Új Szó, 1982. szeptember (35. évfolyam, 207-232. szám)
1982-09-27 / 229. szám, hétfő
A JUNOSZTY című szovjet irodalmi folyóirat augusztusiJ száma terjedelmes interjút közöl JURIJ BONDAREV Lenin- és Államidíjas íróval. Az interjút VIKTOR BUHANOV, a Junoszty tudósítója készítette, aki az élet szinte valamennyi területe felöl megkérdezte a neves írót. Az alábbiakban - jelentős rövidítéssel - azokat a részeit közöljük az interjúnak, amelyekben az író az irodalom emberformáló hatásáról és az ifjúságnak az irodalomhoz való viszonyáról beszél. zött szórakoztató szerepe is. Sokkal rosszabb, ha ez a munkás élete során egyszer sem veszi kezébe Tolsztoj, Csehov, Dickens vagy Solohov könyveit, nem érzi a találkozás szükségességét az emberi lélek nagy ismerőivel.- Kérdésemre, milyen szerepet játszik a klasszikus irodalom az ifjúság életében és nevelésében, egykor ön felindultan megjegyezte: ,,Egy fenét olvas a mai fiatalság, nem klasszikusokat.. J. B.: Lehetséges, hogy túloztam, de a félelem motívumait könnyű megérteni. Éppen fiatalon sokkal többet lehet megtudni az életről a könyvekből, mint magából az életből. A fiatalság érzékeny kor, ekkor alakul ki és bont szárnyat az öntudat, az értelem választ keres az örök hamleti kérdésekre. Hát hol, ha nem az irodalomban kell ilyenkor választ keresnie a fiatal embernek arra, hogyan éljen a társadalomban, hogyan legyen boldog, hogyan tanuljon meg szeretni. Hiszen a szerelem se mindenki számára hozzáférhető. Ez az érzés szellemi érzékenységet, lelki rugalmasságot, sőt megfelelő emocionális kultúrát igényel. A szerelem létünk legcsodálatoAz irodalom emberibbé teszi az embert Interjú Jurij Bondarevvel- ön szerint milyen szerepet játszik a könyv az emberek ,,emberiességének formálásában ‘ ‘, a homo morális gyózedelmeske- désében? J. B.: Hatalmas szerepet. Egy jó, megszenvedett könyv képes hatást gyakorolni az értelemre és az érzelemre, gondolkodásra, a nevelés és a könyvek által való megtisztulásra késztetni, s arra, hogy viszonyunk a létezéshez a fény, s ne a sötétség felé irányuljon.- Jól ismerem véleményét a könyvről, mint a lélek irányítójáról, minden kor és minden nép szellemi értékeinek feddhetetlen őrzőjéről, a fétoy örökös forrásáról. Csakhogy vannak könyvek és ,,könyvek“. Bemard Shaw egyik hősnője mondta még a század elején, hogy a fárasztó munkanap után hazaérve jólesik meginni egy kis whiskyt és elnyúlni a heverőn egy krimivel. J. B.: Semmi kriminálisát sem látok abban, hogy a munkás hazajön az üzemből, megiszik egy sört és lefekszik a heveröre Simenon egyik regényével. A művészetnek számos szerepe van, többek kösabb érzése, hozzásegít önmagunk és mások, a változó természet, a jóság és önfeláldozás szépsége - az egész világ megértéséhez. A szépet pedig tanulni kell és értékelni, éppúgy, mint a zene, a művészi festmény filozófiai és lírai mélységének vagy a szobrok plasztikus nyelvének érzékelését. ^ Moszkvában bizonyára minden évben egyszer játsszák Mozart Requiemjét. Az egy érzés által egyesített, teljesen idegen emberek sírnak annál a résznél, amelynél megszakadt a nagy zeneszerző élete, s amelyet így is hívnak - „könnyes“. A zenehallgatók között vannak azonban olyanok is, akik véletlenül vagy akár presztízsből jöttek el a koncertre, s kín- szenvedéssel várják annak végét, ugyanakkor igyekeznek a helyzetnek megfelelő arcot vágni. Nem az a lényeg, hogy hazudnak maguknak és környezetüknek, hanem az, hogy emocionális műveletlen- ségük szinte drámai. Félni, rettenetesen kell félni az ilyen szellemi ürességtől, mivel szegénnyé tesz bennünket, elrabolja az élettől a színek, a szépségek felét, mint ahogy - többek között - az irodalom iránti közönyt szüli.- Könnyű elképzelni, hogy egyes fiatalok most milyen felháborodottan reagálnak a vádra, hogy fejletlen az esztétikai érzékük. Hiszen ma már a bölcsőtől kezdve együtt élnek a rádiózenével, a diszkóval, a tévével, újságokkal ... J. B.: Egy halom tégla még nem ház. Ezt már tudták és így modták háromezer évvel ezelőtt az ókori Asszíriában. Az információ-áradat csak ideig-óráig helyettesítheti, de nem pótolhatja a valódi ismereteket, amelyeket végül is csak akkor lehet megszerezni, ha az ember maga akar megismerkedni a halhatatlan csodával. Semmi szégyellnivaló sincs az esztétikai felkészültség hiányában. Viszont szégyellni való a lenéző önelégültség, a fennkölt elutasítás, hogy megértsük a zenét, a képzőművészetet, a lírát. Itt egy ellentmondással, találjuk magunkat szemben: a teljesen naiv tudatlanság nem érzi magát annak és nem szenved tőle. Ellenkezőleg, minél inkább fejlett az ember „hatodik érzéke“ - szépérzéke, annál inkább szomjazik a szépre. Véleményem szerint nemcsak arról van szó, hogy a fiatal ember a művészet hálás objektuma, hanem arról is, hogy hálás objektuma a művészet által való nevelésnek. Az egész emberiséghez szóló irodalom akarva-akaratlan mindenekelőtt minden egyes új nemzedékhez szól, mint minden társadalom legfogékonyabb részéhez. Ebben bizonyára az apáknak az az örök igyekezete nyilvánul meg, hogy gyermekeiket tökéletesebbnek lássák, mint ők maguk voltak. Ez az emberek örök törekvése az erkölcsi tökéletesség felé, amely nélkül mire is lenne jó a végtelenségig fenntartani az emberiséget? A fiatal ember még nem képes arra, hogy elfogadja az eléje táruló világot Ezzel egyidöben azonban képesnek kell lennie megérteni azt. így tehát ismét visszakanyarodunk oda, hogy a fiatal szellem legjellemzőbb vonása saját öntudatának állandó fejlesztése kell, hogy legyen.- Az ön nemzedéke a háború idején lépett az életbe. Hogyan vélekedik ön azoknak a feladatairól, akik ma lépnek az életbe - bizonyos anyagi jólét, szellemi bőség feltételei között, s főleg - békében? J. B.: Minden nemzedék hordozni kényszerül saját történelmi terhét, s csak a jövő mutatja meg, nehezebb, vagy könnyebb lett-e ez a teher (A Junoszty Nyomán: G. Zs.) Vérrel és tintával Egy palesztin költő életútja Csaknem naponta megdöbbenünk a palesztin tragédia újabb szívszorító eseményein. Mély együttérzéssel követjük nyomon egy mérhetetlenül sokat szenvedett nép kitartó, önfeláldozó harcát legalapvetőbb jogaiért: azért, hogy visszatérhessen a hazájába, s ott független államot alakíthasson. Ropognak a fegyverek, de a múzsák nem hallgatnak: a pokoli éjszakák után a költőnek van erkölcsi ereje, hite, hogy gyönyörködjék az élet szimbólumaiban, a fehér liliomban, a reggeli harmatot felszárító napsugárban. Meggyőződése, hogy az agresszorok ellen a művészi szó ereje is hatásos fegyver a maga nemében, képes arra, hogy erkölcsi erőt nyújtson a palesztinaiaknak, s felhívja a vir lág közvéleményének figyelmét a Közel-Keleten végbemenő véres tragédiákra. Munio Bessio ez a szenvedélyes hangú palesztin költő, akinek alkotásai egyre ismertebbek az egész világon. Bessio a gázai övezetben látta meg a napvilágot, nincstelen földművesek gyermekeként. Ifjú korában, is szerelmes verseket ír, az élet megannyi szépségére csodálkozik rá. Ám csakhamar rádöbben, hogy. most nincs helye ezeknek a szerelmi trilláknak, önámítás és hazugság lenne ilyen lágy húrokat pengetni, amikor népe sorskérdésekkel néz farkasszemet. Fokozatosan keményebb hangokat üt meg, harcba szólít a brit gyarmatosítók ellen. Izrael állam megalakulása után ö is száműzetésbe kényszerül. Egy ideig Egyiptomban telepedik le, ahol számos haladó gondolkodású költővel köt barátságot. Első verseskötete, a Csata, 1952- ben Kairóban lát napvilágot. Bessio azonban nem leli a helyét a kávéházi csillogásban, nem tud jólétben, a realitásokról megfeledkezve élni. Egy elhagyatott iraki faluba, Shamaiba, az ottani palesztin menekülttáborba költözik. E nyomorúságos, nagy erkölcsi erőt igénylő körülmények között írja szenvedélyes verseit, amelyek a Föld és A palesztin krétakör című kötetekben jelentek meg. A fiatal nemzedék történelemtudatát, hazafias nevelését hivatott szolgálni a Palesztin füzetek című prózai kötete. Az 1967-es háború után egy ideig a szívszorító panasz, a kiábrándultság, az elvesztett haza iránti vágy hatja át Bessio költészetét. De a kiúttalanság érzése csak átmeneti; ö is - más palesztin költőkhöz hasonlóan -, tovább folytatja a harcot. „ Vérrel és tintával küzdők a csatamezőn“ - írja egyik versében. Az El Fat- tah-szervezet tagjainak hősiességét írja meg A mártír című poémá- jában. A hetvenes években jelentős mértékben bővül a látóköre, világosan látja azt a világméretű küzdelmet, amelyet a haladó erők vívnak nemzeti felszabadulásukért, politikai és szociális jogaikért. Ebben az időben Kairóban jelenik meg a Che Guevara tragédiája és A rabszolgák feltámadása című verses drámája - emberi, művészi fejlődésének hű tükre. J. Varzsapetova: A tengerparton A múlt és a jelen hídja Látogatás a Német Demokratikus Köztársaság múzeumaiban Irakból egy időre visszatér Kairóba, de Sadat áruló politikáját mélységesen megveti, s ezért Bejrútba Möltözik, ahol újságíróként szuggesztív erejű riportokban örökíti meg a palesztinok és más arab népek hősi harcát. A palesztinok nemzeti költőjüknek tartják. Az arcvonalban harcoló palesztin katonáknak az ő sorai nyújtottak erkölcsi erőt a kitartáshoz, az agresszorok újabb és újabb rohamainak megfékezéséhez. Bejrut ostrománál a költő hű maradt az elveihez: fegyvert ragad, s közben megdöbbentő sorokban írja le a palesztinok mérhetetlen szenvedéseit: Szabad fordításban: ,,Mi vagyunk vér fiai, akik példát mutatunk, Mi vagyunk azok, akik kérdezünk és felelünk és magyarázatot adunk, mi vagyunk egy boldogabb jövendő vérző hírnökei“ Egyik további versében, amelyet a Bejrútra hulló izraeli bombák fülsiketítő zajában írt, a polgári lakosság tragédiáját ábrázolja: ,,Egy kisgyermek rajzol a falra, s az ujjacskából láng lesz és forró vér fröccsen a rajzra. “ Bessio verseit angolra, franciára is lefordították, napjainkban milliók olvassák. A palesztin harcosokkal együtt tudjuk, hogy érces, tiszta hangja ezután sem némul el, s töretlenül hirdeti egy nép szabadságvágyát, s azt a hitét, hogy igaz ügyük végül is győzni fog. Külföldi lapok alapján: SZ. HLAVATÝ MÁRTA Az NDK nem tartozik elképzeléseinkben a tipikus turistacélpontok közé, ahol szabadságunkat szoktuk tölteni. Pedig igazán szép és rendkívül érdekes ország. A német kultúra csodálatos értékekkel ajándékozta meg a világot. Sokat tudunk róla, sokat hallottunk, olvastunk - de mégis más például Weimarban járva Goethe házába betérni, közelről megtekinteni, hol és hogyan élt a költőzseni. Az NDK nagy gondot fordít arra, hogy a sok hagyománnyal rendelkező gazdag kultúra mindenki va- gyonává legyen. Az utóbbi években egységes elv szerint rendezték át a múzeumokat, hogy így is hozzáférhetőbbé váljanak az itt őrzött műkincsek. A pénztárnál- sok helyütt-4öbb nyelven - kis füzetke kapható, amely a látogatót végigvezeti a termeken, gondosan kitérve minden kiállított tárgyra. Persze vezető is van, elsősorban ott, ahol a látogatók nagy tömege ezt megköveteli: a drezdai galériában, az eisenachi Bach-házban, Wartburg várában és sok más múzeumban. Az NDK-ban ugyanis tényleg rendkívül sok múzeum van; több mint 630. (Vagyis '<b. minden 13x13 kilométernyi területen van egy múzeum.) Ennek több mint a fele honismereti, vagy száz történelmi, hatvannál több művészeti, negyvennél több irodalmi, színháztörténeti és zenei múzeum stb. A legismertebb múzeumok Drezdában, Berlinben, Potsdam- ban, Kari Marx-stadtban, Magde- burgban, Quedlinburgban stb. vannak. Ez utóbbi óvárosa önmagában is fölér egy múzeummal: mintha csak meseországban járna az ember, évszázados favázas házak mosolyognak pazar díszítéssel és színpompában. Igen érdekesek a különböző szakterületekre specializálódott múzeumok. A választék oly gazdag, hogy a látogató szinte zavarba esik, melyiket tekintse meg. Az ismert múzeumokat, muzeális témákat mellőzve hadd említsünk most néhány ritkaságszámba menő muzeális „ínyencfalatot“. Nos, van például tengeri akvárium (Sralsund), ónfigurák múzeuma (Lenzen), kártyamúzeum (Alten- burg), bábmúzeum (Arnstadt), cipészmúzeum (Weissenfels), sportmúzeum (Lipcse), motorkerékpár-múzeum (Augustusburg) stb. A múzeumok tevékenysége persze nem merül ki az őrzött tárgyak beszerzésével és karbantartásával. Természetesnek tartjuk, hogy a munkástörténetijnúze- um kutatással foglalkozik, s hogy ennek eredményeit - különböző formában - közzé teszi Érdekességként említhető, hogy például az Altenburgi kártyamúzeum a különböző kártyajátékok szabályaival is foglalkozik. Nem véletlen ez, hiszen Altenburgban van az NDK neves kártyagyára. A német kultúra gazdag múltra tekint vissza. Az NDK-ban büszkén és nagy gonddal ápolják ezeket a hagyományokat. Példaként- az ismertebb központok közül- akár Weimart és Eisenachot említhetjük. Weimar ugyanis - a klasszikus német kultúra központja - nemcsak a múltjából él. (Goethe és Schiller mellett itt élt és működött Liszt Ferenc és a pozsonyi születésű Hummel is és számos más személyiség, aki nemcsak a német kultúra szempontjából mérvadó.) Annak ellenére, hogy a központok időközben máshová helyeződtek át, ez a város továbbra is igyekszik ébren tartani azt a szellemet, amely a múzeumok létrejöttéhez vezetett. A wei- mari színház napjainkban is a legjobbak közé tartozik, itt rendezik meg évente a Shakespeare-napo- kat A múzeumok tevékenységén túl a hagyományok ilyen élő ápolása nemcsak a folytonosságot biztosítja, hanem az ország magas színvonalú kultúrpolitikájáróf is tanúskodik. A lipcsei Tamástemplomban, amely J. S. Bach révén vált ismertté, máig működik a Tamás-kórus, amelyet annak idején a nagy zeneszerző vezetett. Bachot különben végigkísérhetjük élete minden állomásán. Thü- ringiában mindenütt múzeum emlékezik meg róla ott, ahol élt és működött. Érdekességként említhetjük, hogy Eisenachban a Bach- múzeum azért nincs a zseniális zeneszerző szülőházában, mivel a század elejéig tévesen más házat véltek annak. Kegyelettel őrzik Luther emlékét is, hiszen azonkívül, hogy forradalmár-reformátor volt, a bibliát is ö fordította, megalapozva ezzel a modern német nyelvet. így például Eisleben, a szülővárosa és Wittenberg, működésének színtere a „Lutherstadt“ elönevet viseli. A Wartburgon pedig, mely a legnagyobb NDK-beli vár, s amelyet ezrével látogatnak hazai és külföldi turisták, megtekinthető a dolgozószoba, ahol Luther a katolikus reakció elől rejtőzve álnév alatt élt és fordított. Ugyanígy Thomas Münzernek, a parasztháború vezérének nevét viseli Mühlhausen Wilhelm Piecknek, az NDK első köztársasági elnökének nevét Guben. Különös gondot fordítanak az NDK-ban a haladó hagyományok ápolására. Nemcsak a számos munkásmozgalmi múzeumot említhetjük itt, hiszen tágabb értelemben ide tartozik a hatalmas lipcsei Völkerschlachtdenkmal (népek csatájának emlékműve) is, amely a Napóleon feletti győzelem tiszteletére épült. S ide tartozik a lipcsei Dimitrov Múzeum is, amely a híres perről emlékezik meg, valamint a buchenwaldi, ravensbrücki, sachsenhauseni koncentrációs táborok, a fasizmus áldozatainak mementója.IDe itt említendő Potsdam is, ahol NaQy Frigyes nyári lakától nem messze található az utolsó német trónörökös háza - Cecilienhof, ahol a potsdami tárgyalásokat folytatták. Az NDK múzeumai közvetlen betekintést nyújtanak nemcsak az ország múltjába, hanem jelenébe is, hozzájárulnak ahhoz, hogy egy népet belső értékei alapján ismerjünk meg, s ezáltal tanuljuk meg tisztelni és becsülni. AICH PÉTER ÚJ SZÚ 4 1982. IX. 27.
