Új Szó, 1982. szeptember (35. évfolyam, 207-232. szám)

1982-09-23 / 226. szám, csütörtök

ÚJ szú 5 1982. IX. 23. HATÉKONYABB MUNKÁVAL KÖZÖS CÉLJAINK ELÉRÉSÉÉRT Összevont irányítás - változatlan célok Az SZSZK fővárosának építése Prága és az észak-csehországi kerület mellett az országos beru­házási prioritások közé tartozik. Az eddigi eredmények és tapasz­talatok azt bizonyítják: az ilyen igényes beruházási program meg­követeli, hogy a résztvevő partne­rek nagyobb figyelmet szentelje­nek az építőipari kapacitások fej­lesztésének és főleg rugalmasab­ban alkalmazkodjanak a társadal­mi elvárásokhoz. Emiatt az SZSZK Építőipari Minisztériuma a bratislavai komplex lakásépítés­ben mutatkozó állandósuló fogya­tékosságok és lemaradások okai­nak elemzése alapján úgy döntött, hogy 1982. január elsejétől létre­hozza az Építőipari Művek kon­szernt. Az új termelési-gazdasági egy­ségre az a feladat hárul, hogy az elkövetkező években alapvető for­dulatot érjen el - a komplex lakás­építés és az ezzel összefüggő beruházások területén - a társa­dalmi szükségletek minőségi és mennyiségi kielégítésében. Együtt­működve a Bratislavai Fővárosi Nemzeti Bizottsággal és a beruhá­zások többi résztvevőjével, el kell érnünk, hogy jobban készítsük elő és jobb minőségben teljesítsük az állami tervfeladatokat, egyenlete­sen fejezzük be a lakásokat és járulékos létesítményeket, és fő­leg az új lakótelepek komplex ki­építését. A termelési-gazdasági egység e feladatait három bratislavai kon­szernvállalat közreműködésével teljesíti. A Bratislavai Magasépítő Vállalat a lakások és részben a já­rulékos létesítmények építését végzi; a Prefmonta, az építőipari kapacitások kibővítése után a já­rulékos létesítményekre és egyéb építkezések kivitelezésére orien­tálódik majd, míg a Staving kon­szernvállalat a közműépítésre szakosodik. Arra a kérdésre, hogy hogyan sikerül megvalósítani a konszern feladatait, részleges választ adnak az eredmények. Az első félév terv­feladatainak értékelésekor megál­lapítottuk, hogy a tervben meg­szabott célokat a kedvezőtlen téli időjárás ellenére a konszern telje­sítette. Kedvezően alakul a helyzet a lakásépítésben. Az év első nyolc hónapjára kitűzött célokat a laká­sok befejezésében és átadásában teljesítettük, sőt túlléptük, és így megteremtődtek a valós feltételei az idei évre tervezett 4165 lakás december 20-i befejezésére, ami elegendő időt biztosítana az eset­leges rejtett hibák és más fogyaté­kosságok eltávolítására. A mostani időszakban szintén fontos feladataink közé soroljuk az 1983 első félévben befejezendő lakások építésének megkezdését és szerelését. Az építés egyes technológiai fokozatainak elérésé­vel azt a célt követjük, hogy szem­betűnőbb legyen a lakások minő­sége és befejezésének folyama­tossága, és szeretnénk elérni 1983 első fél évében az éves feladatok 40-50 százalékos telje­sítését. Ezt a feladatot a téli idő­szakra történő alapos felkészülés során a járulékos, műszaki és egyéb létesítmények építésének elvégzésével kezdjük megvalósí­tani. Egyes kiválasztott objektumo­kon és építkezéseken olyan intéz­kedéseket tettünk, hogy a kedve­zőtlen téli feltételek között is vé­gezhessük a lakások folyamatos szerelését, és a program szerinti építőmunkát. A hozzáférhető hő­forrásokat ésszerűen akarjuk ki­használni a nyújtott és kétműsza- kos üzemelés alatt. A XVI. pártkongresszus 7. öt­éves tervidőszakra elfogadott fő gazdaságfejlesztési irányzatai meghatározzák az építőipar hoz­záigazítását a beruházások szük­ségleteihez, szerkezeti és területi megoszlásban egyaránt. Ezért egy koncepcióban a konszern ka­pacitásának bővítésével számo­lunk. Eszerint termelési-gazdasá- gi egységünkben a termelés terje­delme eléri a 2-2,5 milliárd koro­nát, s a bratislavai és részben a nyugat-szlovákiai kerületben működő konszern alkalmazottjai­nak száma a 14-16 ezer fő körül mozog majd. E kapacitásbővítés legfőképp a Prefmonta és Staving vállalatoknál mutatkozik meg, és ezek négy-öt éven belül kapaci­tásszerkezetüket a konszern ter­melési programjának szükségletei­hez igazítják majd. Az említett termelésnövekedés jelentős tényezője maga az em­ber. Tekintettel a munkaerőhiány­ra, elsősorban a kőműves, ács, és vasbetonozó szakmákban szeret­nénk stabilizálni a fiatalokat. A konszernünkben kidolgozott szociális-gazdasági fejlesztési program ezt szakmunkásképzés­sel és fokozott munkaerőtobor- zással próbálja megoldani. A bér­kedvezmény mellett döntő stabili­zációs tényezőként számolunk a szociális feltételek - megfelelő elszállásolás, a konszern lakás­alapjának kiépítése és megszilárdí­tása - kialakításával. A Bratislavai Fővárosi Nemzeti Bizottsággal és a Nyugat-Szlovákiai Kerületi Nemzeti Bizottsággal együttmű­ködve dolgozóink megtartására magánerős lakásépítési lehetősé­geket szeretnénk biztosítani, Bra­tislavában és a főváros közvetlen közelében. Ebben a programban komplex módon oldjuk meg dolgo­zóink egészségügyi, üdülési és ét­keztetési ellátásának, valamint művelődési és sportolási lehető­ségeinek kialakítását. Hogy mennyire sikerül e prog­ramot megvalósítanunk ebben az évben, majd megmutatják az eredmények. S közben jelentős mértékben felméri a kollektíva erejét és képességeit, melyekkel az Építőipari Művek rendelkezik. A konszern fennállásának első esztendejében mindnyájunk eltö­kélt szándéka és célja a tervezett feladatok sikeres teljesítése. DR. ANTON TANÁČ, a Bratislavai Építőipari Müvek konszern dolgozója Az agronómussal együtt Egységes földművesszövetke­zetünkben évek óta egyenletes az állatok takarmányellátása. Az idén még szeptember elején is a múlt évben tartósított silótakarmányt etettük. Az őszi keverékek egy részét - mivel az állatok nem győzték elfogyasztani - a téli idő­szakra tároltuk. Már akkor gondol­tunk arra, hogy télen elegendő takarmány legyen. Ez is bizonyít­ja, hogy a takarmány-termelési programot sikeresen valósítjuk meg. Fő törekvésünk, hogy a takar­mánynövények minél nagyobb ho­zamot adjanak. Mezőgazdasági földterületünk 18 százalékán ter­melünk takarmányféléket, ami hat százalékkal kevesebb a járási át­lagnál. Ennek ellenére - amint már említettem - elegendő takar­mányt termelünk az állatállomány számára. Mind a keverékek, mind a herefélék, valamint a silókukori­ca hektárhozama nagy. Nemcsak a mennyiség elérése a cél, hanem az is, hogy a tárolt takarmány minősége a lehető legjobb legyen. A tavaly tartósított silókukorica mind I. osztályú volt. Idén szintén jól felkészültünk betakarítására. A határból gyorsan beszállítottuk, majd lánctalpas traktorral és ne­hézhengerekkel kiszorítottuk belő­le a levegőt. Az agronómussal együtt úgy véljük, hogy nem kö­vetkezik be olyan nem kívánatos erjedés, amelynek következtében tönkremennének a tápanyagok. Most, a nyár végén azt mondhat­juk, hogy a terv szerint elegendő és jó minőségű silókukoricát tartó­sítottunk. A lucemaszéna is mind I. osztályú. A lucernát háromszor kaszáltuk, és még negyedszer is elég nagy mennyiségű takarmányt takarítunk be. Szövetkezetünk vezetősége mindig arra figyelmezteti az állat­tenyésztési dolgozókat, hogy a nyári, őszi hónapokban is gaz­daságosan tárolják a takarmányt. A jelenlegi időszakban borsó-nap- raforgó keveréket szállítottunk a takarmánykeverő központba. Később a keverékként vetett Per- kót takarmányozzuk. A jövőben még jobb lehetőségeket terem­tünk a zöldtakarmányozás idősza­kának meghosszabbítására. Az istálló körül nagy termőképességű füvet vetünk, amelyre tavasztól késő őszig kihajtjuk a teheneket és a növendékállatokat. Az őszi időszakban ugyancsak minden lehetőséget kihasználunk a lehető legtöbb takarmány beta­karítására és tárolására. A sze­mes kukorica egy részét csőzúza­lékos állapotban tartósítjuk. Re­méljük, más mezőgazdasági üze­mek tapasztalatainak felhasználá­sa alapján ily módon értékes, sok tápanyagot tartalmazó takarmányt nyerünk. A kukoricaszár felét si- lózzuk le répafejjel. Még többet is tartósíthatnánk, ha elegendő gé­pünk lenne a betakarítására és szállítására. Reméljük, a jövőben könnyebben beszerezhetjük a megfelelő gépeket az egyes munkák végzésére. Az egyenletes takarmányellátás eredményei megmutatkoznak az állattenyésztési termékek előállí­tásában, a szerződéses eladások teljesítésében és az állatok terme­lékenységének növekedésében is. A tehenek napi tejhozama a nyár végi időszakban átlagosan közel 10 liter, egy liter tej előállítá­sához 22 dekagramm abrakot használunk fel. A hízómarhák na­ponta darabonként 90 dekagram­mot gyarapodnak. Ezért a három- negyedévi marhahúseladási tervet 10 tonnával túlteljesítettük. Ba­romfihúsból 0,5 tonnával adtunk el többet. A sertések átlagos napi súlygyarapodása 54 dekagramm. Sertéshúsból három tonnával töb­bet adtunk el a tervezettnél az említett időszakban. A galántai (Galanta) járásban az állattenyésztési termékek elő­állításában és a takarmány-gaz­dálkodásban az elsők közé tarto­zunk. Nem véletlenül említették az élenjárók között szövetkezetün­ket a nagyfödémesi (Veľké Úľany) termelési értekezleten. A hektár­hozamok, az állatok termelékeny­ségének alakulása bizonyítja, hogy gazdaságunkban a szövet­kezet elnökének és a többi veze­tőnek segítségével olyan fejlesz­tési, termelési tervet dolgoztunk ki, amely figyelembe veszi a helyi viszonyokat, a lehetőségeket és az állatállomány szükségleteit. A megfelelő szemes- és tömegta­karmány termelése nem csak a növénytermesztők feladata. Az állattenyésztési dolgozók az ^vi, negyedévi tervek készítésekor hozzászólnak a takarmányterme­lési kérdésekhez. Ez nagyon he­lyes módszer, mert az állatte­nyésztők tudják a legjobban, hogy milyen összetételű takarmány felel meg a termeléshez. A termelési értekezleteken nyíltan bírálják, ha az etetéshez szállított takarmány minősége nem felel meg a köve­telményeknek. Nagyon hatásos az állattenyésztők és a növényter­mesztők együttműködése. A nö­vénytermesztési csoportokat az állattenyésztési csoportok vezetői felkeresik a takarmány tartósítása közben. így volt ez a silókukorica betakarításakor is, és ezért bízunk abban, hogy újra I. osztályú lesz a takarmányunk. Dr. LENGYEL TIBOR, a Deáki (Diakovce) Efsz állatte­nyésztési ágazatának vezetője A Plzeňi Škoda konszernválla­lat évenként ak­tívaértekezleten értékeli a felta­láló- és újító­mozgalomban elért eredmé­nyeket. A mun­kásújítók kate­góriájában - egyedüli nő­ként - Jarmila Balvínová, a Doudlevicei Elektrotechni­kai Üzem teker­cselő részlegé­nek dolgozója is elismerésben részesült. Több ízben kapta meg a vállalat, az üzem vagy a részleg leg­jobb dolgozója címet. Két újítása a villanymozdonyok segédmotorjába való teker­csek szigetelési technológiájára vonatkozik. Alkalmazása tavaly mintegy 20 000 korona értékű megtakarítást eredményezett. A fel­vételen: Jarmila Balvínová (az előtérben) a munkahelyén látható. (Felvétel: ČTK - Jiŕí Vlach) Összhangban az igényekkel és a lehetőségekkel A CSKP XVI. kongresszusának a mezőgazdasági termelés foko­zására hozott határozatait, illetve azok teljesítését mi, a kenyheci (Hraničná pri Hornáde) Efsz nö­vénytermesztői is elsőrendű fel­adataink egyikének tekinthetjük. Háromezerötszázötvenhárom hektár mezőgazdasági földterüle­tünkből 2988 hektár a szántó, és az idén ennek 60,2 százalékán, azaz 1799 hektáron termesztet­tünk kalászosokat és szemes ku­koricát. Ezenkívül volt, illetve van 629 hektár takarmánynövényünk, 150 hektár repcénk, 120 hektár napraforgónk, 160 hektár cukorré­pánk, 40 hektár zöldségünk és még néhány más terményünk. Mint más mezőgazdasági ága­zatban, a mezőgazdaságban is minden termény fontos; sorrendjü­ket elsősorban társadalmi jelentő­ségük határozza meg. így nem véletlen, hogy már ősidők óta az aratás eredményeire irányul a leg­nagyobb figyelem, á lakosság élelmiszerellátásának szemszö­géből azonban az állattenyésztés is igen fontos termelési ágazat. Ennek eredményei ugyanakkor el­sősorban a növénytermesztők ál­tal előállított termékek mennyisé­gétől és minőségétől függnek. így például nagyon fontos, hogy a tö­megtakarmányokkal egyidőben elegendő mennyiségű és minősé­gű abraktakarmány is legyen. Ezen a téren az idén sem val­lottunk szégyent. Tervünk szerint búzából 3673 tonnát, árpából pe­dig 1982 tonnát kellett termeszte­ni, mi azonban feladatunkat a ga­bonatermelésben 100,4 százalék­ra teljesítettük. A 797 hektár őszi búza és a 20 hektár tavaszi búza összesen 3793 tonna termést adott, s ez elsősorban a Miro- novszkaja és Amika búzafajtáknak köszönhető, no meg részben a ve­tésforgó megválasztásának is. Búzából a legnagyobb hektárho­zamunk a tavaszi Jarából volt- 6,8 tonna. Az őszi fajtákból a 332 hektár vetésterületű Mi- rovszkája fizetett a legjobban- 4,83 tonnát hektáronként. Volt egy 40 hektáros dűlőnk, amelyen 5,76 tonnát termett. Ott évelótakar- mány volt az elóvetemény. Elfo­gadható eredményeket értünk el az Ami kából is, amely 178 hektá­ron 4,69 tonnát adott. Több éves tapasztalataink szerint elsősorban éppen erre a két búzafajtára épít­hetünk a jövőben. Tavaszi árpából 329 hektárunk volt, s 1382 tonna termést kellett begyűjtenünk, míg a 150 hektár őszi árpából 600 tonnát. A tavaszi­ból négy százalékkal többet ter­meltünk, s az átlagos hektárho­zam 4,41 tonna. Itt a legjobb elő- veteménynek a cukorrépa bizo­nyult, míg a Rapid és a Korái fajták ,,versenyét“ a Korái nyerte, hi­szen 210 hektáron 4,69 tonnás hektárhozamot eredményezett, a Rapid átlaga pedig 3,9 tonna volt. Sajnos, e jó eredmények elle­nére az árpából nem termett meg a tervezett mennyiség, mert az őszi árpa csak 2,8 tonnát fizetett. Ebben elsősorban a múlt évi me­leg ősz a „vétkes“. A bevetett árpa ugyanis rövid idő alatt úgy megnőtt és elbokrosodott, hogy a CCC-s vegyszeres kezeléssel sem tudtuk biztosítani a jó áttele- lést. összegezésül még elmond­ható, hogy gabonafélékből az idén 13 hektárral kevesebb volt mint tavaly, ám a kicsépelt termény mennyisége 350 tonnával több. Az aratást megelőzően meg­kezdődött és azóta is folytatódik a szálas takarmányok gyűjtése. Tervünk: 1138 tonna széna beta­karítása. Ezt a mai napig 103 százalékra teljesítettük, annak el­lenére, hogy a betakarítás során komoly nehézségeket okozott a rendsodró és a rendforgatógé­pek hiánya. Szerencsére a Ma­gyar Népköztársaságból kapott segítség valamicskét javított hely­zetünkön. A begyűjtés tehát elég lassú ütemben haladt, és csak a tartós kedvező időjárásnak kö­szönhető, hogy tervünket széná­ból teljesíteni tudjuk. A téli takar­mányozás szempontjából igen fontos silókukorica a betakarítás kezdetétől kedvező szárazanyag­tartalmú volt. A tervezett 10 416 tonnából eddig 7000 tonnát gyűj­töttünk be. Az utóbbi időben azon­ban a száraz, meleg idő következ­tében gyorsan emelkedik a nö­vényzet szárazanyag-tartalma, ezért a lehető leggyorsabb ütem­ben igyekszünk befejezni a beta­karítást. A kedvező időjárásnak köszönhetően lehetőségünk nyílt a szemes kukorica területének nö­velésére, mégpedig a silókukorica ,,jóvoltából“. így a tervezett 453 hektár szemeskukorica-terület 503 hektárra nőtt. Ebből 5,4 ton­nás hektárhozam mellett 2716 tonnát kell kitermelnünk. A sze­mes kukorica - melynek a betaka rítását ezekben a napokban kezd­tük - jó termést ígér. A kukorica betakarításával egyidőben megkezdtük a cukorré­pa szedését is. Ebbö I a növényből szintén megvan a lehetőség a ter­vezett 38 tonnás hektárhozamra, vagy még többre is. A téli takar­mányalap megteremtése érdeké­ben a szemes kukorica szárát cu­korrépalevéllel és -szelettel lesi- lózzuk. Növénytermesztőink ezekben a napokban szorgalmasan mun­kálkodnak a határban. Igyekeznek jó munkát végezni, hogy majd egy év múlva is sikeres aratást, illetve eredményes őszi betakarítást könyvelhessenek el. PALÁGYI JÁNOS, a Kenyheci (Hraničná pri Horná­de) Efsz növénytermesztési részleg vezetője .•vnaGMHW&i.. EREDMÉNYEK PROBLÉMÁK TAPASZTALATOK JAVASLATOK

Next

/
Thumbnails
Contents