik, ám mégsem nacionalista jelszó ez, hanem valóban forradal­mi. Az új Etiópia szinte születése pillanatától többfrontos harcra kényszerült. Szorgos munkával kell az embereknek küzdeniük minden darab kenyérért, s fegy­verrel a külföldről támogatott erit- reai szakadárok és Hararban a so­rozatos Szomáliái támadások ellen. Pedig Etiópia nem híve a harc­nak, békére, együttműködésre tö­rekszik szomszédaival és minden országgal. Mengisztu Hailé Mari­am mondotta egyik beszédében: „Népünk nem akart háborút, de ránk kényszerítették. Nem fogunk meghátrálni, minden erőnkkel küzdeni fogunk, hogy megvédjük országunk területi egységét, né­pünk forradalmi vívmányait.“ Az etióp forradalom még 1976. április 21-én közzétett programja is leszögezi, az ország külpolitiká­ját az el nem kötelezettség, a bé­ke, az igazság és egyenlőség, más országok nemzeti független­ségének, nemzeti egységének tiszteletben tartása és a belügye- ikbe való be nem avatkozás hatá­rozza meg. Addisz Abeba amhara nyelven azt jelenti: a tavasz virága. Ebből a városból indult ki és lett uralko­dóvá az egész országban egy új tavasz, amely már meghirdette a távlati célt: Hebretesebavit Etió­pia! - Szocialista Etiópiát! (gzs) Etiópiában ma 7000 alap- és középiskola van, vagyis kétszer annyi, mint a feudális-monarchista rezsim idejében volt. A forradalom óta háromszorosára nőtt az iskolások száma, s ma már eléri a három­milliót. - Felvételünkön awaszai iskoláslányok láthatók. i (CSTK-felvétel) NAGY BRITANNIA „Övön aluli ütés“ (ČSTK) - Washington leghübb- nek tartott európai szövetségese, Nagy-Britannia újabb „övön aluli ütést“ kapott az Egyesült Álla­moktól. Malcolm Baldridge ke­reskedelmi miniszter washingtoni sajtóértekezletén közölte, hogy szankciókat foganatosítanak a John Brown Engineering brit társaság ellen, amelynek a szibé­riai gázvezetékhez szükséges szállítmányaival pénteken indult el a glasgowi kikötőből az egyik szovjet szállítóhajó. Az említett brit cég a jövőben nem juthat a legkor­szerűbb olaj- és gázipari amerikai berendezések és technológiák bir­tokába. A John Brown Enginee­ring a negyedik nyugat-európai cég, amely saját kormányának be­leegyezésével, sőt rendeletére megsérti az Egyesült Államok ré­széről korábban meghirdetett em- bergót. A brit kormány sajnálkozását fejezi ki az Egyesült Államok ellen­lépése miatt, sót az ellenzéki Mun­káspárt képviselője Nagy-Britan­nia és az Egyesült Államok között a második világháború után bekö­vetkezett legsúlyosabb kereske­delmi válságról beszélt.

Next

/
Thumbnails
Contents