Új Szó, 1982. július (35. évfolyam, 154-180. szám)
1982-07-29 / 178. szám, csütörtök
ÚJ szú 3 1982. VII. 29. Grenada párt- és kormányküldöttsége, amely Maurice Bishopnak, az Új Jewel Mozgalom főtitkárának, miniszterelnöknek a vezetésével hivatalos látogatáson tartózkodik a Szovjetunióban, tegnap Moszkvából Leningrádba utazott. Ezt megelőzően a moszkvai Kremlben Nyikolaj Tyhinov (balról a harmadik) és Borisz Ponomarjov, az SZKP KB Politikai Bizottságának póttagja, a KB titkára (balról a második) megbeszéléseket folytatott Maurice Bishoppal (jobbról a második). (Telefoto-ČSTK) Kellő politikai jóakarattal minden probléma megoldható Az ENSZ-főtitkár napjaink legfontosabb feladatáról (ČSTK) - Javier Perez de Cuellar, az ENSZ főtitkára az atomfegyver-kísérletek általános és teljes betiltását az egyik legfontosabb és legsürgetőbb feladatként jelölte meg. Ezt az Egyesült Államok azon döntésével kapcsolatban jelentette ki, mely szerint az amerikai kormány nem hajlandó erről a témáról felújítani a tárgyalásokat. Az atomfegyver-kísérletek telFrancia cáfolat (CSTK) - A francia kormány kétnapos vizsgálat után kategorikusan cáfolta a brit Sunday Times című lap július 25-én leközölt hírét, miszerint a Malvin-szigetek miatt kitört brit-argentin konfliktus, idején francia katonai technikusok egy csoportja hozzájárult a brit fél anyagi és emberi veszteségeihez. A lap szerint a francia technikusok segítették az argentin légierőt az Exocet irányítható rakétáknak a Super étendard típusú repülőgépekre való felszerelésében. Ezek a repülőgépek süllyesztették el a Sheffield torpedórombolót és az Atlantic Conveyor kereskedelmi hajót. A Sunday Times által leközölt vádak megcáfolására egyaránt felhatalmazták a párizsi hadügy- és a külügyminisztériumot. A két minisztérium hivatalos nyilatkozata „tendenciózus és alá nem támasztott vádaskodásnak“ nevezi a brit lap állítását. Meglepetés ,,Feleségem arca elsápadt, szeme szikrát szórt a dühtől." A brit sajtó tanúsága szerint ezekkel a szavakkal fejezte ki a konzervatív kormány elnökének férje a ,,vaslady‘‘ állapotát azon az ünnepi misén, amelyet a londoni Szent Pál székes- egyházban tartottak a Malvin- szigeteknél aratott brit győzelem tiszteletére. A brit katonai kaland várt magasztalása helyett ugyanis a canterburyi érsek a misén a békét éltette, háborúellenes írókat idézett, a háború borzalmairól beszélt és magát a háborút az emberi tehetetlenség bizonyítékának nevezte. A Daily Mail szerint Margaret Thatcher arca a mise alatt ,,egyre keményedett" és a kormányfő többször összevonta szemöldökét. A „felháborodás“ nyilván a kormányzó konzervatív párt többi tagján is úrrá lett. Az UPI hírügynökség a kabinet egy, magát megnevezni nem kívánó tagját idézi, miszerint a mise pacifisták találkozójára emlékeztetett. Julian Emery konzervatív párti képviselő megjegyezete, hogy a misét nem Londonban, hanem Argentínában kellett volna tartani. (ČSTK) jes betiltását az ENSZ-közgyúlés számos határozata is sürgeti. Ha felújítanák a tárgyalásokat, még számos kérdést kellene megoldaniuk, többek között az ellenőrzés problémáját. Az ENSZ-főtitkár szerint ha meglenne az eredmények elérését kívánó politikai akarat, minden problémára lehetne megoldást találni. Theodore Sorensen, John Kennedy elnök egykori személyi tanácsadója csak szónoki fogásnak nevezte a Fehér Ház állításait arról, hogy állítólag az atomfegyver-készletek csökkentésére törekszik. Ezt az is igazolja, hogy az említett kísérletek betiltásáról sem hajlandó tárgyalni. Sorensen a New York Timesban azt írta, hogy a Reagan-kormány hidegháborús politikájának propagátorai egyáltalán nem tartják szükségesnek az atomfegyverek elhelyezésének megállítását és a kísérletek betiltását. Reagan egyetlen tollvonással a leszerelés érdekében végzett 19 év munkájának eredményeit húzta át. Konkrétan azokról az erőfeszítésekről van szó, amelyeket az atomcsend-szerző- dés aláírása óta tettek. Minszkben a Békemenet ’82 (ČSTK) - A Békemenet 82 résztvevői Minszkbe, a Belorusz SZSZK fővárosába érkeztek. Az észak-európai békemozgalmak képviselői a várossal ismerkedtek, amelynek minden negyedik lakója elpusztult a fasiszta megszállás idején. Csakúgy, mint a korábbi állomásokon, a Békement ’82 tajgai Minszkben is nagygyűléseken, felvonulásokon, vitafórumokon és egyéb rendezvényeken vesznek részt. A vietnami külügyminiszter Thaiföldön (ČSTK) - Nguyen Co Thach vietnami külügyminiszter Malaysiából tegnap Thaiföld fővárosába érkezett, ahol kollégájával, Szidd- hi SzavetsziIával folytat tárgyalásokat. A vietnami diplon^ácia vezetőjének háromnapos hivatalos bangkoki látogatása zárja a Dél- kelet-ázsiai Országok Szövetsége (ASEAN) tagállamaiban tett körútját. Nguyen Co Thach ezúttal is azt a vietnami álláspontot tolmácsolja, hogy a térség problémáit külső beavatkozás nélkül, tárgyalások útján kell rendezni. Megbeszéléseinek napirendjén szerepel egy regionális konferencia összehívására tett javaslat is. Részleges kormányátalakítás (ČSTK) - Leopoldo Calvo Sotelo spanyol miniszterelnök részlegesen átalakította kormányát, mert Landelino Lavilla, a kormányzó Demokratikus Centrum Unió új elnöke három minisztert a párt titkárságának tagjaivá nevezett ki. Külügyi kérdésekkel foglalkozó elnökhelyettesi minőségben köztük van Marcelino Oreja volt külügyminiszter is. A kormányban eszközölt változások a Demokratikus Centrum Unióban már több hete tartó súlyos válság eredményei. A párt Galíciában és Andalúziában érzékeny veszteségeket szenvedett a tartományi választásokon, majd ezt követően több vezető tisztség- viselő állt át másik párthoz. A rakétatelepítés nyugati híveit is aggasztja a Pershing-2 balesete (ČSTK) - A múlt héten került sor az új amerikai közepes hatótávolságú rakéta, a Pershing-2 kipróbálására s mint ismeretes, akkor csak harminc másodpercig repült. A Pentagon szóvivője, Henry Cat- to megerősítette, hogy ennek ellenére már a jövő évben megkezdik nyugat-európai telepítését. Az amerikai hadsereg tisztség- viselője ezzel az új rakéta korai felrobbanása miatt keletkezett nyugat-európai aggodalmakra kívánt válaszolni. Ismeretes, a rakétákat azért helyezik el Nyugat-Európában, hogy közelebb legyenek a szovjetunióbeli célpontokhoz, de bevetésük esetén egy bizonyos ideig mégis a NATO- tagországok fölött repülnének. Természetes, hogy még a rakétatelepítés hívei sem örülnének annak, hogy ha éppen az ő légterükben ismétlődne meg a múlt heti eset. A Pentagon tervei szerint Nyugat-Európában 108 Pershing és 464 szárnyas rakétát akarnak elhelyezni. Ezek a tervek már néhány éve kiváltották a haladó nyugat-európai közvélemény erős ellenállását; pl. a holland kormány sem kötelezhette még magát hivatalosan arra, hogy országa befogadja az új amerikai fegyvereket. Jövőre várhatóan 151 milliárd dollárra duzzad az USA deficitje (ČSTK) - Az amerikai állami költségvetés 1983-ban 151 milliárd dolláros deficittel számolhat, s ez 40 milliárddal több annál, mint amennyit Donald Regan amerikai pénzügyminiszter hajlandó volt beismerni. Ezt az adatot Alice Rivlin, az amerikai kongresszus költségvetési hivatalának elnöke közölte, aki a szenátus költségvetési bizottságában kijelentette, hogy az USA-nak az elkövetkező három évben évente 140-160 milliárd dolláros deficittel kell számolnia. A csöppet sem kedvező prognózis az Egyesült Államok jelenlegi gazdasági irányzatainak elemzésén alapul, s kiváltotta a pénzügyi körök, és a kongresszusi tagok aggodalmát is. Ezek az adatok akkor láttak napvilágot, amikor Reagan elnök a kongresszus tagjaival találkozott s biztosította őket arról, hogy teljes mértékben támogatja az alkotmánymódosító javaslatot, amely kimondja, hogy köteles az állami költségvetés kiegyensúlyozottságát biztosítani. széljegyzet A megértés hidjai Mexikóvárosban negyedik napja tart az ENSZ védnöksége alatt folyó UNESCO-értekezlet, amely Mexikóba csalogatta a világ 154 országából nemcsak a tudósokat és művészeket, hanem számos ország kormányszintű és kormányon kívüli szervezeteinek hivatalos képviselőit is. Már önmagában a reprezentatív képviselet is jelzi a közép-amerikai nagyvárosban folyó konferencia fő napirendi pontjainak rendkívüli időszerűségét. Ha teljesen mechanikusan, nem dialektikus hozzáállással, kizárólag a 12 évvel ezelőtt Velencében megtartott ilyen jellegű első nemzetközi fórum ismeretei alapján megkísérelnénk a Mondiacult II lefolyásának és eredményeinek az előrejelzését, meglehet, hogy a konferencia augusztus 6-ára tervezett befejezése után csalódottak lennénk. Napjainkban ugyanis a kultúra fejlesztésével kapcsolatos legalapvetőbb kérdések megoldása - akárcsak az emberiség átfogó problémáinak a megoldása is - közvetlenül összefügg a világban jelenleg kialakult általános politikai és gazdasági helyzettel. Az 1970-ben megtartott velencei értekezletre olyan időszakban került sor, amikor a nemzetközi életben az enyhülési folyamat irányzata érvényesült, ezért a tanácskozás közvetlen ösztönzést adott a különböző társadalmi rendszerű országok közötti kulturális kapcsolatok, a szellemi termékek sokoldalú cseréjének, valamint az emberiség kulturális öröksége védelmével kapcsolatos közös fellépés erőteljes kibontakozásának, s nem utolsósorban az egykori gyarmati sorban sínylődő népek elmaradottsága felszámolásának. A nyolcvanas években tapasztalható aggasztó nemzetközi helyzet, amikor a különböző társadalmi rendszerű országok közötti kapcsolatokba beférkőzött a bizalmatlanság és amikor a Nyugat vezető hatalma mindenáron ürügyet keres a konfrontációra a nemzetközi élet minden területén, szükség van arra, hogy rendkívül józanul ítéljük meg a nemzetközi kulturális együttműködés jelenlegi elmélyítésének lehetőségeit. Ezért a Mexikóban folyó világkonferencia résztvevői előtt álló legfontosabb feladat az, hogy minden hozzáférhető eszközzel hozzájáruljanak a feszültség csökkentéséhez. Az UNESCO-országok közötti kapcsolatok elmélyítéséhez - az ENSZ szakosított kulturális szervezetének gyakorlatilag a világ valamennyi országa tagja- ez éppúgy hozzájárulna, mint ahogy az együttmüködés valamennyi formája erősíti az enyhülési folyamatot, hozzájárul a kölcsönös bizalmatlanság és nézeteltérések felszámolásához. ,,Az igazi kultúra közelebb hozza egymáshoz az embereket, és a nemzeteket a másik iránti tiszteletre tanítja“ - írta Leonyid Brezsnyev a tanácskozás résztvevőihez intézett üzenetében. Hangsúlyozta, hogy „ez most szükségesebb, mint bármikor korábban“. Párbeszéd a béke érdekében- ezzel a programmal érkeztek Mexikóvárosba a szocialista országok küldöttségei, mert béke nélkül értelmetlen egyáltalán a kultúráról elmélkedni. Ezért a fiatal független országok és a nyugati országok haladó kultúráinak képviselőivel közösen a konferencián lényegében főszerepet játszanak a megértés és a barátság azon hídjainak megépítésében, melyeket a humán kultúra épít a világbéke felé vezető úton. (Rp) A kulturális együttműködés szolgáljon békés célokat Szovjet felszólalás Mexikóvárosban (ČSTK) - Mexikóvárosban tegnap folytatódott a kultúrális világ- konferencia. A tanácskozáson többek között felszólalt Jurij Ba- rabas, a Szovjetunió kulturális miniszterének első helyettese, aki megállapította: az államok közötti kulturális és tudományos együttműködésnek a békét kell szolgálnia. A szovjet küldöttség vezetője hangsúlyozta, hogy a nemzetközi szervezeteknek, - köztük az UNESCO-nak - határozottabban kellene szembeszállniuk az újgyarmatosítás, a faji megkülönböztetés és a fajüldözés valamennyi megnyilvánulásával és nagyobb segítséget kellene nyújtaniuk Ázsia, Afrika és Latin- Amerika népeinek nemzeti kultúrájuk fejlesztéséhez. Csúcstalálkozó Lusakában (ČSTK) - Július Nyerere tanzániai elnök hivatalos látogatásra Zambia fővárosába, Lusakába érkezett. Nyerere tegnap kezdte meg tárgyalásait vendéglátójával, Kenneth Kaunda zambiai elnökkel. BOLÍVIA Gazdasági káosz az elnökcsere után A baloldali erők a választások előrehozását sürgetik (ČSTK) - Guido Vildoso Calderon bolíviai elnök hivatalba lépését követően néhány nappal gazdasági káosz jellemzi az országot és a politikai, szakszervezeti és vállalkozói körök mind nagyobb nyomást gyakorolnak az új kormányra a demokratizálási folyamat meggyorsítása érdekében. A bolíviai magánbankok tegnap már ötödik napja tartottak zárva pénzhiány miatt, ami teljesen megbénította az ország gazdasági életét és több vállalatot a csőd szélére juttatott. A magánvállalkozók szövetségének nyilatkozata is azt állapítja meg, hogy Bolívia az összeomlás előtt áll. A szervezet a centralista és jobboldali pártokkal együtt A fegyverszállítások tovább élezik a Szomáliái helyzetet (ČSTK) - Az AFP hírügynökség is jelentette, hogy a Pentagon lé- gihidat létesített a Szomáliái főváros, Mogadishu és a Diego Garcia szigeten levő amerikai katonai támaszpont között a fegyverszállítások lebonyolítása érdekében. Közölte, hogy a jelenlegi Szomáliái események nagyon nyugtalanítják Washingtont. Rámutatott arra is, hogy Szomália része annak a támaszpontrendszernek, amelyet az amerikai gyorshadtest egy közel-keleti konfliktus esetén használna. A Washington Post napilap ezzel kapcsolatban figyelmeztetett, hogy amerikai szenátorok egy csoportja a külügyminiszterhez intézett levelében hangot adott annak az aggodalmának, hogy Mogadishu felfegyverzése tovább élezi az Afrika szarvában kialakult feszült helyzetet. azt követeli, hogy mielőbb kezdjen működni az 1980-ban megválasztott parlament, amelyet röviddel azután katonai puccs oszlatott fel. A Népi és Demokratikus Akció Front köré tömörülő baloldali erők azt követelik, hogy már az idén ősszel tartsanak Bolíviában általános választásokat és ne csak jövő áprilisban, ahogy azt a katonák ígérik. Terrorista-gyilkosság egy olasz börtönben (ČSTK) - Trani dél-olaszországi kisváros börtönében meggyilkolták Ennio Di Roccot, a „Brigate Rosse" terrorszervezet tagját. Di Roccot a börtönudvaron séta közben fojtogatták, majd egy éles tárggyal átszúrták. A 26 éves áldozatot ez év januárjában bör- tönözték be, mivel részt vett Roberto Peci elrablásában és meggyilkolásában. A mongol kormányfő Szófiában (ČSTK) - Dzsambyn Batmönch, a Mongol Népköztársaság Minisztertanácsának elnöke tegnap hivatalos baráti látogatásra Bulgáriába érkezett. A szófiai repülőtéren a vendéget Grisa Filipov, a Bolgár Minisztertanács elnöke fogadta.