Új Szó, 1982. szeptember (35. évfolyam, 207-232. szám)

1982-09-06 / 211. szám, hétfő

Célunk: a népgazdaság zavartalan energiaellátása ram ki*1H:y±VI (Folytatás az 1. oldalról) Az ércbányászat vándorzászla­ját a Prievidzai Bányaépítő Kon­szernvállalat kapta. A csehszlovák kormány és a Szakszervezetek Központi Ta­nácsa Vörös zászlaját a következő vállalatok képviselői vették át: az ostrava-karvinái szénkörzet Dukla Bányája, a prágai Közép-cseh­országi Gázművek, a plzeňi Nyu­gat-csehországi Energetikai Mű­vek, a Pfibrami Uránbánya, a bra­tislavai Elektrovod és az Építőgép- gyártó Termelési-Gazdasági Egy­ség. További 229 egyént, és kollek­tívát a Munka Vörös Zászlaja és a Munka Vörös Csillaga Érdem­renddel tüntettek ki. A kitüntetettek nevében Gašpar Solár, a Novákyi Bánya-Konszern igazgatója mondott köszönetét. Az ülés résztvevőivel ismertette a bé­kenyilatkozatot, amelyet a részt­vevők elküldtek a Csehszlovák Béketanácsnak. Az ülésen beszédet mondott Josef Haman, a CSKP KB titkára, a párt- és kormányküldöttség ve­zetője. Beszédében többek között a következőket mondotta: A bányászok és energetikusok napja jó alkalom arra, hogy az ágazat dolgozói számba vegyék, milyen eredményeket értek el az elmúlt évben, de azt is, hogy hol nem mennek úgy a dolgok, ahogy azoknak menniük kellene. Nem szokásunk és nincs is okunk arra, hogy rózsaszín szemüvegen át nézzük az eredményeket, hogy ne vegyük észre gyenge pontjainkat és fogyatékosságainkat, amelyek­től a bányászat és az energetika sem mentes. Tiszta lelkiismerettel mondhatjuk azonban a mai ünnepi alkalomból, hogy az elmúlt évben az ipar, a közlekedés, a mezőgaz­daság és további ágazatok szá­mára szükséges energia előállítá­sa érdekében nagy munkát vé­geztünk. A nehézségek és a problémák ellenére az elmúlt bányászévbe teljesítettük fő feladatunkat: a kor­látozott energetikai erőforrások el­lenére lényegében folyamatos volt a népgazdaság energiaellátása. Ebben, persze, szerepet kapott az is, hogy főleg az energiaigényes szakágazatokban a terv szerint csökkentettük a termés ütemét, a termelés növekedését ugyanak­kor az elsődleges energetikai erő­források minimális növekményé­ben értük el. Kifejlesztettük, a szénnek az Elba folyón való szállítását, évente több mint 4 mil­lió tonnát szállítunk ezen a vízi úton. Céltudatosabb megoldások­ra törekszünk a hőtermelésben is. Föld alatti gáztárlókat építettünk, amelyekben ma már a téli csúcs- fogyasztás idejére az évi gázszük­ségletnek mintegy a negyedét tá­roljuk. Létrehoztuk a tüzelőanyag- és energiafelhasználás ésszerűsí­tésének programját. Tüzelőanyag- és energetikai problémáink megoldása során csakúgy, mint más nyersanyag­probléma esetén, a maximális mér­tékben a tudományos-műszaki fejlesztés kihasználására irányít­juk figyelmünket, mégpedig együttműködve a szocialista or­szágokkal, mindenekelőtt azon­ban a Szovjetunióval. A Szovjet­unió segítsége óriási jelentőségű számunkra e nehézségeink leküz­désében. Energiagazdálkodásunk szer­ves részét képezi, amint azt a párt kongresszusai is megfogalmaz­ták, az ésszerű és takarékos fo­gyasztás - folytatta Haman elv­társ. - Ma már mindenki számára világos, hogy ez nem szükségmeg­oldás, hanem a leghatékonyabb út, amelyen az egész világ halad. Sokat tettünk már ezen a téren. Növekedett a gazdaságosság kér­dései iránti figyelem, a tüzelő­anyag- és energiafogyasztás ész- szerúsítésének állami programja keretében számos intézkedést va­lósítanak meg. Távolról sem merí­tettük ki azonban az ésszerűsítés ún. első szakaszának lehetősége­it; ezek a tüzelőanyag- és energia­felhasználási fegyelem megtartá­sában és az ellenőrzésben rejle­nek. Napjaink igényes feladatainak teljesítéséhez népgazdaságunk valamennyi láncszemének hozzá kell járunia. A komplex intézkedé­sek elsősorban arra ösztönöznek, hogy az egyes vállalatok kollektí­vái bekapcsolódjanak a jelenlegi nehézségek leküzdésére folytatott harcban, s hogy munkájuktól is függjön, milyen eredménnyel zárul ez a küzdelem. Éppen Mostban, amely nagy forradalmi hagyományok és a munkásosztály építő küzdelmé­nek megtestesítője, fejezhetjük ki meggyőződésünket: dolgozóink- amint azt a mosti sztrájk 50. évfordulója alkalmából megtartott ünnepségeken is hangsúlyozták- minden erejüket latbavetik, hogy becsületesen teljesítsék napjaink­nak ezt a legnagyobb forradalmi feladatát is - mondotta zárszavá­ban Haman elvtárs. Tájékozottabbak lettünk (Folytatás az 1. oldalról) nek megfelelően arra kerestek vá­laszt a kiállításon, hogy a mező- gazdasági gépek hogyan segítik a földműveseket termelési, gaz­dálkodási feladataik valóra váltá­sában. A mezőgazdasági újítók az E pavilont feltétlenül felkeresték, hogy sikereikről, vélt vagy valódi sérelmeikről elbeszélgessenek az Újítók és Feltalálók Ágazati Köz­pontja alkalmazottaival, megte­kintsék a saját vagy újítótársaik ötletei alapján készült gépek be­mutatóját. A zvoleni Agrostav gépforgal­mazó vállalat képviselőjét pedig sokan afelől faggatták, mikor lesz elgendó kistraktor, kerti gép?... Két részleg megtekintése köz­ben vagy a végén - lószakértők és Szakmunkástanulók napja (ČSTK) - A nyitrai Agrokomplex országos mezőgazdasági kiállítá­son szombaton a mezőgazdasági és élelmiszeripari szakmunkásta­nulók napját tartották meg. A kiállító terület szabadtéri színpadán meg­tartott békenagygyűlésen részt vett Július Hanus, az SZSZK kor­mányának alelnöke, Juraj Buša, az SZSZK oktatási minisztere, Ján Janovic, az SZSZK mező- gazdasági és élelmezésügyi mi­nisztere, továbbá a SZISZ Szlová­kiai Központi Bizottságának és a Szövetkezeti Földművesek Szlovákiai Bizottságának képvise­lői és más vendégek. fejkendős falusi nénik egyaránt beültek a lóversenypálya lelátójá­ra, ahol büszke paripákat ugrattak a díszruhás zsokék. De pihenhetett az elfáradt láb, a látottaktól felcsigázott agy a jó és különleges ételeket, italokat kí­náló sátrak előtt A kiállítás tehát még tegnap is teljes életet élt. Azokat is alaposan tájékoztatta a kenyér, élelemte­remtés szép, egyben nehéz és bonyolult világáról - s nyújtott mel­lé szórakozási tehetőséget -, akik az idei utolsó lehetőséget kihasz­nálva jöttek el az Agrokomplex ’82 kiállításra. KOVÁCS ELVIRA Véget ért az Éltető föld országos kiállítás (ČSTK) - Miloš Jakeš, a CSKP KB Elnökségének tagja, a CSKP KB titkára szombaton látogatást tett a České Budéjovice-i Éltető föld országos kiállításon. A dél-csehországi kerület párt­ós állami szervei képviselőinek kí­séretében tájékozódott a tudomá- nyos-műszaki ismeretek gyakorla­ti alkalmazásának példamutató megoldásairól, főleg a növényter­mesztési újításokról. Tegnap bezárta kapuit az or­szágos mezőgazdasági kiállítás, melynek központi témája a nö­vénytermesztés volt. A növényter­mesztési szakemberek részére országos és nemzetközi jellegű szakmai szemináriumokat szer­veztek. A VOLSKSSTIMME-FESZTI- VÁLT a bécsi práterben az idén is megtartották. Az elmúlt hét végén több tízezren vettek részt az Oszt­rák Kommunista Párt központi saj­tószervének ünnepségein, a ven­dégek között ott voltak a testvéri kommunista és munkáspártok lap­jainak képviselői. MEXIKÓBAN tömeggyüléseken támogatják a kormány múlt heti döntését, miszerint államosítják a magánbankokat és bevezetik a teljes devizaellenórzést. A fővá­rosban szombaton több mint 500 ezren vettek részt azon a nagy­gyűlésen, melynek szónokai a kor­mány lépését olyan jelentős törté­nelmi eseményekkel hasonlították össze, mint a mexikói kőolajipar 1938-as államosítása volt. A TUC, a Brit Szakszervezeti Kongresszus Főtanácsa szak- szervezeti szövetségeinek 11 mil­lió tagját felszólította, hogy szep­tember 22-én legalább 1 órára szüntesse meg a munkát az egészségügyi dolgozók bérharcá­val való szolidaritás jeleként. Libanonban a harcok kiújulása fenyeget Palermóban meggyilkolták dalia Chiesa tábornokot Az olasz szenátus is bizalmat szavazott a kormánynak (ČSTK) - A szicíliai Palermo központjában a péntek esti órák­ban meggyilkolták Carlo Alberto dalia Chiesa rendőrtábornokot, aki korábban a terroristaellenes egységek főparancsnoka volt, és május óta szicíliai prefektusként a maffia elleni harcot vezette. A merénylet következtében meg­halt a tábornok felesége és rendőri kísérete is. A pénteki terrorakció felháboro­dást váltott ki az olasz közvéle­mény körében. Rognoni belügy­miniszter az olasz rendőrség és a csendörség parancsnokaival együtt azonnal a helyszínre sie­tett. Romában, Milánóban és más olasz városokban tiltakozó akció­kat szerveztek. A három legna­gyobb szakszervezeti központ Szicília szigetén hétfőn négyórás tiltakozó sztrájkot tart. Dalia Chiesa tábornokot és fe­Az olasz parlament szenátusa- a képviselőházhoz hasonlóan- bizalmat szavazott szombati ülé­sén Giovanni Spadolini kormányá­nak. A miniszterelnök a szavazás előtt rövid beszédet mondott és dalia Chiesa tábornok meggyilko­lása kapcsán a kormány azon el­határozásának adott hangot, hogy fokozott harcot akar vívni a politi­kai terrorizmus és a maffia ellen. Argentína Kampány a reformokért (ČSTK) - Buenos Airesben több mint 40 ezer dolgozó részvé­telével tömeggyűlést tartottak, amelyen az Argentin Kommunista Párt előterjesztette a demokrati­kus és társadalmi - gazdasági reformprogramját. Athos Fava, a párt főtitkára egységre szólítot­ta fel a kommunistákat és vala­mennyi demokratikus erőt az im­perializmus ellen a nemzeti önál­lóságért és a haladó reformokért folytatott harcban. A nagygyűléssel Argentínában kezdetét vette a kormány által beí­gért általános választásokért foly­Csehszlovák - indiai árucsereforgalom (ČSTK) - A csehszlovák-indiai gazdasági, kereskedelmi és tudo­mányos-műszaki együttműködési bizottság 10. ülése közös jegyző­könyv aláírásával fejeződött be szombaton a prágai Zbraslav-pa- lotában. A csehszlovák fél részé­ről a jegyzőkönyvet Bohumil Ur­ban, hazánk külkereskedelmi mi­nisztere, az indiai fél részéről pe­dig Sivradzs Pátil, az Indiai Köz­társaság kereskedelmi minisztere írta alá. A jegyzőkönyvben leszögezik elégedettségüket a két ország kö­zötti árucsere-forgalom fejlődésé­vel. A kölcsönös árucsere-forga­lom az utóbbi évben egyharmad- dal nőtt. A csehszlovák-indiai bizottság 10. ülése felmérte annak a lehető­ségeit is, hogy Indiában bevezes­sék - csehszlovák licencek alap­ján - a nehéz megmunkálógépek, a textil- és nyomdagépek gyártá­sát, valamint a Zetor traktorok esetében a bővített gyártást. Az indiai fél ugyanakkor javaslatot tett a Csehszlovákiába irányuló ex­portjának bővítésére. tatott kampány. A kommunisták első lépésként a súlyos gazdasági válság megoldását, valóban de­mokratikus általános választások megtartását, a politikai foglyok szabadon bocsátását, az ún. „el­tűnt emberek“ sorsának felderíté­sét, valamint az alkotmányos jo­gok helyreállítását tartják szüksé­gesnek. Lemondott Panama „erős embere“ (ČSTK) - Ruben Dario Pare­des tábornok, a panamai nemzeti gárda főparancsnoka szombaton benyújtotta lemondását. Lépésé­nek okai egyelőre nem ismerete­sek. Az ország alkotmánya értel­mében a nemzeti gárda főpa­rancsnoki tisztét ideiglenesen az államfő, vagyis jelen esetben Ri­cardo de la Espriella veszi át. Paredes tábornokot Panama egyik legbefolyásosabb személyi­ségeként tartják nyilván. Idén már­cius 3-a óta állt a nemzeti gárda élén. RÖVIDEN + Az Afganisztáni Munkások Szakszervezete Központi Taná­csának meghívására tegnap Prá­gából Kabulba utazott a Szakszer­vezetek Központi Tanácsának kül­döttsége Václav Béžellel, a Szak- szervezetek Központi Tanácsa alelnökével, a Cseh Szakszerve­zeti Tanács elnökével az éten. Az Afgánisztáni Demokratikus Köztársaságban a küldöttség az afgán szakszervezetek képviselői­vel a kölcsönös együttműködés további szilárdításának tehetősé­geiről tanácskozik. de elfogadta az amerikai tervet. Kai­rói vélemény szerint a terv „bizo­nyos pozitív elemeket tartalmaz“. Kamal Hasszan Ali egyiptomi kül­ügyminiszter a kormányülés után közölte, hogy Egyiptom „összeköt­tetésben áll az USA-val és az érde­kelt felekkel“ s a washingtoni tervet részletesen megvizsgálja. Reagan elnök új rendezési terve ugyan megtagadja a palesztinoktól az önálló állam alapítására való jo­got (s csak autonómiát javasol a Gá- zai-övezetben és Ciszjordániában), Izrael szombaton ismét elutasította a washingtoni elképzeléseket azzal az indoklással, hogy „ez önálló ál­lam megalapításához vezethet“. Az Izraeli KP állásfoglalása Az Izraeli KP KB politikai bizottsága szombati ülésén elutasította Reagan amerikai elnök közel-keleti rendezési tervét. A testület Tel Avivban kia­dott nyilatkozata rámutat, hogy ez a terv nem számol az 1967-ben megszállt arab területeken tevő izra­eli egységek kivonásával, s csupán a Camp David-i megállapodások ki­bővítése. Célja a palesztin ellenállá­si mozgalom megosztása, az izraeli és arab reakciós erők támogatása és a palesztin nép alapvető jogainak megtagadása. Az amerikai rakéták ellen (ČSTK) - Düsseldorfban szom­baton fejeződött be az NSZK-ban tartott békeakció hete. Mintegy 100 ezren vettek részt a városban rendezett nagygyűlésen s azt kö­vető menetben. A résztvevők ha­tározatot hagytak jóvá, amely fel­szólítja a bonni kormányt, mond­jon te az új amerikai közepes ható- távolságú nukleáris rakéták elhe­lyezéséről. A düsseldorfihoz ha­sonló nagygyűlésekre került sor számos más nyugatnémet város­ban. A Munkáspárt elutasítja az amerikai szárnyas rakéták Nagy- Britannia területén történő elhe­lyezését - jelentette ki a bristoli békenagygyülésen Michael Foot, a párt elnöke. Mint mondotta, a párt választási programjának fontos része az amerikai rakéták elutasítása. Irak - Irán Folytatódó harcok (ČSTK) - Változatlanul ellent­mondásos hírek érkeznek az iraki -iráni frontról. Az iraki főparancs­nokság szombaton közölte, hogy légiereje és haditengerészete a Perzsa-öbölben megsemmisített két tartály hajót, amelyek a Charag szigetén tevő iráni kóolajközpont felé tartottak. Irak ugyancsak tönk­retett két szállítóhajót az iráni Ban- dar-Khomeini kikötőváros közelé­ben. A bagdadi közlemény szerint az iraki fegyveres erők az Iránba vezető tengeri utak elzárására vo­natkozó parancs szerint cseleked­tek. A bagdadi jelentést az iráni olaj­ipari minisztérium képviselője még szombaton cáfolta. Az iráni fél szerint a front egész szakaszán tovább folyt a tüzérségi párbaj. Reagan ígérget (ČSTK) - Ronald Reagan ame­rikai elnök szombaton rádióbeszé­det mondott a Munka Napja alkal­mából, amelyet az Egyesült Álla­mokban minden évben szeptem­ber 6-án ünnepelnek meg. Rea­gan demagóg összehasonlítások­kal igyekezett kedvező fényben állítani az USA jelenlegi gazdasági helyzetét, amikor kijelentette, hogy ma több ember dolgozik, mint 1953-ban, amikpr a munka- nélküliség színvonala nem érte el a 3 százalékot sem. A munkanél­küliség magas szintjéért a korábbi washingtoni kormányokat tette fe­lelőssé, a beszédét optimista ígé­retekkel fejezte be: kijelentette, hogy a jövőben új munkaalkalma­kat teremt az amerikaiaknak. ÚJ SZÚ 2 1982. IX. 6. (Folytatás az 1. oldalról) Arafat-Burgiba találkozó Jasszer Arafat, a PFSZ VB elnö­ke szombaton tuniszban találkozott Habib Burgiba tunéziai elnökkel. A WAFA palesztin hírügynökség szerint az arab országok ma kezdő­dő csúcsértekezletéről tárgyaltak. Arafat azt megelőzően találkozott a palesztin harcosokkal, akik a múlt héten érkeztek Tunéziába Nyugat - Bejrútból. Egyiptom elfogadja az amerikai tervet Caspar Weinberger amerikai hadügyminiszter szombaton Ale­xandriában megbeszélést folytatott Hoszni Mubarak egyiptomi elnökkel az Egyesült Államok közel-keleti rendezési tervéről. Az egyiptomi kormány szombaton ez ügyben ülést is tartott, s bár fenntartásokkal, leségét szombaton temették Paler- móban Alessandro Pertini állam­fő és Giovanni Spadolini minisz­terelnök jelenlétében. Olaszországban szinte senki sem kétli, hogy a véres merénylet a helyi maffia műve. A tábornok ugyanis szicíliai működése során fényt derített a maffia, illetve a gazdasági és politikai körök kö­zötti számos kapcsolatra.

Next

/
Thumbnails
Contents