Új Szó, 1982. szeptember (35. évfolyam, 207-232. szám)
1982-09-17 / 221. szám, péntek
VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! SZLOVÁKIA KOMMUNISTA PÁRTJA KOZPONTI BIZOTTSÁGÁNAK NAPILAPJA PENTEK 1982. szeptember 17. XXXV. évfolyam 221. szám Ára 50 fillér Kötelesség és öntudat Ez a két fogalom szinte elvá- laszthatatlanná vált. Nem véletlenül, hiszen a kötelesség teljesítésére öntudat nélkül aligha számíthatnánk. Nincs az a szigorú intézkedés, amely pótolhatná az öntudatos cselekvést. Azt a cselekvést, amely a feladatok jelentőségének megértéséből fakad. Amelynek rugója teendőink fontosságának megértése. Erre a CSKP XVI. kongresszusa is felhívta a figyelmet. „A jövőre optimizmussal, de józanul gondolunk. Reális, indokolt tervekkel 'számolunk, s eközben a legértékesebb erőre, az öntudatos ember kezdeményezésére támaszkodunk...“ - olvashatjuk a párt tevékenységét és további feladatait ismertető beszámolóból. A reális tervek természetesen nagyon is igényesek. Olykor kedvezőtlen feltételek között kell őket teljesítenünk. Ám minél több az objektív nehézség, minél nehezebbek a munkakörülmények, annál nagyobb szükség van a dolgozók öntudatosságára. Ezért irányul a kommunista párt alapszervezeteinek nevelő munkája elsősorban éppen az öntudatos fegyelem fejlesztésére. így például a Diószegi (Sládkovičovo) Magtermesztő Állami Gazdaság nagyfödémesi (Veľké Úľany) gazdaságában a kommunisták egyáltalán nem elégszenek meg az objektív tényezőkre való hivatkozással. Pedig volna okuk a panaszra, hiszen elavultak az istállóik, kicsi a tejcsarnokuk, ahol a tejet az elszállításig tárolják, nagyobb hűtőberendezésre volna szükség. Nélkülözik a korszerű takarmányelökészítö gépeket, traktorokat. A puszta tények felsorolása helyett az adott lehetőségek minél jobb kihasználását szorgalmazzák: az állatgondozók munkájának javítását, a tisztaság követelményének megtartását. A példamutatást mindenekelőtt a párttagoktól várják el. A feladatok példás teljesítése a leghatékonyabb eszköze az öntudatosságra való nevelésnek. Természetesen nem egyetlen eszköze. Éppen ezért a munkahelyi pártalapszervezetek az öntudatos hozzáállás fejlesztésére felhasználják a pártfeladatokkal való megbízást, a rendszeres ellenőrzést, a feladatok tárgyilagos értékelését. A gazdasági tisztségeket betöltő kommunistákat, mestereket, csoportvezetőket és egyéb tisztségviselőket arra serkentik, hogy anyagilag ösztönözzék a dolgozókat. Például a Királyi (Kráľ) Efsz-ben az állattenyésztésben (a tehenészetben) a kötelességek minél alaposabb teljesítése érdekében új prémiumrendszer bevezetését szorgalmazták. A Rima- szécsi (Rimavská Seč) Egységes Földmüvesszövetkezetben a párttagok feladatainak egy része mindig gazdasági jellegű, s teljesítésük igen nagy kötelességtudatot igényel, hiszen például a traktorosoknak megszabja, mennyi üzemanyagot kell megtakarítaniuk. Azt is fontosnak tartják, hogy a feladatokat ne csak a párttagokkal ismertessék, hanem a pártonkí- vüliekkel is. Ahol megfelelő gondot fordítanak a kötelességek öntudatos végzésére való nevelésre, ott a termelési eredmények sem maradnak el. FÜLÖP IMRE Szívélyes légkörű találkozó Gustáv Husák fogadta Rju Ho Zunt (ČSTK) - Gustáv Husák, a CSKP KB főtitkára, köztársasági elnök tegnap Prágában búcsúlátogatáson fogadta Rju Ho Zunt, a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság rendkívüli és meghatalmazott csehszlovákiai nagykövetét. A szívélyes légkörű találkozón A Pusté Sady-i (galántai járás) Efsz-ben több mint 180 hektáron termesztenek paprikát. Az idei kedvező időjárást kihasználva a paprikaszedést három héttel korábban kezdték. ( Amand Absolon felvétele - ČSTK) A főpróba sikeres volt Idénykezdet a rimaszombati (Rimavská Sobota) cukorgyárban A korábbi esztendők gyakorlatával ellentétben az idén 11 nappal a cukorgyártási idény megkezdése előtt már szeptember 9-én melegvizes főpróbát tartottak a rimaszombati cukorgyárban. A szakemberek és a gyár dolgozói elsősorban arra voltak kiváncsiak, hogy a tavalyi nehéz kampány során megviselt gépek bírják-e majd a további megterhelést, s hogy a műszaki újdonságnak számító berendezések üzemeltetése mennyiben változtat a kialakult gyártástechnológiai rendszeren Nos, a főpróba alapjában véve sikeres volt, tennivaló persze bőven akad a szeptember 20-i kezdetig. Közép-Szlovákiában az idei répatermés - sajnos - nem sok jóval kecsegtet. Azt már korábban sejteni lehetett, hogy a tervezettnél jóval kisebb töszám negatívan hat majd a hozamokra, arra viszont kevesen gondoltak, hogy a répatestek átlagsúlya alig haladja majd meg a 400 grammot. Mivel az említettek miatt a gyár termesztői körzetében mintegy 30 százalékos terméskiesésre lehet számítani, a központi szervek határozata értelmében a tőketerebe- si (Trebišov) és az oroszkai (Pohronský Ruskov) cukorgyár körzetéből mintegy 34 ezer tonna nyersanyagot irányítanak a gömö- ri feldolgozóüzembe. Közép-Szlovákia három járásában egyébként 5531 hektáron foglalkoznak cukorrépatermesztéssel, s néhány nagyüzemben - Szentkirályon (Kráľ) Rimaszécsen (Rimavská Seč), Jánosiban (Rimavské Janovce) és másutt - már az elmúlt napokban megkezdték szedését, hogy a kezdetkor mintegy 4-5 napos készlettel rendelkezzen a gyár. Azért nem többel, mert a nyárias melegben hamarább befülled, erjed a répa, s ez további veszteségeket jelentene. A vártnál gyengébb termés miatt néhány gazdaságban a kézi szedés gondolatával is foglalkoznak, a döntés azonban nem egyszerű, mert csaknem mindenütt nagy szükség van a takarmányozásnál a répalevélre, répafejre is. A répatermesztő gazdaságok azonban szigorú utasítást kaptak a szedési veszteségek elkerülésére, s a 12 száza- (Folytatás a 2. oldalon) köztársaságunk elnöke köszönetét mondott a nagykövetnek azért a tevékenységért, amellyel hozzájárult a két ország együttműködéséhez, és sok sikert kívánt további munkájához. A fogadáson jelen volt František Šalda, a köztársasági elnök irodájának vezetője Constantin Dascalescu Ostravába és Bmóba látogatott (ČSTK) - Constantin Dascalescu, a Román Szocialista Köztársaság miniszterelnöke, aki hivatalos baráti látogatáson tartózkodik hazánkban, tegnap Ostravába utazott, ahol ellátogatott a Vítkovice Konszernbe. Elkísérte őt Ladislav Gerle, szövetségi miniszter- elnök-helyettes, Josef Šimon és Cornel Panzaru, a két ország nagykövete és több más személyiség. Rudolf Peška, a konszern vezérigazgatója tájékoztatta a román kormányfőt a Vítkovice Konszern történetéről és jelenéről s elmondotta, hogy évente 16 milliárd korona értékű árut termelnek, ennek egyharmadát a világ 90 országába exportálják. Romániába a konszern gépipari termékeket és hengerelt árut szállít. Constantin Dascalescu megtekintette a nehézmechanikai üzemegységet, és megismerkedett a hajtótengelyek gyártásával. Beírta nevét a szocialista munkabrigádok krónikájába, és elbeszélgetett a Rudolf Ku- dela-brigád tagjaival. Ezután Constantin Dascalescu és kíséretének tagjai a hatos számú üzembe mentek, ahol tájékozódtak a gőzgenerátor és más atomerő- müvi berendezések gyártásáról. Ezt baráti találkozó követte, amelyen František Skácel, az Észak- morvaországi Kerületi Nemzeti Bizottság elnöke tájékoztatta a vendéget a kerület szocialista fejlődéséről. A délutáni órákban Constantin Dascalescu Brnóba folytatta útját. Kiemelték a testvérbaráti kapcsolatok jelentőségét Jozef Lenárt találkozott a kijevi pártküldöttség tagjaival (ČSTK) - Jozef Lenárt, a CSKP KB Elnökségének tagja, az SZLKP KB első titkára tegnap Bratislavában fogadta a kijevi városi pártbizottság küldöttségét, amely Jurij Jelcsenko, az Ukrán Kommunista Párt Központi Bizottsága Politikai Bizottságának póttagja, a kijevi városi pártbizottság első titkára vezetésével érkezett hazánkba a hagyományos kijevi napokra. A fogadáson részt vett Gejza Šlapka, az SZLKP KB Elnökségének tagja, a bratislavai városi párt- bizottság vezető titkára, valamint Vagyim Sztyepanov, a Szovjetunió bratislavai főkonzulja. A szívélyes légkörű eszmecserén megvitatták az együttműködés további lehetőségeit, különös tekintettel a tudományos-műszaki fejlesztés és a szocialista gazdasági integráció területén. Mindkét fél hangsúlyozta a két testvérváros baráti kapcsolatainak fontosságát a nemzeteink közti megbonthatatlan barátság megszilárdítása szempontjából. A CSSZBSZ IX. kongresszusa előtt Növelik az aktivitást (Tudósítónktól) - Országszerte folynak a Csehszlovák -Szovjet Baráti Szövetség IX. kongresszusának előkészületei. A szövetség dél-morvaországi kerületi bizottságának áttekintéséből kitűnik, hogy a CSSZBSZ-tag- ság az elmúlt hónapokban több szép sikert mutatott fel a munkakezdeményezés, a választási programok teljesítése^ az orosz nyelvoktatás, a Szovjetunióról szóló ismeretterjesztő tevékenység terén. A kerületben a múlt szombaton tartották meg a járási konferenciák egy részét, szeptember 18-án kerül sor a konferenciák másik részére. A tanácskozások tapasztalataival, illetve az előkészületekkel kapcsolatban Karéi Klemša, a szövetség kerületi bizottságának vezető titkára hangoztatta: az eredmények áttekintésén kívül a járási konferenciákon foglalkozni kell a politikai nevelő munkában még megnyilvánuló formalizmussal. Arra a kérdésre is válaszolnunk kell, hogy mozgalmunkban miként érvényesül a munka minőségének és hatékonyságának követelménye. Nagyobb figyelmet kell szentelnünk a mezőgazdasági üzemekben dolgozó alapszervezetek munkájának. A dél-morvaországi kerület számos, a Csehszlovák-Szovjet Barátság megtisztelő címet viselő szocialista brigádja példásan teljesíti a IX. kongresszus tiszteletére tett felajánlásait. Például a Kurirni Szerszámgépgyárban dolgozó Jaroslav Karmazin által vezetett barátsági brigád tagjai újítójavaslataik alkalmazásával 217 ezer korona értékű alapanyagot takarítanak meg. A Syrovicei Efsz-ben Ružena Langová brigádja azt tűzte ki célul, hogy az évi tervet december 7-ig teljesíti. A Csehszlovák-Szovjet Baráti Szövetség dél-csehországi kerületi szervezete tevékenységében fontos szerepe van az orosz nyelvkluboknak, számuk 236, a tagság létszáma közel ötezer. Az idén a kerület minden járásában nyári orosz nyelvi pionírtáborokat létesítettek. Ezek iránt nagy volt az érdeklődés. A kerületben több barátsági kollektíva védnökséget vállalt a Szovjetunióba irányuló megrendelések határidőn belüli teljesítése felett, élenjárnak a haladó szovjet tapasztalatok alkalmazásában, sokan önkéntes véradók, pionírvezetők, többen segítettek a mezőgazdasági idénymunkákban, például a szénabegyűjtésben is. Ez csupán néhány kiragadott példa két kerületi CSSZBSZ-szer- vezet munkájából. A szövetség járási és kerületi konferenciái kétségkívül kifejezik elismerésüket mindazoknak a kollektíváknak, barátsági szervezeteknek, amelyek munkájukkal a CSKP XVI. kongresszusa határozatainak szellemében a szövetség tevékenységének további tökéletesítésén fáradoznak. SOMOGYI MÁTYÁS Beírták nevüket az FSZM dicsőségkönyvébe (ČSTK) - Beírták a Forradalmi Szakszervezeti Mozgalom dicsőségkönyvébe tegnap Prágában a fűtőanyag- és az energiaipar, valamint a geológia reszortjában kiváló eredményeket elért első tíz szocialista munkabrigád nevét. Az ünnepségen részt vettek: Karéi Hoffmann, a CSKP KB Elnökségének tagja, a Szakszervezetek Központi Tanácsának elnöke, Jindrich Poledník, a CSKP KB titkára, Vlastimil Ehrenberger fűtőanyag- és energiaipari miniszter és a Forradalmi Szakszervezeti Mozgalom tisztségviselői. Vladimír Marik, az SZKT titkára beszédében hangsúlyozta, hogy az elmúlt bányászévben a nehézségek és a problémák ellenére sikerült teljesíteni azt a fő feladatot, hogy a népgazdaságot folyamatosan ellássák energiával. Ebben a megtiszteltetésben részesült a Julius Fučík Bá(Folytatás a 2. oldalon)