Új Szó, 1982. szeptember (35. évfolyam, 207-232. szám)

1982-09-28 / 230. szám, kedd

Együtt a szülőföldön Barta Gyula és Gerstner István közös kiállításáról Amikor megkaptam a meghívót Barta Gyula és Gerstner István festőművészek párkányi (Štúrovo) kiállítására, megörültem, de nyomban több kérdés is felötlött bennem. A legelsőként az, hogy miként bírják majd el Gerstner István ké­pei az összehasonlítást az idő­sebb és hevesebb pályatárs mun­káival. Ugyanakkor persze az is megtörténhet, hogy a két anyag nemcsak ellenkezik majd egymás­sal, de az egyik visszahúzza, le­rántja a másikat. A közös kiállítást az hívta életre, hogy mind a két festőművész pár­kányi születésű, a szülőföld szere- tete, tisztelete kapcsolja egybe őket régóta. Nos, jó volt látni, hogy tiszta, szép munkák kerültek egymás mellé, és hogy az előbbi, a fiata­labb pályatárs oldottabb, tempera- mentumosabb képei állták a ver­senyt. Szívesen és egyfajta meg­könnyebbüléssel mondom ezt Nem elégedhetünk meg az olyan olcsó meghatározásokkal, hogy „egyszerű tájakról készült egy­szerű festmények ezek“, de meg is kell találnunk a választ arra a kérdésre, hogy hol van, hol lehet kijelölni Gerstner István helyét a képzőművészetünkben. Két, egymástól különböző egyéniségről van szó, mindkettő önálló egyéniség. És ezen a tárla­ton, így, egymás mellett még az erényeik is jobban kitűntek. A másik kérdésem az volt, hogy vajon mit, milyen képeket állít majd ki Barta Gyula most, amikor Érsekújvárott (Nové Zámky) is van egy kiállítása. Ezt a másikat már láttam korábban, és megállapít­hattam, hogy egy-két kivételtől el­tekintve a legjobb, legsikerültebb és legismertebb képei szerepel­nek ott. Vajon meg lesz-e a párká­nyi anyagban az a sajátos egység, amely az érsekújváriban megvan? A párkányi tárlat ilyen szem­pontból is kellemes meglepetéssel szolgált. Barta Gyula Érsekújvá- rott ugyanis jellegzetesen szubli­mált ipari és az ezzel szoros ro­konságban álló, különös hangula­tú, rendet, tisztaságot sugalló ipari tájakat ábrázoló képeit állította ki, Párkányba viszont a természeti motívumokat megörökítő, szabad­ban festett képeit hozta el. Állok a képek előtt és most már nemcsak kérdéseimmel foglalko­zom, hanem a mondanivalóra, kézjegyre, belső tartalomra is fi­gyelek, no és a különbözőségre. Míg Barta Gyula szigorú, fegyel­mezett, addig a másik könnye­debb, oldottab és temperamentu- mosabb. Barta képei pontosak, részletezők, a művész nemcsak az ipari tájak megörökítésekor tö­rekszik arra, hogy szép tiszta és megfogható legyen a rend, hanem tájképein is. Gerstner István a vál­tozó természetben olyan pillanato­kat igyekszik megörökíteni, ame­lyek tele vannak eseményekkel, zajlásokkal. Persze, ez nem azt jelenti, hogy Barta nem törekszik impressziók megragadására. A két kiállítás ismeretében ter­mészetesen több korábbi kérdé­semre is választ kaptam. így arra, hogyan jutott el Barta Gyula a jel­legzetes, az ember általi tájkorrek­ciónak, az ipari tájak változó rend­jének a megörökítéséig. Nos, min­denekelőtt úgy, hogy nem az emó­cióra épített, nem engedte magát elsodorni az élményektől, hanem a saját belső rendjére figyelt és csak azt fogadta be, azt örökítette meg, amit azonosítani tudott vele. Jókora bátorság kellett ahhoz, hogy a sokféle izmus után képes volt folytatni, amit valamikor az ötvenes évek elején kezdett el. Volt pedig veszély is, csábítás is. Egy idő után a kóklereknek is hajlandók voltunk tapsolni, de ő nem igényelte senkitől sem az üresen csengő tapsot. Sőt, el tud­ta viselni az érdektelenséget, ha úgy tetszik, még az ellenszenvet is. Az emberek ugyanis önkéntele­nül megvetik az iparosítások nyo­mán kialakult új tájképet, gyűlölik és visszasírják a régi, meghittebb tájat. Viszont Barta arra tanít, hogy ezt is szeretni kell, és fogjuk is, hiszen benne van az új és tiszta rend. Persze, az ipari tájak festése meilett - amit egészen más formá­ban művel - már az is meglepe­tés, hogy nem adta fel a pleinair- festészetet sem. Nagyon is lehe­tett gyönyörködni legújabb hazai és katalánjai, illetve andalúziai kis tájképeiben, vagy a szép, az ipari tájképeit idéző csallóközi faluké­pein. A hangulat épp oly vibráló és lenyűgöző, mint amazokon. Különben ilyen szempontból ér­dekes a szülőföldhöz való viszo­nyuk is. Gerstner István úgy hű, hogy talán nem is tud elszakadni tőle. Ismeri, szereti szülőföldjét, olykor szinte beleveszik a legap­róbb részleteibe, s csak azt tudja megragadni, amit bennsőségesen ismer és magáévá tett. Barta vi­szont egyfajta „világfi“ - mond­hatnám - vagyis, mindenütt jólérzi magát, de az is elő-elővillan, hogy ő is szereti szülőföldjét. Tehát két szuverén egyéniség­ről van szó, akik így nemcsak különböznek, de némiképp ki is egészítik egymást. NÉMETH ISTVÁN Három hónap - gazdag program A prágai Magyar Kulturális Központ tervei Az ősz beköszöntővel Prágá­ban is megélénkült a kulturális élet. Megnyíltak a színházak, a hangverseny- és kiállítótermek kapui, benépesülnek a város mű­velődési házai, nagy a sürgés­forgás az ifjúsági klubokban. A nyári szabadság után a szocia­lista országok Prágában működő kulturális központjai is hozzáláttak az utolsó negyedév műsortervei­nek megvalósításához. A Magyar Kulturális Központ igazgatója!, Bjelik György, nagykövetségi ta­nácsost arról kérdeztük meg, mi­lyen rendezvények szerepelnek a központ munkatervében 1982 végéig?- Munkatervünkben fontosak a szocialista építőmunkáról szóló időszerű szakmai tájékoztatók. Legközelebb szeptember utolsó napjaiban Prágában, Brnóban és Bratislavában a magyarországi szövetkezeti mozgalom eredmé­nyeit és tapasztalatait ismertetjük. Október első felében pedig Fekete Sándor, az Új Tükör főszerkesztő- helyettese tart szakmai beszámolót a- népszerű képes kulturális heti­lapról. Az előbbi rendezvényt a Szövetkezetek Központi Taná­csával, a másikat a Szövetségi Sajtó- és Tájékoztatási Hivatallal együttműködve szervezzük. Idei tervünkben szerepel még előadás a magyar művelődéspolitikáról, a magyar közművelődés időszerű kérdéseiről és a klubmozgalom helyzetéről. Decemberre terve­zünk egy előadást az MSZMP ideo­lógiai munkájának irányvonaláról a XII. kongresszust követő idő­szakban. Tovább folytatjuk filmbemutató­inkat. A közeljövőben kezdjük Ko­vács András rendezői sorozatát A budapesti és a prágai filmművé­szeti főiskola végzős hallgatóinak diplomafilmjeit is vetítjük, amivel szeretnénk hozzájárulni a két in­tézmény közötti kapcsolat erősíté­séhez. A zenei rendezvények központ­jában a XX. századi zene egyik legjelentősebb képviselője, Ko­dály Zoltán születésének centená­riuma áll. Az évforduló kapcsán kiállításokat, hangversenyeket, a Kodály által kidolgozott zeneok­tatási módszert ismertető előadá­sokat tervezünk. Ezenkívül szer­zői esteken, hangversenyeken tovább folytatjuk a mai magyar zene jelentős képviselőinek - ze­neszerzők és előadóművészek - bemutatását. Meghívtuk köz­pontunkba a Budapesti Fúvós­ötöst és a Super-trió dzsesszegyút­test is. December végére tervezzük a száz éve született Gulácsy Lajos festő emlékkiállítását. A szeptember 29-re tervezett irodalmi estünk vendége lesz Ju­hász Ferenc Kossuth-díjas költő. Páratlan régészeti leletek a Szovjetunióban Szenzációs leletre: egy szkíta harcos agyagportréjára bukkantak szovjet régészek először a világon, a Jenyiszej mentén folyó ásatásoknál. A szkíták ókori népéről megle­hetősen sokat tudunk, hiszen a tudósok számos temetkezési helyet tártak már fel. és beszá­molt életükről több görög törté­netíró, köztük Hérodotosz is. Képen azonban szkítákat ed­dig csak görög fém dombor- müveken és agyagvázákon ta­láltak, ezek azonban stilizált ábrázolások. A most feltárt kurgán-sír- domb tanúsága szerint a szkí­ták alkalmazták a mumifiká- lást, illetve annak, egy igen egyszerű változatát: a harcban elesett férfi testét a temetés előtt vékony agyagréteggel kenték be. A kiszáradó agyag megőrizte az utókor számára a harcos alakját, vonásait, sőt az* arc eqészen apró részleteit is. (N) Idei műsorunkban szerepel még egy, mai magyar elbeszélők mü­veit bemutató irodalmi est, s önálló esten emlékezünk meg Arany Já­nos halálának 100. évfordulójáról. Szeptember végén jelentős esemény színhelye lesz České Budéjovice, ahol egy új művelődé­si létesítményt Magyar-Csehszlo­vák Barátság Művelődési Háznak neveznek el. A megnyitó alkalmá­ból előadóművészeink adnak mű­sort és Magyarország életét be­mutató dokumentumkiállítás is nyílik. December közepén Ostra- vában, az ottani művelődési köz­ponttal együtt magyar hetet rende­zünk. Ennek keretében a prágai Albatros és a budapesti Móra ifjú­sági könyvkiadókkal közösen gyermekkönyv- és illusztráció-ki­állítást nyitunk. Október 4-én kezdődnek ma­gyar nyelvtanfolyamaink. A hallga­tók száma az idén is meghaladja a kétszázat. Hangsúlyozni szeretném, hogy a Magyar Kulturális Központ a csehszlovák párt- és állami szervekkel, közművelődési létesít­ményekkel, nemzeti bizottságok­kal szoros együttműködésben munkálkodik kapcsolataink elmé­lyítésén. Ezeknek a kapcsolatok­nak a tervszerű fejlesztése, amint ezt a Kádár János és Gustáv Hu­sák elvtársak budapesti találkozó­járól kiadott közlemény is megálla­pítja ....... jól szolgálják egymás te ljesebb megismerését“ - mon­dotta befejezésül a prágai Magyar Kulturális Központ igazgatója. SOMOGYI MÁTYÁS A humor és szatíra háza Gabrovo évtizedek óta a bolgár humorfesztiválok helyszíne. A Hu­mor és szatíra háza idestova tíz esztendeje várja az ide zarándok­ló érdeklődőket. Az intézmény a humor művészetének, emlékei­nek és dokumentumainak tárháza is: mintegy 110 ország kulturális intézeteivel tart - kapcsolatot, s könyvtárában 20 ezer kötetnyi vidám irodalmat tartalmazó köny­vet őriznek. Már épül a gabrovói Szatirikus Színház modern épüle­te is. UJ FILMEK Félek (olasz) A terroristák nem tévesztenek célt, golyóik pontosan a kiszemelt áldozat testébe csapódnak. A poli­tikai ügyek nyomozásával foglal­kozó bíró holtan esik össze, test­őre hiába igyekszik megvédeni éle­tét. Öt is tétovázás nélkül lepuf- fantják a támadók. Graziano rend­őr törzsőrmesternek minden oka megvan rá, hogy egyenesen be­vallja: fél. De ve­le együtt félnek az olasz rendőr­ség fiatal déli al­kalmazottai is, megrázta őket is a ki tudja hánya­dik kollégájuk halála. EÍegük van már abból, hogy vállalják az életveszélyt, anélkül, hogy tudnák, kiért vagy miért. Gra- zianónak a húsz évi szolgálat ta­pasztalatai sem sugallnak mást, mint rettegést. A gyilkosságok elkövetői, a ter­roristákat moz­gató erők meg­foghatatlan, fel- deríthetetlen ho­mályban marad­nak, csak az ál­dozatok szaporodnak egyre. Ezzel a feszült szituációval és baljóslatú atmoszférával indul Da­miano Damiani 1977-ben készült, s hozzánk most eljutott filmje. A rendező politikai krimi formájá­ban adja elő gondolatait, s egy- egy mozzanatban nem nehéz rá­ismerni tegnap-ma megtörtént esetekre, a néző tehát mintegy kommentálását kapja az újsághí­reknek, betekinthet a hirek mögé. A félelmet, az átéltet vagy az átél- hetőt akarja fölidézni nézőiben az alkotó, de nem csak a szorongást, hanem azt a fölismerést is, hogy nagy a baj, ha egyszer „rohadt az államgépben valami“. S mivel tud­ja, hogy a maffiát nem lehet látni, mert bírói talárba, rendőrunifor­misba, államgépezetbe rejtőzik, hát kétszeresen kell félni tőle. Fél is ez az olasz rendőr, job­ban fél a rendőrtársaitól, a felette­seitől, mint azoktól, akiktől véde­nie kell az államgépezetet, a tár­sadalmat s az embereket. Mert lassan-lassan fölismeri: a diáktün­tetők éppúgy kiszolgáltatottak, mint a rendőrök, a bírók és test­őreik, de még olykor a vádlottak is kiszolgáltatottak a rejtőző maffiá­nak. S amikor már a saját élete is A fekete paripa veszélyben forog, döntésre kény­szerül: „kívülállósága“ ellenére beleveti magát az eseményekbe. Ráébred, hogy teljesen magára van utalva: az antidemokratikus államgépezet lényege a nyilvá­nosság kizárása, az összesküvés - jelen esetben a katonai titkos- szolgálat szervez közvélemény­sokkoló merényleteket - nyilván­Gian Maria Volonté, az olasz film főszerepében való hát, hogy előbb-utóbb szö­vetkezik a hivatalos összeeskü­vőkkel, a terroristákkal. De addig- addig tépelődik, késlekedik, addig húzódik félre félelmében ez a rend­őr, amíg körülveszi a maffia és egy óvatlan pillanatban leteríti, mi több: megfosztja a leleplezés le­hetőségétől. Damiano Damiani alkotásában a krimi feszültsége a valóságfeltá­rás kemény és hatásos, de művé­szi ábrázolásával párosul. S mind­ez a rendező kezében az olasz politikai élet sötét összeesküvése­inek leleplezésére szolgál. A film sikerének záloga az említetteken túl Gian Maria Volonté (Graziano alakítója) rendkívüli színészi egyénisége. A pszichológiailag is remekül felépített film kulcsa ép­pen ennek a válságba jutott rend­őrnek az alakja. Ellentmondá­sosságát Volonté kivételes intelli­genciával tolmácsolja, nem szere­pet játszva, hanem ügyet szolgál­va. Külföldi színészekre bízta a rendező a két egymással ellen­tétes személyiségű bíró szerepét: a svéd Erland Josephson a becsü­letes és befolyásolhatatlan bírót játssza, a másik bírót a nyugatné­met Mario Adorf alakítja. (amerikai) Gyönyörű tájakon játszódik Carrol Ballard filmjének története. A hajó ugyanis, amelyen Afrika partjainál utazik a kis Alec, elsüly- lyed, a fiú egy csodálatos fekete ló társaságában vetődik a lakatlan szigetre. Barátság alakul a fiú és az állat között. Aztán egy amerikai kisvárosban élnek, ez a szoros kapcsolat még tovább erősödik. Belép a történetbe Micky Rooney, a legendás egykori gyermekszi- nész, egy idős lóidomár szerepé­ben. A nagy verseny reményében telnek napjaik. Családfilm, szab­ványmegoldásokkal, jó adag nai­vitással és harsány tanító szándék­kal. -ym­ÚJSSÓ 4 1982. IX. 28. Jelenet az amerikai filmből

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents