Új Szó, 1982. szeptember (35. évfolyam, 207-232. szám)

1982-09-17 / 221. szám, péntek

Hasznos beszélgetés Bratislava becses vendégével A látogatás elősegíti a baráti kapcsolatok további elmélyítését (Tudósítónktól) - A kijevi napok gazdag programja keretében a bratislavai újságíróknak alkal­muk volt tegnap elbeszélgetni Ju­ri j Jelcsenkó elvtárssal, az Ukrán KP KB Politikai Bizottságának pót­tagjával, a kijevi városi pártbizott­ság első titkárával. Jelcsenkó elv­társ részletesen beszámolt a két város baráti együttműködésének gyakorlati eredményeiről, valamint a kijevi pártküldöttség jelenlegi lá­togatásának jelentőségéről a ba­ráti kapcsolatok további kiszélesí­tésében és elmélyítésében. Ki­emelte, hogy a szocialista építés jelenlegi időszakában, amikor a közösség országai az intenzív gazdaságfejlesztés feladatainak megoldására törekednek, a baráti kapcsolatok céltudatos ápolásá­nak rendkívül nagy politikai, gaz­dasági és társadalmi jelentősége van A két város kulturális intézmé­nyei, iskolái, kutatóintézetei és ipari vállalatai már eddig is ered­ményesen hasznosították a közös munkában rejlő lehetőségeket. Ebben a vonatkozásban ki­emelkedő példa lehet a hegesz­téstechnikai kutatóintézetek szo­ros és konkrét célokra irányuló együttmüködése. A tapasztalat- csere területeit azonban ki kell szélesíteni mind a termelési, mind a nem termelési szférában. Na­gyon fontos például a pártmunka tapasztalatainak az érvényesítése a gazdasági élet területén, hogy a gazdasági vezetők helyes és jól megfontolt döntéseket hozhassa­nak a fejlesztés társadalmi vonat­kozású kérdéseiben. A baráti kap­csolatok ápolásának fontos szere­pe lehet a beruházások, a tudo­mányos-műszaki kutatás, vala­mint a technológiai haladás terüle­tén. Továbbra is folytatni kell az együttmüködést az urbanizációs problémák megoldásában, példá­ul a tömegközlekedés fejlesztésé­ben, a kommunális gazdálkodás­ban, s olyan területeken is, mint például a köztisztaság fenntartá­sa Különösen sok tartalék van az iskolák közötti kapcsolatok fejlesz­tésében, ahol előtérbe kell helyez­ni a pedagógiai munkára vonatko­zó tapasztalatcserét. (-ai) (ČSTK) - A bratislavai II. város­kerületben, a Herlianska utcában működő Csehszlovák-Szovjet Ba­rátság Háza tegnap óta a Darnyi- ca nevet viseli. A névadó ünnep­ségen részt vettek a két testvérvá­ros, Bratislava és Kijev part- és állami szerveinek küldöttségei, amelyeket Gejza Šlapka, az SZLKP KB Elnökségének tagja, a bratislavai városi pártbizottság vezető titkára, illetve Jurij Jel- csenko, az Ukrán Kommunista Párt Központi Bizottsága Politikai Bizottságának póttagja, a kijevi városi pártbizottság első titkára vezetett. A bratislavai II városkerület már több mint 10 éve tart fenn szoros kapcsolatot a kijevi Darnyi- ca városkerülettel. Szeptember 18-19: ifjúsági kongresszus a CSSZK-ban (Tudósítónktól) - Egy héttel a SZISZ szlovákiai kongresszusa után, szombaton és vasárnap a Prágai Kultúrpalotában tartja kongresszusát a CSSZK Szocia­lista Ifjúsági Szövetsége. Az ifjú­sági szervezet több mint egymillió tagjának képviseletében hétszáz küldött vesz részt ifjúsági mozgal­munknak ezen a jelentős fórumán. A tanácskozáson jelen lesz a párt és kormány, a Nemzeti Front, va­lamint a SZISZ Központi Bizottsá­gának küldöttsége is. A kongresszus előkészületeiről, tartalmáról Miroslav Šlouf, a SZISZ Cseh Központi Bizottsá­gának elnöke tartott tegnap Prá­gában sajtóértekezletet. Rámuta­tott, hogy a járási és kerületi kon­ferenciák tanácskozását is az épí­tő szándékú kritikai szellem, a ten­ni akarás, az ifjúság életét közvet­len érintő problémák nyílt felveté­Beírták nevüket az FSZM dicsőségkönyvébe (Folytatás az 1. oldalról) nyavállalat Josef Nytra vezette brigádja, az Orlová-Lazyi An­tonín Zápotocký Bánya Jaros­lav Lalinský vezette munka­csoportja, a bílinai Maxim Gor­kij II. Bányaüzemben dolgozó František Bláha vezette kollek­tíva, a Královské Poŕičí-i Marie Majerová Bányaüzem Ján Ha- nus, a Szocialista Munka Hőse vezette bányászbrigádja, a Handlová Bányaüzem Viliam Krajčo vezette szocialista munkabrigádja, a libušíni Kle­ment Gottwald Bányavállalat Ladislav Sabo vezette munka- csoportja, a bratislavai Elekfro- vod vállalatnál dolgozó Štefan Harmat, a Szocialista Munka Hőse vezette villanyszerelő brigád, a Michalovcei Áram­elosztó Üzemben dolgozó szo­cialista munkabrigád Josef Gi- da vezetésével, a Český Té- šín-i Gázvezetéküzem Adolf Schindler vezette brigádja és a Spišská Nová Ves-i Geológi­ai Kutatóüzem Rudolf Planár vezette munkacsoportja. se jellemezte. Hangsúlyozta, hogy a SZISZ arra törekszik, hogy a CSKP-val vállvetve vegyen részt a XVI. pártkongresszuson kitűzött feladatok valóra váltásában. - Meggyőződésünk, hogy az ifjú­sági szövetség csehországi kong­resszusa a problémák megvitatá­sa mellett az ifjúsági mozgalom jó tapasztalatai cseréjének a fóruma is lesz - mondotta. (sm) A főpróba sikeres volt (Folytatás az 1. oldalról) léknál nagyobb veszteségnél már le kell állítani a gépeket. A nagykürtösi (Veľký Krtíš), a losonci (Lučenec) és a rimaszom­bati járásban 14 átvevőhelyen vá­sárolják fel a nyersanyagot a tava­lyinál kedvezőbb árakon. A gyár műszaki újdonságai kö­zül meg kell említeni az NDK-ból több mint 4 millió koronáért vásárolt dobszürőt, valamint a répaúsztató kapacitásának mintegy 30 száza­lékkal való bővítését is. A beren­dezések tökéletesítésével a tava­lyi 2246 tonnás napi termelést 2300 tonnára szeretnék növelni. A cukorfözési idényt a nyers- anyaghelyzettöl függően decem­ber 20. és az év vége között fejezik be. -h.a­Üdvözlő táviratok (ČSTK) - Ľubomír Štrougal, a Csehszlovák Szocialista Köztár­saság miniszterelnöke tegnap táv­iratban köszöntötte Poul Schlü- tert, a Dán Királyság kormányá­nak új miniszterelnökét. Ugyaneb­ből az alkalomból Bohusiav Chňoupek, a CSSZSZK külügy­minisztere táviratban köszöntötte Uffe Elleman-Jensent, a Dán Ki­rályság külügyminiszterét. Nagykövet fogadása (ČSTK) - Ľubomír Štrougal szövetségi miniszterelnök tegnap fogadta Prágában Mečisiav Jab- lonskýt, hazánk újonnan kineve­zett franciaországi nagykövetét. Szófiai vendégek a prágai villamosgyárban (ČSTK) - A szófiai városi párt- bizottság küldöttsége, amely Csu- domir Alekszandrov, a Bolgár Kommunista Párt Központi Bizott­ságának titkára, a szófiai városi pártbizottság első titkára vezeté­sével érkezett hazánkba, itt-tar- tózkodása negyedik napján meg­látogatta a világ legnagyobb villa­mosgyártó vállalat, a CKD Tatra Smíchov gyárat. A bolgár elvtár­sakat útjukon elkísérte Antonín Kapek, a CSKP KB Elnökségének tagja, a prágai városi pártbizottság vezető titkára. Tanácskoztak az SZNT bizottságai (ČSTK) - Megtartotta 13. ülését tegnap Bratislavában a Szlovák Nemzeti Tanács ipari és építőipari bizottsága. Jelen volt Benyó Má­té, az SZNT alelnöke. A képvise­lők azzal foglalkoztak, hogyan le­hetne javítani a termékek minősé­gét a Szlovák Iparügyi Minisztéri­um reszortjában. Megállapították: a tavalyi és az idei első félévi sikerek ellenére 1980-hoz képest növekedtek a rossz minőségű termelés okozta veszteségek, emelkedett a har­madik minőségi osztályba leérté­kelt termékek részaránya. Ezért szükség van a szigorú technoló­giai ellenőrzésre a termelés minden szakaszában, Jozef Poláknak, az SZNT alel­nökének részvételével tegnap Bratislavában megkezdődött az SZNT alkotmányjogi bizottságá­nak kétnapos ülése. A képviselők megvitatják a közegészségügyi törvény végrehajtásáról szóló je­lentést, valamint más jelentéseket és tájékoztatókat. Marcos Washingtonban (ČSTK) - Ferdinand Marcos Fülöp-szigeteki elnök tegnap megkezdte - 16 év elteltével az első - hivatalos látogatását Wa­shingtonban. Ronald Reagan amerikai elnökkel és más wa­shingtoni vezetőkkel elsősorban a Fülöp-szigeteken levő katonai támaszpontokról és a két ország gazdasági kapcsolatairól folytat tárgyalásokat. A Szovjetunió átfogó közel-keleti rendezést szorgalmaz (ČSTK) - Ali Nasszer Moham­med dél-jemeni legfelsőbb vezető szerdán Leonyid Brezsnyevnek átnyújtotta a JNDK legmagasabb kitüntetését, az Október 14 rendet. A dél-jemeni vendég tiszteleté­re ünnepi vacsorát adtak, melyen Leonyid Brezsnyev ismertette a közel-keleti tartós ke bizto­sításának szovjet vélemények szerinti alapeiveit. A szovjet ál­lamférfi szerint a következő 6 el­ven nyugvó pontra kell épülnie a közel-keleti békét biztosító terv­nek, és annak összhangban kell lennie a nemzetközi jog alapelvei­vel, valamint az ENSZ-közgyűlés és a Biztonsági Tanács határoza­taival. Először is Izraelnek ki kell vo­nulnia valamennyi megszállt arab területről és Izrael, valamint az arab szomszédai közötti államha­tárokat sérthetetlennek kell minő­síteni. Másodszor biztosítani kell a palesztin népnek az önrendelke­zésre és az önálló, független állam- alapításra való jogot. Harmadszor vissza kell adni az araboknak Jeruzsálem keleti ré- <;7Pt s ennek is a palesztin állam elválaszthatatlan részévé kell válnia. Negyedszer biztosítani kell a térség valamennyi országának a biztonságot és a független léte­zésre, fejlődésre való jogot. ötödször be kell szüntetni a hadiállapotot, meg kell teremteni a békét az arab országok és Izrael között. Hatodszor ki kell dolgozni és jóvá kell hagyni a politikai rende­zés nemzetközi garanciáit. A fel­ügyelő szerepét magukra vállalhat­nák például a Biztonsági Tanács állandó tagjai, vagy az egész Biz­tonsági Tanács. Az ilyen, mindent magába fog­laló, valóban igazságos és tartós rendezést csakis valamennyi ér­dekelt fél kollektív erőfeszítése­ivel lehet kidolgozni és megva­lósítani, beleértve a PFSZ-t is, Palesztina arab népének egye­düli törvényes képviselőjét. Leonyid Brezsnyev hangsú­lyozta, hogy egy ilyen átfogó ren­dezést céloz az a szovjet javaslat, amely szorgalmazza egy nem­zetközi konferencia összehívá­sát a közel-keleti kérdés megol­dásáról. A rendezés reális alapja Vélemények a hatpontos szovjet javaslatról (ČSTK) - A világ különböző részeiből már érkeznek az első visszhangok az igazságoséstartós közel-keleti béke megteremtésére vonatkozó szovjet elképzelésekre, amelyeket Leonyid Brezsnyev is­mertetett szerdán Moszkvában azon a díszvacsorán, amelyet Ali Nasszer Mohammed dél-jemeni államfő tiszteletére adtak a szovjet vezető testületek. Szovjet közei-keleti béketerv­nek nevezi a Leonyid Brezsnyev által előterjesztett javaslatokat az Al-Vatan című kuvaiti lap. Az Al- Anbaa és az Al-Kabas főként azt emelik ki, hogy a közel-keleti konf­liktus rendezésére irányuló szovjet terv nincs ellentétben a Fezben nemrég megtartott arab csúcson elfogadott rendezési tervvel. A Kuwait Times független pa­lesztin állam létrehozását a Jor­dán folyó nyugati partján és a Gá- zai-övezetben a tartós közel-keleti béke megteremtése szükséges feltételének tartja. A KUNA kuvaiti hírügynökség aláhúzza, hogy Leonyid Brezs­nyev élesen bírálta az Egyesült Ál­lamok közel-keleti politikáját és azt a szerepet, amelyet Washing­ton a libanoni válságban játszik' A MAP marokkói sajtóügynök­ség rámutat Leonyid Brezsnyev­nek azokra a szavaira, hogy az igazságos és tartós közel-keleti béke csak olyan elveken alapul­hat, és kell hogy alapuljon, ame­lyek megfelelnek mind a nemzet­közi jog általános normainak, mind a Biztonsági Tanács és az ENSZ-közgyülés konkrét hatá­rozatainak. A kubai televízió a Leonyid Brezsnyev által előterjesztett hat elvet a tartós közel-keleti béke megteremtésének reális alapja­ként jelölte meg. A térség problé­mái megoldásának fő feltétele a kubai rádió szerint az összes megszállt arab terület visszaadása. Szovjet-JNDK közlemény (ČSTK) - A Szovjetunió és a Jemeni Népi Demokratikus Köztársaság kifejezi azt az eltö­kélt szándékát, hogy minden te­rületen fejleszti és tökéletesíti a gyümölcsöző együttmüködést - állapítja meg az a közös közle­mény, amelyet Ali Nasszer Mo- hammednek, a Jemeni Szocia­lista Párt KB főtitkárának, a Je­meni Népi Demokratikus Köz­társaság Legfelsőbb Népi Taná­csa Elnöksége elnökének, mi­niszterelnökének a Szovjetunió­ban tett hivatalos baráti látoga­tásáról Moszkvában tettek közzé. A Szovjetunió és a demokra­tikus Jemen határozottan elítéli Libanon a Biztonsági Tanács azonnali összehívását kérte Az izraeli egységek elfoglalták Bejrút központját Hasszán Tuajni, Libanon állan­dó ENSZ-képviselője tegnap hiva­talosan kérte a Biztonsági Tanács rendkívüli ülésének az összehívá­sát azzal kapcsolatban, hogy izra­eli csapatok hatoltak be Nyugat- Bejrútba - jelentették be tegnap New Yorkban, az ENSZ székhe­lyén Izraeli páncélos egységek tü­zérségi támogatás fedezetével több irányból előrenyomultak, és elfoglalták Bejrút központját. Az izraeli főparancsnokság teg­nap megerősítette, hogy a hadse­reg elfoglalta a kulcsfontosságú állásokat a város középpontjá­ban. A katonai szóvivő ezt követő­en rögtön közölte, hogy az izraeli egységek parancsot kaptak, hogy szüntessék be a tüzet. Az izraeli támadás Nyugat-Bej­rút ellen szerda hajnalban kezdő­dött. Az izraeliekkel csak a libano­ni baloldali erők egységei szálltak szembe, ezeknek azonban csak könnyűfegyvereik vannak. Az UPI amerikai hírügynökség ezzel kapcsolatban hangsúlyozza, hogy izraeli csapatok Nyugat- Bejrútba való behatolása nyil­vánvaló megsértése a megkö­tött megállapodásoknak. Rámu­tat, hogy az Egyesült Államok „vállalta a garanciát“ a polgári lakosság biztonságáért Bejrútban A Reuter iroda úgy véli, hogy Izra­el a Basir Gemajel elleni merény­letet ürügyül használja fel Libanon tartós megszállására. Az Egyesült Államok hivatalos köreinek nyilatkozatai a Libanon­ban Basir Gemajel megválasztott elnök elleni merénylet után kiala­kult helyzetről és az izraeli csapa­toknak Közép-Libanonban végre­hajtott újabb agresszív akcióiról azt bizonyítják, hogy Washington elvben egyetért Tel Avi*' maga­tartásával. Bejrútban a nap folyamán Safik Vazzan libanoni miniszterelnök ta­lálkozott Morris Draper amerikai közvetítővef. Azt mondotta neki, hogy Nyugat-Bejrút izraeli meg­szállásáért a teljes felelősséget az Egyesült Államok viseli. Ugyancsak rámutatott, nehéz ko­molyan venni Reagan elnök felhí­vását, hogy az arab világ támo­gassa „béketervezetét“, ha Wa­shington másrészt lehetővé teszi az izraelieknek egész Bejrút meg­szállását. Draper amerikai közvetítő teg­nap Begin izraeli miniszterelnök­kel is tárgyalt, elsősorban arról, kit lehetne Basir Gemajel helyébe állítani, és mik a további teendők Libanonban Izrael barbár libanoni agresszió­ját, a palesztinok irtását, a liba­noni városok és falvak elpusztí­tását - szögezi le a továbbiak­ban a közlemény. A Szovjetunió és a demokra­tikus Jemen véleménye szerint a jelenlegi helyzetben az arab országoknak és mindazoknak, akiknek fontos a közel-keleti béke ügye, törekedniük kell az izraeli csapatok feltétel nélküli és haladéktalan kivonására Li­banonból. Határozottan síkra- szállnak Libanon függetlensé­géért, szuverenitásáért és terü­leti egységéért. A demokratikus Jemen nagyra értékelte azt a hatékony segítséget, amelyet a Szovjetunió Szíriának, a PFSZ-nek és mindazoknak nyújtott, akik szembeszálltak az izraeli támadással. A felek fel­hívták a figyelmet arra, hogy szükség van az arab országok egységére és összetartására. Fontos szerepet kell betöltenie a Szilárdság Frontja tagjainak, tehát a haladó országoknak és a PFSZ-nek. A dél-jemeni fél tájékoztatta a szovjet felet a Fezben megtar­tott arab csúcskonferencia eredményeiről. A szovjet fél megelégedéssel nyugtázta, hogy a közel-keleti helyzet ren­dezését célzó, Fezben jóváha­gyott arab terv fö pontjai egyez­nek azzal, amiért a Szovjetunió sok éve küzd az igazságos és tartós közel-keleti béke megte­remtésével kapcsolatban. Az általános nemzetközi hely­zet értékelése során a felek hangsúlyozták, hogy jelenleg nincs fotosabb feladat az atom­háború veszélyének elhárítá­sánál. ÚJ SZÚ 2 1982. IX. 17. a

Next

/
Thumbnails
Contents