Új Szó, 1982. augusztus (35. évfolyam, 181-206. szám)

1982-08-13 / 191. szám, péntek

: .WfffWT Fordításról - tolmácsok nélkül Jegyzetek egy tanácskozásról A Szlovák Irodalmi Alap és a pedagógiai kiadó munkastílusá­ból ered, hogy időről időre össze­hívja a fordítókat és a tolmácso­kat, értékeli a fordítói munka gya­korlatát és eredményeit, állást fog­lal az új, esetleg új módon felvető­dő kérdésekben és színvonalas előadásokkal mélyíti a fordítók el­méleti felkészültségét. A fordítók hagyományos nyári tanácskozá­sára július első felében került sor Párkányban (Štúrovo). Az előadók a szakszövegek átültetését és a szlovákból fordított tankönyvek szövegét vizsgálták, foglalkoztak a frazeológiai szótár értékelésé­vel, a különböző fordítói problé­mákkal, figyelembe véve a fordí­táselmélet legújabb eredményeit. Az irodalmi alap képviselőjének megnyitója után Bertók Imre do­cens, a pedagógiai kiadó magyar részlegének vezetője általános helyzetelemző előadásában a tan- könyvkiadás és -fordítás legége­tőbb problémáit vetette fel. Viliam Obert docens, a Nyitrai Pedagó­giai Kar tanára a tankönyvfordítás kritikájával foglalkozott. Klára Bu- zássyová docens, a Szlovák Tu­dományos Akadémia tagja a kont­rasztív kutatás eredményeit is­mertette; a vonatkozó és a mon­datrészkifejező mellékmondatok fordításának kérdését taglalva ki­fejtette, hogy a magyar nyelvben a mellékmondatnak nem olyan a szerepe, mint a szlovákban, a szlovákban ugyanakkor gyakori az alárendelő mellékmondat. Ez a tény gyakran állítja nehézségek elé a fordítókat. Problémát okoz az is, hogy iskoláinkban nagyobb előszerettel tanítjuk az irodalmat, mint a nyelvtant, még az az állítás is megkockáztatható, hogy né­hány iskolánkban gyakran és könnyed nemtörődömséggel mel­lőzik a nyelvtantanítást. Ez aztán nem kevés nehézséget okoz még a közép- és főiskolákról kikerülő, kétnyelvű környezetben élő, bil- lingvista ifjaknak is. A tanácskozás atmoszférája ol­dott volt, a résztvevők a jövő fela­dataira összpontosítottak, de fog­lalkoztak a két népet összekötő hagyományokkal is. Csanda Sándor professzor, a Komenský Egyetem magyar tanszékének vezetője, Szenei Molnár Albert zsoltárfordításaival foglalkozott. Kitért a szlovák zsol­tárfordításokra is, melyet Liszkay Sámuel abarai református pap kezdeményezett. Miután az Abara környékén lakó reformátusoktól 180 aranyat összegyűjtött, ezt ajánlotta fel egy magyarból fordí­tott szlovák énekeskönyv kiadásá­nak fedezetéül. Mayer Judit, a Madách kiadó osztályvezetője, a magyar-szlo­vák frazeológiai szótárt elemezve rámutatott: a frazeológiai kapcso­latokban a társadalom élete is tük­röződik, nemcsak a jelen, de a múlt, sőt a régmúlt is. Nehéz volt a kezdet, mert szlovák-magyar vonatkozásban nem volt még pre­cedens, nem volt mire támaszkod­ni. Nem könnyű eldönteni azt sem, egy-egy nyelvben mi az igazi fra­zeológiai egység, s ez mennyire frekventált. Még nehezebb volt koordinálni a két variánst. Most az lenne a feladatunk, hogy miután az iskolák megkapják, a járási pe­dagógiai központokon keresztül összegyűjtsük a frazeológiai szó­tárral kapcsolatos észrevételeket, hogy a jövőben egy tökéletesebb kiadást adhassunk gyermekeink kezébe. Dr. Molnár János, az Egyetemi Könyvtár munkatársa a társada­lomtudományi szövegek fordítás- elméletével és gyakorlati eredmé­nyeivel foglalkozva felhívta a for­dítók figyelmét, hogy itt nem domi­nál a közlés élményszerűsége, ez különálló rétegnyelv, amelyre a fo- galmiság és tényszerűség jellem­ző. Csak az érti, akinek vannak tárgyi ismeretei, s az fordítja he­lyesen, aki ismeri a szaknyelv hát­terét. Egyre sürgetőbb igény a külön­féle szakterületek szókincsét felö­lelő szakszótárak kiadása. A kü­lönböző szaknyelvek fejlődése meggyorsult. Ahány szakma és tudományág, annyi szakszókincs; valamennyi hasznos és fejlődő ki­ágazása a nemzeti nyelvnek. Nél­külük nem volna lehetséges a ter­melés fokozása, a tudomány és a technika továbbfejlődése. Meg­érett az idő, hogy a különböző ágazati szakkifejezések fordításá­val, a szakszótárak készítésével behatóbban foglalkozzunk. Sima Ferenc docens a filológus alaposságával elemezte az alap­iskola 5. és 6. osztályának föld­rajzkönyvét. Felhívta a figyelmet a fordítói munka buktatóira és a fordítás erényeire. Kitért arra is, hogy az egyes országok földrajzát ismertetve az illető ország nyelvé­nek (például lengyel, román) he­lyesírását figyelembe véve szere­peljenek tankönyveinkben a föld­rajzi nevek, a zárójelben tüntessük fel a helyes kiejtést. Előadása rá­világított, hogy hogyan, milyen for­dítói és szerkesztői eljárással, mi­lyen szerkezeti felépítésben tud gyermekeink földrajzkönyve a leg­jobban megfelelni ismeretközvetí­tő feladatának. A jelek rengetegében a szó a legtökéletesebb jel. A fordítók a szavak légióival dolgoznak. Fel­adatuk, hogy a különböző nyelvek szavai közt magabiztosan és szakavatottan tájékozódva mindig megtalálják anyanyelvükön a szö­veg szellemének legmegfelelőb­bet. Bár az előadók feladatuk ma­gaslatán álltak, ezt természetesen nem lehet egy-egy továbbképzé­sen megtanulni. Némi szépséghi­bája volt a szemináriumnak, hogy a tolmácsok szekciójának meghí­vott tagjai nem éltek a felkínált lehetőséggel, s távolmaradtak - mondta Kulcsár Tibor, a Szlovák Irodalmi Alap magyar szekciójá­nak vezetője a háromnapos érte­kezlet tapasztalatait összegezve. TÖRÖK ZSUZSANNA Dalest — várban A nyár szépségeihez kétségte­lenül hozzátartoznak a különböző zenei rendezvények. A szabadtéri szimfonikus muzsikától a torony­zenéig, a tánczenei matinéktól a fúvóskoncertekig igazán széles választékkal szolgálnak a hang­versenyirodák. A bajmóci vár Aranytermében hagyományosnak számítanak már a nyári kamara­koncertek. Nemcsak a rendezők ötletessége és ügyessége (kora­beli ruhákba öltözött gimnazista iányok fogadják és vezetik helyük­re az érkező vendégeket; a műsor bevezetőjében rövid ismertetőben mutatják be az est művészeit), hanem az igényes helyi és kör­nyékbeli közönség nagy érdeklő­dése is a múzsák közkedvelt para­dicsomává változtatja ilyenkor az utolsó Pálffy grófok gyönyörűen gondozott nyári rezidenciáját. Eb­ben az inspiráló környezetben adott ária- és dalestet július 30-án Mária Andrašovanová (szoprán) és Evá Martvoňová-Fischerová érdemes művész (zongora). E zene igazán nem volt „nyári­nak“, pihentető jellegűnek mond-, ható és a bajmóci (Bojnice) ko­molyzenei koncertek jó hagyomá­nyait ismerve a művésznő úgy állította össze műsorát, hogy az a főváros bármely hangverseny- termében is elhangozhatott volna, megállva helyét a szigorú szakmai közönség előtt. Vidéki koncertről lévén szó, ma még igazán ritkán mondható ilyen örömmel ez a tény. Mozart Exultate Jubilate-jából az Alleluja volt a koncert első áriá­ja. Az öröm, az ünnepélyesség hangulata hatotta át a szépen ívelt frázisok csengő dallamíveit, bizo­nyítva így a művésznő teljes azo­nosulását Mozart mesteri muzsi­kájának mondanivalójával. Az in­tonáció tisztasága és hang­anyag okos, gazdaságos használa­ta tette még szebbé a produkciót. Richard Strauss Allerseelen című dalában egy picikét tökéletesebb német nyelvtudás nem ártott volna az egyébként mesterien kidolgo­zott műnek, a drámaiság és a ki­szolgáltatottság hangulatainak váltakozásait gazdag kifejezési eszközeivel szinte játékosan ol­dotta meg az énekesnő. Még ben­sőségesebb, ha úgy tetszik, meg- hatóbb volt Liszt Bist du! című dalának interpretációja. A töréke­nyen lágy daílamívelés, a dinami­ka gyakori változásai, a színek egybehangolása és az állandó belső feszültség megtartása nem könnyű feladat elé állítja az éne­kest. Andrašovanová ezen az es­tén úgy látszik nem ismert lehetet­lent (fiatal kora ellenére). Konzervatóriumi végzettség nélkül, gimnáziumból került a főis­kolán Mária Kišoňová Hubová nemzeti művész osztályába, ahol öt évig tanult énekelni. S bár ne­héz mai énektanításunk színvona­láról egyértelmű véleményt mon­dani, a főiskola ezen osztályának eredményei bizonyítják, hogy nem állunk rosszul énekesutánpótlás­ban. E sorok írója nem magyaráz­ni, inkább alátámasztani szeretné véleményét, mégpedig aláhúzva a tényt: sok még a közönség körei­ben ismeretlenül tengődő mű­vész, akiket eltakarnak a nagyok. Pedig az igazi siker véleményem szerint valahol ott kezdődik, ahol nem elsősorban a névre figyelünk. Folytatva a koncerten elhang­zottak felsorolását, Csajkovszkij és Rahmanyinov két románcát ott­honosan, kedvesen, a tartalmat értően és érthetően, a hangszínek ügyes kiválasztásával, ötletesen adta elő a művésznő. Dezider Kardoš szerelmi ciklusában érvé­nyesült aztán igazán az, amikor nagy hangról beszél a szakma. Intonációs és ritmikai szempontból is nehéz dalciklus ez, a szerelem­ről, szépségről, az ember érzelmi világának legintimebb pontjáról van szó. A nagy hang szépsége nem erejében, éppen ellenkező­leg, lágy bársonyosságában, diffe­renciált pianóiban, dinamikai haj­lékonyságában, az emocionális töltés széles lehetőségeinek alkal­mazásában rejlett. Szép beveze­tése volt ez a ciklus a műsor egy másik fénypontjának, a Bohémélet Mimi áriájának. Itt már szabad az útja a fortékban kidomboruló drá­mának, a visszafojtott szenvedély­nek és a verizmust igazzá tevő emberi gyengeségek és indulatok művészi ábrázolásának. S hogy mennyire otthonosan mozog ezen a területen az énekesnő, ezt leg­jobban a produkciót követő vas­taps bizonyította. Dvorák Rusalká- jának nagyáriája, amelyről azt tart­ja a szólásmondás, hogy már a gyermekek is dúdolgatják, őszinte líraiságával, tiszta, érthető szövegmondásával, tökéletes in­tonációjával, a“ drámai feszültség mértéktartó érzékeltetésével, olyan meglepetéssel szolgált a müvet ismerőknek, ami ritkaság- számba megy manapság. S aki a zongora mögött szeré­nyen meghúzódva, de egyenran­gú partnerként járult hozzá a si­kerhez, Éva Fischerová zongora­művésznő, főiskolai docens. Biz­tos játéktechnikája, az énekesiro­dalom ismerete, kifejező eszköze­inek széles skálája, a zongora szí­nein, hangerején, pedáljain töké­letesen uralkodni tudó, alkalmaz­kodó készsége legnagyobb művé­szeink közé sorolják. És még vala­mi: sosem mond nemet a fiatal, kezdő művészeknek, pedig ismeri a kockázatot. S ezért nemcsak köszönet, elismerés is jár neki. RÁCZ TIBOR Kulturális nyár ’82 Irodalmi találkozók A bratislavai kulturális nyár ren­dezvénysorozat egyik jellegzetes­sége, hogy a zenei, színházi, film-, folklór- és egyéb műsorok mellett évről évre irodalmi délutánokat és esteket is rendeznek. Az irodalmi összejövetelek hangulatát sokszor az teszi bensőségessé, hogy a kö­zönség nemegyszer találkozhat kedvelt költőjével, írójával. A már hagyományosan a Mihály-torony lábánál megbúvó Vörös Rák (Čer­vený rak) nevű nyári olvasóban megrendezett zenés irodalmi ta­lálkozók között az elmúlt évek so­rán számos olyan is volt, amelyek­re jó szívvel emlékezhetnek vissza az irodalomkedvelők. Bizonyára ezek között emlegetik a tavalyelöt- tik Kukučin-emlékestet, a felsza­badulás 35. évfordulója alkalmá­ból fiatal szlovák költők és próza­írók műveiből készített sikeres összeállítást, a tavalyi Puskin- és Rúfus-estet stb. Az idei irodalmi jellegű műsorok szervezője a Bratislavai Városi Könyvtár és a Szlovákiai írók Szö­vetsége. A július 7-e és augusztus 25-e között szerdánként rendezett estek fö jellemzője egyrészt, hogy a tisztán irodalmi műsorok kama­rahangversenyekkel váltakoznak, másrészt, hogy az irodalmi össze­jöveteleket a szlovák és cseh iro­dalom egy-egy jelentős klasszikus vagy jelenkori képviselőjének jubi­leuma alkalmából rendezik. A nyá­ron az irodalmi műsorokat az az est vezette be, melyet július 7-én rendeztek Ivan Skála nemzeti mű­vész, neves cseh költő 60. szüle­tésnapja alkalmából. A szlovák irodalom klasszikusai közül az idén Janko Kráľ és Samo Chalúp­ka alkotásaiból rendeztek emlék­estet, születésük 160., illetve 170. évfordulója tiszteletére. A műsorban természetesen jelen­kori írók és költők is szerepelnek. Különösen Vladimír Mináč, a mai szlovák prózairodalom kiemelke­dő egyénisége hozta izgalomba a fővárosi irodalmi közvéleményt. A nemzeti művész prózai alkotá­saiból és esszéiből összeállított műsorra július 21 -én került sor, az író 60. születésnapja alkalmából. Ugyancsak nagyszabású irodalmi estet készítettek elő a rendezők Andrej Plávka nemzeti művész, a szlovákiai írók Szövetségének elnöke alkotásaiból Ének az em­berről címmel, a jeles költő és író 75. születésnapjára. Az esten, mely július 28-án volt, az idős költő - néhány nappal azelőtt be­következett halála miatt - azon­ban már nem vehetett részt. A kulturális nyár keretében még egy irodalmi estre számíthat a kö­zönség. Az idén 50 éves Pavel Koyš költő verseiből összeállított műsorra augusztus 25-én kerül sor Szenvedélyek vallomása címmel. Az irodalmi estekkel váltakozó kamarahangversenyeken a Quatt- ro soli de camera és a Musica dulcisona kamaraegyüttes lépett fel, Peter Drlička és Pavol Baxa vezetésével. (k) Csótó László: Óváros Szerelmi románc happy end nélkül Goethéről, akiről ebben az év­ben emlékeztünk meg halálának 150. évfordulója alkalmából, a ku­tatók már szinte minden fontosat kiderítettek. Még azt is összeszá­molták, hogy 1785-től 1823-ig 17 alkalommal járt Csehországban, ahol pontosan 3 évet és 11 napot tartózkodott összesen. A Mester különösen Karlovy Varyt tisztelte meg gyakori látogatásaival. Csak három hely volt a világon, a költő saját bevallása szerint, ahol szíve­sen tartózkodott, és amelyek meg­feleltek elképzeléseinek. Ezek Ró­ma, Karlovy Vary és Weimar. Karlovy Varyban 1823-ban járt utoljára. Az akkor 74 éves költő haraggal a szivében távozott a Teplá folyócska partjáról, s nem is tért vissza soha többé. Haragjá­nak az oka mindenki előtt ismere­tes volt: a szerelmi ügyekben oly sikeres költőt fájdalmas csalódás érte. Theodore Ulrike Sophie von Le- vetzow (1804-1899), egy barna hajú, barna szemű szépség, édes­anyja tanácsára - aki kortárs életrajzírók értesülései szerint rendkívüli, művelt asszony volt - udvariasan, de határozottan visszautasította az öt házassági ajánlatokkal ostromló éltes korú költőt. Először 1821-ben találkoztak Marianske Lázneban. Ulrike ké­sőbbi visszaemlékezéseiben így írja le ezt az eseményt. „Bejött a lány és szólt, hogy a nagyma­mám hívat. Egy idős úr van nála, aki látni szeretne. Kellemetlenül ért, mert félbe kellett szakítanom az éppen megkezdett kézimunká­mat.“ A nem túl kedvező előjelek után Goethe két hosszú évig ud­varolt neki. Ebben az időszakban keletkeztek híres Marianske Láz- ne-i elégiái (Marianbader Elegie) is. A költő, akinek felesége, Chris­tiane, 1816-ban halt meg, újabb házassági tervei miatt állítólag még a fiával is összeütközésbe került. Végül sikerült legyőznie ér­zelmeit, és feladta a reménytelen harcot. Nem mutatkozott többé a szeretett lány közelében. Ulrike ezután, annak ellenére, hogy igen magas kort ért meg, sohasem ment férjhez. Utoljára valószínűleg 1823. au­gusztus 28-án találkoztak, a költő 74. születésnapján, Karlovy Vary közelében, egy Löket nevezetű kisváros A Fehér Lóhoz címzett fogadójában. Erről a napról Goe­the 1823. szeptember 10-én ezt írja Ulrikének címzett levelében: ,,A nyílt titok szép napja volt“. Ma is látható Loketban a fogadó homlokzatára erősítve egy tábla, mely a híres költőt egy nem éppen hősies pózban ábrázolja, s egy kétnyelvű szöveg emlékezteti a já­rókelőket az itt történtekre is. Vé­gezetül még annyit, hogy az Ohre folyó fölött a régi várban nemsoká­ra megnyílik egy múzeum, ahol a költővel kapcsolatos tárgyakon kívül láthatók lesznek Goethének Ulrikéhez írott levelei is. LENDVAY TIBOR ÚJ SZÚ 6 1982. VIII. 13.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents