Új Szó, 1982. augusztus (35. évfolyam, 181-206. szám)

1982-08-27 / 203. szám, péntek

Wŕí*v Tomáš Trávniček beszéde Bevezetőben Trávniček elvtárs megállapította; a Szlovák Nemzeti Felkelés a csehszlovákiai nemzeti felszabadító harc legfontosabb eseménye volt, s az európai anti­fasiszta küzdelem mércéjével is hatalmas megmozdulás. Ezzel vette kezdetét nemzeti felszabadí­tó harcunk utolsó szakasza a né­met és a hazai fasizmus ellen, azé a küzdelemé, amely oszthatatlan része volt a Szovjetunió vezetésé­vel a demokratikus és haladó erők által vívott nemzetközi harcnak. A Szlovák Nemzeti Felkelés meg­győzően bizonyította, hogy Cseh­szlovákia népe sohasem törődött bele a náci megszállásba, a fa­siszta uralomba és a terrorba. A felkelés hozta létre Közép-Szlo- vákiában az első nagyobb, össze­függő szabad csehszlovák terüle­tet, amely két hónapon át ellenállt a náci túlerőnek. Csaknem hatvan­ezer katona és húszezer partizán elszánt harcot vívott a német fa­sizmus vereségének meggyorsí­tásáért, Csehszlovákia felszaba­dításáért. Ez valóban internacio­nalista harc volt, mert a szlovák felkelőkkel vállvetve küzdöttek csehek, oroszok, ukránok, lengye­lek, bolgárok, jugoszlávok, sőt franciák, antifasiszta magyarok és németek. A felkelés egész Szlová­kiában támogatásra talált, és lel­kesedéssel fogadták legfontosabb intézkedését, a Csehszlovák Köz­társaság kikiáltását a csehek és a szlovákok egyenjogú helyzete, a szociális igazság és a Szovjet­unióval való szövetség alapján. Szlovákia Kommunista Pártja 5. illegális bizottságának - Karol Šmidke, Gustáv Husák és Ladis­lav Novomeský elvtársnak - törté­nelmi érdeme, hogy az illegalitás nehéz feltételei között helyre tudta állítani a párt szervezési struktúrá­ját, s a Nemzeti Frontban egyesí­teni tudott minden szlovák hazafit. Ez a Szlovák Nemzeti Tanács lét­rejöttében nyilvánult meg, amely a felkelést irányította. A Szlovák Nemzeti Felkelés azonban nem tűzhette volna ki és nem érhette volna el valóban történelmi céljait a Szovjetunió támogatása nélkül. Ez az ország ma is biztonságunk és békés életünk védőpajzsa. Később végérvényesen sikerült megvalósítani a Szlovák Nemzeti Felkelésnek azt a hagyatékát, amely a két testvérnemzet egyen- logúságával kapcsolatos, jóvá­hagyták a csehszlovák államszö­vetségről szóló alkotmánytör­vényt. így a CSKP XVI. kongresz- szusa megállapíthatta: a burzsoá pártoktól eltérően egyedül a CSKP volt képes kidolgozni és végrehaj­tani a nemzetiségi kérdés megol­dásának reális programját. A cse­hek és a szlovákok, valamint a nemzetiségek egysége és test­vérisége a szövetségi államrend­szerben is kifejezést nyer. A szocializmus építése során hazánkban alapvető változások mentek végbe. Ez különösen Szlovákiáról mondható el, amely a cseh országrészek kizsákmá­Kegyeletes megemlékezés (Folytatás az 1. oldalról) kai és állami szerveinek, az Antifa­siszta Harcosok Csehszlovákiai Szövetsége Föderális Központi Bizottságának, az Antifasiszta Harcosok Csehországi Szövetsé­ge Központi Bizottságának, és a szövetség prágai városi bizott­ságának küldöttsége helyezte el. További koszorúzásra került sor a Ludvík Svoboda rakparton levő Gottwald-emlékműnél és a Šver- ma-híd melletti Šverma-emlék- múnél. nyolt agrártartozéka volt, iparilag fejlett országrésszé változott. Az SZNF 38. évfordulója alkalmából- hangsúlyozta Trávniček elvtárs- testvéri, elvtársi üdvözletünket küldjük a munkásoknak, a szövet­kezeti földműveseknek, az értel­miségieknek. Nagyra értékeljük becsületes munkájukat és állam- polgári kezdeményezésüket. A felkelés hagyatékát ma a CSKP politikájának, a XVI. pártkongresz- szus programjának megvalósítá­sával ápoljuk. Tudjuk, hogy merész terveinket csak békében, teljes biz­tonságban valósíthatjuk meg, ezért fenntartás nélkül, egyértel­műen támogatjuk a béke és a bé­kés egymás mellett élés politiká­ját, amelyet az egész emberiség javára a Szovjetunió, Csehszlová­kia és a többi szocialista ország követ. A Szlovák Nemzeti Felkelés öröksége, mindazok hagyatéka, akik a fasizmus ellen a nemzeti felszabadító harcban az életüket áldozták, arra kötelez bennünket, hogy minden erőnkkel a szocialis­ta Csehszlovákia további felvirá­goztatásán, a Szovjetunióval való szövetség, barátság és együttmű­ködés szilárdításán fáradozzunk- szögezte le végezetül Tomáš Trávniček. Elvtársi eszmecsere (ČSTK) - Bohuslav Chňoupek csehszlovák külügyminiszter teg­nap a prágai černín-palotában fo­gadta Alekszandr Botvint, a Szovjetunió csehszlovákiai nagykövetét. A szívélyes és baráti légkörű találkozón megvitatták a kölcsönös együttműködés né­hány kérdését és a jelenlegi nem­zetközi helyzet időszerű problé­máit. A tenger ne legyen atomtemető (ČSTK) - Hatalmas tiltakozó­hullámot váltott ki Spanyolország­ban az a hír, hogy Hollandia, Bel­gium és Svájc kormánya a közeli napokban az Atlanti-óceán - há­romszáz mérföldnyire Galícia partjaitól - 10 ezer tonna radio­aktív hulladékot akar elsüllyesz­teni. A Spanyol Kommunista Párt felszólította a kormányt, nyújtson be tiltakozást a nemzetközi szer­vezeteknél, mivel az atomhulla­dékok tengerbe szórása nagy­mértékben veszélyezteti az élet­környezetet. LENGYELORSZÁG A felforgató erők ismét provokációkra készülnek Elena Litvajová beszéde (Folytatás az 1. oldalról) a nemzeti demokratikus forrada­lom, ez volt a kiindulópontja azok­nak az alapvető hatalmi és politi­kai változásoknak, amelyek a bur­zsoázia végleges vereségéhez és a szocialista forradalom győzel­méhez vezettek. Nemzeteink haladó erőinek an­tifasiszta harca elválaszthatatlanul összefügg Csehszlovákia és Szlo­vákia Kommunista Pártjának poli­tikai és szervező munkájával. A CSKP a moszkvai, gottwaldi vezetőség irányításával program­szerűen ösztönözte és egybehan­golta a kommunisták tevékenysé­gét a megszállt Csehország és a klerikális fasiszta szlovák állam eltérő feltételei között. Illegalitás­ban végzett céltudatos szervező és eszmei-politikai munkájával élére állt nemzeteink antifasiszta harcának, s a fasiszta uralom és terror legnehezebb időszakában is szilárdan magasra tartotta a nem­zeti felszabadító harc zászlaját. Történelmi szerepet töltött be ezen a téren a párt harcos vezér­kara, az SZLKP 5. illegális vezető­sége, amelyet Karol Šmidke, Gus­táv Husák és Ladislav Novomeský képviselt. A kommunista párt a nemzet minden erejét mozgósí­totta a fasizmus és klerikális fa­siszta kisegítői elleni harcban. Az egyik legerősebb eszme, amelyért a felkelők ezrei küzdöttek, a cse­hek és a szlovákok közös állam­ban való együttélésének eszméje volt. A két nemzet testvéri egysé­gét a Szlovák Nemzeti Felkelés­ben közösen ontott vérrel pecsé­telte meg. A Szlovák Nemzeti Felkelés oszthatatlan része volt a nemzet­közi antifasiszta harc, a nemzeti és a szociális szabadságért, a ha­ladásért és a népek barátságáért folytatott küzdelem. A felkelésben számos más európai nép fiai is küzdöttek. Ezzel kapcsolatban ki kell emel­ni a Szovjetunió döntő szerepét az antifasiszta harcban. Amikor Eu­rópa népei a brutális terror, a rab­szolgaság és a kiirtás náci politi­kájának céltábláivá váltak, a Szov­jetunió hadserege és népe volt az, amely hatékonyan szembe tudott szállni a halálos veszéllyel. A szovjet népnek a Nagy Honvédő Háborúban vívott hősi harca döntő segítséget jelentett az európai né­rendezesére hívta fel a figyelmet, kihangsúlyozva, hogy a tervezett munkálatok sikeres elvégzése ér­dekében jobban összehangolt együttműködésre van szükség. Csakis ilyen formában várható, hogy rövidesen megtérülnek a ke­let-szlovákiai síkság rendezésére fordított költségek A tegnapi tanácskozáson en­nek a gondolatnak. szellemében konkrét intézkedések tervezetét fogadták el a komplex rendezés érdekében. (kulik) (ČSTK) - Lengyelország jelen­legi helyzetéről tárgyalt Varsóban a kormány társadalompolitikai bi­zottsága. A tanácskozáson meg­állapították, hogy azok az erők, amelyek érdeke a lengyelországi helyzet destabilizálása s ame­lyeket nyugati diverziós központok aktívan támogatnak, -, augusztus végén az országban a zavargások és a feszültség új hullámát akarják megszervezni, s így szeretnének megemlékezni az ún. „Szolidari­tás“ megalakulásához vezető események 2. évfordulójáról. Ezek az erők röplapokat terjesztenek, amelyeken az állami szerveket befeketítik, s különböző garázda cselekedetekre és más akciókra szólítanak fel. Annak jelei is mu­tatkoznak, hogy ezek az erők nyílt harcra készülnek a rend- fenntartó szervek ellen. A lengyel televízióban szerdán este Czeslaw Kiszczak altábor­nagy, belügyminiszter, a Nemzeti Megmentés Katonai Tanácsának tagja óva intett a zavargásoktól és a provokációktól. A belügyminisz­ter is hangúlyozta, hogy az állami szervek és a rendfenntartó erők rendelkeznek azokkal a hatékony eszközökkel, amelyek a nyugalom biztosításához szükségesek. Az altábornagy felhívta a lengyel ál­lampolgárokat: senki se hagyja magát provokálni. A vendégtrojka ma tér vissza a Földre (ČSTK) - Végéhez közeledik Szvetlana Szavickaja, Leonyid Popov és Alekszandr Szerebrov űrutazása, akik augusztus 21-e óta dolgoznak együtt a Szaljut- -7-Szojuz T-5-Szojuz T-7 űr- komplexum fedélzetén Anatolij Berezovoj és Valentyin Lebe- gyev kozmonautákkal. A vendég­trojka az utolsó kísérleteket végzi, és készülődik a Földre való visz- szatérésre. Az űrhajósok tegnap ismét a csehszlovák EFO elektronikus fénymérővel és a francia Piramig műszerrel dolgoztak. Szvetlana Szavickaja, Leonyid Popov és Alekszandr Szerebrov ma a Szojuz T-5 űrhajóval tér vissza a Földre. pék antifasiszta erőinek, küzde­lemre ösztönözte őket és lehetővé tette az ellenállási mozgalom tö­meges kibontakozását az elnyo­mott országokban. A szovjet munkásosztály, a Szovjetunió és az SZKP interna­cionalizmusa a nemzetünknek nyújtott konkrét segítség formá­jában is megnyilvánult. A Szov­jetunió nemcsak politikailag és er­kölcsileg támogatta a felkelést, hanem szovjet katonák és partizá­nok közvetlenül is részt vettek a fasiszták elleni fegyveres harc­ban, gondoskodtak a fegyver- és löszerutánpótlásról, de a legna­gyobb segítséget a duklai hadmű­velet jelentette. Népünk örökké hálás lesz azért az áldozatokkal teli testvéri segít­ségért és támogatásért, amelyet a hős szovjet nép és hadserege történelmünk döntő perceiben nyújtott. Ezért Csehszlovákia né­pe végleg úgy határozott, hogy szilárd barátságban és szövetség­ben él a Szovjetunióval. Az SZNF 38. évfordulójáról ab­ban az időszakban emlékezünk meg, amikor minden erőnkkel a CSKP XVI. és az SZLKP legu­tóbbi kongresszusán kitűzött fel­adatok teljesítésén fáradozik. Pár­tunk dokumentumai sürgetően hangsúlyozzák, hogy új korszakba jutottunk el, a fejlett szocialista társadalom építésének korszaká­ba, ez mindannyiunktól öntudatos­ságot, áldozatkészséget, fegyel­met követel meg. A hetedik ötéves tervidőszak igényes feladatai tel­jesítése során néha több kellene a felkelők feledhetetlen forradalmi lendületéből, hogy mindannyian feladataink magaslatán álljunk, s meg tudjuk oldani a munka haté­konyságának növelésével és mi­nőségének javításával kapcsola­tos problémákat. A Szovjetunióval kifejtett, egyre elmélyülő és sokoldalúan fejlődő együttműködés országunk békés fejlődésének egyik feltétele. Ezért a XVI. pártkongresszus irányvo­nalként fogadta el azt, hogy sok­oldalúan szilárdítjuk kapcsolatain­kat az első szocialista országgal. Ezekben az augusztusi napokban tudatosítjuk, hogy ugyanúgy, mint harmincnyolc éve, amikor a Szov­jetunió megmentette Európa né­peit és megszabadította őket a fa­siszta uralomtól, ma ismét könyör­telen harcot vív az imperializmus, az újkori fasizmus ellen, a népek egyenjogúságáért. Egyértelműen támogatjuk azokat az új javaslato­kat, amelyeket a Szovjetunió ter­jeszt elő a lázas fegyverkezési hajsza leállítása és a leszerelés érdekében. Végezetül Litvajová elvtársnő megállapította, hogy ugyanúgy, ahogy népünk a harmincnyolc év­vel ezelőtti augusztusi napokban hozzájárult a fasizmus vereségé­hez, lelkiismeretes, öntudatos és minőségi munkájával előmozdítja a béke és a haladás ügyét. így akarjuk megvalósítani a felkelés hagyatékát. Palesztinok újabb csoportja érkezett Ciprusra (oSTK) - A bejrúti kikötőben tegnap partra szállt az olasz csa­pategység, amely a francia ide­genlégió ejtőernyőseivel és ameri­kai tengerészgyalogosokkal az ún. nemzetközi ellenőrző erők része­ként felügyel majd a palesztin har­cosok Nyugat-Bejrútból történő ki­vonására, ahogy az izraeli blokád idején ebben Philip Habib, az amerikai elnök közel-keleti külön- megbízottja a libanoni kormánnyal megállapodott. Az eredeti terv szerint szerdán háromezer palesztinai harcosnak kellett volna távoznia szárazföldi úton Bejrútból Damaszkuszba, ezt azonban biztonsági okokból elha­lasztották. Az izraeli csapatoknak ugyanis 6 km-re vissza kellett vol­na vonulniuk a bejrút-damaszku- szi főúttól abban a körzetben, amelyet ellenőrzésük alatt tarta­nak, de ezt nem tették meg a meg­határozott határidőn belül. Philip Habib még szerdán Jeruzsálem­ben Ariel Sáron izraeli hadügymi­niszterrel tárgyalt. Jellemző azon­ban, hogy nem esett említés az izraeli csapatok kivonásáról, csak arról, hogy az említett út mentén nem kellene-e elhelyezni a nem­zetközi felügyelő erők egy részét. Tartusz szíriai kikötőbe egy ciprusi hajó fedélzetén tegnap megérkezett 550 palesztin harcos, akiknek eredetileg a bejrút-da- maszkuszi úton kellett volna tá­vozniuk. Az USA fenyegeti európai szövetségeseit (ČSTK) - A Reagan-kormány azzal fenyegetőzött, hogy kikény­szeríti a szovjet-nyugat-európai földgázcsőügylet ellen hozott amerikai embargóintézkedések végrehajtását, amennyiben Fran­ciaország leszállítja a Szovjetuni­ónak az amerikai licenc alapján készített berendezéseket. John Hughes, a washingtoni külügymi­nisztérium képviselője ugyan kije­lentette, hogy szavait nem kell „figyelmeztetésnek vagy fenyege­tésnek venni“ és hogy a heiyzetet az USA-ban „tovább vizsgálják“, ugyanakkor azonban arról beszélt, hogy amennyiben az amerikai em­bargóintézkedéseket megsértik, „végrehajtásukat kikényszerítik“. Az amerikai fenyegetések nyilván­valóan tovább élezik az Egyesült Államok és a Közös Piac közötti ellentéteket. Pugwash-értekezlet Varsóban (ČSTK) - Mind az öt kontinens­ről összejött csaknem 200 tudós részvételével megkezdődött teg­nap Varsóban a 32. Pugwash- konferencia. Témája: A nukleáris háború jelenlegi veszélye és az Einstein-felhívás időszerű jelentő­sége. Az augusztus 31-ig tartó érte­kezlet résztvevői egyebek között foglalkoznak a nukleáris fegyver­kezés, a leszerelés, az európai biztonság kérdéseivel s azzal a veszéllyel, amelyet a világbéke számára a modern katonai tech­nológiák fejlesztése jelent, vala­mint a fejlett és a fejlődő országok közötti kapcsolatok alakulásával. A lengyel kormány nevében a konferencia résztvevői Mieczys- law Rakowski, a minisztertanács elnökhelyettese üdvözölte. Az új tanév előtt (Tudósítónktól) - Jövő szer­dán országszerte megnyílnak az iskolák kapui. Az új tanév küszö­bén a szlovákiai alap-és középis­kolák, valamint a felsőoktatási in­tézmények időszerű kérdéseiről tartottak tegnap sajtótájékoztatót az SZSZK Oktatási Minisztériu­mában: Juraj Buša miniszter és helyettesei, Ľudovít Kitár, Marta Vlaöihová és Jozef Kis. A szlovákiai oktatási intézmé­nyek növendékeinek száma az új tanévben 1 millió 300 000 lesz (beleértve az óvodásokat és egye­temi-főiskolai hallgatókat is). A most kezdődő iskolai év - mint mondották - újabb lépés lesz a párthatározatokból a tanintéze­tekre háruló feladatok megvalósí­tásában. Továbbra is megkülön­böztetett figyelmet kell szentelni a kommunista nevelésnek, kivált­képpen a hazafiságra, a proletár internacionalizmusra és a munká­ra nevelésnek. Fontos feladat a tanulók pályairányításának javí­tása is; szükséges, hogy a pálya- választási felelősök az eddiginél még jobban szem előtt tartsák a népgazdasági igényeket. Folytatódik az alapiskolák kor­szerűsítése: az 1982- 83-as tan­évben már a hetedik osztályban is bevezetik az új tervezetet. A mó­dosított tankönyvek - a magyar tanítási nyelvűek is - idejében a gyermekek kezébe kerülnek. Ki­emelt feladat a jövőben is a szak­munkásképzők fejlesztése; az in­tézetek száma Szlovákiában 273 lesz. Valamennyi tanintézetben az oktató-nevelő munka hatékonysá­gának fokozására kell törekedni, s mindent meg kell tenni a tanulók túlterhelésének csökkentéséért, s azért, hogy zökkenőmentes le­gyen az iskolák tevékenysége.-ym­ÚJSZŰ ^ 2 1982. VIII. 27. Komplex rendezésre van szükség (Folytatás az 1. oldalról) mázsa volt, jelenleg 31,5 - 40 mázsa a hektárhozam. A beszá­molókat követő vitában á felszóla­lók több olyan jelenségre mutattak rá, miszerint nem kielégítő a terve­zett feladatok teljesítése, a kivite­lező vállalatok késedelmet okozó mulasztásokat követnek el, és munkájukban nincs teljes össz­hang. Janik elvtárs záróbeszédében a kelet-szlovákiai síkság komplex

Next

/
Thumbnails
Contents