Új Szó, 1982. augusztus (35. évfolyam, 181-206. szám)
1982-08-27 / 203. szám, péntek
á j szú 3 1982. VIII. 27. Genfnek aktív szerepet kell játszania az atomfegyver-kísér etek betiltásában Csehszlovák felszólalás a leszerelési bizottságban (ČSTK) - A genfi leszerelési bizottságban csütörtökön felszólalt Miloš Vej voda nagykövet, a csehszlovák küldöttség vezetője. Beszédében többek között megállapította, hogy a légköri, a kozmikus és a víz alatti atom- fegyver-kísérletek betiltására vonatkozó, 1963-ban Moszkvában megkötött szerződés hasznos intézkedés volt a nukleáris fegyverek korlátozására, és szükséges volt a környezetvédelem szempontjából is. Azonban olyan fontos területet hagyott figyelmen kívül, mint a föld alatti atomfegyverkísérletek - állapította meg Vej- voda nagykövet. Ezen felül két atomhatalom eddig nem tartotta szükségesnek, hogy csatlakozzon a szerződéshez, tehát teljesen érthető, miért törekszik az államok többsége valamennyi atomfegySALVADOR A „tisztogató akció“ folytatódik (ČSTK) - A salvadori rezsim háromezer fős alakulatai az ország keleti részében ismét összpontosított támadást intéztek a Farabundo Marti Nemzeti Felszabadítási Front csapatai ellen. Ez a manőver annak a „tisztogató akciónak“ folytatását jelenti, amelyet a kormánykatonák a múlt évben indítottak a San Salvadortól keletre fekvő hegyekben a partizánok ellen. A jelentések szerint az FMLN partizáncsapatai az utóbbi napokban sikeres akciókat hajtottak végre a junta ellen, például San Jorge városban (a fővárostól északkeletre) tíz kormánykatonát megöltek. Szerdán pedig néhány órára elfoglalták Ya- maval várost is. ver-kísérlet feltétel nélküli betiltására és ennek megfelelő szerződés megkötésére. Csehszlovákia a leszerelési bizottságban és az azt megelőző szervekben mindig határozottan kiállt azok mellett, akik az atomfegyver-kísérletek teljes betiltására vonatkozó szerződés mielőbbi kidolgozását és elfogadását követelték, s amely szerződést valamennyi állam, köztük természetesen az atomhatalmak is aláírnák- mondotta. Jelenleg azonban aggodalommal figyelhetjük az USA álláspontjának megváltozását ez elsőrendű fontosságú kérdésben, amely nagy befolyással van a nukleáris fegyverkezési verseny megszüntetésére, a nemzetközi béke és biztonság megerősítésére- szögezte le a csehszlovák nagykövet, s végezetül rámutatott: a genfi leszerelési bizottságnak, ahol egy asztal mellett ül mind az öt atomhatalom is, aktív szerepet kell játszania az atomfegyverkísérletek általános és teljes betiltásának előkészítésében. A Reagan-kormányzat militarista politikájának ellenzői az elmúlt napokban a Washington állambeli Bangor tengeralattjáró-támaszpont közelében tiltakozó akciót szerveztek egy ÜSS Ohio típusú tengeralattjáró megérkezése ellen. A tüntetők kötelekkel összekötött és egy motoros hajóval vontatott csónakokon vonultak a vízre, s igyekeztek elzárni a támaszponthoz vezető szorost. Akciójukat brutálisan elnyomták. Mint ismeretes, az ÜSS Ohio tengeralattjáró az első a Trident típusú tengeralattjárók közül, amelyet tavaly novemberben adtak át az amerikai haditengerészetnek. (Telefoto - ČSTK) Vietnami javaslat Kínának Fegyvernyugvást a nemzeti ünnep idejére (ČSTK) - A VSZK külügyminisztériuma javasolta a kínai hatóságoknak, hogy a két ország közös határán augusztus 27-től október 8-ig szüntessenek be minden katonai akciót. így a vietnami és a kínai határterületek lakossága nyugalomban ünnepelhetné meg a két ország nemzeti ünnepeit. Vietnam nemzeti ünnepe szeptember 2-án, Kína nemzeti ünnepe pedig október elsején lesz. Függetlenséget Namíbiának! Az ENSZ-főtitkár nyilatkozata a szolidaritási napon (ČSTK) - Javier Pérez de Cuellar, az ENSZ főtitkára csütörtökön New Yorkban nyilatkozatot adott ki a Namíbiával való szolidaritási nap alkalmával. A dokumentum a namíbiai nép önrendelkezési jogaiért folytatott harc támogatására szólít fel. A namíbiai kérdés megoldása elengedhetetlen a térség békés és normális fejlődése szempontjából, s az ENSZ célja: elérni, hogy megszűnjön a Délafrikai Köztársaság uralma a gyarmati Namíbia felett, s a namíbiai nép szabad választásokon döntsön jövőjéről - hangzotatja a nyilatkozat. Az Afrikai Egységszervezet ugyancsak nyilatkozatot adott ki a namíbiai szolidaritási nap alkalmából. Az AESZ ebben arra szólítja fel a nemzetközi közvéleményt, hogy tegyen lépéseket a pretoriai fajüldöző rezsim elszigetelésére és Namíbia függetlenségének azonnali megadására. A szervezet ismét megerősítette, hogy kész harcolni a kontinens gyarmati uralom alóli teljes felszabadításáért. Az AESZ nyilatkozata a Délnyugat-Afrikai Népi Szervezet (SWAPO) diplomáciai és katonai támogatásának bővítése mellett foglalt állást. A jegyzék egyben Peking tudomására hozza azt is, a határtérségben állomásozó vietnami fegyveres erők már parancsot kaptak arra, hogy tartózkodjanak a katonai akcióktól. A vietnami-kínai határ menti feszültséget főleg a kínai fegyveres provokációk okozzák, amelyek lényegében 1979 februárja, Kína Vietnam elleni agressziója óta tartanak. A VSZK kormánya már számtalanszor bizonyította, hogy hajlandó Pekinggel tárgyalásokat folytatni a kapcsolatok rendezéséről, de ez a kínai vezetők elutasító magatartása miatt mind ez ideig nem valósult meg. A legutóbbi hosszabb tűzszünet - melyet Vietnam január végén javasolt - kilenc napig tartott. A junta engedménye (ČSTK) - A Guido Vildoso Calderon tábornok vezette bolíviai katonai kormány kénytelen volt engedni a politikai pártok követeléseinek és felújította az 1980- ban elfogadott választási törvény érvényességét. Ennek legfontosabb pontja az általános választások megtartására és a polgári kormányzathoz való visszatérésre vonatkozik. A polpotisták szekértolója Az Uj Kína hírügynökség ismertette a világgal, hogy az ENSZ- közgyülés soron következő ülésszakán Peking milyen „titkos kártyával“ kíván kirukkolni. Ismét Norodom Szihanukról van szó, akinek a világszervezetben a „kambodzsai kérdésről folytatott vitába a kambodzsai állam képviselőjeként kellene bekapcsolódnia. Akik Szihanuk számára a forgatókönyvet írják, s fizetik útiszámláit, hasonló terveik vannak vele kapcsolatban az el nem kötelezettek konferenciáján is. Azzal számolnak, hogy ez az egykor számottevő politikus itt is nagy felfordulást okozhat. Nem is a felfordulás és nem is Szihanuk beszédei a lényegesek, melyekben várhatóan a Kambodzsai Népköztársaságot, forradalmi kormányát és vietnami szövetségeseit igyekszik majd befeketíteni. Mindenekelőtt arról van szó, amit az egykori kambodzsai herceg képvisel: a polpotizmusról. Az idei év júniusában Peking és Washington ösztönzésére azokkal a polpotistákkal szövetkezve, akik annak ideién a koncentrációs táborban az ő fiát is meggyilkolták, részt vett az úgynevezett Demokratikus Kambodzsa koalíciós kormányának létrehozásában. Azóta „elnöknek“ szólíttatja magát. Sőt azt állítja, hogy nem emigráns, és kormánya „normálisan él és dolgozik számos emberrel, s lényegében szabad területen“. Ezen a kambodzsai dzsungel egy része értendő, ahol a Thaiföld által támogatott polpotista bandák maradványai rejtőznek. Az önjelölt elnök továbbá azt állítja, hogy kormánya „nemzeti alapokon nyugszik, és az összes politikai, demokratikus és hazafias erőt egyesíti a célból, hogy felszabadítsák hazájukat“. Szihanuk és a mögötte álló erők az ilyen kijelentésekkel azt a látszatot szeretnék kelteni a világ előtt, mintha az új színben feltüntetett polpotisták valamilyen hatalommal, területtel, s végső soron „népi támogatással“ rendelkeznének az országban. A valóságban Szihanuk fő állomáshelye Malaysia fővárosában, Kuala Lumpurban van, eléggé messze Kambodzsától. Mint ismeretes, a kambodzsai nép vietnami szomszédai segítségével évekkel ezelőtt megdöntötte a polpotista rémuralmat, és sem Pol Pótnak, sem Szihanuknak nem teszi lehetővé a visszatérést az országba. Pekingben, ahol annak idején segédkezet nyújtottak a polpotista gyilkosok hatalomra jutásához, s Washingtonban úgyszintén tudatosan felnagyítják a kambodzsai határterületeken állomásozó polpotista bandák szerepét. Az a tény, hogy a kambodzsai terület néhány kilométeres övezetében jelen vannak, mit sem változtat a lényegen: a kambodzsai forradalmi rendszer megszilárdította hatalmát az országban, s a forradalmi fejlődés visszafordíthatatlanná vált. A „Demokratikus Kambodzsa koalíciós kormánya“ ezért senkit sem képvisel, csupán a szomorú, tragikus múltat. Szihanuk és az úgynevezett kambodzsai kérdés arra jó Kínának és az Egyesült Államoknak, hogy elszórja a viszály magvát az el nem kötelezettek soraiban és az ENSZ talaján is, ami megfelel mind Peking, mind pedig Washington hegemonista politikájának. Ez a valódi háttere annak a színielőadásnak, amelyet Szihanuk „elnök“ New Yorkban és az el nem kötelezettek konferenciáján kíván produkálni. A polpotisták szekerét tolva ez bizony elég kínos feladat. JIRÍ ROŠKOT NAGY-BRITANNIA Tartós marad a rekordszintű munkanélküliség (ČSTK) - Geoffrey Howe brit pénzügyminiszter kénytelen volt beismerni, hogy Nagy-Britanniá- ban a munkanélküliség hosz- szabb ideig rekordszinten marad. Ennek ellenére ismét védelmébe vette Margaret Thatcher konzervatív kormányának gazdaságpolitikáját, mindenekelőtt az államosított gazdasági ágazatok kiadásainak a csökkentését. Hangsúlyozta, a kormány nem kíván változtatni e politikán. A brit polgárok milliói számára ez egyértelműen azt jelenti, hogy tovább romlik az életszínvonal és szorosabbra kell húzniuk a nadrágszíjat. A legutóbbi felmérések szerint az országban a munkanélküliek A libanoni jobboldal uj/» jong, a baloldal viszont nagyon is elítélően nyilatkozik az új libanoni államfő személyéről. Nagyon jól tudja, ki is Besir Gemayel, s milyen politika várható tőle, kik azok, akiket képvisel. A most 35 éves politikust családja korán bedobta a mély vízbe. Még innen volt a harmincon, amikor az 1975-1976- os polgárháború idején komoly megbízatásokat kapott: tárgyalt a szírekkel és Kamal Dzsumblattal is, az egyesített baloldal azóta már meggyilkolt vezetőjével; Párizsba küldték helikopterek vásárlása céljából. Nincs ebben semmi különös, ha figyelembe vesszük, hogy ez náluk szinte családi hagyomány, hiszen a kedves papa, Pierre Gemayel 31 évesen 1936-ban pártot alapított. Pontosabban militarizált maro- nita ifjúsági szervezetet, amely 1943-tól működik politikai pártként. Köztudott, hogy a konzervatív libanoni burzsoá demokrácia a teljesen idejétmúlt vallási, etnikai és felekezeti megosztottságon alapul. Eszerint az ország elnöke csak maronita keresztény, a miniszterelnök szunnita mohamedán, a parlament elnöke pedig siita mohamedán lehet. Ez a felekezeti A papa fiacskája megoszlás vonatkozik a 99 tagú egykamarás parlamentre is, ahol a keresztények és mohamedánok állandó aránya 6:5 kell, hogy legyen. Hogy időközben már a mohamedánok alkotják a lakosság többségét (60 százalék), az édeskeveset érdekli a keresztény burzsoáziát, amelynek így jó, ahogy van. A felekezeti megosztottság számukra jól hasznosítható álarc, amely mögé elbújtathatják igazi arcukat. Az évek óta húzódó libanoni belpolitikai válság valójában osztályellentétek következménye, s nem a keresztény-mohamedán ellenségeskedésé, ahogy előszeretettel hangoztatják. ß esir Gemayel tehát,, természetesen“ maronita, a papa reakciós, fasiszta színezetű Falangista (Kataeb) Pártja milíciáinak parancsnoka. A párt politikai programja azon az állításon alapul, hogy Libanon keresztény lakosságának létét veszélyeztetik a muzulmánok, s nemcsak a libanoniak, ezért el kell szakítani Libanont az arab világtól és szoros szálakkal a keresztény Nyugathoz kötni. A falangisták egyenesen azt állítják, hogy a libanoniak nem is arabok, hanem a föníciaiak leszármazottjai. A ,,muzulmán veszélyre“ hivatkozva ellenezték mindig is a palesztinok libanoni jelenlétét. Pierre Gemayel többször is kijelentette, hogy a libanoni politikai válság oka a palesztinok jelenléte, s ezért „é/ve vagy halva“ távozniuk kell az országból. Természetesen az ilyen kijelentések mögött is inkább a palesztinokkal szövetkező baloldal megerősödésétől való félelem rejlik, mint vallási ellenségeskedés. A nyugati és izraeli fegy- /» verekkel jól ellátott falangista miliciák több ezer tagja ad nyomatékot a pártvezér szavainak, s ezután, természetesen, már fia, az új államfő politikájának is. Számíthatnak továbbá az olyan szövetségesekre, mint Camile Chamoun volt elnök szélsőjobboldali Nemzeti Liberális Pártja és annak fegyveresei. Bármennyire is ellentmond a józan észnek, Besir Gema- yelt támogatja az a Szolimán Frangié volt köztársasági elnök és Zghortai Felszabadító Hadserege is. Frangié fiát, Tonyt és annak családját éppen az új államfő parancsnoksága alatt álló falangista miliciák gyilkolták meg 1978 júniusában. Frangié részéről sem maradt el a vérbosszú, de hát ez már a múlt, most arról van szó, hogy Libanon végre „erős kezű“ elnököt kapott - legalábbis a maroniták szerint. Ami ezt illeti, bizonyára nem fognak csalódni Besir Gema- yelben. Jellemző, hogy Izrael és az UH A is elégedett a,,demokratikus, szabad választások“ eredményével, joggal bíznak abban, hogy az új elnök továbbra is apja nyomdokaiban halad majd. Nem véletlen, hogy megválasztása után az ifjú Gemayel az első jókívánságokat éppen Menahem Begin izraeli kormányfőtől kapta, aki barátjának nevezte őt. A következő gratuláns Reagan elnök volt. M ás kérdés viszont, mennyire felel majd meg az új államfő személye és politikája Libanonnak, a mohamedán többségnek és a térség békéje ügyének. A baloldali vezetők megnyilatkozásai azt bizonyítják, nem sok jóra számítanak és tudatosítják, hogy farkasnak farkas a fia. GÖRFÖL ZSUZSA száma 3 292 702, azaz az aktív életkorú lakosság 13,8 százaléka. A Financial Times élesen bírálta Norman Tebbit munkaügyi minisztert s megjegyezte, hogy a munkanélküliek száma évente félmillióval gyarapodik. Az ipari össztermelés az utóbbi hónapokban ismét csökkent, a feldolgozó ipar termelése pedig a tizenöt évvel ezelőtti szinten mozog. A múlt évben növekedést csak a kőolaj és a földgáz kitermelése hozott. Delhiben tartják az el nem kötelezettek csúcsértekezletét (ČSTK) - 1983 elején Delhiben tartják meg az el nem kötelezett országok 7. csúcsértekezletét. A mozgalom 97 tagállama államfőinek máris megküldték a találkozóra szóló meghívásokat - közölte Indira Gandhi indiai miniszterelnök a mauritiusi Port Louisban újságírók előtt. Az el nem kötelezettek 7. csúcs- értekezletét eredetileg az idén szeptember 5-én Bagdadban akarták megtartani. A több mint két éve tartó iraki-iráni háború miatt azonban több államfő nem értett egyet azzal, hogy Bagdad legyen a találkozó színhelye. Ezek után ajánlotta fel India, hogy tartsák Delhiben a csúcstalálkozót. Észak-Írország A TERROR 2211. áldozata (ČSTK) - Londonderryben a rendőrség és a lakosság összecsapásaival érte el tetőpontját az az incidens, amelyet az Észak-Írországban tartózkodó brit egységek provokáltak ki azáltal, hogy lelőtték a 23 éves James Bradleyt. A rendőrség képviselője kénytelen volt beismerni, hogy sem Bradley, sem vele levő barátja nem viselt fegyvert és nem ismeretes, hogy a brit katonák miért lőtték le a fiatalembert. Bradley egyébként a 13 esztendeje tartó észak-írországi terror 2211. áldozata.