Új Szó, 1982. augusztus (35. évfolyam, 181-206. szám)

1982-08-30 / 205. szám, hétfő

A CSEHSZLOVÁK-SZOVJET BARÁTSÁG JEGYÉBEN Békeünnepségek országszerte (ČSTK) - Ezen a nyáron is országszerte minden járásban meg­tartják a béke és a csehszlovák-szovjet barátság ünnepségeit. Az elmúlt hét végén a CSSZBSZ rendezésében ilyen akcióra került sor a Banská Bystrica-i, a galántai az érskújvári (Nové Zámky), a rozsnyói (Rožňava), a senicai, a topoľčanyi, a trenčíni, a nagykür­tösi (Veľký Krtíš) járásban és a CSSZSZK több járásában is. A barátság hagyományos találkozóit ez idén az Októberi Forrada­lom 65. és a Szovjetunió megalakulása 60. évfordulója jegyében tartották meg. Krpáčovo - A II. csehszlovák ejtőernyős dandár helyi emlékmű­vénél szombaton került sor az ün­nepi nagygyűlésre, amelyen részt vett Dalibor Hanes, a Szövetségi Gyűlés alelnöke, Anatolij Ko- csetkov, a Szovjetunió bratislavai fókonzulátusának konzula, vala­mint a közép-szlovákiai kerület párt- és állami szerveinek képvi­selői és további vendégek. Az em­lékmű megkoszorúzása után Dali­bor Hanes elvtárs szólt az ünnep­ség több mint tízezer résztvevőjé­hez. Hangsúlyozta, hogy a Szlo­vák Nemzeti Felkelés internacio­nalista hagyatéka rendkívül idő­szerű manapság is, amikor a nem­zetközi imperializmus erői megkí­sérlik erőszakkal meggátolni a for­radalmi világfolyamat sikeres ki­bontakozását. A jelenlevőket Ana­tolij Kocsetkov elvtárs is üdvözöl­te, aki egyben átvette a manifesz- táció résztvevőinek a szovjet dol­gozókhoz intézett üdvözlő levelét. Senica - A járási békeünnepsé­gen Imrich Strapec, a nyugat­szlovákiai kerületi pártbizottság tit­kára elsősorban a járás földműve­seinek eredményes munkásságát méltatta. A jelenlevőkhöz beszé­det intézett Anatolij Kocsetkov is, tolmácsolva nekik a baráti szara­tovi terület dolgozóinak szívélyes üdvözletét. A csehszlovák-szovjet barátság jegyében megtartott ün­nepség zárórészében a résztve­vők tiltakozó határozatot fogadtak el, amelyben elmarasztalták Izra­elnek a palesztin nép elleni ag­resszióját. Tudósítónktól - A rozsnyói (Rožňava) járási pártbizottság, a járási nemzeti bizottság, vala­mint a Nemzeti Front tömegszer­vezetei a Szlovák Nemzeti Felke­lés 38. évfordulója, a szövetkezeti nap és az aratás befejezése alkal­mából békeünnepélyt rendeztek Rédován (Rejdova), a járás forra­dalmi hagyományokra büszke községében. A kétnapos rendezvény vasár­nap érte el a csúcspontját, amikor békefelvonulás és nagygyűlés volt. Az ünnepi beszédet Ján Gal­lo, a járási pártbizottság vezető titkára tartotta. A díszemelvényen helyet foglalt a járási nemzeti bi­zottság küldöttsége Pavol Juhás, a jnb elnöke vezetésével, az ipari és mezőgazdasági üzemek kül­döttei és a többi meghívott ven­dég. Ebből az alkalomból rendez­ték meg a IX. járási folklórünnep­ségét is. Felléptek a járás legjobb népi együttesei. A vendégek kö­zött szerepelt az olomouci Sigma együttese, a humennéi Kalina együttes és a mezőkövesdi Matyó népi együttes. (csó) Cél előtt Befejezéshez közeledik az aratás a kelet-szlovákiai kerületben (Tudósŕtónktól) - A kelet-szlo­vákiai kerületben az idén 166 485 hektáron termesztettek gabona- nemüeket, s a termés betakarítá­sa végéhez közeledik. Az észa­kabbra fekvő Spišská Nová Ves-i, poprádi és Stará Ľubovňa-i járá­sok gabonaföldjein az utolsó hek­tárokon aratnak a kombájnok. Már itt is befejezhették volna az idei aratást, ha a hét végi esős időjá­rás nem szól közbe. A learatott területek csaknem 95 százalékáról elszállították a szalmát, örvendetes jelenség, hogy - a korábbi tapasztalatokból Sikeres konzervgyári idény (Folytatás az 1. oldalról) és a gyökérzöldség feldolgozása csak ezután kezdődik, ami a to­vábbiakban is szükségessé teszi a külső segítséget. Szeptember elsejétől a Bratislavai Vegyipari Főiskola diákjai háromhetes idő­közönként, 100 fős csoportokban, október végéig termelési gyakor­laton vesznek részt, segítik a kö­zép-szlovákiai üzemet célkitűzé­seinek megvalósításában, -ha­Spanyolország A politikai pártok nem helyeslik a parlament feloszlatását (ČSTK) - Meglepetéssel fogadták a spanyol politikai pártok Calvo Sotelo miniszterelnök pénteki döntését a par­lament feloszlatásáról, s hogy október 28-ára irta ki az idő előtti választáso­kat. Azt várták ugyanis, hogy az 1983 áprilisában esedékes választásokat az idén november végén fogják tartani. Madridban általában az a vélemény, a kormányzó Demokratikus Centrum Unió (UCD) azért hozta előre a válasz­tásokat, hogy megakadályozza sorai­nak további bomlását, s lehotetlenné tegye az újonnan létrejött centrista el­lenzék - mindenekelőtt az Adolfo Sua­rez által létrehozott CDS-ról van szó - konszolidációját. Marcelino Cama­cho, a Spanyol Kommunista Párthoz közel álló szakszervezeti vezetC kije­lentette: a parlament feloszlatása és az idő előtti választások kiírása nem a nemzeti érdekeket, hanem az UCD érdekeit szolgálja. okulva - az idén gazdaságosab­ban, körültekintőbben bánnak a takarmányalap biztosítása szempontjából egyre fontosabbá váló szalmával. Hasonló gondosság nyilvánul meg a takarmánykeverékeket ille­tően is. Bár eddig ezen a téren még ilyen nagy feladat előtt nem állt a kerület mezőgazdasága, mint az idén, már megközelítőleg 35 ezer hektáron elvetették a ta­karmánykeverékeket, s ezzel 105 százalékra teljesítik a tervet. Aránylag jól halad a hüvelyesek termésének betakarítása, amit több mint ötezer hektáron elvé­geztek, s így a tervezett feladat­nak jóval a felén túl tartanak. A kerület mezőgazdasági üze­mei minden alkalmas időt kihasz­nálnak a silókukorica betakarítá­sára, amit eddig csaknem három­ezer hektáron elvégeztek. Gyorsított ütemben halad az őszi repce vetése, ezt az idén 13 ezer hektáron kell elvégezni a ke­rületben. Már közelednek a cél­hoz. (ik) m* tr II ■ ff Bovulo együttműködés (ČSTK) - Pavol Bahylnak, a CSSZSZK általános gépipari mi­niszterének meghívására augusz­tus 24-28-án hazánkba látogatott Ion Avram, a Román Szocialista Köztársaság gépipari minisztere. A két miniszter megtárgyalta a traktorok, a mezőgazdasági gé­pek, a repülőgépek és a gépko­csik, valamint az építőipari és úté­pítő gépek gyártásával kapcsola­tos együttműködés kérdéseit. A román miniszter ellátogatott a brnói Zetor, a kunovicei LET és a jinonicei Motorlet gyárba. A látogatás zárórészében jegy­zőkönyvet írtak alá a két miniszté­rium együttműködéséről. Angolát újabb támadás veszélye fenyegeti (ČSTK) - Az angolai kormány annak az aggodalmának adott hangot, hogy a fajüldöző Dél-afri­kai Köztársaság csapatai újabb támadást indítanak az ország el­len. Dél-Afrika legutóbb augusztus közepén támadta meg Angolát, ekkor csapatai 200 kilométernyire hatoltak be az ország területére, most a fajüldözők hadserege a már egy éve megszállt Cunene tartományból észak felé, Huila tar­tomány felé akar előrenyomulni. Az ANGOP hírügynökség szerint Angola megszállt déli részén 5500 dél-afrikai katona tartózkodik, s a fajüldöző rezsim készen áll arra, hogy további 30 ezer fegyve­rest vonultasson fel Angola ellen. A lengyel fiatalok legfontosabb feladatairól (ČSTK) - Varsóban a 207 leg­nagyobb lengyel ipari vállalat munkásfiataljai országos tanács­kozást tartottak a Lengyel Szocia­lista Ijfúsági Szövetség ipari üze­mekben dolgozó szervezeteinek ez évi feladatairól. A tanácskozá­son részt vett Jozef Czyrek, a LEMP KB Politikai Bizottságá­nak tagja, a Központi Bizottság titkái a és más vezetők. A rásztve- vók hangsúlyozták, az ipari üze­mekben az ifjúsági szervezetek legfontosabb feladata a termelés fokozásához szükséges feltételek kialakítása. Ugyancsak elsőrendű feladat a műszaki és a munkásfia­talokkal való foglalkozás, hogy ne hagyják magukat belerántani a kü­lönböző, antiszocialista erők által szervezett provokációkba. Elítél­tek minden olyan kísérletet, amely a közrend, a nyugalom, a normális munkavégzés megrontására irá­nyul. + + + A lengyel közbiztonsági erők az utóbbi napokban Poznanban le­lepleztek és tetten értek több olyan személyt, akik államellenes röplapokat és brosúrákat nyomtak és terjesztettek. Szombaton este a lengyel televízió közölte, hogy több külföldről, többek között Pá­rizsból származó brosúrát is elko­boztak. Ugyancsak lefoglaltak nagy mennyiségű nyomdai beren­dezést, papírt és nyomdai festé­ket, Varsóban pedig sikerült fel­számolni a „Szolidaritás“ egy csoportjának illegális raktárát egy lakóház pincéjében, ahol hasonló nyomdatermékeket tároltak. A SZOCIALISTA ORSZÁGOK KONSTRUKTÍV ÁLLÁSPONTJA Befejezte munkáját a leszerelési világkonferenciát előkészítő ENSZ-bizottság (ČSTK) - A leszerelési világ- konferencia előkészítésével fog­lalkozó ENSZ-bizottság New Yorkban befejezte tanácskozását. A jóváhagyott jelentést az ENSZ- közgyűlés szeptember 21-én kez­dődő 37. ülésszaka ól? terjesztik. A dokumentum javasolja, hogy a Közgyűlés folytassa a tanácsko­zást a világkonferencia összehí­vásáról. A most véget ért ülésen a szo­cialista országok álláspontja volt a legkonstruktívabb. Hangsúlyoz­ták azt a meggyőződésüket, hogy a kiélezett nemzetközi helyzetben rendkívül fontos lenne olyan világ­méretű fórum összehívása, amely hozzájárulna a nukleáris kataszt­rófa elhárításához. Ezzel kapcso­latban kiemelték a Szovjetuniónak azt a kötelezettségvállalását, hogy nem alkalmazza elsőként az atomfegyvert. Az el nem kötelezett országok véleménye is megegye­zett a szocialista országok nézete­ivel. Az USA és NATO-szövetsége- sei viszont szabotálják a konferen­cia összehívását. Emellett az ENSZ-közgyűlés határozatai hangsúlyozzák, fontos, hogy min­den atomhatalom beleegyezését adja a konferencia megtartásába és a konferencián való részvétel­be. A már említett dokumentum rámutat, hogy ez a beleegyezés még nem történt meg. Az Egyesült Államok ismét kijelentette, hogy a leszerelési világkonferenciát még nem tartja időszerűnek. Ez a reagálás senkit sem lepett meg, mivel a Reagan-kormány szem­szögéből nézve minden olyan lé­pés időszerűtlen, ámely korlátoz­ná a lázas fegyverkezést, és min­den olyan lépés „halaszthatatlan“ számára, amely ösztönzi a fegy­verkezést. WASHINGTON ES TEL AVIV LIBANON FELOSZTÁSÁT TŰZTE KI CÉLUL TODOR ZSIVKOV, a Bolgár Kommunista Párt KB főtitkára szombaton találkozott Rodney Arismendivel, az Uruguayi KP KB első titkárával. Véleményt cserél­tek a nemzetközi kommunista és munkásmozgalom, valamint a nemzetközi helyzet legidősze­rűbb problémáiról. A NATO EURÓPAI ERŐINEK FŐPARANCSNOKSÁGA Brüsz- szélben bejelentette, hogy szep­tember 13-tól 20-ig nagyszabású hadgyakorlatot tart az NSZK-ban, Würzburg mellett. A „Carbine Fortress ’82” hadgyakorlaton 70 ezer katona vesz részt az NSZK- ból, az USA-ból, Kanadából, Hol­landiából, Belgiumból, Dániából és Luxemburgból. TOKIÓ bejelentette, hogy au­gusztus 31 -én a japán és az ame­rikai légierők közös manővereket hajtanak végre Kioso sziget mel­lett. Az akcióban először vesznek részt a B-52-es amerikai hadá­szati bombázógépek. AZ UNCTAD ÉS A PERUI KORMÁNY rendezésében szom­baton ért véget Limában az a kon­ferencia, amely Peru és a kelet­európai szocialista országok ke­reskedelmi és gazdasági kapcsola­tainak fejlesztésével foglalkozott. (Folytatás az 1. oldalról) ziai hadsereg díszszázada pedig kivont kardokkal tisztelgett a pa­lesztin harcosok előtt. Burgiba el­nökön kívül ott voltak a kormány tagjai, a PFSZ képviselői, élükön Faruk Kaddumival. Tunézia Kommunista Pártja ez alkalomból nyilatkozatban hangsúlyozta, hogy a palesztinok harcának tá­mogatása érdekében az arab or­szágoknak határozottan szembe kell szállniuk az amerikai imperia­lizmus törekvéseivel. Ariel Sáron izraeli hadügymi­niszter jelenleg az Egyesült Álla­mokban tartózkodik, ahol kijelen­tette: Tel Aviv sosem egyezik bele abba, hogy a Jordán folyó nyugati partján és a Gázai-övezetben önálló palesztin államot hozzanak létre. Az ABC amerikai tévétársa­ság értesülése szerint Washing­tonban a napokban dolgozzák ki Libanon felosztásának tervét, eszerint az ország déli részét „sok évre“ Izrael felügyelete alá helye­zik. A jelentések szerint Sáron és Weinberger újabb fegyverszállítá­sokról is tárgyalt. Meir Vilner, az Izraeli Kommu­nista Párt KB főtitkára a francia L’Humaniténak adott interjújában arra figyelmeztetett, hogy ez alka­lommal Izrael és az Egyesült Álla­mok nem érte el kitűzött terveit Libanonban. A PFSZ-t nem győz­ték le, ellenkezőleg, sikerült meg­szilárdítani nemzetközi pozícióit. Az izraeliek agressziója Lume- rángnként ütött vissza Izraelre: az ország erkölcsi és politikai válság­ba került. Ez nehezen lesz legyőz­hető, mivel az izraeli nép elvesz­tette hitét kormánya politikájának igazságosságát illetően - hangsú­lyozta Meir Vilner. A libanoni fővárosban a palesz­tin harcosok helyét fokozatosan a nemzetközi erők foglalják el. A francia és olasz csapatok az ún. zöld vonal mentén állomásoznak. Safik Vazzan libanoni miniszterel­nök szombaton kijelentette, felkéri az Arab Liga tagországainak kül­ügyminisztereit, akik a marokkói Casablancában ugyancsak szom­baton kezdték meg kétnapos kon­ferenciájukat, hogy szólítsanak fel minden „nem libanoni erő“ kivo­nására az országból. A libanoni kormány egy külön dokumentumot dolgzott ki ezzel kapcsolatban, melyben követeli a BT határozatá­nak teljesítését arról, hogy Izrael feltétel nélkül vonja ki csapatait Libanonból, s részletesen mérjék fel az Izrael által okozott károkat. A hét végén befejezte szíriai látogatását a szovjet parlamenti küldöttség, amelyet Ivan Kalin, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnökségének alelnöke vezetett. A küldöttséget Hafez Asszad szí­riai elnök is fogadta. A látogatásról kiadott nyilatkozatban hangsú­lyozták: Szíriát és a Szovjetuniót aggasztja a libanoni válságos helyzet. Libanon tragédiája az amerikai-izraeli „stratégiai együtt­működés“ konkrét eredménye. Washington ezzel Izrael gaztettei­nek ösztönzőjévé és közvetlen résztvevőjévé vált. A palesztin problémát a palesztin ellenállási mozgalom fizikai megsemmisíté­sével szeretnék megoldani, saját céljaiknak megfelelően akarják felosztani Libanont, gyengíteni az ország nemzeti és hazafias erőit, s ugyanez a céljuk Szíriával és más arab országokkal is. A felek a továbbiakban megerősítették: arra törekszenek a jövőben is, hogy rákényszerítsék Izraelt csa­patainak kivonására a megszállt arab területekről, s hogy érvénye­süljön a palesztin nép önrendelke­zési és önálló állam alapítására való joga. Eredményes partizánakciók Salvadorban (ČSTK) - A Farabundo Marti Nemzeti Felszabadítási Front par­tizáncsapatai fokozzák katonai ak­cióikat San Miguel tartományban. Tegnap például San Jorge faluban megtámadták a katonai helyőrsé­get, s a katonákat visszavonulásra kényszerítették. A partizánok rá­A HETVENHETEK TANÁCSKOZÁSA (ČSTK) - Manilában, a Fülöp- szigetek fővárosában augusztus 23-a és 28-a között tanácskozott a hetvenhetek kormányközi koor­dinációs bizottsága a fejlődő or­szágok gazdasági együttműködé­séről. A résztvevők nyilatkozatot fogadtak el az illető országok ke­reskedelmét szabályozó globális rendszerről. Ez többek között tar­talmazza, hogy 1985-ig megálla­podást dolgoznak ki a hetvenhe­tek csoportjába tartozó országok kereskedelmét korlátozó tarifák csökkentéséről. Ez az intézkedés Ázsia, Afrika és Latin-Amerika több mint 120 fejlődő államára vonatkozna. Az új kereskedelmi kedvezményeknek elő kellene se­gíteniük a fejlődő országok közötti árucserét, szilárdítani helyzetüket a nemzetközi kereskedelmi és gazdasági kapcsolatok átépítésé­ért folytatott harcban. dióadója azt is közölte, hogy a hét végén erős összecsapásokra ke­rült sor a hazafias erők és a kor­mány „büntetőexpedíciójának“ alakulatai között Usulután tarto­mányban is. A salvadori junta kénytelen volt beismerni azt is, hogy a főváros egyik külső negye­dében a partizánok sikeres táma­dást hajtottak végre egy katonai őrjárat ellen, s a fővárostól 24 kilométernyire elfoglalták és ellen­őrzésük alatt tartják az egyik falut is. A kormány az ún. büntető­alakulatokat ismét kiküldte San Vi­cente tartományba, ahol néhány nappal ezelőtt 500 földművest, köztük nőket, gyerekeket és öre­geket gyilkoltak meg. Salvadorban az Emberi Jogok Bizottsága kö­zölte, hogy az utóbbi nem egész három év alatt az országban 38 ezer embert öltek meg politikai okok miatt. ÚJ SZÚ 2 1982. VIII. 30.

Next

/
Thumbnails
Contents