Új Szó, 1982. július (35. évfolyam, 154-180. szám)
1982-07-29 / 178. szám, csütörtök
Határszemlén (Folytatás az 1. oldalról) kintette a hodonicei gyümölcs- és zöldségraktárt. Az olbramovicei Dukla Efsz-ben tegnap ismét 18 kombájn kezdte meg az aratást a búzatáblákon, hogy az esőzések okozta háromnapos kényszerpihenő után folytassák a termés betakarítását. Bil'ak elvtárs megtekintette a szövetkezet gazdasági központját. Jobb munkaszervezéssel és a karbantartó állomás tevékenységének javításával a szövetkezet tagjai az idén már 10 ezer liter gázolajat megtakarítottak. A fáradtolaj 35 százalékát is újra fel tudják használni. A vendég a szövetkezet kifőzdéjében is járt, ahol tegnap 570 ebédet készítettek. Érdeklődött az 1040 tehén befogadására alkalmas nagy kapacitású istálló üzemeléséről, ahol a kifejt tejmennyiség hulladékhöjét vízmelegítésre használják fel. A jezeranyi Május 1. Efsz tavaszi árpával bevetett 22 hektáros tábláján 16 kombájn aratott. Itt Biíak elvtárs a Pacovi Gép- és Traktorállomás és a mohelnói szövetkezet (tfebíci járás) dolgozóival találkozott, akik a jezeranyakkal kooperálnak. Körútja végén Bil'ak elvtárs elbeszélgetett a mezőgazdasági dolgozókkal a munkák menetéről és a mezőgazdaság további feladatairól. A gépek további átcsoportosításával gyorsítják meg az aratást (Folytatás az 1. oldalról) vés az üzemképes tárcsa, és más talajmüvelőgép, a szalma összehúzásához szükséges felszedőkocsi. A mezőgazdasági üzemek többsége késve kapta meg a bálázáshoz szükséges spárgát. A bizottság javasolta, hogy a kisegítő kombájnok távozása után a dunaszerdahelyi (Dunajská Streda) járás példájára jól szervezzék a gépek átcsoportosítását, hogy minden körzetben gyors ütemben folyjon az aratás. -bKényszerpihenö A kelet-szlovákiai kerület gabonaföldjein a termés egynegyedét takarították be eddig, s az utóbbi napokban az eső csaknem kerületszerte kényszerpihenőre ítélte az aratókat. A kerület egyik legjelentősebb gabonatermelő vidékén, a keletszlovákiai síkság nagy részét kitevő michalovcei járásban már harmadik napja eső áztatja a határt, szinte teljesen leállt az aratás. Pedig jól kezdődött, 181 saját és 107 vendégkombájn dolgozott a járás gabonaföldjein, és a hét elejéig a 25 660 hektáron termesztett kalászosok 55 százalékát learatták, a 12 ezer hektáron termesztett őszi búza 75 százalékát betakarították. Még vasárnap mind a 288 gabonakombájn dolgozott, 1217 hektáron learatta a termést. Hétfőn reggel viszont megeredt az eső és azóta is - kisebb megszaAz egész falu ügye A Királyhelmeci (Král'ovsky Chlmec) Állami Gazdaság bélyi (Biel') részlegén vége felé közeledik az aratás. Mivel a részlegnek nincs gépi központja, ezért hat vendégkombájnos vágja a gabonát a poprádi járás hozeleci efszéböl. A búza 73 hektáron közepes termést hozott, a tisztítás előtt hektáronként átlagosan 4 tonnát mutatott a mérleg nyelve. Az őszi árpa is a magtárba került, már csak a 94 hektárnyi tavaszi árpából maradt némi aratnivaló. Perduk Sándor hnb elnök szavai szerint az aratás sikeréhez hozzájárult a jó politikai-szervező" munka és a hatásos agitáció. A gazdaság, a nemzeti bizottság és a helyi pártalapszervezet képviselőiből álló operatív bizottság naponta értékeli az előállt helyzetet, és a szükségnek megfelelően átcsoportosítja az erőket. A párttagok soraiból nappali és éjszakai ügyeletet szerveztek: Az alapiskola tanítóinak segítségével a helyi hangszóróban naponta háromszor hangzik el az aratási híradó, amely népszerűsíti á legjobb dolgozókat, mozgósítja a falu lakosságát. A Petőfi Sándor pionírcsapat tagjai tűzvédelmi őrjáratot tartanak. Bélyben az aratást valóban az egész falu a saját ügyének tekinti, ennek köszönhető, hogy valószínűleg már a hét végén befejezik. (P. L.) RÖVIDEN •4- Jaroslav Knízka, a külügyminiszter első helyettese tegnap a prágai Őernín-palotában bemutatkozó látogatáson fogadta Vu Songot, a Vietnami Szocialista Köztársaság nagykövetét. - csapadék áztatja kításokkal a földeket. Talán ez is oka annak, hogy a szalmabetakarítás nem halad az aratással párhuzaosan megfelelő ütemben. Michal Mazur mérnök, a járási mezőgazdasági igazgatóság igazgatója elmondta, hogy a szalma betakarításánál eddig nem használták ki kellően a rendelkezésre álló gépi berendezéseket. Az esős időjárás Kelet-Szlovákiában megzavarta az aratás szervezettségét, ami végső soron bizonyos fokú fegyelmezetlenségekhez is vezet. Ugyanis a bardejovi járásból érkezett gabonakombájn például a Bracovcei Efsz földjein csak két napon át dolgozott, a szomszédos humennéi járásbeli 19 vendégkombájn szintén „búcsú" és nagyobb teljesítmény nélkül távozott. Sajnos, a gabonafelvásárlás üteme sem kielégítő a michalovcei járásban, eddig közel 30 ezer tonna termény került az állami raktárakba. Ez sokkal kevesebb, mint az ütemterv szerinti mennyiség. -ik(CSTK) - Nyikolaj Bajbakov, a Szovjetunió Minisztertanácsának alelnöke, az Állami Tervbizottság elnöke tegnap fogadta Zbigniew Madejt, a Lengyel Népköztársaság Minisztertanácsának alelnökét, az Állami Tervbizottság elnökét. A baráti találkozón áttekintették a kétoldalú gazdasági kapcsolatok fejlesztésének lehetőségeit. Az együttműködés H ff fa r r tf * bővítéséről (CSTK) - Ladislav Gerle szövetségi miniszterelnök-helyettes tegnap Prágában fogadta Wladyslaw Jablonski minisztert, Lengyelország Minisztertanácsa Tervbizottságának első elnökhelyettesét, aki látogatáson tartózkodik hazánkban. A csehszlovák-lengyel gazdasági együttműködés fejlesztésének konkrét kérdéseiről tanácskoztak. A fogadáson részt vett Zdenék Sedivy, az Állami Tervbizottság elnökhelyettese és Tadeusz Rudolf, a Lengyel Népköztársaság csehszlovákiai nagykövetségének tanácsosa. Koksz terven felül (ÖSTK) - Az Ostrava-karvinái Kokszolómü dolgozói a NOSZF 65. évfordulója tiszteletére 55 ezer tonna kokszot termelnek terven felül. Ebben segítségükre lesz az önálló elszámolási rendszer, amelyet a Ján áverma, a Győzelmes Február, a Karolina, a Trojice és a Csehszlovák Hadsereg üzemekben alkalmaznak. A szocialista munkabrigádok írásbeli megállapodást kötöttek az üzemvezetőségével, amely szerint a nyersanyag- és energiaellátás hatékonyságának növelésével, a munkaszervezés javításával biztosítják a szükséges mennyiség gyártását. Kudarcba fulladt két felségjel nélküli bombázó Nicaragua-ellenes akciója Diplomáciai viszály Managua és San Jósé között (CSTK) - A nicaraguai kormány élesen tiltakozott amiatt, hogy Costa Rica fővárosában, San Jóséban bebörtönözték Germano Altamirano nicaraguai diplomatát. A managuai külügyminisztérium ezzel kapcsolatos nyilatkozata leszögezi, hogy a Costa Rica-i kormány akciója durván sérti a diplomáciai normákat és nyílt provokáció, amely ellentmond az ország vezetői által hozott döntéseknek, miszerint baráti kapcsolatokat kívánnak fenntartani Nicaraguával. A dokumentum Altamirano azonnali, szabadon bocsátását és a letartóztatásban bűnös személyek felelősségrevonását és az egész eset kivizsgálását követeli. A külügyminisztérium ezzel egyidőben közölte, hogy nyomós okok miatt a nicaraguai kormány nem kívánatos személyeknek minősítette Euclides Sandovalt, Costa Rica managuai nagykövetségének első tanácsosát és Jesus de Anda Viterit, a nagykövetség első titkárát. A két diplomatának haladéktalanul el kell hagynia Nicaraguát. - A managuai jegyzék ugyancsak megállapítja, hogy a nicaraguai kormány megfosztja jogkörétől Henry Ürcuyo Maliana Costa Rica-i konzult. A nicaraguai légierő két felségjelzés nélküli bombázó repülőgépet akadályozott meg abban, hogy támadást intézzen egy Managua melletti kőolajfinomító ellen. A nicaraguai külügyminisztérium szerdán közölte, hogy kedden járőrgépek fedezték fel, hogy Honduras felől rakétákkal és bombákkal felszerelt két repülőgép hatolt be Nicaragua légiterébe. A légierő gépei távozásra kényszerítették a támadókat. SALVADOR Tart a rendkívüli állapot (CSTK) - A salvadori ún. alkotmányozó nemzetgyűlés újabb egy hónapai hosszabbította meg a rendkívüli állapotot - közölte a Reuter San Salvadorból. Salvadorban a rendkívüli állapotot 1980 márciusában egy hónapra rendelték el, s azóta gyakorlatilag megszakítás nélkül érvényben van. A munkanélküliek számának leplezésére irányuló kísérlet Egy munkahelyen és egy béren két dolgozó osztozik a brit kormány javaslata szerint (CSTK) - A brit munkanélküliek tényleges számának leplezésére irányuló kétes kísérletnek minősítette Lionel Murray, a TUC szakszervezeti központ főtitkára azokat az intézkedéseket, amelyekre a kormány kedden tett javaslatot. Ezek lényege, hogy egy munkahelyen két dolgozó osztozik, s bérük így a felére csökken. A javaslattal kapcsolatos parlamenti vitában Eric Varley, a munkáspárti ún. árnyékkormány tagja megállapította, hogy a munkanélküliség a legnagyobb tragédia, amely a brit népet sújtja. A kormánynak e tekintetben ritka tehetetlenségről kellett tanúbizonyságot adnia, hogy Birmingham környékét, amely valamikor a brit ipar központja volt, olyan területté változtassa, ahol minden hatodik munkás állástalan. Nagy-Britanniában jelenleg mintegy 3,2 millió a munkanélküli, vagyis a Thatcher-kormány hivatalba képése után számuk háromszorosára nőtt. (CSTK) - Nyugat-Bejrút lakosai számára a tegnapra virradó éjszaka volt a legborzasztóbb azóta, hogy Izrael bekerítette a várost. Kedden este és egész éjszaka az izraeliek a százazföldről és a tengerről is rendkívül erős ágyútüzet zúdítottak Nyugat-Bejrútra. Az előzetes becslések szerint több mint 110 volt a halálos áldozatok és 230 a sebesültek száma. A pusztító támadás során több találat érte a libanoni szovjet nagykövetség, valamint a szovjet kereskedelmi kirendeltség épületének környékét. Mindkét intézményben jelentős károk is keletkeztek - tette közzé a TASZSZ hírügynökség. Szerencse, hogy itt emberéletben nem esett kár. A rövid kora reggeli szünet után tegnap délelőtt az izraeli légierő ismét támadta Nyugat-Bejrútot. Röviddel a berepülések előtt mind a szárazföldről, mind a tengerről ismét ágyútüzet nyitottak a városra. A hírek szerint a legkülönbözőbb gránátok hullanak NyugatBejrút polgári objektumaira, Sabra menekülttáborra, valamint a part menti negyedekre. Ezzel már hetedik napja tart az izraeli légierő és tüzérség rendkívül heves támadássorozata a főváros nyugati negyedei ellen. Az agresszió célja mindezzel az, hogy fokozza a Nyugat-Bejrút védőire nehezedő nyomást. Ezt az izraeli hadsereg egyik képviselője is elismerte, aki elmondta, parancsot kaptak, hogy minden nehézfegyvert irányítsanak Nyugat-Bejrútra. Ez a városrész csak 14 négyzetkilométer területen fekszik. A tegnapi bejrúti lapok szerint a múlt hét csütörtöké óta - ekkor újította fel Izrael a légitámadásokat - hozzávetőleg 250en haltak meg, a sebesültek száma pedig több mint 400. Ez nem tartalmazza a tegnapi támadás áldozatainak számát. Philip Habib amerikai különmegbízott Begin izraeli miniszterelnökkel tárgyalt. A találkozó után a nyugati újságíróknak kijelentette, reméli, sikerül rábírnia a palesztinokat, hogy hagyják el Nyugat-Bejrútot. Akkor tette ezt a kijelentést, amikor amerikai gyártmányú gránátok és bombák tonnái hullottak a városra. Az amerikai kormány mindeddig semmit sem tett azért, hogy Izrael véget vessen a libanoniak és a palesztinok lemészárlásának. Hiszen Washingtonnak teljesen megfelel az az izraeli követelés, hogy a PFSZ -bármi módon - tűnjön el nemcsak Libanonból, hanem a közel-keleti politikai térképről is. A Vietnami Szocialista Köztársaság kormánya tegnap nyilatkozatot tett közzé, amelyben határozottan elitéli az izraeli agreszsziót és támogatóját, az Egyesült Államokat. Követeli az izraeli csapatok azonnali kivonását Libanonból, a palesztin és a többi arab nép nemzeti jogainak tiszteletben tartását. A yietnami kormány üdvözli és teljes mértékben támogatja azokat a javaslatokat, amelyeket Leonyid Brezsnyev moszkvai Pravdának adott válaszai tartalmazzák. A belga politikai és társadalmi élet hatvan közismert képviselője felszólította a kormányt, hogy aktívan járuljon hozzá a közelkeleti béke megteremtéséhez. A nyilatkozatot többek között aláírta Luis van Gey, a Belga Kommunista Párt főtitkára is, aki az agresszió azonnali megszüntetését, a béketárgyalások azonnali megkezdését követeli. A dokumentum a továbbiakban hangsúlyozza, szükséges, hogy izrael az 1967ben elfoglalt területekről visszavonja csapatait. A TASZSZ az Arafat-McCloskey találkozóról A TASZSZ hírmagyarázatban tér vissza Jasszer Arafatnak, a PFSZ végrehajtó bizottsága elnökének nyugat-bejrüti találkozójára Paul McCloskeyvel, a Libanonban járt amerikai kongresszusi küldöttség vezetőjével. Mint a hírmagyarázat rámutat: Arafatnak a beszélgetések során kifejtett álláspontja nem csupán Tel Avivban, hanem Washingtonban is hisztérikus reakciót váltott ki. A Fehér Ház képviselője sajtóértekezletén kiemelte, hogy Arafat legutóbbi nyilatkozata nem elégíti ki az amerikai feltételeket. Az Egyesült Államok nem ismeri el a Palesztinai Felszabadítási Szervezetet, és nem tárgyal vele mindaddig, amíg a szervezet nem ismeri el az ENSZ Biztonsági Tanácsának 242-es és 338-as számú határozatát. Figyelmre méltó tény, hogy a külügyminisztérium az Arafatnyilatkozatnak a McCloskey-féle értelmezése ellenére is hasonló nyilatkoztatot tett. McCloskey egyebek között elmondta. - Meg vagyok győződve arról, hogy a PFSZ vezetője elfogadja az ENSZ határozatait, beleértve a BT döntéseit is. Ugyanakkor a külügyminisztérium képviselője egy szóval sem említette, hogy az izraeli kormány makacsul visszautasította és elutasítja az ENSZ BT 242-es számú határozatának alapvető pontját, amely az izraeli csapatoknak az összes megszállt arab területről való kivonásáról rendelkezik, s konokul tagadja a palesztinai arab nép elhvitathatatlan jogát az önrendelkezésre és az önálló állam alapítására - hangsúlyozza a hírmagyarázat. A bombázás sújtotta bejrúti negyedek egyike ÚJ SZÚ 2 (Telefoto: ŐSTK) 1982. VII. 29. Szovjet-lengyel tárgyalások Izrael minden nehézfegyvert Nyugat-Bejrútra irányít Hetedik napja tart a heves támadássorozat • Habib méa mindia bízik a palesztinok meaavőzésében