Új Szó, 1982. augusztus (35. évfolyam, 181-206. szám)

1982-08-16 / 193. szám, hétfő

A kezdeményezés tömegeket mozgósít (Folytatás az 1. oldalról) A vállalat vezetői felszólalásaik­ban nagyra értékelték a jól szerve­zett szocialista munkaverseny, a feltaláló-, az újító- és a rekord­mozgalom, valamint a kezdemé­nyezés legkülönbözőbb formáinak kedvező hatását a vállalati terv sikeres teljesítésére. Példaként megemlítették, hogy az idén a szocialista munkabrigá­dok versenyében 15 alkalommal döntötték meg a vállalati rekordot a bányászkollektívák. Negyven­négy kollektíva kapcsolódott be a legújabb, a „Kommunista mó­don dolgozni“ mozgalomba, érté­kes kötelezettségeket vállalva a 7. ötéves tervidőszak feladatainak határidő előtti teljesítésére. A vitában felszólalók kezdemé­nyező javaslatait összegezve Békeünnepség Domažlicén (ČSTK) - Békeünnepséggel ér­te el tetőfokát Domažiicén a ha­gyományos népművészeti feszti­vál. Ünnepi beszédet Jaromír Jo- hanes külügyminiszter-helyettes tartott. Kiemelte, hogy a szocialis­ta államok, élükön a Szovjetunió­val az utóbbi időben számos bé­kejavaslatot tettek, amelyek meg­valósítása lényegében hozzájárul­na a nemzetközi helyzet javításá­hoz. Rámutatott: egyre többen tu­datosítják, hová vezet az imperia­lizmus politikája. Elítélte az imperi­alizmus provokációit főleg a Kö­zel-Keleten, ahol Izrael Washing­ton támogatásával már az ötödik véres háborút indította el az arab világ ellen. Az egész világ közvé­leményével határozottan követel­jük - mondotta -, hogy az ag­ressziót szüntessék be és tárgya­lás útján, igazságosan oldják meg a közel-keleti válságot. A tekovi folklórünnepségek (ČSTK) - Starý Tekovban az idén már tizenegyedszer rendez­ték meg a tekovi folklórünnepsé­geket. Szombaton délelőtt népdal­énekesek vetélkedtek, az első dí­jat a Hontianské Nemce-i Alžbeta Grácová nyerte el. Tegnap dél­előtt ünnepi felvonulás volt, majd 12 népművészeti együttes műsora következett. A tekovi ünnepségek keretében népművészeti kiállítást is rendeznek. a kelet-szlovákiai vasércbányák dolgozói az év végéig további öt­millió koronával akarják túlteljesí­teni az árutermelési tervet, 10 mil­lió koronával a teljesítménytervet. Terven felül 10,5 ezer kg higanyt, 39 ezer kg rézkoncentrátumot, 5300 tonna vaskoncentrátumot készítenek. (kulik) Goralok ünnepe (ČSTK) - A hét végén megtar­tották a hazánkban élő lengyel nemzetiségű állampolgárok ha­gyományos népművészeti ünnep­ségét. Jablunkovban Teofil Cies- la lengyel konzul részvételével nagy ünnepség volt. Mintegy 12 ezren nézték meg a résztvevők ünnepi felvonulását, majd népün­nepély következett, amelyen a cseh Ostravica és a szlovák Lúčnica együttes is fellépett. A go­ralok idei ünnepségéről levelet küldtek a Cseh Béketanácsnak, amelyben állást foglalnak pártunk békepolitikája mellett, s elítélik a nyugat-európai és amerikai im­perialista körök kísérleteit egy újabb világháború kirobbantására. Véget ért a Magiefestival Bratislava ’82 (ČSTK) - A Magiefestival Bra­tislava ’82 országos búvészsereg- szemle fődíját a norvégiai Magic Davido nyerte el. A díj odaítélésé­ről a szombati bemutató nézőkö­zönsége szavazással döntött. A másodszor megrendezett fesztivál zárónapján, vasárnap, a Művelődési és Pihenőparkban szórakoztató műsort rendeztek a legkisebb és egyben leghálá- sabb közönség számára. Az élen­járó csehszlovák bűvészek mutat­ták be a fantázia és trükkök va­rázslatos világát. A színes prog­ram keretében a gyermekek is bekapcsolódtak a különböző bű­vészmutatványokba. A háromnapos rendezvényen több mint 70 hazai műkedvelő és hivatásos bűvész, valamint norvé­giai és osztrák vendégek vettek részt. Befejezésként Az Alexander bűvész vendégei című műsort mu­tatták be. A Magiefestival részeként va­sárnap délelőtt szemináriumot rendeztek a modern mágiáról. LENGYELORSZÁG Ujabb zavargási kísérletek (ČSTK) - A rendkívüli állapot fennállásának 8. hónapja és a gdanski sztrájkok kirobbantásá­nak második évfordulója alkalmá­ból az antiszocialista erők Lengyel- országban pénteken újabb zavar­gásokat kíséreltek meg. Varsóban viszonylag az egész nap folyamán nyugalom volt, az utcákon csupán megerősített köz- biztonsági járőrök voltak láthatók. Csak estefelé gyülekeztek néhány százan, főként fiatalok a Győze­lem terén. Mivel egyre agresszí- vabban kezdtek viselkedni, a biz­tonsági egységek közbeléptek és két vízágyú segítségével szétosz­latták a tüntetőket. Komolyabb államellenes tünte­tést kíséreltek meg kiprovokálni ugyancsak pénteken az antiszocia­lista erők Gdanskban. A közbiz­tonsági testület tagjai itt is erélye­sen felléptek a tüntetők ellen. Szovjet vezetők üdvözletei (ČSTK) - Leonyid Brezsnyev és Nyikolaj Tyihonov jókívánsá­gait fejezte ki az indiai vezetőknek az ország függetlenségének 35. évfordulója alkalmából. Az üdvöz­lő táviratban a szovjet vezető sze­mélyiségek kifejezték meggyőző­désüket, hogy a sokoldalú szovjet -indiai kapcsolatok tovább erő­södnek és fejlődnek a béke-, a ba­rátsági és együttműködési szerző­dés szilárd alapján mindkét or­szág, a világbéke és a biztonság érdekében. Leonyid Brezsnyev és Nyikolaj Tyihonov jókívánságait fejezte ki a Koreai Népi Demokratikus Köz­társaság képviselőinek Korea fel­szabadításának 37. évfordulója al­kalmából. Az üdvözlő távirat rá­mutat, hogy a szovjet nép nagyra becsüli a koreai néphez fűződő hagyományos barátságát, s a mar­xizmus-leninizmus és a proletár internacionalizmus elvei alapján a két ország kapcsolatainak kibő­vítésére és elmélyítésére törek­szik. SALVADOR Sikeres partizánakciók (ČSTK) - A Farabundo Marti Nemzeti Felszabadítási Front tag­jainak egy csoportja szombaton behatolt a főváros központjába és tűz alá vette a belügyminisztérium épületét - jelentették a közép­amerikai rádióállomások, de köze­lebbi részleteket nem közöltek. Más rádiójelentések szerint a salvadori partizánok folytatják harci akcióikat az ország különbö­ző területein. A front egyik alakula­ta megszállta San Sebastian vá­rosát, a partizánok egy másik cso­portja San Felipe városkában, San Salvadortól 70 km-re keletre megsemmisítette a kormánycsa­patok egyik hadoszlopát. A partizánok sikereire az ural­kodó junta a békés lakosság elleni fokozott megtorlásokkal válaszol. Már harmadik napja barbár módon bombázza és ágyúzza Cuscatlan tartomány keleti részének mező­gazdasági területeit. Számos salvadori szakszerve­zet képviselői Reagan gmerikai elnökhöz intézett levelükben a Salvadorban folyó vérontásért és terrorért az Egyesült Államokat teszi felelőssé. Gyümölcsöző együttműködés Csehszlovák kitüntetések átadása Moszkvában (ČSTK) - Moszkvában a cseh­szlovák nagykövetségen pénte­ken ünnepi gyűlést tartottak, ame­lyen Cestmír Lovétínský, a CSSZSZK szovjetunióbeli nagy­követe a szovjet szakszervezetek, a főváros és a moszkvai terület ipari dolgozóinak és aktivistáinak átadta a csehszlovák kormány és a Szakszervezetek Központi Ta­nácsa kitüntetéseit. Például az „1981 évi szocialista munkaver­seny győztese“ feliratú jelvénye­ket átvették a Mityiscsinszki gép­ipari Üzem dolgozói. Ez az üzem vagonokat szállít a prágai metró részére. Az ünnepi gyűlésen jelen volt Sztyepan Salajev, a Szovjet­unió Szakszervezetei Központi Tanácsának elnöke. Cestmír Lovétínský beszédé­ben értékelte a kitüntetett dolgo­zók áldozatkész munkáját és a szovjet üzemek együttműködé­sét, amely megnyilvánul Cseh­szlovákia számos építkezésén. Emlékeztetett Gustáv Husák és Leonyid Brezsnyev elvtársak nemrégen lezajlott krími találkozó­jára, amelyen hangsúlyozták az együttműködés elmélyítésének szükségességét a tudományos- műszaki haladás és a termelési kooperáció fejlesztése területén. A szovjet légierők napja marsall napiparancsa Dmitrij Usztyinov (ČSTK) - Dmitrij Usztyinov mar­sall, a Szovjetunió honvédelmi mi­nisztere tegnap napiparancsot adott ki a szovjet légierők napja alkalmából. A szovjet repülősök szilárdan felzárkózva a Szovjetunió Kom­munista Pártja és az SZKP KB Politikai Bizottsága - élén Leonyid Brezsnyewel - mögé, csakúgy mint minden szovjet ember őszin­tén támogatják az SZKP előrete­kintő bel- és külpolitikáját - hang­zik a napiparancsban. A nemzet­közi feszültség kiéleződése, a NA- TO-körök - élén az Egyesült Álla­mokkal és pekingi segítőtársaikkal - szovjetellenes provokációi köze­pette a katonai repülők, a hadse- • reg és a tengerészet többi fegy­vernemével együtt állandó harci készenlétben állnak és a testvéri hadseregek oldalán éberen őrköd­nek a szocializmus nagy vívmá­nyai fölött - hangsúlyozza a napi­parancs. Kambodzsa támogatja a békekezdeményezéseket (ČSTK) - Phom Pehnben teg­nap megkezdődött a Kambodzsai Népköztársaság Nemzetgyűlésé­nek harmadik ülésszaka. A részt­vevők megtárgyalják az ország fejlesztésének idei első félévi eredményeit, a köztársaság költ­ségvetését, továbbá külpolitikai kérdéseket vitatnak meg és több törvényt fogadnak el. A kambodzsai nép teljes mér­tékben támogatja a Szovjetunió­nak a háborús veszély elhárításá­ra és a fegyverkezési hajsza meg­állítására irányuló békekezdemé­nyezéseit - jelentette ki megnyitó beszédében Kheja Szim, a Kam­bodzsai Népi Forradalmi Párt KB Politikai Bizottságának tagja, a nemzetgyűlés elnöke. Rámuta­tott, hogy a Szovjetunió politikája a világbéke megbízható támasza. Heng Samrin, a központi bi­zottság főtitkára, az államtanács elnöke az ülésen beszámolót tar­tott az államtanács tevékenysé­géről. Argentin tiltakozás az ENSZ-ben (ČSTK) - Argentína az ENSZ- ben tiltakozott a brit haditengeré­szet támadó akciói ellen a Malvin- szigetek térségében. Brit hadiha­jók ugyanis az utóbbi napokban több ízben megakadályozták az argentin halászhajók mozgását és a „tiltott“ övezet elhagyására kényszerítették őket. London ezt az övezetet önkényesen hirdette ki a szigetcsoport körül. Argentína állandó ENSZ-képvi- selete a Biztonsági Tanács elnö­kéhez intézett levelében a brit ha­dihajók akcióit provokációnak mi­nősíti. A levél rámutat, hogy az igazságos és tényleges béke csak akkor érhető el, ha Nagy-Britannia visszavonja fegyveres erőit, meg­szünteti a szigetek blokádját, és hatálytalanítja az Argentína elleni kereskedelmi „szankciókat“. Feszült várakozás Nyugat-Bejrútban (Folytatás az 1. oldalról) hetővé tették a jelenlegi libanoni agressziót. A kormányhoz közel álló források szerint az USA eze­ket a megállapodásokat ki akarja terjeszteni más arab országokra is, hogy ezáltal biztosítsa befolyá­sának növekedését a Közel-Ke- leten. A ciprusi fővárosban tegnap megkezdődött a libanoni és a pa­lesztin nép ellen elkövetett izraeli gaztettek kivizsgálására alakult nemzetközi bizottság első ülése. A bizottság neves politikusok­ból, közéleti és vallási személyisé­gekből s jogászokból áll. ÍTT9IÖ7n AZ ELLENSÉG RÉGI TAKTIKÁJA A lengyel televízió a Varsóban, Gdanskban, Vratislavban és Nová Hutában a közrend megsértésére irányuló pénteki kísérletekkel kap­csolatban szombaton rámutatott, hogy ezek ^ szocialistaellenes provokációk nem találtak nagyobb támogatásra a társadalom köré­ben. A televízió tájékoztatott arról, hogy ezekben a zavargásokban összesen mintegy 5000 személy vett részt és 200-at, akik különö­sen agresszív módon viselkedtek, a biztonsági szervek letartóztat­tak. Két személy Varsóban és ket­tő Gdanskban könnyebb sérülést szenvedett. Ezek a tények szöges ellentét­ben állnak azzal, amit az ellensé­ges diverziós központok és egyes nyugati hírközlő eszközök állíta­nak, amelyek igyekeznek e provo­kációknak nagyobb jelentőséget tulajdonítani. A lengyel televízió kommentárjában továbbá rámutat, hogy ezek az utcai zavargások az ún. földalatti ellenzék számára mintegy kárpótlásul szolgáltak vol­na a sikertelen kísérletekért, ame­lyekkel ez év május 13-án sztráj­kot akartak indítani. Ez a taktika megváltoztatásához vezet abban a reményben, hogy utcai zavargá­sokat könnyebben lehet szervezni véletlen járókelők, különféle cso- portulások részvételével. Ezért a zavargások szervezői kihasznál­ják az istentiszteleteket is. A pénteki zavargások olyan kí­sérletnek minősíthetők, amely arra irányul, hogy feszült légkört kelt­senek az 1980 augusztusi esemé­nyek évfordulója előtt - hangsú­lyozza a lengyel televízió. Ez kí­sérlet az egész ún. ellenzéki po­tenciál mozgósítására. Az antiszo­cialista erők ebben reményt látnak arra, hogy további támogatást kapnak Nyugatról, ugyanakkor an­tiszocialista akcióik támogatják az amerikai kormányzat reakciós po­litikáját. Ugyanis a szüntelen za­vargásoktól megrendített Lengyel- ország kiváló ürügy volna további szankciókra a Lengyel Népköztár­saság ellen, valamint a fegyverke­zési hajsza további fokozására és az amerikai „rend“ bevezetésére a NATO és a Közös Piac szövet­ségi rendszerében. Nem véletlen, hogy az utcai zavargások, a kormányellenes tüntetésekre irányuló kísérletek mindig akkor ütik fel fejüket, ami­kor enyhítik a rendkívüli állapotot, amikor egyes intézkedéseket ha­tálytalanítanak - hangoztatja továb­bá a lengyel televízió kommentárja. Végül rámutat, hogy nincs vissza­térés az 1980 augusztus előtti helyzethez. Mindenütt, ahol lehet­séges, megvalósulnak a társadal­mi megegyezés rendelkezései. Az élet normalizálása kedvező légkö­rének kialakulása az országban azonban szálka a szocializmus el­lenségeinek szemében. Ez a lég­kör megfosztja őket érveiktől, ezért incidenseket és különféle provokációkat idéznek elő - mutat rá a lengyel televízió. (jl) Nyugat-Bejrút augusztus 12-én élte át az izraeli agresszió kez­dete óta a legsúlyosabb bombá­zást. Izraeli vadászbombázók összesen 220 hullámban tá­madtak, és a város nyugati szektorának 16 negyedére több mint 40 000 bombát és rakétát dobtak le. Képünkön fent az egyik izraeli Kfir típusú repülő­gép a Nyugat-Bejrút elleni tá­madáskor, az alsó képen egy ledobott bomba robbanása lát­ható. (Tslefoto-ČSTK) A TEHERÁNI Evin börtönben szobaion megkezdődött a bírósági per, amelynek vádlottja Szadegh Ghotbzadeh, Irán volt külügymi­nisztere, akit ez év áprilisában tartóztattak le. Az iszlám forradalmi bíróság el­nöke a vádiratban azzal vádolja a volt minisztert, hogy „kormány- ellenes összeesküvést szerve­zett, amelynek célja a jelenlegi iráni rezsim megdöntése, valamint Khomeini ajatollah vallási vezető meggyilkolása volt“. KOPPENHÁGA központi park­jában szombaton és vasárnap tar­tották meg Dánia Kommunista Pártja lapjának, a Land og Folknak az ünnepségeit a következő jel­szóval: Nemet a munkanélküliség­re, igent a békére és a leszere- lésr©. A FEGYVERKEZÉSI hajsza megszüntetésével, a válsághely­zetek leküzdéséhez vezető utak keresésével és a béke megőrzé­sének kérdéseivel foglalkoztak a Politikai Tudományok Nemzet­közi Társulása (IPSA) 12. világ- kongresszusának résztvevői Rio de Janeiróban, amelyen mintegy 1200 politológus vett részt a világ valamennyi részéből.- A VILÁGŰR Kutatásáról és békés célú felhasználásáról tár­gyaló második ENSZ-konferencia (UNISPACE ’82) vasárnap lezárta az egyhetes általános vitát. Ezt az első munkaszakaszt követően mától tanácskozások folynak a konferencia zárójelentésének ki­dolgozásáról. ÚJ SZÚ 2 1982. VIII. 16.

Next

/
Thumbnails
Contents