Új Szó, 1982. szeptember (35. évfolyam, 207-232. szám)

1982-09-17 / 221. szám, péntek

ÚJ szú 3 1982. IX. 17. Az Európa-parlament is sürgeti a washingtoni embargó feloldását USA-beli menedzserek szintén helytelenítik a szankciókat (ČSTK) - Az Európai Gazdasági Közösség konzultatív szerve, az Európa parlament tegnap a Szibéria-nyugat-európai gázvezeték építéséhez szükséges berendezések szállítására elrendelt amerikai embargó feloldására szólított fel. A szavazattöbbséggel elfoga­dott határozatban a képviselők ugyancsak jóváhagyták Francia- országnak, Nagy-Britanniának és Olaszországnak eddig elutasító álláspontját, és javasolták, hogy a kérdést tűzzék napirendre az Általános Tarifa- és Kereskedelmi Egyezményhez (GATT) tartozó országok novemberi miniszteri ér­tekezletén. Amennyiben az Egyesült Álla­mok továbbra is ragaszkodik az embargóhoz,-állapítja meg a to­vábbiakban a határozat, ez továb­bi piacok elvesztéséhez, a munka- nélküliség növekedéséhez vezet Thatcher a Távol-Keleten Több lesz zászlófelvonás gyakorlásánál? Margaret Thatcher brit kor­mányfő tegnap kezdte meg két­hetes távol-keleti körútját, amelynek során ellátogat Ja­pánba, Kínába és Honkongba. Tárgyalásai során vendéglátói­val a kereskedelmi és politikai kérdések széles körét vitatja meg, s Peking esetében az ad jelentőséget a látogatásnak, hogy Thatcher személyében el­ső ízben jár brit miniszterelnök hivatalos látogatáson Kínában. Ami a japáni látogatást illeti, előreláthatólag a kereskedelem­mel kapcsolatos problémák kap­nak hangsúlyt. Thatcher asszony egyrészt a brit exportőrök érdekeit kívánja védeni, másrészt viszont ,. tartózkodásra' ‘ szeretné bí rni a japánokat termékeik nagy-bri- tanniai exportját illetően. Londonban rámutatnak, hogy Margaret Thatcher Pekingben né­hány ,,konkrét“ javaslatot kíván előterjeszteni a hongkongi problé­ma megoldására vonatkozóan Mint ismeretes, egy 19. század­ban kötött - jobban mondva Lon­don részéről kikényszerített- megállapodás értelmében Hongkong 1997-ig marad brit gyarmati igazgatás alatt. Kiszivár­gott hirek szerint a brit kormányfő azt szeretné elérni, hogy Nagy- Britannia a szerződés lejárta után is bekapcsolódhasson Hongkong igazgatásába, bár a miniszterel­nök nem kívánja kétségbe vonni Kína igényének jogosságát e terü­letre. 1981-ben Kína második legna­gyobb exportpiaca volt Hongkong- Japán után. A brit kormány vi­szont ezt a gyarmatot távol-keleti érdekeinek érvényesítése szem­pontjából tartja fontosnak. Lon­donban a Kínai KP XII. kongresz- szusa után is a pekingi politika folyamatosságáról beszélnek, s kormánykörökben az a meggyő­ződés az uralkodó, hogy a Hong­kong jövőjéről folytatott tárgyalá­sok ,,gyümölcsözök“ lesznek, bár nem számítanak gyors eredmé­nyekre. Annak ellenére, hogy londoni hivatalos körök tartózkodóak a kí­nai-brit katonai együttműködés bővítésével kapcsolatban, az utóbbi hetekben számos - az ilyen együttműködés fokozódását tanú­sító hír került napvilágra. A londoni sajtó arról ír, hogy kétéves tárgya­lások után aláírásra vár az a szer­ződés, amelynek értelmében brit hajógyárak és fegyvergyárak kor­szerű technológiákat és rakétákat adnának el a kínai haditengeré­szetnek. Figyelemre méltó, hogy ezek az információk időben egybeestek Margaret Thatcher kínai látogatá­sának előkészítésével. Ha minden jól megy - idéz a The Sunday Times egy magát megnevezni nem kívánó magas rangú kor­mányképviselőt - a látogatás elő­segíti ,, néhány fontos megállapo­dás“ aláírását. Ellenkező esetben legalább alkalom nyílik a brit zász­ló felvonásának gyakorlására... (ČSTK) a Közös Piac tagországaiban, s a Nyugat hitelének elvesztésé­hez a kereskedelmi kapcsola­tokban Jelentős amerikai iparvállalatok 100 megkérdezett vezető me­nedzsere közül csak 12 támo­gatja a Reagan-kormánynak a Szovjetunióból Nyugat-Európá- ban épülő gázvezetékhez szűk-, séges elektronikus berendezé­sekre elrendelt embargóját. Egy New York-i intézet által végzett közvéleménykutatás ered­ményei szerint az említett gazda­sági vezetők közül 28 kritizálta Reagan magatartását és 34 ki­mondottan elutasította. BOLÍVIA Tüntetés a katonák uralma ellen (ČSTK) - A bolíviai fővárosban 1980 júliusa - a katonai hatalom- átvétel óta a legnagyobb tün­tetésre került sor. La Paz utcáin több mint nyolcvanezren követel­ték, hogy Guido Vildoso Calderon tábornok polgári kormánynak adja át a hatalmat. A bolíviai katonai rendszer poli­tikája katasztrofális következmé­nyekkel jár az ország lakosságára nézve. Az infláció az év első felé­ben túllépte a 150 százalékot, s mintegy 80 ezren veszítették el állásukat. A bolíviai dolgozók 95 százalékát magába tömörítő Bolí­viai Munkásközpont (COB), amely a tiltakozó akciókat szerve­zi, arra szólította fel a tábornokot, hogy az év végéig írjon ki válasz­tásokat. Arafat római tárgyalásai (ČSTK) - Jasszer Arafat, a Palesztin Felszabadítási Szer­vezet elnöke Rómában találkozott az olasz politikai élet vezető sze­mélyiségeivel. Arafatot fogadta Fanfani, az olasz parlament szenátusának el­nöke, valamint a két legjelentő­sebb politikai párt, a keresztény- demokrata és a kommunista párt vezetőivel A palesztin politikus ró­mai megbeszélései során hangsú­lyozta, hogy a palesztin nép csak azokért a jogokért küzd, amelye­ket a világ legtöbb országa magáé­nak mondhat: a saját hazáért és egy szuverén országért. Olasz hivatalos források nyilvá­nosságra hozták, az USA nagy diplomáciai nyomást fejtett ki an­nak érdekében, hogy Arafatot ne fogadja se Pertini elnök, se II. János Pál pápa, azonban Max­well Rabb amerikai római nagy­követ erre irányuló erőfeszítései hiábavalónak bizonyultak. Felvételünkön Arafat római tartózkodása során látható. PORTUGÁLIA Az államfő vonakodik az alkotmánymódosítás szentesítésétől Saját jogkörét is korlátozná • A kommunisták választások kiírását követelik (ČSTK) - Portugáliában folyta­tódik az alkotmánymódosítás kö­rüli vita. Mint ismeretes, a szocia­lista párti képviselők támogatásá­val a jobboldali kormánypártok a parlamentben elfogadtatták az alkotmánymódosítási törvény­javaslatot, ám ahhoz, hogy ez érvénybe lépjen, szükség van Ea­Kivégezték a volt iráni külügyminisztert (ČSTK) - Szadegh Ghotbza­deh volt iráni külügyminisztert, akit az idén áprilisban tartóztattak le a Khomeini imám elleni összees­küvés vádjával, tegnapra virradó éjszaka kivégezték - közölte az ÍRNA iráni hírügynökség. Az emlí­tett összeesküvéssel kapcsolat­ban Iránban eddig már 70 tisztet végeztek ki. Az iráni sajtó ezt megelőzően több ízben is írt arról, hogy a volt külügyminisztert szoros szálak kö­tötték a CIA-hez és más hírszerző szolgálatokhoz. Görög egységek is részt vesznek a NATO-hadgyakorlaton (ČSTK) - A NATO Display Be- termination fedőnevű hadgyakor­latán, amely szeptember 17-e és október 13-a között zajlik le a tömb déli szárnyán, görög egy­ségek is részt vesznek. Ezzel összefüggésben a Görög KP KB sajtóosztálya nyilatkozatot adott ki, amelyben hangsúlyozza, hogy az ország részvétele a hadgyakor­laton jogos kétségeket szül a köz­vélemény körében, mivel a barát­ság és a béke politikája össze- egyezhetetlen a hadgyakorlattal, amely a szocialista országok és az arab nemzetek ellen irányul. nes államfő aláírására is. Amint azt az elnöki hivatal szóvivője kö­zölte, az államfő még tanulmá­nyozza a javaslatot. Az alkotmánymódosítási indít­vány köztudottan lényegesen kor­látozza a köztársasági elnök jogkörét. Elsősorban megfoszta­ná attól a jogától, hogy kinevezze a fegyveres erők parancsnokait, feloszlassa a kormányt vagy a parlamentet. A Demokratikus Szövetségbe tömörülő kormánypártok képvise­lői most amiatt nyugtalanok, hogy az elnök vonakodik aláírni a ja­vaslatot. A portugál kommunisták kez­dettől fogva az alkotmánymó­dosítás ellen léptek fel, s követe­lik, hogy az elnök - még meglevő jogkörét kihasználva - oszlassa fel a kormányt és a parlamentet, s írjon ki általános választásokat. „Játék“ - más zsebének a kárára (ČSTK) - Az amerikai hadsereg Fort lrwin-i (Kalifornia állam) tá­maszpontján egy speciális alaku­latot helyeztek el, amelynek fel­adata, hogy egy szovjet gépkocsizó lövészezred szerepét ,,játssza“. Az US News and World Report című hetilap ír róla, hogy az alaku­lat 1200 tagja a szovjet katonák egyenruhájához hasonló unifor­mist visel, és fegyverzetük ugyan­csak hasonlít a szovjet hadsere­géhez. A bázisra az egész országból érkeznek katonai egységek, hogy 23 napos tanfolyamokon gyako­rolják a szovjet csapatok elleni harcot, mégpedig olyan feltételek között, amelyek a leginkább ha­sonlítanak a valódiakhoz. Az idézett lap szerint a támasz­pont - a fegyverzetet és a felsze­relést leszámítva - 300 millió dol­lárjába került az adófizetőknek. Amerikaiak százezrei a nukleáris leszerelés mellett A wisconsini népszavazás a békemozgalom térnyerésének bizonyítéka (ČSTK) - Az USA-ban Wis­consin szövetségi államban nép­szavazást tartottak az atomfegyve­rek mennyiségi és minőségi fej­lesztésének megállapításáról, a ,,befagyasztásról“. A megkérde­zett több százezer szavazónak mintegy háromnegyede arra adta voksát, hogy az Egyesült Álla­mok és a Szovjetunió egyidejű­leg fagyassza be nukleáris arze­nálját. Néhány nappal azelőtt a texasi választók egy csoportja szavazott hasonlóképpen a befagyasztás mellett, azt megelőzően 133 vá­rosi tanács hozott ugyanilyen dön­tést. A wisconsini szavazas azonban az első, amelyet egy egész szövetségi állam területén tartottak A befagyasztás híveinek sikerült elérniük, hogy Kalifornia, Acélkereskedelmi megállapodás (ČSTK) - Az Európai Közösség Bizottsága véglegesítette a wa­shingtoni kormánnyal kötött acélkereskedelmi megállapo­dást, azzal, hogy termékfajták és vállalatok között felosztotta a megállapodásban vállalt önkén­tes exportcsökkentést. A nyugat­európaiak és az Egyesült Államok közötti acélháború lezárását célzó megállapodásnak október 1-én kellene életbe lépnie. Amerikai polgárok perelik a kormányt (TASZSZ) - Az Utah állambeli Salt Lake Cityben bírósági eljá­rás kezdődött az amerikai kor­mány ellen. Levegőben végzett nukleáris kísérletek következté­ben megbetegedett emberek egy csoportja azzal vádolja a kor­mányt, hogy az új nukleáris fegy­verek kipróbálásánál „kísérleti nyúlként“ használta Nevada. Arizona és Utah állam lakossá­gát Az ötvenes-hatvanas évek­ben a levegőben végrehajtott több mint száz nukleáris kísérlet miatt ezekben az államokban a rákban és fehérvérűségben szenvedők száma 20 százalékkal múlja fe­lül az országos átlagot. Maga­sabb lett a halálozási arány, növe­kedett a rendellenességekkel szü­lető gyermekek száma. New Jersey, Rhode Island, Mi­chigan, Arizona államokban és a fővárosban is népszavazást tart­sanak e kérdésről. Hivatalos szó­vivők „csalódásuknak “ adtak hangot a wisconsini népszavazás eredményével kapcsolatban, amelyet politikai körökben úgy ér­tékelnek, mint a békemozgalom folytatódó térnyerésének bizo­nyítékát. NÉHÁNY ÖUKBMIN ALI NASSZER MOHAMMED, a Jemeni Szocialista Párt KB főtit­kára, a Jemeni NDK állam- és kormányfője szovjetunióbeli hiva­talos baráti látogatását befejezve csütörtökön elutazott Moszkvából. PEKINGBEN tegnap tárgyalá­sok kezdődtek Kim Ir Szén, a Ko­reai Munkapárt főtitkára, a KNDK elnöke, valamint a kínai vezetők között. Kim Ir Szén csütörtökön kezdte meg hivatalos állami láto­gatását Kínában. AUSZTRIAI látogatását befe­jezve V. Olav norvég király haza­utazott. Bécsben Kirchschläger ál­lamfővel és Kreisky kancellárral tárgyalt a két ország kapcsolata­iról. CSEHSZLOVÁK-GUAYANAI kormányközi kulturális és tudomá­nyos együttműködési megállapo­dást írt alá Havannában hazánk és a Guayanai Kooperatív Köztár­saság kubai nagykövete. KÉT IRÁNI TARTOMÁNYBAN a rendőrség afgán ellenforradal­márokat tartóztatott le. A banda tagjai Irán területéről hajtottak végre fegyveres akciókat. Az iráni lakosság a kormánytól az ellenfor­radalmárok kiutasítását követeli. A FRANCIA RENDŐRSÉG el­fogta az olasz jobboldali terroris­ták egyik vezetőjét, Stefano Pro- kopiot A terroristát Olaszország­ban egyebek között egy római rendőr tavaly decemberi meggyil­kolása miatt körözték. A NYUGATNÉMET PARLA­MENT jóváhagyta az 1982-es évre szóló pótköltségvetést. Az idei költségvetés így 5,2 milliárd márkával - mintegy 246 milliárd márkára - növekszik. A költségve­tés jelentős növelését újabb köl­csönökkel kell fedezni, úgyhogy a bonni államadósság az idén 34 milliárd márkát fog kitenni. A NATO előkészületei az új amerikai atomrakéták rendszerbe állítására (N) - A NATO katonai szakér­tői az ún magas szintű csoport keretében mélyreható és már előrehaladott stádiumban lévő tanulmányokat folytatnak arról, hogy miként illesszék be a jövő­re Nyugat-Európába telepítendő új közepes hatótávolságú atom­eszközöket a már meglevő fegy­vertárakba és készenléti terveik­be. A csoport több ülést tartott és tart Richard Perle amerikai had­ügyi államtitkár elnökletével Az 1979-es határozat alapján a 464 cirkáló szárnyas rakétát és a 108 Pershing-2 ballisztikus rakétát 1983-ban kezdik telepíteni, ha ad­dig nem jön létre megállapodás a genfi szovjet-amerikai tárgya­lásokon. Olaszországban a szicí­liai Comisóban, az NSZK-ban a luxemburgi határ közelében, Angliában a skót partoknál már folyik a cirkáló rakétákat befogadó támaszpontok előkészítése. Belgi­umban és Hollandiában - noha a kormányok hivatalosan még nem hoztak döntést a rakéták be­fogadásáról - szintén folynak elő­készületek. A telepítéssel teljesen új had­szí ntéri nukleáris fegyvertár áll majd a NATO rendelkezésére- mutatnak rá NATO-körökben. Ennek megfelelően felülvizsgálják és az új helyzethez alkalmazzák az atomfegyverek bevetésével kapcsolatos készenléti és irányítá­si terveket, a hagyományos fegy­verzet és az atomfegyverek alkal­mazásának összehangolását- közölték a NATO-hoz közelálló források a magas szintű csoport ülésével kapcsolatban. Az amerikai U. S. News and World Report vázlata az új rakéták lehetséges célpontjairól...

Next

/
Thumbnails
Contents