Új Szó, 1982. augusztus (35. évfolyam, 181-206. szám)

1982-08-11 / 189. szám, szerda

ÚJ szú 5 1982. VIII. 11. Társakkal és társtalanul (Részletek) A társadalom alapja Mögöttem hosszú, elvetélt évek, szorongattatások, szenve­dések és tragédiák évei. Egyéni és az egész világot lángba borító tragédiák évei. Vajon teljesen meddőnek mondjam-e ezt a viha­ros, vérzivataros időt? Hiszen nem három esztendővel, de jóval töb­bel, évtizedekkel tett öregebbé - így hittem, s hittem azt is, hogy arra az útra terel, amelyen ezentúl járnom kell. A szocializmushoz aránylag ké­sőn jutottam el, ám ettől függetle­nül megóvott az eszmei zavaroktól és tévelygésektől kétszeres ki­sebbségi sorsomban érlelődő fe­lelősségérzetem. Nem voltam kivétel. Valameny- nyiünkbe, akik kisebbségi sorsba kényszerültünk, belerögzödött va­lamiféle missziós tudat: úgy kell élned s azt cselekedned, ami nem csupán a magad hasznára, ha­nem egy nagyobb közösség javá­ra is válik. Mindenért, ami körülöt­ted történik, neked is felelned kell. [...] Az emlékek felelevenednek, vad csikóként elragadnának, ha nem fékezném meg őket, nem próbálnék rendet teremteni köz­tük. Semmi sem veszhet el, amiről úgy érzem, hogy értéke van, szel­lemi világomat tágabbá tette. Nem írok regényt, melyben a képzelet szabadon csaponghat, bejárhat ismeretlen, sohase látott tájakat, és embereket tesz élővé, akik so­hasem éltek. A megtörténtekhez ragaszkodom, s mert nem szépít- gethetek, sokszor fájdalmas a val­lomás, őriznem kell az igazságot akkor is, ha a valóság ostorként csattan rajtam. x Másnap kora reggel felszálltam a Sorrentóba induló kis gőzösre, és nyomban megkerestem a villát, amelyben Gorkij lakott. Délig dol­gozik, ebéd után pihen - tüdöbaja megköveteli a sok pihenést -, de uzsonnatájban felkereshetem, így hangzott a felvilágosítás, amikor szorongásaimat leküzdve a házba benyitottam. Aztán ott ültünk a teraszon. Én roppantul elfogódva, tenyeremmel a könyvét szorongatva, néhány konvencionális szólammal próbál­koztam, ami a könnyű muszlinru­hába öltözött élettársa tolmácsolá­sában idétlenül hathatott. Ha most, több mint öt évtized távolából, visszapillantok erre a lá­togatásra, és próbálom összerakni az emlékek szétforgácsolt, szerte­hulló mozaikdarabjait, nem tudok szabadulni a gondolattól, hogy sü­ket és elcsépelt szavaimmal bizo­nyára a terhére voltam. Az első percekben átkoztam magam, hogy jó adag hiúságból ilyen kínos helyzetbe kerültem, suta fecsegé­semet semmi sem menti, jobb lett volna Capriban maradnom, kép­Komáromban (Komárno) tíz éve működik a politikai nevelés háza, mely azóta járásunkban önállóan irányítja és szervezi az alap- és középfokú, valamint a fel­ső fokú pártoktatást. így tehát a Marxizmus-Leninizmus Esti Egyetemének tevékenységét is. Az előző oktatási évben az esti egyetemen 84 hallgató fejezte be tanulmányait, közülük 38 kitünte­téssel. Preiner Tibor, az SZLKP járási bizottságának munkatársa, aki kezdettől ismeri az esti egye­tem szervezési és oktatási problé­máit, tapasztalatait összegezve ezt mondta:- Az új módszerek alkalmazá­sának sikerével, a hallgatók szor­galmával magyarázható az ered­mény, hogy olyan sokan fejezték be tanulmányaikat kitüntetéssel. Az oktatás hatékonyságának fo­kozása terén azonban még akad tennivaló. Érdekes a hallgatók előképzett­ségével kapcsolatos észrevétele, hogy még mindig érezhető: a vál­zeletben eljátszogatni a gondola­tokkal, amelyekkel nagy tisztelete­met és szeretetemet kifejezhettem volna. Bizonyára ott volt a hiba, hogy nem beszéltem úgy, ahogy kétkezi munkások, volgai hajósok, pékse­gédek, poros lábú zarándokok, egyszerű halászok, erdőket járó madarászok szólnak hozzá, ami­kor ügyes-bajos dolgaikat kitere­getik előtte. Amikor észrevettem, hogy az alattunk csillogó tengert, a halász­bárkák fehéren megvillandó vitor­láit, a messzi Nápoly apró játék­szernek tetsző kőrengetegét nézi, elhallgattam. Ebben a hirtelen tá­madt, félpercnyi csöndben aztán, mintegy varázsütésre, vége sza­kadt a süketségnek, és egyszerre éreztem, hogy eleven, pezsgő áram sodrába kerülök. Gorkij nagy busa homloka alatt felfénylett a szeme, keze elhárítóan intett- nem akarta, hogy róla, utolsó olvasmányomról áradozzam, most én voltam fontos neki, az ismeret­len kezdő, aki tétován elindult, s az első sikerektől megmámoro- sodva azt hiszi, a Parnasszuson a helye.- Mi készteti arra, hogy írjon?- kérdezte.- Nagyon fiatalon jártam a há­borúban, előbb a déli frontra küld­tek, aztán nyugatra, Verdun mellé. Megismertem a kisember nyomo­rúságát, megaláztatását, értelmet­len szenvedéseit. Ez adta a tollat a kezembe, róluk írok, azokról, akiket meghalni küldtek; a szülő­városom embereinek életét figye­lem, sok minden van, ami toliamra kívánkozik. Erre bólintott. Igen, ez a kezdet, de csak az elindulás, és tovább kell mennem. Vajon tudom-e, hogy merre? És mi az írás célja? Verset írni annyi, mint ítélőszé­ket tartani önmagunk felett, idéz­tem Ibsent, és ő mosolygott.- Hát érdemes élni? - kérdezte kisvártatva. Meglepett az új kérdés, alig tud­tam rá hamarjában felelni. Hogyne volna érdemes, hiszen annyi ságos időszak előtti években ke­vesebb figyelmet fordítottak az eszmei nevelőmunkára. Bizonyos korosztály zömének új volt a mar- xista-leninista filozófia, a pártépí­tés, a tudományos kommunizmus oktatása. Esetenként még a politi­kai gazdaságtan is..- Három év alatt fokozatosan, főként a klasszikusok műveinek tanulmányozásával, pótolták vi­szonylagos lemaradásukat- mondta. - Néhányan eleinte fél­tek, idegenkedtek a filozófiától, végül nagyon megkedvelték. Úgy tapasztalta, hogy a jól megszerkesztett előadásoknak nagy hasznát vették a hallgatók, de a gyakorlatok is értékesek vol­tak a hatékonyság szempontjából. Kisebb csoportokba osztva, a té­maköröket közösen dolgozták fel a hallgatók. A felkészülés egy-egy gyakorlatra általában két hétig tar­tott, és a gyakorlatokon könnyen megállapították a mutatkozó hiá­nyosságokat, ami módot adott szépség van körülöttünk, és oly sok a tennivaló.- Miféle tennivaló? - ostromolt tovább.- Kimondani az igazságot, küz­deni minden előítélet ellen, és nem tűrni az ürességet az életünk­ben, nem tűrni a közönyt. Ilyen és hasonló nagy szavakat mondtam, és ó tovább mosolygott. Aztán mintha már egészen tisztá­ba jött volna velem, egy kurta mozdulattal csak intett: ne foly­tassam. Nem tudom szó szerint idéz­ni, mit mondott, mert ahogy szemben ültem vele, nem mer­tem jegyzetfüze­temhez nyúlni, rá kellett bíznom magam az emlé­kezetemre. Csak késő este - az utolsó gőzössel tértem vissza szállásomra - je­gyeztem fel mind­azt, ami belém rögződött. Nem az a döntő, hogy önmagam felett tartsak ítéletet, hanem az, hogy mások életét megértsem, embertársaim vágyait és gondolatait, érzéseit tolmácsol­jam. A magam gondolatait hozzá­fűzhetem, de mindig embertársa­imból kell kiindulnom és nem ma­gamból. Ne színezzem a valósá­got, ne szépítgessem, ne kendőz­zem. Az igazság ezt különben nem is tűri, és csak bátran, tiszta szívvel szabad róla vallani. A bá­tortalan és hamis vallomás nem használ, a figyelmes olvasó mind­járt felismeri a hamisat, a bátorta­lant - az ilyen írás haszontalan, az ember kárára van. ízekre szedett szét, de nem gú­nyosan és fölénnyel, ahogy ké­sőbb nem egy kritikusom tette, hanem minden feddő és intő cél­zat mellett bátorító jóakarattal, a tanító erélyével és egyben gyön­gédségével. Amikor megkértem, hogy írja be nevét a könyvébe, megkérdezte, jól értettem-e, mit akart mondani. Ebben a percben tisztán láttam, hogy ez a zseniális ember egész lényével nevelésre termett. A burzsoá világ válsága a ful­dokló haláltusájához hasonlatos, összeomlását nem lehet feltartóz­tatni, magyarázta, de nem is érde­mes. Kultúrája pusztulásra ítélte­tett, és a világ rendje, az újnak mindig győznie kell a régi felett. Jeles írónktól, Egri Viktortól, ma délután 14 órakor búcsúznak hozzátartozói, rokonai, ismerő­sei, barátai, olvasói a bratislavai krematóriumban. a témakörök részletesebb elem­zésére.- így már a vizsgák előtt nyil­vánvalóvá lett, mi a teendő - álla­pította meg. - A vizsgákra tehát jól felkészülten jelentkeztek a hall­gatók. Az előadásokkal kapcsolatosan elmondta, hogy jogos nemtetszés­sel fogadták a hallgatók az elő­adások felolvasását. Akadt néhány ilyen, és bizony az előadás unal­mas volt. Sokkal inkább tetszett a hallgatóknak a „papír nélküli" előadás, főleg ha sok-sok példá­val tarkította a témát az előadó. További gondot okozott a ma­gyar nyelvű irodalom hiánya. A pártépítés elméletéből és gya­korlatából egyes témakörök meg­vitatására csak szlovák irodalom alapján készülhettek fel a hall­gatók. Megkérdeztem tőle azt is, hogy véleménye szerint a végzett hall­gatók közül hányán válhatnak majd jó előadóvá. Szerinte nem mindegyik kitüntetett hallgató lesz jó előadó, de a végzett hallgatók mintegy 25 százalékának a tudás mellett adottsága is van hozzá. KOLOZSI ERNŐ A TÁRSADALOM legkisebb szociális egysége a család. Sze­repe mindig óriási volt, s napjaink­ban is az, jóllehet, akadtak és akadnak olyanok, akik a család jelentőségének csökkenését jó­solták. Tény, hogy a család szin­tén fejlődik, alkalmazkodik az új körülményekhez. Például a városi családokat nem fűzi össze annyi szál, mint egykor a faluhelyen, sőt, a tanyán élő családokat, amelyek sok tekintetben egymásra voltak utalva. A mezőgazdaság szociali­zálásával és korszerűsítésével a falusi emberek élete is gyökere­sen megváltozott, ami bizonyos mértékben a családok fejlődésé­ben is megmutatkozik. Például ma már faluhelyen sem olyan jellem­zőek a családi összejövetelek, a családi ünnepségek és egyéb szokások, melyek hozzájárultak a családok összetartásához nem­zedékeken keresztül. Ma már a fa­lusi ember is természetesnek „ve­szi, hogy nem laknak egy fedél alatt nagyszülők, szülők és uno­kák, bár ez a jelenség faluhelyen még mindig előfordul. Egyre keve­sebben vannak az olyanok, akik­nek egy életre szóló csalódást okoz, hogy fiuk vagy lányuk külön lakásban akar élni, noha a családi házat úgy építették, hogy a fiata­lok is elférjenek benne. Pedig semmi kivetnivaló sincs abban, ha mindenki önálló akar lenni, külön, saját háztartásban kíván élni. Az egy háztatrásban élő több nemze­dék között rendszerint nézetelté­rések, konfliktusok keletkeznek, ami lényegében temészetes, hi­szen a különböző korú emberek különféleképpen ítélik meg a dol­gokat. Társadalmunk célja, hogy min­den család megfelelő körülmé­nyek között éljen. Az anyagi körül­mények biztosításában pedig ta­lán a legelső helyen áll a lakás. Mégpedig a megfelelő lakás, olyan, amelynek mérete arányos a család tagjainak számával, és lehetőleg összkomfortos. Ma már a lakás mielőbbi bebútorozását, háztartási berendezésekkel való felszerelését is természetesnek vesszük. MINDEZ persze még távolról sem jelenti azt, hogy minden család harmonikusan fejlődik, esetleg nem esik szét. A válások nagy száma arra inti a társadalom illeté­kes szerveit, hogy elemezzék a családok zátonyra futásának okait. Napjainknak ezzel az ag­gasztó kérdésével világszerte fog­lalkoznak. És persze azzal is, mi­lyen súlyos következményekkel jár a családok széthullása. A ha­zánkban és másutt végzett felmé­rések néhány konkrét eredmé­nyét, megállapítását hasznosnak tartjuk. Az egyik ilyen megállapí­tás, hogy a harmonikus családi élet fontos feltétele az élettársak felhőtlen gyermekkora. Az elvált emberek közül soknak a szülei is elváltak voltak, vagy rosszul éltek. A rossz családi élet, a családok szétesése károsan hat a gyerme­kek nevelésére. Hazánkban egy szociológiai felmérés például meg­állapította, hogy a bűnözők kö­zött - a többiekhez képest - két­szer annyian vannak azok, akik gyermekkori nevelésüket nem tart­ják megfelelőnek. Még nagyobb a száma azoknak, akik úgyneve­zett nem teljes családból szár­maznak. A család fejlődésének kérdését boncolgatva, óhatatlanul felmerül a kérdés, hogy hány gyermek le­gyen egy-egy családban. A Szov­jetunióban nemrég ezzel a kér­déssel tudományosan is foglal­koztak. Sót, a sajtóban, a televízió­ban vitát rendeztek róla. A vita így összegezhető: a háromgyer­mekes család a legmegfelelőbb. Hogy miért? Azért, mert ez szava­tolja a népesedés kedvező és egyenletes fejlődését, s a három gyerek megszületése még nem okoz egészségi károsodást az anyáknak. Az ennél több gyermek az asszonyokat már gátolja a köz­életbe való bekapcsolódásban, a politikai tevékenységben, a szakmai fejlődésben. Vagyis a háromgyermekes asszonyok - megfelelő társadalmi támogatás és szolgáltatások mellett - még valóban egyenjogú polgárai lehet­nek a társadalomnak. AZ EGY CSALÁD - HÁROM GYEREK elvet helyesnek tartják Bulgáriában, Magyarországon, az NDK-ban, és természetesen ha­zánkban is. A Szovjetunióban végzett felmérések azt is megálla­pították, hogy az egy-, illetve két­gyermekes családokban lazábbak a szülők kapcsolatai, értelmi kötő­dése, a gyermeknevelés feltételei, mint a háromgyermekes csalá­dokban. A szovjet iskolákban fo­kozatosan bevezetik a családi életre és a szülővé válásra való nevelést. A szocialista család szá­lainak erősítésében a jövőben so­kat várnak a rádiótól, a televíziótól, a filmtől, az irodalomtól. A kutatók különösen árra irányítják figyelmü­ket, mik a legfontosabb teendők a szolgáltatások javítása terén, a családok helyzetének könnyíté­se szempontjából. Ezeket a kér­déseket a jelenlegi ötéves tervidő­szakban a Szovjetunióban 57 ku­tatóintézeti munkahelyen fogják vizsgálni. Az ENSZ-statisztikák különös jelenségre hívták fel a figyelmet. Arra, hogy bár a nők műveltségi szintje világszerte növekszik, igen sok az olyan fiatal anya, aki nem tud bánni gyermekével. Ennek ál­talában az az oka, hogy a mai szülők nagy része már kevésgyer­mekes családból származik, va­gyis nem voltak különböző korú kisebb testvéreik, akiken a bánás­módot „gyakorolhatták" volna. így történhet meg, hogy a fiatal anya nem tudja hogyan kell bánnia gyermekével. Más szóval, renge­teg anya csak akkor kerül kapcso­latba kisgyermekkel, amikor meg­szül. Ma már az is egyértelműen bizonyított tény, hogy a gyermek­nek élete első hónapjaiban elen­gedhetetlenül szüksége van édes­anyja jelenlétére. Ugyanakkor minden kétséget kizáróan bebizo­nyosodott, hogy a szoptatást, az anyatejet teljes mértékben semmi sem helyettesítheti. A fiatalok felkészítése a szülővé válásra, illetve a családalapításra világszerte gondot okoz. Európá­ban számos országban a 13-18 éves fiatalok ezekkel a kérdések­kel iskolai tantárgyak keretében ismerkednek már - Dániában, Finnországban, az NDK-ban, az NSZK-ban, Svédországban és kí­sérletileg Jugoszláviában, vala­mint Lengyelországban. Minden­nek ellenére a családalapításra való felkészítés még ezekben az országokban is igen sok kívánni­való hagy maga után. A CSALÁD HARMONIKUS ÉLETÉNEK feltétele tehát nem­csak az anyagi körülmények bizto­sítása, hanem a megfelelő neve­lés, a fiatalok kellő felkészítése is. A ráfordítás mindkét területén bő­ven megtérül. F. I. Az M típusú szov­jet nyersvas köz­vetlen átolvasztá- sával új, korszerű technológiával ál­lítják elő az alakít­ható acélt, a ČKD öntödéjében. Az új eljárás tonnán­ként 100 kilo­wattóra villamos energia megtaka­rítását teszi lehe­tővé. Ugyancsak csökken a gyártá­si idő és az öntés­hez szükséges koksz mennyisé­ge. Az új techno­lógia felhasználásával évente 12 500 GJ elektromos energiát és 1,2 millió korona termelési költséget takarít meg az öntöde. A felvételen az alakítható acél előállításának egyik folyamata látható. (Jan Šváb felvétele - ČTK) Ami még gond A felsőfokú pártoktatás néhány tapasztalatáról Egri Viktor

Next

/
Thumbnails
Contents