Új Szó, 1982. július (35. évfolyam, 154-180. szám)
1982-07-22 / 172. szám, csütörtök
Csehszlovák vezetők jókívánságai a Lengyel Népköztársaság nemzeti ünnepe alkalmából (Folytatás az 1. oldalról) A csehszlovákiai kommunisták és egész népünknek őszinte érdeke az, hogy tovább fejlődjön és szilárduljon pártjaink és országaink hagyományos barátsága, és gyümölcsöző, sokoldalú együttműködése. Meggyőződésünk, hogy ezek a kapcsolatok, amelyek a marxizmus-leninizmus és a szocialista internacionalizmus elvein alapulnak, Csehszlovákia és Lengyelország népének érdekeit, a szocialista közösség céljait, a tartós világbékéért és a nemzetközi haladésért folytatott küzdelmet szolgálják. Sok sikert kívánunk önöknek, kedves elvtársak, a Lengyel Egyesült Munkáspártnak és a testvéri Lengyelország dolgozóinak az ország helyzetének konszolidálásáért, a szocialista társadalom további fejlesztéséért és a lengyel nép jólétéért végzett felelős munkájukhoz. Alois Indra, a CSKP KB Elnökségének tagja, a Szövetségi Gyűlés elnöke táviratban köszöntötte Stanislav Gucwát, a lengyel szejm elnökét az ország nemzeti ünnepe alkalmából. Ugyanebből az alkalomból Bohuslav Chnoupek külügyminiszter üdvözlő táviratot küldött Józef Czyreknek, a Lengyel Népköztársaság külügyminiszterének. A szovjet kormány az idei első félév eredményeiről tárgyalt Ülésezett a szejm Tovább enyhítik a rendkívüli állapot előírásait Wojciech Jaruzelski beszéde a társadalmi és gazdasági feladatokról (CSTK) - Moszkvában tegnap ülést tartott a minisztertanács. Az ülésen áttekintették a gazdasági és szociális fejlesztés állami terve teljesítésének eredményeit az idei év első hat hónapjában. Az ülésen felszólalt Nyikolaj Tyihonov, az SZKP KB Politikai Bizottságának tagja, kormányfő. A minisztertanács ülésén leszögezték, hogy az idei év első felében biztosították a szovjet népgazdaság továbbfejlődését és emelkedett az életszínvonal. Az ipari termelés a tavalyi év hasonló időszakához viszonyítva 2,7 százalékkal nőtt és az ipari termelés tervét 101 százalékra, az állami költségvetés bevételeinek tervét 102,5 százalékra, míg a kiadások tervét 94,7 százalékra teljesítették. A minisztertanács ülésén ugyanakkor megállapították, hogy egyes minisztériumok és reszortok, illetve néhány köztársaság minisztertanácsa a hatáskörükbe tartozó tömörülések, vállalatok, és szervezetek irányításában tapasztalható lényeges hiányosságok miatt nagymértékben adósak maradtak a tervfeladatok teljesítésével. A kormány utasította e szerveket, hogy a tervteljesítés eredményeinek részletes elemzése alapján dolgozzanak ki és hajtsanak végre olyan intézkedéseket, amelyek hozzájárulnának a termelés és a munkatermelékenység ütemének a fokozásához, valamint intézkedjenek az első félévben keletkezett lemaradások megszüntetésére az év hátralevő részében. Milos Jakes befejezte budapesti látogatását (CSTK) - Milos Jakes, a CSKP KB Elnökségének tagja, a KB titkára tegnap befejezte háromnapos munkalátogatását Magyarországon és hazautazott. Milos Jakest látogatása alkalmával fogadta Kádár János, az MSZMP KB első titkára. Elutazása előtt a Csehszlovák Sajtóirodának és a Csehszlovák Baráti találkozó (CSTK) - Bohuslav Chnoupek külügyminiszter tegnap a prágai Cernín-palotában bemutatkozó látogatáson fogadta Vu Szongot, a Vietnami Szocialista Köztársaság rendkívüli és meghatalmazott csehszlovákiai nagykövetét. A baráti légkörben lezajlott találkozón a csehszlovák-vietnami együttműködés kérdéseiről tanácskoztak és eszmecserét folytattak a jelenlegi nemzetközi, különösen a délkelet-ázsiai helyzet időszerű kérdéseiről. Bohuslav Chnoupek teljes támogatásáról biztosította a három indokínai ország külügyminisztereinek nemrég megtartott 6. konferenciáján elfogadott javaslatokat, amelyek a délkelet-ázsiai béke megszilárdítását célozzák. Rádiónak adott nyilatkozatában megállapította, hogy a Havasi Ferenccel, az MSZMP KB Politikai Bizottsága tagjával, a KB titkárával, Marjai József miniszterelnökhelyettessel és Hetényi István pénzügyminiszterrel folytatott eszmecseréi hozzájárultak a két ország gazdasági együttműködésének további elmélyítéséhez. V^l NGUYEN CO THACH vietnami külügyminiszter tegnap befejezte szingapúri látogatását és Burmába utazott. HANSDlETRICH GENSCHER nyugatnémet külügyminiszter Belgrádban vendéglátójával, Lázár Mojszowal megbeszélést folytatott a kétoldalú kapcsolatokról és időszerű nemzetközi kérdésekről. AZ AMERIKAI KORMÁNYBAN újabb változást hajtottak végre. Walter Stoessel külügyminiszter-helyettes helyébe az a Kenneth Dam került, aki Shultz külügyminiszterrel már korábban is együttműködött. (CSTK) - Varsóban tegnap megkezdte tanácskozását a szejm. A főbeszámolót Wojciech Jaruzelski, a minisztertanács elnöke és a Nemzeti Megmentés Katonai Tanácsának elnöke tartotta az idei év második felére szóló feladatokról. Wojciech Jaruzelski tájékoztatta a parlament képviselőit a kormány második félévre tervezett tevékenységéről. Köszönetét fejezte ki a társadalomnak azért, mert megértette, hogy a krízist nem lehet sem átugrani, sem passzívan átvészelni, hanem csak becsületes munkával lehet leküzdeni. Ezzel kapcsolatban rámutatott a Szovjetunióból érkező nyersanyagok fontosságára. Kijelentette, lehetőség van arra, hogy megállítsák a termelés csökkenését, s az év vége felé elérjék a tavalyi színvonalat. Hangsúlyozta, szükséges, hogy mindenki maximális erőfeszítéseket tegyen és szilárdítsák a munkafegyelmet. Nyugtalanító viszont a termelés minőségének a romlása. Kijelentette, hogy ez ügyben határozott intézkedéseket hoznak. A kormány a jövőben következetesen megvalósítja a gazdasági reformot, s az elfogadott határozatok helyességének megítélésében a mércét mindenekelőtt a konkrét eredmények adják. Rámutatott a szakszervezeti mozgalom felújításának szükségességére. Természetes, hogy az embereket közvetlenül érinti és érdekli az országban a helyzet normalizálódása és a rendkívüli állapot megszüntetésének távlata is - mondotta. A rendkívüli állapot, nem cél volt, hanem csupán eszköz. A világban emberek tízezrei haltak meg rendkívüli állapot nélkül is, Lengyelországban azért vezettük be, hogy itt ne folyjon vér - hangsúlyozta Jaruzelski. A továbbiakban kijelentette, hogy a Nemzeti Megmentés Katonai Tanácsa az ország jelenlegi helyzetének értékelése után időszerűnek tartja, hogy tovább enyElutazott hazánkból a francia nagykövet (CSTK) - Paul le Gourriérec, Franciaország rendkívüli és meghatalmazott csehszlovákiai nagykövete diplomáciai megbízatása befejeztével elutazott hazánkból. Az elutazást megelőzően Jindrich Tucek, a Külügyminisztérium protokollfőnöke búcsúztatta. Szovjet-francia konzultációk (CSTK) - A közel-keleti, s elsősorban a libanoni helyzet szerepelt napirenden a Szovjetunió külügyminisztériumában július 20-21 között megtartott szovjet-francia konzultációkon. Claude Arnaud nagykövetet és Serge Boidevaix külügyminisztériumi osztályvezetőt - a francia küldöttség tagjait - Moszkvában fogadta Anatolij Kovaljov külügyminiszter-helyettes. Izrael ismét megsértette a tűzszünetet (CSTK) - Az izraeli egységek ismét megsértették a tűzszünetet, és tegnapra virradóra egész éjjel lőtték Nyugat-Bejrútot, elsősorban a nemzetközi repülőtér környékét és a palesztin negyedet, Burdzs Barazsnát. A WAFA palesztin hírügynökség jelentése szerint egy izraeli ejtőernyős csoport ágyútűz és golyószórók fedezete mellett kísérletet tett a nemzetközi repülőtér egyes objektumainak elfoglalására, akciójuk azonban kudarcba fulladt. Szaida kikötőjében teljes készültségbe helyezték az izraeli alakulatokat azt követően, hogy az említett térségben a palesztin és libanoni hazafiak számos közös hadműveletet hajtottak végre. A WAFA ezzel összefüggésben arra figyelmeztetett, hogy a partizánok Délkelet-Libanonban két sikeres támadást hajtottak végre izraeli járőregységek ellen A hírügynökség szerint az Izrael által megszállt libanoni területeken folytatódik az agresszor elleni harc annak ellenére, hogy az inváziós csapatok nyomasztó túlsúlyban vannak. Ezt igazolja a megszállt országrészből a hírügynökség birtokába jutott értesülés is, amely szerint az utóbbi napokban mintegy 140 izraeli katona vesztette életét Dél-Libanonban. A harcokkal párhuzamosan folytatódnak a diplomáciai erőfeszítések a szembenálló felek szétválasztására. A Palesztin Felszabad ítási Szervezet szóvivője közölte, hogy a palesztin fegyveresek készek a Biztonsági Tanács 1967-ből származó 242-es számú módosított határozatának az elismerésére, ha az magában foglalja a palesztinok önrendelkezési és önálló államalapítási jogát. Az említett BT-határozat feltételezi Izrael államiságának az elismerését, és hítsék a rendkívüli állapotot. Szabadlábra helyezik az internáltak többségét, beleértve az összes nőt. Megkönnyítik a postai és a telekomunikációs összeköttetést az. országon belül, valamint a külfölddel is. Más szervezetek is felújítják tevékenységüket és enyhülnek a külföldi utazással kapcsolatos előírások is. Ha tovább folytatódnak a normalizálódást jelző pozitív irányzatok, a Nemzeti Megmentés Katonai Tanácsa kérni fogja a legfelsőbb állami szervektől a rendkívüli állapot megszüntetését. A tanács célja az, hogy ez év végéig kialakuljanak a rendkívüli állapot megszüntetéséhez szükséges feltételek. Új hazafias tömegmozgalom Wojciech Jaruzelski elnökletével kedden összeült a Nemzeti Megmentés Katonai Tanácsa, tanácskozott a szejmben képviselt politikai erők - LEMP, Egyesült Paraszt Párt, Demokrata Párt, Világi Katolikus Szervezetek - együttműködési bizottsága. Az együttműködési bizottság nyilatkozatot fogadott el az ország új tömegszervezetéről, a Nemzeti Újjászületés Hazafias Mozgalmáról. A dokumentum méltatja az 1981. december 13. - a szükségállapot bevezetése - után létrejött népi mozgalom jelentőségét, s leszögezi: abban helye van minden lengyelnek, aki elismeri, hogy Lengyelország számára nincs más út, mint a szocialista fejlődés, semmi sem biztosítja jobban függetlenségét, mint a Szovjetunióval való szövetség, aki elismeri a LEMP vezető szerepét, hajlandó cselekedni hazája javára. A deklaráció hangsúlyozza a társadalmi párbeszéd, a partnerség jelentőségét a válság leküzdéséért folytatott harcban, aláhúzva, hogy a hazafias mozgalomban csak a szocializmus ellenségei számára nincs hely, azok számára, akik politikai kártyajátékot folytatnak Lengyelország függetlenségével és biztonságával. A szejm határozat elfogadásával a tegnap esti órákban befejezte munkáját. A lengyel törvényhozás személyi változásokról is döntött. Többek között Andrzej Werblant leváltotta a parlament elnökhelyettesének tisztségéből, s a szejm elnökének új helyetteseivé Zbigniew Gertychet és Jerzy Ozdowskit nevezte ki. Ozdowskit ezzel egyidőben felmentette miniszterelnök-helyettesi tisztségéből, s helyébe Zenon Komendert, a' korábbi belkereskedelmi és szolgáltatási minisztert nevezte ki. A szejm ugyancsak leváltotta Józef Czyrek külügyminisztert. Lengyelország új külügyminisztere Stefan Olszowski lett. Leonyid Brezsnyev és Nyikolaj Tyihonov táviratban üdvözölte a lengyel vezetőket az ország nemzeti ünnepe alkalmából. Irak kész a harcok azonnali befejezésére Irán Bagdad ostromára készül? (ÖSTK) - Egy év után ismét légiriadót rendeltek el az iraki fővárosban, Bagdadban, amikor két Phantom típusú iráni bombázó berepült a főváros légiterébe. A hírek szerint az iraki légvédelem az egyik iráni gépet lelőtte, a másiknak sikerült elmenekülnie. Tarik Aziz iraki miniszterelnökhelyettes Bagdadban bejelentette, hogy az iráni offenzíva megkezdése óta eltelt egy hét alatt az iraki hadsereg 10 000 iráni katonát tett harcképtelenné, 200 tankot, 60 páncélozott jármúvet, 73 katonai gépkocsit, 35 ágyút és 3 repülőgépet semmisített meg. Az iraki veszteségekről azt mondta, hogy nem súlyosak, viszont nem volt hajlandó részletekbe bocsátkozni. Megerősítette, hogy Irak készen áll a harcok azonnali befejezésére és a közvetlen vagy közvetett tárgyalások megkezdésére Iránnal. A Basra iraki kikötőváros körüli harcokról érkezett jelentések továbbra is ellentmondásosak. Az iraki légierő a tegnapi nap folyamán támadást indított a Khor-Musa szigeten levő tengerhajózási objektumok ellen. Az iraki jelentések szerint a harcokban 350 iráni katonát öltek meg és 11 tankot lőttek ki. Az Ettelaat iráni napilap azt írta, hogy a legsúlyosabb összecsapások 60 kilométerre folynak Basrától északi irányban. A déli fronton is folynak a harcok, ahol három iraki és három iráni hadosztály áll szemben egymással. Az AP hírügynökség amerikai katonai szakértőkre hivatkozva jelentette, hogy Irán ezt a frontszakaszt újabb három hadosztállyal kívánja megerősíteni. Szintén iráni csapatösszevonásokat hajtanak végre Basrától északnyugatra, iráni területeken. Ez a hírügynökség szerint azt is jelentheti, hogy Irán Bagdad irányában készül támadást indítani. A főváros 320 kilométerre fekszik a határtól. A júliusi kiáltvány 38. évfordulóján Ma is időszerű dokumentum amennyiben a PFSZ ezt elfogadná, megnyílna az út az esetleges közvetlen tárgyalásokhoz az Egyesült Államok képviselőivel. Philip Habib amerikai elnöki különmegbízott eddig libanoni politikusok közvetítésével tárgyalt a palesztinokkal és ez a körülmény meglehetősen nehezíti a tárgyalásokat. Sáron izraeli hadügyminiszter viszont tegnap felszólította Washingtont, hogy tartson ki „szilárd és határozott álláspontja mellett", használja ki ,,a mostani egyedüli lehetőséget" és „tartsa meg" Libanont a Nyugat számára. Ismét azzal fenyegetőzött, hogy Izrael kész katonai erővel kiűzni a palesztinokat Nyugat-Bejrútból. A Tel Aviv-i kormány azt tervezi, hogy Washingtonba küldi Samir külügyminisztert, hogy eszközölje ki a Reagan-kormányzat még nagyobb fokú „megértését". „A júliusi kiáltvány számunkra most is élő dokumentum, semmit sem vesztett időszerűségéből. Senki sem mondhatja azt most, hogy csak szavakat, jelszavakat tartalmazott. Természetesen, amennyiben az illető nem tartozik azon divatos hullám követői közé, akik nálunk Lengyelországban mindent megtagadnak, ami a felszabadulás után jött létre. Csak a vak, vagy az, aki semmiben és senkiben nem akarja meglátni a jót, szennyezheti be a közös munka eredményeit." Wladyslaw Krzysztofiak tartalékos ezredesnek, az első belorusz front soraiban harcoló lengyel harckocsi alakulat egykori tagjának, a szabadságért és a demokráciáért küzdő chelmi harcosok bizottsága elnökhelyettesének, amikor ezeket mondotta nekem, könnyek gyűltek a szemébe. Majdnem 40 év távlatából is fülébe csengtek parancsnokának 1944. július 21 -e emlékezetes napján elhangzott szavai: „Földijeim! Eljött a felszabadulás órája!" Már csak a Bug folyón való átkelés volt hátra. Mennyi harcostárs mégsem jutott a túlsó partra. A fasiszták ellen vívott harcban naponta elesett mintegy háromezer ismert és névtelen hős. Sokan azok közül, akik hosszú évek múltán mégiscsak a szülőföldre léphettek, egy nappal később már nem hallották újra azt a mondatot, mellyel parancsnokuk harcba küldte őket. Éppen ezzel a mondattal kezdődött az új Lengyelország alapvető programadó dokumentuma, a júliusi kiáltvány, melyet 1944. július 22-én ismertettek. A lengyel kommunistáknak a Miért harcolunk című nyilatkozatában gyökerező dokumentum az újjáépítés és a fejlesztés programját tartalmazta. A júliusi kiáltvány és a népi Lengyelország megalakulása óta eltelt 38 év során az élet igazolta az 1944. július 22-én választott irányvonal helyességét. A szociális forradalmak, a szocialista átalakulások útját, melynek kezdetét az emlékezetes július és a kiáltvány jelentette. Napjaink Lengyelországa egészen más állam, mint amilyen a második világháború előtt volt. Lengyelország a háborúban elpusztult városok és falvak újjáépítése után viszonylag rövid idő alatt leküzdötte s nagyfokú gazdasági és szociális elmaradottságot, megteremtették a szociális szerkezet és az egész társadalom jJSZÚ 2